JÉZUS A KIRÁLY

Alapige: Lk 19,28-42

"Miután ezeket elmondta, tovább haladt Jeruzsálem felé. Amikor közel ért Betfagéhoz és Betániához, az Olajfák hegyénél elküldött tanítványai közül kettőt, és ezt mondta nekik: "Menjetek a szemben fekvő faluba, és amikor beértek, találtok egy megkötözött szamárcsikót, amelyen még nem ült ember: oldjátok el, és vezessétek ide. Ha pedig valaki megkérdezi tőletek: Miért oldjátok el? ? mondjátok ezt: Az Úrnak van szüksége rá." Ekkor a küldöttek elmentek, és mindent úgy találtak, ahogyan megmondta nekik. Miközben eloldották a szamárcsikót, gazdái ezt kérdezték tőlük: "Miért oldjátok el a szamárcsikót?" Ők így feleltek: "Mert az Úrnak van szüksége rá." Azután elvezették azt Jézushoz, felsőruhájukat ráterítették a szamárcsikóra, és felültették rá Jézust. Amint ment tovább, ez emberek az útra terítették felsőruhájukat. Mikor pedig már közeledett az Olajfák hegyének lejtőjéhez, a tanítványok egész sokasága örvendezve fennhangon dicsérni kezdte Istent mindazokért a csodákért, amelyeket láttak, és ezt kiáltották: "Áldott, a király, aki az Úr nevében jön!" A mennyben békesség, és dicsőség a magasságban!" A sokaságból néhány farizeus ezt mondta neki: "Mester, utasítsd rendre tanítványaidat!" De ő így válaszolt: "Mondom nektek, ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani." Amikor közelebb ért, és meglátta a várost, megsiratta, és így szólt: "Bár felismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető utat! De most már el van rejtve a szemeid elöl."

Imádkozzunk!

Urunk, hálát adunk neked, hogy ezen a vasárnapon is itt lehetünk a te színed előtt, és a te igéd élő és ható újra és újra a számunkra. Kérünk, nevelj minket arra, hogy csak a te törvényed legyen a mérvadó. Igéd és Szentlelked által újra és újra felismerhessük a te akaratodat, és akarjunk is a szerint élni. Magunktól képtelenek vagyunk erre. Jó döntést hozni nem tudunk.

Köszönjük, hogy te felnőttként kezelsz minket, és rávezetni, elvezetni akarsz minden igazságra, s nem gyerekként a szájunkba rágod azokat, hanem azt akarod, hogy felismerjük, mi a te jó, kedves és tökéletes akaratod. Áldunk ezért a szabadságért.

Így kérünk most arra, hogy ezzel a szabadsággal tekintve, figyelve a te szavadra tudjunk szabadon, önként, szeretetből jó döntéseket hozni melletted igéd, akaratod szerint.

Ámen.

Igehirdetés

Bizonyára jártunk sokan úgy, hogy mentünk valahova látogatóba. Vittünk valamit, de nem azt várták, amit vittünk. Nem örültek neki, s az arcukra volt írva az, hogy nem erre számítottunk. Ilyenkor az ember érezhet szégyent, csalódottságot, néha még akár dühöt is. Miért nem gondolta jobban végig? Miért nem próbálta az ő gondolataikba beilleszkedni.

Jézus földi élete során sokszor átélhette azt, hogy nem azt várták tőle, amit Ő vitt, amit adott. Sokszor pedig neki kellett elutasítani várakozásokat, igényeket, vagy éppen vágyakat. Mert mindenféle ember volt körülötte. Barátok és ellenségek. Csodavárók és olyanok, akik elfogadták Őt, szerették és tisztelték. Voltak, akik csupán kenyeret és munkát akartak tőle. Mások pedig azt, hogy csodát tegyen vele vagy velük. És voltak csüggedtek is körülötte, akik már nem vártak tőle semmit sem. Még az is előfordult, hogy a saját hozzátartozóik mondták azt Jézusról, hogy őrjöng, és haza akarták kísérni, mint aki nincsen egészen magánál.

Tanítványai földi királyságról álmodoztak, amelyben természetesen nekik is fontos helyük és feladatuk lett volna Jézus jobb és bal oldalán. Olyanok is voltak, akik azt kívánták Jézustól, hogy az örökséggel kapcsolatban tegyen igazságot közöttük. Hozzon igazságos döntést, és azt el is fogadják.

Názáret népe pedig a minimális tiszteletet sem adja meg Jézusnak. Izráel népe pedig feltételhez kötötte, hogy kövesse, imádja, tisztelje és szeresse őt. Ha megtöri Jézus a római megszállók hatalmát, ha a forradalom vagy a felkelés élére áll, ha azt teszi, amit a nép kíván, akkor igen, elfogadják, követik, imádják és tisztelik, mint királyt.

Ha végignézzük Jézus életét, egyik ilyenfajta várakozásnak, elvárásnak sem tett eleget. Miért nem? Azért, mert földi élete során egyetlenegy meghatározó dolog volt a számára, amit figyelembe vett: mi az Isten, a mindenható Isten akarata, s Ő azt akarta újra és újra cselekedni. Azt hirdette, arról beszélt, úgy cselekedett, úgy élt, ahogy azt az Isten akarata megkívánta. Mert szabad volt. Egyszer azt mondja, hogy az ördögnek sincs benne semmije. Ez a teljes szabadság, amit ember soha nem érhet el, de Isten Fia pont ezért volt többek között Isten Fia, ebben a szabadságban és ebből a szabadságból élt, hogy újra és újra azt cselekedte, ami az Atya akarata volt. Ezért tudott csak jó döntéseket hozni. Ezért nem volt tévedés soha az életében. Ezért tudott mindig igazságos döntést hozni, a valóságról beszélni. Ezért tudta elmondani azt is, hogy mi az igazság. És abban nem volt semmi hamisság, sötétség és kétség. És ezért engedi meg azt is, hogy egyszer ? először és utoljára ? a nép, Izráel népe vagy azok közül némelyek dicsőítsék Őt, és úgy tiszteljék, mint királyt. Ez volt Isten akarata ugyanis. Ezért engedi meg virágvasárnap, amikor vonul be Jeruzsálembe, hogy királyként tiszteljék, még hogyha alázatos módon is, és a maga módján, ahogy ezt Isten akarata megkívánta tőle, de az az egyetlen hely, ahol ezt megengedi, ahol ezzel egyetért, ahol igent mond arra, ami az Isten akarata volt a dicsőítés kérdésében.

Mindez az Olajfák hegyéről lefelé menet történt, befelé a városba. A szent várost és az Olajfák hegyét egy patak völgye választotta el, és választja el ma is egymástól. A völgybe vezető lejtős úton történik mindez, amiről olvasunk. Ez az egyik biztos hely a sok "bizonytalan" szent hely közül. Ez az út ma is megvan, hiszen tulajdonképpen ez az egyetlen, ami ma is ugyanúgy vezet át a völgyön, fölt a Templom hegyre, ahol Jézus ott, akkor mehetett. Ha valaki megáll az Olajfák hegyének egy bizonyos pontján, ma is ugyanaz a látvány tárul a szemlélő elé, csak ma nem lehet látni a templom dicsőségéből semmit sem. De ott, akkor Jézus korában, a maga teljességében csillogott az aranyozott templom a díszeivel együtt, az oszlopsor, mindaz, amit olvashatunk a Szentírásban. Ott volt Jézus és a tanítványok szeme előtt.

Miért engedi meg tehát Jézus, hogy virágvasárnap ünnepeljék? Mert ott, akkor ? és ez a másik ?, ami miatt ezt engedi, és igent mond rá, mert ott, akkor Jeruzsálemben egy majdnem ötszáz éves prófécia teljesedett be Tibériusz császár uralkodása idején. A Dániel könyvében olvasható prófécia a Messiás eljövetelével kapcsolatban.

Tehát virágvasárnap egy prófécia beteljesedésének a napja is. Isten akarata, a prófécia találkozik. Jézus igent mondott engedelmesen, ahogy később is mindig Isten akaratára. Így teljesedik be ez a kettő együtt, mint Isten jó, kedves és tökéletes akarata. Vagyis Isten szava vált valóra akkor, amikor Jézus bevonul a városba szamárháton. Ezért engedi meg az ünneplést, a hozsannázást és a hódolást, mert ez volt az Atya akarata, és Ő mindig azt tette ? kivétel nélkül ?, mindig. Akkor is, ha ezért kárhoztatták, akkor is, ha nem értették meg. Akkor is, ha mindenfélét mondtak róla, hogy iszákos, paráznákkal van együtt, hogy leül olyan mellé, aki mellé senki le nem ült volna. Szabad volt. Egyébként erre a szabadságra hív el mindenkit Isten, aki Jézus Krisztust követi. Meg arra a szabadságra, hogy a saját értelmünk, hitünk alapján megvizsgáljunk bizonyos dolgokat. Úgy van-e valóban, ahogy azt mondják, vagy ahogy az látszik? Ő mindig, mindenben az Atya akaratának engedelmeskedett. Jézus nem azért jött, hogy prédikálja az evangéliumot, hanem hogy legyen evangélium, amit prédikálni lehet. Jézus nem azért jött, hogy prédikálja az evangéliumot, hanem azért, hogy legyen evangélium, amit prédikálni lehet. Beszélt Ő az Isten országáról. De hát Ő maga volt az evangélium. És mi azért beszélhetünk róla, mert Ő eljött, hogy legyen miről prédikálni, hogy legyen mit hirdetni az embereknek. Ezért vonul be Jeruzsálembe. Ezért vállalt mindent. Az emberért, az evangéliumért, azért, hogy legyen jó hír, amit vinni lehet az emberekhez. Minden a prófécia szerint történik, Isten akarata szerint. Mert az mindig bekövetkezik.

Lehet hátráltatni Isten akaratát. Persze. Az ember akadályozhatja, vagy legalábbis megpróbálhatja, de megakadályozni soha nem lehet, hogy az teljesedjék be, ami az Isten akarata. Aki megpróbálja, azzal egyszerűen egy idő után átlép az Isten.

Eszembe jutott az őszi evangélizáció, Jónás könyve, hogy mennyire így volt. Az volt az Isten akarata, hogy Ninive megtérjen. Megakadályozhatta valaki? Még Jónás sem. Senki. Ez volt az Isten akarata. Bekövetkezett Jónás ellenére is. Félreteszi Isten. Átlépi. Nem foglalkozik tovább vele. Az volt az Isten akarata, hogy az a város megtérjen az Istenhez, hogy Isten megmenthesse őket. És megmentette őket, mert így látta jónak.

Az emberek szívében pedig elvégzi azt, hogy dicsőítsék Jézust, akit Isten Messiásul küldött. Az is olyan megdöbbentő, hogy minden olyan egyszerűen zajlik. Akik ott voltak az Olajfák hegyén, azok felismerik, hogy kicsoda Jézus, hogy mit kell tenniük. Isten Lelke világossá tette a számukra, hogy mi a jó döntés abban a kérdésben, és nem is mertek, sőt nem is akartak ellenállni annak, mert látták világosan, hogy mi az Isten akarata. Van egy kis csoport, amelyik vállalja Jézus követését. Nem voltak olyan sokan. Annak ellenére, hogy Jézus világosan megmondta, hogy milyen halállal dicsőíttetik meg. Akkor is vállalták Jézust. Mindenkivel szemben Jézus oldalára álltak. Levették felsőruhájukat, a szamár hátára terítették. Aztán oda le az útra, ahol Jézus haladt meg ágakat vágtak meg virágokat szórtak. Adták, megadták a dicsőséget a világmindenség Ura Fiának, az Isten Fiának.

Mondta ezt nekik valaki, hogy így kell tenni? Senki sem. Saját maguk jöttek rá arra, megértették, hogy mi az Isten akarata. És ez mindig elég. Nem kellett a szájukba rágni. Nem kezelték őket gyerekként, hogy ezt és ezt, és ezt kell csinálnotok. Megértették. Felismerték az Isten akaratát. Szabaddá váltak arra, hogy azt tegyék mindennel szemben. Szembementek bizonyos értelemben a tömeggel is, mert megértették, hogy mi az Isten jó, kedves és tökéletes akarata. S ez mindig így van, hogy a hívő emberek, akik Istennek akarnak engedelmeskedni, azok mindig tudják, hogy mit kell tenniük. Mert megígérte nekik Isten, megígérte nekünk is ? ha hívő keresztyének vagyunk ?, hogy elvezet minket minden igazságra. Felismerjük az igazságot, merjük az cselekedni, a mellé állunk, s beteljesedik az Isten akarata, ha az, amit mi is úgy látunk, az Isten akarata.

Azt mondja, hogy eszünkbe juttatja mindazt, amit tudnunk kell, mert megígérte. S amit megígér az Isten, azt meg fogja tenni. Megígérte, hogy ad látást és bölcsességet. Azt mondja a római levélben, hogy a ti megújult értelmetekkel döntsétek el: mi az Isten jó, kedves és tökéletes akarata.

Isten belevetette a hit magvait ezeknek az embereknek a szívébe, s az kikelt, s felismerték Isten akaratát. Ez így van ma is, az erkölcsi kérdésekben is. Nem kell azt mondani. Sokszor mondani kell, máskor meg nem kell. Van józan belátásuk a hívő keresztyéneknek, s bizonyos erkölcsi kérdésekben felismerik, hogy az lehet az Isten akarata, vagy pedig nem.

Egy kertész mondta azt, hogy törvény, hogy a magból, ha az egészséges mag, mindig az kel ki, ami benne van. Az kel ki. Előzőleg, amikor sok zöld kis szár ? most látjuk ? kijön, még nem lehet látni, hogy mi lesz belőle.

A madáretetőbe bizonyos magvakat tettünk. Némely kiszóródott, s az ott az etető alatt kikel. A gyerekek olyan kíváncsian várják, hogy mi lesz ebből, s mi lesz a másikból. Most piciny kis zöld szár mindegyik. Aztán majd elválik, hogy ebből ez lesz, napraforgó, abból meg esetleg búza vagy rozs. Ami ott belekerült a földbe, bár nem ültettük el, nem vetettük el, de mégis megkapaszkodott, gyökeret eresztett és kikelt, mert valami egészen fantasztikus törvényt tett bele Isten, helyezett bele ebbe a világba. Megszeghetjük ezt a törvényt, de mindig aratni kell annak a gyümölcsét. Amit vet az ember, annak gyümölcsével lakik jól. Nincs erő és nincs hatalom, hogy megakadályozza azt, amit az Isten eltervezett. Nincs erő és nincs hatalom. És akik annak ellenszegülnek, azokat az Isten félreteszi. Látjuk ezt a világ eseményeinek a folyásában, látjuk ezt egy-egy ország eseményeiben, hogy félreteszi az Isten. Milyen módon? Tulajdonképpen lényegtelen. Eljön mindig az az idő, amikor az Isten dönt. Ott már nem mi döntünk, amikor az Isten dönt, és az megtörténik.

Zengett a hozsanna, és hulltak a zöld lombos ágak és a virágok, a felsőruhák, és Jézust senki nem állíthatta meg. Akármit mondtak, csináltak, nem lehetett Jézust megállítani. És sokan úgy tisztelték Őt, mint királyt, az egyetlenegyet, az Istentől való Isten Fiát.

Mi tiszteljük így? Belül a szívünkben eldőlt, hogy követjük Őt? Minekünk nem kell már lombokat, ágakat, felsőruhát leteríteni, de belül a szívünkben igent mondunk az Isten akaratára? Azt felismerjük? Szava számunkra Szentírás, vagy csak teher és napi nyűg? Olvasni kell a Bibliát? Nem kell. De vajon kit ér veszteség, ha nem olvassuk? Vajon a testünk nem megy-e tönkre, ha nem tápláljuk megfelelő mennyiségű folyadékkal, és szilárd, pépes vagy ki mit bír eledellel. Táplálkoznunk kell, mert tönkre megyünk teljesen, ha ez nem történik meg. Sokan ezért halnak meg végelgyengülésben. Nem kapják meg, vagy nem veszik magukhoz a megfelelő táplálékot. Ne felejtsük a természet törvényét: amit vetünk, annak gyümölcsével lakunk jól.

Valójában a hozsannázó tömeg imádkozott. Hozsanna azt jelenti: Isten segíts meg, rád szorulok. Kell az Isten segítsége nekünk? Amikor ezt kimondták, hogy hozsanna, bármilyen furcsa, valójában ezt mondták, hogy most kell a segítség. Uram, most kell a segítséged. Mert minden imádság valójában revízió. Az Isten átvizsgálja a szívünket. Félretesz dolgokat. Kivethetjük azt az életünkből, mert megértjük, hogy nem szerinte való. Amikor valaki beszélget imádságban Istennel, akkor lényének legbensőbb titkát is föltárhatja előtte. Megbeszélheti vele. Ugyan ki az, akivel ilyen mélyreható beszélgetés folytathatunk? Annyira kihalt ez is. Nem? Olyan ritka a jóízű beszélgetés, az őszinteség, amikor titkok tárulnak föl. S tudja mind a két fél, hogy ez olyan, amit soha senkinek nem mond el. Annyira bensőséges. Isten hallja meg az a kettő vagy három embert. Úgy kihaltak a jó társasági beszélgetések. Talán nem mindig az igéről, de arról is. Az élet egyszerű vagy nagyobb, kisebb kérdéseiről jóízű, indulatmentes beszélgetés. Annyira hiánycikké vált. Vagy amikor Istennel beszélgetünk ilyen bensőséges módon. Revízió, átvizsgálás alá veszi az életünket. Amikor valaki újra és újra segítségül hívja Őt, akkor életének újabb és újabb területét átadhatja Isten hatalma alá.

Egy festőművész gyakran nézegetett szép színes drágaköveket meg féldrágaköveket, és nem értették, hogy ezt miért csinálja. S megkérdezték tőle, hogy miért teszi ezt? S azt válaszolta, hogy szemeimnek állandóan fürödniük kell a természetes színekben, hogy jól tudjak ábrázolni, festeni, hogy hűséges és hiteles legyen, amit ábrázolok. A mi lelkünknek is ? talán ez a kép nem félrevezető ? meg kell fürödnie újra és újra Isten igéjében. Át kell, hogy hasson minket, hogy hasson ránk az Isten igéje, hogy megtisztuljunk, hogy új színeket lássunk meg, hogy színessé váljon az életünk, színpompássá ? mondhatom így is ?, hogy kitartóvá lehessünk, hogy legyen békességünk, örömünk, boldogságunk és így tovább.

Izráelben tudták, hogy akit hozsannával üdvözölnek, annak hatalma, ereje van a bajok felett is. Az tud segíteni. Mit mondtak? Áldott, aki jön az Úr nevében. Vagyis, és ez ezt jelentette, mert ez egy messiási minőségjelző volt: áldott az eljövendő Messiás, aki itt van előttünk. Csak akiről azt gondolták, hogy Ő a Megváltó, annak mondták ezt. Áldott az eljövendő, mondják Jézusról, kiáltják. S így nyilvánvalóvá tették, az a kicsiny csoport, hogy ők most ott mindenki előtt megvallják, hogy Jézus az, akiről a próféciák beszéltek.

Akárki volt az anyja, akárhogyan is fogant, azzal, hogy Jézus elfogadta az ünneplést, igent mondott újra és újra és itt is Isten tervére. Ő is világossá tette, hogy tényleg én vagyok az, akire ti olyan régóta vártok, a világ Megváltója. Nem magától ment Jeruzsálembe Jézus. Nem magától ünnepeltette saját magát. Nem tette magát királlyá, de elfogadta az Isten akaratát, ami ott akkor volt.

Tulajdonképpen itt is összeér az ég és a föld, mint karácsonykor. Ugyanez hangzik el. Dicsőség a magasságban Istennek. Itt is ezt mondják: dicsőség és békesség a mennyben. De miért csak a mennyben? Itt nem mondják, hogy a földön ez és ez. Azt mondják itt az emberek, hogy békesség s dicsőség a mennyben. A földön miért nem? Mert a legtöbb ember virágvasárnap is mást akart, mint ami az Isten akarata volt. Hatalmat, kenyeret, sikert, gyarapodást, olyan vezetőt, aki kiírtja a megszálló rómaiakat, de legalább kiűzi őket, aki helyreállítja Izráel nagyságát. Ezt akarták. Nem azt akarta a legtöbb ember, ami az Isten akarata volt. Ezért csak a mennyben lehetett békesség, s az óta sincs ezen a világon az Isten szerint való békesség.

Születése után több mint harminc évvel szolgálatba állítja Isten Jézust. Elkezdi a szolgálatot, s aztán bevégzi Jeruzsálemben, hogy bevonul. Azzal, hogy Jézus ezt elfogadta, vállalta, hogy Ő valóban Isten küldöttje. Felülről adatott neki, hogy meghaljon minden emberért, hogy megváltson és megszabadítson minket. Mert a bűneset óta háborús állapot van az Isten s az ember között. Azt olvassuk, hogy Isten haragja van minden emberen. De Jézus halála óta már nem haragszik Isten az emberre. Vár minket, hogy befogadjuk Őt. A vak Bartimeus követi Jézust, miután visszakapja a szeme világát. Sokszor elgondolkodtam azon: de meddig követte? Elindul Jézus után, de meddig? Visszakapja azt, ami nagyon nagy kincs egy embernek, a szeme világát, s meddig ment Jézus után? Vajon ott volt a hozsannázó tömegben, vagy nem?

Jézus kereszthalála által békességet szerzett Isten s ember között. Ezért zengik előre már ott a szamárháton ülő Jézus előtt, hogy békesség a mennyben, és dicsőség a magasságban Istennek. Vajon mindenki így gondolta? Itt olvastuk, hogy nem. Ott, akkor is voltak olyanok, akik nem így gondolták. A farizeusok egy része azt követelte Jézustól, hogy dorgáld meg a tanítványaid, csillapítsd le őket, hallgattasd el őket. Vagyis, Jézus, te magad fojtsd meg azt az igét, ami kikelt bennük. Irtsd ki belőlük azt a felismerést, hogy te vagy a Megváltó, az Isten Fia, nehogy kiderüljön, nehogy egyértelművé legyen. Még a végén duzzad és dagad a tömeg. Egyre többen lesznek, s így vonulnak majd be Jeruzsálem városába.

Ez a követelés, hogy hallgasson el mindenki, aki Jézust dicsőíti, ma is ugyanígy megvan. Hallgassanak el a hívők. Vonuljanak vissza a templom falai közé. Ne hirdessék az erkölcsi igazságokat. Ne hirdessék Isten szavát se szavakkal, se tettekkel, se követeléssel. Ha kell, akkor zsarolással, kényszerítéssel, fenyegetéssel próbálják ma is a hívő keresztyéneket elhallgattatni. Folyik a propaganda. Jobb, ha nem hallunk semmit Jézusról. Csak ne befolyásolja az unokámat meg a gyerekemet. Majd eldönti, ha felnőtt lesz, hogy hinni akar Istenben vagy nem. És hogyan tud dönteni akkor, ha nem hall semmit? Ugyan hogyan tud két dolog közül dönteni, ha mindig csak az egyiket hallja, a másikat soha nem hallja. Nem az a tisztességes? Voltaire igazán nem volt keresztyén ember, de azt mondta, hogy az életemet is föláldozom azért, ha kell, hogy a másik elmondhassa a véleményét szabadon. Akkor is, ha nem egyezik az enyémmel. Tiszteletre méltó megállapítás.

Isten ellenségei mindig arra törekszenek, hogy Jézus követői elhallgassanak. Ahogy Jézus halála után és feltámadása, s mennybemenetele után megverik az apostolokat, s megparancsolják nekik, hogy hallgassatok, ne hirdessétek az evangéliumot, a Jézus szeretetéről szóló jó hírt. Aztán fokozódik a nyomás. István vértanút már megölik azért, mert hirdette a Krisztust, akit ők megöltek. Dorgáld meg a tanítványaidat, hogy hallgassanak. Mert a végén ? tessék csak figyelni ? Istenként tisztelnek téged, Jézus. Hát ez az igazság. Azért mondták, mert felismerték, hogy Jézus az Isten Fia.

Ma is itt válik ketté a dolog. Kinek mondjuk Jézust? Van, aki azt mondja: szupersztár, rendes ember, jó fej ? ahogy nem régen az egyik ifin mondta valaki, rendes ember, beteljesítette Isten akaratát, de nem volt Isten Fia. Mi kinek mondjuk Jézust?

Mit válaszolt Jézus a farizeusok követelésére, Valójában azt, hogy ezt nem lehet elhallgattatni. Az Igazság mindig a felszínre jön. Pontosan úgy, mint a Balatonban a labda. Minél mélyebbre nyomjuk, annál magasabbra ugrik. Ez a törvény, amit az Isten belehelyezett ebbe a világba. Vagyis azt mondja Jézus, ha őket megpróbáljátok elhallgattatni, a kövek fognak kiáltani. A kövek fognak kiáltani. Megszólalnak a kövek, mert most az Isten Fia, a Megváltó vonult be a városba. Vagyis a Krisztusba vetett hit mindenképpen hitvalló életet is jelent.

Én még emlékszem arra, amikor több mint nyolc évet dolgoztam egy világi munkahelyen, s amikor elmondtam egy KISZ-gyűlésen, amikor kiléptem a KISZ-ből a hitem miatt. Azt mondták, hogy nem lehetett volna ezt diplomatikusabban mondani? Nem lehetett. Ott világosan meg kellett mondani, hogy az az ideológia számomra nem jelent semmit, addig sem jelentett semmit, csak hát mindenki belépett akkor. Én sem akartam kimaradni. S amikor kiléptem, akkor meg megmondtam azt, hogy miért. Azért, mert hívő keresztyén lettem, és templomba járok, s ezt a két dolgot nem lehet összeegyeztetni. Döbbent csend volt. Nem lehetett volna diplomatikusabban? Nem lehet. Az igazság az igazság, és azt nem lehet diplomatikusabban elmondani. Mint ahogy nem lehet diplomatikusan kiállni Jézus mellett sem. Vagy megvallom Őt, vagy nem vallom meg. Legyen a ti igenetek igen, a nem pedig nem. Hogy folytatja Jézus? Ami ezen felül van, az a gonosztól van. Vegyük tudomásul. Vagy megszólalunk, amikor meg kell szólalni, és az igen lesz, vagy hallgatunk. Ami azon felül van, a nem igen, nincs olyan, hogy is. Egy kicsit ide, egy kicsit oda. Nincs ilyen. A ti igenetek legyen igen, a nem pedig nem. Ami ezen felül van, az a gonosztól van.

Ma is sokan akarják a hitvalló egyházat és annak tagjait elhallgattatni. Az az igazság, hogy a kövek megszólalásának az idejét éljük. Hányszor látom a sok lelkigondozói beszélgetés során, hogy valaki Isten nélkül élt, mint a kő, ami lemegy a víz alá, s ott fekszik a víz alatt sötétben, a mélységben, s hallgat. S egyszer csak világosságra jut. Kinyílik a szíve, s nem is bírja magában tartani, mint egy gyerek, aki hazajön az iskolából, s újságolja, hogy ez és ez történt. Nagy örömmel, lelkendezve, röpködve. Elmondja, mert a kőszív helyére az Isten hívő szívet adott neki, és nem tudja magában tartani. Nem teheti meg, hogy nem mondja el, mert felismerte az igazságot, és ez boldoggá és szabaddá teszi, és lelkendezve újságolja mindenkinek: megtaláltam a Messiást. Ezt nem lehet elhallgattatni.

A kövek megelevenedésének az idejét éljük. Megszólalnak, akik eddig hallgattak, mert felismerik az igazságot.

Jézus megy tovább. Megáll egy helyen ez a Dominus flavit, Jézus siratja Jeruzsálemet. Ma egy pici kis kápolna van annak a helynek a helyén. Talán ott volt, talán máshol. De mindegy. Ott áll Jézus, és siratja Jeruzsálemet, és azt mondja, hogy hányszor próbáltalak összegyűjteni. Hányszor lehetett volna felismernetek, hogy ki vagyok, de lezárult a kegyelmi idő. Jönnek a római katonák, és a város elpusztul. S így is lett. Jézus megmondta előre.

Mit hirdetnek az óta is a lerombolt város kövei? Így jár mindenki, aki hallgat, amikor meg kell szólalni. Lerombolja a saját hitét. Amikor bizonyságot kell tenni, amikor meg kell szólalni, és nem teszi, az mindig lerombolja a mi hitünket. Az mindig elszakít, elválaszt a mindenható Istentől. Amikor dicsőítésnek kellene hangoznia, és nem hangzik, az elszakít, eltávolít az Istentől.

Vannak mindig olyanok, akikről senki nem gondolta volna, hogy valaha Krisztus tanítványai lesznek. Kövek voltak, és élő hitű keresztyének lettek.

Azt mondja a Szentírás, hogy elveszem a kőszívet, és adok helyére hússzívet. Miért teszi ezt? Azért, hogy ne legyünk azok között, mint ahogy ez történt később Jeruzsálemben, akik hozsannáztak, s aztán azt üvöltötték, hogy feszítsd meg.

Imádkozzunk!

Köszönjük, Istenünk, hogyha hitre indítasz minket. Ennek mindig te vagy a forrása. Áldunk és dicsőítünk ezért.

Köszönjük, hogy aki hozzád fordul, semmiképpen el nem küldöd magadtól.

Urunk, segíts, hadd jöjjön ki a mi szívünkből is a hozsanna, a hozzád fordulás, a téged segítségül hívás, hogy aztán mi is tudjunk a te erőddel, hatalmaddal, szereteteddel segíteni majd másoknak.

Köszönjük, Urunk, hogy sokakat vezethettünk már az igazságra, hozzád. Köszönjük, Urunk, hogy felismerhették, hogy te vagy a Krisztus, és bevonulhattál a szívükbe, és a kőszív helyére hússzívet teremthettél, s ez által felismerhették, hogy ki vagy valójában.

Köszönjük, hogy ma is abból élhettünk és élhetünk, hogy megváltottál minket, hogy a szívünkbe örömöt, békességet, hitet, s a bocsánatból való élést adtad ajándékba. Tarts meg minket, Urunk. Ragadj meg minket újra és újra. Formálj minket igéd és Szentlelked által.

Köszönjük, Jézus Krisztus, hogy eljöttél, hogy meghaltál értünk, hogy eltemettek, s aztán föltámadtál és fölmentél a mennybe, s aki csak hozzád fordul, annak most is adsz bocsánatot, békességet, s új kezdetet.

Köszönjük, Urunk, hogy veled mehetünk egészen végig az úton. Köszönjük, hogy te megígérted, hogy nem hagysz minket árvákul, s velünk maradsz a világ végezetéig minden napon.

S áldunk azért is, hogy ami a te terved velünk, azt senki megakadályozni nem tudja.

Ámen.