ÁLDOTT ADAKOZÁS

Alapige: 2Kor 9,6-9

"Tudjuk pedig, hogy aki szűken vet, szűken is arat, és aki bőven vet, bőven is arat. Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert "a jókedvű adakozót szereti az Isten". Az Istennek pedig van hatalma arra, hogy minden kegyelmét kiárassza rátok, hogy mindenütt mindenkor minden szükségessel rendelkezzetek, és bőségben éljetek minden jó cselekedetre. Amint meg van írva: "Bőkezűen osztott a szegényeknek, igazsága megmarad örökké."

Imádkozzunk!

Köszönjük Istenünk a te kegyelmedet, szerető irgalmadat, hogy nem hagysz minket a te szavad, igéd, bátorító üzeneted nélkül. Köszönjük azt is, Urunk, hogy látod a szívünket, és készséget akarsz ébreszteni abban, keressük, kutassuk, s aztán tegyük, ami a te jó, kedves és tökéletes akaratod.

Megvalljuk, hogy időnként olyan nehezen megy nekünk az engedelmesség. Annyira nehezen válunk meg dolgoktól, szabjuk magunkat a te törvényedhez, s miközben látjuk ennek a kárát, mégis újra és újra szembehelyezkedünk és ellenállunk. Formálj minket, kérünk. Törd át ezeket az ellenállásokat. Rombolj le minden akadályt, hadd tudjunk kitartó szívvel, hűséges szívvel, engedelmes szívvel járni azon az úton, amit mutatsz nekünk. Használd föl erre, kérünk, ezt a mai reggelt is.

Köszönjük, Urunk, hogy már most az énekben is kérhettük, mint imádság, hogy adjad nekünk a te Szentlelkedet. Köszönjük, hogy bátorít, int, elvezet minket minden igazságra, s eszünkbe juttatja mindazt, amit tudnunk kell.

Így taníts, bátoríts, ints és vezess minket most is, kérünk.

Ámen.

Igehirdetés

Egy jómódú, Svájcban élő férfi mondta a következőt: "Amikor először olvastam Pál apostolnak az adakozásról szóló tanítását, az nekem hatezer svájci frankomba került." És ezt végképp nem gúnyolódásból vagy viccelődésből mondta, hanem elmondta, hogy olyan mélyen érintette mindaz, amit az igében olvasott, hogy arra indította Isten, hogy bizonyos emberek szükségleteire ennyi pénzt adjon tovább.

Mózes 5. könyvében, vagy amit olvastunk, a Máté evangéliumából Jézus szavait, így olvassuk Isten igéjében: "A szegény nem fogy ki a földről. Azért azt parancsolom neked, hogy örömmel nyisd meg a te kezed a te szűkölködő és szegény atyádfia előtt." S amit Jézus mondott, s amit olvastunk is most: "Szegények mindig lesznek közöttetek."

Az ószövetségi társadalom elismerte, védte és támogatta a magántulajdont, de bölcs intézkedésekkel védte a szegényt is, aki nincstelen szegény volt. Tiltotta az uzsorát. Manapság látjuk, mennyi baj van abból, ha ez nem így van. Kötelezővé tette az adakozást mindenki számára. Az elhullajtott, otthagyott kalászokat a szegények összeszedhették ingyen. A gyümölcsfán maradt vagy a gyümölcsfa alá hullott gyümölcsöket is fölszedegethették, elvihették magukkal. És minden negyvenkilencedik évben, az elengedés évében mindenkinek minden adósságát egyszer és mindenkorra el kellett engedni.

Milyen messze került az Istentől elszakadt ember ettől a gondolkodástól. Mennyire nem tudunk élni jól azokkal a javakkal, amit Isten nálunk tett le, nekünk adott, hogy azzal gazdálkodjunk.

Mivel Jézus maga mondta, hogy szegények mindig lesznek köztetek, minden filozófia és minden ideológia, amelyik azt tűzte ki, tűzi ki célul, hogy felszámolja a szegénységet, vagy ahogy a költő mondta, hogy a bőség kosarából mindenki egyaránt vegyen majd, eleve kudarcra van ítélve. Tartsanak bár negyven vagy ötven évig, hetven vagy nyolcvan évig iszonyatos károkat okozva, de a végén mindig a csődbe jutás következik be, mert eleve a Szentírás ellentmond ennek a gondolkodásnak. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem kell mindent megtenni az ínség és a szegénység enyhítésére, hogy a következményeket ne próbáljuk megszüntetni, vagy legalábbis ne enyhítsünk azon.

A szegények jelenléte azonban állandó vádként jelentkezik ebben a világban. Vádolják a jobb módúakat azok, akik rosszabbul élnek. Állandó feszültség van gazdag és szegény között, és állandó kérdés az a becsületes ember számára, hogy megtettem-e mindent egyénileg vagy társadalmilag, hogy az ínséget enyhíteni tudjam?

Az egyre fejlettebb technikák ? azt mondták, hogy azok majd enyhítik ezt a problémát ? valóban enyhítették annyira, hogy sokaknak már munka sem jut, és sokszor feleslegessé teszik a munkát, az élet egyetlen, becsületes és produktív fenntartási módját. Az élet egyetlen becsületes és produktív fenntartási módját, a munkát, amire Isten rendelte az embert.

Soha nem lehet a tőke, a technikai civilizáció fontosabb, mint az, hogy az emberek Isten szerint való emberi életet tudjanak élni. Velünk vannak a szegények, és ez egyben állandó fenyegetés is. A szegény és gazdag találkozik, az egyik gyűlölettel tekint a másikra, a másik meg félelemmel tekint a szegényre, hiszen a szegény törekszik, hogy a gazdag javaiból magának egy részt elvegyen.

Miért van ez így? Nem Isten tette ilyenné a világot. Az Istentől elszakadt ember nem tud jól bánni a javakkal, Isten szerint való módon úgy, ahogy kell. Ez a kérdés azonban nem vád csupán, és nem fenyegetés, hanem óriási felelősség és lehetőség is. A keresztyénség szociális tanítása és isteni újsága pont abban állt, és abban volt, hogy a kicsinyek, az elhagyottak, a kiszolgáltatottak, az árvák és a kisemmizettek mellé álljon az, és állhat az, aki Istenben bízik. Ne az erősebb, hanem a gyengébb kezét keresd. Velünk vannak a szegények. Ez megdöbbentő alkalom arra is, hogy Isten szerint való módon tudjunk jót cselekedni. Nevünkön szólít az Isten, amikor szűkölködőt, szükséget vagy ínséget hoz elénk.

Lázárt ? a gazdag és Lázár példázatában ? letették a gazdag bejárata elé. Nem lehetett nem észrevenni. Akkor olyan házak voltak, hogy egy fedett kapun, folyosószerűn kellett bemenni a belső udvarba. Ha valakit odatettek a kapu elé, azt nem lehetett nem észrevenni. Kikerülni lehetett meg elment mellette a gazdag, de az, hogy nem vette észre, nem volt lehetséges. Észre kellett vennie. Letette az ajtaja elé Isten Lázárt.

Valójában az ínségben lévő ajándékot hoz a számunkra. Letörhetünk az életünk javaiból, s azt megoszthatjuk valakivel, akinek arra szüksége van. Plusz, amit az ige is mond: Istent dicsőítik akkor, hogyha így adakozik valaki. Isten egészséges társadalma, aki rendet akar. Valakinek már a rend szótól összerándul az arca, mert a mellett mindig diktatúrát sejt. Pedig Isten országában rend van, és Ő rendet is akar, amelyben a munkának értelme és megfelelő jövedelme van. Ezt maga a Szentírás tanítja. Értelmes dolog és érdemes dolgozni, mert annak a jövedelméből meg tudunk majd élni, és abból tudunk másoknak is juttatni, aki rászorul, és továbbadni.

Bármikor beszél Jézus a pénzről vagy a gazdagságról, nem önmagában a pénzt vagy a gazdagságot ítéli el. Azt mondja, hogy minden rossznak gyökere a pénz szerelme, amikor valaki beleszeret a pénzbe, amikor a gazdaság és a gazdagság válik élete értelmévé, amikor öncélú hiábavalóságként kerül ez a kérdés a középpontba. Vagyis a téves látást, hozzáállást, az élet téves értelmezését ítéli meg Jézus, amikor a pénz szerelméről beszél. A világ legerősebb államában egészen a mostani válságig a jövedelmek nyolcvanöt százalékát az emberek saját megélhetésükre költötték. Tizenkét százalékát megtakarításokra és beruházásokra, három, azaz három százalékát mindössze iskolákra, kórházakra, kultúrára, beteggondozásra, és olyan diakóniai munkára, ami másokon segített. Csoda, hogy válságba jutottunk, s összeomlik minden? Három százalék mindössze a világ legerősebb államában, amit ilyen célra, mások megsegítésére fordítottak.

De nem volt ez másképpen Pál korában sem. Akkor végképp senki nem törődött a másikkal. Az volt ugyanis a felfogás, az ideológia vagy a filozófia, hogy én most gazdag vagyok, nekem most jobban megy, én nem tehetek arról, hogy a másik szegény. Oldja meg a problémáját maga. Kísértetiesen hasonlóképpen gondolkodtak ott, akkor, mint ahogyan ma is. Sőt még azt is mondták: jobb, ha nem avatkozom bele. Nem tartozik rám. Aki fatalista volt, az még hozzátette azt is, hogy ez fátum, hogy én gazdag vagyok, ő meg szegény. Milyen jogon avatkozzak bele az istenek vagy az istenség dolgába? Ha ő így döntött felőle, hogy szegénynek születik, felőlem meg úgy döntött, hogy jobb módúnak születek.

Az apostol pont arra mutat rá a 9. fejezet végén ezzel az igeverssel, hogy a keresztyének indulata más kell hogy legyen. 12. vers: "Hála legyen az Isten kimondhatatlan ajándékáért." Vajon azért mondja ezt Isten igéje, hogy Krisztus a kimondhatatlan ajándék, mert lebecsüli az ember adakozását, segítségét, adományát, vagy nevetségessé akarja tenni? Épp ellenkezőleg. Ha Isten minket nem veszendő aranyon, aranyon vagy ezüstön, hanem az Ő egyszülött, drága Fia vérén vásárolt vissza a mi atyáinktól örökölt, hiábavaló életünkből, mennyivel inkább fontos az, hogy készek és képesek vagyunk-e másoknak segíteni. Ha Ő kimentett minket ? ha már hívő keresztyének vagyunk ? a lelki halálból, nem természetes az, hogy adunk az Istennek? Úgysem tudjuk visszaadni, meghálálni azt, amit Ő adott nekünk Krisztusban.

Azt mondja Pál: Íme, olyan Istenben hisztek, akinek a lényéhez hozzátartozik a bőkezűség. Hogyne adna mindent Krisztussal együtt minekünk ? mondja az apostol. Minden adomány, amit a keresztyének adnak, valójában az a gazdag és az emberért Fiát odaadó Istenre mutat, Őt dicsőíti.

Könnyű komolyan venni ezt az igét, hogy aki bőven vet, az bőven arat, aki szűken vet, szűken arat, s a jókedvű adakozót szereti az Isten? Nem könnyű. Nem olyan egyszerű dolog rendelkezni jól, bölcsen, Isten szerint való módon az anyagi javakkal.

Akik közülünk ismerik az ajándékozás titkát, bizony sok csalódáson mentek keresztül. Hálátlanság, követelőzés, talán szenvedés is, amit átéltek, amikor visszaéltek azzal, hogy szívesen adtak és ajándékoztak másoknak. Vannak, akiknek fájdalmat okozott az már, hogy megígértek egy adományt vagy egy ajándékot, s a végén mégsem tudták azt teljesíteni. Vagy néha csalódunk önmagunkban is, hogy a pénzügyekben egy-egy ígéretet milyen félelmetes gyorsasággal tudunk és akarunk elfelejteni. Hányszor csupán a kényszer vagy a tömegnyomás hatására, vagy a csoportnyomás hatására ígértünk meg valami pénzbeli adományt vagy segítséget, s szerettünk volna megfeledkezni róla, s ez sikerült is. Rettenetesen keservesen válunk meg attól a pénztől, amit ajándékba akarunk esetleg adni. Mint mikor ragasztózunk, és a papírdarab ráragad a kezünkre vagy a lábunkra, vagy a cipőnkre a ragasztóval szennyezett papír vagy valami más. Rázzuk, és nem bírjuk lerázni. Sokszor az adományra szánt összeg is így marad a kezünkbe, s így marad a zsebünkben is.

Pál sorai ebben segítettek a jeruzsálemi szegényeknek, hogy amikor adakozik a korinthusi gyülekezet is, azt önként és szívből adja, gyűjtse össze.

Meglepő, ahogy az apostol az adakozásról ír. Mit mond? Azt mondja, hogy aki szűken vet, az szűken is arat. Vagyis, s megdöbbentő, amit megállapít az apostol: az adakozás magvetés. Az adakozás magvetés. Más világításba helyezi ez a mondat az egész pénzkezelés, adományozás és adakozás kérdését.

Azt mondja, hogy az adakozás olyan, mint a fáradságos magvetés, amit a földműves végez. Kimegy, elveti a magot, s aztán rábízza a természetre, s majd az elvégzi a munkát. De az aratás feltétele a vetés. Vetés nélkül nincs termés, mert nincs aratás sem. Nincs aratás, hogyha nincsen termés.

Egy kertész-tanonc mondta el, hogy számára a legnagyobb büntetés az volt, amikor azzal büntették egy-egy mulasztása miatt, hogy a tavaszi magvetésből kihagyták. Pedig akkor tervezhették meg azokat a kerteket, amelyekbe a magvakat elvetették. Ott már lehetett tudni, amikor vetették, az alacsonyabbra, magasabbra növő virágok magvait, meg a színösszeállítást, hogy az a kert milyen lesz. Ezt szerette a legjobban. Számára ez volt a legnagyobb veszteség, amikor a magvetésből kihagyták.

Az apostol sokak számára kellemetlennek tűnő adakozása azt mondja: nem pénzkidobás, nem megvonás, nem sanyargatás, hanem magvetés, vagy éppen a böjtnek egy formája is. Vagyis nem hiábavalóság, hanem nagyon értelmes foglalkozás, munka. Odaszánás Isten céljaira. Az adomány egyenlő a magvetéssel. Olyan, mint mikor a gabona vagy valamilyen más mag a barázdába hull, megfogan, kikel. Most jönnek ki a sarjadékok így tavasszal. Már lehet látni. Kikel, és abból szép növény vagy kalásztermő gabona, búza lesz. A végén pedig gyümölcsöt terem. Az egy másik kérdés, hogy más a vető és más az arató ? az ige rendje szerint. Az áldott adomány nyomán azonban áldás, gyümölcs érlelődik.

Ezért volt olyan szomorú Jézus, amikor a gazdag ifjúnak azt mondta, hogy egy bajod van, egy fogyatkozásod van. Add el minden vagyonodat, oszd szét a szegények között, és kövess engem. Vagyis, mivel a szíved helyén pénz van, nem tudsz jól követni. Hiába próbálsz minden parancsot megtartani. Nem fog sikerülni, mert nem sikerülhet. Add el a vagyonod. Ez a te bajod. Másnak más a baja. Neki az volt. Sokak szíve helyén bankszámla meg csekk van meg aranyrög. Add el minden vagyonodat, oszd szét a szegények között, s kincsed lesz a mennyben. S miután ez az ember erre nem volt hajlandó, Jézus elszomorodva azt mondta, hogy el kell engedni. Nem megy utána, és nem szólítja meg még egyszer. Nem akart az Isten szerint való módon ebben a kérdésben dönteni. Aki pedig elengedi Isten kezére a pénzügyeit, az csodákat él át.

Egy asszony férjével együtt megígérte, hogy egy nagyobb összeget egy iskolaindítására fog adni. Üzleti élet zavarai miatt azonban nem tudta ezt az ígéretét úgy, ahogy kellett volna teljesíteni. Választhatta volna a könnyebb utat is. Azt mondja: sajnos, hát nem megy, ez nem megy. De ők a nehezebbet választották. Odaadták majdnem azt az összeget, amit ígértek, viszont teljesen csődhelyzetbe jutottak anyagilag. Ekkor ezt mondták Istennek. És tessék figyelni a megfogalmazást. Uram, mi neked ígértük és adtuk ezt az összeget, amit az iskolának adtunk. Megadtuk. Most segíts, hogy eltarthassuk magunkat és a családunkat. Adott nekik Isten nagyobb összeget? Nem. Valaki zsebbenyúlt és kifizette a tartozásaikat? Nem. De föltaláltak egy olyan kenőcsöt, amit először országszerte kezdtek el árusítani, aztán más kontinenseken is. És ebből annyi pénz folyt be, hogy nemcsak ők tudtak megélni, hanem azóta is nagyon sokat segítenek az ebből befolyó pénz egy részével Isten ügyeiben, hogy az továbbjusson. Aki bőven vet, bőven arat is.

Ha négyszáz darab dughagymát dugunk el, akkor megközelítőleg annyi hagymát húzunk majd ki. Egy pár nem fog megfoganni, kisarjadni. Ha egy darab hagymácskát dugunk el, akkor vagy egyet, vagy egyet sem fogunk majd kihúzni a földből.

Egy amerikai orvost, aki szakembere volt a kórháztervezésnek, megkért egy bizottság Uruguayból, hogy tervezze meg az egyik kórházukat. Visszajött a levél. Vállalja a megbízást, százezer dollár a tervezés ára. Kétségbeesett a bizottság, hogy nekik ennyi pénzük sose lesz. Elindultak, fölkeresték a tervezőt, s elmondták neki azt, hogy a kórház a Montevideoban élő szegényeknek épülne. Ugyan nem vállalná-e el a tervezést ingyen, szeretetből? Erre a tervező azt mondta, hogy de, igen, és megtervezte ingyen, szeretetből. Lehet, hogy ma már, hogyha százezer dollárért rendelték volna meg, senki nem emlékezne a nevére. De manapság minden látogatót odavisznek egy kicsiny táblához, amin ott szerepel az illető neve, és ott szerepel az, amit adományként, tervként adott a kórház javára.

Szerezzünk így nevet magunknak? Emléktábla, név összeg? Semmiképpen nem. Nem erről szól a történet, hanem arról, hogy valaki lemondott valamiről, bőven vetett, és mások abból bőven arattak. Olyanok arattak, akik ezt soha nem tudták volna meghálálni, vagy éppen viszonozni. Bőven aratott, és Istent dicsőítve bőven vetett, és Istent dicsőítve mások, olyanok, akik szegények voltak, bőven arattak abból.

Nem nagyobb-e az élet az eledelnél ? kérdezi Jézus? Nem ? válaszolja a biokémikus. Az élet eledel. Az vagy, amit eszel. Az élet érzelem ? mondja a szenzualista. Az élet pénz ? mondja a materialista. Az élet Krisztus ? mondja a keresztyén. Az élet Krisztus akaratának a teljesítése. Ez pedig szabadság. Aki így gondolkodik, az eldöntötte már egyszer, hogy életemnek és minden javamnak egyedüli tulajdonosa a mindenható Isten. Ezért mondja azt Jézus Nikodémusnak, hogy szükséges néktek újonnan születnetek. Ugyanis ez az egyetlen dolog igazán, amire valójában szükségünk van. Új életre, új gondolkodásra, megújult szívre. Teljesen új szívre, amelyben Isten gondolatai vannak és Isten szerinti döntések születnek. Ugyanis tulajdonosváltás nélkül nincsen új élet, szemlélet, szemléletváltás sem. Ez az egyetlen igazán fontos dolog, amire mindenkinek szüksége van. Újonnan születés, új szívre, új gondolatra, Istentől elfogadott új bocsánatból, kegyelemből, Istenből élő életre. Ezt ugyanis csak Isten tudja megadni. Ezt nem lehet megszerezni, nem lehet kikaparni, összegyűjteni. Nem lehet megdolgozni érte. Kegyelemből, ingyen, ingyen kegyelemből fakadhat. Adja meg Isten mindenkinek.

Az ember ugyanis Isten nélkül úgy cselekszik, mintha ő lenne az élete tulajdonosa. Vagyis, mintha Isten lenne. Ki is mondják. A parlament is megszavazta. A nők rendelkeznek a méhükkel. A megfogant magzatot megszülik vagy elkapartatják, meggyilkolják. Sokan rendelkezni akarnak a testükkel, lelkükkel, pénzükkel, idejükkel. Vagyis magukat teszik életük Istenévé. Mert vagy az Isten tulajdonosa az életünknek, vagy mi vagyunk annak tulajdonosa.

Amikor lemondok Isten javára a tulajdonjogról az életem fölött, akkor Ő átveszi azt. Akkor Ő átveszi azt.

Mit mond Ézsaiás 9-ben Isten igéje? Az uralom az ő vállán lesz. Nevezik csodálatos tanácsosnak, erős Istennek, békesség fejedelmének és örökkévaló Atyának. Mi történik a tulajdonosváltásnál? Az uralom az Ő vállán lesz meg a terheket is rátehetjük a vállára. Csodálatos tanácsosunk lesz, vagyis nem maradunk tanács nélkül az anyagi kérdésekben sem. Erős Istenünk van. Rátámaszkodhatunk a nyomorúság meg a válság idején is. Békesség fejedelme. Ad békességet akkor is, ha adnunk kell. Néha ez békétlenséget is szülhet. De békességgel elengedjük Isten kezére ezeket a döntéseket is. Örökkévaló Atya, aki az övéinek helyet készít az Ő örökkévaló, csodálatos országában. A tulajdonosváltást, szemléletváltást, gondolkodásváltozást is hoz magával. Ezért tudok engedelmeskedni az élet minden területén belülről, szívből, önként. Test, élet, pénz, jövő, ruházat, minden kérdésben. Gyermekvállalás. Minden kérdésben tudok engedelmeskedni.

Így tanulja meg mindenki, aki Istent követi, hogy becsületesen nézze a szükségleteit. A másik szükségleteinek a világosságában is. Mert ami túllép az én tényleges szükségletemen, azt mások szükségleteinek megsegítésére adja az Isten. Nekem adta oda azért, hogy tovább tudjam adni. Isten úgy oszt, hogy szoroz. Kezünkbe ad sok mindent, minél többet merünk abból továbbadni, annál inkább megáldja azt, megsokszorozza azt, ami nálunk van. Mások szükségleteinek a kielégítésére is adja a kezünkbe. Ez is a böjtnek egy formája. Jó, ha böjti időszakban ezen is elgondolkodunk.

Persze itt nincsenek receptek és kőbevésett törvények, mert Isten szabadságot adott arra, hogy adjunk, hogy kiegyenlítődjenek az ellentétek, hogy szűnjék a vád gazdag és szegény között, a félelem, hogy a felelősség megnövekedjék, és így tudjunk dönteni anyagi kérdéseinkkel kapcsolatban is.

Mit mond Pál? Úgy adjon mindenki, ahogyan előre eldöntötte a szívében. Nem szomorúságból, hogy megint adni kell. Már megint a pénzről volt szó. Nem arról volt szó. Arról, hogy a jókedvű adakozót szereti az Isten. Nem kénytelenségből, kelletlenül adok, mert a jókedvű adakozót szereti Isten. Hálából, önként, meggondolva, megtervezve, előkészítve úgy, annyit amennyire Isten éppen akkor elvezetett, hogy ne sajnáld, hogy ne zúgolódj, hogy ne panaszkodj, hanem adj annak, aki mindent odaadott érted. Ne másokra való tekintettel kényszerűségből, s keserűségből. Ha ő annyit adott nekem is muszáj annyit adni. Nem. Aki bőven vet, bőven fog aratni.

Mit mond az ige? A jókedvű adakozót szereti az Isten. És mit nem mond? Nem mondja azt, hogy az adományt szereti az Isten. Azt mondja, hogy a jókedvű adakozót, az adakozót szereti az Isten.

Jézus Krisztus az emberért halt meg. Az emberért jött el és halt meg a keresztfán. A jókedvű adakozót szereti az Isten.

A Szentírás tanítása szerint mi nem érdemlünk semmit sem. Olyan mértékben váltunk Isten ellenségévé, halált, pusztulást, bűneink büntetését érdemeljük. De példát mutat Isten, a mi Istenünk az adakozásban. Odaadta az Ő egyszülött Fiát a keresztfára, hogy megváltson, megtartson, megmentsen minket, kimentsen minket e jelenvaló, gonosz világból. Isten a legnagyobbat adta oda Jézus Krisztusban.

Amikor mi adományt adunk, ez tulajdonképpen egy jelkép. Jelképe annak, emlékeztetve arra, emlékezve arra, hogy mit, kit adott nekünk Krisztusban a mindenható Isten.

Az adakozás tehát magvetés, amely Isten dicsőségére teremhet gyümölcsöt mások életében, s időnként a mi életünkre nézve is. Elhangzott az ige, előttünk a példa, Isten szava. Egy közmondás így fejezi ki mindazt, amit hallottunk: Amit elköltöttem, az valamikor megvolt. Amit megtartottam, azt elveszítettem. Amit odaadtam, az megmaradt.

Imádkozzunk!

Köszönjük, Istenünk, hogy példát és mintát adtál elénk, amikor a legdrágábbat, egyszülött Fiadat, Jézust odaadtad a keresztfa halálára, hogy megments, megválts, megszabadíts, új élettel ajándékozz meg minket. Köszönjük, Urunk, hogy te megtetted ezt. Köszönjük, hogy mindent odaadtál, s hogyne adnál Jézussal együtt mindent mást is minekünk. Tégy szabaddá tehát minket, kérünk, hogy jókedvvel, önként adjunk neked.

Köszönjük, hogy emlékeztet minket az adomány is a te csodálatos szeretetedre. Szabadíts fel minket is erre.

Köszönjük, hogyha ez a tulajdonosváltás már megtörtént, ha újjászülhettél bennünket, akkor szabadok vagyunk ebben a kérdésben is.

Kérünk, Urunk, hogy te mutass ebben is utat, bölcsességet, látást, mikor, hogyan, kinek és mennyit. Köszönjük a szabadságot, amelyre elhívtál bennünket. Tarts meg ebben, kérünk.

És köszönjük, Urunk, hogy olyan sokszor kaptunk mi is segítséget. Hadd adjunk, amikor mi tudunk másoknak segíteni. Áldunk téged ezért a rendért, a tőled való békességért, s azért, hogy te csodálatos tanácsos, erős Isten és békesség fejedelme, örökkévaló Atya vagy a mi számunkra. Legyél és maradj az, kérünk. Így áld meg a mi döntéseinket.

Ámen.