PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2008. december 31. (óév este) Cseri Kálmán

IDŐ ÉS ÖRÖKKÉVALÓSÁG

Alapige: 2Kor 5,1

---

Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, szerető mennyei Atyánk, a te nagy nevedet hívtuk segítségül ennek az évnek első reggelén, és téged magasztalunk most az utolsó estéjén.

Áldunk téged hűségedért. Valóban úgy tapasztaltuk, ahogy igéd mondja: meg-megújult minden reggel, nagy a te hűséged, és ez nem függött a mi magatartásunktól.

Köszönjük gondviselő szeretetedet. Köszönjük, hogy megadtad a mindennapi kenyeret, és elkészítetted mindannyiunk számára minden napra az igét is. Bocsásd meg, ha a kenyeret megettük, és az igével nem éltünk.

Áldunk téged minden megértett igéért. Köszönjük, amikor tanácsoltál, visszatartottál rossz döntésektől és segítettél helyes utakra. Áldunk téged a meghallgatott imádságokért, és köszönjük, hogy olyan nagy volt a te hatalmad, hogy még a próbákkal is javunkat munkáltad.

Bocsásd meg, amikor hálátlanok voltunk. Bocsásd meg, amikor hálaadás helyett elégedetlenség és követelőzés volt a szívünkben. És kérünk, bocsáss meg minden veled szembeni engedetlenséget és hitetlenséget.

Alázatosan kérünk, emelj most is közel magadhoz. Segíts onnan a te közeledből látni az életünket. Add, hogy legyen rálátásunk. Néha úgy beszűkül a látómezőnk, annyira az orrunkig sem látunk, segíts most a láthatatlanokat is komolyan venni, és számolni azokkal is.

Könyörgünk azokért, akiknek ez az esztendő gyászt hozott, vagy valami nagy veszteséget. Hadd találjanak nálad békességet és vigasztalást. Könyörgünk azokért, akiket öröm ért és előrehaladtak. Hadd tudjanak téged dicsőíteni, és szenteld meg az örömüket.

Kérünk, hogy szenteld meg most az együttlétünket. Add, hogy ne hiába legyünk itt. Veled szeretnénk találkozni. Tőled szeretnénk igét hallani és ajándékot kapni. Könyörülj meg rajtunk!

Ámen.

---

Igehirdetés

Minden szilveszter az idő múlására emlékeztet bennünket. A filozófusok írnak az idő aszimmetriájáról, vagyis arról, hogy megfordíthatatlanul egy irányba halad. Mérni tudjuk, de megállítani és visszahozni nem. Megszoktuk, hogy egyik pillanat követi a másikat, egyik nap a másikat, egyik esztendő jön a másik után. Viszont ritkán gondolunk arra, vagy talán soha, amiről pedig a Szentírás világosan tanít, hogy eljön majd egy pillanat, ami után nem következik másik. Hogy egyszer vége szakad az időnek, és beletorkollik az örökkévalóságba.

Hozzászoktunk, hogy csak a tér-idő összefüggésén belül tudunk gondolkozni, éppen ezért nehezen képzeljük el, milyen az, ha valaminek nem lesz vége. Nem csupán sokáig tart, nem is még tovább, hanem vég nélkül. A folyókat tudják mérni folyamkilométerrel, de csak a torkolatig. Amikor beleömlik az Óceánba, onnantól kezdve mérhetetlen.

A Sátán gondoskodik arról, hogy lehetőleg csak a pillanatra figyeljünk. Ne foglalkozz a jövővel, lényeg az, hogy most jól érezd magadat. Isten azonban szeret minket és Ő felemeli a tekintetünket, és tágas horizonton belül tanít minket tájékozódni.

Ez a felolvasott ige is erről szól. Nemcsak arról, ami elmúlik, hanem valamiről, ami megmarad. Nemcsak arról, ami egyszer összeomlik, hanem valamiről, ami örökkévaló: "Tudjuk, hogy ha a földi sátorunk összeomlik, van Istentől készített hajlékunk, nem kézzel csinált, hanem örökkévaló házunk a mennyben."

Ezzel az igével, valamint sok más hasonló szentírási hellyel Isten minket néhány egyszerű, de fontos igazságra figyelmeztet ma este. Három ilyet említek:

- Sokkal tovább tart az örökkévalóság, mint a mi földi időnk.

- Minden itteni tettünknek örökkévaló következménye van.

- Aki ezt komolyan veszi, annak átértékelődik az egész élete. Isten erre akar elsegíteni minket, sokszor nagyon földhöz ragadt, lefelé néző, beszűkült tekintetű embereket, hogy átértékelődjék az életünk, hogy minden az azt megillető súlyt, hangsúlyt, jelentőséget kapja meg.

1. Mit jelent ez a banalitásnak tűnő megállapítás, hogy az örökkévalóság sokkal tovább tart, mint a földi életünk? Azt, amire ritkán gondolunk, hogy a halállal, illetve ennek a világkorszaknak a befejeződésével nem szűnünk meg létezni. Kivétel nélkül minden ember tudatos állapotban létezik tovább is. Ezt tanítja nekünk Isten igéje.

Mi az időt szakaszokra bontva éljük át. Minden valamettől valameddig tart. Furcsa, sőt elképzelhetetlen az, amikor egy szakasz félegyenessé válik: kezdete van, de vége nincs. Sőt tulajdonképpen kezdete sincs, mert örökkévaló, csak mi belépünk valamikor, és számunkra akkor kezdődik el az örökkévalóság. De ez tovább tart, mint a földi időnk. Ennek a megállapításnak sincs értelme, mert nem lehet összemérni a kettőt. Tegyük fel, hogy valaki száz évig él, és utána beletorkollik léte az örökkévalóságba. Az örökkévalóság hányszorosa az ő földi életének? Teljesen értelmetlen kérdés.

De azért ne vegyük ezt tréfára, mert Jézus komolyan tanít arról, hogy itt az ember elronthatja az egész örök életét. A Máté evangéliumában van egy fejezet, ahol részletesen szól ezekről a kérdésekről, és ennek a befejező mondata így hangzik: "Ezek (tudniillik akik visszautasítják Őt) elmennek majd az örök büntetésre, az igazak pedig az örök életre." (Mt 25,46). Mind a két állapot előtt ott van az "örök" jelző. Azt olvastuk alapigénkben is, hogy ha a földi sátorunk összeomlik, tudjuk, hogy van Istentől készített örökkévaló mennyei házunk.

Az emberi testet és ezt a földi életet sátorhoz hasonlítja itt a Biblia: ideiglenes tartózkodási hely, és ez egyszer összeomlik a szó szoros értelmében is. Ez a hetven kiló porrá válik, de nem szűnik meg, sem az, akinek a sátora összeomlott, sem a létezése. Van örökkévaló házunk a mennyben.

János apostol is azt írja a gyülekezetnek, hogy fiacskáim, örök életet készített nekünk az Isten, és ez az Ő Fiában van. (1Jn 5,11).

A halál nem végleges állapot, hanem ajtó e felé a két állapot felé. A mi örök lakásunk nem a második vagy a tizenkettedik vagy akárhányadik kerületben van, és nem is Farkasréten a kolumbáriumban vagy valami díszesen megépített kriptában, hanem vagy a mennyben, vagy a pokolban. És ezt szándékosan kimondom így, ilyen egyszerűen és világosan, mert Jézus Krisztus így tanított róla. Ezt próbáljuk ködösíteni, félresöpörni, meg ne foglalkozzunk még vele - és akkor kénytelen eszmélni sok ember, amikor már nem változtathat az állapotán.

Ennek az évnek az utolsó estéjén Isten kimondhatatlan nagy szeretettel felemeli a fejünket, nyitogatja a szemünket, hogy többet lássunk, mint amit nélküle láthatunk.

Néha meglepő az, néha számomra egyenesen komikus vagy tragikomikus, hogy milyen nagy ügyet csinálnak emberek abból, hogyan és mivel töltsenek el néhány napot, vagy néhány hetet. Akár ezt a mai estét is. Mekkora előkészületeket tesznek többen erre nézve. Nem kellene már egyszer azon is gondolkoznunk, hogy hogyan és mivel töltjük az örökkévalóságot? Mert az a két lehetséges állapot, amiről a Biblia beszél, egyáltalán nem azonos, még csak nem is hasonló. És mivel mind a kettő örök, és nem lesz vége, ezért egyáltalán nem mindegy, hogy hol és mivel fogjuk azt tölteni.

Jézus Krisztus többször beszélt erről, és mindig hangsúlyozta, hogy a hozzá való viszony dönti ezt el. És ez itt dől el, az időben, ebben a földi életünkben, hogy van-e valakinek vele igazi, élő, lelki kapcsolata, vagy nincs. És ezt a bizonyos kapcsolatot nem lehet összetéveszteni semmivel. Itt nem jó szándékról van szó, erkölcsös életről vagy formális vallásosságról, hanem itt arról van szó, hogy valaki együtt él-e Jézussal úgy, hogy folyamatos és kölcsönös beszédes kapcsolatban vannak, és tudatosan engedelmeskedni akar neki mindenben.

Ha ma érne véget az idő, akkor hol folytatódna a te életed?

2. A másik, amiről szól ez az ige, hogy minden itteni tettünknek örökkévaló következménye van. Ez ilyeneket jelent például: ha valaki hazudik, akkor annak nemcsak az a következménye, hogy rossz lesz a lelkiismerete, ha még működik, meg hogy szégyellnie kell magát, amikor ez kiderül, hanem meg van írva a Bibliában, hogy hazugok nem örökölhetik az Isten országát.

Aki a Bibliának ezeket a gondolatait is végiggondolja, azt ez elsegíti felelős életre. Az a jövőre való tekintettel tesz meg vagy nem tesz meg valamit most, mert tudja, hogy a jelenével alapozza meg a jövőjét. De nemcsak felelősségre serkent ez, hanem ennek a fényében ragyog fel igazán az Isten mérhetetlen kegyelmének a jelentősége. Az, hogy mindarra, ami minket az üdvösségből kizárna, Istennél készen van a bocsánat. Ezt a bocsánatot azonban csak itt, az időben lehet elkérni tőle. Ez után már nincs lehetőség az Ő kegyelmét megragadni és újat kezdeni. Ezért is nagyon meg kell becsülnünk azt az időt, amit Istentől kapunk. Ő egyébként ahhoz is ad erőt a benne hívőknek és a bűnbánó, kegyelmet kérő bűnösnek, hogy utána ne halmozza egymásra a régi bűnöket, hanem tudjon változni is.

Hogy mennyire úgy van az, hogy a jelenünkkel alapozzuk meg a jövőnket, erre nézve csak egyetlen mondatot hadd olvassak a Jeremiás Siralmairól írt könyvből, amit bibliaolvasó kalauzunk szerint éppen most olvastunk. Az 1. fejezetben van ez a mondat: "Ruhája szegélye piszkos; nem gondolt a jövőjére. Szörnyű mélyre süllyedt,..." (JSir 1,9).

Aki nem gondol a jövőjére, szörnyű mélyre süllyed. Ez törvény. A jelennel alapozzuk meg a jövőnket.

A napokban találkoztam valakivel, akiről sokan tudjuk, hogy minden szavára lehet adni, minden ígéretét teljesíti. Inkább nem ígér meg olyat, amiről tudja, hogy nem fogja teljesíteni. Megbízható, másokat sokszor segítő ember. Most ő került olyan helyzetbe, hogy segíteni kell neki és szinte tolonganak azok, akik őt ismerik, és szívesen, szeretettel, többnyire hálából készek segíteni neki. Megalapozta, így mondják: erkölcsi tőkét gyűjtött össze. Nem azért volt ő segítőkész, hogy majd ha bajba kerül neki is segítsenek. Ez volt a természete, az új természete, amit Jézus Krisztustól kapott. Megalapozta a jövőjét, amiről ő sem tudott, hogy egyszer neki is majd segítségre lesz szüksége.

És ugyanígy van negatív formában is. Aki erős dohányos, az megalapozza a valószínű tüdőrákot. Aki egymás után megy abortuszra, az valószínűsíti, hogy meddő lesz. Aki nem rendezi az Istennel szembeni bűneit, az megalapozza a saját maga kárhozatát. És a kegyelmet elfogadni csak itt van lehetőségünk, és egyikünk sem tudja, hogy meddig tart a kegyelmi idő.

3. A harmadik, amin még gondolkozzunk, hogy aki mindezeket komolyan veszi, az átrendezi az életét. Mert aki elkezdi az örökkévalóság nézőpontjából nézni önmagát, az eseményeket, ennek a világnak a dolgait, annak a számára sok mindennek a jelentősége feltétlenül megváltozik. Ami addig fontosnak, vagy egyenesen nélkülözhetetlennek tűnt, arról egyszeribe kiderül: elhanyagolható, vagy egyenesen felesleges kacat, amihez nem érdemes, nem szabad ragaszkodni. Tárgyak, programok, kapcsolatok, tennivalók jelentősége megváltozik, és ugyanakkor sok minden felértékelődik.

Az örökkévalóság nézőpontjából már nem az a döntő, hogy ki mit szól hozzá, hanem az, hogy Istennek mi a véleménye arról. Nem aszerint tesz meg valaki valamit, hogy neki megéri-e, hanem aszerint, hogy a másiknak szüksége van arra. Nem szempont, hogy nekem most van kedvem hozzá vagy nincs. A szempont az, ha másnak örömöt szerezhetek vele, akkor kész vagyok megtenni. A hírnév, a gazdagodás, a siker, ami olyan sok cselekedetünknek a motivációja, elveszíti az erejét vagy a kizárólagosságát, és helyettük ilyen motívumok kezdik mozgatni az ember: a másik iránti szeret, az Isten iránti hála, a másiknak az érdeke, és tud az ilyen ember szolgálni, sokszor áldozatot hoz erejét meghaladó módon is. Egyszerre kiderül, hogy fontosabb és sürgősebb a Szentírás olvasása, mint a napilap átlapozása, és nem szoríthatja ki többé az elmélyült imádságot valami azonnali és sürgősnek látszó tennivaló az ember életéből. A sok felesleges és felszínes beszéd helyett pedig érdemi kérdések, őszinte érdeklődés és helyén mondott ige szólal meg az ilyen emberek ajkán.

Valamelyik szilveszterkor elemeztük itt Baranyi Ferencnek az egyik versét. Most csak néhány sort hadd idézzek belőle:

... létfontosságú semmiségek
miatt halasztjuk mindig azt,
mi életté tenné a létet.

Aki az örökkévalóság nézőpontjából kezd tájékozódni, az egyszerre rájön, hogy amit addig létfontosságúnak vélt, az semmiség. Nemcsak hogy elmaradhat, még kárt is okoz. Mert miattuk marad el az, ami életté tenné a létet. Eltöltünk évtizedeket úgy, hogy éppen csak az élet marad ki belőle, és csak puszta lét az egész.

Ez azonban nem azt jelenti, hogy az ilyen emberek álmodozók lesznek és elmulasztják a kötelességeiket. Sőt, pontosan ők érzékelik mindig azt, hogy mikor minek van az Istentől rendelt ideje. Itt állnak két lábbal a földön, csak éppen a hitük néz a mennybe, s miközben komolyan veszik a láthatókat, ugyanolyan komolyan veszik a láthatatlanokat is, leginkább magát a láthatatlan Istent, és ezért helyreáll az egyensúly az életükben. Azért van olyan sok kiegyensúlyozatlan ember, azért sántikálnak lelkileg, erkölcsileg olyan sokan sokszor kétfelé, mert ez a fajta egyensúly hiányzik, hogy helyén legyen a jelen és a jövő, és helyén legyen az, ami az én feladatom, és az, amit Isten ígért, hogy Ő elvégzi. És ezért lesz az ilyen ember számára egyszerre fontos a lélek.

Gyönyörűség látnom, amikor Isten valakinek a szemét rányitja a láthatatlanokra, vagyis hitetlenből hívő lesz, és valóban, ahogy a reformátorok mondták: sub specie aeternitatis: az örökkévalóság nézőpontjából látja a valóságot, egyszerre törődni kezd a lelkével. Rájön arra, hogy azt is adott nekünk az Isten. Elkezdi táplálni, etetni a lelkét. A lélek tápláléka az ige. Elkezdi igével táplálni azokat, akikért felelősekké tett minket Isten. Például a gyermekeinket.

Tápláltuk-e mi ebben az évben a lelkünket, vagy szegény végelgyengülésben a kimúlás szélére került? Tápláltuk-e megfelelő lelki táplálékkal a gyermekeinket, unokáinkat? Mivel etetjük őket? Vagy mivel etetik mások?

Azt mondják, hogy egy átlagos magyarországi általános- és középiskolás tanuló napi három órán át nézi a televíziót. Mit eszik, iszik eközben lelkileg, szellemileg? És a gyerekek nyolcvan százaléka azt mondja, hogy gyakorlatilag azt néznek, amit akarnak. Ez a felelős szülői magatartás? Tápláljuk-e a lelkünket?

Amikor most karácsonykor sok családi és baráti találkozó volt, érdekelt-e minket az, hogyan van a másiknak a lelke? Mi lesz az örök sorsával? Az egyik ilyen beszélgetésen megkérdeztem valakitől, hogyan van a lelked? Nagy szemeket meresztett, és utána tartalmas, őszinte beszélgetés kerekedett ki belőle. Kit érdekel az, hogy van a mi lelkünk? Sokszor még minket magunkat sem. És csodálkozunk, hogy ilyen lelketlen és lélek nélküli lesz ez a világ körülöttünk? Meg ilyenné hidegedik sokszor még a család légköre is.

Aki az örökkévalóság nézőpontjából kezd tájékozódni, annak egyszerre fontosak lesznek a léleknek a dolgai. És nemcsak az érdekli az ilyen szülőt, hogy legyen ruhája meg jó jegye meg testi egészsége a gyermekének, hanem a lelki egészsége is fontos neki.

Olyan kedves az a mondat az idős János apostol utolsó levelében, a 3. levél elején van ez: Szeretett barátom, légy egészséges, amint jó dolga van a lelkednek. (3Jn 2). Őt érdekelte, meg tudta, hogy a barátja lelkének milyen dolga van, és kívánja, hogy legalább olyan jó dolga legyen a testének, és legyen olyan egészséges.

Ha effélékről gondolkozunk, akkor meg kell állapítanunk, hogy most többnyire ideig való, mulandó értékeket hajszolunk. Sokszor jön valami sürgős, ami kiszorítja életünkből a fontosat, sőt a legfontosabbakat. Az év utolsó estéje azonban egyebek közt arra is figyelmeztet, hogy egyszer eljön majd az a pillanat, amikor egy valami lesz csak fontos, minden más végérvényesen jelentőségét veszíti. És ez az egy valami az, hogy a lelkünk kapcsolatba került-e az élő Krisztussal. Vagy mondom másképpen, de biblikusan: éli-e Jézus a maga életét bennünk? Mert az üdvösségbe csak Ővele együtt lehet bemenni, és reá való tekintettel engednek oda be mindenkit.

Ezért is mondta Jézus az utolsó időkről szóló tanításában egyebek közt ezt is: "Vigyázzatok magatokra, nehogy a szívetek elnehezedjék mámortól, részegségtől vagy a megélhetés gondjaitól, és hirtelen lepjen meg titeket az a nap, mint valami csapda, mert úgy fog rátörni mindazokra, akik a föld színén laknak. (Lk 21,34-35).

A megélhetés gondjaitól is elnehezedhet a szívünk, és készületlenül találhat ez a döntő pillanat. Ezért jó valóban az örökkévalóság nézőpontjából tekinteni a megélhetési gondjainkra is, amivel mindnyájan küzdünk, meg minden egyéb gondunkra, és mindarra, ami állandóan lefelé irányítja a tekintetünket, és akkor Isten ezek fölé emel minket. És nem ezek a gondok temetnek maguk alá, hanem onnan Isten közeléből tudjuk ezeket látni, hordozni, a megoldást megtalálni, a szabadítást kivárni, és már nem egyedül, hanem Ővele.

Ismerek valakit, aki egy súlyos betegség miatt hosszú ideig volt élet és halál mezsgyéjén. Isten megtartotta őt és fölépült. És attól kezdve minden átértékelődött az életében. Megrendítő volt, amikor elmondta, hogy most így hogyan szégyelli magát amiatt, hogy apróságok miatt hogy tudott aggódni, hogy kicsiségek miatt mérgelődött és kiabált, és közben az örök életét meghatározó tennivalókat elmulasztotta. Most szeretné ezt pótolni, mivel Isten lehetőséget adott erre, és szeretne hanyagolni és elhagyni mindent, amivel csak megrontotta a családnak az életét is.

Muszáj ehhez súlyos betegnek lenni, hogy valaki ide eljusson? Nem lehetne ma este elhatároznunk ezt, őszintén odaállni Isten elé és tényleg megkérdezni tőle még ma este: Uram, nem borult fel ez az egyensúly az én életemben is? Uram, az ám, van nekem is lelkem. Jól érzi magát, munkaképes, működőképes? Nem kellene tisztába tenni, felerősíteni, megetetni, jobban hallgatni rá? És a te Lelked, a Szentlélek, aki irányítana? Talán eltelt az év úgy, hogy sose jutott eszembe, hogy megkérdezzem: Uram, te mit akarsz, hogy most cselekedjem? És akkor helyre állna az egyensúly a mi életünkben is.

Jézus ritkán használt csúnya szavakat. De van egy példázata, ahol a példázat főszereplőjét egy csúnya jelzővel illeti. Ez az ember volt az, aki nagyon gazdag lett, lerombolta a régi magtárait, újabbakat épített, korszerűbbeket, tágasabbakat. Az is tele volt már mind gabonával, és kiderült, hogy semmi nem érdekli, csak az anyagiak, csak a pillanat, csak a teste. Még amikor a lelkével kezd beszélgetni, akkor is a testére gondol. Azt mondja ott a példázatban: "én lelkem, nagy vagyonod van, sok esztendőre be vagy biztosítva, egyél, igyál, élvezkedjél. - A lélek nem eszik gabonát. Itt is a testére gondol. És Isten ezt a jelzőt használja a végén: bolond. Az éjszaka meghalsz, és itt marad minden, amit gyűjtöttél. Te meg nincstelenül kell hogy megállj az Isten előtt, és egyedül.

Nos, ettől akar megőrizni minket a mi Urunk. Szabad gyűjteni, szabad annak egy részét másoknak továbbadnunk, amit Istentől kaptunk, csak el ne felejtsük, hogy nemcsak mulandó értékek vannak a világon, és Isten örökkévaló értékekkel akar megajándékozni minket itt most, ebben a mulandó életben. És Ő az örökkévalóságra akar bebiztosítani minket. Ne feledjük azt, hogy a mi földi sátorunk egyszer összeomlik, az ideiglenes tartózkodási hely, de Ő elkészített nekünk mennyei, örökkévaló hajlékot. El tudjuk-e azt majd foglalni, vagy valami egészen más hajlékban kell töltenünk az örökkévalóságot?

Tartsunk ma este önvizsgálatot. Az egyházközségünkben rendszeresen rovancsolni szoktak a pénztári ellenőrök, és ilyenkor egy forint különbség sem lehet. Akár többlet, akár hiány, az ugyanolyan hiba. És ha néhány forintnyi különbség van is, kezdődik elölről a vizsgálat. Annak ki kell derülni. Ha csak megközelítőleg is szigorúak lennénk önmagunkhoz, és legalább így év végén lelki rovancsot tartanánk, az nagy lelki haszonnal járna. Van egy szép énekünk, annak a végén egy rövid imádság is elhangzik:

Ó add, üdvöd keressük,
Ne a mulandót lessük,
Ne kössön fénye meg;
Hagyj egyszerűvé válni
S előtted élni, járni,
Mind vidám, boldog gyermekek.
(502,5 dicséret)

Jó lenne, ha ezt saját imádságunkként tudnánk a magunk szavaival elmondani majd otthon: segíts, hogy az üdvöd keressem, és ne kössön a mulandó magához. Ne annak az igézetében teljék el ez a néhány évtized, hanem már most mindent az örökkévalóság nézőpontjából értékeljek.

---

Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, áldunk azért, hogy felemeled a tekintetünket és nyitogatod a szemünket, sőt megtanítasz minket a láthatatlanokkal is számolni. Áldunk ezért a kiváltságért. Könyörülj meg rajtunk, hogy engedjünk a te biztatásodnak. Nem akarunk ellenállni a te kegyelmed munkájának. Tudjuk, hogy azt meghiúsítani nem vagyunk képesek, de késleltetni sem akarjuk a te áldott, megváltó munkádat az életünkben.

Bocsásd meg, ha az idén is többnyire csak lefelé néztünk. Bocsásd meg, ha másokban kerestük a hibát, és csak panaszkodtunk a magunk lelki szegénysége miatt ahelyett, hogy tartottuk volna hittel a kezünket, amit te gazdagon teleraktál volna úgy, hogy még másoknak is jutott volna belőle.

Kérünk, segíts pótolni, amit még lehet. Hadd álljunk oda ma a te világosságodba. Mutasd meg, hogy mi híja van a hitünknek, ismeretünknek, engedelmességünknek, és segíts azt kipótolni.

Köszönjük, hogy a te kezedben van a jövőnk is, és ott jó helyen van. Szeretnénk azt teljes bizalommal rád bízni.

Könyörgünk hozzád szeretteinkért, népünkért. Könyörgünk azokért, akiknek különösen nehéz volt ez az esztendő. Adj a szívükbe békességet, vigasztalást, erősítsd meg őket.

Könyörgünk azokért, akik végigrohanták ezt az évet úgy, hogy sose gondoltak rád. Hadd álljanak meg ők is ma előtted, és ne csak egy pillanatra, és ne csak egy este erejéig, hanem hadd folyjék a mi egész további életünk a te színed előtt úgy, hogy akarjuk is azt, hogy tarts szemmel minket. Sőt szemeiddel tanácsolj minket úgy, ahogy azt ígérted is.

Köszönjük, hogy minden gondunkat tereád vethetjük, mert neked gondod van ránk. Segíts ebben a csendben őszintén imádkozni, és segíts ezt majd otthon sokkal elmélyültebben folytatni.

Ámen.