PÁL APOSTOL ÚTKÖZBEN

Alapige: ApCsel 20,1-6

Miután megszűnt a zavargás, magához hivatta Pál a tanítványokat, bátorította őket, és elköszönve tőlük elindult Macedóniába. Bejárta annak tartományait, számos beszédben intette őket, majd elment Görögországba. Három hónapig tartózkodott ott, mivel azonban a zsidók merényletet terveztek ellen, amikor hajóra akart szállni Szíria felé, úgy döntött, hogy Macedónián át tér vissza. Elkísérte őt a béreai Szópatér, Pirrosz fia, a thesszalonikaiak közül Arisztarkhosz és Szekundusz, a derbéi Gájusz és Timóteus, valamint az ázsiai Tükhikosz és Trofimosz.

Ezek előrementek, és Tróászban vártak ránk. Mi pedig a kovásztalan kenyerek napjai után elhajóztunk Filippiből, és öt nap múlva érkeztünk hozzájuk Tróászba, ahol hét napot töltöttünk.

Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, magasztalunk azért, mert elsősorban te vagy az, aki ott vagy mindig, ha botlanak a gyengék. Köszönjük, hogy te vagy az az erős, akire mi is oly sokszor támaszkodhattunk már.

Köszönjük, hogy aki benned bízik és a te ígéreteidbe kapaszkodik, az soha nem csalódik.

Köszönjük, hogy azt is megígérted, hogy ahol ketten vagy hárman a te nevedben jönnek össze, ott vagy közöttük. Mi a te nevedben jöttünk most össze, ajándékozz meg a te szent jelenléteddel. A te szentséged áradjon ki reánk, járja át minden gondolatunkat, segíts, hogy az az indulat legyen bennünk, ami tebenned, és könyörülj rajtunk, hogy a te tulajdonságaid jelenjenek meg a mi nyomorult életünkön.

Szólíts meg minket a te igéddel. Egyedül te tudod, melyikünknek mire van most szüksége, és egyedül te tudod megelégíteni minden lelki és testi szükségünket. Köszönjük ezt neked, és hittel várjuk ezt tőled.

Ámen.

Igehirdetés

Ez az igeszakasz következik bibliaolvasó kalauzunk szerint mára. Valahányszor ezt a szakaszt olvasom, mindig eszembe jut, hogy Joó Sándor, a gyülekezet első lelkipásztora élete utolsó bibliaóráján, egy keddi napon, ezt az igét magyarázta az egybegyűlteknek. Mondott benne néhány olyan megállapítást, ami egészen profétikus volt.

Pál apostol a harmadik missziói útjáról tér vissza Jeruzsálembe, és aközben történik az a sok minden, ami mai igénkben olvasható. Pál apostol útközben. Mi-minden történik Isten egy elkötelezett hűséges szolgájával útközben. Próbáljuk az apróságokat is észrevenni ebből az igéből. Egy-két olyan megfigyelést is említek majd, amit annak idején Joó Sándor mondott azon a bibliaórán.

1. Az első mindjárt ez a szürkének tűnő és mégis fontos megállapítás a legelején: "Miután megszűnt a zavargás..." Miféle zavargásról van itt szó? Az előző fejezetben olvastuk, hogy Pál apostol több, mint két évig hirdette az evangéliumot Efézusban. Efézus volt Ázsia legnagyobb városa akkor, mintegy fővárosa az összes ottani tartománynak. Pezsgő kereskedelem, nagy utasforgalom volt. Több jelentős római útvonal keresztezte itt egymást.

Pál tudatosan választotta ezt a várost és tudatosan töltött ott hosszú időt, és gyülekezet jött létre. Jézus Krisztusban hívő keresztyének voltak ott, akik természetesen, miután Jézus tanítványai lettek, abbahagyták a bálványok tiszteletét. A bálványszobrocskák tiszteletét is. Ez viszont némelyeknek a zsebükre ment. Az efézusi ötvösök ugyanis kis Artemisz szobrocskákat készítettek olykor összekapcsolva azt a helyi templomnak a képével, mert Efézus Artemisz istennő kultuszának a középpontja volt. Akik keresztyénné lettek, nemcsak hogy nem vásároltak több ilyet, hanem az ismerőseiket is igyekeztek lebeszélni az ilyen szobortiszteletről, bálványkultuszról. A maguk szobrocskáit meg eldobálták vagy megsemmisítették. Beszéltek arról a Jézus Krisztusról, aki helyettük is meghalt és dicsőségesen feltámadott, él és uralkodik, aki nem ábrázolható ki egy kis szoborba, még akkor sem, ha az ezüstből van, mert nagyon sokszor ezüstből készítették, hanem, aki ténylegesen él, Ő tud cselekedni, benne lehet bízni.

Nos, ez az ötvösöket felháborította, és attól tartottak, hogy ha még többen lesznek keresztyénekké, esetleg csőbe jut ez az egész iparág. Éppen ezért felpiszkálták az embereket, és olvastuk az előző fejezetben, hogy milyen nagy botrányt csináltak: "Abban az időben nem csekély zavargás támadt az Úr útja miatt, mert egy ötvös, név szerint Demeter, ezüstből kis Artemisz-templomokat készített, és ezáltal nem csekély keresethez juttatta a mestereket." Aztán részletesen le van írva, hogyan izgatta fel ezeket és csődületet támasztott. Rohantak mindnyájan a színházba, és amikor hallották Demetert, mindnyájan haragra gerjedtek, és így kiáltoztak: "Nagy az efézusi Artemisz!" A zűrzavar kiterjedt az egész városra. Majd megragadva a macedón Gájuszt és Arisztarkhoszt, Pál útitársait, egy akarattal a színházba rohantak. Pált pedig meg akarták lincselni, meg akarták ölni. Azt olvassuk a folytatásban, hogy két órán át ordította ez az izgalomba hozott tömeg, hogy "Nagy az efézusi Artemisz!"

Pált nem engedték a színházba, ahova menni akart, és volt a városnak egy higgadt, bölcs jegyzője, aki azután lecsillapította a kedélyeket, és arra figyelmeztette a népet, hogy nagy baj lesz abból, ha a rómaiak megtudják, hogy itt ilyen csődület támadt, ráadásul ok nélkül, és jobb, ha elcsendesednek, és szépen hazamennek.

Nos, ez a zavargás ért véget. Így kezdődik a mai igénk: "Miután megszűnt a zavargás..." Ott akkor Efézusban valósággal a pokol szabadult el, és egy pillanat alatt minden keresztyén életveszélybe került. A kis keresztyén gyülekezet jövője is veszélybe került. Isten azonban gondoskodott arról, hogy lehiggadjanak.

Ezt az egyszerű igazságot, ezt a banális igazságot szeretném itt megemlíteni, hogy számoljunk azzal, hogy egyszer mindennek vége lesz. Minden rossznak és minden jónak is. Amikor az ember szenvedések között van, akkor alig várja a végét. Ha sokáig tart, néha már nem akarja hinni, hogy egyszer ez is befejeződik. Mi azonban tudhatjuk, hogy Istennél minden időzítve van, és minden szenvedésnek is vége lesz.

Aki repült már, az láthatta, hogy a felhők fölül, hogy milyen érdekes a felhők árnyéka a földön. Néha egy egész falut vagy várost beárnyékol egy-egy nagy felhőcsoport, mellette meg jobbra-balra lent is süt a nap. Akik lent vannak, csak azt élik át: most nem látjuk a napot. Besötétedett. Fentről azonban lehet látni, hogy a kiterjedtebb felhőcsoportnak is van széle, és azon kívül süt a nap, a szél meg elfújja előbb-utóbb a felhőt és a felhő árnyéka alatt is újra látni fogják. Amikor próbatételek jönnek, jó ha erre gondolunk. Egyszer minden rossznak vége lesz. Ennek a zavargásnak is, minden politikai rendszernek, minden diktatúrának és diktátornak, minden ügyeskedésnek és erőszakoskodásnak. De majd látni fogjuk, hogy minden jónak is.

Nekünk pedig tudnunk kell, hogy az Úr Jézus második eljövetele előtt lesz majd egy végső nagy zavargás. Egy olyan időszak, amikor csakugyan elszabadul a pokol. Amikor a Biblia azt mondja, hogy eloldatik a sátán, és mivel tudja, hogy nem sok ideje van, még egyszer pusztít, rombol, amennyit csak bír. És Isten ezt megengedi neki, de annak is vége lesz. Mi tudhatjuk, hogy Isten az Ő gyermekeit magához veszi, és mindennek a sok szörnyűségnek, ami még előttünk van, a dicsőséges Krisztus vet véget. Mi a győzelmes Urunkat várjuk, aki az Ő dicsőségében fogja részeltetni a benne bízókat.

Most azt éljük át: nélkülözés, betegség, csalódások, egyedüllét, sokféle gond és teher, de bizonyosak lehetünk abban, hogy egyszer minden zavargásnak és nyomorúságnak vége lesz. Ez önmagában még nem válasz sok kérdésünkre, de az embernek megsokszorozza az erejét, megerősíti a reménységét, több kitartást, állhatatosságot ad neki, hogy tudhatjuk: nem a mostani nyomorúság mindennek a vége. Ez átmeneti állapot, és egyszer befejeződik.

2. A másik, amit észrevehetünk itt, hogy befejeződik a jó is. Pál apostol efézusi tartózkodása ezzel véget ért. Szedi a sátorfáját. Elköszönve tőlük elindult Macedóniába. Ez a két és fél év volt az a kegyelmi idő, amikor egy Szentlélekkel teljes apostoltól hallhatták a megváltás evangéliumát a pogány efézusiak. Ezt a hosszú, de mégis behatárolt időszakot kapták arra, hogy meg lehetett térni. Utána is folytatódott a munka, akik ott megtértek, azok is bizonyságot tettek, de azért nyilván más volt egy kezdő hívő bizonyságtétele, mint a nagy apostol Szentlélektől áttüzesített tanítása.

Egyszer véget ér a kegyelmi idő is. Aki olyan könnyelműen és cinikusan játszadozik az idővel, mint ahogy azt többektől hallottam már, hogy most még nem érek rá megtérni, majd, valamikor, később... az könnyen kifuthat az időből. Ezért írja az apostol az efézusiakhoz levelében később, hogy "áron is megvegyétek az alkalmakat, mert a napok gonoszok." Mit jelent ez, hogy a napok gonoszok? Elhitetik velünk, hogy vég nélkül ismétlődnek. Mert a tegnapelőtt után jött a tegnap, aztán a ma, bízunk abban, hogy jön a holnap, s hátha nem lesz ennek vége. De lesz vége! És a lehetőségeknek is van vége, és amikor Isten nekünk valami jóra, a vele való szövetségkötésre, az előtte való megalázkodásra lehetőséget ad, akkor két kézzel kell megragadnunk azt a lehetőséget, mert a napok gonoszok.

Ugyanígy kell néznünk egymásra is. Ez is közhely, mégis olyan sok könnyet láttam már lefolyni emberek arcán amiatt, hogy nem használták ki az adott időt. A kis gyerekeknek az a szokásuk, hogy megnőnek, és nagy gyerekek lesznek. A nagy gyerekek meg kirepülnek otthonról, felnőttek lesznek, aztán, ha előbb meg nem halunk, megöregszünk, és ha nem használja ki valaki az adott időt... A kis gyerekkel csak addig lehet játszani és életre szóló barátságot kötni, amíg kis gyerek. Az öregjeinket is csak addig simogathatjuk, éreztethetjük velük, hogy fontosak nekünk, amíg itt vannak közöttünk. Nem utána kell sírni és vinni ezreket érő virágokat a sírjukra, amikor életükben egy szálat sem vittünk nekik.

A napok gonoszok. Pál apostol efézusi szolgálata is véget ért. Ő ezt tudta. Amit akkor kellett elvégezni, ő ezt elvégezte. Majd olvassuk a következő részekben, hogy milyen korrekt, becsületes módon számot ad az efézusi gyülekezet presbitereinek arról, hogy mit csinált ott, és őket hívja tanúul. Ti láttátok és hallottátok, hogy mit tettem itt. Miután azt, amit ott és akkor kellett elvégeznie, befejezte, minden érzelgősség nélkül továbbmegy. Végzi a feladatát ott, ahol azt Isten kijelölte neki.

Mitől függött az apostol életében, hogy meddig maradt egy helyen, és mikor ment tovább? Erre nézve érdekes megjegyzéseket olvashattunk itt szintén a megelőző fejezetekben. Azt olvassuk a 18. részben: "Erre ott maradt egy évig és hat hónapig, és tanította közöttük az Isten igéjét." (11. v.) Nem sokkal utána meg ezt olvassuk: "Amikor arra kérték, hogy hosszabb ideig maradjon náluk, nem volt rá hajlandó, hanem búcsút vett tőlük, és ezt mondta: "Ismét visszatérek hozzátok, ha az Isten úgy akarja." (20. v.).

Az egyik helyen nem marasztalják, és ott marad másfél évig Korinthusban, a másik helyen kérlelik, hogy maradjon, és nem marad, hanem elbúcsúzik. Mitől függött ez? Attól, amit szintén itt olvasunk: "Amikor mindez megtörtént, Pál elhatározta a Lélek által, hogy Macedóniát és Akháját bejárva, Jeruzsálembe megy." (19,21).

A Lélek által. Pál élete, benne az időbeosztása is, és a munkarendje is, mindenestől a misszió Urától, Jézus Krisztustól függött. A Szentlélek irányította őt, ő pedig figyelt a Lélek irányítására. Hiába mondott akárki akármit, ő azt tette, amire Isten Lelke indította. Hiába akarták, hogy menjen már odébb, mert nem szívesen hallgatták kezdetben az evangéliumot, ő maradt, és életét kockáztatva is hirdette azt. Aztán megtértek azok közül is sokan, akik azt akarták, hogy menjen minél előbb tovább. Aztán hiába marasztalják nagy kedvesen, ha neki a Lélek azt mondja, hogy nem most van itt az ideje ennek, menjél tovább, majd még visszajössz ide.

Ez a teljes függés jellemzi az érett hitű keresztyéneket. Amikor nem az érzelmeim határozzák meg a tevékenységemet. Nem a közvélemény, az emberek kívánsága, hanem amikor valaki komolyan veszi és gyakorolja a hétköznapokban, hogy Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? Ma például mit cselekedjem? Holnap mit cselekedjem? Van nekem itt dolgom még, vagy valahol egész másutt akarsz használni? És akkor is megy, ha az kényelmetlen, kellemetlen, és akkor is marad, ha az nagyon nehéz feladatokat jelent. A ragaszkodó hűség vagy a rugalmas mozgékonyság nem az alkatából következik a megszentelt életű hívő embernek. Különösen, ha Isten szolgálatában áll, és minden újjászületett ember Isten szolgálatába szegődött, hanem a szolgálat Ura parancsol a Lélek által. A Szentlélek döntötte el, és akkor Pál maradt vagy ment tovább.

Ezért mondhatta el ezen az útján hazafelé az efézusi véneknek: "Én semmivel sem törődtem, még az én életem sem drága nekem, csakhogy elvégezzem a futásomat örömmel, azt a szolgálatot, amit az én Uram Jézus bízott rám." A küldetése felette áll mindennek. (20,24).

Nem az, hogy most mi esne jól, meg mihez nincs kedve - ez magánügy, teljesen mellékes. Sose értem, amikor hívő emberek ilyen szempontokra hivatkoznak: neki ahhoz nincs kedve. Ki kérdezte? Mire akarja használni az Úr Jézus! Teljesen mellékes, hogy mi az, ami nekem testhezálló vagy nem. Néha éppen abban dicsőíti meg magát a mi Urunk, hogy ha valami olyat is engedelmesen elkezdünk végezni, amit még sose csináltuk, amiről azt gondoljuk: nincs hozzá tehetségünk. Nem mindig ilyenre küld minket, amihez nincs tehetségünk, de amikor ott van az Ő áldása egy-egy ilyen engedelmes munkán, akkor csodálhatjuk Őt igazán. A feltétel nélküli engedelmesség az, ami az apostolt útközben is jellemezte. Akkor megyek, amikor az én Uram mondja, s maradok, ha nem mondja, hogy menjek. Mindig Őreá nézett Pál, és ebbe nem fáradt bele.

3. A 3. versben azt olvastuk, hogy merényletet készítettek ellene, és ezért megváltoztatta útitervét. Meg volt a tervük, hogy az egész szolgáló közösség felszáll egy hajóra, és valahova máshova utaznak, és ott folytatják a munkát. Pál azonban meghallotta, hogy merényletet terveznek azok a szélsőséges ún. júdaisták, akik semmi módon nem értettek egyet azzal, hogy a pogányoknak hirdeti a megtérés evangéliumát, és hogy a pogányok közül sokan meg is térnek, és ugyanúgy Isten gyermekei lehetnek, mint ők. Ebbe nem nyugodtak bele, ezért el akarták tenni őt láb alól. Ki tudja hogyan. Egy hosszú hajóúton talán még az is lehetséges, hogy fogják és bedobják a tengerbe. Miközben szervezkedtek, és azt hitték senki sem hallja a tervüket, az élő Krisztus mégis meghallotta, és valakit utasított a barátok közül, hogy idejében figyelmeztesse Pált. Erre ő nem száll fel a hajóra, hanem nagy kerülőt téve más úton érkezik meg a célállomásra.

Egyszerűen józan megfontolásból. Csakhogy az Istennek engedelmes hívő szolgának a józan megfontolását is a Szentlélek irányítja. Nem a józan paraszti eszünket használjuk már ilyenkor, amire adott esetben nagy szükség van, hanem a Szentlélektől megvilágosított értelmét - ez bibliai kifejezés - használja az ilyen ember. Hallok valamit, akkor nem rohanok fejjel a falnak, nem szolgáltatom ki magamat direkt áldozatul. Amikor arra került a sor, nem vonogatta magát Pál, hogy vértanúhalált haljon Jézusért. De most még nem jött el annak az ideje. És ezt honnan tudta? Onnan, hogy a Szentlélek vezette a gondolatait. Ő pedig állandóan figyelt Isten Szentlelkére, hogy most mi a teendőm. Ebbe a csapdába nem kell belesétálni. Akkor megkerülöm. Így még sok fontos dolgot elvégezhetett.

4. A 4. versben az tűnik fel, hogy egy mondaton belül nyolc nevet is olvasunk. Hogy ki-mindenki kísérte el, melyik városban ki várt rá, ott ki volt a kalauza, ki gondoskodott róla. Mindenütt barátai vannak. Mindenütt, ahol már járt és hirdette az evangéliumot. Mindenütt vannak, akik az ő bizonyságtételére lettek Jézus Krisztus tanítványai, és ezért elsősorban a megváltó Krisztusnak hálásak, de hálásak az Ő eszközének is, aki mutatta nekik, hogy ez az út vezet az életre, ezen induljatok el.

Vannak-e nekünk ilyen barátaink, akik tőlünk hallották ebben a pogány világban az Isten szeretetéről szóló evangéliumot? Ennek következtében megváltozott az életük, és attól kezdve mi összetartozunk. Akkor is, ha száz kilométerek választanak el esetleg, de adott esetben kiderül: ő testvér. Közelebb van hozzám, mint a vér szerinti hozzátartozóm. Az Isten gyermekei családjának a tagjai vagyunk.

Pál apostol a családját egyetlen egy helyen említi, amikor a Filippi levélben a múltjáról beszél. Ő nem akármilyen nevelést kapott, nem akármilyen képzést kapott, a híres Gamáliel professzor tanította őt. És nem akármilyen csoportba tartoztak az ő szülei, a legkegyesebb zsidó csoportba, a farizeusok csoportjába. Egyébként a családjáról semmit nem tudunk. Szinte biztos, hogy kitagadta őt a családja, amikor az Úr Jézus tanítványa lett. Vér szerinti testvéreit sem említi, de a hit szerintieket annál inkább. Minden levele végén egész névsor van, hogy ki-mindenkivel van szakadatlanul kapcsolatban, mégpedig testvéri kapcsolatban. Bárcsak megajándékozna Isten mindannyiunkat ilyen testvérekkel, akiknek esetleg éppen mi mutathattuk a szabadulás útját, a megváltáshoz vezető utat, és így összetartozunk velük.

5. Amikor Pál megérkezik Tróászba, néhány napot ott tölt. Az utolsó este is még tart egy bibliaórát az ottani keresztyéneknek, meg érdeklődőknek. Mivel tudta, hogy oda többet nem fog menni, szinte mindent igyekszik elmondani nekik, és éjfélig tartott a prédikáció. A harmadik emeleti ablakban ült egy Eutikhosz nevű fiatalember, kiesett onnan és meghalt.

Különös a leírásból, hogy Pál nem esik pánikba. Befejezi még a mondatot, aztán lemegy. Feljön, és feljön a fiatalember is, és hajnalig folytatja még a hívőkkel való beszélgetést. Sehol semmi kétségbeesés, mert nincs ok a kétségbeesésre. Miért? Mert az élő Krisztus tud halottakat támasztani. De miért engedte meg az Isten? - Ilyenkor ilyeneket szoktunk kérdezni. Éppen egy bibliaórán, éppen egy fiatal, egy érdeklődővel ilyen baleset történjék, és az meghalhasson. Isten sok mindent megenged, de éppen az ilyen különös, nehéz, olykor tragikus események által dicsőíti meg magát sokszor a legjobban. Itt derült ki a hitetlenek számára, hogy ki az a Krisztus, akiről Pál beszél. Mit jelent az, amit ő mondott, hogy élek, de többé nem én, hanem él bennem a Krisztus? Mit jelent, hogy Ő feltámadt a halálból és a benne hívőkre is kiárad az életnek az ereje? Ott szemléltető oktatást is kaptak a jelenlevők. Isten még a rosszat is felhasználta arra, hogy valami jó következzék utána.

Érdemes ezen elgondolkozni. Persze van ennek sok ága-boga, hogy mi történt volna, ha ez a fiatalember mégsem támad fel? Nem tudjuk, mi történt volna. Az van leírva, hogy feltámadt, és annak a következménye Isten dicsőítése lett.

6. Az utolsó, amit szeretnék megemlíteni, hogy útközben egy különös utasítást ad az apostol. Befejeződik ez a tróászi tartózkodás ezzel a hajnalig tartó bibliaórával. A társaság hajóra száll és indulnak vissza Jeruzsálembe. Pál azonban azt az utasítást adja nekik, hogy ők menjenek el hajóval, ő azonban Asszoszig gyalog akar menni egyedül. Nem vitatkoznak vele, nyilvánvalóan ő volt a csap vezetője. Felszállnak a hajóra, ő pedig a tengerparton Tróásztól Asszoszig gyalogol.

Nem olyan nagy távolság ez, 25-30 km-nyi lehet, mint ide Pécel, akkora utat kellett megtennie gyalog. Miért? Miért nem ment velük hajón, mit különcködik? Vagy megint fél valami merénylettől? Nem fél semmitől.

Néhány esetben olvasunk arról, hogy Pál egy-egy nagy feladat megoldása után vagy egy-egy nyilvánvalóan erejét meghaladó feladat előtt kiváltképpen kereste az Istennel való csendet. Amikor négyszemközt maradhatott a szolgálat Urával. Amikor még a legmeghittebb barátokra és munkatársakra sem volt szükség. Talán Lukács és Timóteus álltak a legközelebb hozzá, de itt elküldi őket hajóval, ő pedig ezt a gyalogutat csendben, az Úr Jézussal beszélgetve akarja megtenni.

Jézus is csinált ilyet, nem? Egész nap dolgoztak, betegeket gyógyított, tanított, démoni erők felett aratott győzelmet, s este a tanítványokat hajóba parancsolja, azt mondja: menjetek át a Genezáreti tó túlsó partjára, Ő pedig felmegy a hegyre és az éjszakát az Atyával való imádságban töltötte.

Vagy amikor a tanítványok kiválasztására készül. Akkor is végig imádkozik egy éjszakát egyedül. És ott kap világosságot, hogy a sok ember közül melyik az a tizenkettő, akiknek azt mondja majd másnap: te, te, meg te... Júdás is köztük, Péter is köztük. Mind a tizenkettő. Néha koncentráltan figyelni kell az Atyára.

Van olyan, hogy egy fontos kérdésben teljes világosságot akar kapni Isten gyermeke, és ehhez csend kell. Ehhez minden egyebet ki kell zárnia átmenetileg az életéből, és csak az ő Urára és Istenére kell figyelnie.

Olyan ez, mint ahogy valamilyen mértékben a legtöbb nap takarítgatunk valamit, de néha van nagytakarítás, és mind a kettőre szükség van. Naponta néhány percet eltöltünk Isten színe előtt nyitott Bibliával a kezünkben, de néha szükségünk van arra, hogy félretéve mindent legyen egy csendes napunk. Elmenjünk egy csendeshétre, és ott az legyen a legfőbb célunk: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem. Egyáltalán, ki vagy te, Úr Jézus? Mire akarsz engem még használni, amíg itt tartasz ebben a testben? Erre mindnyájunknak szükségünk van. Ezt a luxust egyetlen hívő ember sem engedheti meg magának, hogy nincsenek csendes időszakok az életében. Nem csendes percek, hanem annál hosszabb idő.

Ennek Pál is szükségét érezte, és nyilván azért maradhatott Isten Lelkének a vezetése alatt, és volt olyan növekedés a lelki életében, aminek aztán sok gyümölcse is volt. A gyümölcsterméshez feltétlenül szükség van erre.

Nos, az első, amit észrevettünk az volt: egyszer mindennek vége lesz. Az időt arra kell használni, amire Isten adta. Láttuk, hogy Pál nem a maga szeszélye és mások véleménye, akarata szerint osztotta be az idejét, hanem a Lélek vezette őt mindenben. Tudott változtatni a programján, ha úgy vezette a Lélek, és nem dobta magát oda koncul az ellenségeinek, amíg nem jött el az ideje halálának. Volt neki sok testvére, mert szolgálatának sok gyümölcse volt. Aztán láttuk azt, hogy amikor pánikba esne, ő akkor is teljes nyugalommal, a Krisztus erejével cselekszik, mert Jézus Krisztus használta őt ott is, amikor feltámadt ez a fiatalember. fontos, hogy legyenek huzamosan csendben eltöltött időszakaink, amikor csak Istent és az Ő akaratát akarjuk jobban megismerni.

Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, köszönjük, hogy mindez nem csak a nagy Pál életére volt érvényes, hanem a mi életünkre is. Köszönjük, hogy te ilyen magunkfajta embereket tudsz használni. Köszönjük, hogy Szentlelked valóságosan vezeti ma is azokat, akik néki engednek. Segíts, hogy ezek közé tartozhassunk. Segíts az időnket mindig arra használni, amire adtad.

Kérünk, hogy Szentlelked adjon szavakat a szánkba, és adjon nekünk bátorságot a bizonyságtételre, hogy legyenek olyanok, akik majd ama napon, ott a te színed előtt, ránk mutatnak, és azt mondják: mi mutathattuk nekik a hozzád vezető utat. Engedd, hogy a magunk helyén, a magunk módján hadd tudjuk végezni a lélekmentésnek ezt a fontos szolgálatát.

Kérünk, hogy Szentlelked tanítson meg minket egészséges rugalmasságra is. De arra is, hogy hozzád minden körülmények között ragaszkodjunk.

Kérünk, Úr Jézus, hogy növekedjél bennünk, mi pedig hadd legyünk egyre kisebbek.

Kérünk, adj nekünk felülről való bölcsességet a döntéseinkhez, és ajándékozz meg mindnyájunkat ezen a nyáron olyan csendes időszakkal, amikor közelebb kerülhetünk hozzád, világosabban felismerhetjük a tőled kapott feladatainkat, és megtelhet a szívünk, életünk veled, a te Szentlelkeddel.

Segíts ebben a csendben most is akaratod szerint imádkozni.

Ámen.