|
PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK |
Pasarét, 2003. október 2. Cseri Kálmán |
TAGADJA MEG MAGÁT
Alapige: 1Móz 43,25-34 és ApCsel 20,22-27
Imádkozzunk!
Mennyei Édesatyánk, köszönjük, hogy sikerült ideérnünk. Köszönjük, hogy te indítottad a szívünket, hogy keressünk téged, a benned hívők közösségét és a te igédet. Valljuk, Urunk, hogy csakugyan így van, ahogy most énekeltük, hogy élesztget minket a te nagy-drága beszéded. Köszönjük, hogy a szívünket azzal felemeled.
Olyan nehéz sokszor a szívünk, annyi minden lehúzza. Ránk telepednek a gondok, meggyötör a bizonytalanság. Olyan sok minden nélkül szűkölködünk. Mindnyájunknak vannak nehéz embereink. Talán tartósan is hordoznunk kell terheket, s magunk sem látjuk, hogy van-e azoknak megoldásuk, s ha igen, mikor, hogyan.
Köszönjük, hogy mindezekkel együtt jöhetünk hozzád, és végtelen nagy szereteteddel a szívünket felemeled. Sőt, minket, magunkat is felülemelsz ezeken a gondokon. Köszönjük, hogy megtanítasz minket magasabbról rálátni a problémáinkra. Köszönjük, hogy akit te felemelsz, akörül kitágul a világ. Annak sokkal tágasabb lesz a horizontja. Messzebbre lát, és a valóságos arányokat kezdi látni.
Segíts minket ebben, kérünk. Emeld fel a szívünket, sokszorozd meg az erőnket, adj nekünk világosságot, tanácsot, helyes döntéseket. Erőt a terheinkhez, vagy szabadulást a felesleges terhektől, főleg minden aggodalmaskodástól. Szeretnénk dicsőíteni téged azzal, hogy bízunk benned.
Így hallgatjuk most újra nagy-drága beszédedet. Munkálkodj bennünk igéd által.
Ámen.
Igehirdetés
Szeretettel köszöntöm a testvéreket, különösen azokat, akik most vannak itt először egy ilyen csütörtök esti istentiszteleten. Kívánom, hogy mindnyájan megtapasztaljuk, hogy a hét közepén különösen is szükségünk van arra, hogy Isten újra felemelje a szívünket, vagy leporolja, megtisztogassa, sokszor felemelje a tekintetünket. A bibliaolvasó kalauz szerint Sámuel könyvét olvassuk most, és hamarosan olvassuk azt a fejezetet, amikor Dávid - minden oka megvolt rá - annyira kétségbeesett, és akkor a jó barátja, Jonatán beszökött hozzá az erdei rejtekhelyére, és az egyik fordítás így mondja: megerősítette az ő kezét az Úrban, a másik meg úgy, hogy felemelte a fejét, mert lógó orral járt. Csüggedt volt, a barátja azonban azt mondta: ott fent van Isten, és Ő irányítja az eseményeket, Őreá nézzél.
Hiszem azt, hogy minden istentiszteleten ilyen történik, hogy a mi Urunk felemeli a tekintetünket és a fejünket.
Így szeretnénk ma két olyan bibliai alakra nézni, akik által Isten felemelheti a tekintetünket önmagunkról is, meg a csüggesztő körülményekről is. Az elmúlt héten tanulságos volt sokunk számára a Sámsonról szóló bibliai történet, de neki inkább a hibáiból tanultunk. Most két olyan bibliai személyre figyeljünk, akiknek a hite lehet a példa a számunkra.
Hadd olvassam az egyiknek a történetéből ezt a kis részletet. Az ószövetségi József az egyik, és Pál apostol lesz a másik.
Az 1Mózes 43,25-34 verseit olvasom:
"Ők pedig (József testvérei) elkészítették az ajándékot, mielőtt József délben megjött, mert hallották, hogy ott fognak ebédelni. Amikor József hazaérkezett, bevitték neki a házba az ajándékot, amely náluk volt, és földre borultak előtte. Ő pedig békességgel köszöntötte őket, és megkérdezte: Jól van-e öreg apátok, akiről beszéltetek nekem? Él-e még? Ők így feleltek: Apánk, a te szolgád, jól van, él még. Majd meghajoltak és leborultak. Amikor József föltekintett, és meglátta testvérét, Benjámint, anyja fiát, ezt mondta: Ez a ti legkisebb testvéretek, akiről beszéltetek nekem? Majd ezt mondta: Legyen kegyelmes hozzád az Isten, fiam! Azután elsietett József, mert öccsét látva elérzékenyedett, és sírnia kellett.
Bement azért a belső szobájába, és ott kisírta magát. Azután megmosta az arcát, és kijött. Uralkodott magán, és ezt mondta: Tálaljátok föl az ételt! De külön tálaltak neki, külön azoknak is, és külön a vele együtt étkező egyiptomiaknak is. Az egyiptomiaknak ugyanis nem volt szabad együtt enniük a héberekkel, mert utálatosnak tartották ezt az egyiptomiak. Leültették őket vele szemben: az elsőszülöttet az elsőszülöttnek, a legfiatalabbat a legfiatalabbnak járó helyre. Az emberek pedig ámulva néztek egymásra. Őelőle vitték nekik az adagjukat, de Benjámin adagja ötször nagyobb volt mindnyájukénál. Azután ittak, és megmámorosodtak vele együtt."
Sámson történetéből egyebek között azt tanultuk meg, hogy Isten elhívta őt egy szép nagy feladatra, hogy szabadítsa meg Izráelt a filiszteusoktól. Sámson valóban ezt végezte valamilyen formában egész életében, de nem úgy, ahogy azt Isten gondolta. Nem is kérdezte, hogy gondolja Isten. Ő Istentől függetlenül döntötte el a dolgait. Elfogadta a feladatot, de nem vetetette alá magát Isten uralmának, az Ő akaratának. Önállóan cselekedett sok mindenben, és emiatt aztán képtelen dolgokat is tett. Sorozatosan az ellenség lányai közül vett magának feleséget, noha látta, hogy őt ellenségnek tekintik, mert az is volt, és az életére törnek.
Láttuk azt, hogy az életének egy nagyon fontos területét egyáltalán nem rendelte alá Isten uralmának. Az érzései, az ösztönvilága, az indulatai felett ő maradt az úr. Vasárnap használtuk ezt a képet, hogy mintegy ketten ültek a trónon. Nem fosztotta ő meg Istent az uralomtól, nem mondta, hogy Istennek semmi köze ahhoz, hogy mit csinál, de a gyakorlatban sok mindent úgy tett, hogy Istennek ahhoz semmi köze nem volt. Bizonyos területen érvényesülhetett Isten akarata, de az egész élete nem Isten uralma alatt volt. Megpróbált megosztott szívvel élni. Márpedig a Szentírás azt mondja, és Jézus ezt tartotta a legfőbb parancsnak: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből. Megosztott szívvel nem lehet eredményesen szolgálni. Félig nem lehet engedelmeskedni. A félengedelmesség teljes engedetlenség.
Ebből is lehet tanulnunk, hogy ne így.
A Biblia azonban felragyogtat előttünk pozitív példákat is, és a mondat így folytatódik: hanem ehhez hasonlóan. Például: ahova Isten Józsefet elsegítette. Milyen egy olyan ember, aki egészen aláveti magát Isten akaratának, aki látatlanban igent mond mindarra, amit neki az Úr parancsol? Aki nemcsak mondogatja: Uram, Uram, hanem komolyan veszi, hogy Ő azért Uram, mert parancsol, én pedig azért vagyok az Ő szolgája, hogy feltétel nélkül engedelmeskedjem neki.
Milyen az, hogy valaki osztatlan szívvel, teljes belső azonosulással, önként, boldogan engedelmeskedik Istennek, mert meg van győződve arról, hogy Isten akarata mindig jobb, mint a mienk, mert Isten akarata az egyedül jó akarat. Lehet-e úgy élni, hogy valakit folyamatosan irányíthat Isten, és az illető folyamatosan kész engedelmeskedni neki, megtagadva magát, sok mindenről lemondva, azért, hogy Isten szép terve megvalósuljon az életében? Sok ilyen ember él körülöttünk is, és őket teszi Isten igazán áldássá környezetük számára.
Azért gondoltam arra, hogy Józsefnek az elég jól ismert történetéből éppen ezt az epizódot ragadjuk ki, mert itt érhető talán leginkább tetten, hogy milyen az, aki az érzelmeit, az ösztönvilágát, egész önmagát ténylegesen alárendeli Istennek, és a kritikus pillanatokban, a váratlan helyzetekben is kész neki engedelmeskedni. Akkor is érti, mi ott Isten akarata, és ha félre kell mennie és kibőgi magát a szomszéd szobában, akkor is azt teszi, amit Isten mondott, mert tudja, hogy hosszú távon az a jó. Neki is, meg azoknak is, akikkel kapcsolatban van.
József történetének az elejéről tudjuk, hogy Józsefet testvérei meg akarták ölni, aztán hogy még se tapadjon vér a kezükhöz, eladták rabszolgának, így megszabadultak tőle, majd csak elpusztul valahol mint rabszolga. Istennek azonban gondja volt rá. Megmentette őt még akkor is, amikor igazságtalanul hamis vád miatt börtönbe csukták. Egyszer csak kiemelte őt onnan Isten, és a nagy egyiptomi birodalom második emberévé tette.
Az éhínség idején József árulta a gabonát nemcsak az egyiptomiaknak, hanem a környező népeknek is. Így kerültek oda egyszer a testvérei, mit sem sejtve arról, hogy József az, akitől gabonát vásárolnak. József azonban mindjárt felismerte őket, és szíve szerint azonnal a nyakukba borult volna, de ezt nem lehetett, mert Istennek más volt a terve.
Isten terve az volt, hogy ezeknek a kemény szívű gyilkosoknak el kell jutniuk oda, hogy kimondották - de csak jóval később -, hogy vétkeztünk, amikor eladtuk a mi testvérünket, és apánknak azt hazudtuk, hogy vadállat ölte meg őt. Benjáminhoz már nem úgy viszonyultak, mint Józsefhez. Inkább akármelyikük ott maradt volna túszként, csak Benjámint engedjék haza, mert az öreg apjukhoz sem úgy viszonyultak már akkor, mint huszonkét évvel korábban, amikor Józsefet eladták. Nagy változás ment végbe a szívükben.
Ehhez azonban idő kellett, és ehhez bizonyos présbe kellett szorítania Istennek őket. József ezt nem előzhette meg azzal, hogy az ő arany szívével, amivel megbocsátott, mindjárt átöleli őket. Egyelőre neki meg kell maradnia inkognitóban. Ő az egyiptomi nagy úr, aki előtt leborulnak úgy, ahogy az álma korábban jelezte, és akinél gabonáért könyörögnek. Aztán jönnek másodszor, de még akkor sem szabad.
Ez már itt a harmadik találkozás, és itt József nehezen bírja. De itt is engedelmes Istennek, mert még nem kapta meg az engedélyt arra, hogy most már felfedheti magát, kiléphet szerepéből, és a szívére hallgathat. Ez itt a szép és pozitív példa számunkra, hogy amit mindenki megértene, amit mindenki úgy csinálna, ami olyan természetes, olyan emberi - ahogy mondani szoktuk -, ha egyszer Isten azt mondja: nem, akkor az engedelmes szolga azt nem teszi. Még akkor sem, ha férfi létére ki kell közbe mennie sírni, mert már nem bírja tovább. Most hozták el először testvérei Benjámint - a többiek féltestvérei voltak azonos apától, de más anyáktól származtak. Benjámin volt az egyetlen édestestvér, akinek az édesanyja, az ő édesanyjuk, akkor halt meg, amikor a kis Benjámin született. Huszonkét éve nem látta. Természetes, hogy ugrana a nyakába.
Nem kegyetlen az Isten, hogy azt mondja: még nem? Nem azt mondja: nem, csak még nem. József azt mondja: ámen, úgy legyen. Ha a szívem szakad bele, akkor sem teszem azt, aminek még az Isten szerinti ideje nem jött el. Miért? Mert tudom, hogy Isten tudja, mit tesz. Mert tudom, hogy Isten a célnak megfelelően időzíti az eseményeket, és nem akarok útjába állni a cselekvő Istennek.
Mert Ő most formálja Józsefet is, meg a testvéreit is. Ő nem akar belerontani Istennek a formáló, újjáteremtő munkájába csak azért, mert szeretné, hogy leleplezze magát és kimutassa testvérei iránti szeretetét. Majd eljön annak az ideje is. Na de nagyon nehéz várni. Igen, nehéz. Megtanulsz várni, legyőzni az indulataidat, még a szeretetedet is. Mindent legyőzni, aki te vagy. Azért, hogy győzzön benned, meg az egész helyzet felett Isten.
Ezt jelenti az igazi önátadás. Ezt jelenti az engedelmesség. Ezt jelenti a hit, mert a hit mindig az Istennek való engedelmességben lesz valóságossá. Azt könnyű mondani: én is hiszek Istenben. De engedelmes vagy-e neki mindenben? Sámson sok mindenben nem volt engedelmes. Kimondottan Isten világos parancsainak az ellenkezőjét cselekedte, amikor például pogány lányt vett feleségül. Volt, amiben engedelmes volt, s volt, amiben nem. Aztán mi lett a vége?
József kész mindenben engedelmeskedni. Majd látni fogjuk, hogy vajon szörnyű dolog-e ez, meg bele lehet-e ebbe pusztulni, meg hogyan lehet ezt kibírni. Most azonban ezt az egy jelenetet vegyük nagyító alá, és engedjük, hogy Isten üzenetei megszólaljanak ezen keresztül, mert ebben a jelenetben rendkívül világosan látható az a két természet, ami azokban a hívőkben van, akikben Isten már hatalmasan munkálkodik. Ott van Józsefnek a régi természete, az nem szűnik meg. Ő a testvéreinek a testvére maradt. Érző szíve van, huszonkét éve nem látták egymást. Hiányoztak nagyon.
Mindez emberi és érthető. Ott van a régi természete. De ott van már egy új természet is, amelyik feltétel nélkül meghajolt egyszer és mindenkorra Isten hatalmas akarata előtt. Nem külső kényszerre, nem félelemből, hanem belső meggyőződésből, mert már megismerte, hogy kicsoda a Mindenható. Ő már átélt sok szabadítást, testit is, lelkit is. Ő már nem vonja meg bizalmát Istentől. Ő már nem hol bízik, hol nem. Amikor könnyű, igen, amikor nehéz, akkor nem. Ő mindig bízni akar benne, akkor is, ha nem érti, hogy mit miért cselekszik Isten. Elég az, ha Isten érti. Aztán majd utólag lehet, hogy előtte is világos lesz. Ha pedig nem lesz világos, azt akkor is úgy kell tenni, mert ő már belsőleg igent mondott Istenre, az Ő akaratára és minden parancsára egyszer és mindenkorra. Ez harcol a régi természettel. Együtt látható itt a vér és a hit. A vér, ami összeköti a vértestvéreivel, és amiből következnék sok minden, és a hit, ami mint engedelmesség, Istenre figyel.
Az egyik, a vér és a régi természet mindig horizontálisan tájékozódik, az emberekre néz. Hogyan szokták tenni, ki mit szól hozzá, most éppen mit diktálna a szívem. Én is ember vagyok. Emberekre néz, horizontálisan tájékozódik, többnyire a pillanatra figyel csak, és kész azonnal tenni azt, amire indítást érez.
A másik, a hitnek a szava vertikálisan tájékozódik, fölfelé, Istenre néz: Uram, te mit mondasz most nekem, és ha nem mondasz semmit, nem teszek semmit, akármennyire feszít is az aktivitás. Majd, ha mondod. Felfelé néz, a jövőre is gondol mindig, távlatosan gondolkozik, nem a pillanatra néz csak, mint ma a legtöbb ember, és tud várni. Ezért tud várni. Ezért vallják az ilyen emberek azt, amit Jeremiás Siralmaiban olvasunk: Jó várni és megadással lenni az Úr szabadításáig. Nem akármeddig, annak megvan a pontos határa, amit Isten jelöl ki. Azt várom ki. Ilyenkor kérdezzük sokszor: de mikor jön el az Úr szabadítása? Nem tudjuk. És mi lesz az? Nem tudjuk. Akkor mit tudunk? Azt, hogy Ő Úr, és elhatározta az én szabadításomat. Én azt akarom kivárni. Nem akarok rövidzárlatos cselekedeteket, mint amilyen Ábrahám kapcsolata volt Hágárral, mert az ilyenekből csak baj lesz.
Fontos tehát, hogy tanuljunk ezekből a jelenetekből is. Ez a két természet csak a hívő emberekben van meg. A nem hívő nem is ismeri ezt a másikat, a hitnek a látásmódját és az Istennek való engedelmességet. A nem hívő teszi azt, amire a teste indítja. Ha éppen ilyen indulat van benne, mint ami Józsefben is feltámadt, akkor megcsókolja a testvéreit, akkor nagylelkűen megbocsát, ha nem, akkor bosszút áll, visszaüt, mindig azt, amire pillanatnyilag indítja. De akinek a testén is, és minden testi dolgán is úr Isten, az ilyen helyzetekben is neki engedelmeskedik.
Erre gondol Jézus, amikor azt mondja: aki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, (nemcsak a bűneit, - magát), vegye fel az ő keresztjét naponta, ami azt jelenti: vállalja a Krisztuskövetéssel járó szenvedéseket és kellemetlenségeket is, és úgy kövessen engem. Nem kötelező. Aki csak Őutána akar nézni, annak mindezt nem kell, az hallgathat a testére tovább. Aki az Ő tanításáról szeretne elmélkedni, az is maradhat ültő helyzetében. Haladni, növekedni, előre jutni csak annak lehet, aki kész megtagadni magát, vállalni a Krisztuskövetéssel járó mindent, a lemondást, a szenvedést is, az viszont ott marad Krisztus közelében mindvégig. Bármi történjék az úton, bármilyen akadályok tornyosuljanak is előtte.
El lehet jutni ide. Sokan élnek ilyen örvendező, szabad életet. Ez Isten kegyelmének a munkája mindannyiunkban, de szükséges hozzá az is, hogy bízzunk benne egyre jobban, s aztán majd eljön az az idő, amikor Isten azt mondja: most. Akkor József ledobja magáról a díszes egyiptomi ruhát, és így szól: Én vagyok József, a ti testvéretek, jöjjetek közelebb. Azok szegények megijednek először, mert a saját fejük szerint csak arra gondolhatnak, hogy most jön a bosszú, de József megnyugtatja őket, hogy miért nem jön a bosszú.
Ez az ószövetségi példa.
Az újszövetségi példa: ahogyan Pál apostol búcsúzkodik az efézusi vénektől. A Cselekedetek Könyve 20,22-27 részéből olvasom. Ez Pál beszédének egy részlete.
"És most, íme, én a Lélektől kényszerítve megyek Jeruzsálembe, és hogy mi ér ott engem, nem tudom; csak azt tudom, hogy a Szentlélek városról városra bizonyságot tesz, hogy fogság és nyomorúság vár rám. De én mindezekkel nem gondolok, sőt még az életem sem drága, csakhogy elvégezhessem futásomat örömmel, és azt a szolgálatot, amelyet az Úr Jézustól azért kaptam, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumáról. És most tudom, hogy közületek, akik között jártam, az Isten országát hirdetve, többé nem látja arcomat senki. Ezért bizonyságot teszek előttetek a mai napon, hogy én mindenki vérétől tiszta vagyok. Mert nem vonakodtam attól, hogy hirdessem nektek az Isten teljes evangéliumát."
Nem azt mondja: gondoltam egyet, megyek Jeruzsálembe, hanem a Lélektől kényszerítve. Pál vezetés alatt áll. Pálnak küldője van, és ő egy lépést sem tesz a küldő parancsa nélkül. Ő csak küldőjével együtt akar ott lenni, ahol ott kell lennie. Ezért sehova nem indul el Jézus nélkül. Viszont mindenhova kész elmenni Jézussal együtt. Hiába adnak neki itt jó tanácsot még próféták is, hogy ne menjél Jeruzsálembe, mert ott téged elfognak és lehet, hogy meg is ölnek, azt mondja Pál: ezekkel nem gondolok. Kedves tőletek, hogy aggódtok értem, de én a Főnökre figyelek, Ő pedig azt mondja: menjek Jeruzsálembe. Én tudom, hogy többet nem találkozunk.
Hogy lehet erről ilyen higgadtan beszélni, mindenféle hisztériázás nélkül? Csak ennek az engedelmességnek a jegyében. Ő a helyén van, azt az utat járja, amire Jézus küldte el. Eddig is ezen az úton áldotta meg őt. Efézus és az ottani tevékenysége gyönyörű példa erre, és ez az áldás fogja kísérni tovább is, ha megmarad ebben az engedelmességben. Ő meg akar maradni.
"Az én életem sem drága nékem." Miért? Mert neki az élet Krisztus volt. Van világos értékrendje, ezért nem kapkod. A legnagyobb érték Jézus és a vele való közösség. Utána következik a tőle kapott szolgálat: amit vettem az én Uram Jézus Krisztustól, hogy elvégezzem ezt a szolgálatot. Ezután jön minden egyéb. Minden kényelmi szempont, meg ki mit szeretne, ki mit szól hozzá a sor végén. Ezek nem döntik el, hogy menjen, vagy ne menjen. Ez eldőlt már ott fenn, és a Szentlélek értésére adta neki.
Fel szoktak vetődni ilyenkor nehéz kérdések, ha ilyen emberek ilyen cselekedeteiről olvasunk a Szentírásban. Gyakran tapasztalom ezt bibliaórákon is. Néhány ilyen kérdést hadd említsek.
Nem szörnyű élet ez, állandóan csak megtagadni magamat? Soha nem tehetem azt, amit szeretnék? Mindig csak figyelni az Úrra, és a parancsot teljesíteni?
Ezt mindig olyanok kérdezik, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy mit jelent ilyen engedelmességben járni. Tudniillik éppen az ilyen engedelmes ember teheti mindig azt, amit szeretne. Mert ő már azt szeretné, amit az Úr akar. Ezek az emberek őszintén gondolják azt, amit gyakran szoktam idézni az 512. énekből: "Egy vágyat hagyj nekem, hogy halljam és kövessem szent igazságodat." Ezeknek az embereknek csakugyan ez a leghőbb vágyuk. Az engedelmesség során ez a vágyuk teljesül. Ezért mondja, hogy elvégezzem ezt a szolgálatot örömmel. Ez ráadás ajándék. Mintegy a pecsét rajta, hogy jó helyen jársz. Akkor is, ha sok a nehézség. Menj csak tovább ezen az úton. Kíséri az a békesség és öröm, amit a Jézussal való közösség jelent.
Nem arról van szó, hogy neki örökké le kell mondania, és sosem teheti azt, amit szeretne. Mert ő már azt szeretné, hogy mindig, mindenben az Úrnak engedelmeskedjék. És amikor a Szentlélek erre elsegíti, akkor mindig minden vágya teljesül. Főleg, ha ez az egy vágya maradt, hogy ilyen életet éljen.
Ez nem a szavak kiforgatása. Aki közelről megnézi egy ilyen átadott életű, engedelmes embernek az életét, az látja. Azért is boldogok ezek egyebek között.
A másik aggódó kérdés: hova lesz itt az ember egyénisége? Le kell mondania magáról: tagadja meg magát. Szinte megszűnik ebben a nagy önmegtagadásban az ember. Fel kell adnia magát.
Megint a kívülvalók kérdése ez, mert ha megnézzük közelről az ilyen embereket, akkor lehet látni, hogy éppen az engedelmesség közben lesz egyre inkább önmagává, egyre inkább azzá, akivé Isten eltervezte. Isten teremtő gondolata az ilyen emberek életében valósul meg. Mit kihoz egy ilyen emberből Isten! Vagy mi mindent ad egy ilyen emberen keresztül másoknak! Az nem ő. Ha ő egyedül marad Isten nélkül, egy töredékét sem tudta volna adni, meg teljesíteni.
Ott volt Pál a maga gyógyíthatatlan betegségével, és a Földközi tenger egész medencéje tele lett kis keresztyén közösségekkel. Leírja az lKor l5-ben, hogy egyedül többet tettem az evangéliumért, mint az összes apostol együttvéve, de nem én, hanem az Istennek bennem levő kegyelme. Nem mondja álszerényen, hogy szóra sem érdemes, amit tettem. Hát hogyne lenne szóra érdemes! Gyülekezetek tucatjai jöttek létre, de nem ő hozta létre, hanem ő odaadta magát Krisztus kezébe, Krisztus pedig hatalmasan munkálkodott rajta keresztül.
És ez ma is így van. A mi életünkben is ez valósulhat meg. Dehogyis szűnik meg az ilyen ember! Akkor bontakozik csak ki igazán. Enélkül mindenki torzó marad, mert az Isten gondolata nem valósulhatott meg az életében. Az új ember igazi arcát a feltétlen engedelmesség során kapja meg, mint ahogy József is eközben formálódott ki igazán.
Egy harmadik kérdést még hadd említsek, amit már érintettem az előbb. Nem kegyetlen dolog ez? Nem volt kegyetlen József önmagához is, meg a testvéreihez is? Miért nem lehetett mindjárt az elején megmondani: én vagyok a testvéretek, szeretlek titeket, nem haragszom rátok, legyünk békességben! Azért, mert ott még nem volt kész a testvérek szíve arra, hogy bűnnek lássák a bűnüket, azt kimondják, és másként akarják folytatni az életüket, mint addig. Ez végzetes hiba lett volna, ha József eléje szalad annak, amit Isten még nem végzett el bennük. Ennek ő is megfizette az árát, meg a testvéreknek is még sok mindenen keresztül kellett menniük, de a hit a jövőre is néz, nem a pillanatra, hogy most mi jó nekünk, hanem Isten mit akar kiformálni bennünk azáltal, ami most nekünk lemondás. Nehéz, megtagadom magam, mert tudom, hogy ennek van értelme, van célja.
Nem kegyetlenség az. Mi a kegyetlenség? Az, ha úgy hagyom, ahogy van, a bűneiben, a szellemi sötétségében csak azért, hogy most valami örömöt szerezzünk egymásnak. Ha Isten azt mondja, ha még egy kicsit vársz, akkor nem marad lelkileg vak, nem marad a sötétségében, hanem kijön az Isten csodálatos világosságára. Ehhez József, annyival járulhatsz hozzá, hogy még vársz, ha megszakad a szíved, akkor is. Nem fog megszakadni, arra Istennek gondja van. Csak nehéz. Aztán sok nehézségen át jutunk a célhoz. Sok háborúságon át kell nekünk az Isten országába bejutnunk.
Nem kell nekünk félnünk, már csak azért sem, mert meg van írva, hogy Isten pontosan ismeri mindannyiunk teherbíró képességét. Ő senkit sem próbál feljebb, mint elszenvedheti, sőt a próbával együtt már a kimenekedést is elkészítette, hogy elszenvedhessük. Nekünk ezt kell hinnünk igazán (1Kor 10,13). Nála már készen van a szabadítás. Én most még nyögök, nyüszítek, hozzá kiáltok. Szeretném, ha már ma vége lenne, de az imádságom végén mégis azt mondom: Mindazáltal ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy te. Mert az mindnyájunknak úgy lesz jó.
Szeretném megkérdezni, hogy ijesztő ez nekünk, vagy kívánatos? Ilyen egészen Istennek odaszentelt életet élni, hogy Ő azt tehessen velünk, amit akar. Ilyen üres edénnyé válni, hogy azzal töltsön meg, amivel akar. Hogy én csak eszköz legyek Isten kezében, de számomra az a hangsúlyos, hogy Isten kezében lehetek eszköz. Van ennél nagyobb méltóság, hogy Ő bármit el tud végezni előbb bennem, aztán általam, meg párhuzamosan: bennem is meg általam is? Csodálhatom az Ő munkáját a magam életében és másokéban, és dicsőíthetem Őt, mert az, amit általam elvégez, az biztos, hogy nem az én teljesítményem. Ehhez ezzel a bizalommal oda kell szánnom magamat.
Ez a harc Jézustól sem volt idegen. Gondoljunk a Gecsemáné kert jelenetére, ahol először azt kéri: Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem ez a keserű pohár, de ezt az imádságát is, meg az utána következő két másikat is azzal fejezi be, hogy mindazáltal ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy te. Így győzött a kereszten. Legyen áldott érte! Így segíthet el minket is győzelemre és erre az egészen átadott életre, a velünk született természetünk, minden tulajdonságunk őszinte megtagadására Ő segíthet el, adhat örömöt, szabadságot és a végén győzelmet.
Engedjük, hogy ezt kimunkálja bennünk.
Imádkozzunk!
Istenünk, ehhez képest olyan szegényes ez az élet, amilyen sokszor a miénk. Bocsásd meg, hogy megpróbáljuk ezt a félszívűséget, hogy hol engedelmeskedünk, hol nem, mintha arról meg lehetne feledkezni, mintha nem a mi szívünk diktálná azt, hogy lázadjunk ellened és tiltakozzunk parancsaid ellen.
Kérünk, Szentlelkeddel győzz meg minket arról, hogy egyedül rád érdemes hallgatnunk, és a te Lelkeddel vezérelj minket az egyenes földön. Munkálkodj bennünk és munkálkodj általunk.
Segíts most ebben a csendben ezért is kiáltani.
Ámen.