PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2002. szeptember 15. (vasárnap) Cseri Kálmán

A HIT AKADÁLYAI

Alapige: Mt 15,21-28

---

Imádkozzunk!

Örökkévaló Istenünk, magasztalunk téged, aki felette állsz ennek a múlandó világnak. Dicsőítünk téged igazmondásodért, miközben naponta hazugságok és féligazságok özöne zúdul ránk.

Áldunk és magasztalunk azért az érthetetlen szeretetért, amit az önzésnek és kegyetlenségnek a világában mindannyian csodálkozva tapasztalunk. Köszönjük, hogy szeretetednek a bizonysága az is, hogy most itt lehetünk színed előtt. Hiszünk, hogy mindnyájan előtted állunk, hogy meghallgassuk mindazt, amit te mondasz nekünk.

Köszönjük az elmúlt hét sok ajándékát is. Bocsásd meg, ha észre sem vesszük, hogy ajándékot kapunk tőled. Bocsásd meg, ha nem gondoljuk komolyan, hogy semmi jót nem érdemelnénk tőled. Köszönjük, hogy ennek ellenére, sokszor egyoldalúan is szeretsz, és ajándékozol.

Kérünk, legyen a te ajándékod most ez a csendes óra is. Szeretnénk tisztelni téged azzal, hogy most csak rád figyelünk. Segíts, hogy az emberi szó mögött meghalljuk isteni igédet, ami megtarthatja az életünket. Segíts azt hittel és szelídséggel befogadni. Növeljed hitünket. Olyan sokféle ellensége van a benned való bizalmunknak. Olyan sokszor cinkosaivá szegődünk saját kételyeinknek. Kérünk, leplezd le mindezt, és segíts el minket egyértelmű, veled szövegségben élő, rád hallgató, benned bízó, hívő életre. Hadd láthassuk a te nagy tetteidet, csodáidat, amiket körülöttünk és bennünk is kész vagy elvégezni, és amiket még általunk is végzel.

Könyörülj meg rajtam, Uram, hogy azt mondjam, amire most itt mindnyájunknak szükségünk van, amit magam is alázattal hallgatok, és cselekedni akarok. Segíts, hogy az, aki hirdeti és hallja itt az igét, adja neked valóban visszavonhatatlanul a szívét.

Ámen.

---

Igehirdetés

Egyik bibliaóránkon Jairus történetéről beszélgettünk, és azt vizsgáltuk mit tanít a Szentírás a hitről. Láttuk, hogy ez a történet egyebek közt azt is roppant szemléletesen elmondja, hogy aki hinni kezd Jézusban, annak az útján különféle akadályok nehezítik, hogy előre haladjon a hitben. Ezek az akadályok olykor alkalmasak arra, hogy az illető megtorpanjon, megálljon, meghátráljon. A hívőknek ez életveszélyes.

Éppen ezért azt nézzük meg most a Bibliából, hogyan lehet legyőznie a hívő embernek azokat az akadályokat, amik a hite útján eléje állnak. Ez egyáltalán nem elméleti kérdés, hanem akik komolyan veszik Jézus Krisztus követését, azok tudják, hogy ez létkérdés. Valóban kemény harcokat kell megharcolnunk, és a mi Urunk, aki elkezdte bennünk a hitet, győzelmet ígért nekünk. Mégis olyan sok kudarc éri a hívőket ezen az úton.

Miért nem vesszük az akadályokat? Hogyan lehet azokon győzedelmeskedni? Erről lesz ma szó.

Egyáltalán mi a hit?

Mindenfélét gondolunk és beszélünk erről. Éppen ezért hadd mondjam, hogy a Szentírás szerint a hit nemcsak bizonyos hittételek igaznak tartása, hanem kapcsolat egy élő személlyel. Egészen konkrétan és kizárólagosan a bibliai hit: kapcsolat a feltámadott, élő Jézus Krisztussal.

Az hisz, aki Ővele már közösségre jutott, aki ott van az Ő közelében, aki csak oda megy, ahol Jézus előtte megy, aki nem megy sehova, ahol Jézus nem megy vele. Az hisz, akinek állandó, folyamatos, egyre mélyülő és tartalmasabb közössége van az élő Jézus Krisztussal. Az ilyen hívő viszont ma is tapasztalja, hogyan áradnak Jézus isteni erői, és ebben a vele való közösségben sokféle segítséget és szabadítást él át. Ezért torpedózza az ördög a hívőknek a Jézussal való közösségét, ezért igyekszik azt minden módon gyengíteni, lazítani, erőtleníteni, ha lehet megszakítani, és ezért szükséges nekünk ezt a közösséget naponta erősítenünk, frissen tartanunk, mélyítenünk.

Milyen akadályok vannak a hit útján? Három ismert bibliai történeten szeretném ezt most szemléltetni. Három, egymástól egészen különböző ember került kapcsolatba Jézussal, vagyis kezdtek el hitben járni, és mind a hármuknak az útján sok akadály támadt.

Hogy vitte át őket Jézus ezeken az akadályokon? Ugyanígy segít minket is győzelemre.

Az első legyen Jairus, akit említettem. Ő a helyi zsinagóga egyik vezetője volt. Hivatalból Jézus ellenségeinek a táborába tartozott. A tizenkét éves leánykája azonban súlyos beteg lett, s nem tudtak rajta segíteni. Már a halálán volt, és akkor ez a tekintélyes közéleti férfiú a nyílt utcán, sok ember szeme láttára leborult Jézus előtt és azt mondta: Jöjj és segíts, mert a leányom halálán van. Tedd reá a kezedet, hogy meggyógyuljon, és életben maradjon. (Nk 5,23)

Jézus azonnal elindul Jairus háza felé. Igen ám, csak azt olvassuk: nagy sokaság vette körül Jézust, és a tömeg lomhán szokott mozogni, és ezzel a nehézkes tempóval indult el Jézus. Nem nehéz beleképzelni magunkat egy ilyen helyzetben aggódó, szorongó édesapa lelki állapotába. Ő legszívesebben azt szerette volna: gyere ki abból a tömegből, mi ketten menjünk gyorsan előre, aztán majd visszajössz ezekhez az emberekhez és őket is tanítod. Most velem foglalkozzál, hiszen én kértem segítséget, és az én házamhoz indultál el.

Jézus azonban egyáltalán nem siet, sőt megáll. Körülnéz. Megkérdezi: ki érintette a ruhámat? Most ez miért fontos? Innen löknek, onnan löknek. Ne ezzel foglalkozzunk, hanem gyerünk, hogy idejében érjünk oda, és a leányomat megmenthesd a haláltól. Ez van Jairus szívében. Jézus meg elkezd beszélgetni azzal az asszonnyal, aki hittel hozzáért, ott helyben meggyógyult, és el kell mondania neki az egész történetet. Az meg elmondja részletesen. Jairusban egyre nagyobb a feszültség, és egyszer csak mint egy távirat, megérkezik a szörnyű hír: Leányod meghalt, ne fáraszd tovább a Mestert. Ez lett a vége. Ezért kellett késlekedni. Akkor tényleg nem érdemes továbbmenni.

Amikor Jézus hallja ezt a mondatot, azonnal lelki elsősegélyben részesíti Jairust és azt mondja neki: Ne félj, csak higgy! S mintha mi sem történt volna, megy tovább Jairus háza felé.

Ez kényes pont, hogy megy vele Jairus, vagy próbál udvarias lenni, és utána szólni: Uram, már nincs értelme. Elhiszem, hogy szívesen segítettél volna, de hallottad: meghalt, ne fáradj tovább. Jézus viszont azt mondta: Ne félj, csak higgy! Mit jelent ez? Maga sem tudja pontosan, de ezen az akadályon is átemeli őt Jézus, és követi őt. Megérkeznek az udvarra.

Ott már elkezdődött a temetés előjátéka. Fizetett siratóasszonyoknak kellett sírniuk-ríniuk, a furulyásoknak gyászénekeket fújniuk. Mindez már beindult, és akkor a más ingatlanán Jézus elkezd intézkedni. Kizavarja onnan ezeket a zenebonásokat. Azt mondja: Menjetek innen, a kislány nem halt meg, csak alszik. Kinevetik Őt, de nem törődik velük. Ő szabja meg, hogy ki mehet be a halottas szobába. Anya, apa, Péter, János, Jakab. Az összes többi menjen ki.

Ez furcsa volt ám akkor. Először van ott életében, és Ő rendelkezik Jairus házában. Jairus azonban ezt tudomásul veszi. Ez a hitnek a gesztusa. Tudomásul veszem, hogy Jézus az úr.

Aztán ott állnak a halott kislány ágya mellett, és Jézus, mintha valami egyszerű dolgot mondana, azt mondja: Leányka, ébredj fel! Mintha csak iskolába menet előtt ébresztgetné: itt az idő, most kell indulni. A halál visszaadja a zsákmányát: a kislány felül.

Ilyenkor szakad fel emberek szívében a kérdés: kicsoda ez? Ilyet még nem láttunk. Ezt senki sem kérte, senki sem várta tőle. Ilyen lehetőség eszünkbe sem jutott. Úgy hangzott a kérés: Siess hamar, hogy amíg él, meggyógyíthasd. A halál után már nincs segítség. És mégis csak van? Kicsoda ez, hogy a viharos tenger elcsendesedik egyetlen szavára, gyógyíthatatlan leprások megtisztulnak? Csak annyit mond: akarom, tisztuljatok meg! S percek alatt elmúlnak a fehér foltok, fekélyek. És a halál visszaadja zsákmányát.

Nos, mik voltak az akadályok Jairus útján?

Mindenekelőtt a pozíciója. Egy ilyen vezető ember, akinek nem illett Jézussal barátkoznia sem, nemhogy segítséget kérni tőle, leborul előtte és kéri a segítségét. Ezt még meg lehet érteni, mert a gyerekéért mindenki kész mindenre. Akkor elindulnak, s újabb akadály a hite előtt a lassú tempó. Gyerünk, gyerünk, mert elkésünk! Akkor megáll, mással foglalkozik. Mindenki fontosabb Jézusnak, mint én? Én voltam az első, nem is igazságos. Oda erőszakoskodik valaki, és azzal előbb foglalkozik, mint énvelem. Ez is olyan, mint a többi! Kár is volt tőle segítséget kérni!

Ilyen kételyek szoktak ám megszólalni egy kétségbeesett ember szívében, amikor a hite ellen támadás indul. Jairus hitt Jézusban, és ezt bizalommal elmondta egy egymondatos imádságban. Erre jobbról-balról támadás éri a hitét. Akkor megjön a vészhír: meghalt... Akkor már semmi értelme nincs, hogy továbbjöjjön. Akkor tényleg nem érdemes továbbjönnie? Azt a mi értelmünk szabja meg, hogy Jézus mire képes és mire nem?

Hányszor volt olyan, hogy megállt az ész, és Ő tovább végezte nyugodtan a maga munkáját. Mivelhogy Ő Isten, és isteni teljhatalommal segített azokon, akik benne hittek. Csak le ne maradjanak mögüle, fel ne adják! Jairus azonban követte ebben a kritikus helyzetben is. Így nagyobb csodát láthatott, mint amit kért. Számtalan akadály volt a hite útján, de Jézus átemelte őt mindegyiken.

Amikor azt mondja az értelmünk, hogy már nincs értelme, amikor a tapasztalatainkra hivatkozva már feladnánk, amikor az egész környezetünk kórusban le akar beszélni arról, hogy komolyan vegyük azt, hogy Jézus segíthet, hinni azt jelenti: akkor is megyek tovább. Mindezek ellenére mégis ragaszkodom ahhoz, amit Ő ígért. Ez a mégis hit Jairusnak a hite. Ez a dacos "mégis" kell a kísértések között, hogy valaki, aki hitben indult el, meg is maradjon abban. Ez az egyik történet.

A másik történet ennek az asszonynak az esete, akiről most olvastunk. Jairus vallásos, zsidó férfi, ő meg egy pogány asszony. Neki is a lányával van baj. Nem is beteg, hanem ördögi megkötözöttségben szenved. Éppen úgy tehetetlenek ma is ezzel szemben az emberek, mint ahogy akkor. Jézus nem! Legalábbis az asszony ezt reméli. Ezért szólítja meg így: Uram, Dávidnak fia, könyörülj rajtam! Szabadítsd meg a lányomat!

Ebben a megszólításban benne van az a hite, hogy ez a názáreti Jézus a megígért Messiás, az Isten Krisztusa, az Isten Fia. Ezért érdemes hozzá jönnöm, ezért várom, kérem tőle a segítséget.

Igen ám, de Jézus szóra sem méltatja ezt az asszonyt. Meg se hallja, amit mond. Azt olvastuk: semmit nem felelt neki. Erre egy kicsit felemeli a hangját az asszony és kiabálni kezd. A tanítványok kérik Jézust: szólj már rá, küldd el, mert utánunk kiált. Meddig fogja ezt csinálni? Erre Jézus azt mondja: én úgysem jöttem, csak az Izráel elveszett juhaihoz. Pogányok, tehát ki vannak rekesztve a segítés köréből. Az asszony azonban utoléri őket, leborul előtte úgy, mint Jairus, úgy, ahogy csak Isten előtt szoktak leborulni, és azt mondja: Uram, légy segítségül nékem! Erre Jézus azt mondja: Nem jó elvenni a fiak kenyerét, és kutyáknak adni. Mire az asszony: Úgy van, Uram, de a kutyáknak is adnak valamit enni. Ami maradék van az asztalon, abból odalöknek nekik valamit. Nekem az is elég, ha odalöksz valamit.

Erre néz körül Jézus: Láttatok már ekkora hitet? Ez hit! Eredj haza, a leányod meggyógyult. És megszabadult a leány abban a pillanatban.

Jézus elutasító, látszólag közömbös. A magatartása sértő, bántó, megalázó, de mindez olyan akadály, amin felülemelkedik ez az asszony. Neki mondhat Jézus amit akar, Megsértheti, ahogy akarja, csak a lányán segítsen, mert Ő az, aki segíteni tud. Mert Ő Úr - figyeljük meg, a farizeusok véletlenül sem szólították Jézust Uramnak, mindig csak Mester, Rabbi. Ő Úr, Ő Isten Fia, Ő a Dávid Fia, és Ő biztos, hogy tud segíteni. Nem bánom, hogy közben mit mond nekem, csak segítsen, mert Ő tud. Ehhez ragaszkodik, és ez segíti át a hite útján elé meredő akadályokon. Mindegy, hogy a tanítványok mint tanácsolnak Jézusnak, meg Jézus hogyan néz rá, ő az Isten Fia, ehhez ragaszkodik.

Megint Jézus személye, a személyébe vetett bizalom az, ami átsegíti minden egyéb mellékessé váló külső körülményen. Így tapasztalhatja meg az Ő erejét.

A Zsidókhoz írt levélben olvassuk: "Nem vagyunk a meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy győzelmet nyerjünk." Ez az asszony nem hátrált meg.

Egy harmadik történet, ami egy egészen kiváló emberről szól. Valakiről, akikre azt szoktuk mondani: ők a nagyok, akik példák lehetnek, akikkel biztos nem esik meg ilyen, hogy meginognak a hitükben.

Én, egyszerű mezei keresztyén, persze bukdácsolok, de a nagyok - mint például Keresztelő János, az Ó- és Újszövetség határán működő nagy próféta. S mit olvastunk róla az imént? Heródes börtönbe csukatta azért, mert megmondta az igazat neki. János már hónapok óta ott van magánzárkában. Hónapok óta szót sem válthat senkivel. Nem volt akkor még séta sem a börtön udvarán. Iszonyatos körülmények között van és rászakad a reménytelenség. Meddig tartják még ott fogva? Egyáltalán szabadon engedik-e még valaha? Teljesen bizonytalan a jövő. Egyetlen kérdés kezdi foglalkoztatni: érdemes-e még élnie? Mert ha ez a názáreti Jézus a megígért Messiás, akinek Isten őt útkészítőjéül rendelte, akkor bármelyik nap nagy békességgel meghal, mert akkor elvégezte a feladatát. De ha Jézus nem a Krisztus, akkor neki még feladata van, amit más nem végezhet el helyette. Akkor innen ki kell kerülnie. És mit lehet megtenni azért, hogy kikerüljön valahogy?

Aki egyedül van, és ezt megbeszélni sem tudja egy másikkal, az beletekeredik ám az ilyen kérdésekbe, és elkezdik gyötörni ezek a kételyek. János is ide jutott. Amikor végre meglátogathatja két tanítványa, azonnal elküldi őket: menjetek, kérdezzétek meg Jézustól, hogy te vagy, aki eljövendő, vagy mást várjunk?

Milyen bölcs és kedves Jézusnak a lelkigondozása. Azt üzeni: mondjátok meg Jánosnak azt, amit a saját szemetekkel láttatok. A vakok látnak, a sánták járnak. Csupa messiási jelet sorol fel, amiket Ő cselekedett. Mondjátok meg: János gondolkozzék ezen, és állapítsa meg maga, hogy mi következik ebből. Ő maga fog választ találni a saját kérdésére. És boldog, aki bennem nem kételkedik.

Jánosnak a hite megerősödik, és nem sokkal ezután ezzel a békességgel szenvedi el a vértanúhalált, mert Heródes kivégeztette őt.

Még a nagy Jánosnak, a nagy Keresztelőnek a hite is meginoghatott. Mert amikor ennyire összejönnek a bajok, akkor a legerősebb hit is megrendülhet. Amikor ilyen össztüzet zúdítanak a kételyek valakinek a hitére, akkor az meginoghat. De mi gyógyította meg? Ki gyógyította meg? Kételkedései közepette is Jézushoz küldött. Jézus kilétében kezdett kételkedni, de Őt kérdezi: te vagy-e az, vagy mást várjunk? Jézus kigyógyítja a kételkedésből és a hitetlenségből.

Ez a válasz a kérdésünkre. Nem kell azon kétségbeesni, ha meginog a hitünk, de ott keressünk gyógyulást, ahonnan egyedül kaphatunk. Egyedül az a Jézus tud talpra állítani, helyre állítani, a helyünkre állítani bennünket, akiben elkezdtünk hinni.

Jairus belekapaszkodott Jézusnak egyetlen mondatába, az igébe: Azt mondta: Ne félj, csak higgy! Lehet, hogy nem érted abban a feszült helyzetben, mit jelent ez: ne félj, - mitől ne félj? Hogyan kell hinni? De ment Jézus után. Nem szakadt ki Jézus vonzásköréből.

A kánaáni pogány asszony ragaszkodott ahhoz, hogy Jézus az, akinek magát kijelentette, akinek megismerte, ahogy hallott róla. Úr és Dávid Fia, Isten Fia. És akármi történik, ő ehhez ragaszkodik. És ez segítette át az akadályokon.

Keresztelő János is Jézushoz küldött. Ő már menni nem tudott, de küldött. És Jézustól érkező ige erősítette meg újra a hitét, adott neki békességet és bizonyosságot.

Amit Jézus mond, arra újra rááll a kételyekkel küszködő hívő, mint egy sziklára, és ezért nem süllyed el a kételkedés mocsarában.

Pál apostol arra biztatja Timótheust, hogy harcold meg a hitnek szép harcát. Ez harc, de azért szép harc, mert minden egyes küzdelem, ütközet után erősebb lesz az embernek a hite. Jobban megismeri azt a Jézust, akiben elkezdett hinni, akármilyen picike hittel. Bátrabban mer bízni benne, mert újra és újra bizonyságát adja Jézus annak, hogy Ő senkit nem csap be, nem vezet félre. Aki valóban Őbenne hisz és nem valami magacsinálta hamis képben, az nem szégyenül meg soha.

Engedjük, hogy minket is kételkedéseink idején újra és újra Ő erősíthessen meg! Akár azzal az igével, amiben éppen kételkedni kezdtünk, vagy egy másikkal. Engedjük, hogy felhasználjon minket arra, hogy körülöttünk vergődő, hitük harcait vívó embereket talán általunk erősítsen meg. Sokszor elég egyetlen helyén mondott ige. Vagy elég az, ha sugárzik valakiből a Jézusba vetett bizalom kritikus helyzetekben is. Isten felhasználhat minket is.

Készülésem végén juttatott eszembe Isten Szentlelke egy csodálatos igét. Hadd fejezzem be azzal. Eszembe jutott ez a jelzős szerkezet: kipróbált hit. Hol van erről szó a Bibliában? Megtaláltam Péter első levele első részében. Egy hosszabb szakaszt hadd olvassak, mert akiknek ez a levél íródott, sokat kellett szenvedniük Jézus miatt, a hitük megvallása miatt. Ezt írja nekik Péter: "Titeket pedig Isten hatalma őriz hit által az üdvösségre, amely készen van, hogy nyilvánvalóvá legyen az utolsó időben. Ezen örvendeztek, noha most, mivel így kellett lennie, egy kissé megszomorodtatok különféle kísértések között, hogy a ti megpróbált hitetek, amely sokkal értékesebb a veszendő, de tűzben kipróbált aranynál, Jézus Krisztus megjelenésekor méltónak bizonyuljon a dicséretre, dicsőségre és tisztességre. Őt szeretitek, pedig nem láttátok, Őbenne hisztek, bár most sem látjátok, és kimondhatatlan, dicsőült örömmel örvendeztek, mert elértétek hitetek célját, lelketek üdvösségét." (1Pt 1,5-9)

Minden szón érdemes elmélkednünk. Ajánlom délután elmélkedésre. Most csak erre a szóra irányítom a figyelmet: a ti kipróbált hitetek. Isten azt akarja, hogy nekünk ne ilyen-olyan ingatag hitecskénk legyen, hanem kipróbált, masszív, teherbíró, viharálló hit, amelyik biztos talajra épül, az Ő ígéreteire, kijelentésére. Amelyik biztos kézbe kapaszkodik, a helyettünk is meghalt és érettünk feltámadott, dicsőségesen uralkodó, élő Jézus Krisztusba.

Ahhoz, hogy ilyen kipróbált hitünk legyen, ezt a hitet előbb meg kell próbálnia Istennek. A megpróbálások edzik, egyre kipróbáltabb hitté. Ezért ne ijedjünk meg az akadályoktól. Az akadályok arra valók, hogy legyőzzük őket. Ráadásul nem is nekünk kell legyőzni azokat, hanem az a Jézus, aki egyszer megfogta a hívőnek a kezét, és kezébe vette az életét, átemeli ezeken az akadályokon. Csak ne legyünk a meghátrálás emberei, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk! (Zsid 10,39

---

Imádkozzunk!

Dicsőséges Urunk, Jézus Krisztus, bocsásd meg, ha még mindig egyedül próbáljuk harcolni az élet sok küzdelmét. Köszönjük, hogy lehet ezt veled is. Köszönjük, hogy kinyújthatjuk a mi akármilyen gyenge hitünk kezét és azt erős kézzel megragadod, és elkezdesz vezetni minket egy olyan úton, amiről nem is álmodtunk.

Köszönjük, ha ráléphettünk már erre. Bocsásd meg, ha mindig újra meg-megállunk, vagy leültünk az út szélére, és sajnáljuk magunkat. Vagy megijedtünk valamelyik akadálytól. Bocsásd meg, amikor újra és újra magunkra és a nehézségekre nézünk. Sokszor meg csupán az elképzelt nehézségekre, és ezért nem merünk követni téged.

Kérünk, bátoríts meg minket arra, hogy el ne szakadjunk tőled. Tudjunk mindig rád nézni. Akkor is bízzunk benned, ha az értelmünk azt mondja: nincs értelme tovább bízni. Köszönjük, hogy benned mindvégig van értelme bíznunk. Köszönjük, hogy aki valóban benned hisz, az nem szégyenül meg. Köszönjük, hogy minden ígéreted megtartod, minden szavad igaz, és mi mindannyian fontosak vagyunk neked. Segíts ezt komolyan vennünk, amikor összejönnek a bajok. Amikor úgy tűnik, mindenki elhagyott. Köszönjük, hogy te hűséges vagy akkor is.

Növeljed a hitünket és használj minket, hogy tudjunk bátorítani másokat is, a kétségekkel vívódókat, a teher alatt roskadozókat.

Könyörgünk hozzád azokért, akiknek most különösen is nagy szükségük van rád. Légy közel hozzájuk és mutasd nekünk is, hogy közülük kiknek szolgálhatunk, hol és mire akarsz használni minket, hogy miközben mások hitét próbáljuk erősíteni, a magunké is erősödjék.

Segíts ebben a csendben most őszintén beszélni veled, és ajándékozz meg mindnyájunkat kipróbált hittel.

Ámen.