PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2002. december 31. (szilveszter) Cseri Kálmán

EMLÉKEZÉS ÉS FELEJTÉS

Alapige: Zsolt 103,1-2

---

Imádkozzunk!

Örökkévaló Istenünk, ennek az évnek utolsó estéjén mindenekelőtt hálát akarunk adni neked.

Köszönjük a mindennapi kenyeret, amit megadtál. Köszönjük a mindennapra elkészített igét. Köszönjük, hogy az idén is tapasztaltuk, milyen gazdag vagy a kegyelemben és bővölködsz a megbocsátásban. Köszönjük az imádság nagy-nagy lehetőségét, és így a végén neked köszönjük meg a próbákat is. Már most látjuk, Urunk, hogy bizony javunkra fordítottad azokat, s amikről még nem látjuk, hisszük, hogy igaz, amit mondtál: azoknak, akik téged szeretnek, minden a javukat munkálja.

Bocsásd meg, ha a kenyerünket mind magunk ettük meg, és nem tudtunk szívesen adni másoknak. Bocsásd meg, ha az elkészített igéhez nem nyúltunk sokszor, ige nélkül teltek a heteink. Bocsásd meg, ha nem éltünk az imádság lehetőségével, s ha a próbák között sokat zúgolódtunk és lázadoztunk ellened. Isten, légy irgalmas nekünk, bűnösöknek!

Hálásan köszönjük, hogy erre az utolsó estére is találkozást készítettél veled, és igét készítettél a számunkra. Szólj hozzánk, kérünk személyesen, és tedd az emberi bizonyságtételt teremtő igévé, ami egészen újjá formálja az életünket.

Magasztalunk téged megtartó kegyelmedért, gondviselő szeretetedért, bűnbocsátó irgalmadért. Szaporítsad rajtunk a te csodáidat. Te légy a középpontjában a mai esténknek is, és segíts most a zaklatott nap után is belső csendben figyelni rád, hogy ma, ha a te szavadat halljuk, meg ne keményítsük a szívünket.

Ámen.

---

Igehirdetés

Ma este mindnyájunknak el kell döntenünk, mit viszünk tovább az új esztendőbe, és mi az, amit hagyunk veszni ezzel az elmúló évvel. Mi az, amit tudatosan be akarunk vésni az emlékeinkbe és elmondani fiainknak és fiaink fiainak is, mert olyan fontos. Mi az, amire semmi szükségünk nincs, ami értéktelen, kacat, és jobb, ha megszabadulunk tőle. Mire akarunk emlékezni, és mit akarunk elfelejteni. Ez ma este az a kérdés, amit Isten igéje feltesz nekünk.

Költözésnél szokott ez mindig probléma lenni: Mit vigyünk feltétlenül magunkkal, és mi az, amitől meg kell szabadulni. Az ember hajlamos arra, hogy azt gondolja: minden érték, amije van. De sokszor éppen egy költözésnél derül ki: nincs rá szükség, csak a helyet foglalja, teher. Szabadulni kell tőle.

Költözünk most egyik esztendőből a másikba. Mi az, amiről tudatosan megállapítjuk: ezt vinni kell. Ezt, ha el akarnák venni, akkor sem adjuk; azt viszont nyugodtan elhagyhatjuk, sőt könnyebbek leszünk, ha elfelejtjük.

Hallottam egyszer, nem tudom megtörtént vagy nem, de amiről szól, tanulságos. Egy idősebb férfi sétált az utcán. Gyerekek rakoncátlankodtak a járdán, dobálták egymást kaviccsal. Ahogy a bácsi elhaladt mellettük, egy nagyobb fajta kaviccsal eltalálták a hátát. Nagyot nevettek és elszaladtak. A bácsi azonban megállt, megfordult, felvette a kavicsot, gondosan megtörölgette, hosszan nézte, szinte gyönyörködött benne, azután zsebre tette. Az egyik járókelő nem tudta megállni, és megkérdezte, miért viszi magával. Ő pedig, mint aki várta, hogy elmondhassa, lelkesen előadta, hogy van otthon egy vitrinje, s abba gyűjti évtizedek óta azokat a köveket, amikkel megdobják, azokat a töviseket, amikkel megszúrták, és van egy hosszú jegyzék mindarról, amit elvettek tőle. Aztán időnként megvizsgálja a vitrin tartalmát, és sajnálja magát.

Isten igéje pontosan erről szól ma este hozzánk. Van-e ilyen vitrinünk, és mit gyűjtünk bele? Már most szeretném nagy tisztelettel és szeretettel javasolni, hogy aki efféléket gyűjt, még ma, éjfél előtt kotorja bele egy vederbe és öntse ki a kukába. Mert ez az, amit Isten igéje egyenesen tilt nekünk, hogy gyűjtögessük, aztán nézegessük, aztán gyötörjük magunkat, meg szidjuk azokat, akiktől a köveket meg a töviseket kaptuk, és ennél értelmesebb dologgal nem tudjuk tölteni az időnket. Nem mindegy, hogy mit gyűjtöget az ember az emlékeiben, s mi az, amit onnan tudatosan ki akar vetni.

A Biblia feltűnően gyakran ír az emlékezésről és felejtésről. Végignéztem most ezeket az igéket, több mint háromszáz igehelyet, és elcsodálkoztam azon, hogy egyrészt mi az, ami gyakran ismétlődik, másrészt milyen sajátos és mennyire fontos szempontokra hívja fel Isten a figyelmünket e tekintetben is.

Három csoportba szedtem össze azokat a fontos megállapításokat, amelyeket az igéből kiolvashatunk. Mire emlékezik általában az ember, s mit felejt el; mire emlékezik Isten és mire nem akar emlékezni; végül mi az, amiről nekünk Isten igéje világosan mondja: azt el ne felejtsük, a másik csoportot meg felejtsük el nyugodtan. Ez a három fejezet lesz most az igehirdetésben, és mindegyiken belül két rész: mi az, amire emlékezzünk és mi az, amire ne.

1. Mire szoktunk emlékezni, és mit felejtünk el könnyen?

Mire emlékeznek a legtöbben? Szívesen emlékeznek sokan a saját jótetteikre és hőstetteikre. Ha az ember ezekre kérdez rá, akkor szinte vég nélkül tudják sorolni az emberek. Hogy mennyi jót tettek ők másokkal, és milyen nagy hőstettek vannak mögöttük. Sajnos ezeket általában a többiek nem méltányolják, nem veszik észre, inkább csak ők emlegetik olykor, de hát hiába.

Természetes dolog, hogy mindenkinek fontos, mit alkotott, mit hagy maga mögött. De amikor már felettébb hangsúlyozza valaki, hogy mennyi áldozatot hozott másokért, és hogy ő kik miatt maradt le, és ki miatt nem sikerült neki az, amit szeretett volna, amikor családon belül kezdik sorolni, hogy mit tettem értetek, miattatok maradtam le erről meg arról, mennyi áldozatot hozok értetek, akkor azt már nem biztos, hogy üdítő hallgatni.

Vannak, akik szívesen emlékeznek a szenvedéseikre. Fogságról, hadifogságról, hátratételekről, betegségekről szívesen beszél sok ember.

Mások meg, mint a történetünk szemléltette, a személyesen elszenvedett sérelmeiket emlegetik. El nem felejtik évek, évtizedek múlva sem, hogy ki, mikor, mivel bántotta meg őket, mit mondott a szemébe, mit mondott a háta mögött, mit mondott annak, aki elmondta amannak, akitől ő visszahallotta. És ezt számon tartják, így néznek a másik emberre, és ez valósággal megkötözi őket.

Néha-néha megszólalnak az el nem rendezett bűnök is, amiket az ember szeretne elfelejteni, de nem tud. Időnként előjönnek ezek és emlékeztetik a vétkest arra, hogy mit követett el mások ellen.

Persze ügyesen tudjuk manipulálni az emlékeinket. Megszépítjük, vagy ahogy ma mondják: feltupírozzuk, kisebbé tesszük, bagatellizáljuk, vagy megpróbáljuk dramatizálni. Mindig aszerint, ahogy az érdekünk kívánja. Ezért van az, hogy ugyanazt az emlékét valaki többféle változatban is elő tudja adni, ahogy éppen ott kívántatik.

És mit felejtünk el nagyon hamar? Elfelejtjük másoknak a jótetteit, amikkel menet közben segítettek nekünk. Sokszor talán egy apróság volt, de abban a helyzetben sokat jelentett. Néha meg igen nagy áldozatot hoztak mások értünk, hogy a közvetlen rokonainkat ne említsem. Ezeket valahogy elég gyakran elfelejtjük, vagy nem tulajdonítunk jelentőséget nekik.

Hívő emberek is sokszor elfelejtik Isten tetteit. Isten nagy tetteit is, amiket a történelemben hajtott végre, és Istennek azokat a cselekedeteit, amiket a mi kicsi életünkben valósított meg. Isten szabadítását, megbocsátó kegyelmét, gondoskodását oly sokszor elfelejtjük. Elfelejtjük a meghallgatott imádságokat.

Éppen a napokban számolt be valaki arról, hogy ebben az évben felírta, amikor valamiért buzgón könyörögtek vagy könyörgött, és Isten kegyelmesen válaszolt arra. Most az ünnepek alatt elolvasta a listát, és elképedt azon, hogy csak egyetlen évben Isten milyen sokféleképpen mutatta meg az Ő ígéreteinek igaz voltát, azt, hogy Ő imádságot meghallgató Úr, hogy a legtöbbször többet ad, mint amit kért, hogy amikor mást adott, akkor is Isten jobban tudta, mire van neki szüksége. Ha nem írja fel, a felére sem emlékszik.

Márpedig alapigénkben pontosan erre bátorít minket Isten, sőt ezt parancsolja, hogy el ne felejtsük, mennyi jót tett velünk. De a meghallgatott imádságokat bizony gyakran elfelejtjük.

A nyomorúságairól szívesen beszél sok ember, de olyan ritkán hallottam a nyomorúság taglalását így folytatni: és Isten így meg így szabadított meg belőle. Utólag láttam, hogy a javamra fordította. Hallottam már ilyen bizonyságtételt, de ritkán.

Jeremiás könyvében olvassuk, hogy Isten olyan szomorúan mondja az Ő népének: Melyik leány az, aki elfelejti felrakni az ékszereit? Az én népem pedig elfelejtett engem és bálványok után futkos.

Jézus is ilyen szomorúan mondta egyszer a tanítványoknak, amikor elkezdtek valami miatt aggódni: Elfelejtettétek, hogy az ötezer ember hogyan lakott jól öt kenyérből, meg a négyezer hét kenyérből? Még az ilyen nagy csodákat is könnyen felejti az ember.

Amikor egy újabb szükség adódik, újabb gond vagy nehézség támad, mintha nem lenne Isten. Mintha még soha nem tapasztalta volna meg, hogy ki ez az Isten, úgy kezd el aggódni és idegeskedni.

Aztán sokszor elfelejtjük az ígéreteinket is. Eszembe jutott az ószövetségi József története, akinek a börtönben a főpohárnok megígérte, hogy ha szabadulok, szólok majd az érdekedben a fáraónál, s nem szólt. Elfelejtette.

Könnyedén megígérünk mi is sokszor dolgokat. Halljuk valakinek a nyomorúságát, és azt mondjuk: majd imádkozom érted. Minden esetben lett ebből imádság? Meddig tartott, meddig hordoztuk a nyomorultat az Isten előtt? Egy-két alkalommal talán eszünkbe jutott, aztán nem jellemzett az állhatatosság.

Boldog ember az, aki nem így van, és aki emlékszik Isten ígéreteire és meghallgatott imádságaira.

2. A másik kérdés az, mit mond a Szentírás arról, hogy mire emlékezik Isten, és mire nem akar emlékezni?

Isten nem felejt el semmit, mint ahogy mi el szoktunk felejteni dolgokat. De Ő nem akar emlékezni bizonyos dolgokra, és nem is emlegeti azokat.

Mire emlékezik? A leggyakrabban talán ez fordult elő az igék között, hogy az Ő szövetségére. Isten nem felejti el azt, hogy az övéit kiválasztotta, és a magáénak tekinti. Akkor is, ha az Ő népe sokszor hitetlen, engedetlen volt, bálványok után ment, a szövetség akkor is állt, mert Isten hűséges volt az Ő szövetségéhez.

Aztán nem felejti el ígéreteit. Mindegyik pontosan teljesedett, vagy teljesedni fog, az Isten által legjobbnak tartott időben.

Nem felejti el a benne bízóknak a cselekedeteit, az engedelmességét. A Zsidókhoz írt levélben van egy ilyen kedves biztatás: Nem feledkezik el az Isten a ti cselekedeteitekről és arról a szeretetről, amelyet az Ő nevében tanúsítottatok, mikor a szenteknek szolgáltatok és szolgáltok most is. (6,10)

Valaki az Ő nevében szolgál másoknak, maga meg sem jegyzi, neki ez természetes, az az igazi, de Istennél fel vagy jegyezve, Ő nem felejti ezt el. És nem felejti el imádságainkat sem. Sokszor magunk is elfelejtjük, mi mindent kértünk tőle, de megvannak kéréseink Őelőtte. Sokszor később válaszol ezekre az imádságokra.

Nem felejti el a meg nem bánt bűnöket. Ő igazságos Isten. Óriási lehetőség, hogy aki megbánja és megvallja, annak Ő megbocsát. De aki nem bánja meg, hanem folytatja, az számíthat ítéletére.

Vannak simogató, bátorító kedves igék. Amikor Jézus az öt verébről beszél, és azt mondja: nemde meg lehet venni öt verebet két fillérért és egyről sem feledkezik el a ti Atyátok. (Lk 12,6)

Egyszer, még régen, amikor a Bibliát kezdtem el olvasni, elkezdtem gondolkozni, hogy jön ez ki, hogy öt verebet két fillérért? Akkor mennyi egy veréb, vagy egy pár veréb? Aztán kiderült, hogy az úgy van, hogy egy fillér volt egy pár veréb, de ha valaki már két párat vett, akkor kapott egy ráadást. Annak ára sincs, értéke sincs, az úgy megy a többivel. Azt mondja Jézus: a ti Atyátok nem feledkezik el a mit sem érő verébről sem. Utána jön a nagy mondat: mennyivel drágábbak vagytok ti a verebeknél! Sokszor mégis azt gondoljuk: elfeledkezett rólam az én Istenem. Pedig Ő megígérte, hogy ha még az édesanyánkkal előfordulna is, hogy elfeledkezik rólunk, "Én terólad el nem feledkezem" - mondja Isten az Ézsaiás 49,15 szerint.

Isten tehát nem feledkezik el szövetségéről, ígéreteiről, az imádságainkról, az engedelmességünkről, egyáltalán rólunk.

És mi az, amire Isten nem akar emlékezni? A megbánt és megvallott bűn. Ez mint egy vörös fonál végighúzódik a Szentíráson, és most újra megerősödtem ennek a bizonyosságában, és erre nagy szükségünk van mindnyájunknak.

A lelkigondozói szolgálat során látom, hogy sok embernek abból támadnak problémái, hogy ha már eljutott oda, hogy bűnnek látja a bűnét, és már fáj is neki, nem meri komolyan venni, hogy ha megvalljuk bűneinket, Isten megbocsátja azokat. És amit Ő megbocsátott, arra nézve ilyen erőteljes képeket használ a Szentírás: a háta mögé veti, meg a tenger fenekére. Eltapossa a mi álnokságainkat. Volt - nincs. Elfújja, mint szél a felhőt. Jó lenne, ha megbátorodnánk, és mi is komolyan vennénk ezt, mert sok szorongástól szabadítna meg bennünket.

Ez azt jelenti, hogy akinek Isten megbocsátott, annak Ő többé nem emlékezik az egész elrontott múltjára, ifjúságának szennyére, hit nélkül töltött korszakának a gyalázatára. Mindez a múlté, és Ő soha többé nem hivatkozik ezekre. Mindez nem választja már el az embert Istentől.

Azért tértem ki erre egy kicsit részletesebben, mert az ördögnek nagy fegyvere az, hogy emlékezteti a hívőt a bűneire. Ilyenkor sokan elbizonytalanodnak. Ilyenkor nekünk hálát kell adnunk. Erre nézve is érvényes: El ne felejtsd, mennyi jót tett veled.

Amikor tehát emlékeztet a régi bűneimre, amiket megvallottam és bocsánatot kaptam rájuk, akkor megköszönöm újra és újra: Köszönöm, Uram, hogy arra is teljes bocsánatot adtál nekem, és megyek tovább reménységgel, örömmel és hálával a szívemben.

Van azonban ilyen kemény ige is, hogy kikről feledkezik el Isten. Azt mondja egy helyen: Mivel nem hallgattátok az én prófétáimat, én is elfelejtelek titeket. Akinek nem kell az ige, aki visszautasítja az Isten segítő, megváltó szavát, annak megengedi Isten, hogy nélküle éljen. Sajnos ilyen lehetőségünk is van.

3. S mi az, amire emlékeznünk kell, és mi az, amire nem szabad, nem érdemes emlékeznünk? Erről a kicsit részletesebben.

Emlékeznünk kell szakadatlanul a mi Istenünkre. Azok, akik Jézus Krisztusért a hit által már Isten gyermekeivé lettek, szüntelenül Istenre, mint mennyei Atyjukra emlékezhetnek. Arra, akihez hozzátartozunk, aki minket elfogadott. Aki nem küld el magától. Akinek a színe előtt zajlik az életünk. Ezért nem vagyunk kiszolgáltatva senkinek. Ezért számíthatunk Őreá minden pillanatban, de ezért vagyunk felelősek neki mindenért. Nagy kiváltság ez, és boldog ember, aki mindent úgy tesz, hogy az ő Atyjára való tekintettel cselekszik vagy nem cselekszik.

Aztán emlékezzünk Isten nagy tetteire, és erre emlékeztessük magunkat és egymást. Az Ő gondviselése, szabadítása, bűnbocsátó kegyelme legyen ott a szemünk előtt mindig. Isten csodáiról el ne feledkezzünk. Azokról se, amiket a mi életünkben cselekedett eddig.

Emlékezzünk az Ő igéjére, és el ne felejtsük azt, amit abból már megértettünk, amit memorizáltunk, amit valaha hallottunk, ami ott él a gondolataink között. Tartsuk ezt frissen. Dávid oly sokszor mondja: szakadatlanul a te igédről gondolkozom. Miért? Azért, mert ezt annyira fontosnak tartja Isten, hogy van egy ilyen ige: mivel elfeledkeztél az én törvényemről, én is elfeledkezem fiaidról.

Ha valaki nem becsüli Isten igéjét, akkor ez kihat az utódaira is, mint ahogy kihat az ellenkezője is. Azt is az egyik szép zsoltárban olvassuk, hogy aki Isten igéjével él, akinek az mindennél fontosabb és aszerint él, hős lesz annak magva a földön, és az ilyenek utódai megáldatnak. Nekem szent Isten igéje, mindennapi kenyerem, iránytű, amihez igazodom, és a gyerekeim meg unokáim is áldást kapnak érte. Ennyire fontos, hogy el ne feledkezzünk az Ő igéjéről. (Zsolt 112,1-2)

Aztán van egy ilyen figyelmeztetés is, hogy emlékezzetek arra, hogy mivel haragítottátok meg az Istent. Ha már ezt a bűnt elkövettük, akkor okuljunk a hibánkból, és ne ismétlődjék ez. Jegyezzem meg, hogy az az, amire éberen ügyelnem kell, és nem teszem, mert nem akarom megharagítani az én mennyei Atyámat.

Ugyanígy sose felejtsük el, hogy honnan hozott ki minket Isten. Gyakran ismétlődő figyelmeztetés: el ne felejtsd, hogy szolga voltál Egyiptomban, ahonnan megszabadított téged a te Urad és Istened. Sokan elmondhatnánk, hogy milyen mélységből, milyen bűnökből, milyen sötétségből hozott ki. Jó erre hálásan emlékezni és megköszönni, hogy hova hozott ki.

Hogy milyen fontos Isten igéjére emlékeztetni magunkat, arra csak egy példát hadd említsek. Ez mentette meg Péter életét nagypéntek hajnalán, amikor letagadta, hogy valaha is ismerte az Úr Jézust. A kakasszó eszébe juttatta, mit mondott neki Jézus előző este. Eszébe jutott az ige, és ebbe az igébe kapaszkodott, és így tartotta meg Őt Jézus. Talán ezért írta Péter később második levelében kétszer is: "emlékeztetés által ébresztgetem a ti tiszta gondolkozásotokat, hogy eszetekbe jussanak a szent próféták előre megmondott tanításai." Emlékeztetés által ébresztgetlek benneteket... (2Péter 3,1-2)

És miről ne feledkezzünk el még? Egymásról. Pál apostol minden levelének az elején valamilyen változatban olvassuk ezt a tudósítást: szüntelenül emlékezem rólatok az én imádságaimban. A fogságból írt levelekben részletesen, név szerint felsorolja, ki mindenkiért imádkozik, és hogy állnak azok az ügyek a gyülekezetben. Szüntelenül hordozlak titeket, és emlékezem reátok az én imádságaimban.

Mire nem érdemes emlékezni, sőt mi az, amit el kell felejteni? Ha nem tudjuk is elfelejteni, mert azt nem mi határozzuk el végül is, de nem emlegetjük. Nem elevenítjük fel újra és újra. Nem szenvedjük végig ismét azt, ami egyszer fájdalmat okozott. Mindenekelőtt itt is a megbocsátott bűnökre nem emlékezünk. Ha egyszer Isten megbocsátott nekem, akkor ezt vegyem komolyan és örüljek a bocsánatnak. Ezzel az a bűnügy legyen befejezve. Nem kell még egyszer megvallani, nem kell újra és újra emlegetni, és főleg nem kell magamat gyötörni miatta. Adjak hálát, hogy bocsánatot kaptam.

Aztán nyugodtan elfelejthetjük a saját jócselekedeteinket. Másokét ne. Az olyan jó nekünk is, meg a másiknak is, hogy évek múlva is eszünkbe jut, hogy abban a nehéz helyzetben te mellettem álltál, köszönöm szépen, amit akkor tettél értem. Ez mindenkinek jólesik, annak is, akivel a jót tették. De azt ne tartsuk számon, hogy mi kivel, mikor, milyen jót tettünk. Miért kell ezt számon tartani? Ezt vagy számon tartják azok, akiknek tettük, vagy ami ennél sokkal fontosabb, számon tartja a mi Atyánk, aki titkon néz és megfizet nékünk nyilván. De ha mi nagyon számon tartjuk, akkor a mennyben nem tartják számon. Ott feleslegesen nem könyvelnek. Úgy, hogy mi nyugodtan elfelejthetjük. Nem kell sorolni, nem kell hivatkozni rá, nem kell, hogy évente megnövekedjék, és egyre nagyobbnak képzeljük mi is. Hiszen ha szeretetből tettük, akkor azzal, hogy megtörtént, be van fejezve. Ha meg számításból vagy egyéb indítékból tettük, akkor meg nincs értéke. De az az igazi, ha nem tudja a jobb kezünk, mit cselekszik a bal.

Ugyanígy nyugodtan el lehet felejteni a bennünket ért sérelmeket, azokat az epés megjegyzéseket, mérgezett szavakat, amik akkor, amikor elhangzottak rosszul estek, akár a szemünkbe mondták (akkor talán kevésbé), akár a hátunk mögött. Nyugodtan elfeledhetünk mindenféle bántást, minden gáncsoskodást, ami adott esetben megnehezítette az életünket.

Megint az ószövetségi Józsefre hadd emlékeztessek. Amikor temérdek szenvedése után már második ember lett a fáraó után, családot alapított és megszületett az első gyermeke, akkor az első fiát Manassénak nevezte. Azt jelenti: feledés. És megmagyarázza azt is, miért. Azt mondja, azért, mert elfeledtette az Úr velem minden nyomorúságomat. És kit érdekel most már az, hogy melyik testvére mit mondott, meg hogy gyötörték meg, meg Potifárné milyen gonosz volt, ez az ő dolguk, majd ők rendezik Istennel. Őt Isten új feladatok elé állította, vigasztalja, használja. Felejtse el és hagyja maga mögött mindezeket a nyomorúságokat.

Szomorú az, amikor valaki ápolgatja a sérelmeit. Konzerválja azokat a bántásokat, amik érték. Ez azt jelenti, hogy ez a legjobb táptalaja a bosszúvágynak. Ezzel biztosítja, hogy mindig legyen a szívében keserűség. Aki el akarja felejteni és a háta mögött tudja hagyni ezeket a dolgokat, annak meg mindig lesz oka az örömre és a hálára.

Milyen nagy dolog az, és mennyivel szebb és jobb újra és újra átélni és elmondani Isten egy-egy csodáját, beszámolni egy meghallgatott imádságról, ismét átélni azt a szabadítást, amivel valamikor megajándékozott. Egyáltalán örülni Isten ajándékainak.

Áldjad én lelkem az Urat, és el ne felejtsd, mennyi jót tett veled! A többit meg: ami hátam mögött van, elfelejtvén, ne vigyük át se az új évre, se a következő időkre. Isten nekünk üdítő és erősítő emlékeket kínál. Hiszen valahányszor visszaemlékezünk arra, hogy Ő milyen jót tett velünk, hogyan szabadított meg adott helyzetből, mennyi bűnünket bocsátott meg, hogyan válaszolt egy-egy imádságra, megerősít a jövőre nézve. És amikor jönnek az újabb gondok és ismét nehéz helyzetek, akkor eszünkbe jut az, hogy az az Isten, aki számtalan formában megmutatta már hatalmát és szeretetét, most lenne erőtelen és közömbös? Lehetetlen. Ő az a hatalmas és szerető Isten, akinek megismertem eddig, mert emlékezem Őreá és tetteire.

Őreá emlékezzünk, és az Ő igéjét véssük egyre jobban a szívünkbe. Amit pedig a bácsi a vitrinbe gyűjtött, ha vannak ilyen holmijaink, emlékeink, azokat söpörjük ki, és semmiképpen ne vigyük át erre az új esztendőre. Boldog ember az, aki ilyen terhek nélkül, de az előbb említett drága emlékekkel és ismeretekkel megy tovább a maga útján.

---

Imádkozzunk!

Kegyelmes Istenünk, ismered a szívünket és vitrinjeinket. Te tudod, hogy cipelünk-e magunkkal felesleges terhet, hitvány kacatokat. Segíts minket, hogy minden ilyentől megszabaduljunk. Segíts minket, hogy senkivel szemben ne maradjon a szívünkben harag, keserűség. Szabadíts meg minket minden veled szembeni lázadástól és elégedetlenségtől is, és tedd könnyűvé, hogy engedjünk felszólításodnak: tudjunk téged áldani és számon tartani mindazt a jót, amit velünk cselekedtél.

Köszönjük, hogy sok jót cselekedtél velünk. Köszönjük, hogy sok ajándékot kaptunk már tőled. Bocsásd meg, ha sokszor észre sem vesszük ezeket. Segíts ezentúl sokkal hálásabban élni. Segíts, hogy hűséges sáfárok legyünk, és annak egy részét, amit kapunk tőled, boldogan adjuk tovább. Taníts meg minket arra, hogy még azoknak is jót adjunk, akiktől valami rosszat kaptunk. Köszönjük, hogy te erre is képesekké teszel minket.

Könyörgünk hozzád, Atyánk, azokért, akiknek különösen nehéz volt ez elmúló esztendő, akiket nagy veszteségek értek, akiknek gyászolniuk kellett, akiket kemény próbákon vittél keresztül. Bátorítsd őket, hogy ők se feledkezzenek el rólad. Ők is lássák a próbatételek mellett a te jótetteidet, ajándékaidat, kegyelmedet is.

Köszönjük, hogy te senkit sem próbálsz feljebb, mint elszenvedheti, sőt a próbatétellel együtt a kimenekedést is megadod, hogy elszenvedhessük. Segíts bíznunk ebben.

Engedd, hogy megszenteljük a mai estét. Töltsd meg a szívünket hálával, és add, hogy kicsorduljon a szánkon is. Hadd tudjunk ennek a hálának a jegyében elindulni majd az új év útján.

Ámen.