PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2003. május 11. (vasárnap) Cseri Kálmán

5. ELKÁNA CSALÁDJA

Alapige: 1Sám 1,11

---

Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, hálásan köszönjük ezt a csendes vasárnapot és köszönjük, hogy színed előtt állhatunk itt a téged imádók közösségében.

Segíts minket Urunk, hogy valóban tudjunk téged teljes szívből imádni. Sokszor oly cserzetté válik a lelkünk. Sok csalódás után bizalmatlanok leszünk mindenkivel szemben. Bevalljuk bűnbánattal, hogy sokszor neked sem hiszünk. Talán rábólintunk arra, amit mondasz igédben, de adott esetben nem merjük azt komolyan venni.

Könyörülj rajtunk és segíts most felemelni a tekintetünket tereád. Fordítsd mindannyiunk szívét magad felé, és ajándékozz meg minket olyan igével, ami megtisztít, újjáteremt, eligazít. Ajándékozz meg minket most a veled való találkozással.

Köszönjük, hogy ez lehetséges, köszönjük, hogy ez nem üres papos fordulat, hanem te ígérted meg, hogy eléje mész az úton mindazoknak, akik téged szívükből keresnek és egyedül tőled várnak mindent. Segíts el minket eddig, hogy legalább reád-szorultságunkat hadd lássuk igazán, és hadd éljük át mélyen.

Hadd nyíljék meg a szánk, amely oly sok feleslegeset és hitvány dolgot fecseg, és tudjuk megvallani: bízunk benned. Adj nekünk hitet, hogy valóban várjuk tőled az isteni megoldást és útmutatást. Engedd, hogy értsük igédet, és magunkra tudjuk azt venni. Legye a te beszéded most is ír és gyógyító erő.

Kérünk, gyógyítsd sebeinket. Szabadíts meg hangos és dörömbölő önmagunktól. Segíts, hogy alázatosan kinyissuk magunkat, és magunkkal vigyük azokat az értékeket, amiket csak tőled kaphatunk. Te pedig osztogasd itt gazdagon ajándékaidat.

Ajándékozz meg külső-belső csenddel és add, hogy ma, ha a te szavadat halljuk, meg ne keményítsük a szívünket.

Ámen.

---

Igehirdetés

Egyházunk vezetői arra kérték a gyülekezeteket, hogy jövő vasárnap különös felelősséggel és komolysággal imádkozzunk a családokért. Sajnos nagy szükség van erre. Elképesztő állapotban vannak a házasságok és a családok. Ezt le lehet mérni azon, hogy gyermekeink nemcsak a körülöttünk levő pogány világból kapnak nap mint nap olyan hatásokat, amik torzítják a szemléletüket, hanem sokszor otthon látnak leginkább rossz példát, negatív mintát arra, amire azt kell mondani: így ne tedd, így ne élj, így ne gondolkozz, így ne beszélj, ahogy otthon hallod és látod.

Ez a példa sokkal jobban hat rájuk, mint ahogy gondoljuk. Oly nagy dolog az, amikor Isten Szentlelke kinyitja egy szülőnek a szemét és meglátja, hogy miben okozta ő gyermekeinek, a reá bízottaknak a torzulását. Tud bűnbánatot tartani és újat kezdeni.

Nagy szükségünk van erre mindnyájunknak, akár vannak vér szerinti gyermekeink, akár nincsenek, mert a példánk hat. Nagy szükség van arra, hogy lássuk, mit tanít a Szentírás a családról.

A házasságról szóló sorozatban előbb-utóbb úgy is szó lett volna arról, hogy mit tanít a Biblia a családról, ezért a jövő vasárnapi felszólításnak kezdjünk engedelmeskedni már most, és nézzünk bele egy bibliai család életébe.

Múltkor azt mondta egy kisgyerek: olyan "izgis" belelátni mások otthonába. Ez lehet, hogy "izgis", de nekünk most nem kell leskelődnünk, mert ez a szentírási szakasz kinyitja előttünk egy családi otthon ajtaját. Hallhatjuk a két asszonynak a veszekedését is. Láthatjuk gondjaikat, és láthatjuk azt is, hogy hol, hogyan keresték és találták meg sok nehézségükre a megoldást.

Ennek a bibliai családnak az életébe pillantsunk bele most, és egészen egyszerűen olvassuk le a jelenségekről azt, hogy mi felé irányítja Isten figyelmünket, törekvésünket. Mi lenne az, ami valóban megoldást jelentene sokféle problémánkra?

Mindenekelőtt kiderül ebből a rövid leírásból is, hogy nem érdemes Isten rendjén könnyedén túltenni magunkat. Isten rendje tudniillik az, hogy egy férfinek és egy nőnek a kizárólagos, totális, életre szóló szövetsége a házasság. Ott mindenki más, aki ebbe belekotnyeleskedik, csak zavart és kárt okoz.

Szépen megmagyarázhatjuk, hogy persze, abban a korban úgy volt szokás, és nem kell Elkánát elítélnünk amiatt, hogy két felesége volt, mert ez egyben a rangot is jelentette. Salamon király azért vett több száz asszonyt feleségül meg ágyasul, hogy a külföld előtt is növelje a maga súlyát és tekintélyét. Ez bizonyos korokban így volt, ma meg másként van. Ma nem egyidejűleg élnek poligámiában emberek, hanem egymás után váltogatják a partnerüket. Sokféleképpen el tudjuk torzítani azt, amit Isten megteremtett, de ebből mindig csak baj lesz. Mint ahogy itt is baj volt.

Milyen szép egység és békesség volt Elkána és Anna között, de hogy megzavarta ezt sokszor annak a bizonyos Peninnának, a másik feleségnek a jelenléte meg a nagy természete. Jobb, ha ragaszkodunk Isten rendjéhez. Ki-ki mondjon azt, amit vérmérséklete és ideológiája szerint óhajt. Nevezzen konzervatívnak, maradinak, akárminek, - boldogok akkor leszünk, ha az Isten által teremtett rendhez ragaszkodunk mindenféle korban és körülmények között.

A másik, amit mindjárt az elején megfigyelhetünk, hogy egy istenfélő ember csak egy másik istenfélővel tud igazi lelki egységre jutni. Elkána istenfélő ember volt és Peninnával, az egyik feleségével, nem értik egymást. Sehogy sincsenek közös hullámhosszon. Más az értékrendjük, mások a mércéik, a szempontjaik. És milyen tökéletes egységben tud élni Annával, aki szintén istenfélő ember volt. Ez is Istentől adott rend. Egy hívő meg hitetlen is sok mindenben egyetérthetnek, sok mindent megbocsáthatnak, sokáig elmehetnek a közös úton, de az az igazi, teljes egység, amit a Szentírás a házastársak számára kilátásba helyez, ismeretlen marad a számukra.

Az ő nagy nyomorúságuk pedig az volt, hogy nem volt gyermekük. Abban az időben még normálisabban gondolkoztak az emberek a gyermekáldásról, mert azt áldásnak tekintették. Akkor egy asszony nem "terhes" volt, hanem várta az anyaméh gyümölcsét, amiről azt mondja a Biblia: jutalom. Megjutalmazott volt, ha Isten gyermekkel áldotta, ajándékozta meg. Ahol pedig nem volt, ott egy akkori torz gondolkozás alapján arra következtettek, hogy ez valami nagy bűnnek a büntetése. Jézus kiigazítja ezt a téves gondolatot és azt mondja, hogy nem így van. De mindenesetre ezt gondolták, és ezért alázták meg, szégyenítették meg, bántották a gyermektelen asszonyokat és házaspárokat.

Itt is olvastuk, hogy Peninná állandóan Annán köszörülte a nyelvét, és lehetőleg, amikor mások is hallották, a nyilvánosság előtt megalázta, megszégyenítette. Szemére vetette azt, amiről pedig nem tehetett. Anna pedig csendesen tűrte.

Ezek szerint hívő emberek házasságában is lehetnek gondok és nehézségek? A Biblia erről teljes józansággal ír. Hogyne lennének! Ugyanúgy, mint mindenki másnál. Itt is vannak, csak másként hordozzák, és másként keresik a kiutat belőle.

Ők például hogy keresték? Úgy, hogy elkezdtek imádkozni gyermekért. Miért, hát ez olyan vallásos kérdés, hogy valakinek születik gyermeke vagy nem? Az ilyen kérdéseket nem értik Elkánáék meg Annáék. Mi az, hogy vallásos kérdés? Az egész életük az Istennel való közösségbe van beágyazva. Ha valami hiányzik, akkor nem az a legtermészetesebb, hogy mennek mennyei Atyjukhoz és elmondják, akiről biztosan tudják, hogy jól tudja, mire van szükségünk, és amire valóban szükségünk van, azt meg fogja adni? Amit pedig Ő nem ad meg, azt elfogadjuk tőle hiányként. Ez nem változtat azon, hogy továbbra is Őt imádjuk, mint Istent, mert az, hogy Ő van, Ő jó, Ő szeret, nem attól függ, hogy mely kéréseinket teljesíti és melyeket nem! Az Istent igazán ismerő ember számára ez magától értetődik.

Sajnos sokan vannak, akik mintegy ettől teszik függővé, hogy Isten Isten-e, meg Ő megérdemli-e, hogy tiszteljük, hogy teljesíti-e a kívánságainkat. Aki Őt igazán ismeri, mélyen, a valóságnak megfelelően, az úgy viselkedik, mint ahogy Jób tette azt. Aki ki tudta mondani: az Úr adta, most pedig az Úr vette el, áldott legyen az Úr neve. Mégpedig nem akármit vett el, hanem mind a tíz gyermekét. Meghaltak a gyerekei. Azután elveszítette a vagyonát, az egészségét - és nem ezért áldotta Istent, hanem azt mondta, hogy ennek ellenére, ettől teljesen függetlenül Ő az Isten és egyedül neki jár az imádat. Minden körülmények között Őt imádom, és imádom Őt. Ha áld, ha sújt karod - ahogy az egyik szép énekünk mondja.

Ezt azért volt fontos tudniuk Elkánáéknak, mert ők már hosszú ideje imádkoztak gyermekért, és nem született gyermekük. Nem ettől függött az, hogy a továbbiakban is dicsőítik-e Istent és bíznak benne, hanem attól függött, hogy Istent megismerték, és tudták, hogy egyedül Ő Isten, és egyedül Őt illeti meg minden dicséret, és a bizalmukat továbbra is nyugodtan belé vethetik.

Hol keresték tehát a nyomorúságukra a megoldást? Istennél. Egészen természetes módon. Nem hitbeli kérdéssel fordultak hozzá, hanem gyermekáldásért könyörögtek. Nemcsak otthon kettesben, hanem a gyülekezet közösségében is. Kiderül a leírásból, hogy ők minden áldozatot megadtak azért, hogy részt vegyenek a gyülekezeti alkalmakon, amikor sokakkal együtt is dicsőíthetik Istent, és megvallhatják, kinek hiszik Őt.

Abban az időben napokig kellett gyalogolniuk az embereknek, hogy egy közös istentiszteleten részt vegyenek. Sokkal ritkábban volt erre lehetőség. Ez volt az esztendőnek a nagy eseménye, amikor az akkori silói kicsi templomba, mint hívő izraeliták, egy évben egyszer elzarándokoltak és ott áldozatot mutattak be, mert azt csak ott lehetett. Imádkozni otthon is lehetett, de más az, több száz, több ezer emberrel együtt, egy szájjal, egy szívvel dicsőíteni Istent és ott megvallani és elmondani neki a személyes problémákat is, mint otthon kettesben.

Olyan szépen kirajzolódik ez is Annáék életében, hogy van olyan, hogy egyedül imádkozik sírdogálva. Van olyan, hogy ketten egy akarattal az Istenfélő férjével. S van olyan, hogy a nagy gyülekezet közösségében, mint az Isten népe, együtt magasztalják Őt.

Gyakoroljuk-e ezt mindegyiket? Magányosan, csendesen is. Néha talán sírdogálva, tudva azt, hogy Isten - így mondja a zsoltáros - tömlőjébe szedi könnyeinket, számon tartja, hogy mi fáj nekünk. Keresünk-e valakit, akivel meg tudjuk osztani dolgainkat és egy szívvel, egy hittel tudunk egy akaraton is imádkozni, ha az nem is a házastársunk, de valaki az Isten gyermeke, és van-e rangja számunkra a gyülekezeti istentiszteletnek? Nem tudom, ki szokott készülni egy-egy vasárnapi alkalomra? Ki öltözteti ünneplőbe a szívét - ahogy ezt a szállóigévé vált mondatot néha idézzük. Ki készül az Isten színe elé, amikor ide jön, úgy, hogy elhallgattatja a hangforrásokat és szeretné befogadni mindazt, vételre állítani a szívét, amit Isten mond?

Elkánáék így jártak templomba. Ők sajnos egy évben csak egyszer mehettek el, de hónapokig készültek rá, és hónapokig éltek abból, amit ott, az Istennel való közösségben, a gyülekezetben kaptak. Így volt ez ez alkalommal is, amiről itt olvastunk, és ezeket az istentiszteleteket az öröm hatotta át. Örültek az istentisztelet részének, de örültek egymásnak is. Barátok, egymástól távol lakó rokonok ilyenkor találkoztak, és beszámolhattak egymásnak. Amikor kijöttek a templomból, még órákig ott voltak és beszélgettek. Sőt napokat töltöttek a városban, és sok más egyebet is elintéztek.

Ebből az általános örömből egész furcsa képként jön elénk Annának a szomorúsága. Ő ott is szomorú, sír és semmit nem eszik. Miért? Mert Peninná ott is akcióban van és ott is megalázza őt mások előtt: Mert az Isten nem adott neked gyereket, mert biztos valami nagy bűnt követtél el.

Akkor Anna nem bírja tovább. Felugrik, elkezd futni, vissza az üres templomba, ahol az ajtófélfánál már csak az öreg Éli főpap ült a karosszékében. Egyedül akar lenni Istennel. Bemegy a templomba, ott valamit csinál. Éli figyeli. A következőkben le van írva, hogy még arra is gondol, hogy talán nem egészen józan, mert az ajka mozog, de hang nem jön ki a száján. Mi baja van ennek az asszonynak? Most mentek ki a templomból. Nem tudta akkor elmondani, amit Istennek akart, vagy mindig imádkozni akar? Nem lehetne kint is elmondani ezt az imádságot?

Aki nem ismeri a dolgokat, akár még aggódhat is Anna elmebeli állapota miatt. De ne bántsuk őt, mert ez teljesen normális viselkedése egy istenfélő embernek. Hiszen, aki valóban rábízta Istenre az életét, az mindent vele akar megbeszélni. Aki Őt teljes szívéből szereti, annak mindig rövid az az idő, amit vele tölthetett. Aki komolyan meg akar kapni tőle valamilyen ajándékot, az állhatatosan szokott ezért könyörögni. Ez egészen normális dolog, amit itt Anna tesz.

Elmondott egy különös imádságot. "Seregek Ura! Ha megtekinted a te szolgálóleányod nyomorúságát, és nem feledkezel el szolgálólányodról, hanem fiúgyermeket adsz szolgálólányodnak, én őt egész életére az Úrnak szentelem!"

Milyen különös imádság! Már maga a megszólítás is: Seregek Ura! Többször említettem már, hogy ez egy zsidó hitvallás volt, ami azt jelentette, hogy az illető hiszi, hogy Isten mind a mennyei seregeknek, az angyaloknak, mind a földi seregeknek, a hadseregeknek, mind a Sátán démoni seregeinek teljhatalmú, szuverén parancsnoka, és ezek azt teszik, amit Isten tétetni akar velük. Vagyis, aki azt mondta, hogy a Seregeknek Ura az én Istenem, az komolyan vette, hogy Istennek minden lehetséges, az is, ami az embereknél lehetetlen.

Nem dogmatikai tétel volt, hogy Ő mindenható, hanem ezt komolyan vette, ebből indult ki. Ezt Isten tudja magáról, nem neki van szüksége az ilyen megszólításra, hanem az imádkozónak van szüksége arra, hogy tudatosítsa magában, kivel beszél. Nekem kell újra és újra meggyőznöm magamat, kishitűt, hogy a Seregek Urához imádkozom most.

A másik, amit megfigyelhetünk Anna imájában, hogy milyen mély alázattal áll meg Isten előtt. Aki előtt felragyog Isten nagysága, az világosan látja a maga kicsinységét. Egy mondaton belül háromszor így nevezi meg magát: a te szolgálóleányod. Ebben benne van az, hogy nekem tőled nem jár semmi. Én nem úgy állok ide, mint akinek követelnivalója van. Én semmit sem érdemlek tőled, de te a Seregek Ura vagy, azon kívül az én szerető mennyei Atyám egy személyben. És ha akarsz, bármit megadhatsz. Benne van ebben az alázatos hangban az is, hogy rászorulok a te segítségedre.

Ugyanakkor benne van harmadszor az a bizalom is, hogy egyedül Istentől vár mindent. Nem kapkod fűhöz-fához. Ő vagy megadja, vagy nem lesz gyermeke. Ez a teljes bizalom is megszólal itt, különösen ebben: ha. Ez nem a hitnek a bizonytalansága, hanem az Isten szuverenitásának az elismerése. Ha megtekinted a te szolgálólányod nyomorúságát... Ha adsz nekem gyermeket... Mert ezt te döntöd el, sőt már eldöntötted. Én most csak tartom a kezemet. Ha érdemeim nélkül mégis csak akarsz nekem adni ajándékot, itt vagyok, és csodálkozó hálával elfogadom. Ez az igazi imádkozó alaplelkület.

És mindezt betetézi azzal, hogy azt mondja: ha adsz nekem gyermeket, én őt egész életére neked szentelem. Nem magamnak akarok játékszert. Nem én akarom élvezni csupán ajándékodat, azt is, természetesen, de tudom, hogy amit tőled kapok, az a tied, és én ezt komolyan akarom venni. Örülni akarok neki. Látni szeretném a te szeretetedet ilyen formában is, meg elegem van már a sok bántásból, de nem akarom kisajátítani, amit nekem adsz. Én ezt már most visszaadom neked. Kölcsön kérem a gyermekemet.

Nagynak látta Istent, kicsinek magát, és ezért alázatos, de bízott Istenben, és amit kért, azt mindjárt felajánlotta Istennek.

És itt most be is lehetne fejezni a történetet. Milyen szép: valaki imádkozik, bízik Istenben, Isten majd eldönti, hogy meghallgatja vagy nem, és az illető hazamegy békességgel. Mert úgy ment haza. Ha tovább olvastam volna az első fejezetet, ott van egy gyönyörű mondat: Amikor Anna kijött a templomból, arca nem volt többé szomorú. Ez azt jelenti, hogy addig az volt. Oda bement egy szomorú arcú, keserű szívű, szorongásokkal teli asszony, és kijön egy boldog ember. Ez így van megírva a Bibliában, hogy vessed az Úrra a te terhedet, és bízzál benne, majd Ő gondot visel rólad. Csak ezt komolyan kellene venni. Az Újszövetségben meg úgy olvassuk: "Minden gondotokat Őreá (Istenre) vessétek, mert neki gondja van reátok." (1Pét 5,7)

Figyeljük meg, hogy legtöbbször nem a munka fáraszt ki bennünket igazán, és nem a feladatok terhelnek meg, hanem a gondok. Mert még ha imádságban elmondtuk is Istennek, mintegy Őreá vetettük, azután visszavesszük, és tovább is nyomaszt az, amit pedig elmondtam neki. Nos, Anna otthagyta a templomban Isten előtt a gondját, a terhét, és arca nem volt többé szomorú.

Helyes megoldás volt-e ez, érdemes-e imádkozni? Annyira érdemes volt, hogy a következő évben már nem tudott felmenni az ünnepre Silóba, mert otthon kellett maradnia szoptatni egy kisfiút. El is nevezték ezt a kisfiút Sámuelnek, Sömu-Él azt jelenti: Isten meghallgatott. Hogy akárhányszor kimondja a kicsinek a nevét, mindig a nagy Isten jusson eszébe: érdemes volt imádkozni, benne lehet bízni, Ő válaszolt, Ő meghallgatott.

Addig is bízott Istenben, amíg nem hallgatta meg éveken keresztül, mert nem ettől függ - mint ahogy láttuk. De amikor meghallgatta, akkor viszont zendüljön fel a hála és a dicséret, és akkor vallja meg mindenki előtt, hogy ez a kisgyerek: meghallgatott imádság. Ez a gyerek az Isten válasza a hívő könyörgésére. Ez a gyermek az Istené. Ezért folytatódott a történet azzal, hogy amikor a kis Sámuel három éves körül volt, akkor valóban elvitte őt a szó szoros értelmében a silói templomba. Egy ideig ott maradt vele, és amikor már megszokott ott a kisfiú, akkor otthagyta, és attól kezdve egész életén át valóban Istennek szolgált. Mert Anna tudta, hogy ennek a gyereknek csak akkor van bebiztosítva a jövője, ha megismeri a Seregek Urát, az élő Istent, rábízza magát ugyanúgy, mint a szülei és neki fog szolgálni.

Valóban nemcsak ő akarta élvezni az Istentől kapott ajándékot, hanem azt mindenestől Istennek szentelte. Egész életére - ezt mondja.

Ilyen furcsák az istenfélő szülők, és egyáltalán az istenfélő emberek. Elfogadják Istentől a hiányaikat is. Nem menekülnek ki a nehéz helyzetből. Csendesen hordozzák a terheiket, de imádságban Istentől kérnek megoldást. Imádkoznak akkor is, ha hosszú ideje nem érkezett válasz az imádságukra. Minden áldozatot meghoznak azért, hogy a gyülekezet közösségében is imádják az Urat. És ahogy azt a hozzá nem értők mondani szokták: túlzásba viszik a vallásosságot. Mert akkor is imádkoznak, amikor már úgy tűnik, nincs értelme. Meg akkor is imádkoznak például a gyermekükért, amikor még meg sem született. Amikor meg végre megkapták, visszaadják Istennek. Ki érti ezt? Csak az, aki tudja, hogy Isten a seregek Ura, és aki így rábízta magát, a gyermekeit és egész életét.

Érdekes, hogy Anna nem kérdezte a három éves Sámuelt, hogy akar-e hinni Istenben, mint ahogy nemigen szoktuk a három éves gyerekünket kérdezni, hogy óhajt-e téli kabátot felvenni mínusz tíz fokban. Tudjuk, hogy arra van szüksége, és ráadjuk. Tudjuk, hogy neki is Istenre van szüksége, és mihelyt a pici értelme nyiladozik már, lehet neki beszélni az élő Istenről. Mihelyt nyiladozik, ő már észreveszi, hogy valóban tisztelik-e a szülei meg az otthon levők azt az Istent, aki felé mutatják neki az utat.

Mert Anna nem azt mondta: majd, ha felnő, ő eldönti. Mit dönt el, ha nem is ismeri Istent? Hogy dönthetne Isten mellett? Pici korától meg kell vele ismertetni. Minden szülőnek Istentől kapott felelőssége, hogy bemutatja-e az élő Istent gyermekeinek úgy, hogy mire azok döntőképesek lesznek, ismerhetik azt, hogy kit utasítanak el, vagy kit választanak életük urául.

Anna nem azt mondta a kis Sámuelnek, hogy arra van Siló, menjél oda, mert jó templomba járni és a gyülekezettel együtt énekelni, hanem azt olvassuk: az egész család együtt ment az istentiszteletekre. Nem azt mondta, hogy apádnak meg nekem annyi dolgunk van, hogy nem érünk rá istentiszteletre menni, mert érted dolgozunk, fiam, hanem azt mondta: akkor tudunk érted dolgozni, meg mindent megtenni, ha együtt hallgatjuk Isten igéjét, és együtt imádjuk Őt.

Annának nem volt probléma az sem, hogy mikor kezdje el a gyermeke hitben való nevelését. Egyáltalán a hívő emberek nem értik az ilyen probléma felvetését. Hogyhogy mikor? Aki istenfélő ember, az hitben él. Az nem is tudja másként nevelni a gyermekét, csak hitben. Mert hittel vette tudomásul a gyermek hiányát, hittel imádkozott érte, hittel hordozta a szíve alatt kilenc hónapig, hittel vette a karjára először, most meg hittel viszi vissza Istennek. Mindent ez határoz meg, hogy ő az élő Istennel közösségben él, és minden, amit gondol, mond és tesz, ennek a jegyében zajlik. A hívő élet nem valahogy külön történik, vagy évente egyszer Silóban, a nagy ünnepen, a szürke hétköznapokat meg éljük Isten nélkül. Ez nem így van.

A szürke hétköznapok is Isten színe előtt zajlanak, a munka is istentiszteletté válik. Az istenfélő ember mindig az Urat kérdezi, hogy mit akarsz, hogy cselekedjem. S ha már van gyereke, akkor, mint Sámson édesapja, hozzáteszi: és mit cselekedjék a gyermekünk, mert mi nem tudjuk. Nem arra akarjuk kényszeríteni, hogy azt pótolja be, ami nekünk nem sikerült, hanem azt szeretnénk, hogy az valósuljon meg az életében, amit te terveztél, mert te tervezted a gyermekünket is. És csak akkor lesz boldog, csak akkor lesz a helyén, ha azt teszi, amivel te bíztad meg. De én a szülő honnan tudjam, hogy te mivel bíztad meg Istenem? Kérdezlek hát téged.

Ez így működik az igazán istenfélő családokban. Mert vagy az egész az Isten szentségének a légkörében történik, és akkor, ha vannak is gondok, nehézségek, ha kizökken is néha az idő, mindig visszazökkenti ez a közösség, és Isten rendbe hozza, amit elrontunk, és áldást ad. A gyerekeink pedig áldást örökölnek - csodálatos kifejezés ez a Bibliában. Vagy pedig, ha kimarad Isten, akkor csak magunkra számíthatunk, és azután magunkra vessünk.

Éppen ez a nagy ígéret a Tízparancsolatban, amikor Isten azt mondja: irgalmasságot cselekszem ezer nemzedéken keresztül azokkal, akik engem szeretnek és az én parancsaimat megtartják. Ezer nemzedéken keresztül - ami azt jelenti, hogy megszakítás nélkül, amíg Őt szeretik és az Ő parancsolatait megtartják.

Adjunk hálát ma azért, ha istenfélő családban nőhettünk fel. Ha talán a születésünk előtt már hangzott értünk imádság. Ha pici korunkban már hallhattunk Istenről. Nagy ajándék ez. De senki ne keseredjék el, ha nem ilyen családból indulhatott el, mert egyáltalán nem ez volt jellemző otthon. Akkor most ugyanez elkezdődhet vele. Ő lesz az első láncszem, innen számítják az ezer nemzedéket, és jön az Isten áldása mindazokra, akik Őt szeretik és az Ő parancsolatait megtartják. Aki pedig Őt gyűlöli, az maga ellen hívja ki az ítéletet.

Ha már korábban elkezdődött, meg ne szakadjon nálunk, legyen folytonos az áldás. Vegyük és adjuk tovább. Ha meg nem kezdődött el, legyünk mi a elsők, akik elkezdjük ezt a komoly istenfélelmet, ezt az őszinte imaéletet. Így bízzuk rá magunkat és szeretteinket a Seregek Urára, akinek ma is minden lehetséges, az is, ami az embereknél lehetetlen, és akkor tudunk áldást továbbadni.

Gondolkozzunk még délután is ezen az igén. Olvassuk el az egész fejezetet: Olyan szép az is, ahol röviden utal arra, hogy egyszer csak jelentkezik a kis Sámuel, Anna első gyermeke, hogy most már várhatják őt - és engedjük, hogy Isten alkalmazza ezeket a dolgokat reánk, hogy ami nem Isten szerint való, az megváltozzék, ami szerinte történik az életünkben, abban meg megerősödjünk.

---

Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, áldunk téged azért, hogy amikor itt jártál emberi testben a földön, gyógyítottál minden betegséget és erőtlenséget. Alázatosan kérünk, gyógyítsd a beteg házasságokat, a mérgezett levegőjű családokat. Könyörgünk, taníts minket megbocsátani és bocsánatot kérni. Taníts minket tőled kapott szeretettel szeretni egymást.

Könyörgünk gyermekeinkért. Könyörgünk a gyermekeket vállaló szülőkért. Adj nekik bátorságot ehhez és örömöt ebben. Engedd megtapasztalniuk a te gondviselő szeretetedet.

Könyörgünk hozzád azokért, akik család nélkül nőnek fel. Különösen is imádkozunk a nevelőotthonokban növekedő fiatalokért. Könyörgünk azokért, akik egyedül nevelik gyermekeiket és nincs kontroll, és nincs kivel megosztani a felelősséget. Már csak ez is hadd vigye őket még közelebb tehozzád.

Könyörgünk hozzád a tegnap elballagott fiatalokért. Add, hogy minél többen legyenek közöttük, akik téged kérdeznek, mit akarsz, hogy cselekedjenek. Tedd könnyűvé a pályaválasztást, a te akaratod felismerését és cselekvését. Segítsd őket, hogy egész jövőjüket a te kezedbe tegyék le.

Könyörgünk hozzád azokért az otthonokért, ahol nincs békesség. Ahol hidegség van. Kérünk, minden keserűség és kegyetlenség helyére ajándékozd minél többeknek a te békességedet és szeretetedet.

Kiáltunk hozzád Urunk, ebben a nagy szárazságban esőért. Egyedül te tudsz megajándékozni minket termékenyítő idővel, korai és késői esőkkel is. Ne bűneink szerint cselekedj velünk. Légy irgalmas nékünk.

Kérünk, add meg mindenkinek a mindennapi kenyeret, a minden napra szükséges igét, a mindennapi békességet.

Segíts folytatni az imádságot ebben a csendben.

Ámen.