PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2010. május 23. (pünkösdvasárnap) Cseri Kálmán

ERŐT KAPTOK

Alapige: ApCsel 1,8

---

Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, szerető mennyei Atyánk, köszönjük az ünnepek csendjét.

Megvalljuk bűnbánattal, hogy annyira pörög az életünk, hogy ünnepelni is elfelejtünk lassan. Különösen nagy tetteidről nehezen emlékezünk meg. Áldunk, hogy minden ünnep valami olyanra emlékeztet, amit értünk tettél isteni hatalmaddal, irántunk való nagy szeretetedből.

Köszönjük neked, megváltó Urunk Jézus Krisztus, hogy a pünkösd is arra emlékeztet, hogy ígéreteidet megtartod.

Áldunk azért, mert valóban nem hagytál minket árván. Elküldted Szentlelkedet, aki vigasztal, bátorít, biztat, vezet. Elsegít minket tisztánlátásra, helyes önismeretre, és segít abban, hogy téged is annak lássunk, aki valójában vagy.

Kérünk Urunk, hogy ezen az ünnepen ne csak a te Lelkedről hangozzék a beszéd, hanem te magad légy az, aki Szentlelked által meggyőzöl minket arról, hogy mi az igazság. Szeretnénk a te igéd világosságába kerülni.

Kérünk, semmi ne vonja el most a figyelmünket rólad és arról, amit az érdekünkben mondasz nekünk. Kérünk, hogy az emberi beszéd mögött hadd érzékeljük a te teremtő igéd erejét. Szólj bele az életünkbe a mi javunkra. Teremts egészen újjá minket, hogy veled közösségbe kerülve áldássá lehessünk mások számára is.

Könyörülj rajtunk, és tedd az együttlétünket valóban istentiszteletté.

Ámen.

---

Igehirdetés

A pünkösdi történetet olyan szemléletesen írja le Lukács, hogy szinte magunk előtt látjuk az eseményeket és a szereplőket.

Jézus mennybemenetele után tanítványai és szűk családjának néhány tagja naponta összejött egy jeruzsálemi lakásban és imádkoztak. Az egész magatartásukat azonban egy bizonyos erőtlenség jellemezte. Igaz, megjegyzi a Szentírás: kitartóan imádkoztak, de egyelőre még sejtelmük sem volt arról, hogy mitévők legyenek, és - ha durván hangzik is - meg kell állapítanunk, hogy senkinek nem volt haszna abból, hogy ők voltak.

Annál meglepőbb az, hogy egyik óráról a másikra előáll Péter és azt javasolja: ne bújjanak össze félve, hanem menjenek ki az utcára, ahol nagy ünnep lévén akkor igen sokan tartózkodtak, és mindjárt programot is javasol a társainak: beszéljenek az embereknek Jézusról, Jézus kereszthalálának és feltámadásának a jelentőségéről. Mindarról amit ők, mint szemtanúk átéltek, és hívjanak Jézushoz másokat is.

Ez egészen meglepő és váratlan javaslat volt. Az meg még inkább meglepő volt, hogy ez az írástudatlan halászember milyen prédikációt mondott ott el. Minden szó a helyén volt, az egy megszerkesztett beszéd volt, odaillő ószövetségi igékkel illusztrálta, amit mondott, és nagy erővel szólt arról, hogy Jézust az ott levők feszítették keresztre, de ez nem véletlen baleset volt, nemcsak a hivatalosok rosszindulata miatt történt, ez Isten örök tervébe illik. Jézus nem a saját bűnei miatt szenvedte el a halált, hanem a mi bűneink büntetését hordozta. Ezért aki benne hisz, azt már nem sújtja Isten igazságos ítélete. Aki Jézusban hisz, bűnei bocsánatát és új életet, örök életet kap. Térjetek meg hozzá!

Ez volt a summája Péter prédikációjának, és azt olvassuk: szíven találta a hallgatókat az, amit mondott. És még azon a napon mintegy háromezer ember hitre jutott, és ennek a jeleként megkeresztelkedett.

Péter olyan erővel prédikált, ahogyan korábban csak Jézust hallották. Másnap Péter és János olyan erővel gyógyítottak meg egy gyógyíthatatlan beteget, ahogyan korábban csak Jézustól látták. Amikor azok, akik ott voltak és hívők lettek, hazamentek és minderről beszámoltak, olyan erővel hangzott az ő egyszerű bizonyságtételük, hogy otthon is sokan hívőkké lettek, és néhány év alatt a Földközi tenger egész medencéje tele lett kicsi keresztyén közösségekkel. Valami különös erő kezdett áradni pünkösdkor. És amikor emiatt a tanítványokat börtönbe zárták, ezt is különös erővel viselték.

Mi történt itt voltaképpen?

Ők is ekkor értették meg, hogy most teljesedett be Jézus ígérete. Ő megmondta világosan, hogy eljön egy nap, amikor "erőt kaptok és tanúim lesztek." A mennybemenetele előtt azt mondta: maradjatok Jeruzsálembe, amíg felruháztattok mennyei erővel. Ezt nem értették, mit jelent, és nem tudták, meddig kell erre várni, de komolyan vették. Ott maradtak, és pünkösd napján átélték: most teljesedett be ez az ígéret. Ez az az erő, ami nem belőlük fakad, nem az ő produktumuk. Ennek az erőnek a munkáját ők is mintegy nézik, noha rajtuk keresztül munkálkodik Jézus.

Mert Jézus ugyan felment a mennybe és látható módon testben már nincs velük, de ezek szerint lelkileg, az Ő Szentlelke által mégiscsak itt van. Sőt, most már nemcsak velük, hanem bennük. Ez furcsán hangzik az ember materialista gondolkozásra beállított agya számára, de ezt élték át. Belülről ad nekik olyan gondolatokat, amelyek nem rájuk jellemzőek, hanem Jézusra. Belülről kapnak olyan indítást, aminek a következtében egyértelmű, mit tegyenek. És belülről jutnak eszükbe olyan gondolatok, jutnak olyan döntésekre, amelyeken keresztül Jézus irányítja őket. A lelkileg jelen levő Jézus, Jézus Lelke, a Szentlélek.

Ezért mondhatjuk azt, hogy a Szentlélek munkája hasonlít az elektromos áramhoz. Az áram sem látható. Ránézek egy vezetékre, de ránézésre nem tudom megállapítani, hogy feszültség alatt van, vagy nincs. De az áram jelenléte vagy hiánya a hatásából kétségbe vonhatatlanul megállapítható.

A Szentlélek is láthatatlanul volt jelen, de kétségbe vonhatatlanul megállapítható volt, hogy milyenek voltak a tanítványok Szentlélek nélkül a maguk tanácstalanságában és erőtlenségében, és milyenekké váltak, amikor kapták a Szentlélek ajándékát, és mire tudta használni őket Jézus Krisztus.

Ahogyan az áram, a feszültség nem a vezetékből ered, hanem ha az a vezeték valami módon össze van kötve az erőművel, az erőforrással, ugyanígy ez az erő sem a hívőből ered, hanem aki kapcsolatba került az élő Istennel, abba beleárad ez a mennyei erő. Jézus azt ígérte: maradjatok Jeruzsálemben, amíg felruháztattok mennyei erővel, és majd ennek a hatásából következtethettek arra, hogy jelen van.

Ez az erő, vagyis a Szentlélek egyrészt átalakítja azt, aki kapja ezt az ajándékot, másrészt - ahogy itt Jézus mondta - hitelesen tud Jézusról beszélni másoknak, azoknak a javára, életének a megoldása végett, és őket is ide segíti.

Ha őszinték vagyunk, akkor meg kell állapítanunk, hogy ez a mennyei erő hiányzik mindannyiónkból, amikor a világra jövünk. A Biblia egyebek között arról szól, hogy Isten ezt kínálja mindenkinek, aki Jézusban hisz. És ahogyan Jézus tanítványai erőtlenek voltak a Szentlélek nélkül, úgy mi is azok maradunk mindaddig, amíg át nem éljük ezt: mit jelent a Szentlélek ajándékát kapni. És ahogy ők erőt nyertek, amikor betöltötte őket a Szentlélek, ugyanez történhet és történik ma is mindazokkal, akik Jézus Krisztusban hisznek.

Azt hiszem, arra nem kell illusztrációkat sorolnom, mert mindannyiónk szomorú tapasztalata, hogy milyen sokféleképpen éljük meg az erőtlenséget. Akár fizikai formában, úgy, hogy néha valóban igaz ám az, amit így mondunk: jártányi erőm sincs. Amikor az ember csak vonszolja magát és görnyed a terhei alatt. Vagy amikor lelki terheket hordozó emberek azt mondják: nem bírom tovább! - és akkor egy hosszú felsorolás következhet: nem bírom tovább a fizikai fájdalmakat, a kiszámíthatatlanságot, a bizonytalanságot. Nem bírja tovább valaki a házasságát vagy az egyedüllétét, az anyagi gondokat, a szüntelenül kellemetlenkedő embereket... Nem bírjuk tovább! És van olyan erőtlenség is, amikor nagy álmokat szőnek emberek, de nincs erejük a megvalósításhoz. Olyan szemléletesen mondja ezt a Szentírás: Amikor szülésig jutnak a fiak, de nincs erő a szüléshez.

Az Ószövetség ír egy Josafát nevű királyról, aki egyszer váratlanul nagyon nehéz helyzetbe került egész népével együtt. Az emberek szeme rajta volt, hogy mondja meg, most mi a tennivaló, de ő nem tudta, mi az. Olyan őszintén mondja Istennek: Urunk, nincsen erőnk ezzel a nagy tömeggel szemben, amely ellenünk támadt. De úgy folytatja: a mi szemeink tereád néznek.

Ezt az erőtlenséget élték át Jézus tanítványai Jézus mennybemenetelekor. Tíz nap múlva, pünkösdkor pedig, egyszerre magától értetődővé vált a számukra, hogy nem egymást kell melengetniük összebújva és tanácstalanul imádkozva, hanem mutassák az Istenhez visszavezető utat azoknak, akik erről még nem hallottak. Nem magukat féltették már a bizonyságtétel következményeitől, hanem azokat kezdték el félteni, akik még a lelki sötétségben voltak, és nem ismerték Jézus Krisztust. Egyszerre magától (mi tudjuk, hogy magától a Szentlélektől) felelősség, szeretet ébredt a szívükben mások iránt, és még azt a képességet is megkapták, hogy úgy tudjanak a Jézusról szóló evangéliumról beszélni, hogy azt mindenki megérthesse.

Mi történt tehát pünkösdkor?

Az történt, hogy az az Isten, aki megteremtette és irányítja ezt a világot, Jézus Krisztus személyében egészen közel lépett hozzánk, hogy segítsen rajtunk. A Szentlélek személyében pedig még közelebb lépett a hívőkhöz, be egészen az emberbe, és ott belül hajt végre olyan változást, amit mi sem magunkban, sem egymásban nem tudunk elvégezni, és ennek a következtében Jézus tanúi is lesznek ezek az emberek.

A Szentlélek nem személytelen erő, hanem élő személy, maga Isten. A Szentlélek adja ezt az erőt, és aki ezt kapja, az kétségbe vonhatatlanul tud erről bizonyságot tenni. A Szentlélek ott volt már a teremtésnél is, és ott van minden ember újjáteremtésénél. Szentlélek nélkül lelkileg érzéketlenek, tehetetlenek, lelkileg halottak vagyunk.

Pál apostol olyan szemléletesen mondja, hogy akiben nincs Isten Szentlelke, annak a számára egyszerűen bolondságnak tűnik mindaz, amit Isten mond, mert nem érti. Kicsik vagyunk hozzá, nem érjük fel ésszel. A Szentlélek segíti el a hívőt tisztánlátásra, helyes önismeretre, igaz Isten-ismeretre. Aki kapja Isten Szentlelkét, az előtt egyszerre kinyílik a Biblia.

Olyan sokszor vagyok ennek tanúja, amikor egy újjászületett ember azt mondja: új világ nyílt ki előttem - ami addig is ott volt, csak nem volt érzékszerve, hogy annak a valóságát érzékelje. De most Isten Lelke közel hozza a számára, és nem túlzás, amikor azt mondja: meghallottam, hogy mit mondott nekem Isten. Nem a dobhártyáján keresztül, hanem a lelki érzékszerve állt helyre, és tudja, hogy ebből a sok betűből, ami ide le van írva, mi az, ami Isten személyesen hozzá szóló szava, és képes ennek engedelmeskedni, és öröme van, miközben engedelmeskedik. Az nem külső kényszer, hanem belső késztetés. Egészen megváltozik az ilyen ember. A Biblia úgy mondja: új szíve lesz. Új természetet kap, és ez a természet Jézuséhoz hasonlít. Egyszerre sikerül megvalósítani azt, amire addig csak vágyott.

Hadd mondjak erre egy egyszerű példát.

Járt a gyülekezetünkbe egy nagyon nehéz természetű fiú. Olyan igazi anyaszomorító volt. Sokat panaszkodott is rá a családja, megkeserítette otthon mindenkinek az életét. A fiatalokkal nyári csendeshétre készültünk, és ő is jelentkezett. Nagyon szégyellem, de bevallom őszintén: nem örültem a jelentkezésének. Hozta is a formáját, az első napokban sok gondot okozott az egész közösségnek. Azután a hét közepén azt kérte: beszélgessünk. Leültünk egy csendes helyre. Emlékszem, sokáig nem szólalt meg, a cipője orrát nézte. Egyszer csak elkezdett keservesen zokogni. Kamasz fiúknál ez ritkaság, annak komoly oka van.

Én addig imádkoztam csendesen. Amikor meg tudott szólalni, elkezdte sorolni, hogy mi-mindennel keseríti ő a családja életét. És hányszor akart megváltozni, de nem tud. Most ezeken a napokon megértette, és most már ő ezt tudja, csak még nem meri igazán hinni, hogy Jézus Krisztus valóban az ő büntetését szenvedte el a kereszten. Tehát, ha ő hisz, akkor Isten nem őt bünteti meg a bűneiért, mert ezt a büntetést már Jézus elszenvedte. De vajon ennyi bűnre is van bocsánat, mint amennyit ő elkövetett? Őt most már csak ez érdekli, és az, hogy lehetne-e vajon Istennel újat kezdeni?

Megkérdeztem tőle: mi van megírva a Bibliában? Nem vizsgáztatni akartam, mert válaszoltam is a kérdésre, de ilyenkor ez a fontos: mi van megírva, nem az, hogy ki mit gondol, ki hogyan érez... Mit mond nekünk erről Isten? Például azt mondja: "Ha megvalljuk bűneinket, Ő hű és igaz, megbocsátja bűneinket és megtisztít minket minden hamisságtól." (1Jn 1,9).

Megkérdeztem: ott van-e zárójelben: ki véve a te gazemberségeidet? Nincs ott. De az ott van: minden hamisságtól. Akkor ezt kellene komolyan venni. Megkérdeztem: azt, amit nekem elmondott, elmondaná-e az Úr Jézusnak. Válasz nélkül lehajtotta a fejét, és elkezdett imádkozni, életében először hangosan. Egy üde, kedves, nyers, minden kegyeskedéstől mentes, őszinte imádság volt. Egy életgyónás. Megköszönte mindazt, amit akkor már hittel el tudott fogadni, és a végén azt kérte, hogy ne egyedül kelljen küszködnie önmagával a továbbiakban, ő az egész életét alárendeli az Úr Jézus akaratának, jöjjön és tegyen vele, amit akar.

Csodálkozásunkra már aznap egy másik ember volt közöttünk. Segítőkész, csendes, alázatos - ezek a tulajdonságok korábban végképp nem voltak jellemzőek rá. Amikor hazajöttünk, a szülei nem hittek a szemüknek. Várták, hogy majd elmúlik ez az álom. Aztán nem múlt el. Isten kegyelméből nem múlt el a mai napig. Utána is követett még el komiszságokat, de azokat ő maga ítélte el a legjobban, s rendezte az érintettekkel és Istennel. Azóta az ő akkori osztályából sokan itt vannak a gyülekezetben. Észre sem vette, hogy tanúvá vált. Hamar kiderült róla a tanév kezdésekor, hogy valami nagy változás történt. Ő ennek az okát elmondta. Hívott másokat is az Úrhoz, és a maga egyszerű módján tanú lett. Vagyis pontosan beteljesedett egy XXI. századi fiatal életében, amit itt Jézus mondott: "Erőt kaptok, miután a Szentlélek eljön reátok, és tanúim lesztek."

Erőt kapott ahhoz, amit a saját erejéből nem tudott megvalósítani, és amit egyikünk sem tud megvalósítani, hogy átformáljuk magunkat belsőleg. De a Szentléleknek volt erre ereje.

Az ő esete azért is tanulságos számomra, mert minden részlete arról árulkodik, hogy mi Isten Szentlelkének a munkája. Mert az is a Lélek munkája volt, hogy egyáltalán eljött arra a hétre. Elmondta utólag, hogy kézzel-lábbal tiltakozott a szülők parancsa ellen. Jól van, emiatt ne legyen veszekedés otthon, kibírja ő azt a hetet. Úgy hallotta, délutánonként lehet focizni, így elviselhető lesz. Így jött el. Ez is a Szentlélek munkája volt. Az is, hogy megértette ott a lényeget, ami elhangzott. Az is, hogy felismerte a bűneit. Az is, hogy nem szégyellte azokat néven nevezni. Az is, hogy komolyan vette, amit Isten az Ő igéjében erre nézve mond. Az is, hogy megszólal hangosan imádkozva egy idegen előtt az, aki korábban olyat nem tett. Ez mind a Szentlélek munkája. Ezt a munkát Isten áldott Lelke sokféleképpen, sokunk életében végzi ma is.

Pünkösd azért történt, hogy ilyen csoda minél több emberrel megtörténjék. Ne felejtsük el azt, hogy ezeknek a csodáknak, a Szentlélek embereket újjáformáló munkájának társadalmi kihatása is van. Mi itt tömegesen arra várunk, hogy ebben a nagy világkáoszban rendbe jöjjön az országunk gazdasága. Vannak többen, akik azt mondják: nem lehet ott kezdeni, mert a gazdasági válságnál mélyebb az erkölcsi válság, erkölcsileg kell megújulnia népünknek. Ez igaz, de kevesen vannak, akik komolyan veszik, hogy az erkölcs is valaminek a következménye már.

Az élő Istenbe vetett hitnek a gyümölcse egy olyan erkölcsiség, aminek aztán van kihatása a gazdaságra, a kultúrára, az egészségügyre, az emberi együttélésre - mindenre. Tehát, ha a gyökerekhez akarunk hatolni, akkor nem szabad elhallgatni, hogy a mi népünknek elsősorban hitbeli megújulásra van szüksége. Arra, hogy visszataláljunk az élő Istenhez. Arra, hogy ne csak káromkodás formájában emlegessük az Ő szent nevét, hanem ismerjük el - ahogy a Biblia mondja -, hogy Ő az Isten, és ez azt jelenti: Ő tudja egyedül, hogy mi jó nekünk, és akkor teljes bizalommal készek vagyunk azt tenni, amit Ő mond. Akkor ehhez meg kellene ismerni, hogy Ő mit mond. Így lehet visszafelé haladni.

Igazi hitbeli megújulásból fakad olyan erkölcsiség, amivel aztán lehet országot építeni. Ez mindig a Szentléleknek a munkája.

Mert akit Isten Lelke újjáteremt, azt nem a széthúzás és a pártoskodás jellemzi, ami sokszor minket mostanában, hanem egy cél felé törekszik mindenki. És ha Isten Lelke sokakat újjáteremt, akkor nem lenne minden tizedik honfitársunk alkoholbeteg, akkor nem bomlana fel minden harmadik, lassan minden második házasság. Az Istentől újjáteremtett emberek örömmel vállalják a gyermekáldást szerényebb körülmények közé is. Az ilyen ember nem lopja el a másikét, és nem teszi tönkre a közösségét, mert az ilyen ember felszabadult arra, hogy Istennek éljen és másokért éljen.

Ezt mi nem tudjuk elérni sem neveléssel, sem fenyítéssel, sem buzdító szónoklatokkal. Ehhez belül, a szívünkben kell valami radikális, vagyis gyökeres változásnak végbemennie. Ez a Szentlélek munkája. Az, hogy olyan emberek jöjjenek létre lehetőleg minél nagyobb számban, tömegesen, akikről a neves erdélyi költő, Reményik Sándor ír az egyik versében:

AKAROM

Akarom: fontos ne legyek magamnak.

A végtelen falban legyek egy tégla,
Lépcső, min felhalad valaki más,
Ekevas, mely mélyen a földbe ás,
Ám a kalász nem az ő érdeme.
Legyek a szél, mely hordja a magot,
De szirmát ki nem bontja a virágnak,
S az emberek, mikor a mezőn járnak,
A virágban hadd gyönyörködjenek.
Legyek a kendő, mely könnyet töröl,
Legyek a csend, mely mindig enyhet ad.
A kéz legyek, mely váltig simogat,
Legyek, s ne tudjam soha, hogy vagyok.
Legyek a fáradt pillákon az álom.
Legyek a délibáb, mely megjelen
És nem kérdi, hogy nézik-e vagy sem.
Legyek a délibáb a rónaságon.
Legyek a vén föld fekete szívéből
Egy mély sóhajtás fel a magas égig.
Legyek a drót, min üzenet megy végig
És cseréljenek ki, ha elszakadtam.
Sok lélek alatt legyek a tutaj,
Egyszerű, durván összerótt ladik,
Mit a tengerbe visznek mély folyók.

Legyek a hegedű, mely végtelenbe sír,
Míg le nem teszi a művész a vonót.

A hangszer mi vagyunk. A művész a Szentlélek. Nincs olyan hegedű, még ha azt Stradivari készítette, akkor sem, amely magától előadna egy zeneművet. Valakinek kézbe kell vennie. De ha igazi mester veszi a kezébe, akkor hiányos húrú hangszeren is elő tud adni művet. Volt erre példa a zenetörténetben.

Mi csak a hangszer vagyunk, de ha az Isten vesz a kezébe, és azt tehet velünk, amit akar, akkor tanúi lehetünk a szó mindenféle értelmében.

Ha szabad ilyen egyszerű bátorítást mondani: tedd életedet a Mester kezébe! Aztán hadd tegyen veled, amit akar, mert akkor zökken a helyére mindannyiunk élete. Akkor válunk azokká, akiknek Isten eltervezett, és mindez a Szentlélek munkája. Az ilyen emberek tudnak messze a képességeiken felül is teljesíteni, és valósul meg az életükben Isten szép terve.

Mit tehetünk ennek érdekében?

Mert ha elolvassuk a Szentlélek munkájára vonatkozó igéket, ott mindenütt arról van szó: a Lélek cselekszik. Azt mondja Jézus: "kaptok Szentlelket." Azt mondja a másik idézett igében: "várjatok, amíg felruháztattok mennyei erővel." (Lk 24,49). Kitöltetik a Lélek, betöltötte őket a Szentlélek.

Ők semmit sem csináltak? Mit tettek ők?

Azt, amit Jézus mondott: maradjatok a városban, amíg megkapjátok ezt az ajándékot. Ez Isten ajándéka. De az kapja meg, aki azt, amit már hallott tőle, komolyan veszi, vár és imádkozik, mint ahogy a tanítványok tették itt a bibliai leírás alapján is.

Várni és kérni. Miért? Mert ebben a magatartásban alázat van: kifejeződik benne az, hogy rászorulok egy külső, felülről jövő segítségre. Ebben a magatartásban bizalom van: bizonyos vagyok abban, hogy Jézus igazat mondott, és az ígéretét beteljesíti. Meddig kell várnom? Amíg beteljesíti. Mire kell várnom? Arra, hogy azt, amit megígért, beteljesítse. Ezért kell ismerni, hogy mit ígért meg. Tudjam, hogy mire várok.

Ebben a magatartásban önismeret is van: nem tudom magamból kipréselni ezt az erőt, amire szükségem van. De lelki igényesség is van. nem mondok le róla! Ez mennyei erő, ez nem emberi produktum. S ha ezt Isten ígéri minden benne hívőnek, itt vagyok, tartom a kezemet, és várom ezt az ajándékot. És amikor Isten elérkezettnek látja az időt, megadja.

Sokszor az jut eszembe, hogy Szentlélek nélkül olyanok vagyunk, mint aki csónakban evez. Húzzuk az evezőt, aztán néha egymást vádoljuk: nem jól húzza. Ha ügyetlenkedünk, körbe forog a csónak, és nem jutunk sehova, de mégis elfáradtunk. Evezünk, evezünk... Szeretnénk valahova megérkezni.

Aki átéli a Szentlélek jelenlétét és erejét, az pedig vitorláson ül. Fúj a szél, és én csak a vitorlát állítom megfelelő szögbe, hogy minél inkább a szél ereje érvényesüljön és haladunk előre. Nem kell nyögni, izzadni és veszekedni.

És ha nem fúj a szél? Ezt mondta egyszer egy idős lelkipásztor: akkor foltozzuk a vitorlákat és várjuk, hogy a Szentlélek szele odaérkezzék.

Ezért az ilyen ember szüntelen reménységben él. Várja a többet, a még többet, az újabbat, amit Isten az Ő mérhetetlen gazdagságából ad nekünk. A pünkösd végső kérdése az, hogy erőlködés vagy erőnyerés az életünk? Erőlködünk, önerőből valamit el akarunk érni, vagy kitárjuk magunkat bizalommal Isten előtt és várjuk az Ő Szentlelkét, amit Ő ad újra és újra.

Mert egyszer mindnyájan megérkezünk az örökkévalóság kapujához is. És az üdvösség ajtaját semmilyen emberi erővel kifeszíteni nem lehet. Az vagy kinyílik magától az érkező előtt, vagy bezárva marad örökre. És azok előtt nyílik ki magától, akik már itt kapcsolatba kerültek Istennel és kapták az Ő Szentlelkét. Mert az Ő Szentlelke nemcsak az itteni terheink hordozásához meg a róla való hiteles tanúskodáshoz ad erőt, hanem ahhoz is, hogy átlépve majd a mulandó világ és az örökkévaló határát, mindörökké a mi Urunkkal legyünk.

Említettem előbb Josafát király nevét. Ő nemcsak azt mondta az imádságában, hogy nincs erőnk ezzel a nagy sokasággal szemben, hanem ezt is: Uram, a te kezedben van az erő, és senki sem állhat meg veled szemben. (2Krón 20,6. 12).

Az Ő kezéből kérhetjük el mindnyájan ezt az erőt. Nemcsak azt, hogy bírjuk és kibírjuk a napi terheket meg egymást, hanem ezt a mennyei erőt is, ami új életet jelent, új távlatot, új célokat, új eszközöket. Ami valóban újjáteremtő erő.

---

Imádkozzunk!

Istenünk, áldunk azért, mert te nem parancsokat és tilalmakat helyezel elénk, hanem ajándékot kínálsz. Köszönjük, hogy nem az érdemeink szerint ajándékozol, még csak nem is szükségünk szerint, hanem a te kimondhatatlan gazdagságod szerint.

Köszönjük a Szentlélek ajándékát. Köszönjük, hogy nem foltozgatni vagy átfesteni akarod az életünket, hanem egészen újjá tudod teremteni azt.

Megvalljuk bűnbánattal, hogy sokszor magunkban bízva erőlködünk. Húzzuk az evezőt és mindenkire haragszunk: nem haladunk eléggé.

Adj nekünk bátorságot és benned való bizalmat, hogy átszálljunk ebből a csónakból a te vitorlásodba. Adj nekünk hitet, hogy kérjük és várjuk a te Szentlelkedet.

Köszönjük, hogy nem a félelem lelkét adtad nekünk, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. Köszönjük, hogy mennyei erőt kínálsz. Azt az igazi új életet, aminek nem lesz vége akkor sem, ha utolsót dobban a szívünk, és lefogják a szemünket.

Kérünk, Istenünk az ősi zsoltárimádsággal: taníts minket a te akaratodat teljesítenünk, és a te jó Lelked vezéreljen minket az egyenes földön. (Zsolt 143).

Ezzel a bizalommal könyörgünk hozzád szeretteinkért a közelben és távolban. A mi népünkért. Adj ennek a népnek lelki felébredést.

Könyörgünk egyházunkért. Szaporítsad a gyülekezeteket az üdvözülőkkel. Könyörgünk azokért a fiatalokért, akik keresik a helyüket az életben. A pályaválasztás és társválasztás útján te tanácsold őket. Könyörgünk azokért, akik munka nélkül és otthon nélkül tengődnek. Könyörgünk azokért, akik ezekben az órákban is küzdenek az árral. Te erősítsd meg azokat a már-már töredező gátakat is, amik életeket és otthonokat védenek.

Őrizd meg a kenyerünket, aminek egy része most víz alatt van. Te tudsz ilyen értelemben is csodát tenni.

Könyörgünk a gyűlölködőkért, vedd ki ezt a szívükből. Könyörgünk a nélkülözőkért, betegekért, foglyokért, gyászolókért.

Kérünk, Urunk, tégy minket tanúiddá, akiknek van miről, mert van Kiről beszélnünk, és ezt tudjuk mások iránti nagy szeretettel tenni úgy, hogy az életünk illusztrálja azt, amit mondunk.

Újítsd meg, kérünk, a velünk való szövetségedet. Újítsd meg mindannyiónk életét.

Ámen.