PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2001. február 17. (vasárnap este) Cseri Kálmán

RÉGI ÉS ÚJ TERMÉSZET

Alapige: 1Pt 1,18; 2Pt 1,2-4

---

Imádkozzunk!

Istenünk, néha csakugyan felébred a szívünkben a vágy, hogy mikor jutunk a te színed elé, máskor meg félünk attól, hogy a te színed előtt meg kelljen állnunk. Kezdjük ismerni magunkat annyira, hogy tudjuk: nem állhatunk meg ott egyedül. Áldunk azért, hogy ha majd egyszer csakugyan színről-színre oda kell állnunk a te ítélőszéked elé, akkor megvan annak a lehetősége, hogy ne egyedül rettegjünk ott.

Köszönjük, hogy utánunk küldted Jézust. Köszönjük, hogy Ő védőügyvédje lesz mindazoknak, akik hisznek benne.

Áldunk téged, megváltó Krisztusunk, mert minden árat kész voltál megfizetni azért, hogy ne egyedül kelljen végigküszködnünk ezt a nehéz földi életet, és ne egyedül kelljen majd megállnunk az Atya előtt úgy, hogy semmit nem tudunk felhozni mentségünkre.

Köszönjük mindazt, amit értünk tettél, köszönjük, hogy kifizetted a váltságdíjat, és ez nem arany vagy ezüst volt, hanem a te drága véred. Ez volt egyedül elég ahhoz, hogy levedd rólunk az igazságos ítéletet.

Kérünk, engedd ezt a nagy igazságot ma megértenünk. Engedd, hogy ez az örömhír a szívünk mélyéig hatoljon és el nem múló örömet támasszon ott.

Köszönjük ezt a nagy kiváltságot, hogy szóba állsz velünk. Köszönjük ezt a csendes estét. Segíts most csak rád figyelni. Kérünk, tedd igédet egészen személyessé mindannyiunk számára. Csak te tudod, hogy valójában melyikünknek mire van szükségünk ahhoz, hogy megoldódjanak a gubancaink, kiszabaduljunk a zsákutcánkból, hogy lehulljanak láthatatlan bilincsek rólunk, hogy a te szabad és boldog gyermekeiddé legyünk.

Köszönjük, Jézus Krisztus, hogy te azért jöttél, hogy ez valósággá váljék. Azért jöttél, hogy életünk legyen és bővölködjünk. Segíts el bennünket erre az életre és erre a bővölködésre. Kérünk, használd fel ebben ezt a csendes órát is.

Ámen.

---

Igehirdetés

Szeretném meghívni a testvéreket most képzeletben egy ókori rabszolgapiacra. Abban az időben a rabszolgát úgy adták-vették, mint ma az állatokat. A rabszolga az urának a tulajdona volt, és azt tehetett vele, amit akart. Adta-vette, a nevét megváltoztathatta. Hajszolta, dolgoztatta, kínozta kénye-kedve szerint.

Ott állunk egy ilyen piacon, s egyszer csak egy láthatóan igen gazdag ember megáll az egyik rabszolga mellett, megkérdezi, mi az ára, és alkudozás nélkül kifizeti. A rabszolga odaáll új gazdája mellé és vár a sorsára. Az pedig, legnagyobb meglepetésére, így szól hozzá: szabad vagy, csak ki akartalak váltani eddigi rabtartód fogságából.

Az ember alig hisz a fülének és így válaszol: akkor én meg hálából neked akarok szolgálni egész életemben. Hazamegy vele. Aki megvette, a házába viszi, családtagként kezeli és a végén még az egyik örököse is lesz.

Ez a kiszabadított rabszolga teljesen tisztában van azzal, hogy soha életében nem tudta volna összetakarékoskodni azt a váltságdíjat, amit ez a gazdag ember ilyen könnyedén kifizetett érte. Úgy halt volna meg, ahogy született: kiszolgáltatott senkiként, rabszolgaként. Hogy miért éppen őt választotta, nem tudjuk. Ő volt a legerősebb? Ő látszott a legügyesebbnek, vagy a legszebb volt? Nem. Nem személyes kiválóságai alapján döntött így, aki kiváltotta, hanem valami miatt így látta jónak.

Alapigénk arról szól, hogy Isten ugyanezt tette velünk, emberekkel. Mindnyájan egy szörnyű rabtartónak, az ördögnek a szolgaságába születünk. Az őseink rabszolgákká lettek, következésképpen minket is erre az állapotra tudnak a világra hozni. Ráadásul a természetünk hozzádurvult a helyzetünkhöz. Megszoktuk, hogy a rabtartónk akaratát cselekesszük, mást nem is tehetünk az ő rabságában, és az ő akarata mindig ellenkezik Isten törvényeivel. Így aztán ezek a rabok nem is képesek már Isten akarata szerint cselekedni. Nem is értik azt, és nem is alkalmasak arra, hogy tegyék.

Ebben az állapotunkban egyszer csak megáll mellettünk Isten Fia, a megváltó Krisztus és kivált minket ebből a helyzetből. Ezt nevezi a Biblia megváltásnak. A váltságdíj - ahogy olvastuk - nem arany vagy ezüst, hanem az Ő drága vére. Aki az Ő hívását hallja és annak enged, vagyis hisz - mert ezt nevezi a Biblia hitnek -, azt Ő visszavezeti az atyai házba. Isten gyermekévé lesz, a végén még örökös is. A Biblia így mondja: Krisztus örököstársai, és az Isten örökösei. (Róm 8,17)

Csak akkor látjuk igazán, hogy soha az életben semmi módon nem tudtuk volna összetakarékoskodni azt a váltságdíjat, amivel önmagunkat szabadokká tehettük volna. Látjuk azt is, hogy minket sem személyes kiválóságaink, érdemeink vagy erényeink alapján váltott ki a mi rabszolgaságunkból, hanem azért, mert így tetszett neki.

Pál apostol a korinthusi keresztyéneknek, akik között igen sok rabszolga is volt, éppen ezt is írja az első fejezet végén: "Nézzétek csak a ti elhivatásotokat, testvéreim. Nem sokan vannak köztetek, akik emberi megítélés szerint bölcsek, hatalmasok vagy előkelők. Sőt azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében bolondok, hogy megszégyenítse a bölcseket, és azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében erőtlenek, hogy megszégyenítse az erőseket. Meg azokat választotta ki, akik a világ szemében nem előkelők, sőt lenézettek; és a semmiket, hogy semmikké tegye a valamiket; hogy egyetlen ember se dicsekedjék az Isten színe előtt." (1Kor 1,26-29)

Nem a kiválóságunk tehát az alapja annak, hogy Isten kiszabadított, hanem az Ő érthetetlen, indokolhatatlan szeretete.

Eddig teljes volt a párhuzam a rabszolgapiacon lejátszódott esemény, jelenet közt, meg a mi lelki megváltatásunk között. Itt szólal meg Péter apostol és mond valami többletet ahhoz képest, amit a piaci jelenet tartalmaz. Tudniillik azt mondja, hogy a mi Megváltónk, kiváltó Krisztusunk az új helyzetünkhöz új természetet is ajándékoz nekünk. Nemcsak a státuszunk változik meg, hogy rabszolgából szabaddá tesz, Isten szabad gyermekévé, hanem - ahogy mondani szokták - a kondíciónk is megváltozik. Új természettel ajándékoz meg, mégpedig az Ő saját, isteni természetével.

Miért? Azért, mert csak így tudunk beleilleszkedni az új helyzetünkbe. Csak így fogunk tudni helytállni ott, az Isten gyermekeinek a családjában. Csak új képességekkel lesz képessé a tönkretett, eltorzult, rabszolgaságban deformálódott ember arra, hogy egyáltalán hallja Isten szavát, értse az Ő gondolatait, szívébe tudja fogadni azokat, egyetértsen velük, és képes legyen úgy élni, viselkedni, ahogy ott kell az Isten családjában. Erre a magával hozott természettel nem képes. Ezért Jézus nemcsak kiszabadít, úgy, hogy nagy váltságdíjat fizetett értünk, hanem ezt az új természetet is ajándékozza a benne hívőknek.

Miért van erre szükség? A Biblia világos és kategorikus választ ad: Azért, mert a régi természet javíthatatlan.

Sokan azt gondolják, hogy amikor valaki hívővé lesz, akkor az történik, hogy a rossz tulajdonságai kicsit háttérbe szorulnak, a jó tulajdonságai felerősödnek, és valamivel jobb emberként él tovább, mint addig. A Biblia ezzel szemben azt tanítja, hogy a régi természetünk legjobb tulajdonságai sem jók az isteni minősítés szerint. A mi legjobb tulajdonságaink is bármelyik pillanatban a bűn forrásává válhatnak.

Hogyan? Úgy, hogy adva van egy jószívű ember, aki készséggel segít annak, akinek csak lehet. Óhatatlanul büszke lesz erre, akár még dicsekedni is tud vele, vagy egyszerűen csak csendesen különbnek tartja magát azoknál, akik nem ilyenek. Vagy valakinek az alaptermészete pontos, pedáns, megbízható, és megveti azokat, akik nem ilyenek. Vagy valakinek erős akarata van, és ez az erős akarat bármelyik pillanatban és helyzetben erőszakossá teheti őt.

Vagy az ellenkezője: valaki kedves, engedékeny, és ebből könnyen következhet, hogy megalkuszik. Gyáva lesz és kerüli a konfrontálódást. Nem vállalja a felelősséget. Ezt nevezi Péter apostol hiábavaló természetnek. A mi atyáinktól örökölt hiábavaló természetünkből vált ki minket Jézus, és adja nekünk az Ő isteni természetét - ezt olvastuk itt. Azért van erre szükség, mert mindnyájan csak ilyet örökölhetünk atyáinktól. A mi atyáink legjobb szándékuk mellett is csak ilyet hagyhatnak ránk örökségképpen. Pontosan ebből a megromlott hiábavaló természetből vált ki minket a mi Urunk, és ajándékoz újat, az Övét.

Mitől szabadítja meg a hívőt, és mire szabadítja fel? (Mert itt szabadításról olvastunk.)

Kiszabadít abból, hogy gyakorlatilag Isten nélkül él az ember, amíg át nem áll annak az oldalára, aki kifizette érte a váltságdíjat. Isten nélkül tervezünk, gondolkozunk, élünk, és ezzel az is vele jár, hogy sokszor rászakad az emberre az árvaság, a magányosság, a kiszolgáltatottság érzése. Megszabadít ebből, és felszabadít arra, hogy Isten gyermekei vagyunk. Hozzá tartozunk. Istentől nem kell félni, egészen rábízhatjuk magunkat.

Megszabadít abból a kényszerből, hogy kényszerű módon önmagunkat szeretjük mindig, és felszabadít arra, hogy őszintén tudjunk másokat szeretni. Megszabadít sokféle félelemből és felszabadít arra, hogy egészen rábízzuk magunkat arra, aki így szeretett minket, hogy az életét áldozta értünk.

Kiszabadít sokféle kényszerű önzésből, és könnyűvé teszi azt, hogy akár áldozatok árán is másokért éljünk. Úgy, mint ahogy Ő tette és teszi, hiszen az Ő természetét adja a hívőnek. Kiszabadít az önsajnálatból és felszabadít az együttérzésre. Jobban féltem a másikat, mint magamat. Kiszabadít abból, hogy mindig csak a test körül forgolódnak a gondolataink. Egyszerre felismerjük: az embernek lelke is van. (Egyebek közt ebben is különbözik az állattól.) A lelkével ugyanúgy kell foglalkoznia és törődnie, mint a testével. Ettől lesz emberré, az élet meg emberivé.

Kiszabadít abból, hogy csak a földre szegezzük a tekintetünket, mintha csak az léteznék, amit megfoghatunk, szagolhatunk, ízlelhetünk, megehetünk, mint a kisgyerekek, és felszabadít arra, hogy sokkal tágasabb horizonton belül mozogjunk. Nemcsak látható valóságok vannak, hanem láthatatlanok is. - Az ilyen ember számára Jézus Krisztus lesz a legfőbb tekintély. Jézus Lelke, Jézus lelkülete, Jézus természete kezd el munkálkodni és növekedni benne, és mivel lépten-nyomon látja a hívő, hogy ez jobb, ez a jó, az ő hiábavaló természete meg rossz, éppen ezért félreáll mindig Jézus útjából, és engedi Őt érvényesülni. Az ilyen ember rájön arra, hogy egészen más ez az isteni természet, mint az atyáinktól örökölt hiábavaló természetünk. Az Isten országába pedig csak isteni természettel lehet bemenni.

Péter apostol különösen hangsúlyozza, hogy mindez ajándék. Kétszer is olvastuk ezt itt a második levélből idézett mondatban, hogy az Ő isteni ereje megajándékozott minket mindazzal, ami az életre és a kegyességre szükséges, azáltal, hogy megismerhettük Őt, aki elhívott minket, és ezek által megajándékozott minket különösen drága ígéretekkel, hogy általuk isteni természet részeseivé legyetek, és megmeneküljetek attól a pusztulástól, amit a kívánság okoz a világban. - Ez ajándék, és aki ezt komolyan veszi, hogy neki ajándékozza Isten, neki kínálja, és elfogadja, az hisz. És aki ezt elfogadta, annak a szívében olyan hála fakad fel, hogy soha többé nem akar elszakadni attól, aki érette a váltságdíjat kifizette, aki őt kiszabadította hiábavaló életéből.

Az ilyen ember már egy lépést sem akar Jézus nélkül tenni. Ragaszkodik hozzá. Mindig az Ő közelében akar tartózkodni. Annak a közelében, aki megoltalmazhatja, sőt, aki a tulajdonává tette. Pontosan úgy, ahogy a korinthusi első levélben olvassuk: "Nem tudjátok, hogy testetek, amit Istentől kaptatok, a bennetek levő Szentlélek temploma, és ezért nem a magatokéi vagytok? Mert áron vétettetek meg: dicsőítsétek tehát Istent testetekben és lelketekben, amelyek az Istenéi." (1Kor 6,19-20)

Az előbb talán feltűnt az a szép felsorolás, amit Péter második levelében olvashatunk, hogy mindenekelőtt megajándékoz ezzel az új élettel, azután megajándékoz mindazzal, ami a kegyességre való, ez azt jelenti, hogy az új életben járni, növekedni, azt begyakorolni lehet és kell. Azután csodálatos ígéretekkel ajándékoz meg, amik tartják a lelket az emberben az új életben való járás közben, amelyek bátorítják, vezetik. Például ilyen ígéretek, hogy "veletek vagyok minden napon", vagy "mindenre lehet erőm a Krisztusban", vagy "az Isten Lelke vezeti azokat, akik Isten gyermekeivé lettek". Csodálatos ígéretek! Aztán egyre jobban hasonlít az ember Jézushoz, hiszen az Ő isteni természetét kapta, és ez a természet még a kívánságtól is megszabadítja az embert, amely újra és újra romlásba vihetné.

Több olyan, szenvedélytől megszabadult ismerősöm életében láthattam ezt egészen kézzelfoghatóan, hogy mit jelent az: a kívánságtól is megszabadítja, és valóban Isten szabad gyermekévé lesz az ilyen ember.

Két példát hadd mondjak el erre.

Volt egy ismerősöm. Annyira ismerősöm, hogy négy évig egymás mellett ültünk az iskolapadban. Ő később, huszonévesen, alkoholista lett. Tehetséges fiú volt, és ezt ő is tudta magáról, de nem volt büszke rá. Mint értelmes, nyitott szemű ember, kívülről is figyelte magát egy ideig, és látta, hogyan megy lefelé a lejtőn. Sajnálta a fiatal feleségét, hogy mennyit szenved mellette és miatta, de nem tudta abbahagyni az ivást. Rab volt. Mondta is: reggel felkelek, először egy fekete, utána cigaretta és utána menni és inni kell.

Többször kérdeztem tőle: mi az, hogy kell? Ki parancsolja ezt neked, ki kényszerít erre? Egyre inkább látta, hogy rab. Néhányszor megpróbálkozott különböző módokon, hogy megszabaduljon ettől, de nem sikerült.

S akkor valaki elhívta őt egy csendeshétre. Ott semmi nem történt, csak délelőtt meg délután egy-egy igehirdetést hallgatott. Azt megbeszélték. Voltak hozzá hasonló, szabadulni vágyó, de tehetetlen rabok is. Voltak olyanok is, akiknek más bajuk volt. Mindenféle ember volt ott, azon a héten. A hét vége felé egészen személyessé vált számára az, ami ott elhangzott. Ahogy elmondta: rászakadtak a bűnei, ami azt jelentette, hogy végre már nemcsak sajnálta a feleségét, hogy őmiatta milyen helyzetbe került, hanem kimondta, hogy alávaló vagyok, alkoholista vagyok, tönkretettem magamat, a családomat. Ha van segítség, az csak ettől a Jézustól jöhet, akiről ott egy héten át hallott. Életében először ott letérdelt, és azt mondta: Úr Jézus, ha még egy ilyenen is tudsz segíteni, kérlek, segíts! Ez a mondat egy megrendítő bűnvallással, életgyónással folytatódott, ahol néven nevezte a bűneit. Amikor felállt, különös bizonyosság volt benne, hogy neki mindezek a bűnök megbocsátattak.

Arról volt ott szó nap mint nap, hogy Jézus mit tett értünk, mi az Ő kereszthalálának az értelme, célja - amit lehet, hogy a testvérek közül is sokan el tudnának mondani, de az is lehet, hogy a szívünkig még sem hatolt ez az evangélium. Neki ott a szíve mélyéig hatolt és azt mondta, ha ez igaz, akkor én most kérem szépen a kegyelmet, ha egy ilyennek is adják. Úgy jött haza, hogy soha többé nem ivott, nem is kívánta az alkoholt, meg sok minden mástól is megszabadította őt Isten.

Van, akit egyszerre szabadít meg, ismerek olyanokat is, akiket fokozatosan szabadít meg, de megszabadítja. Akit a Fiú megszabadít, az valósággal szabad. Nem volt ott semmiféle hókuszpókusz, semmiféle ügyeskedés, erőszakosság. Isten megszólított az igéjével egy rabot. Közölte vele: szabad vagy. Jézus kifizette érted is a váltságdíjat. Átállsz-e a régi rabtartódtól annak az oldalára, aki kifizette érted a váltságdíjat? Aki megvett. Ehhez kell a hit. És ezt az egy lépést várja tőlünk Isten. Minden egyebet Ő tett meg. Jézus tette ezt lehetővé, hogy kiszabaduljunk, de nekem kell átállnom. Azért említettem az elején a rabszolgapiaci jelenetet, mert ez valahogy így történt mindig. Ha egyszer megvettek, akkor az övé vagyok és odamegyek Őmellé. Aztán lehet, hogy még nem is tudom, hogy ott mit közöl, hogy szabad vagy, Isten gyermeke vagy és minden a tiéd, ami az Istené. Ezek az örömhírek majd egymást követik, most egyelőre a szabadulásra vágyott és megszabadult.

Persze nem kell ahhoz elzülleni, hogy valakit kiszabadítson Jézus atyáitól örökölt hiábavaló életéből. Ismerek valakit, aki magas beosztásban volt akkor, amikor megtért. Ő is valahogy hasonlóan hallott Isten szeretetéről. Sok visszássága fájni kezdett neki, s vágyott arra, hogy új szakaszt kezdjen, hogy bocsánatot kapjon, és ő is Isten gyermekévé lett. De változatlanul meg volt győződve arról, hogy neki nagyszerű természete van. Erős akaratú, fantáziadús, ötletekben gazdag ember, aki a munkahelyen mindig kezdeményez, akinek a kezdeményezései bejönnek. Utólag mindig megdicsérték. Anyagilag is megvolt ennek a haszna a vállalat részére és a saját zsebe részére is. Egy kitűnő ember. Voltak bűnei, azok bántották, azokra bocsánatot kapott és boldog keresztyén volt.

Közben nem vette észre, hogy ezzel az erős akarattal, ezzel a fantáziadús, ötletekben gazdag természettel hogy telepszik rá a családjára, hogyan nyomorodnak meg a gyerekei. Majdnem szétmarta a nagy fia házasságát, mert ő mindig jobban tudta, mit kellett volna csinálnia a fiának és a menyének, és utána mindig kifejtette, miért nem azt csinálták. A nyakukon ült valósággal ezzel a nagy természetével - ezt nem vette észre, hiszen ő jót akart. Neki ilyen szerencsés, erős természete van.

Aztán egy súlyos baleset érte, még ott a kórházban is azt mondta: na látod, az én erős akaratom segített, hogy talpon maradjak, és remélem fizikailag is talpra állok.

Ott azért már nem tudtam megállni, hogy meg ne kérdezzem: komolyan gondolja, hogy az ő erős akarata? Az ő erős akarata mit csinált a fia házasságából? Miért van az egyik gyereke megszeppenve, s miért némult meg a felesége úgy, hogy a szavát sem lehet venni? Mert otthon csak neki van szava. Eszébe sem jut: az, hogy életben maradt, meg félig már talpra állt, az Isten kegyelme? Az ő erős akarata az Isten? Az segíti át mindenen, miközben rombol az erős akaratával?

Isten különös kegyelme volt, hogy ez elkészített alkalom volt, és megrémült attól, hogy mi-mindent csinál az erős akaratával. És hogy ez milyen Isten-káromló mondat volt, hogy az én erős akaratom átsegített most is. Gyakorlatilag az élete jó részéről kimarad Isten. Ott ő maradt az Isten, és az ő jó tulajdonságai, szerencsés természete, amit sokszor elmondott.

Ott tudta kimondani - akkor már ismerte a Bibliát, és csak meg kellett említenem ezt a kifejezést -, hogy a mi atyáinktól örökölt hiábavaló természetünk... Ezek emberileg csakugyan jó tulajdonságok, de akkor is bűn forrásává lettek, mert a régi természetből valók: a nagy akarat, az ötletek, a fantázia stb. ez mind-mind bűn forrásává lett.

Egy nagy lelki megújulás követte ezt, amikor az ő természetét úgy, ahogy volt, mindenestől bűnnek tudta megvallani, és letette Isten kezébe. Attól kezdve Isten őt sokkal jobban tudta használni.

Ez nem valami szép fordulat vagy valami barátságtalan fordulat, hogy atyáinktól örökölt hiábavaló természetünk. A mi természetünk úgy, ahogy van, ahogy velünk született, mindenestől a bűn pecsétje alatt van. Emberileg lehetnek benne viszonylag jobb meg viszonylag rosszabb tulajdonságok, az mind Isten elleni lázadás forrásává lesz, amíg valaki nem vágyik arra, hogy isteni természet részeseivé legyünk, és ez az új, a jézusi természet uralkodjék bennem, az meg mindenestől vonuljon vissza. Aztán majd Isten használni tud, és megtisztít, de ne én mondjam meg, hogy mit akarok megtartani a régi természetemből. Egy kicsit megkeresztelem, fazonírozom, új nevet adok neki, és azt hiszem, hogy az erény. Csak az, amit Jézustól kapunk, az tiszta, az szent, az mehet be a mennyországba, és azt használja Isten itt mások javára áldásul.

Nekünk tehát komolyan kell vennünk, ha a Biblián tájékozódunk, hogy mi is mindannyian a bűn rabszolgaságába születtünk. Atyáinktól romlott természetet örököltünk. Abból a természetből semmi nem mehet be az Isten országába. De - és itt szólal meg az evangélium - Jézus Krisztus most megáll melletted és közli: kifizette éretted is a váltságdíjat. Szabad vagy. Itt következik a hit lépése: ha Ő megvett engem, kiváltott sokféle kényszeremből, akkor odaállok mellé. Ez a hit döntése. Akkor, mint új gazdámtól, uramtól, azt kérdezem, amit Pál apostol kérdezett életének ebben a pillanatában: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? Ha megértem, akkor cselekszem is. Ettől kezd el növekedni a hívőben az új természet. Megerőtlenedik a bűnnek teste - ahogy Pál apostol írja - és eljut a hívő oda: élek, de többé nem én, hanem él bennem a Krisztus.

A hitnek erre a lépésére bátorít minket a mi Urunk. Egyszer olvastam egy történetet, és szemléletessé tette számomra, hogy mit jelent a szó ilyen értelmében hinni. Arról szól a történet, hogy egy díszszemlén Napóleonnak a lova megbokrosodott, és már-már veszélybe került a császár. Micsoda szégyen is lett volna az! Nem tudta megfékezni a lovat. S akkor kiugrott egy lóhoz értő közlegény a sorból. Lecsendesítette az állatot, és amikor már lehiggadt, meg a császár is megnyugodott, a császár csak ennyit mondott: köszönöm, kapitány. Ez a közlegény abban a pillanatban jelentkezett a kapitányi egyenruháért, és elfoglalta a helyét a tisztek között, hiszen maga a császár léptette elő ezzel a két szóval. Ezt jelenti hinni. Ha Isten igéje azt mondja: Jézus érted is kifizette a váltságdíjat, szabad vagy, akkor két lehetőség van: vagy az, hogy ezt bármilyen ok miatt nem hiszem el, s maradok tovább a bűn rabságában, vagy az: boldogan odaállok új gazdám mellé, és azt mondom neki: én meg hálából egész életemben neked akarok szolgálni. Aztán majd Ő megtanít arra, milyen ez az újfajta "szolgaság", ami által tulajdonképpen Isten gyermekeivé leszünk. "És nem mondalak többé titeket szolgáknak - mondja Jézus az ilyeneknek -, hanem gyermekeknek."

Ez az ige tehát azt kérdezi tőlünk: kié vagy? Két lehetőség van, és ezt el szokták kenni, összemosni, pedig a Biblia azt mondja: vagy az ördögé vagy, vagy a megváltó Jézus Krisztusé. A születésünk szerinti állapotban élünk-e, vagy az újjászületésünk szerinti állapotban? Jézus kifizette a váltságdíjat. Aki hisz, azt mondja: Uram, én nem értem, miért választottál ki engem, miért tüntetsz ki azzal, hogy éppen hozzám érkezik el ez az örömhír, de én neked, a te szavadnak, a te igédnek hiszek. Akkor én odaállok melléd: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?

Aki pedig már korábban odaállt az Úr Jézus mellé, annak meg az a feladata, hogy napról napra engedje, hogy növekedjék benne az új természet. Ha már ezt a nagy ajándékot elfogadta, amiről itt beszél az ige, hogy isteni természet részesévé lett, akkor ez a természet legyen rá jellemző. Sose engedje, hogy a régi, atyáinktól örökölt, hiábavaló természet uralkodjék. Az megmarad, belebeszél néha a dolgainkba, igyekszik azt elrontani, de megerősödhet az új, és az lesz a jellemző. Pál apostol azt mondja: nem uralkodik többé rajtatok a régi.

Ezért kínál nekünk Isten mind az Ó- mind az Újszövetség bizonyságtétele szerint új szívet. Ő nem a tüneteket kezeli, nem kívülről akar minket valahogy átfesteni, hanem az egész belső világunkat teremti újjá. Itt isteni újjáteremtő beavatkozásról van szó. Boldog ember az, aki bizalommal megnyitja magát ez előtt, és komolyan veszi, hogy aki a Krisztusban van, új teremtés az. Íme újjá lett minden. El kell kezdeni ebben az új életben járni, vagy bátrabban járni.

---

Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, magasztalunk azért, hogy minden árat kész voltál megfizetni a mi kiszabadulásunkért. Urunk, sokszor mi is szenvedünk amiatt, hogy mennyire rabjai vagyunk kényszergondolatoknak, pótcselekvésnek, félelemnek, és el sem tudjuk sorolni, mennyi szörnyűségnek. Megvalljuk bűnbánattal, hogy máskor meg annyira megszokjuk ezt a nyomorult állapotot, hogy nem is gondoljuk: másként is lehetne élni.

Köszönjük, hogy azért jöttél, hogy életünk legyen és bővölködjünk. Azért jöttél, hogy kiszabadíts minket a bűnnek, a halálnak, az ördögnek a fogáságából, és elsegíts az Isten gyermekeinek a szabadságára.

Könyörülj rajtunk, hogy ne üres szavak maradjanak ezek a számunkra. Ne maradjunk továbbra is ott, ahol vagyunk, hanem legyen bátorságunk hittel lépni. Odaállni melléd, felsorakozni utánad, követni téged, engedni, hogy a te Szentlelked kezdje vezetni a gondolatainkat, hogy megajándékozz azzal az indulattal, ami benned van, hogy tudjunk követni téged az úton. Az egyetlen olyan úton, amelyik az életre vezet.

Kérünk, hogy Szentlelked munkálja ki bennünk az engedelmességet, tegyél képesekké minket erre, hadd lehessünk engedelmes, boldog gyermekeid.

Könyörgünk magunkért, szeretteinkért. Tégy minket áldássá a családunkban, a tágabb környezetünkben. Könyörgünk a te népedért szerte ezen a világon. Könyörgünk egyházunkért, népünkért. Hadd legyünk minél többen, akik nem szégyelljük, vállaljuk, használjuk ezt az isteni természetet, amit te kínálsz nekünk.

Segíts ebben a csendben odaállni eléd, és őszintén válaszolni erre.

Ámen.