|
PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK |
Pasarét, 2008. december 21. Cseri Kálmán |
HÁLAADÓ ADVENTI ESTE
Alapige: Zsolt 100
Imádkozzunk!
Kegyelmes Istenünk, mennyei Édesatyánk, hálásan köszönjük ezt a csendes adventi vasárnapot. Köszönjük, hogy beteljesítetted ígéretedet, és elküldted hozzánk a te egyszülött Fiadat.
Köszönjük neked, Jézus Krisztus, dicsőséges Urunk, hogy várhatjuk a te második eljöveteledet is, amikor nagy hatalommal és dicsőséggel megjelensz. Azok is meglátnak egy pillanatra, akik nem hittek benned, s a tieid mindörökké veled lehetnek.
Köszönjük, hogy véget vetsz akkor minden nyomorúságnak, nélkülözésnek, hazugságnak és gonoszságnak. Köszönjük, hogy téged várhatunk.
Téged magasztalunk ennek a gyülekezetnek első 70 évéért. Legyen egyedül tied a dicsőség mindazért, ami jó, szép és nemes volt itt.
Kérünk, szenteld meg a mi emlékezésünket, s legyen kedves előtted hálaadásunk.
Kérünk, hogy mindaz, ami itt most elhangzik, szolgálja a te dicsőségedet és a mi hitünk erősödését.
Ámen.
Igehirdetés
Szeretettel köszöntöm a gyülekezetet és kedves vendégeinket. Köszönöm, hogy együtt ünnepelnek velünk a gyülekezet születésnapján.
Néhány évvel ezelőtt megsüllyedt a templom délnyugati sarka, és a hozzáértők úgy döntöttek, hogy alá kell betonozni az alapot. Úgyhogy az alapok alá ástunk, és csákányozás közben csörömpölés támadt, és egy befőttes üvegből előkerült a következő írás:
"Ez a kő a Budapest Pasaréti Református Missziói Egyházközség gyülekezeti házának az alapköve. Letettük megalakulásunk első évében, az Úrnak 1938. esztendejében, vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzósága alatt. Templomunkat Isten dicsőségére, édes hazánk boldogságára emeljük." És utána ott van az első presbitérium névsora.
Itt tehát az van, hogy megalakulásunk első esztendejében, 1938-ban. De 1937 karácsonyán hangzott el itt az első igehirdetés a megalakult gyülekezetben. Aztán 1939-ben épült fel ez a templom, 1940-ben szentelték fel az orgonát. Majdnem minden évben emlékezhetünk most valamire, ami 70 éves. De a gyülekezet, az indulását tekintve mégiscsak ebben az esztendőben 70 éves. Ezért adunk hálát Istennek.
A ma esti együttlétünknek három része lesz. Mivel egyik adventi vasárnapon szokott lenni kórusunknak az adventi koncertje, összevontuk most az ünneplést ezzel. Először a kórus énekel három szép, Istent magasztaló művet. Utána meghallgatjuk Babits Mihály: Jónás könyve című elbeszélő költeményét, és egy rövid igehirdetéssel zárjuk majd be együttlétünket.
Mivel hálaadó istentiszteleten vagyunk együtt, a kórusműveket is úgy válogatták össze, hogy abban a hálaadás és Isten dicsőítése domináljon. A 100. zsoltár tipikusan ilyen hálaadó, Istent magasztaló rövid zsoltár. Ennek két nagyon szép zenei feldolgozása is van: Heinrich Schütz és Felix Mendelssohn-Bartholdy is szép művet írt rá.
A 100. zsoltár két különböző feldolgozását halljuk majd először. Ez lesz majd az igehirdetés alapigéje is.
Ujjongjatok az Úr előtt
az egész földön!
Szolgáljatok az Úrnak örömmel,
vigadozva járuljatok színe elé!
Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten!
Ő alkotott minket, az övéi vagyunk:
az Ő népe és legelőjének nyája.
Menjetek be kapuin hálaénekkel,
udvaraiba dicsérettel!
Adjatok hálát neki, áldjátok nevét!
Mert jó az Úr, örökké tart szeretete,
és hűsége nemzedékről nemzedékre.
Az utolsó két szóról az jutott eszembe, hogy a gyülekezet első gondnokának dédunokái és ükunokái itt vannak közöttünk. Nemcsak most, hanem minden vasárnap. Egyikük éppen az idén fog konfirmálni. Isten hűsége valóban nemzedékről nemzedékre hat.
Ma advent negyedik vasárnapja van, a karácsony küszöbén vagyunk. Időszerű azokra a bibliai alakokra gondolnunk, akiknek a szíve szintén tele volt hálával és ebből a hálából Isten dicsőítése fakadt. Ilyen Mária is, aki egyszerű, szegény leány volt, de Istentől gyönyörű feladatot kapott. Amikor felfogta, hogy mi is történt és mi fog még következni, akkor felfakadt szívéből: Magasztalja az én lelkem az Urat. A magasztalja szó latinul így hangzik: magnificat. Több nagy zeneszerző is feldolgozta Mária hálaadó énekét. Most Johann Pachelbel: Magnificat-ját hallgassuk meg. A kórus latinul énekli, a bibliai szöveg magyar fordítását kivetítve olvashatjuk és követhetjük.
A kórus szeretne nekünk megtanítani egy népi karácsonyi éneket. Olyan karácsonyi éneket, ami nincs az énekeskönyvünkben, de aminek szép evangéliumi szövege van. A szöveget kivetítve olvashatjuk. Így hangzik:
Az ég és a föld, az ég és a föld mostan ünnepelnek,
Angyal és ember, angyal és ember vígan örvendeznek.
Krisztus született, Isten ember lett.
Angyalok dicsérik, királyok tisztelik,
Pásztorok imádva, térdhajtva köszöntik,
A nagy csudát hirdetik.
Ó bűnös ember, ó bűnös ember, nézz fel most az égre:
Árad a földre, árad a földre mennynek dicsősége!
Jön maga Isten, hogy megsegítsen,
Kisgyermek képében leszállt ez éjfélben.
Szűnik a sötétség, éled a reménység mindnyájunknak szívében.
Többféle oka van annak, hogy miért éppen Babits: Jónás könyvét hallgatjuk meg most. Néhány héttel ezelőtt ünnepelte az ország Babits Mihály születésének 125. évfordulóját. Ő itt lakott Budán, az Attila úton. Most leplezték le egészalakos szobrát a Vérmezőn.
Az ősszel egy egész héten át hallgattuk a bibliai Jónás könyvének a magyarázatát az őszi evangélizáció során. De ha a gyülekezetünk 70 évére gondolunk is, azt kell mondanunk, hogy ami a Jónás könyvének a központi mondanivalója, az éltette ezt a gyülekezetet és élteti ma is. Tudniillik, hogy Isten igéjének életeket átformáló ereje van. Kezdettől fogva a mai napig ennek a boldog tanúi vagyunk ebben a gyülekezetben.
Ezt a hosszú elbeszélő költeményt Bánffy György testvérünk vállalta, hogy elmondja. Kossuth-díjas színművész, kerületünk díszpolgára, nekünk pedig kedves testvérünk, aki velünk együtt hallgatja Isten igéjét a gyülekezetben nagyon gyakran.
Amikor megkérdeztem, hogy megajándékozna-e bennünket néhány verssel ezen az ünnepi hálaadó alkalmunkon, akkor ő maga javasolta: elmondom a Jónás könyvét. Hallgassuk meg ezt a költeményt, és gyönyörködjünk ennek a bibliai gondolataiban, Babits Mihály gazdag nyelvében és az előadó szép magyar beszédében.
A régi feljegyzésekből, jegyzőkönyvekből az derül ki, hogy 1936 táján erősödött fel a Pasaréten lakó reformátusok szívében az a vágy, hogy legyen önálló gyülekezetük és saját templomuk. El is kezdték a vasárnapi összejöveteleket először házaknál, aztán előbb a János Kórház, majd a Lipótmezei Kórház egy-egy helyiségében, később pedig a Labanc utcai iskola, majd végül a Fenyves utcai iskola adott egy-egy tantermet vasárnaponként, hogy összejöjjenek istentiszteletre.
Ez a hontalanság nehéz volt, és 1937-ben ideiglenes imaháznak kibérelték a közelben levő Gábor Áron utca 10. sz. házat. Megalakult még ebben az évben az első presbitérium, és kinevezték ide az egyik fiatal Kálvin téri segédlelkészt, Joó Sándort gondozó lelkésznek.
Már 1938. januárjában megalakult a kórus, nyárra elkészültek ennek a templomnak a tervei, ősszel elkezdték építeni és 1939. júniusában Ravasz László püspök úr felszentelte ezt a templomot.
Minderre csak úgy kerülhetett sor, hogy kölcsönt kölcsönre vettek fel, és a maroknyi gyülekezet messze ereje felett adakozott anyagilag is ezekre a célokra.
De nem álltak meg, mert 1940-ben felszentelték az orgonát és 1943-ban, a háború közepén, elkészült a háromszintes épület, ami ezt a szép U-alakú épületegyüttest bezárja, és abban volt gyülekezeti terem, lelkészi irodák és szolgálati lakások.
Fergeteges indulás, alig követhető tempó, zseniális szervezés, ma így mondanánk: kitűnő logisztika, remek munkatársi közösség, hozzáértő, talpraesett, áldozatkész emberek.
Valóban? Az akkori feljegyzések másról szólnak. Ilyeneket olvasunk ott: Isten kegyelméből elkezdtük összegyűjteni az itt lakó reformátusokat. A mi hatalmas Istenünk mindig kirendelte a szükséges anyagiakat. Ismét adott kölcsönt a bank, pedig még az előzőt sem törlesztettük. Gondja van az Úrnak reánk. A legalkalmasabb embereket küldi a legszükségesebb időben. Isten arra indította a püspököt, hogy a legjobb munkatársát engedje el, és küldje ide lelkipásztornak. Eggyé kovácsolta a hívek szívét, és egy emberként dolgozunk az építésen.
Közben erővel hangzott az ige. Már az első évben gyermekek, ifjúság külön csoportban hallgatja az igét, és Isten az első napoktól kezdve adott megtérést, új életet többeknek.
Visszakapták azt az építési anyagot 1943-ban, amit innen a telekről vittek el hadi célokra, Keresztes Ede bácsinak, az első főgondnoknak sikerült visszaszereznie. És mindezt úgy élték át, mint Isten csodáját, és Istent magasztalták ezért.
Vagyis mit tettek a mi kedves eleink? Számba vették az ajándékokat, amik körülöttük voltak, és felemelték a tekintetüket az Ajándékozóra. Ahogy a 100. zsoltár szerzője is teszi. Ezt nevezi a Biblia hálaadásnak, amikor valaki számba veszi mindazt, amije van, örül neki és megköszöni annak, akitől kapta. Mert bizonyos abban, hogy mindene, amije van, ajándék.
Mi hogy szoktunk eljárni?
Sokan vannak, akik észre sem veszik, hogy mi-mindenük van, mennyi ajándékot kaptak Istentől. Csak mennek el az ajándékaik mellett.
Másoknak minden kevés. Tele vannak elégedetlenséggel, követelőzéssel, másokkal szembeni irigységgel.
Vannak, akik dicsekszenek. Hányszor hallom: amit itt lát lelkész úr, azt az én nagy eszem, meg ez a két kéz hozta össze.
Aki azonban ismeri és tiszteli az élő Istent, az tudja, hogy mindent neki köszönhet. Az eszét is, akár kicsi, akár nagy. A két kezét is, különösen, ha az munkaképes. A munkát is, amit elvégezhet, meg még azt is, ha egyáltalán tehetünk valamit Isten ügyéért és egymásért. Mindezt ajándéknak tekinteni, és az ajándékokról feltekinteni az Ajándékozóra: ez a hálaadás.
Az ilyen hálás ember soha nem lesz elégedetlen. Mindig gazdag marad, hiszen a legnagyobb gazdagságát, azt, hogy az élő Istennel éppen a hálaadás által kapcsolatba került, soha nem veszíti el. Nem fog panaszkodni és elégedetlenkedni, mert ha másért nem, ezért egyre hálásabb. Az ilyen ember a próbatételt, a betegséget, a veszteségeket, a gyászt, a megaláztatást is ugyanannak a szerető Istennek a kezéből fogadja el, akinek sok-sok jót már megköszönt. Tudja, hogy ezekkel a próbákkal is célja van Istennek. Akkor is szereti az övéit, amikor megpróbálja őket. Az ilyen ember minden helyzetben szereti Istent, s megtapasztalja, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden a javukat szolgálja.
Nagyon szegény az az ember, akit nem az Isten iránti hála jellemez. Aki vagy elrohan az ajándékok mellett, vagy kevesli őket, vagy dicsekszik velük. Nem látja a valóságot. Nem látja azt, aki mindeneknek Ura, akiről az a szép elbeszélő költemény is szólt.
Ma este itt minden erre az Istenre irányította a figyelmünket. A kórusnak a fanfárjától kezdve: "Adj hálát az Úrnak, és el ne feledd, mennyi jót tett már veled", az elhangzott műveken keresztül. A Magnificat tipikusan ilyen, hogy Istenre emeli a tekintetét valaki, és Őt látja meg minden esemény mögött.
Ma sok minden lefelé húzza a tekintetünket. Azért van olyan sok ember körülöttünk, aki lógatja az orrát. És aki csak lefelé néz, annak beszűkül a látótere, és nem tud tájékozódni. Sokan csak a hiányaikat látják, vagy csak az ajándékokat. De hányan látják közülünk is az Ajándékozót? Van-e nekünk igazi kapcsolatunk az ajándékozó Istennel? Tudjuk-e, hogy mi ennek a gazdag Istennek a legnagyobb ajándéka?
Pál apostol így írja ezt a Korinthusi levélben ujjongva: az Istennek pedig legyen hála az Ő kimondhatatlan ajándékáért, aki Jézus Krisztus. Mert úgy szerette Isten ezt az ellene fellázadt világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
Ezen a negyedik adventi vasárnapon azt kérdezi tőlünk Isten: te hiszel-e benne? Ez azt jelenti, hogy van-e nekünk olyan működő kapcsolatunk az élő Krisztussal, aminek folytán például ma is beszélgettünk vele, aminek következtében felismerjük Őt az életünk eseményei között, és tudunk neki mindig, minden körülmények között hálát adni.
Isten nagy ajándéka, hogy ez a vele való kapcsolat akár ma létrejöhet bármelyikünk életében, vagy megerősödhet, elmélyülhet, felfrissülhet. Akkor lesz örömünk minden körülmények között, és tudunk másoknak is adni azokból az ajándékokból, amiket Isten ad nekünk. És a Biblia tanítása szerint, meg a tapasztalat szerint is, akkor leszünk boldog emberek.
A Magnificat így kezdődik: Magasztalja az én lelkem az Urat, és így fejeződik be: Boldog, aki benne hisz. A magasztalásból következik ez a boldogság.
Arra gondoltunk, hogy szép lenne, ha ezen az estén annak a lelkipásztornak a hangját is hallhatnánk, aki a 70 évből az első 32-ben, a nehezebbik felében szolgált ebben a gyülekezetben. Joó Sándor szolgálatait sok hanganyag megörökítette. De most mit válasszunk, meg hogyan találunk rá valamire? Isten olyan kegyelmesen vezetett bennünket, hogy szinte az első kísérletnél megszólalt egy hálaadó imádság. Ez az imádság ezen a szószéken hangzott el 50 évvel ezelőtt. Szívünk szerint mindnyájan mondjuk együtt vele Istennek: köszönöm.
Imádkozzunk!
Joó Sándor korábbi imádsága:
Urunk, Jézus Krisztus, köszönjük neked, hogy betöltötted helyettünk is a hálaadásnak a törvényét.
Hálával áldozzál az Úrnak... Ó, hányszor hallottuk mi is ezt, és ha megpróbáltuk is, Urunk, akkor sem lett belőle soha semmi. De még csak meg sem próbáltuk úgy igazán a hálaáldozatot odavinni a mi Urunk elé, hogy dicsérjük és magasztaljuk az Ő szent nevét. Hogy ne rövidüljön meg az Isten a mi életünk által. Ó Urunk, köszönjük neked, hogy te ezt is, helyettünk is betöltötted, és így adtál nekünk egy új alapot, amelyre ráhelyezhetjük az egész életünket: a hálaadásnak az alapját.
Hadd értsük meg, Urunk, hogy nekünk a hálára nem eljutnunk kell, hanem abból lehet kiindulnunk. Úgy ahogy te a hálaadásból indultál ki: A tanítványok választására, az emberek között való forgolódásra, Lázárnak a feltámasztására, a Golgotára való menetelre, a kereszthalálnak a szörnyűségére, a megváltás egész művének az elvégzésére.
Ó, Urunk, hadd tudjunk nagyon-nagyon sokszor gondolni reád akkor, amikor nyűgösködünk. Akkor, amikor tele van a szívünk keserűséggel, panasszal, sok mindenféle bajjal és kellemetlenséggel. Hadd tudjunk gondolni reád. És hadd tudjunk visszahelyezkedni a hálaadásnak az alapjára úgy, Urunk, hogy ne csak a szavaink, hanem valósággal életünk hadd legyen igazán hálaadó, és a hálában kiegyensúlyozott, a hálában boldog élet. Hadd nyissuk meg előtted a mi szívünket a mi hálaadásukban, hogy beáradjon a te jóságodnak és derűdnek az éltető tavaszi napsugara is veled. Ó, de nagy szükségünk van reá.
Ó, Urunk, akik eddig annyit ostromoltunk a könyörgéseinkkel, nyűgösködve, mint egy gyermek, most hadd tanuljunk meg igazán hálát adni, és a hálaadásban közelebb jutni tehozzád, és a hálaadással jobban dicsőíteni téged.
Engedd, hogy hadd könyörögjünk magunkért is, gyermekeinkért, családjainkért, szeretteinkért, a közelben, távolban szenvedőkért, betegekért, különösen egy kedves férfi-testvérünkért, aki nagyon idetartozik a mi gyülekezetünkhöz.
Könyörgünk hozzád, Urunk, a gyászolókért, a haldoklókért. Könyörgünk minden nyomorúságban lévő ember-testvérünkért. Ó, add, hogy a szívük hálára tudjon buzdulni irántad, és a hálaadásban megnyílt szív el tudja fogadni a te ajándékaidat, amit ott is, a nyomorúságban és a szenvedésben is bőségesen ad a te kegyelmed szakadatlan.
Könyörgünk, Urunk, ezért az egész világért. Köszönjük, hogy még mindig őrzöd, tartod, dacára sok hitványságának és bűnének, méltatlanságának. Köszönjük, hogy a te kegyelmedben tudhatjuk mi is ezt a földkerekséget, rajta minden szenvedéssel és összevisszasággal. Kérjük, Urunk, hogy a te kegyelmed őrizze tovább és mentse meg veszedelemtől, a pusztulástól az egész világot. Mentsd meg, Urunk Istenünk, a te dicsőségedre ezt a földet.
Könyörgünk hozzád, hallgasd meg imádságunkat Jézus érdeméért.
Ámen.