PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2007. október 14. (vasárnap) Cseri Kálmán

EGYETLEN ISTENÜNK VAN

Alapige: 1Kor 8,4-6

---

Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, szerető mennyei Atyánk, szeretnék hálásan megköszönni ezt az ajándékot, hogy magad elé engedsz minket. Egyben kérünk, engedd átélnünk, hogy valóban a te színed előtt állunk itt most. Nemcsak egy épületbe jöttünk el, hanem veled szeretnénk találkozni.

Köszönjük ezt a nagy kiváltságot, hogy van szavad hozzánk, és akármilyen messzire sodródunk olykor tőled, szabad visszajönni.

Szeretnénk hódolni most előtted. Valljuk, hogy egyedül te vagy élő Isten. Te teremtetted az eget és a földet, és mindent, ami azokban van. Hisszük, hogy te irányítod az egész teremtett világot. Csodáljunk, Atyánk, hogyan lehetséges, hogy közben gondod van a mi kicsiny életünkre is.

Hálát adunk az elmúlt hét ajándékaiért. Köszönjük igédet. Köszönjük az imádság lehetőségét. Köszönjük, hogy oltalmaddal vettél körül bennünket, és most is magad elé engedsz. Köszönjük, hogy Jézusra nézel, és Őérte minket ajándékozol meg. Tedd ezt az órát a te ajándékoddá.

Kérünk tőled olyan igét, ami a te szádból származik. Tudjuk, Atyánk, hogy a bálványok némák, és amiket mi csinálunk magunknak isten gyanánt, azok tehetetlenek. Neked azonban minden lehetséges, az is, ami az embereknél lehetetlen.

Ezzel a reménységgel hozzuk eléd személyes problémáinkat is. Köszönjük, hogy nálad minden kérdésre van érdemi válasz, minden zsákutcából van kivezető út, te szabadító Isten vagy.

Kérünk, hogy végezd a te szabadító, újjáteremtő munkádat az életünkben most is. Olyan nagy szükségünk van rád. Engedj közel magadhoz. Bátorítsd meg gyenge hitünket, és adj a hitünknek olyan rendíthetetlen, szilárd alapot, amin megállhatunk mindenféle vihar közepette.

Szentlelked tegye igévé az emberi szót most, fogékonnyá mindannyiunk szívét, és világosítsa meg az értelmünket.

Ámen.

---

Igehirdetés

Meglepő cikket olvashattunk az egyik protestáns hetilapban, ami olyan fontos, a hitünk alapjait érintő kérdéseket érint, amikről egyre élesebb vita folyik, és valószínű, egyre élesedik majd ez a vita. Sok múlik azon, hogy milyen választ adunk ezekre a kérdésekre.

Sajnos fokozódik az időszerűsége annak, hogy egészen tisztán lássunk Isten igéjének a fényében mindezekben a kérdésekben, és legyen átgondolt, személyes válaszunk ezekre, amiket szeretettel és meggyőződéssel tudunk másoknak is mondani.

A cikk szerzője idéz egy külföldi keresztyén politikust, aki a következőt mondta: "A keresztyének Istene nem azonos a muszlimok Allahjával. Az azonosságra vonatkozó mondatot sem a keresztyének, sem a muszlimok nem fogadják el."

Az ember kérdezhetné: akkor mi a probléma, ha ilyen nagy az egyetértés ebben a tekintetben? Elmondja a szerző, hogy mi az ő problémája: "Szívesen elmondanám ennek a nyilatkozónak, hogy legyünk sokkal szerényebbek, és ne hirdessük, hogy mi ismerjük fel egyedül Isten lényegét. Ne mondjuk, hogy mi láttuk Őt, a többiek nem számítanak, s amiben hisznek, az alacsonyabb rendű dolog."

Vagyis gőgnek minősíti azt, ha valaki vallást tesz a hitéről, és azt mondja például, hogy az az Isten, akit ő megismert, és akiben hisz, nem azonos Allahhal. Érdekes lenne tudni, hogy a szerző vajon azonosnak tekinti-e? Ha igen, miért, ha nem, miért nem? Ennél azonban sokkal fontosabb, hogy mi hogyan gondolkozunk ezekről a kérdésekről. Tudniillik itt ülnek sokan, akik szintén azt gondolják, hogy azonos. Vagy sokan a gyülekezetből kifejtették már nekem, hogy minden nagy vallásnak megvan a maga istene, vagy a maga istenei, és ki-ki azt és úgy tiszteli, ahogyan jónak látja. Vagy hogy végső soron mindnyájan ugyanazt az Istent imádjuk, csak mindegyik vallás a maga kultúrája és hagyományai szerint.

Olyan kérdések merülnek itt fel, amik egyáltalán nem elméleti és öncélú problémák, hanem amik a hitünket érintik. Ilyenek például: hány isten van? Vagy ahogy ő írja a cikkben: a keresztyének Istenének hány arca van? (Ez a címe a cikknek: Isten arcai.) Hogy lehet megismerni Istent, hogy hiteles információ birtokába jusson az ember? Kicsoda Jézus Krisztus? Isten? Isten Fia? Az mást jelent? Vagy csak jeles próféta? Mit kezdünk Jézus kizárólagossági igényével, amikor azt mondja: "Senki sem mehet az Atyához, csak általam." Valóban gőg-e, ha valaki megvallja a hitét? És egyáltalán minek tekintjük a Szentírást és a benne foglalt kijelentéseket?

Ezek a kérdések keresztyén hitünk fundamentumait érintik, és messzemenő következményei vannak mind a földi életünkre, mind az örök életünkre nézve annak, hogy mit válaszolunk rájuk.

Keresztyén identitásunkat és a személyes hitünket is az határozza meg, hogy van-e válaszunk ezekre a kérdésekre, és az mi.

A reformáció hónapjában vagyunk. Két hét múlva hálát adunk Istennek a Wittenbergben megindult reformáció 490. évfordulóján. Reformátor eleink világos és határozott felismerésekre jutottak Isten igéjéből éppen ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban. És amit mondtak, és amit most szeretnék elmondani, az nem dogma. Mi nem dogmákban hiszünk, mi az élő Istenben hiszünk, és az Ő kijelentését tartjuk igaznak, ami a Szentírás.

Éppen ezért most kivételesen az idézett igékkel kapcsolatban szeretném megmondani azt is, hogy melyik hol van megírva. Aki akarja, utánanézhet, és gondoljunk is utána, mert ezt egyszer radikálisan tisztáznunk kell, hogy mit hiszünk valójában.

Ma három alapkérdésre keressük meg a Bibliában a rövid választ. Mit tanít a Szentírás Istenről, mit tanít Jézusról, és mit tanít a róla való vallástételről?

1. Mit tanít Istenről?

Az Isten igéje szerint reformált keresztyén hitünk egyik alappillére az, hogy a Szentírást az élő Isten önmagáról szóló hiteles kijelentésének tartjuk. Aki ezt hiszi, az igaznak tart mindent, ami meg van írva ebben a könyvben, mert hisszük, én hiszem, hogy Isten vezette azokat, akik ezt leírták. Aki ezt nem hiszi, vagy nem így hiszi, azt ugyanúgy szeretjük, mint a többieket. Ennek semmi alapja nincs, amit itt feltételez a cikkíró, hogy aki erről egyáltalán beszélni mer, az gőgös, fölényes, alacsonyabb rendűnek tartja a nem hívőt, és magasabb rendűnek magát. Jézus Krisztus igazi tanítványainak ilyen különbségtétel eszükbe sem jut. Viszont amit a Bibliában Isten önmagáról mond, azt mi ténynek tekintjük, ez nem vitatéma. Például azt is, amit így olvashatunk: "Én vagyok az Úr, nincs más, nincs Isten rajtam kívül" (Ézs 45,5) - ezt mondja Isten.

Senkinek nem jut eszébe olyan badarság, hogy láttuk volna Istent, sőt csak mi láttuk egyedül. Ez csúsztatás, rágalom vagy tudatlanság. Ellenkezőleg: Jézus Krisztussal együtt valljuk, hogy "az Istent soha senki nem látta, az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki Őt" (Jn 1,18). Egyedül Jézus ismeri tökéletesen a mindenható Istent.

És Ő hogy jelentette ki? "Az az örök élet (mondja Jézus), hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust" (Jn 17,3). Eszerint tehát nincs több Isten. Van az egyedül igaz, vagyis egyedül igazi, valódi, valóban létező és valóban Istenként létező személy, és Ő az, aki elküldte hozzánk Jézus Krisztust.

Éppen ezért mi valljuk, hogy ezen az egyedül igaz Istenen kívül, aki ma is uralkodik és a benne hívőkkel kapcsolatba lép, nincs más Isten. Ő minden ember Istene. Úgy, ahogy olvastuk a Jeremiás könyvében. Nincs olyan, hogy keresztyének Istene. Az egyedül igaz Istent nem lehet kisajátítani. Ő az egész teremtett kozmosznak Istene, minden népnek és minden embernek. Csak még nem mindenki ismeri, és nem mindenki ismeri el Őt.

A történelem során az ember teremtett magának isteneket. De az élő, valóban létező, egyedül igaz Isten az, aki így jelenti ki magát a Bibliában: Ő Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak Istene, a Jézus Krisztusnak Atyja. És ez egy mondat. Aki mindezt igaznak tekinti, az ismeri valamennyire Istent.

2. Mit tanít a Biblia Jézus személyéről?

Azt, hogy a láthatatlan Isten az emberré lett Jézus Krisztus személyében lett láthatóvá a számunkra. Ő az, aki isteni természete mellé magára vette a mi emberi természetünket is, és így segített rajtunk, mert mi nem tudtunk magunkon segíteni. Ezért - mondja Jézus - "Aki lát engem, látja az Atyát" (Jn 14,9).

Jézus elmondta és elénk élte, hogy milyen az Isten (ha szabad így fogalmazni), hogy ki az Isten. És mi csak annyit ismerhetünk meg az élő egy igaz Istenből, amennyit Jézus Krisztus elmondott nekünk.

A Máté evangéliumában Ő maga szól erről: "Az én Atyám mindent átadott nekem, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú ki akarja jelenteni" (Mt 11,27).

Mi megismerhetjük az egy igaz élő Istent, de csak Jézus Krisztuson keresztül. És ilyen magunkfajta bűnös ember, csodák csodája, kapcsolatba kerülhet az egy igaz élő Istennel, de csak Jézus Krisztuson keresztül. Csak Őreá való tekintettel. Csak vele együtt jelenhet meg egy bűnös az Isten előtt, egyébként az Isten szentsége megsemmisíti a bűnöst. Ezért mondja Jézus: "Én vagyok az út (nem az egyik út), az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam" (Jn 14,6).

Jézusnak ez a kijelentése veti fel az Ő kizárólagosságának az igényét, ami nagyon bántó sokak számára. Nem a keresztyénség kizárólagosságáról beszél a Biblia, hanem Jézusnak, mint Megváltónak a kizárólagosságáról.

Vajon legitim-e Jézusnak ez az igénye? Igen. Miért? Azért, mert kizárólag Őbenne teljesedtek be évszázadok próféciái, jövendölései. Kizárólag Ő volt az, aki képes volt örök isteni természete mellé magára venni a mi emberi természetünket, és emberré lévén így segített rajtunk. Kizárólag Ő volt az, aki bűn nélkül élt ezen a földön. Kizárólag róla mondta a Mindenható: "Ez az én szeretett fiam, akiben gyönyörködöm, Őt hallgassátok." Kizárólag Jézus halt meg helyettünk a kereszten. Milyen nevet tudnánk még mondani, aki ezt végrehajtotta? És kizárólag Jézus áldozatát fogadta el Isten érvényes elégtételként az emberiség, benne személy szerint a mi bűneinkért is. És kizárólag Jézus támadott fel a valóságos biológiai halálát követően úgy, hogy többé nem fog meghalni. Az Ő kizárólagossági igényének ez a bibliai alapja.

Ez a kizárólagosság azonban nem jelent kirekesztést! "Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és terhet hordoztok." Olyan kizárólagos az Ő evangéliuma, hogy azt mondja: "Aki csak szomjazik, jöjjön énhozzám, és igyék." Ez az egy feltétel van: aki szomjazik. Vagy így szól: "Mindenki hozzám jön, akit az Atya nekem ad, és aki hozzám jön, azt én semmiképpen el nem küldöm." Jézus kizárólagossági igénye egyben azt jelenti, hogy mivel kizárólag Ő tudta ezt elvégezni, mindannyiunk előtt kinyitotta a mennyország kapuját, megnyitotta az Istenhez visszavezető utat, vagyis az igazi emberséghez, az elveszített élethez visszavezető utat is.

Mi a Szentírás kijelentése alapján valljuk, hogy Jézus egyenlő az Istennel (Fil 2,6). És valljuk azt, amit szintén Ő tanít: "Az Atya nem ítél el senkit, hanem az ítéletet egészen a Fiúnak adta át, hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, ahogyan az Atyát tisztelik. Aki nem tiszteli a Fiút, az nem tiszteli az Atyát sem, aki Őt elküldte" (Jn 5,22-23).

3. Mit tanít a Biblia az Istenről és a mi Megváltónkról, Jézusról való vallástételről?

Először is azt: ez kötelesség. Az Ő tanítványainak ez az egyik fontos feladatuk. Ez volt az utolsó parancsa mennybemenetelekor a benne hívőkhöz: "Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Mert aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik" (Mk 16,15-16).

Az emberiség megmentésének az egyik feltétele ez, hogy a megmentő Krisztusról szóló jó hírt hirdessék minden teremtménynek. Ez parancs. De nemcsak parancs, mert így rideg lenne - ezzel küldi Jézus az övéit. És mi vonzza az övéit? Az emberek iránt érzett felelős szeretet, mégpedig a személyválogatás nélküli felelős szeretet. Mert ha itt van a zsebemben a gyógyszer, és találkozom olyannal, akiről tudom, hogy erre lenne szüksége, de nem tudja beszerezni, és nem adok neki: gazember vagyok. És ha amiatt hal meg: a gyilkosa vagyok. Ez a Biblia tanítása, és ezt nem kell nagyon bizonygatni, érezzük, hogy így van.

Jézus a benne hívőkre bízta az életmentő evangéliumot, ezért nemcsak kötelességük azt hirdetni minden teremtménynek, hanem mivel az övéinek a szívébe beoltja a mások iránti szeretetet is, ezért a szeretet is indítja őket arra, hogy mondják azt el másoknak.

Ebben semmiféle fölényérzet nincs. Nincs ott a másik megvetése, hiszen éppen azért akarok segíteni rajta, mert szeretem, dehogy vetem meg! Az ilyen ember nem tartja magát többnek, mert tudja, hogy ki emelte ki a mélységből és hogyan emelte ki, és mindent az ő Megváltójának köszönhet. Egyszerűen csak olyan fontos információk birtokába jutott, amiknek az igazságáról meg van győződve, hogy ezt nem titkolja el mások előtt, hanem továbbadja nekik, az ő érdekükben. Olyan tényekre hívjuk fel mások figyelmét, amiktől függ az életünk és az örök életünk.

Egyébként a Szentírás annyira gondol még arra is, hogy a módja megfelelő legyen a hitvallástételnek, hogy például ilyet olvasunk a Bibliában: "... legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet. Ezt pedig szelíden és tisztelettudóan, jó lelkiismerettel tegyétek..." (1Péter 3,15-16).

Nemcsak arra nézve kapunk eligazítást, hogy mit mondjunk, kiről beszéljünk, hanem még arra is, hogyan. Nem fölényesen és kioktatóan, de mondjuk szelíden és tisztelettudóan.

Mi tehát, akik ezt hisszük, az úgynevezett posztmodern gondolkozás érték-relativizációjával szemben, az újkor (idegen szóval: New Age) vallásokat összemosó szinkretizmusával szemben, és egyáltalán mindenféle tudatlansággal és hitetlenséggel szemben valljuk azt, amit alapigénkben olvastunk: "Van ugyan sok isten és sok úr, de nekünk egyetlen Istenünk az Atya, akitől van a mindenség, mi is Őérte, és egyetlen Urunk a Jézus Krisztus, aki által van a mindenség, mi is Őáltala." És ez az egyetlen Isten senkivel nem azonosítható, mert csak önmagával azonos. De önmagával minden esetben azonos, mert "Őbenne nincsen változás, sem fénynek és árnyéknak váltakozása", ahogy a Bibliában olvassuk (Jak 1,17).

Tisztában vagyunk azzal is, hogy ez a hitvallás nem korszerű, nem diplomatikus, és nem illik bele ebbe pluralista világba, amiben élünk. S miközben ez a világ hirdeti a toleranciát, éppen ezzel a hitvallással szemben lesz egyre kevésbé toleráns. Ezzel teljesen tisztában vagyunk, de Ravasz László szavaival élve: emiatt azért nem kívánjuk felszámolni magunkat pusztán udvariasságból. És főleg semmiképpen nem kívánjuk megtagadni az élő Istent, akit valamennyire már megismertünk, és azt a Jézus Krisztust, aki szeretett minket és önmagát adta érettünk. Nem kívánjuk megtagadni a Szentírás egyetlen igazságát sem, sőt szeretnénk azokat egyre mélyebben, összefüggésükben, konzekvenciáikkal együtt megismerni és vallani.

Egyébként az Istenről való hitvallástétel az üdvösség kérdése is. Ezt olvassuk a Bibliában: "Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta Őt a halálból, akkor üdvözülsz" (Róm 1o,9). Maga Jézus pedig ezt mondta: "Aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom azt az én mennyei Atyám előtt" (Mt 10,32). Ez nekünk létkérdés, hogy Ő megvalljon minket az Atya előtt.

Összefoglalva: az egyetlen igaz Istenről és a megváltó Jézus Krisztusról való vallástételért gyakran volt üldözésben részük Krisztus tanítványainak. Az első keresztyének közül sokan vállalták a vértanúhalált is azért, mert Jézust vallották Úrnak, és nem a császárt. És úgy látszik, hogy ahogy közeledünk a mi Urunk dicsőséges második eljöveteléhez, ismét élesedik a helyzet, és egyre többet kell szenvedniük azoknak, akik Őt annak hiszik, akinek kijelentette magát, és ezt meg is vallják mások előtt. Krisztus elkötelezett tanítványainak azonban ezt vállalniuk kell. Mi nem sodródhatunk az Istent nem ismerő és az Ő uralmát el nem ismerő világgal. Mi szeretnénk mindvégig hűek maradni ahhoz, aki hű volt és engedelmes volt érettünk a kereszthalálig. Ő ígérte nekünk: "aki mindvégig kitart, az üdvözül" (Mt 24,13).

Szeretnénk majd elénekelni egy gyönyörű hitvallás-éneket Jézus Krisztusról, ennek most csak az első versét énekeljük imádság előtt.

Jer, dicsérjük az Istennek Fiát,
A szép szűznek áldott szent magzatját,
E világnak édes Megváltóját,
Bűnösöknek kegyes szószólóját.
(286,1 dicséret)

---

Imádkozzunk!

Dicsőséges Urunk, Jézus Krisztus, magasztalunk téged azért, mert akik téged szeretnek, azoknak kijelented magadat. Köszönjük ezt a felfoghatatlan nagy ígéretedet. Szeretnénk hivatkozni most erre.

Könyörülj rajtunk, hogy hadd tartozzunk azok közé, akik ismerik és megőrzik a te parancsaidat, így szeretnek téged, és ezért egyre jobban megismerhetünk téged.

Köszönjük, hogy az az örök élet, hogy megismerjük az egyedül igaz Istent, és tégedet, aki az életedet adtad értünk.

Könyörülj rajtunk, Urunk, hogy ne üres szólam legyen ez a szánkon, hanem hadd telítődjék ennek az örömével és bizonyosságával a szívünk. Hadd legyen ez rendíthetetlen meggyőződésünk, és tudjunk erről nagy szeretettel másoknak is úgy beszélni, hogy reméljük, ez új életet jelent az ő számukra is.

Kérünk, Szentlelked vezessen minket ebben, hogy meggyőződéssel s meggyőzően tudjunk megvallani téged.

Könyörülj rajtunk, hogy ne dogmákban higgyünk. Mi téged akarunk egyre jobban megismerni, és tudjuk, hogy téged a veled való együttlét során, a te követésedben, neked engedelmeskedve lehet igazán megismerni. Segíts el minket erre a lelki életközösségre már itt, és majd az örökkévalóságban is.

Köszönjük, hogy eközben a legszemélyesebb gondjainkat is rád bízhatjuk, mert neked gondod van reánk. Így hozzuk azt eléd, és így könyörgünk hozzád. Indíts minket napközben is szüntelen imádságra. Hadd maradjunk folyamatos kapcsolatban veled. Hadd lehessünk eszközzé a kezedben. Lehessünk a te küldötteid, akik komolyan vesszük parancsaidat és ígéreteidet, s akiket használhatsz mások üdvösségére.

Tedd a mi egész életünket csendes istentiszteletté, hogy akármit cselekszünk, mindent a te dicsőségedre tudjuk tenni.

Kérünk, segíts most folytatni az imádságot, és tedd azt e mai napon mindannyiunk számára egyértelművé, hogy mit hiszünk rólad, kinek tartunk téged, és segíts, hogy aztán ahhoz tartsuk magunkat a gyakorlati életünkben is.

Ámen.