PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2010. május 2. (vasárnap, anyák napja) Cseri Kálmán

"KÉPMUTATÁS NÉLKÜL"

Alapige: 2Tim 1,5

---

Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, olyan sokszor elmondtuk most egymás után, hogy te vagy a mi Urunk. Bocsásd meg, ha ezt mégsem vesszük komolyan. Bocsásd meg, ha még mindig nem természetes, hogy naponta újra, akár többször kérdeznénk: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? Bocsásd meg, ha sokszor mi akarunk rábeszélni téged, hogy cselekedd azt, amire vágyunk.

Áldunk téged azért, mert tudhatjuk rólad, hogy a te akaratod mindig jobb, mint a mienk, mert egyedül a te akaratod jó akarat. Ebben bízva borulunk le most is előtted és szeretnénk hálát adni.

Bocsásd meg, hogy oly sok panasz, elégedetlenség, zúgolódás hagyja el a szánkat.

Könyörülj rajtunk, hogy tudjunk bővölködni a hálaadásban, hiszen fel sem tudnánk sorolni a te gondviselő szereteted számos bizonyítékát, bűnbocsátó kegyelmed nagyságát, hosszútűrésedet.

Köszönünk minden igét, amit megérhettünk eddig, és amivel munkálkodtál az életünkben. Köszönjük, hogy most is azzal a vágyakozással jöhettünk ide, hogy te szólj bele az életünkbe. Egyedül te tudod, hogy mire van valóban szükségünk, és egyedül te tudsz nekünk adni érdemi választ a kérdéseinkre: tanácsot a bizonytalanságunkban, fizikai és lelki erőt, bocsánatot, feloldozást, életet.

Köszönjük, hogy te mindezt ígéred a téged keresőknek. Könyörülj rajtunk, hogy valóban téged keressünk most, és készíts itt találkozást veled, és ebben a találkozásban hadd jussunk el teljesebb önismeretre, és hadd ragyogjon fel előttünk a te örökkévaló szereteted.

Könyörgünk igédért, amivel ma is teremteni tudsz. Tedd az emberi szót isteni újjáteremtő igévé, hogy így formálódjék, tisztuljon mindannyiunk élete.

Ámen.

---

Igehirdetés

Ma tíz órakor a gyerekek is itt lesznek majd a gyülekezetben. Szeretnének egy rövid anyák napi műsort adni, és közösen is megköszönni édesanyjuk sok szeretetét. Ha a gyerekek itt vannak, akkor mindig az ő menetrendjükhöz szoktunk igazodni mi is, velük pedig most az Apostolok Cselekedeteiről írott könyvet tanulmányozzuk. Éppen az a rész következik, amikor Pál apostol figyelmét Lisztrában felhívják egy fiatalemberre, egy bizonyos Timóteusra, hogy igen derék és mélyen hívő fiú, az életén is meglátszik: képmutatás nélküli hite van. Az apostol magával viszi ezt a fiatalembert, és az ő munkatársa, később pedig utóda lesz a szolgálatban.

Amikor az utolsó levelét írja az apostol, kivégzése előtt a börtönből, - a Timóteushoz írt második levelet - akkor ezt említi fel: képmutatás nélküli hit lakozik benned. És hangsúlyozza, hogy ez a hit lakozott már a nagyanyádban, Lóiszban, édesanyádban, Eunikében, és Isten kegyelméből ez a hit lakozik benned is.

Nemcsak azt említi meg a levélben, hogy együttérez Timóteussal, mert tudja, hogy gyakran fáj a gyomra, hanem megemlíti, hogy olyan hite van, amelyikbe nem keveredik képmutatás. Nem az iskoláira hivatkozik, és még csak nem is arra, hogy Páltól mit tanult, hanem arra, hogy otthonról mit hozott. Nem a nagymama és az édesanyja plántálta belé a hitet, azt Istentől kapta ajándékba Timóteus is. De nagymama is, édesanyja is képmutatás nélküli, hiteles krisztusi életet élt előtte, és ez a példa hatott a kis Timóteusra.

Éppen ezért anyák napján arról szeretnék most szólni az ige alapján, hogy milyen óriási kiváltság, és ugyanakkor kimondhatatlan felelősség, gyönyörű feladat is édesanyának, szülőnek, pedagógusnak lenni. Egyáltalán mindenkinek, akinek megadatik az a lehetőség, akárcsak egyszer-egyszer is, hogy formálható, kis emberpalántákat tápláljon, védjen és neveljen szóval, és ami azt mindig hitelesíti vagy lerontja: a példaadással is, hogy képmutatás nélküli hitre tudnánk segíteni azokat, akiket Isten reánk bízott.

Timóteusról ezt említi meg itt Pál apostol, és arra gondoltam, mivel a gyerekek is itt lesznek majd közöttünk, hogy három gyerekről szeretnék szólni, amit a Szentírás róluk elmond. Három olyan gyermekről, akiket felkészítettek a szüleik az élet harcaira úgy, hogy természetesen nem is tudták, mi vár majd a gyermekeikre, de ők megtették a magukét, és nemcsak enni adtak nekik, nemcsak öltöztették őket, hanem Isten igéjét csöpögtették a fejükbe már gyerekkorukban, és olyan értékrendet alakítottak ki a példájukkal is a szívükben, aminek később egész életükön át hasznát vették.

Ezeknek a gyermekeknek volt valamijük, amit csak hívő szülőktől lehet megkapni, és amire adott esetben támaszkodhattak, és nemcsak maguknak, hanem másoknak, a környezetüknek is áldásukra lehettek.

1. Az elsőnek a nevét sem tudjuk, csak azt tudjuk róla, hogy aranyos kicsi lány volt, mélyen hitt Istenben, és ebből másoknak is hasznuk lett. (2Kir 5).

Nagyon régen élt Izráelben, 2800 évvel ezelőtt, amikor sötét idők jártak arrafelé. Hosszú ideje már egy hitetlen király, Aháb uralkodott, akinek a felesége még gonoszabb volt, pogány is volt, és a gyerekeik sem voltak különbek. Szinte beszélni sem volt már szabad Istenről, akik pedig beszéltek Istenről, sőt Isten igéjét hirdették volna tovább, azokat sorban kivégeztették. A prófétákat üldözte, sokat közülük megöletett.

Nem érdekelt már senkit semmi más, csak a pénz meg a túlélés. Nagy aszály is volt, éhínség következett. Nagy nyomorúság volt akkor azon a népen.

Ennek a kislánynak azonban hívő szülei voltak. Honnan tudjuk ezt, amikor a Biblia nem is említi a szüleit? Onnan tudjuk, hogy egészen bizonyos, hogy voltak neki szülei. Az meg a viselkedéséből egyértelműen következtethető, hogy otthon sokat hallhatott az élő Istenről.

Gyerekfejjel is ismerte Isten nagy tetteit, el tudta sorolni, hogy mi-mindent cselekedett az ő népének hatalmas Istene, aki ma is ugyanolyan nagy, mint annak idején, amikor a világot megteremtette, amikor őseiket Egyiptomból kihozta, amikor a Vörös-tenger Isten szavára kettévált.

Isten ma is él, ma is ugyanolyan hatalommal cselekszik. Nagyon szereti a benne bízókat. Nem véletlenül történnek az események. Ő irányít mindent. Tőle lehet és kell elfogadnunk a helyzetünket, jót és rosszat egyaránt. Ő ma is cselekszik. Lehet tőle kérni dolgokat, és Ő bármit megtehet, amit akar.

Az ő kicsi gyerek-szívében különös erős hit és bizalom született meg ez iránt az élő Isten iránt. Ezt onnan tudjuk, hogy amikor egyszer elrabolták, és eladták rabszolgának Szíriában, odakerült a szíriai hadvezér házába cselédnek, és meghallotta, hogy gazdája gyógyíthatatlan beteg, akkor odaállt a gazdaasszonya elé, és nagy bátorsággal, ugyanakkor alázattal és tisztelettel azt mondta: a mi Istenünk kétség nélkül meg tudná gyógyítani az én gazdámat. Bárcsak egyszer találkozna azzal a prófétával, aki Samáriában dolgozik, mert Isten rajta keresztül bármit megtehet.

Honnan veszi ezt a rendíthetetlen hitet? Hogy jut ilyen bátorságra leány létére, kis cseléd, rabszolga létére? Honnan van a szívében ilyen szeretet az ellensége iránt? Ez a részvét, ez az együttérzés, hogy egy betegen segíteni kellene, s én tudom, hol van a segítség - hát akkor, mint egy csendes útjelző tábla, mutatom neki a helyes irányt: ha elmennél Samáriába, ott az élő Isten embere meggyógyítana téged. És Naámán elmegy, és gyógyultan jön haza.

Egy kicsi gyermek, aki a bálványok világában az élő Istenre mutat, aki a halál közelében az életet képviseli, aki a lelki sötétségben világít, és egy kiúttalan helyzetből gyermeki hitével mutatja a biztos kiutat: arrafelé van szabadulás.

Honnan veszi mindezt? Az iskolában akkor sem tanítottak ilyeneket, mint ahogy ma sem. Ezt csak otthonról hozhatta. Hallott a hatalmas Istenről a szüleitől, feltehetően az ő szülei is képmutatás nélküli hittel beszéltek neki Istenről, ez hitelesítette a számára, és kisgyermek-szívében gyökeret vert az élő Istenbe vetett igaz hit, és kezdte teremni a gyümölcsöket.

Ráadásul milyen sokat jelenthetett ez neki abban a helyzetben! Nem kell képzelődnünk, elég csak azt komolyan venni, ami le van írva a Bibliában. Egy kisleány egyik pillanatról a másikra idegen közegbe kerül. Először még a nyelvet sem érti, amit beszélnek körülötte. Dolgoztatják keményen, lehet, hogy ehhez otthon is hozzászokott már - bár mindannyian hozzászoktatnánk a gyerekeinket az örömmel végzett munkához! Szóval keményen dolgoztatják. Kilátástalan a jövője, lehet, hogy ott öregszik meg, vagy ott fog belepusztulni a munkába, de nem a kétségbeesés jellemzi. Nem nyafog, hogy hazamegyek anyukához, hanem vállalja a helyzetét, elfogadja azt Istentől, helytáll ott, ahova éppen az ő hite szerint Isten állította, és hasznára lesz másoknak.

Ráadásul ott van benne ez az együttérző, megértő, segíteni kész szeretet. Ilyet csak Isten tud kimunkálni mindenkiben. De ezek szerint már egy kisgyerek szívében is kimunkálhatja. Mi ennek a feltétele? Az, hogy halljon Istenről. Ismerje meg az igaz Istent, a hatalmas Isten tetteit. Tettein keresztül Őt magát. S ahogy megismeri, merjen egyre bátrabban bízni benne, merje egészen rábízni magát, akár kicsi lány, akár nagyobb lány, akár még gyermek, akár már édesanya, hiszen láttuk, hogy Timóteus édesanyja is az édesanyja képmutatás nélküli hitét látta maga előtt jó példaként. És mehet tovább nemzedékről nemzedékre. Nem a hitet örököljük a hívő felmenőinktől, de az ő jó példájuk és bizonyságtételük által Isten támaszthat hitet a gyermekek szívében. Erre nagyon szép és meggyőző példa Naámánnak ez a kis szolgája.

Az a kérdés fogalmazódott bennem, amikor ezen gondolkoztam, hogy nem akartok ilyen gyerekeket és unokákat nevelni? Ez a része rajtunk múlik. Hallanak-e otthon Isten nagy tetteiről? Hozzátartozik-e a mindennapi beszédtémákhoz otthon az, hogy Istenről is beszélünk: Kicsoda Ő? Mit tett értünk?

Észrevesszük-e, ha hívők vagyunk már, Isten tetteit az életünk hétköznapi eseményeiben? Láthatják-e azok, akik körülöttünk élnek, a mi képmutatás nélküli hitünket? Vagy pedig éppen a képmutatásunk botránkoztat sokakat, és tart távol másokat Istentől, és azt mondják: ha ez a keresztyénség, köszönöm szépen, nem kérek belőle. És igazuk van. Csak nem az a keresztyénség!

A keresztyénség az a képmutatás nélküli magatartás, amikor egybeesik az, amit valaki gondol és mond, mond és tesz. Amikor nincs szakadék a szép szavaink, buzdító szónoklataink és a hétköznapi cselekedeteink és mindennapi életünk között, hanem ez az utóbbi szemlélteti az előbbit. Sőt, előtte jár az előbbinek, a beszédnek. Mert azt hiszem, minden szülő tudja, hogy a gyerekeinkre sokkal nagyobb hatása van annak, amit látnak otthon, mint amit hallanak tőlünk. Ezért fontos a képmutatás nélküli hit.

Ha így nevelnék sokan a gyermekeiket, akkor húsz-harminc év múlva egy ilyen nemzedék nőne fel, vagy legalábbis az akkorra felnövő nemzedék egy része ilyen lenne, akik látták otthon a képmutatás nélküli hitből fakadó életet. Megkívánták azt. Közben ők maguk is hitre jutottak, és adott esetben, talán ilyen váratlan megpróbáltatások között, helyt tudnak állni, és Isten kezében lesznek eszközzé. Mint ahogy ez a kicsi leány is.

2. Nos, az ő nevét nem tudjuk, de 200 évvel később élt egy olyan fiú, akiről szintén részletesen ír a Szentírás. Azt már tudjuk, hogy őt Dánielnek hívták.

Őt is egy idegen hatalom rabolta el, amikor a babilóniaiak elpusztították Júdát és Jeruzsálemet. Az ifjúság színe-javát is magukkal hurcolták afféle janicsár-képzőbe. Meg kellett tanulniuk a hódító nyelvét. Meg kellett tanulniuk a hódító bálványainak a tiszteletét, a vallását, az ideológiáját, és remélték, hogy saját népük ellenségeivé tudják átnevelni őket. (Dán 1.).

Ilyen átnevelőbe került Dániel is, olvassuk ennek a részletes leírását könyvében. Mivel ezt sokan ismerik, nem akarom annyira részletezni, mint a kisleány történetét. Lényeg, hogy kikerül az internálótáborba, ahol velük kivételezni akarnak, mivelhogy ilyen feladatra szánták őket, és a király ételéből kapnak enni. Ő pedig tiltakozik. Hogy jut ilyen eszébe egy tizenéves fiúnak abban a helyzetben - majdnem azt mondom: szögesdrót mögött?

Miért tiltakozik? Mert ez nem egyezik a Szentírással. Szentírás? Most tedd félre ezeket a dolgokat, kisgyerek, örülj, hogy kapsz enni. Ő örül, hogy kap enni, de ő mindenképpen engedelmeskedni akar a Bibliának. És honnan tudja, minek kell engedelmeskedni? Onnan, hogy otthon megtanították neki.

Az is sötét időszak volt vallási, hitbeli, erkölcsi szempontból, de ő tudja, hogy miről mit ír a Szentírás. Ezt nyilván nem magától tanulta, ehhez kell a szülőnek a magatartása. A szülőnek is fontos, hogy mit tanít a Szentírás, és beszél a gyermekének róla. És amiről meg van írva a törvényben, hogy tisztátalan, azt ő köszöni szépen, nem eszi meg. Ez ott lehetetlennek tűnik, Isten azonban mégis lehetségessé teszi.

Megvalósul Dániel álma. Ő ragaszkodni akar Isten igéjéhez, és Isten lehetővé teszi neki abban a helyzetben is, hogy ragaszkodjék hozzá. Ez kihat az egész életére, átformálja őt, egy korrupt világban hallatlanul becsületesen dolgozik. Nagyítóval sem találnak az ellenségei semmi kifogásolhatót a munkájában. Ez az ellenségeit még inkább bosszantja. El akarják tenni láb alól, de Isten ott is megőrzi. A végén szép karriert fut be, a birodalom második embere lesz.

Miért? Azért, mert Isten így látta jónak. De miért volt ő erre kapható? Mert szoros közösségben élt Istennel kisgyerek kora óta. Ragaszkodott az igéhez, és rendszeres, állandó, komoly imaélete volt: a másik kezével kapaszkodott Istenbe. Imádkozott naponta többször. Abbahagyta a munkát, félretett mindent akkor is, amikor nem volt szabad, amikor életveszély fenyegette azokat, akik imádkoznak. Ő akkor is leborult az irodájában naponta háromszor, jelképesen kinyitotta az ablakot, hiszen az imádság ablaknyitás a mennyre. Jöjjön a menny tiszta levegője, áradjon Isten ereje, szentsége az ő kis nyomorult életébe, mert ő ragaszkodik Istenhez és az Ő igéjéhez.

Akkor is, ha ez nehéz? Akkor is. Sose mondta Isten, hogy ez könnyű lesz. Akkor is, ha áldozatot kell érte hozni? Akkor is, mert ez mindenképpen megéri, és nemcsak neki lesz ebből áldása, hanem rajta keresztül másokat is hatalmasan megáld Isten.

Jellemző-e ez ránk? Egyrészt, hogy ismerem az igét, és adott esetben, amikor egy váratlan helyzetbe kerülök, a Szentlélek eszembe juttatja az odaillő igét. No de csak az juthat eszembe, ami bement az eszembe egyszer. A Szentlélek azt hozza elő onnan. Ehhez egyszer meg kellett tanulni, amikor még nem is tudtam, hogy majd mikor lesz rá szükség, és lehet, hogy életmentő lesz.

Tanuljuk-e mi így Isten igéjét, hogy legyen tele a szívem, az értelmem, és amikor szükség van rá, a Szentlélek előhozza? Hozunk-e áldozatot azért, hogy rendszeres, komoly imaéletünk legyen? Ez nem megy áldozat nélkül. Ez magától nem megy, mert rengeteg ellensége van. Azért van sok ellensége, mert nagyon fontos, hogy a hívő ember életében ez a maga rangját, helyét, fontosságát megkapja újra és újra.

Van, akinek naponta meg kell harcolnia azért, hogy tegyen félre mindent és komolyan, elmélyülten imádkozzon. Akinek az imádság nem vallásos kötelesség vagy teljesítmény, hanem olyan, mint a lélegzés: nem bírom ki nélküle. Megfulladok, ha nem veszek levegőt. Összeesem lelkileg, ha nem tartom a kapcsolatot állandóan az én mennyei Atyámmal.

A kis Dániel példája minden mai gyereknek is példa lehet, és példa lehet minden felnőttnek is.

3. A harmadik gyermek ez a Timóteus, akiről már mondtam több mindent. Itt különösen szép az, hogy nemzedékről nemzedékre megy tovább az isteni áldás.

Elkezdi egy asszony, ez a bizonyos Lóisz, aki a leányát hitben neveli és Isten igéjének az ismeretére neveli. Aztán az a leány megnő, férjhez megy egy pogány emberhez - még ezt is megtudjuk, egy göröghöz, születik egy kisfia, de ő a kisfiát ugyanúgy hitben neveli, mint ahogy őt nevelte az édesanyja. És nem amiatt sápítozik, hogy apuka görbén néz ránk, vagy ő nem jön velünk a templomba. Gyere kisfiam, megyünk mi ketten. És nemcsak templomba, hanem az élő Istenhez vezeti el.

Amikor Pál apostol Lisztrában jár első missziói útján, akkor Euniké és Timóteus ott vannak a gyülekezetben, és hallják az evangéliumot életükben először. Hallanak egy nevet: Jézus. Ő az Isten Fia. Benne teljesedtek be az ószövetségi ígéretek. Az Ószövetséget ismerte Euniké és Timóteus is. Azok benne teljesedtek be? Ki ez a Jézus? Felébred a szívükben a vágy, az érdeklődés, és úgy mennek haza, hogy hisznek. A hit hallásból van, mégpedig az Isten igéjének a hallásából.

És folytatódik otthon a beszélgetés, és a néhány hitre jutott lisztrai keresztyén összejár rendszeresen, erősítik egymás hitét. Amikor néhány év múlva Pál apostol megint odaérkezik, akkor megsúgják neki a hívők: van itt egy nagyon értékes fiú. Ez komolyan veszi azt, amit Jézusról mondtál, és másoknak is mondja, és az élete megváltozott. A Cselekedetek könyvében le van írva, hogy dicsérik neki Timóteust. Pál beszél vele, és így lesz a munkatársa. (ApCsel 16,1-3).

Lóisz csak egy kislányt vezetett az élő Istenhez, a leányát, Eunikét. Euniké is csak a fiát, de a fián keresztül már százakat és ki tudja hányakat nyert meg Isten az üdvösségnek.

Azt az egyet, akit Isten reád bízott, ha odairányítod Őhozzá, majd Ő használja. De ehhez képmutatás nélküli hitet kell látniuk az életünkben a gyerekeinknek, unokáinknak, mindazoknak, akik körülöttünk élnek.

És látniuk kell, mert ezek a gyerekek sem rejtették véka alá a hitüket. Mit jelent az, hogy képmutatás nélküli hit? Milyen a képmutató? Olyan, aki mást mutat, mint ami valójában van. Egy látszatot akar fenntartani. Általában többet, szebbet, nagyobbat akarunk mutatni, mint ami van. Vagy néha egészen mást. Aztán néha leesik az álarc, mikor lehajolunk valahova, és meglátszik a valóság. Ez nagy csalódást okoz.

Nem kell álarcokat hordani! Vállalni kell bűnös önmagunkat, aztán vállalni kell bocsánatot nyert bűnös önmagunkat, és így beszélni másoknak is a bűnbocsánat lehetőségéről. A bűn komolyságáról, a kegyelem nagyságáról. Az élő Istenről. Az élő Jézus Krisztusról. Akkor nem szöveg lesz, amiből elegük van, főleg a fiataloknak, de mindnyájunknak, hanem akkor életet látnak, amit esetleg a szöveg megmagyaráz, vagy értelmez, és mutatja az utat azoknak, akikben felébredt a vágy.

Mind a három gyermeket az jellemezte, hogy helytálltak a maguk helyén, és hasznosak voltak másoknak. Eszközzé válhattak Isten kezében. Akarunk-e ilyenek lenni, és akarunk-e ilyeneket nevelni?

Hadd mondjam azt, szinte, mint egy jelszót: testvérek, elő a Bibliával! Elő kellene venni otthon mindennap. Mi akadálya van annak, hogy legalább, akik hajlandóak rá, néhány percet Isten igéjével töltsünk naponta? A gyerekeknek lehet ehhez kedvet csinálni.

Máig emlékszem arra, milyen vidám, derűs, tartalmas rövid esti áhítatok voltak, amíg a gyermekeink itthon voltak, s főleg, amíg kicsik voltak. Tele voltak kérdéssel. Ha nem volt kérdésük, úgy fejeztük be. Nem elvárás, nem kötelező, nem illendő volt, hozzá tartozott úgy az estéhez, mint a fogmosás meg a mosakodás. Mert hogy lelke is van az embernek, meg a gyermeknek is, és nemcsak a testét kell lecsutakolni esténként, hanem a lelkét is tisztába kellene tenni, ha nem akarjuk, hogy belefulladjon a szennybe és fuldokoljon, mint ahogy a hitetlen emberiség körülöttünk.

Isten ezért is adta az Ő igéjét, ezért kínálja nekünk az imádság lehetőségét, és ezért várja, hogy aki már ismeri Őt, az ne hallgasson róla. Aki már szereti őt, az szeresse a körülötte élőket is annyira, hogy mutatja a hozzá vezető utat, és legyen ránk is jellemző a képmutatás nélküli hit. Amit pedig képmutatásnak ismerünk fel, azt valljuk meg Istennek, és hagyjuk el még ma. És akkor megújul az életünk, és majd Ő használ minket úgy, ahogy ezeket a bibliai szülőket is.

---

Imádkozzunk!

Istenünk, köszönjük neked ma mindnyájan az édesanyánkat. Köszönjük, ha még neki is hálát mondhatunk, és ha már elment közülünk, szeretnénk továbbadni mindazt a jót, amit tőle hallottunk, láttunk és kaptunk.

Köszönjük, hogy reánk is bíztál embereket, sokunkra gyermekeket is. Könyörülj rajtunk, hadd éljük át ennek a nagy lehetőségét és szent felelősségét.

Megvalljuk bűnbánattal, hogy a képmutatásnak számos formája ver gyökeret gyakorlatunkban. Könyörülj rajtunk, és segíts mindenekelőtt meglátni mindazt, ami képmutatás az életünkben. Bevalljuk, hogy sok közülük már beidegződéssé vált, már fel sem tűnik, nem is gondoljuk, hogy másként is lehetne. Egyenesen, tisztán, becsületesen, szentül gondolkozni, beszélni és élni.

Kérünk, segíts el minket ilyen életre. Taníts minket úgy élni, hogy világítson az életünk. Olyan nagy sötétség van körülöttünk, Urunk!

Könyörülj rajtunk, hogy hadd fogjon fényt az életünk a te közeledben, Urunk Jézus Krisztus, aki magad vagy a világ világossága, és hadd legyünk így mi is a világ világosságává, ahogyan ezt te mondtad. Kérünk, hogy mindattól, ami beárnyékol pillanatnyilag minket, szabadíts meg.

Könyörgünk a felnövekvő nemzedékért. Polip-karokkal vonja magához az istentelen világ. Olyan nehéz hinnünk, hogy erősebb ennél a te mentő szeretetednek a vonzása. De hisszük, és hinni akarjuk ezt, Urunk, és amit megtehetünk a reánk bízottakért, készek vagyunk megtenni. Támogass minket és vezess minket ebben.

Köszönjük, hogy rád bízhatjuk gyülekezetünk gyermekeit és fiataljait is.

Könyörgünk azokért, akik holnap kezdik el az érettségi vizsgákat. Könyörgünk azokért, akik nem tudják, hogyan folytassák a tanulmányaikat vagy munkájukat. Könyörgünk azokért, akiknek egyáltalán nincs semmilyen munkalehetőségük pillanatnyilag. Könyörgünk mindazokért, akik tanácstalankodnak, bizonytalankodnak, és átélik a maguk erőtlenségét, kiszolgáltatottságát.

Segíts mindnyájunkat, hogy egészen kiszolgáltassuk magunkat neked, és hadd tapasztaljuk meg, hogy a te kezedben biztonságban vagyunk, mert neked gondod van a benned bízókra.

Köszönjük, hogy minden gondunkat tereád vethetjük. Így könyörgünk gyülekezetünk jövőjéért is. Könyörgünk a nyári csendeshetekért. Könyörgünk azokért a csoportokért, amelyek ezen a hétvégén elmentek, hogy a te igéd körül elcsendesedjenek, egymás hite által épüljenek. Olyan nagy szükségünk van mindnyájunknak erre.

Könyörgünk a betegeinkért, különösen azokért, akik előtt semmiféle javulási lehetőség nincs. Őrizd meg őket kétségbeeséstől, csüggedéstől, tanítsd őket minden helyzetből tereád nézni, Urunk Jézus Krisztus.

Köszönjük, hogy folytathatjuk az imádságot itt és majd otthon is.

Ámen.