PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 1995. október 31. (Reformáció) Varga Róbert

HÁRMAS REFORMÁCIÓ ...

Alapige: Lk 12,51

---

Imádkozzunk!

Édesatyánk, köszönjük neked azok engedelmes, rád figyelő életét, akiken keresztül újra kinyitottad az ige ajtaját. Köszönjük az egyház, a hit, az egyéni élet reformációját az ő életükben, és azt is, hogy szüntelenül arra törekszel igéd és Szentlelked által, hogy a mi mostani életünket is úgy formáld, ahogyan az neked kedves.

Urunk, mi annyira nem tudunk magunkkal, magunktól újat kezdeni. Olyan kicsinyek, erőtlenek, szeretetlenek és gyöngék vagyunk. Vétkeink súlya nyomja bűnös szívünket, megterheli a lelkiismeretünket.

Isten, kérünk, légy irgalmas nekünk bűnösöknek! Pontosan úgy szeretnénk most kitárni előtted a szívünket, ahogyan énekeltük. Ha a világ nem is ismerné életünket, te mindenről tudsz. Látja lelked minden bűnünk, amelynek átka sújt. Köszönjük, hogy Jézus Krisztusért levetted és leveszed rólunk a súlyainkat és a nehézségeinket.

Kérünk, hogy a te vigasztaló, szent igéddel térj kegyesen a mi szívünkhöz, és legyen szavad ír, gyógyító, reformáló erő a számunkra!

Ámen.

---

Igehirdetés

1517 októbere óta sokszor, sokan, szinte minden nemzedék próbálta a maga szavaival megfogalmazni, hogy mit jelentett és mit jelent számára a reformáció. Szinte mindenki, akinek a számára Isten szava, igéje fontos volt, egy idő után ugyanarra a megállapításra jutott. A legnagyobb ajándék a reformáción keresztül az volt a számukra, hogy Isten újra kinyitotta az Ő igéjét, és a kezünkbe adta. Annak segítségével Isten vezetése, Szentlelke által változhat az életünk.

Nekünk már természetes, hogy különböző formátumú, nagyságú, nagy- és kisbetűs, különböző nyelvű, a magyaron belül is régi és új fordítású Szentírást vehetünk a kezünkbe. A középkor emberével azonban nem így volt. 1455. az a dátum, amikor Guttenberg feltalálta a könyvnyomtatást, s ennek segítségével a későbbi reformátorok bibliafordításai nagy tömegben, nagy példányszámban, s nyomtatva jutottak el mindenki kezébe. Isten ezáltal is gondoskodott arról, hogy az emberek sokkal könnyebben hozzájuthattak az Ő írott igéjéhez.

Isten igazsága, szava szabad lett a rárakódott portól, feledéstől, tévtanítá-soktól, és újra a maga csillogásában, szépségében és igazságában került az emberek elé.

Mindig olyan volt akkor, ott is Isten igéje, mint a kétélű kard. Elválasztotta, és azóta is elválasztja az igazat a hamistól, a sötétet a világostól, a jót mindattól, ami istenellenes, mint ahogy az ószövetségi pap kése elválasztotta azt az áldozati állatnál, ami Isten elé áldozatra való, és ami közönséges volt, és nem az Isten elé való.

Jézus azt mondja itt a felolvasott evangéliumi részletben, hogy Ő megosztja az embereket. Az itt szereplő görög szó megosztottságot és meghasonlást is jelent egyszerre. De ezzel vezeti be Jézus: "Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre, és mennyire szeretném, ha már lángolna. Keresztséggel kell azonban még megkereszteltetnem, és mennyire szorongok, míg ez végbe nem megy." S azután mondja ezt: "Azt gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet hozzak a földre. Nem ? mondom nektek ?, hanem inkább meghasonlást." Vagyis a megosztottság, és bizonyos értelemben a meghasonlás próbáján keresztül viszi be időnként, s vitte be akkor Isten az Ő hívő népét az Ő országába.

Keresztségről is beszélt itt Jézus Krisztus. Ez azt jelentette, hogy az Ő véres keresztjének áldozatával váltotta meg az embert és az emberiséget a bűn átkától. Az evangélium azóta is ? amióta Jézus eljött, sőt az Ő személye is ? meghasonlást okozott és okoz időnként ? gyakran ma is ? emberek szívében, egyházakban és családokban egyaránt.

Mit jelentett az egyház a középkori ember számára? Az egyház szervezete jelentette az emberek számára a védelmet. A papoknak meggyónt bűnökre bocsánatot kaptak, elengedte az a lelkész, akinek a gyóntatószékben valaki megvallotta a bűnét, a bűnöket, az adósságot. A pap szabott meg imádság penitenciát, és annak elmondása után az illető szabaddá vált. Valójában minden a templom, az egyház körül forgott. Lelki értelemben is és fizikailag is. Fizikai értelemben a templom fala, épülete háború esetén szó szerinti védelmet jelentett azok számára, akik oda menekültek.

A középkor emberének gondolkodásában a templom egyszerűen Isten lakóhelyévé vált. Ott lakott Jézus az oltári szentségben, megközelíthető módon, oda lehetett menni, meg lehetett nézni, sőt magát az épületeket is azért emelték, hogy azt, ami számukra a középpontot jelentette, védjék.

A középkori egyház abban a biztos tudatban élt: Istenhez csakis rajta keresztül lehet eljutni. Mindenfajta más út kizárt út, ezért mondták, és jelentették ki, hogy az "Egyházon kívül nincsen üdvösség!"

A kulcs a megmeneküléshez, az üdvösséghez az egyház, az út az Istenhez az egyház útmutatása. Ezért ábrázolták többek között a poklot is olyan félelmetesnek. Senkinek eszébe se jusson az Istenhez odafordulás az egyházon kívül. A kárhozat azért volt olyan jelentős tényező, és azért ábrázolták úgy, hogy mindenkit ? ha lehet ? megriasszanak és elriasszanak attól, hogy más módon próbáljon az Istenhez közelíteni, mint az egyházon kívül.

A középkori ember számára minden kérdést megoldott az egyház. Biztosította a bűnbocsánatot, a feloldozást, az üdvösséget. Ugyanakkor az embereket elvonta attól, hogy valami más módon is közelítsenek Istenhez. Az, hogy a földi egyháztagok közül valaki elkárhozhat ? ez világosan kiderül a korabeli leírásokból ?, elképzelhetetlen volt. Aki beletartozott a látható egyházba, vagyis elment a templomba, részt vett az ottani alkalmon, meggyónta a bűneit, adakozott, azzal a kérdés el volt intézve. Biztos lehetett abban ? mert az egyház kijelentette ?, hogy üdvössége van.

A gótika, mint építészeti stílus, ugyanezt törekedett kifejezni. Az ívek egysége, a szobrok egysége az ívekkel, a templom berendezése, a képek, mind arra törekedtek, hogy legyőzvén az anyagot, kiábrázolják az Isten dicsőségét. Ezért nem lehetett sajnálni a pénzt a díszítésre, az aranyozásra, a kövek aprólékos faragására, vagy a fafaragásokra. Mindent alárendeltek annak, hogy a templomon, az egyházon belül az anyag legyőzése is Isten dicsőségét hirdesse.

Valójában egy nagyon jól berendezett világ volt ez. Nem volt többé szükség az élő Istenre sem, hiszen az egyház mindent megoldott, és mindent elvégzett. Az egyház hirdette az üdvösséget, s azok számára, akik nem alkalmazkodtak az egyház előírásaihoz, és nem rendelték alá magukat, azok számára pedig hirdette a kárhozatot.

Az első meghasonlást az hozta, amikor Luther Márton a szerzetesi könyvtár mélyén a bibliaolvasásában a római levélhez jutott. Ott az első fejezetben azt olvasta: "Az igaz ember pedig hitből él." Az egyházon belüli reformáció innen indult el. Valaki kézbevette a Szentírást, még ha az oda is volt láncolva a könyvtár falához, elkezdte azt olvasni, vagyis visszatért a forráshoz, Isten igazi, hamisítatlan igéjéhez. Egyszer csak Isten Szentlelke által világosság gyúlt a szívében, azután az elméjében. Megértette, amit Isten mondott: "Az igaz ember hitből fog élni."

Ki merte volna megtenni, hogy nekilát a templom köveinek a lebontásához? Abban a pillanatban kiközösítés, máglyahalál várt volna rá. Ezért Isten belülről, valakinek és valakiknek (az előre-formátorok) a szívén keresztül kezdte meg az Ő átalakító munkáját. Akár úgy is, ahogy itt az igében mondja: "Megha-sonlást támasztok." Egy ember szembekerült a Szentírás szavaival, s valami elkezdődött az életében.

A reformátorok arra mutattak rá a tanításukban, pontjaikban, hogy a templom értelme, középpontja nem a szentségtartó vagy az ereklyetartó, hanem az élő Jézus Krisztus és Isten igéje. Ha valaki üdvösséget keres, akkor az Krisztusnál találhatja meg úgy, hogy a hit hallásból van, a hallás pedig Isten igéje által.

Ahol a reformáció tanítása győzött, azokon a területeken, azoknak az embereknek a szívében elkezdődött valami egészen más, megújulás, találkozás az élő, feltámadott Jézus Krisztussal.

A reformátorok arra mutattak rá: az igazi templom az engedelmes, hitből élő keresztyének szíve. A Szentlélek temploma a testünk. Az engedelmes, Istennek odaszánt élet az a hely, ahol megjelenik Jézus Krisztus, ahol belülről kezdi sugározni a maga szeretetét, szentségét és tisztaságát.

Ahogy az őskeresztyéneknek egy idő után el kellett hagyniuk a jeruzsálemi templomot, és elkezdtek összegyűlni a felső emeleti szobákban. Azután az üldöztetések miatt a föld alatt, a katakombákban, ugyanúgy kellett elhagyniuk a templomokat a reformátoroknak is. U-gyanúgy kerültek ki az utcára, sőt kerültek ki az egyházon kívülre, s lett így Luther Márton is "Vogelfrei", "szabad madár" ? talán így is lehet fordítani ?. Ez azt jelentette azonban a középkorban, hogy bárki megölhette, következmények nélkül. Azután Isten gondoskodott egy bölcs fejedelemről, aki elrabolta Luthert.. De ott Wartburg várában a csöndben, a nyugalomban Luther szép lassan nekikezdett Isten igéjének lefordításához. Így került az emberek kezébe az első nemzeti nyelvű Szentírás-fordítás.

A reformátorok megrendítő felfedezése az volt, ha igaz a Szentírás tanítása ? márpedig igaz ?, akkor amit attól eltérve kötöttek meg itt a földön, az nem köttetett meg a mennyben. Amit attól eltérve választottak el itt a földön, azt Isten nem választotta el a mennyben. Vagyis úgy éltek a kulcsok hatalmával, ahogy azt Isten soha nem mondta, és az Ő igéje nem tanította. A bűnbocsátó cédulák árusításának látványa vezette Luthert arra, hogy az eredendő bűnnek rettenetes következménye nem csak az, hogy nem az Isten szerint élünk, hanem az, hogy kifejezetten az Isten ellenére él az ember az egyházon belül is, és az egyházon kívül is.

 

A reformáció nem megosztotta az egyházat, hanem megfosztotta mindattól, ami nem az Isten szerint való volt. A reformáció tanítása, a Szentírás újra felfedezése, megtisztította a keresztyén egyházat, és mindazoknak az életét, akik visszatértek az Isten igazi tanításához, az Ő igéjéhez.

Isten országának a tagjai beletartoznak hit által az üdvözültek seregébe, erre döbbent rá ott Luther Márton.

Hozott megosztást, meghasonlást a reformáció az egyházban? Természetesen igen, de abban az értelemben, ahogy ezt Jézus mondta. Kell, hogy meghasonlás történjen, s kellett, hogy így történjen, hiszen, akik visszatértek az igazi tanításhoz, a Szentíráshoz, a megújult életükkel többé nem tudtak a régi módon élni. Nem tudták azokat az írástól idegen dogmákat, tanításokat elfogadni, amelyek homlokegyenest ellentétesek voltak a Szentírás szavával.

Valójában Jézus Krisztus személye, maga az ige ? úgy ahogy azt Jézus mondja ? hozta ezt a megosztottságot és meghasonlást, de abban az értelemben és azért, hogy mindenki ? aki csak akart ? visszatalálhasson Istenhez. Egyébként maga a keresztyén egyház 1054. óta, amikor a keleti, meg a nyugati keresztyénség kettévált, már megosztott egyház volt.

A reformátorok azt tették egyértelművé a Szentírás alapján, hogy nincsen más közbenjáró az Isten és az ember között, csak az emberré lett Jézus Krisztus. A szentek, vagy más elhunytak, vagy bárki más, nem közbenjáró. Egyetlen egy van, Jézus Krisztus, aki eljött erre a világra, és szenvedett, aki meghalt, aki vállalta a golgotai keresztet, aki dicsőségesen feltámadott, azóta ott van az Atya jobbján, s ahogy azt a Biblia tanítja, szüntelenül közbenjár, esedezvén értünk. Mihelyt az egyházba tartozók ezen az úton ? a reformált úton ? kezdtek el járni, egyre másra születtek újonnan az emberek. A Szentírás szava, Isten Szent-lelke újjászülte őket, s kezdtek új módon ? reformált élettel ? élni, s ebből új cselekedetek, szándékok, gondolatok, újfajta hit is származott. Rájöttek arra, hogy az egyházon belül is mindent az Isten végez el. Jézus Krisztus egyedül a megváltó, a megtartó, az üdvözítő, a gazda, akihez tartozni lehet, s akihez egyedül érdemes tartozni. Nincsen más feje az egyháznak Jézus Krisztuson kívül. Kálvin fejezte ki talán a legegyszerűbben és legérthetőbben a reformáció folyamatát, mi miért történt úgy, ezt írja egyik írásában: "El kellett hagyni az egyházat, hogy Krisztushoz mehessünk." Szörnyű, amikor az egyház szervezetté válva abban vált akadállyá, hogy az emberek odatalálhassanak Jézus Krisztushoz.

A második terület, ahol mostmár ? így mondom ? a reformátorok által maga Jézus Krisztus egyfajta megosztottságot ? ahogy az igében mondja ? hozott, az az emberi kapcsolatok területe volt. Ahol Jézus a mi megszokott gondolkodásunktól valami eltérőt mond, ott valami nagyon mély tanítás van.

Sokan megbotránkoznak Jézusnak ezen a szaván, amikor azt mondja, hogy nem békességet hozni jöttem, hanem megosztottságot, meghasonlást. Mi a célja ezzel Jézus Krisztusnak? Pontosan az, hogy elválassza az Ő igéjének segítségével az igazat a hamistól, a sötétet a világosságtól, az Istentől valót attól, ami nem tőle való.

Ahol legkeményebb a harc, nagyon sok esetben azután a harc után ott a legtartósabb a béke. Az első pillanatra talán nem is értjük Jézus Krisztus akaratát, de mégis lehet azt tudni, ha így is van, s tapasztalja sok-sok hívő keresztyén mai napig is ezt, hogyha valaki új életet kap az Istentől, egy idő után valahol a családon belül meg az emberi kapcsolataiban egyfajta megosztottság és meghasonlás támad. Ő nem tud visszatérni többé már a korábbi életéhez, mert kapott újat, és ennek szívéből örül. Azok, akiknek meg nincs hitük Istenben, vagy régi módon ? csupán vallásos módon ? élnek, nem tudnak új módon élni, mert nem kaptak új életet az Istentől. Ez egyfajta szakadást támaszt.

Jézus egy helyen azt mondja, hogy nagy közbevettetés van a kétféle ember között. S nem lehet áthidalni sehogy sem, csak úgy, hogyha azok, akik nem hisznek az Istenben, ugyanúgy megtérnek Jézus Krisztushoz, s ettől szűnik meg az a fajta közbevettetés.

Jézus nem azt mondja, hogy szeretetlenséget akar, vagy gyűlöletet, vagy lenézést, hanem azt mondja, hogy egyfajta különbséget támaszt azok között, akik hisznek őbenne, s azok között, akik nem vele járnak.

Ahogy a fényt elválasztotta Isten a sötétségtől, ahogy azt mondta a halott Lázárnak Jézus, hogy gyere ki, úgy választja el az életet a haláltól. Ahogy Zákeusnak szólt Jézus. Zákeus lejött a fáról, és saját magától rájött, hogy mennyire kapzsi volt, csaló, igazságtalan, hazug. Egyszóval rádöbbent a bűneire, és önként megszabadult vagyona nagy részétől. Pontosan ezt végzi el, s így reformál újra és újra Isten igéje. Szól, s valakinek a szívében világosság támad, s attól kezdve kezd másképpen élni, és másképpen cselekedni.

Figyeljük meg, hogy a Sátán mennyire uniformizál. Mindenki tegye, vegye és egye ugyanazt. Mert így sokkal könnyebben manipulálható az ember. Az Isten az Ő igéjével mindig egyénit hoz létre. Soha nem akarja a hívőket uniformizálni. Sőt, aki Jézussal él, jár, az tud igazán kibontakozni. Annak lesz igazán egyénisége Isten segítségével az Istennek való engedelmeskedésből fakadóan.

Az a jóság egyébként, amit Isten ad a hívők szívébe, mindig ellenségeskedést támaszt. Az a becsületesség ? ha becsületesek a hívők ? mindig feltűnik azoknak, akik nem becsületesek. Az igazmondás mindig feltűnik azoknak, akik hazugok, és lehetne sorolni tovább a Krisztustól kapott tulajdonságokat. Ez világos, hogy ellenkezést és szakadást támaszt a környezetben. Hazamegy valaki, s többé nem akar részt venni a család hazugságaiban. Legyen az karácsony vagy bármilyen más ünnep. Névnapok, születésnapok. Addig együtt ivott a kollégákkal bent a munkahelyen, attól kezdve ezt nem teszi, s ez fel fog tűnni. Egyfajta ellenségeskedést vált ki. Hogyhogy ő nem csinálja tovább azokat a sötét ügyeket, mint amiket mi. Jézus világosan beszél. Ha Őt gyűlölték, azokat is gyűlölni fogják, akik hitelesen járnak ővele.

Krisztus igazi népe mindig is szálka lesz a világ testében. Hogyne folyna ez kicsiben is a családi életekben. De hogyne lenne az is igaz, hogy a megreformált életű ember a családi közösségben, kapcsolatokban is egészen más lesz. Tud igazán szeretni, tud őszintén beszélni. Tudja a saját bűneit is, s ha kell leleplezni, azokat őszintén megbánni. Egyszóval meglátszik rajta, hogy újjászületett ember.

Emlékszem valakire, aki eljött ide konfirmációi oktatásra ? egy kislány ? s a szülei ezért megverték nem is egyszer. Mégis vállalta, vállalta így is Krisztus követését. Vállalta, hogy meghasonlás támadt az ő hűsége miatt otthon a családban.

A kereszthordozás az, amikor valaki Jézusért szenved hátratételt, vagy üldöztetést.

Ne mondjuk azt, és nem is mondhatjuk, hogy a hívő emberek tökéletes emberek. Soha semmit nem csinálnak rosszul, szó sincs erről. Figyeljük meg, amikor egyszer vagy kétszer ugyanúgy teszünk, beszélünk, cselekszünk, ahogy régen, amikor még a bűnben éltünk Isten nélkül, s nem szabadon Krisztussal, hogy örülnek. Hogy mondják nagy örömmel, hát ő se különb. Szóval eddig tartott a te nagy hited. Hogy el tud ilyenkor csüggedni azoknak a szíve, akik látják és bánják az engedetlenségüket, vagy a bukásukat.

Ha merjük képviselni Jézust, maga Jézus mondja: "Meghasonlás és szakadás lesz a következménye." Ennek ellenére sem tudja többé az vinni az életét és úgy élni, aki Jézusé lett, mint régen. Belülről fakadóan vezeti, tanácsolja Isten és formálja át őt. Ezért nem tudott sem Luther, sem Kálvin, sem a többiek, akiket Isten megreformált az Ő igéje által, visszamenni többé abba az egyházba, amelyet pont a reformáció miatt kellett elhagyniuk.

A harmadik terület, ahol a reformációnak következménye lett, az a személyes, egyéni élet. Nem csak az egyházon belül, nem csak a kisebb közösségekben változik annak az embernek az élete, akit Isten igéje átreformál, hanem a saját életében is nagy nagy változások következnek be.

Úgy kezdődik ez is, hogy a saját szívébe is egyfajta meghasonlás indul meg, amikor valaki találkozik Jézus Krisztussal. Egyszerűen szembekerül az Isten tisztaságával meg a saját bűneivel is. A kettőt egyszerre kezdi látni. Látja azt, hogy kicsoda Jézus, miért jött, miért halt meg, s ugyanakkor szembetatlálkozik a saját szennyes, sötét életével. Ez végtelenül elkeserítheti az embert. De ugyanakkor örül is annak, hogy Isten leleplezi mindazt, ami sötét, ami elválasztja őt attól.

Luther Márton is átélte ezt a meghasonlást. Amikor felsikolt, és azt mondja: "Hogyan találhatok egy kegyelmes Istenre?" Hogyan találkozhatok a kegyelmes Istennel? Vagy Pál apostol, amikor azt mondja a Római levélben: "Kicsoda szabadít meg engem, ó én nyomorult embert, a halálnak testéből." Emlékszem, amikor Neszmélyen elő-ször kinyitottuk húsz év bezártság után a kamra ajtaját, a konyhából nyílt, romosak voltak a falak, kicsit beszakadva a mennyezet. Kinyitottuk az ajtót, és hirtelen fény jutott be a sötét kamrába. Kirepült egy denevér, a patkányok a lyukakon át menekültek, bogarak százai futottak szanaszét. Fény támadt a sötétben, és mindaz, ami a sötétséget szereti, az menekült. Pontosan ilyen a reformáció is. Isten igéje bevilágít valakinek az életébe, ez először talán meghasonlást támaszt saját magával, mert találkozik az Isten igéjének a tisztaságával, erejével, s azután megindul a gyógyulás, a reformáció, a visszaformálás, az Isten képére formálás folyamata.

Amikor Isten igéje bevilágít egy sötét, bűneset átkától és bűnöktől szennyezett emberi szívbe, ott kezd szűnni a sötétség. Ott lesz igazi békesség és világosság. Természetes, hogy ez harc. Sőt vérre megy, az életünk, az örökéletünk a tét. Megtér-e valaki Istenhez, s lesz-e új élete, vagy pedig nem? Ez nagyon súlyos kérdés. Az ördög mindent megtesz, hogy ne így legyen. A hatalmas, mindenható Isten, akié minden dicsőség, s aki mindenkinél erősebb és hatalmasabb, pedig mindent megtesz annak érdekében, hogy minden ember üdvözüljön, s az igazság megismerésére eljusson. Ez az Ő alapvető célja mindenkivel. Isten mindenki elé odaáll egyszer, az ő maga módján, nyíltabban vagy titokzatosabban, de bárki, aki keresi az Istent, vagy ilyen kérdése van, hogy létezik-e, találkozhat a mindenható Istennel.

Pünkösdkor háromezren keseredtek meg a szívükben az igehirdetés hallgatása közben. Jó lenne, ha most saját magunkra is mernénk gondolni, vajon milyen a mi egyházi életünk. Milyen a kegyességünk, a hitünk, engedtük már, hogy Isten megreformálja? Van-e már új szívünk, vagy a régi új szívünket megújíthatja-e Isten az Ő igéje által? Milyenek a családi, az emberi kapcsolataink? Rajtunk keresztül áradhat a tiszta ige? Úgy élünk, hogy ezért kívánják az Istenhez való tartozást? Találkozhatnak velünk, mint megreformált életű emberekkel? Rajtunk keresztül Jézus Krisztussal, akinek az arca egyre inkább kirajzolódik rajtunk? Átéltük-e már ezt a szent meghasonlást, s megtisztulást, amit Isten igéje elvégez, sőt el akar végezni minden ember életében.

Mindaz, ami fontos az életünkben alá került-e már az Isten reformáló késének a vágása alá, tisztítson úgy, ahogy Ő akar, vegye el, amit Ő akar, adjon, amit Ő akar. Egyáltalán bánhat-e úgy veled Jézus, ahogy ezt Ő jónak látja?

Ő nem vallásos mázzal akarja bevonni mindazt, ami most a szívedben van. Isten nem foltozgat. Nem renovál, hanem reformál. Nagy különbség. Újat teremt. Amit mi nem tudunk megújítani, azt az Ő igéje és Szentlelke által újjá teremti.

Nekünk és ennek a világnak egy esélye van a túlélésre, a szüntelen reformáció. Engedni, hogy Isten visszaalakítson, visszaformáljon olyanra, amilyenné Ő akar tenni, amilyenné Ő akar formálni.

Hoz Jézus meghasonlást? Biztos, hogy így van. Ő mondja, de nem kell félni tőle. Jézus Krisztushoz oda lehet menni, mert ez is benne van a Bibliában: "Aki énhozzám jön, azt én semmiképpen el nem küldöm".

Jézus keze megsebez, de be is kötöz. Áldott orvos Ő, és olyan gazda, aki felelősen bánik az övéivel. Egyet akar Isten sok más mellett is, hogy többé ne éljünk úgy, ahogy mostanáig éltünk. Hogy ne élj úgy, ahogy a mai napon éltél. Engedd, hogy Isten átformáljon, megújítson, mássá tegyen, olyanná, amilyenné Ő akar.

Az előreformátorok: Luther, Kálvin és a többiek életében Isten elkezdhette ott, akkor a középkorban az Ő átformáló munkáját, s ezt akarja folytatni a mi életünkben is újra és újra. A szívünkkel akarja kezdeni, ezért akar Isten minden ember életében személyes reformációt is. A szívünkkel akarja kezdeni, mert abból indul ki minden élet.

Valójában fordítva működik az e-gész. Azzal kezdtem, hogy az egyház, a családi társasági élet, a társadalom, meg az egyén reformációja, de igazában for-dítva kezdődik az egész. Elkezdődik a szívünkkel. Az kihat a családi környezetünkre, meg a társadalmi életünkre, és befejeződik ott, hogy az egyházat is megreformálhatja rajtunk keresztül a mindenható Isten.

A reformáció lényege abban volt, és ma is abban kell hogy legyen, hogy a Szentlélek Isten az Ő igéje által nem foltozgat, hanem újat készít. Újjá teremt mindenkit, aki ezt akarja és tőle kéri. Nem új dogmákat ad, hanem új életet. Nem új szertartást, hanem új erőket. Nem új teológiát, hanem új lelket. Az Isten Szentlelkét, aki elvezet bennünket minden igazságra, és eszünkbe juttatja ? ha mi hívő keresztyének vagyunk ? mindazt, amit tudnunk kell. Méghozzá úgy, hogy Isten lelke az övéit Krisztushoz, a szőlőtőhöz kapcsolja. Abból táplálkozunk, amit Isten ad, és ettől virul ki a mi új, hívő keresztyén életünk.

Van egy Kálvin plakett, amelyen az egyik oldalon Kálvin arcképe van, a másik oldalra pedig ezt írták: "Corpore fractus, animo potens, fide victor." Testben gyönge, lélekben hatalmas, hitben diadalmas.

Én azt hiszem, hogy sokszor átéljük ezt mindnyájan, hogy testben gyöngék vagyunk. Sokszor még felkelni sincs erőnk. Isten azt akarja, hogy az Ő lelke által, lélekben hatalmasokká válhassunk az Ő dicsőségére, a hitünk és az életünk Krisztusra mutató, diadalmas élet legyen.

---

Imádkozzunk!

Úr Jézus, megvalljuk neked sokféle gyöngeségünket. Annyifajta bűn, nyomorúság, engedetlenség támad minket naponta, s foglalja el a szívünket. Így együtt most, egy szívvel és egy lélekkel reformációért, megújulásért könyörgünk. Formálj minket kérünk úgy, ahogy azt te jónak látod! Végezd el bennünk és rajtunk azt, hogy az engedelmesség, a hit által, a tőled való öröm által egyre inkább kiábrázolódjék rajtunk Jézus Krisztus arca!

Köszönjük Urunk, hogy nem vetettél el minket. Köszönjük, hogy kezünkbe vehetjük naponta a te igédet. Bocsásd meg sokfajta hűtlenségünket ezen a téren is! Bocsásd meg, hogy olyan könnyen vesszük a bibliaolvasást is, s olyan könnyen elfelejtjük, amit olvastunk! Segíts nekünk, kérünk, és adj erőt, hogy amit olvasunk, amit hallunk, abból cselekedet, s ne csak szó legyen!

Kérünk Jézus Krisztus, hogy te erősíts meg bennünket, testben gyöngéket! Tégy bennünket lélekben erőssé, s ajándékozz meg bennünket kérünk, tőled való, rád mutató, mások előtt bizonyságot tevő, diadalmas, hívő élettel!

Ámen.