JÉZUS ELŐRELÉPETT

Alapige: Jn 18,1-11

Miután ezeket elmondta Jézus, kiment tanítványival a Kedron-patakon túlra. Volt itt egy kert, ide ment be tanítványaival együtt. Júdás, aki elárulta őt, szintén ismerte ezt a helyet, mert gyakran gyűltek ott össze Jézus és a tanítványai. Júdás tehát maga mellé vette a katonai csapatot, a főpapoktól és a farizeusoktól küldött templomi szolgákat, és odament fáklyákkal, lámpásokkal és fegyverekkel. Mivel pedig tudta Jézus mindazt, ami reá vár, előlépett és így szólt hozzájuk: "Kit kerestek?" azok pedig így feleltek: "A názáreti Jézust." "Én vagyok" ? mondta Jézus. Ott állt velük Júdás is, aki elárulta őt. Amikor azt mondta nekik: "Én vagyok" - visszatántorodtak, és a földre estek. Ekkor újra megkérdezte tőlük: "Kit kerestek?" Ők ismét ezt felelték: "A názáreti Jézust." Jézus így szólt: "Megmondtam nektek, hogy én vagyok: ha tehát engem kerestek, engedjétek ezeket elmenni!" Így kellett beteljesednie annak az igének, amelyet mondott: "Azok közül, akiket nekem adtál, nem hagytam elveszni senkit." Simon Péternél volt egy kard, azt kihúzta, lecsapott a főpap szolgájára, és levágta a jobb fülét: a szolga neve pedig Málkus volt. Erre Jézus így szólt Péterhez: "Tedd hüvelyébe a kardodat" Vajon nem kell kiinnom azt a poharat, amelyet az Atya adott nekem?"

Imádkozzunk!

Dicsőítünk téged mennyei Atyánk, hogy Nagypéntek, Nagyszombat és Húsvét ünnepe a mi üdvösségünk bizonyosságát hirdeti. Magasztalunk, hogy Jézus Krisztusban láthatjuk a mi örök életünk bizonyosságát. Dicsőítünk téged mindazért, amit Megváltónk tett értünk és helyettünk. Szeretnénk arra kérni, szeressük ma is őt jó Pásztorként, aki előttünk jár, vezet bennünket akkor is, ha a halál árnyéka völgyén kell járnunk és akkor is ha füves legelőkön nyugtat bennünket.

Szeretnénk megköszönni neked Urunk, ha ez a hét a csend ideje lehetett, köszönjük, ha erőt adtál a munkához. De ha bármelyikünknek ez a hét is fárasztó, lelki terhekkel teljes volt, kérünk, hadd tudjunk előtted megnyugodni, a te békességed, csendes vigasztalásod hadd lehessen a miénk. Urunk, szeretnénk félretenni minden akadályt és megkörnyékező bűnt, hogy hadd tudjunk Jézusra tekinteni. Arra kérünk, hogy amit mondasz nekünk, merjük cselekedni.

Köszönjük Urunk, hogy Nagyszombat a te halál fölött aratott győzelmedet hirdeti. Add, hogy a gyászunkban is hadd tudjunk arra tekinteni, aki te vagy győztesként, s amit elvégeztél, hogy a halál ellenére boldogok lehessünk.

Hallgasd meg Urunk imádságunkat és fogadd kedvesen hódolatunkat az Úr Jézus érdeméért.

Ámen.

Igehirdetés

Reformátori iratunknak a Heidelbergi káténak 41. kérdés-felelete foglalkozik Nagyszombat hírével, hogy a mi Megváltó Urunk nem csupán meghalt, de el is temettetett, sírban feküdt a teste, hogy majd harmadnapra, a hét első napján feltámadjon. A Káté 41. kérdés-felelete így hangzik: "Miért temettetett el? Azért, hogy ez bizonyossága legyen annak, hogy valósággal meghalt."

Az Úr Jézus temetése és sírban léte része volt megaláztatásának és egyben előkészítője felmagasztaltatásának, dicsőséges feltámadása fényében. A jó Pásztor, ahogy János evangéliumában beszél róla többször is, életét adta valóban a juhokért. Viszont így győzte le a halált is. Temetése is része annak, mintha úrrá lett volna rajta a biológiai halál, a meghalás, de ő győzte le azt, túlélte a halált, hiszen föltámadott dicsőségesen. A jó Pásztor életét adta a juhokért, hogy a juhoknak valóban életük legyen és bővölködjenek, akkor is, ha nekik is meg kell halniuk egyszer. Nemcsak a halál árnyéka völgyében reménység ez nekünk is, ma élő tanítványinak, hogy élhetünk és az Úrral lehetünk, mert ő mint jó pásztor mindig a juhok előtt jár, követhetjük őt, hanem a halál pillanatában is. Jézus juhocskája a meghalás esetleges szörnyű kínjai között is tudhatja, a Pásztor mindig előtte van. Így pásztorom ő.

A Pásztor képe mostani alapigénknek nagyon szép jellemzője. Jézus tesz egy mozdulatot a Gecsemáné kertjében, amit könyvében János evangélista hangsúlyoz. Ez a mozdulata is jelzi az Úrnak azt a méltóságát és hatalmát, amellyel rendelkezik, a megaláztatására készülve. Ezért ma este a nagyszombati örömhírről is fogok beszélni, és a nagycsütörtöki események közül is megnézünk egyet.

Nagyszombat azt mutatja, a megaláztatás kiteljesedett, de a felmagasztaltatás készen áll. Nagycsütörtökön ? a mostani történet azt mutatja ? Jézus felmagasztaltatása még a Gecsemáné kertben is kiteljesedik, és készen áll a megaláztatásra. János a Mestert, az Urat úgy mutatja be, mint aki már túl van azon a szörnyű imaharcon, ahol az volt a tét, hogy ő vállalja az ítéletet, vagy nekünk kell elkárhoznunk örökre. Győztes Úrként mutatja, aki engedelmes az Atyának, megtartó Úrként, akinek a személye és az övéihez fűződő szeretetkapcsolata védelmet jelent az övéinek. Vállalja a keresztet, vállalja az eltemetést, a megaláztatás legmélyét mutatja ez, de győzelmes Isten Fiaként teszi. A kertben tett előrelépésének ez a fizikai mozdulata is ezt a lelki igazságot jelzi. Ezért megvizsgáljuk, hogy ez a mozdulat és az Úr Jézus szavai mit árulnak el az ő személyéről a hozzánk fűződő viszonyában. Minek tarthatjuk a Mestert, az Urat, ha láthatjuk, hogy előbbre lép és ott van előttünk? Miért fontos ennek a tudatosítása, hogy mi tanítványaiként mindig mögötte vagyunk? Ő, mint a jó Pásztor mindig a juhok előtt van.

Jézus személyéről vizsgáljuk tehát, mit mond el ez az ige. Számunkra ismerős, hiszen nemrégen olvashattuk János evangéliumában. Szomorú azt látnunk, hogy mindenki ott van Júdás kivételével, így egy tanítvány hiányzik a 12 közül. Nemsokára azonban ő is megjelenik a kertben. A tanítványok ott tartózkodnak a kertben, az eseményeket János szemszögéből láthatjuk. Egyszer csak azt veszik észre, hogy egy tömeg érkezik, valószínűleg sejtették, hogy Jézusért jönnek, viszont egy pillanat alatt mindent megváltoztatott, amikor Jézus előrelépett, előrement. Együtt volt a tanítványokkal, valószínűleg egy fákkal beárnyékolt helyen és az egyik pillanatban otthagyja a tanítványokat, mert szeretne előre haladni. Ő kezdeményezi a beszélgetést azokkal, akik szembe jöttek. Tisztázni akarja azok jövetelének célját, és ami ennél is még fontosabb, tisztázni akarja a maga személyét.

Királyi méltósága látszik itt az Úrnak: elfogni jönnek őt, de ő, mint király mutatkozik. Isteni mindentudása is megmutatkozott? János megjegyzi, Jézus tudta mi vár rá, őt nem érte meglepetésként, ami történt vele, sőt kifejezetten azért ment oda a Gecsemáné kertbe, hogy ez megtörténjen, tudta mi vár rá, kész volt vállalni az Atya akaratát. Az "Én vagyok kijelentése", amit kétszer is elmondott ott, az isteni személy legmélyebb jellemzőjét és tulajdonságát mutatja.

Emlékezhetünk arra, hogy az Úr Mózesnek a csipkebokornál így mutatkozott be (2Móz 3,14): "Vagyok, aki vagyok." Ennek az önkijelentésnek az újszövetségi párhuzama Jézus "Én vagyok" kijelentése. Ellenségei azért akarták már korábban is megölni, mert tudták, hogy Jézus azonosítja magát Jahvéval, az Úrral. Akkor azonban amikor először hangzik el az "Én vagyok" kijelentés, az ellenséggel az történik, ami mindig is megtörtént az isteni szentséggel találkozva, hogy hátrahőkölt, és földre zuhant. Ők egy emberért jöttek, egy gonosztevőt kerestek, egy bűnözőt, de a szent Istennel találkoztak, amikor Jézus előrelépése után kijelentette "Én vagyok".

Szomorú, amit János itt jegyez meg, hogy az ellenség között ott van Júdás is, aki szintén hátrahőköl és földre zuhan. Azt nem tudjuk a leírásból, hogy Júdás csókja mikor történt. A többi evangélista írja le, hogy Júdás megcsókolta a Mestert, de nem tudjuk, hogy ez a hátrahőkölés előtt, vagy után történt, viszont tudjuk, hogy Júdás szemben van az Úrral, ezért ő is, az ellenséggel együtt, földre zuhan.

Ez az Isten azonban valóságos ember is; az Isten Fia, aki kész vállalni a megaláztatást. Most Nagyszombaton hadd mondjuk ki, hogy kész vállalni az eltemettetést is, a megaláztatásának minden szégyenét. Ezért történik, hogy a második alkalommal kimondott "Én vagyok"-ból kihagyja az isteni szentség megnyilvánulását, elrejti az ő Isten voltát, ezért az ellenség engedélyt kaphat a cselekvésre.

Fontos látni, hogy az ellenség cselekvése, ami ott elkezdődik, az is Jézus irányítása alatt történhet. Minden Jézus akarata szerint történik, amit az ellenség tesz. Csak azt teheti, amit megenged az Isten Fia és csak úgy cselekedhetnek, ahogy megengedi, ahogy engedélyt kapnak. Még az is kiderül az ellenség cselekvéséről, hogy mindezt az Atya akarata szerint tehetik. Az Atya akarata pedig örök időktől fogva elrendelt volt. Az ellenség, a Sátán eszközeként kénytelen azt tenni, amit az ő gonoszságukból tesznek, de mégis Isten akaratát hajtják végbe. Ez az isteni hatalomnak, mindenhatóságnak, mindentudásnak, szuverenitásnak a nagy titka. A leggonoszabb ellenség sem tehet akármit. Amikor valami gonoszt tesznek, előbb utóbb kiderül, hogy Isten azt is jóra tudja fordítani.

Azért teszi az ellenség az Atya akaratát, mert Jézus, aki irányított mindent, hatalmas Istenként vállalta ezt az atyai akaratot. Hallottuk, amit Péternek mondott: "Kész vagyok kiinni a poharat." Az Ószövetségből jól ismerhető ez a kép: a szenvedés pohara, vagy a harag pohara. A szenvedés pohara képpen, amikor az ószövetségi hívő is szenvedett, de az Úrtól fogadta el. A haragpohár azt jelenti, amikor Isten ítélete van a gonosztevőn, a bűnösön.

Jézus az ítéletet vállalta: "Avagy nem kellene kiinnom a poharat, amit az Atya adott nekem?" Ami vele történik, amennyiben az ellenség végrehajthatja gonosz tettét, Jézus önként vállalt váltságműve. Az "Én Istenem! Én Istenem! Miért hagytál el engemet." szörnyű igazsága. Itt jegyzem meg, hogy az "Én vagyok" Jézus szavaiban az övéi számára mindig azt jelenti: Én Isten vagyok, én létezem, én örökké élek. S ami még fontosabb talán, én veled vagyok, soha nem hagylak el. Az Úr Jézus bármelyik kijelentése János evangéliumában is mindig bátorította a tanítványokat. Az egyszülött Fiúval az történik, hogy számára az Isten egyszer mégis úgy bizonyul, hogy elhagyja.

Jézus utolsó beszédeiben mondta el, hogy "Ti mindnyájan elhagytok engem, de az Atya velem van". A Gecsemáné kertben is az Atyával beszélgetett. Amikor azonban ki kellett mondania, hogy legyen meg a te akaratod, akkor azt vállalta el, hogy el fogja hagyni az Isten. Az "Én vagyok" kijelentés Jézusra, a Megváltóra vonatkozóan mégsem valósulhatott meg. A kereszten akkor nem volt vele ott az Isten, ez volt a kárhozat ítélete, a Megváltó Úrnak mégiscsak át kellett élnie a meghalást. Az "Én vagyok" azt hirdeti, hogy én élek örökké. Ez is egy hitetlen titok, hogy az Isten Fia, az Örökkévaló mégis meg kell, hogy halljon. Ezt mi nem tudjuk felfogni értelemmel, ezt a hit ragadja meg. Jézus átélte mindazt, amit a tanítványnak is, a bűnösnek kellett volna átélnie, de ezt vállalta és az ő előrelépése a Gecsemáné kertben is jelezte, hirdette az ő személye kapcsán, hogy mindent kész elvégezni.

Felmagasztaltatott dicsőségben látszik az Isten Fia, aki kész vállalni a legmélyebb megaláztatást, az Istentől való elhagyatottságot is. Előrelépése tehát az ő kijelentéseivel, szavaival együtt azt hirdeti, milyen a mi Megváltónk, aki készül megváltani bennünket a kereszten.

Előrelépése ? ezzel a mozdulattal - a kertben viszont jelezte az övéihez fűződő viszonyát is. A leírásból kiderül, hogy nemcsak a saját személyét akarta tisztázni az ellenség előtt, hanem szerette volna tisztázni az övéi, a tanítványai személyét is, akik mögötte állnak, azok hozzá tartoznak, azok nem akárkihez tartoznak. Hallhattuk, olyan valakik, akik azért lehetnek Jézuséi, mert az Atya adta őket neki. János 10-ben a jó Pásztor példázatával Jézus jellemzi önmagát és többször is szól erről, hogy milyen kapcsolat fűzi az őt követőket ő hozzá és az Atyához. Ami fontos, az Atyától kapta ajándékba őket, ezért már csak az Atyáért is meg akarja őket tartani, meg akarja védeni őket. Önmagáért is, mert az övéi, ő a jó Pásztor, aki szereti a nyáját, mint megváltó, megtartó Úr, így tartja számon őket.

Ha bántás érné őket, az olyan lenne, mintha a szeme fényét bántanák. Zakariás könyve 2,8 mondja: Aki titeket bánt, az ő szeme fényét bántja. Melyikünk hagyná, hogy a szeme felé nyúljon egy ujj? Vagy becsuknánk a szemünket, vagy arrébb löknénk a közeledő kezet, mert a szemünk fénye ennyire érzékeny. Nem véletlen, hogy Jézus így beszél az övéiről.

Fontos tehát, hogy a tanítványok személye Jézushoz tartozó. Az is kiderül, hogy őket még nem foghatták el, őket még nem vihetik a keresztre, még nem halhatnak meg. Lesz idő, amikor majd ők is kínhalált szenvednek, amikor a hitüket, az Urat való követésüket úgy dicsőíti meg Jézus, hogy meghalnak érte, de a Gecsemáné kertben csak a Pásztort lehet bántatni, a juhokat még nem.

A 9. versben olvasott kijelentésnek ? "Azok közül, akiket nekem adtál, senkit sem vesztettem el" ? az igazi mélységét Jézus korábbi beszédeiben érthetjük meg. A Gecsemáné kertben arra vonatkozik, hogy az ellenség nem bánthatja fizikailag az övéit, de természetesen lelkileg sem. Viszont azokat a mondatokat, amire János utal, hogy valami azért történik Jézussal, azért lép előre és azért mondja azt, amit, hogy beteljesedjen az, amit korábban kijelentett. János ezzel azt jelzi, hogy Jézus meg akarja menteni az övéit, nemcsak a fizikai bántástól, hanem a legmélyebb lelki veszedelemtől is. Az evangéliuma 6,39-ben, amikor az "Én vagyok az élet kenyere", és a 10,28-ban ahol azt mondja: "Én vagyok a jó Pásztor" kijelentés titkát magyarázza, a 17,12-ben ahol a főpapi imádságát mondja, Jézus arról beszél, hogy ő megtartja az övéit mindörökre.

Ezeket az igéket említve arra szeretnék utalni, beteljesedett az a beszéd Jézus Gecsemáné kertbeli előrelépésével és az övéiről való gondoskodásával, hogy nem veszhetnek el soha örökre. Csak a veszedelem fia veszhet el. Be kell teljesednie annak a beszédnek, hogy Jézus megóvja az övéit nemcsak a fizikai fájdalmaktól, nemcsak az ellenségtől, de az Isten ítéletétől is. Az, hogy a poharat ki kell innia és ő issza ki, azt jelentette, hogy az övéinek nem kell. Megőrzi őket a dicsőséges feltámadásra (6,39: "Feltámasztom azt az utolsó napon"), jelzi, hogy lehet a Gecsemáné kerti esemény fényében arról szólni, hogy Jézus Krisztus, a feltámadott győzni fog. Nem bánthatják az övéit, mert Jézus örökre megtartotta őket, nekik örök életük lesz, számukra az Isteni "Én vagyok" soha nem lehet olyanná, hogy mégiscsak elhagy az Isten.

A 14. vers, az Atya poharának kiivása kijelentés fényében látszik, hogy a tanítványok előtt álló Mester, Úr védi őket az ellenségtől is, de ennél sokkal mélyebb, hogy az Isten ítéletétől is. Hiszen ők bűnös tanítványok, méltók lennének arra, hogy elvesszenek örökre, de az Isten, aki szerető Atya, inkább az egyszülött Fiút ítélte.

Az embereknél, mint ellenségeknél van egy sokkal szörnyűbb ellensége a bűnös embernek: az örök kárhozat. Ha abba belekerül a bűnös ember, akkor örökre elvész. Ezzel szemben áll, hogy aki ott van Jézus mögött, és csak azért, mert az Úr előre lép, elébem lép, de mivel a nyájban sohasem csak egy juh van, mi bűnösök vagyunk, bűnös nyáj, de a jó Pásztor ott van előttünk. Mivel ez a lépése megtörtént, ezért az Isten nem ítél, hanem gyönyörködik az övéiben. Látja először Jézust és a jó Pásztoron keresztül lát minket. Mi csak azért lehetünk Isten népeként az ő nyája, mert a jó Pásztor mindent vállalt helyettünk és érettünk.

Jézus az ő tanítványaihoz fűződő viszonyát az ellenség kapcsán is tisztázza és ami ennél fontosabb, az Atya előtt is vállalja az övéit. Ezért mondta ki az imaharcában a Gecsemáné kertben: Hogyha ez az ára Atyám annak, hogy te szerethessed azokat, akik bűnösek, akkor vállalom és inkább engem hagyjon el az Isten. Őket ne, mert ők akkor elvesznek örökre.

Jézus személye tehát, isteni személye az ő megaláztatása előtt és az övéihez való viszonya az előrelépésében; aki mögötte áll, az hozzá tartozik. A mai igehirdetés harmadik üzenete: Vajon meri-e a mai tanítványi sereg is ezt hinni, és meri-e magát úgy tekinteni, mint aki látja maga előtt az előtte álló Megtartót, Megváltót?

A tanítványok a szó fizikai értelmében is látták Jézus előre lépését, mi már csak a szó lelki értelmében láthatjuk a Megtartónkat így. A szó lelki értelmében átélhetjük, hogy Jézus mögött vagyok. Ő előttem van, ezért, bármi ami velem történik, először vele történik. Bármi ami velem, a bűnössel történik, ahhoz neki is van néhány szava.

Júdás szemben állt a Mesterrel, azért, mert ő sohasem volt szív szerint Jézus tanítványa. Ő soha sem akarta Jézust őszinte szívből követni, inkább a pénzt szerette, neki fontosabb volt a 30 ezüst is annál, minthogy a Mestert kövesse. Olyan bűnös tanítványnak bizonyult, aki elutasította az Úr kegyelmét, szeretetét, akinek nem kellett a jó Pásztor által megszerzett élet, ezért veszett el és amikor mérhetetlen és elhordozhatatlan bűnbánat gyötörte, megátalkodottságában még akkor sem Jézushoz ment, hanem inkább egy fához, ahol fölakasztotta magát. Júdás ennyire szemben állt Jézussal, még a bűneivel sem hozzá ment, a végén ennyire kemény szívű lett. A többiek, akik Júdáshoz hasonlóan szintén bűnösök voltak, nem is akármilyen bűnöket követtek el, ugyancsak ott vannak. Csakhogy a többiek Jézus mögött voltak, bármilyen állapotban is voltak, akármikor is, mindig a Mestert követték, szív szerint. A többiek tudták, hogy csak a Mester mögött lehetnek, hiszen a tanítvány követi a Mesterét. A nyáj követi a pásztorát és így is maradtak.

A történetben nagyon beszédes Péter vehemenciája, kapkodása, hiszen Jézus akarata ellenére tesz valamit, és az Úrnak még ott is helyre kellett tennie. Tudjuk, hogy aztán durván megtagadja a Mestert, háromszor. Péter olyan tanítványa volt Jézusnak, aki a láthatók szempontjából nem sokban különbözött Júdástól azon az estén. Ő is csak elhagyta a Mestert, a végén megtagadta, mert féltette az életét, félt a szégyentől, holott korábban nagyon határozottan kijelentette, hogy meghalni is kész érte. De ez a Péter is ott volt Jézus mögött és akkor is ott maradt, amikor Jézus meggyógyította Málkus fülét. Amikor elhangzik Jézus szava, Péterhez szólóan is, akkor is ott van mögötte. Péter, amikor a főpap udvarában keservesen sír, Jézus akkor is biztosítani akarja őt arról, hogy tud róla, az Úr megfordul és ránéz, jelezve Péternek, hogy nem hagyja el őt, akkor is látja, hogy miben van. Olyan Pásztor, aki megy elől, végzi a megváltás hatalmas művét, már ott van a főpap udvarában, de még ott is, szükség van arra, hogy foglalkozzon egyetlen juhával, aki éppen megtagadta. Amikor a kakas megszólalt, Jézus egy pillanatra hátrafordult, hogy ránézzen erre a juhocskájára.

Ha mi már szégyelltük magunkat a bűneink miatt, akár úgy is, hogy gyötrő fájdalom kínzott és nem mertünk úrvacsorához sem járulni, vagy amikor úgy érezzük, hogy abból a rabságból, amiben szenvedünk, képtelenek vagyunk megszabadulni, hiába imádkozunk, hiába akarunk valamit abbahagyni és még mindig nem megy, gondolhatunk arra, hogy Jézus tanítványaiként is lehetünk ilyen állapotban, de ilyenkor is az a fontos, hogy lássuk meg az Urat magunk előtt, mert ő így is szeret, így is elfogad és meg akar szabadítani. Sőt, meg is szabadított. Amikor gyötörnek a bűneink és a Sátán vádja egyre keményebben támad, annál fontosabb, hogy nézzünk Jézusra, ott van előttünk, ő akar az ellenséggel szemben állni. Mi képtelenek vagyunk szabadulni, ha bármilyen testi, vagy lelki rabságból még mindig nem tudtunk megszabadulni, azért van, mert ennyire bűnösök vagyunk, de ha Jézusra nézünk, az ő szeretetét nézzük, hogy ő így is vállal, akkor egyszer átéljük azt a csodát, hogy szabadok lettünk.

Péterről ezután már nem olvassuk, hogy megtagadta volna a Mestert. Talán az a baj, hogy mi ilyenkor mindig túlságosan a bűnnel foglalkozunk, ahelyett, hogy néznénk Jézusra, félretéve minden akadályt és megkörnyékező bűnt. Az ellenséggel nem nekünk kell harcolni, az az Úr dolga. Ha bennünket is támadás ér, akár ellenség részéről, akár a bűneset utáni világ sokféle gondja, vagy gazdagsága, amikor érezzük, hogy lelkileg megtámadottak vagyunk, akkor sem szabad elfelejteni, hogy az ellenség mindig Jézussal találkozik először. Az ő előrelépése és a mi ő mögötte létünk, lelki értelemben, ezt jelzi. Az ellenséget is mindig úgy kell néznünk, mint aki azért látható, mert a Mester ott áll előttünk és nekünk mindig a Mestert kell néznünk és az ellenséget is ezen keresztül. A legnagyobb nehézségek között is mögötte maradunk. Ezért vagy nem is érhet baj bennünket, vagy ha mégis baj ér, mert az Úrnak így van terve velünk, akkor majd a bajban tapasztaljuk meg, hogy mit jelent az, hogy ő előttünk van. Ne felejtsük el, hogyha baj ér bennünket, az nemcsak nekünk fáj, Jézus azt mondta, Aki titeket gyűlöl, az engem is gyűlöl. Ha ti szenvedtek, én is szenvedek.

Ha velünk olyan dolgok történnek, amit tragédiának érzünk, és nevezünk, és talán az is, ne felejtsük el, előbb Jézust érte. Bármi, ami bennünket a bűneset utáni világban ér, negatívumként, bajként, Jézus mindazt átélte földi ittléte során, és a kereszthalál gyötrelmei között. Ő mindenekben megkísértetett hozzánk hasonlóan. Azért tette, hogy én, ma élő tanítványa tudhassam, a baj először őt érte, a betegségeket ő hordozta, fájdalmainkat is, még a meghalást is vállalta.

De az is megtörténik, hogy nem is érhet baj. Csodálatos módon a támadásnak vége szakad, egyszer csak megoldódik minden. A Bibliában több olyan történet van, amikor akár az ószövetség, akár az újszövetség hívő népe egyes tagja, vagy közössége, bajban tapasztalta meg az Úr kegyelmét, szabadítását, vagy a bajtól védte meg őket. Dániel barátai bajba kerültek, amikor beleestek az égő kemencébe, de velük volt ott az Isten. Dávid, aki Góliáttal kellett, hogy harcoljon, végül nem került bajba, mert elég volt eldobnia a követ és a többit Isten elvégezte. Dávid hitvallása igazolja (1Sám 17), hogy az Úrban bízott.

Nagyszombaton fontos azt a példát is említeni, hogy a mi utolsó ellenségünk, a biológiai halál fenyegetése, támadása közepette is, hogy a jó Pásztor előttünk áll. Az Úr Jézus a meghalást is átélte, nem túlélte, átélte. Belement a halálba, hogy ezzel győzze le, feltámadása ezt jelzi, hogy bármikor, amikor mi is bele kell, hogy menjünk a meghalásba, akármilyen szörnyű kínok között, akármilyen váratlan tragédia folytán, tudhassuk, hogy akkor is, ott is a Mester van előttem, az Úr előttem jár. Tudnom kell, hogy akkor is, amikor át kell mennem a nehéz pillanaton, mert meg fogok halni, velem van a Pásztor, előttem van, a meghalás szörnyűségét is vele élhetem át. "A halál árnyéka völgyében járok" kifejezés a 23. Zsoltárban azt jelenti, hogy nagyon nagy mélységbe kerülhet a hívő ember, és ennél sokkal nehezebb, amikor meg is kell halni, amikor nemcsak gyászolok már, hanem eljön a meghalásom ideje. De az Urat akkor is láthatom, megragadhatom hittel, ráadásul a feltámadás reményében.

A feltámadás reménye most sorrendben a második, mert az első az ige üzenete fényében, hogy a meghalásban is velem van az Úr. Talán így másképpen tudunk gyászolni is. Hiszen az Írás azt mondja: "Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg." Pál azt hangsúlyozza: "Akár éljünk, akár haljunk, az Úréi vagyunk. Mert ha élünk az Úrnak élünk, ha meghalunk, az Úrnak halunk meg." Az üzenet szempontjából úgy mondom: nemcsak az Úrnak halunk meg, hanem az Úrral együtt, aki ott van velem.

"Az én vagyok" kijelentés is azt hirdeti, hogy a jó Pásztor mindig ott van előttem, ezért mindig láthatom magam előtt, én mindig mögötte lehetek. Az "Én vagyok" azt hirdeti, hogy én veled vagyok minden helyzetben, az én jelenlétemről biztosítlak téged. Ez akkor fontos igazság, amikor úgy érezzük, akár ó- akár újszövetségi hívő emberekhez hasonlóan, mintha elhagytál volna Uram. "Miért mondod Jákob? - mondja az ézsaiási prófécia ? Elhagyott az Úr engem, rólam elfeledkezett az Úr. Hát nem tudod és nem hallottad?" Majd folytatja azt a boldog kijelentést, hogy az Úr mennyire gondoskodik rólunk. Ezután van szó arról, hogy még a legfiatalabbak is, a legkülönbek is megtántorodnak, elfáradnak, de akik az Úrban bíznak... Amikor úgy érezzük, mintha elhagyott volna az Úr, azért, mert nem látjuk magunk előtt hittel Jézust. Minden másra nézünk, csak azt nem látjuk, hogy ő mellettünk van, akkor egyszer csak megszólal és hallhatjuk az ő isteni "Én vagyok" szavát.

Lehet, hogy nem ilyen szavakkal, de eszembe jut egy ige, vagy valami történik, ami igazolja, hogy ezt csak az Úr tehette velem, a lényeg, hogy az ő jelenlétéről biztosít. Ilyenkor mindig azt tisztázza, hogy kicsoda ő, aztán azt, hogy ki vagyok az ő szemében, és az ő számára, hogy aztán azt is tisztázhassa hogyan kellene az ellenséggel, vagy a nehéz helyzettel számolnom. Az ördög mindent megtesz azért, hogyha már az örök életünket nem veheti el, legalább a földi életünk boldogságát vegye el. Jézus viszont arra mutat, "Én vagyok", odaáll elénk, előttünk áll és a nyáj, a juhocska láthatja a Jó pásztort maga előtt.

Isten abban bátorít minket, hogy minden nap tudatosítsuk, ki az, akit mi követünk. Különösen akkor, amikor esetleg az ellenséggel kell szembesülni; akkor is fontos ránézni. Jézus előrelépése a Gecsemáné kertben azt hirdette, hogy ő Isten és az ő előrelépésével az övéit is védeni akarta. Lássuk őt ilyen védelmező Pásztorként.

Imádkozzunk!

Magasztalunk téged mennyei Atyánk, hogy te a harag poharát az Egyszülött Fiúnak adtad. Köszönjük, hogy a Gecsemáné kertben is ragaszkodtál öröktől fogva elrendelt döntésedhez és imádunk Urunk, hogy a mi Megváltónk is vállalta ezt engedelmesen. Köszönjük neked, hogy az ő megaláztatásában a Gecsemáné kertben is felragyogott isteni győzelme. Dicsőítünk Atyánk, hogy ilyen jó Pásztort adtál nekünk. Magasztalunk, hogy minket is, még engem, is őneki adtál. Segíts abban bennünket, hogy hadd tudjunk hittel tekinteni mindig a Pásztorra, függetlenül attól, hogy milyen körülmények között kell élnünk itt a földön, merjük elhinni, hogy a Pásztor előttünk áll, előttünk jár. Segíts nekünk engedelmesen követni. Hálásak vagyunk azért, hogyha mégsem ezt tettük, ha most is bűnbánattal kell előtted állnunk, akkor is a te isteni szereteted és kegyelmed van rajtunk. Köszönjük, hogy te az Úr Jézus engedelmességét, halálát nézed, amikor ránk tekintesz. Olyan hihetetlen azt elhinnünk Urunk, hogy te gyönyörködöl bennünk, hiszen annyira nem érdemeljük ezt meg, de köszönjük, hogy ezt Jézusért mégis megteszed. Szeretnénk mi is benned gyönyörködni. Könyörülj meg rajtunk, ha még mindig van nálunk valami, vagy valaki, aki fontosabb nálad, szabadíts meg bennünket. Imádkozunk azokért, akik még nálunk is nehezebb lelki terheket hordoznak, vagy fizikai fájdalmakat. Legyél mellettük és igazold nekik, hogy mennyire jó pásztor a mi Megváltónk, megtartónk.

Kérünk téged a kórházban levőkért, akik nem tudnak együtt lenni a családdal Húsvét ünnepén, legyél mellettük. Imádkozunk azokért, akik halálos betegek, és akiknek a halál terhe, a meghalás szörnyűsége fáj és félelmet jelent, add nekik a te békességedet, vigasztalásodat.

Imádkozunk magunkért is, akik gyászolunk, köszönjük Urunk, hogy te a gyászban is igazi békességet jelentesz. Köszönjük Urunk, hogy te tudod, hogy vigasztalj meg minket.

Imádkozunk népünkért, vezetőiért, a mostani körülményekért, kérjük Urunk, hogy te vedd kezedbe népünk irányítását. Könyörülj a mi népünkön, hogy elsősorban hozzád térhessen, de tekints ránk kegyelmesen, ne a mi vétkeink szerint bánj velünk Urunk.

Ámen.