PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2007. július 29. (vasárnap) Cseri Kálmán

SÖTÉTSÉGBŐL A VILÁGOSSÁGRA

Alapige: ApCsel 26,18

---

Imádkozzunk!

Kegyelmes mennyei Atyánk, olyan nagy kiváltságnak tartjuk, hogy itt lehetünk színed előtt és tőled magadtól várhatunk szót, teremtő igét.

Áldunk azért, mert örökkévaló szeretettel szerettél minket és ezért terjeszted ki reánk is irgalmasságodat.

Köszönjük, hogy érdemes volt felkelni és eljönni, mert ott van a szívünkben az a bizonyos reménység, hogy veled lehet itt találkozni.

Köszönjük, hogy otthon is beszélhetünk hozzád és van szavad hozzánk igéden keresztül. Köszönjük, hogy igéddel ma is bármit el tudsz végezni, amit akarsz. Köszönjük, hogy a te akaratod mindig jó és tökéletes akarat.

Szeretnénk kiszolgáltatni most magunkat neked. Bocsásd meg mindazt, amivel az elmúlt héten vétkeztünk ellened. Olyan sokszor észre sem vesszük, hogy a szívünk mélyén levő törvényszegés, ellened való lázadás indít minket gondolatokra, szavakra és cselekedetekre.

Kérünk, adj ettől szabadulást, és hadd legyen egyre inkább az jellemző reánk, hogy kérdezzük és cselekedjük a te akaratodat.

Kérünk, engedd ezt most is megértenünk. Olyan sokféle bizonytalanság, tanácstalanság, erőtlenség van bennünk, de köszönjük, hogy így fogadsz el minket, amint vagyunk. Köszönjük, hogy nálad kaphatunk érdemi igaz választ a kérdéseinkre, tanácsot tanácstalanságunkban, és köszönjük neked Jézus Krisztus, hogy mindenre lehet erőnk tebenned, aki megerősíted a benned bízókat.

Kérünk, hogy éppen ezt az irántad való bizalmat tápláld és erősítsd meg most bennünk. Hadd legyünk egészen bizonyosak, hogy nem gazdátlan az életünk, nem egyedül őgyelgünk az élet útvesztőjében, hanem téged követve biztos léptekkel haladhatunk az általad kitűzött cél felé.

Köszönjük, hogy értelmes és tartalmas életet kínálsz nekünk. Segíts, hogy ebben járjunk akkor is, ha sok nehézséggel kell megküzdenünk, és sok terhet kell hordoznunk.

Köszönjük, hogy bűnbocsátó kegyelmeddel hajolsz közel hozzánk. Erre számítunk, és alázatosan ezt kérjük. Legyen a te kegyelmed jele az is, hogy van szavad hozzánk. És még abban is te segíts minket, hogy értsük a te szavadat, hogy értsük és szeressük azt az utat, amin te akarsz vezetni minket.

Kérünk tőled ajándékot, elcsendesedést, azt a lelki gazdagodást, amit te ígérsz a benned hívőknek, hogy aztán mi is tudjunk másokat gazdagítani.

Ámen.

---

Igehirdetés

Az Apostolok Cselekedeteiről írott könyv utolsó fejezeteit olvassuk ezekben a napokban kalauzunk szerint. Pál apostol itt már fogoly, harmadik éve van a rómaiak börtönében. Hamis vádakkal juttatták oda ellenségei, akik engesztelhetetlen gyűlölettel állnak vele szemben, és mindent elkövetnek, hogy elpusztítsák az apostolt.

Ez a szakasz, amit most olvastam, arról szól, hogy Fesztus római helytartó és Agrippa zsidó király előtt még egyszer lehetősége nyílik Pálnak, hogy védekezzék. Ő azonban nem magát mentegeti, hanem az evangéliumot hirdeti nekik is. Elmondja világosan, meggyőzően és erővel, hogy mit cselekedett Isten az ő életében, és felsorolja, hogy milyen feladattal bízta meg őt Jézus Krisztus.

Ezt szeretném én is elsorolni, szinte csak tartalomjegyzékszerűen, hogy mivel bízta meg Jézus Pált, mert kiderül a Szentírásból, hogy minden újjászületett hívőnek ugyanezt a feladatot adja. Pálnak, mint egy úttörőnek különleges kegyelmi ajándékokat kapva, különleges erővel lehetett és kellett ezt a munkát végeznie. De a magunk helyén, a magunk módján, a mi Istentől kapott ajándékainkkal ugyanezek a feladataink. Ezért fontos látni, hogy mire hív el, és mire küld el Jézus Krisztus bennünket.

Hogyan élte át az apostol a Jézussal való találkozást?

Azt mondja, hogy az első tapasztalata az volt, hogy mintha hályog hullott volna le a szeméről, egyszerre látott. Meglátott olyasmiket is, amiket addig egyáltalán nem. Amik addig is ott voltak előtte, de mintha vak lett volna, nem látta. Legfőképpen meglátta, hogy a názáreti Jézus a Krisztus, az Istentől megígért Messiás, és miután felismerte őt, elismerte őt Úrnak maga felett, és ettől kezdve neki akart engedelmeskedni.

Ezt követte az, hogy mintha sötétségből világosságra lépett volna ki, egyszerre tájékozódni kezdett. Meglátta, hogy ő bűnös ember. Egészen addig meg volt győződve arról, és el is mondja itt, hogy a legkegyesebb vallásos csoport tagjaként született, neveltetett és igyekezett élni. Farizeus volt apja, nagyapja, az egész család, és ő is szigorúan a törvény szerint akart élni, s meg volt győződve, hogy ezért ő tökéletes ember. És most egyszerre látta: gyilkos, meg akarja ölni azokat, akik Jézusban hisznek.

Miért, mi rosszat cselekedtek? Semmit. A saját tévedése és előítélete miatt került ebbe a bűnbe, és sorra rendre meglátja, mivel vétkezett ő, a kegyes, a buzgó, Isten ellen. Ugyanakkor meglátja Isten mérhetetlen kegyelmét is. Azt a bocsánatot, amiért mi semmit nem tudunk tenni, csak azt, hogy rászolgálunk és nagy szükségünk van rá. Amit Isten ingyen, a Jézus Krisztus áldozatáért, érdeméért ad mindazoknak, akik ezt hittel elfogadják. Fölragyog előtte a bűnbocsátó kegyelem, és azonnal elkezdi hirdetni ezt másoknak. Olyan röviden és frappánsan, ahogy nem sokkal ezután a filippi börtönőrnek mondja, aki egy nehéz kérdést tesz fel neki: mit cselekedjem, hogy örök életet nyerjek? A válasz egy mondat: higgy az Úr Jézusban és üdvözülsz.

Ezt tapasztalta meg Pál is. Hitt Jézusban és ez a Jézusban való hit adott neki bizonyosságot abban, hogy megbocsáttattak a bűnei, Isten elfogadta őt, és ilyen szép feladattal bízta meg. Ettől megváltozott az egész élete. Jézus Krisztus üldözőjéből Jézus Krisztus küldöttjévé, képviselőjévé vált. Gyűlölet helyett szeretet volt a szívében, nagy önérzet helyett őszinte alázat, és az uralomra törés, uralomvágy helyett a mindenkinek való szolgálat.

Mi tehát a tartalomjegyzék?

Először is megnyílt a szeme, látni kezdett olyan dolgokat is, amit addig nem. Azután sötétségből világosságra lépett, és világosságban kezdett el járni. Önként meghajolt Isten uralma előtt. Hitt Jézusban (nem akármilyen hite volt, hangsúlyozza: Jézusban), és utána hirdette az evangéliumot.

És mi az evangélium tartalma, amit hirdetni kezdett?

Itt olvastuk gyönyörű, tömör összefoglalásban: "a Krisztusnak szenvednie kell, és mint aki elsőnek támad fel a halottak közül, világosságot fog hirdetni a népnek és a pogányoknak." A nép: a választott nép Izráel, a pogányok az összes többi.

Ez tehát a tartalma. Vagyis az, hogy Jézus szenvedése és golgotai kínhalála helyettünk bemutatott áldozat volt. Olyan elégtétel a bűneinkért, amit Isten elfogadott, és hogy Ő feltámadásával mindezt hitelesítette és megnyitotta az utat az életre, a teljes, az örök életre mindazoknak, akik Őbenne hisznek. Ezt kezdi el hirdetni.

Nos, még egyszer menjünk végig a tartartalomjegyzéken. Így olvassuk ezt a 18. versben: "Azért küldelek el, hogy nyisd meg a szemüket, hogy a sötétségből a világosságra, és a Sátán hatalmából az Istenhez térjenek; hogy az énbennem való hit által megkapják bűneik bocsánatát, és örökséget nyerjenek azok között, akik megszenteltettek." A végén még egy verssel később mondja: "... hogy megtéréshez méltóan éljenek."

1. Az első tehát az, hogy nyisd meg a szemüket. Eszerint mi vakon születünk. Az Istentől elszakadt, vele szembefordult ember, akit éppen arra int Pálon keresztül, hogy forduljanak vissza Istenhez, a valóságnak csak egy töredékét látja, azt is homályosan. Amikor Jézus Krisztussal kapcsolatba kerül valaki, felpattan a szeme, egyszerre látni kezdi a valóságot. Azt, hogy kicsoda valójában Isten, kicsoda Jézus Krisztus, akit hozzánk küldött, ki vagyok én, mi az Isten terve velem, hogyan igazodhatom bele ebbe, milyen az az élet, amit úgy folytathatok, hogy az Isten akarata valósul meg az életemben, és mik azok a lehetőségek, amiket Jézus Krisztus nyitott meg a benne hívők előtt.

Mindezt egyáltalán nem látja a nem hívő ember. Sok mindent lát, vagy látni vél, de valóban az a jellemző ránk hit nélkül, amit Ézsaiás így ír: "tapogatunk, mint vakok a falat." Közben elhitetjük magukkal és egymással, hogy látunk, mindent látunk, egyre többet látunk. Nos, aki az evangéliumot befogadja, az először is látni kezdi a teljes valóságot.

2. Aztán azzal folytatja: világosságra jut az élete. Sötétségből világosságra. A lelkigondozó tapasztalja azt, hogy milyen sok mindent igyekszünk sötétségben tenni és sötétségben tartani. Milyen sok minden van mindnyájunk életében, amiről nem szeretnénk, hogy megtudják az emberek. Amit igyekszünk titokban tartani. Annyira, hogy ravasz lelki mechanizmusokkal még önmagunk előtt is titkosítjuk. Lenyomjuk a tudatalatti mélyére. Néha álmainkban felszínre tör, és azt gondoljuk, hogy ezzel meg van oldva.

Éppen a csendesheteken tapasztalom, hogy milyen sokan szenvednek amiatt, hogy titkokat kell hordozniuk. Amikor valakiben Isten elvégzi, hogy kész kilépni a sötétségből a világosságra, és azt mondja: ezt még senkinek nem mondtam el, de nem bírom már tovább magamban tartani, talán maga nem mondja el senkinek. (Hát ez biztos, csak Istennek.) És akkor kiönti valaki a szívét. Szemmel lehet látni azt a megkönnyebbülést, amit utána egy nagy sóhaj kíséretében átél.

Kiöntötte a titkot Istennek. Megszabadult valamitől, amit nagy erőfeszítéssel a sötétben kellett tartania, s végre világosságra lépett. Elveszti a súlyát az, ami ránehezedett. Valóban azt éli át az ember, amit Dávid a bűneivel kapcsolatban: "és te levetted rólam bűneimnek terhét."

Nagy ajándéka az Istennel való találkozásnak ez, hogy nem kell tovább sötétségben titkolózni, hanem kiléphet az ember a világosságra.

3. Ezt követi Pál listáján, hogy a Sátán rabságából az élő Istenhez térjenek.

Ó, de sokan nyögnek e miatt a rabság miatt is. Amikor elmondják emberek: higgye el, hogy én is utálom már magamat, hogy ilyen vagyok, de nem tudok leszokni róla. Nem tudom abbahagyni azt, amiről tudom, hogy rossz, és jó lenne szakítani vele. Nem tudok nem gondolni rá, pedig engem is megvisel, hogy újra és újra eszembe jut.

Sötét indulatok, félelmek kötöznek meg bennünket, sokféle kényszergondolat és kényszercselekvés. Az evangélium egyik része az, hogy a Sátán rabságából az Isten gyermekei szabadságára jut el az, aki Jézus Krisztussal találkozik. Pált is megkötözte az indulat. Olyan szemléletesen írja Lukács a Cselekedetek könyve 9. részében, hogy öldökléstől lihegve megy. Egy művelt ember, egy diplomás ember, egy pap öldökléstől lihegve képes kétszáz kilométert gyalogolni, vagy ki tudja milyen módon utazni azért, hogy ott is öldökölhesse a Krisztus tanítványait.

Milyen "nemes" indulat ez egy jól képzett, értelmes, magát tökéletesen vallásosnak képzelő emberben? A Sátán rabságában. És amikor Jézus Krisztussal találkozott: valóban, mint amikor lehull a bilincs egy emberről. Megszabadult ettől. Dehogy kell azokat bántani! Én is közéjük tartozom mostantól kezdve. És átéli az Isten gyermekeinek a szabadságát.

4. Ugyanakkor átéli azt is, hogy mit jelent a bűnbocsánat. Egészen addig sohasem lehetett bizonyos abban, hogy eleget teljesített-e már azért, hogy bocsánatot kapjon esetleges bűneiért, bár lehet, hogy neki nincsenek is bűnei, ő annyira vallásos. Most nemcsak a bűnt látja, hanem azt, hogy van bocsánat. Hogy Isten teljes, érvényes, tökéletes bocsánatot ad. A tenger mélyére veti a bűneinket, és soha többé nem hozza fel onnan.

Azokat a bűnöket, amik vádolják időnként az embert, amik lelkiismeret-furdalást okoznak. Megpróbáljuk altatni a lelkiismeretünket, de néha felriad álmából, és nem jó a rossz lelkiismerettel együtt élni. Nem véletlenül ír Pál a leveleiben többször a jó lelkiismeretről. Milyen nagy ajándéka ez Istennek!

5. Mindezt pedig ahhoz köti, hogy a Jézus Krisztusban való hit által. Jézus segíti világosságra a hívőt, Jézusért kap bocsánatot, Jézus Lelke teszi bizonyossá arról, hogy kapott bocsánatot és tiszta lappal folytathatja tovább életét. A Jézusban való hit által - ez itt nagyon hangsúlyos. Nem valamiféle babonás hiszékenység, nem megalapozatlan hiedelmek azok, amikre minket elsegít Isten, hanem az Ő egyszülött Fiában, a Jézus Krisztusban való hitre. És ez mit jelent? A vele való közösséget. Aki Őbenne hisz, az nincs többé egyedül. Sem ebben az életben, sem halála óráján, sem utána. Annak hűséges barátja a Megváltó és megkapja tőle az igazi életet, az örök életet, amin semmit nem változtat az sem, hogy egyszer utolsót dobban majd a szívünk.

6. És már itt az ilyen emberé a mennyei örökség. Ez is különös kifejezés ám itt a mondat végén: "és örökséget nyernek azok között, akik megszenteltettek." Pál apostol erről így lelkendezik a Római levél 8. részében: akik Isten gyermekeivé lettek Jézus által, azok az Isten örökösei és Krisztus örököstársai. Vagyis a mienk minden, amit Isten a benne hívőknek ad. Nem dolgoztunk meg érte, nem érdemeljük meg, még csak nem is kértük, mert azt sem tudjuk, milyen az a gazdagság, de Jézusért nekünk adta. Ránk íratta - így is mondhatnánk. S már most a mienk. Már most tapasztalhatjuk ennek a gazdagságnak egy részét, az örökkévalóságban pedig mind a mienk lesz.

7. Végül azt említi meg az apostol, hogy mindezek után az ilyen ember élete megváltozik. Az életgyakorlata, az életstílusa is egészen más lesz. Ezek a cselekedetek azonban már csak gyümölcsök. Ezek követik az előbbieket.

Olyan sokszor tapasztalom, hogy a Szentírást és az Úr Jézust nem ismerő emberek is vágynak arra, hogy gyermekeik, a beosztottaik, az állampolgárok az országban becsületesek, szorgalmasak, megbízhatóak, igyekvőek, egymást megbecsülők stb. legyenek. És elfelejtik, hogy mindez gyümölcs. Ahhoz, hogy gyümölcsöt lehessen szedni, előbb el kell ültetni egy fát, aztán évekig gondozni úgy, hogy nem terem, és egyszer csak elkezd teremni, és aztán lehet róla szedni évtizedeken át bőségesen nemes gyümölcsöt, ha az a fa nemes fa.

Nos, Pál apostol itt az ültetéstől egészen a gyümölcstermésig végig mutatja a folyamatot. Előbb arra van szükség, hogy valaki lépjen ki a sötétségből a világosságra, arra van szüksége, hogy Jézus Krisztus megnyissa a szemét, hogy találkozzék az élő Krisztussal, hogy higgyen benne, hogy elfogadja tőle a bűnei bocsánatát, hogy tudjon erről másoknak is hitelesen beszélni, és egyszer csak - talán ő maga csodálkozik a legjobban - gyümölcsök jelennek meg az élete fáján. A gyümölcsöt nem kipréseli magából a fa, a gyümölcs terem. Ha ezek megvannak, akkor a gyümölcs terem. A szeretet, az öröm, a békesség, a türelem, a szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartoztatás gyümölcsei gazdagon teremnek azon, aki mélyen gyökerezik Krisztusban.

Nos, ezt élte át előbb az apostol, utána ezt hirdette másoknak. Isten ezt munkálta ki először őbenne, aztán Isten ezt munkálta hatalmasan őáltala. "Azért küldelek el - mondja neki Jézus -, hogy nyisd meg a szemüket, hogy a sötétségből a világosságra, a Sátán hatalmából az Istenhez térjenek; hogy az énbennem való hit által megkapják bűneik bocsánatát, és örökséget nyerjenek azok között, akik megszenteltettek. (...) És éljenek a megtéréshez méltóan."

Az isteni diagnózis tehát ez: nélküle vakok vagyunk, sötétben tapogatózunk, a Sátán rabságában sínylődünk, (meg lehet szokni ezt is, főleg, ha nem tudja az ember, hogy más lehetőség is van), a bűn kényszere kötözi meg az embert, nem hiszünk Jézusban, mert nem is ismerjük őt úgy, ahogy megszületünk. Szegények vagyunk, nem tudjuk, hogy a miénk a mennyei gazdagság, és ennek megfelelő gyümölcsöket termünk, amikkel tele van ez a világ.

Isten munkája nyomán pedig: látni kezd az ember, sötétségből kilép a világosságra, Isten gyermekévé lesz, nem a Sátán rabja marad. Bocsánatot nyer. Hisz Jézusban. Mennyei gazdagság birtokosa lesz, és ezt megoszthatja másokkal is, és ennek megfelelő életet él.

És mindezt hogyan végzi el Isten?

Ezt is olvastuk itt. Úgy, hogy hirdetteti az Ő igéjét. Erre hívja el Pált: szolgámmá teszlek, hogy tanúbizonyságot tegyél. És amikor Pál számot ad, azt mondja: "én pedig nem voltam rest hirdetni ezt kicsinyeknek és nagyoknak, a népnek és a pogányoknak."

Elmondta azt, amit Isten vele cselekedett. Aki ezt az igét komolyan vette, befogadta, abban szintén Isten elvégezte ezt a munkáját. Mi ezzel a reménységgel adhatjuk ezt tovább mindenkinek.

Ismerek valakit, aki, ahogy csak lehet, összekuszálta a saját életét. Párhuzamosan volt több viszonya is nőkkel, noha családos ember volt. Emiatt örökké bujkálnia kellett. Mindenkinek mást mondani, mint ami a valóság volt. Amikor minderről egyszer őszintén beszélt, azt mondta: a végén már ő sem tudta, hogy mi igaz abból, amit mondott, mert az egyik hazugságot egy másik hazugsággal kellett leplezni. Tipikus sötétben járás. Emiatt egyre idegesebb lett, egyre fáradtabb, egyre több hibát vétett a munkájában. Már az a veszély fenyegette, hogy elbocsátják. Akkor végre megérett benne, hogy szeretne kilépni a sötétségből, és ha valaki hajlandó lenne meghallgatni, és tudhatja, hogy nem mondja tovább, ő kitárná a szívét.

Ezzel párhuzamosan elkerült egy olyan helyre, ahol hallott tiszta igehirdetést, és Isten igéje eltalálta őt. Egy nagy lélegzetvétellel kilépett a sötétségből a világosságra. Amiről már ő is lemondott, hogy mindezen lehet változtatni, ahhoz kapott erőt. Nemcsak bocsánatot kapott a múltjára, hanem erőt a jelenben rendezni a dolgokat, a jövőjét pedig egészen rábízta arra az Istenre, aki így szerette őt, és egészen új életszakasz kezdődött. Nem bénítja őt ma az sem, amikor újra és újra eszébe jut, milyen volt, mert tudja, hogy arra bocsánatot kapott. És noha olykor a fejéhez vágják a régi ismerősök, hogy te mondod ezt, aki ezt meg azt tette...? Ez sem veszi el az erejét, és az ige erejébe vetett reménységét, hanem mondja másoknak azt az igét, ami világosságot támasztott az ő életében is, amivel utána nyúlt Isten és egészen újjátette őt.

Ezt a programot kapta tehát Pál Jézustól, ezt végzi el a mi Megváltónk mindannyiunk életében, akik hiszünk, és ezt a programot adja nekünk is, akit elhív és újjátesz, azt ezzel küldi. "Azért küldelek, hogy nyisd meg a szemüket, hogy sötétségből világosságra, a Sátán hatalmából az Istenhez térjenek, hogy a bennem való hit által bűnbocsánatot kapjanak, örökséget nyerjenek azok közt, akik megszenteltettek. És megtéréshez méltóan éljenek."

Jó lenne ezt akár könyv nélkül is megtanulnunk, és figyelni arra, hogy a sok közül Isten most éppen melyik feladattal ajándékoz meg bennünket, hol akar csodát tenni a mi és mások életében.

Az úrvacsora egyebek között ennek az alkalma is, hogy sötétségből kilépjünk a világosságra. Először kérjük Istent: Uram, mutasd meg nekem mindazt, ami sötétség az életemben, utána valljuk azt meg neki őszintén, és legyünk bizonyosak abban, hogy Jézus Krisztusnak az Ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől.

Az úrasztalán levő kenyér és bor Jézus érettünk és helyettünk bemutatott áldozatára emlékeztet. Az Úrnak halálát hirdessétek, valahányszor úrvacsoráztok. - ezt olvassuk az igében. Merjünk kilépni abból a sötétségből vagy megfáradásból, bizonytalanságból vagy csüggedésből, amiben vagyunk, és engedjük, hogy továbbvigyen minket a mi Urunk az Ő útján, és aztán boldogan mondjuk másoknak is azt, ami rajtunk segített. Minden hívőt erre hív és ezzel küld el az Úr.

---

Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus dicsőítünk téged, mert Pál apostol keménysége, gyűlölködő megátalkodott szíve sem volt megoldhatatlan feladat a számodra.

Áldunk téged azért, mert helyette is meghaltál a kereszten, és a te őt megszólító igédnek olyan hatalma volt, hogy megnyílt a szeme, lehulltak róla a lelki bilincsek, és a te boldog, szabad gyermekedként szolgált neked egész életében. Dicsőítünk téged ezért.

Megvalljuk, Urunk, hogy mi sem vagyunk különbek nála. Lehet, hogy más jellegűek a bűneink, de a tehetetlenségünk ugyanolyan, mint az övé volt. Áldunk téged azért, hogy te nem vagy tehetetlen.

Köszönjük érthetetlen szeretetedet, hogy most is itt lehetünk, és szólítgatsz, hogy hívsz kifele a sötétségből és a Sátán rabságából. Köszönjük, hogy ha újra küldesz, hogy megfrissülve, a hitünkben megújulva, a ránk bízottak iránti szeretetben megerősödve tudjunk megtéréshez méltóan élni. Olyan sokszor ahhoz méltatlan cselekedeteink vannak. Bocsásd meg ezt nekünk és segíts változni. Hadd látszódjék meg rajtunk, hogy mi hozzád tartozunk, és a testben hátralevő időnket hadd tudjuk tudatosan is a te küldöttjeidként eltölteni.

Köszönjük, Istenünk a te sok jóságodat. Köszönjük ezt a kis esőt és kérünk tőled még. Köszönünk minden megértett igét, és kérünk, ajándékozz meg naponta azzal. Köszönjük, hogy imádkozhatunk hozzád, sokszor ügyetlenül is, de kérünk, taníts minket egyre mélyebben és őszintébben imádkozni.

Köszönjük, amikor adtál szót, mikor kinyitottuk a szánkat, és tudtunk rólad bizonyságot tenni. De kérünk, adj nekünk több bátorságot ehhez, és tölts meg a te Szentlelkeddel, hogy úgy tudjuk végezni ezt a szolgálatot.

Eléd hozzuk a nyomorúságban levőket. Azokat, akiket kételyek gyötörnek. Könyörgünk a gyászolókért. Könyörgünk azokért, akiket meggyötör az egyedüllétük, sokféle fizikai és lelki szükség, ínség. Könyörülj rajtunk, és a te atyai szeretetedből, isteni gazdagságodból ajándékozz kegyelmesen.

Segíts most folytatni az imádságot.

Ámen.