PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK |
Pasarét, 2011. április 24. Horváth Géza |
Alapige: Mk 16,1
Amikor elmúlt a szombat...
Imádkozzunk!
Urunk, áldunk és magasztalunk ezen a szép ünnepen. Köszönjük, hogy minden emberi gonoszság, hitetlenség, rosszindulat ellenére, amely valamikor nagypénteken történt, a te üdvterved valósult meg, és eljött a feltámadás napja.
Áldunk, Urunk, hogy Jézus Krisztusban lett minden ígéreted igenné és ámenné. Jézus Krisztusban beteljesedve látjuk üdvösségünket.
Köszönjük, hogy életét adta válságul sokakért, és áldunk, hogy nem maradt a sírban, hanem feltámadt. Ezen mi is örülni szeretnénk, és hirdetni, hogy Jézus él.
Köszönjük, hogy nem engedted, Atyánk, hogy a te Szented rothadást lásson. Taníts hinni bennünket, taníts elhinni mindazt, amit az evangélium és az ige elénk tár és elénk ad. Ha már hiszünk, akkor is növeld a hitünket, kérünk, hiszen egyre jobban szeretnénk megismerni Jézus Krisztust és feltámadásának erejét, hogy annak az ereje munkálkodjék bennünk, erőtlenekben, és egyre erősebbek tudjunk lenni a hitben. Urunk, munkáld, hogy a feltámadáshit életünk alapja legyen, életünk bizonyossága. És kérünk, hogy mi is tudjuk elmondani másoknak nemcsak szavakkal, hanem egész életvitelünkkel, hogy Jézus él.
Áldd meg a te népedet e mai napon itt a templomban is, kérünk, és mindenütt, ahol hirdettetik a húsvéti evangélium. Hadd irányuljon sokak figyelme a megfeszített és feltámadott Krisztusra, az élő Úrra, az egyház fejére, külső dolgok, langyos vallásosság helyett az igaz hitre. Kérünk, munkáld ezt bennünk ezen az ünnepen.
Áldd meg, Urunk azokat, akik gyászolnak, akik a múlt héten is koporsók mellett álltak meg. Adj a szívükbe reménységet, vigasztalást, hogy Jézus feltámadt a halottak közül, zsengéjük lett azoknak, akik elaludtak.
Imádkozunk betegeinkért, akik idős koruk, gyengeségük vagy betegségük miatt nem lehetnek itt közöttünk. Hisszük, hogy összeköt velük is a te drága véred.
Köszönjük, hogy az úrasztala is megteríttetett számunkra, és hirdeted nekünk az Úr halálát, hogy hálaadással járuljunk majd a kegyelem királyi székéhez, és erőt merítsünk Jézus halálából és feltámadásából.
Kérünk, Urunk, minden a te dicsőségedre történjen ezen az istentiszteleten. Végy körül bennünket, szenteld meg szívünket, készíts neved imádására, magasztalására.
Ámen.
Igehirdetés
Az előbb rövid mondatrészt hallottunk, amivel a húsvét, a feltámadás története kezdődik az evangéliumban: "Elmúlt a szombat..."
Ezzel a megállapítással kezdődik a világtörténelem legnagyobb eseményéről való híradás, amely eseményt a legtöbbször ünnepel a világ, hiszen nemcsak húsvétkor ünnepeljük Jézus Krisztus feltámadását, hanem minden vasárnap erre emlékezünk.
Minden vasárnap ezért jön össze az Isten népe a gyülekezet közösségében, hogy Istent énekszóval dicsőítse, magasztalja, áldja az Ő nagyságáért, fenségéért, hatalmáért. Hogy közösen is hozzá imádkozzunk, hogy az igére figyeljünk, az Ő üzenetére, tanítására, és az Ő áldásával mehessünk a templomból haza.
Azt kaptam, hogy a testvéreknek ezt az egy szót hozzam: elmúlt. Erről szeretnék beszélni, hogyan és miért múlt el. Mi az, aminek el kell múlnia.
Ebben az egy szóban is benne van az egész húsvéti evangélium. A római százados, aki elmegy Jézushoz, hogy meggyógyítsa a szolgáját, azt kéri, hogy csak egy szót szólj, mert egy szóban is benne van a te egész valód. Egy szóban is benne van a te igéd. Egy szó is el tudja végezni bennünk azt, amit el akarsz végezni. Egy szóval is tudsz gyógyítani, feltámasztani, új életet munkálni. Mi is így álljunk ehhez az egyetlen szóhoz: elmúlt - Isten ezzel is bele tud nyúlni az életünkbe.
Emlékezzünk a kánaáni asszonyra, aki odamegy Jézushoz, és amikor beszélgetnek, azt mondja: a morzsákból részesednek azok is, akik nem az egész kenyeret akarják. Én ilyen vagyok, Uram, nekem csak egy morzsa kell, mert abban a morzsában is benne van a kenyérnek az illata, és íze.
Ezt az egy szót vizsgáljuk alázattal, figyelemmel, szegezzük tekintetünket az Úrra (nekem is ezt kell tenni, mert én is Őreá szeretnék figyelni), és így lássuk meg, mit jelent az: elmúlt. Elmúlt a szombat, eljött a feltámadás ünnepe, a vasárnap.
Nemcsak egy átlagos szombat a zsidók rendje szerinti ünnepnap múlt el, hanem egy különleges szombat múlt el.
Ott vannak még a tanítványokban, az asszonyokban, a Jézust követő emberekben a nagypéntek történései, eseményei, amit átéltek. Gondolom, szombaton kezdett az bennük még továbbdolgozni. Mindenki latolgatta, fontolgatta, hogy hogyan történt, miért történt, mit láttak, mit éreztek, mit hallottak.
Tudjuk, hogy szombaton a főpapok, a farizeusok küldenek embereket Pilátushoz, hogy őriztesse a sírt, pecsételje le, "mert ez a hitető azt mondta életében: fel fog támadni. Tudjuk, hogy ez nem igaz, ez nem történhet meg. De majd a tanítványai odajönnek, ellopják a testét és majd elhitetik az emberekkel: lám, igaz, hogy feltámadt a halálból."
Emberi gondolatok, machinációk. Az emberi elmének a szüleményei ezek, nagy-nagy furfang - ahogy mondani szoktuk. És valóban, amikor Pilátus azt mondja: csináljátok ti, ők ezt meg is teszik.
Így köszönt rá tehát ott a szombat Isten gyermekeire, a tanítványokra, az asszonyokra, sokakra, és ez a szombat múlik el, amikor a feltámadás hajnalán azt olvassuk: elmúlt a szombat.
Mit jelentett ez ott, és akkor? Elmúlt az a nap, amelyen az igazságtalanság, az emberi aljasság, bűn, az emberi szívnek a gondolatai nyilvánvalókká lettek. Amikor az ember kiadta magából azt, ami benne lakozott. Hiszen, amikor ordítják: feszítsd meg! - akkor az ember kiadja, amit gondol. Amikor az ember Barabbást választja, hogy inkább őt engedd szabadon, akkor az ember kiadja, mi van a szívében, kihez ragaszkodik, kit akar, hogy elszabaduljon. Barabbás szabaduljon el, Jézust pedig feszítsd meg.
Mi-minden történt ott azon a napon! Volt ott közöny, utálat, gyűlölet. Volt ott azon a napon félelem, rettegés. A tanítványok csoportja bizonyára azért volt olyan állapotban, mert azt gondolták: vége az egésznek, a mi szeretett Mesterünk, a mi szeretett Jézusunk, aki olyan sok jót tett itt a földön, ezt érdemelte? Aki felemelte a bénát, reményt adott a gyászolónak, a csüggedtnek, aki kenyeret adott az emberelnek, aki szabadulást hozott az ördöngösnek - kiszolgáltatottá lett, megostoroztatott, szenvedett, óriási sebek lettek rajta, és végül meghalt a Golgota keresztjén.
Talán vége mindennek. Sok-sok kétség, félelem a tanítványokban, egy nagy adag szomorúság, és akkor húsvét hajnalán azt mondja nekünk az ige: elmúlt. Elmúlt valami. Mennyei őrségváltás történt azon a napon. Azok az emberek, akik azért voltak ott, hogy őrizzék a sírt, azok eltűnnek. Jönnek az Isten követei, az angyalok, akik meg azért vannak, hogy majd elmondják a jó hírt. A katonák azért voltak ott, hogy Jézus be legyen zárva valahova, az angyalok pedig azt hirdetik: nincs itt, mert feltámadott.
Elmondják az asszonyoknak: legyen reménységetek, örömötök. Menjetek, és adjátok hírül a tanítványoknak, és még Péternek se felejtsétek elmondani, hogy feltámadt a halottak közül, és előttetek megy Galileába és ott meglátjátok Őt.
Jézus Krisztus feltámadásával legyőzte a halált - mondja a Heidelbergi Káténk. Jézus Krisztus legyőzte a szombatot. Legyőzte ott az emberi gonoszságot, a bűnt, az emberi bántásokat, a szívek indulatait. Véget ért a szombat - legyen áldott érte Isten! Ez a mi élő reménységünk, hogy az ilyen szombatok egyszer véget érnek. Adja meg az Úr, hogy a te számodra is véget érjenek a szombatok, a kételkedések, a kétségek, a megoldatlanságok, amit az asszonyok így fejeznek ki: ki fogja a követ elhengeríteni?
Mennyi kérdéssel van tele a szívük. Ó mennyi kérdése van az embernek. Mi lesz a jövőben? Mi felé megy a világ? Vajon megmaradunk-e vagy elpusztulunk. Merre megy a mi országunk? Merre megy a családom? Merre mennek a gyerekeink? Ki fogja ezt elhengeríteni, megoldani? Ki hoz nekünk szabadulást, gyógyulást, megoldást? És egyszer csak: elmúlt a szombat.
Bizonyára volt már több családban beteg. Többször figyeltem, hogy a betegek mennyire várják, hogy elmúljon az éjszaka. De aki nem tud aludni, az is ezt várja: jaj, csak jönne a hajnal, a zajok. Nem szeretjük a zajokat, de inkább jönnének, mert rossz a csend, a némaság. Jaj, csak megindulna az élet, az első villamos vagy autóbusz, vagy a munkába menő emberek zaja. Jaj, de jó, ha megvirrad. Egy-egy szenvedő élet várja a reggelt.
És ebben, hogy elmúlt a szombat, az van, hogy igen, elmúlik az éjszaka, a sötétség, a gonoszság, az indulat, elmúlik a félelem, és helyébe Isten akar adni valamit neked. Isten azt akarja, hogy világosság ragyogjon, élet támadjon, fény legyen, mert ebben van a mi áldott Urunknak az üzenete.
Az ige nagy kérdése az, hogy el tudod-e mondani: elmúlt a szombat. Isten igéje nemcsak erre a szombatra gondol, amikor Jézus Krisztus még ott van a sírban, hanem arra a szombatra, arra a napra gondol, amikor te is halott vagy még.
A Bibliában ez a szó: elmúlt, két nagyon fontos helyen fordul elő, amit most szeretnék kiemelni. Az egyik 2Kor 5. részében van. Azt mondja ott az ige: aki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak. És miért múltak el a régiek? Azért, mert Jézus Krisztus feltámadása óta elmúlhattak a régiek.
Így mondja a Káténk a kérdés-feleletben, hogy Jézus Krisztus feltámadása által új életben járhatok. Ezt jelenti számunkra, hogy elmúlt, úgy, ahogy az a hajnal két részre osztotta a világtörténelmet. Két részre osztotta a napszakot: éjszakára és világosságra.
Az Isten igéje, ha beleszól az életedbe, két részre fogja osztani. Lesz egy elmúlt. És az a kérdés: tudod-e azt mondani: a régiek elmúltak és újjá lett minden? Elmúlt, azt is jelenti: elmúlt az éjszaka. A Róma 13,12 részben olvassuk: az éjszaka elmúlt, és ezért ideje, hogy úgy járjunk, mint a világosság fiai, mint ahogy nappal illik. Nem dorbézolásban, részegeskedésben, paráznaságban, kicsapongásban, viszálykodásban, irigységben - mert ez jellemezte az akkori gyülekezetek hívőinek az életét is, amíg meg nem tértek, amíg meg nem ismerték a feltámadott Krisztust, az élő Urat. Amíg el nem hitték, hogy az ő életükben is egy új kezdődhet. És egy újnak kell kezdődnie, mert ott van: elmúlt.
Milyen jó lenne, ha ez az új elkezdődne. Vagy sokan úgy vannak, mint némelyikünk, hogy beállítjuk az órát csörgőre, és amikor megszólal, lenyomjuk, megint csörög, megint lenyomjuk - csak még egy kis alvás. Vigyázzunk, nagyon veszélyes, ha nem múlik el a szombat. Nagyon veszélyes a még ez kis alvás, a még egy kis sötétség, még egy kis éjszaka.
Tudjátok, hányan akarták, hogy a szombat ne múljon el? Hányan akarták, hogy mindig szombat legyen? Hányan akarták, hogy Jézus mindig a sírban maradjon, hogy halott maradjon? Amikor fiatal voltam, akkor jött nyugatról egy divatos irányzat: halott az Isten. Hányan akarták, hogy igen, Isten halott legyen. Hányan akarták, hogy Jézust zárják be a sziklasírba, pecsételjék le, ki ne jöjjön onnan! Hányan akarták korlátozni az Ő erejét, hatalmát, Istenségét. Hányan akarták: ne jöjjön ki, hanem maradjon a sírban. Ne menjen be az iskolákba, ne menjen be a munkahelyekre, ne menjen be Jézus sehova, csak maradjon a sziklasírban.
De nem lehetett ott tartani, mert Ő maga az élet. És vagy Ő ment, vagy küldött maga helyett másokat. Jézus is ment - ott majd meglátjátok Őt. Menjetek Galileába, majd találkoztok vele. És küldött maga helyett is férfiakat, asszonyokat, tanítványokat. Ti is menjetek ezt elbeszélni, hogy Jézus Krisztus Úr és király.
Hányan akarják nyújtani a szombatot, de adja meg az Úr, hogy a te számodra felkeljen a nap. Elmúljon a szombat.
Sok embernek vannak előítéletei. Valaki a múltkor azt mondta: azért nem megyek, mert csalódtam a papokban. Mondom: igaza van, magamban is sokszor csalódtam. Csalódtam az egyházban. Ebben is igaza van. Mondom: azért jöjjön, mert itt az a Jézus Krisztus van, akiben nem csalódhatunk. Itt az a Jézus Krisztus van, hogy aki benne bízott, nem csalódott még - mondja az ének. Első lennék én, ha szégyent vallanék.
Hány emberben van ilyen megmagyarázás. Megmagyarázom, hogy miért nem jövök, miért nem vagyok gyülekezetben, miért nem imádkozom. Megmagyarázom, miért nem dicsőítem énekkel az Istent. Nekem nincs jó hangom. Mondtam neki, nekem sem, mégis szeretek énekelni, azért, mert a szívünk énekel, nemcsak a szánk. Mert szeretjük az Urat és magasztaljuk az Ő nevét.
Azt énekeltük: Krisztus feltámadott. Örvendezzünk, vigadjunk, Krisztus lett a vigaszunk. - Énekeljünk keresztyének, ülvén húsvét ünnepeket, új győzedelmi éneket. Elmúlt a te számodra az a szombat?
Amikor olvassuk, hogy elmúlt a szombat és eljött az új nap, a vasárnap, a hét első napjára virradólag - nemcsak az állt ott, hogy felvirradt az új nap, hanem: felragyogott. Ez sokkal erősebb kifejezés. Ugyanez a szó szerepel az Ef 5,14-ben, amikor arról van szó: "serkenj fel, aki aluszol, és támadj fel a halálból, és felragyog tenéked a Krisztus." Itt valamiféle ragyogás történt. Mi is megkülönböztetjük a világosságot, amikor azt mondjuk: ragyogóan süt a nap. Télen is van valamiféle világosság, meg hajnalban is, de amikor azt mondjuk: ragyogóan süt a nap, az teljesen más kategória.
Ilyen lesz az, akinek Jézus Krisztus felragyog. Ilyen lesz az, aki leszámol az életének a múltjával, a sötét cselekedeteivel. Ilyen lesz az, aki megöldökli az óembert és felöltözi az új embert, az Úr Jézus Krisztust, a feltámadottat, mert felragyog neki. Eltűnnek a felhők. Ha ragyog a nap, az azt jelenti: nincs felhő az égen. Eltűnnek a felhők a te hitéleted egéről. Eltűnik minden, ami ezt a ragyogást akadályozná, és boldogan fogod mondani: igen, felragyogott nekem a Krisztus. Az élő Krisztus, a bűnbocsánat Krisztusa, az élet Ura.
Az Isten igéje ragyogott fel nekem. Felragyogott a Biblia üzenete, hogy ki vagyok én és ki az én Megváltóm. Felragyog nekem, hogy mit tettem én, de felragyog, hogy mit tett Ő értem. Felragyog, hogy "halálban hevertem, de Ő felemelt. Az életem ára a szíve vére lett." Felragyog a Krisztus. Hányan voltak, akiknek húsvét után sem ragyogott fel a Krisztus. Nem múlt el a szombat.
Tegnap a híradó végig arról szólt, hogy a magyar nép és szerte a világon a keresztyének hogyan ünneplik a húsvétot. Azt kell, mondjam: nem sokaknak ragyogott fel a Krisztus. Valakik ünnepelnek különféle népszokásokban, hagyományokban. Legtöbben nem is tudják, mit ünneplünk húsvétkor, mi a feltámadás ünnep. Beszéltek ott nyusziról, tojásról - mindenféléről. Aztán van egy vallásos világ, amelyik különféle külsőségekben próbálja nagy-nagy hévvel ünnepelni a húsvétot. De az, amit a húsvét valójában jelent: hogy a régiek elmúltak, újjá lett minden, hogy Jézus Krisztus megbocsátott nekem, és felragyog az arcom, azt ki éli át?
Kettéválasztotta már valami a te életedet? Volt egy addig és egy attól? Volt egy elmúlt idő - úgy mondja az apostol: életetek elfolyt idejében a pogányok szerint éltetek. Ebben születtünk mindannyian, ezt csináltuk. Aztán jött Isten igéje, beleszól az életünkbe, és lesz egy onnantól...
Két példát szeretnék mondani a Bibliából, amikor valaki ezt nem értette meg, hogy elmúlt a szombat. Nehogy azt gondoljuk, hogy kőszívű emberek voltak ezek, Jézustól távollévő emberek, a világ fiai. Azt mondja Isten igéje: ezek tanítványok voltak. Gondoljunk az emmausi tanítványokra. A Lk 24. részben olvassuk történetüket. Húsvét este mennek haza és beszélgetnek egymás közt. Miről? Arról, hogy mik történtek Jeruzsálemben nagypénteken, meg szombaton. És amikor melléjük lép valaki, akiről később megtudják, hogy a feltámadt Jézus, még neki is erről beszélnek:
Te nem tudod, hogy mik történtek? - és mondják, hogy mik történtek. És mondják a szombat eseményeit, a fájdalmat, a reménytelenséget, a küzdelmet, a csüggedést. Olyan jó, hogy Jézus megkönyörül rajtuk, és felfedi magát, és kinyílnak az ő szemeik, meg a szívük is. Még magukon is csodálkoznak: hát nem gerjedezett a mi szívünk? És mennek úgy, hogy számukra még szombat van. Nem múlt el a szombat.
Vagy Tamás, az egyik tanítvány, akinek még egy hét is eltelik úgy, hogy szombat van neki. Neki nem múlik el a szombat. Amikor Jézus bemegy a tanítványok közösségébe, megáll a középen és azt mondja: békesség nektek! Tamás azt mondja: én semmiképpen el nem hiszem, hogy Ő az, majd ha megfogom a sebeit, meg az oldalába beleteszem az ujjam, majd akkor elhiszem. Majd, ha látom... És Tamásnak még egy hétig maradt a szombat. Neki még nincs élő Krisztusa, neki még nincs feltámadt Jézusa.
Szeretném mondani, ha van itt valaki, akinek már évek óta, évtizedek óta csak szombatja van, ha van itt valaki, akinek még nem múlt el a szombat, akinek még nem ragyogott fel Krisztus, akkor most itt az ideje. Vessük le a sötétség cselekedeteit, öltözzük fel az Úr Jézus Krisztust. Ragyogjon fel a te Megváltód. Ne élj többet úgy, hogy csak szombat van. Ne élj többet úgy, hogy csak nagypéntek van. Ne élj többet úgy, hogy neked nincs élő Urad. Te úgy élj, hogy: fölkelt a nap rám véled - ahogy az énekünk mondja: Halálban, éjben vártam én. Fölkelt a nap rám véled. Döbbenjen rá erre a szíved. Milyen jó lenne kimondani: elmúlt.
Nem régen beszélgettem egy fiatalemberrel, próbáltuk kibogozni az életének összekuszálódott szálait. Mindig olyan érzésem volt, hogy ahogy továbbmegyünk, ezek a szálak csak jobban kuszálódnak. Hogy kellene hozzákezdeni, kibontani? De egy életnek a bogait nem lehet ollóval kibogozni, azt csak szépen türelemmel, figyelemmel, szeretettel lehet. A végén eljutottunk oda, hogy azt mondtam: a te életednek egyetlen problémája van, nem tudod kimondani: elmúlt. Azt mondja: nem tudom. Na és ebben akarsz maradni?
A gazdag ifjú nem tudta kimondani, hogy elmúlt. Mi lett a következménye? Elment szomorúan. És húsvét is arról beszélt, hányan mentek szomorúan. Jézus megkérdi: miért vagytok szomorú ábrázattal?
Azt mondják a külföldiek rólunk, akik idejönnek látogatóba, hogy ők ennyi szomorú embert még életükben nem láttak. Jó lenne, ha nem szomorú embereket látnának. Miért vagytok szomorú ábrázatúak? Jézus Krisztus azt kérdi: nem azért, mert nem múlt el a szombat? Nem azért, mert nem tudtad még elmondani: igen, elmúlt, és kezdődött egy új Jézussal, Jézusban, Jézusért. Ez a feltámadott üzenete: Jézusban, Jézussal, Jézusért. Ebben találod meg az életet, a szolgálatodat. Azt, amire Isten rendelt téged.
Végezetül: hogyan vonatkozik ez az ige azokra, akik már Jézusban vannak? Itt is sokan vannak, akik elmondhatják, igen, már elmúlt a szombat, a kételkedésem, a hitetlenségem, a bizonytalanságom, a fenntartásom és új vagyok, és Jézus Krisztusnak szolgálok. Három rövid gondolatot mondok el most nekik, hogy mindannyian tanuljunk belőle, mert most olvassuk Pál apostol korinthusi első levelét, és a 15. fejezet kifejezetten a gyülekezetet a feltámadás tekintetében tanítja. Három dologra lettem különösen figyelmes:
Az egyik, hogy Korinthusban a gyülekezetben némelyek megkérdőjelezték az igehirdetés igazságát. Így mondja Pál apostol: hogyan mondhatják közületek némelyek, hogy nincs halottak feltámadása? Ha Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a prédikálásunk, de hiábavaló a ti hitetek is. Vagyis a gyülekezetben a hívők között, ha nem vagyunk teljesen biztosak mindannyian Jézus Krisztus feltámadásában, ott a gyülekezet megoszlik. Hála Istennek, a gyülekezet nagy része viszont azt mondta: igen, tudjuk, hogy van. Erre vigyázzunk, mert Krisztus egy az Ő népével. A feltámadott Úr Jézus Krisztus feje, irányítója az egyháznak, akiről valljuk, hogy Ő a fő, mi néki tagja. Ő a fény, mi színei.
Azután a gyülekezetnek a figyelmét Krisztus ráirányítja a földiekről a mennyeiekre, ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk. Vagyis a feltámadott Krisztus nekünk nem azért kell csak, hogy ebben az életben járhassunk vele, hanem hogy örök életen keresztül vele lehessünk.
A Kolosséi levélben is ugyanezt mondja: ha feltámadtatok Krisztussal, az odafelvalókat keressétek. Ne a földiekkel foglalkozzatok csak, hanem az odafelvalókat keressétek, ahol Krisztus van az Isten jobbján.
Magunknak kedveskedünk sokszor, ahelyett, hogy másokat mentenénk. Ebben is jó lenne, ha Isten hívő népe azt tudná mondani: elmúlt. Elmúlt a nagy kényelem-szeretetem, elmúlt a nagy vágyam, hogy önmagamat tápláljam, lelkileg hizlaljam, szeretném azt csinálni, amit Jézus Krisztus követei mondtak húsvétkor: menjetek, mondjátok el, bátorítsatok, vigasztaljatok, figyelmeztessetek mindenkit, hogy az idő rövidre van szabva.
Tehát az odafelvalókkal törődni. Vége a kényelmes hívő életnek. Ezt mondja nekünk Pál apostol a korinthusi levélben. Pál így nyilatkozott: azért vállalunk veszedelmet minden percben, naponként a halállal nézünk szembe.
És tudjátok, Pálnak mi adta ezt az elszántságot, ezt a szolgálatvágyat? Azt, hogy a halállal nézzen szemben naponta, hogy veszedelmet vállaljon? A feltámadt Krisztus. Az élő Jézus Krisztus sarkallta őt a szolgálatra. Hogy minél többen megismerjék és meglássák szavai és élete által, hogy Jézus valóban él. Pál apostol egész életében, testében, szolgálatában élő példája volt a feltámadt Krisztusnak.
Húsvétot akkor ünnepeljük igazán, ha mi is élő példái akarunk lenni Jézus életének. Hadd látsszék meg, ki voltam, és mivé tett engem az én Uram. Hogy halál fia voltam, de az élet gyermeke lettem. Hogy aki magam körül forogtam, most csak Jézus körül tudok forogni. Ő az én Uram, Megváltóm, Királyom. Nem késő kimondani az idősnek sem. Olyan aranyos volt egy idősebb néni. Azt mondta: most értettem meg, mi a kegyelem.
Hadd biztassak mindenkit: még ifjúkorodban add át Jézusnak szíved, de az idősebbeknek is: nem késő, lehet és szabad megismerni az élő, feltámadt Urat. "Aki megbocsátja a bűnt, elengedi népe maradékának vétkét", aki késszé és alkalmassá tesz arra, hogy új életben járjunk Ővele, mint világosság ebben a világban.
Adja az Úr, hogy te is ki tudd mondani: elmúlt. Életemnek elmúlt egy szakasza, egy ideje. Új keletkezett, új teremtés lettem, és ennek az alapja és feltétele az volt, hogy Jézus meghalt a mi bűneinkért és feltámadott a mi megigazulásunkért.
Van egy ének, aminek az első verse erről is szól. 618,1. Jó lenne, ha sokan ezt hitből, örömmel tudnánk zengedezni az Úrnak:
Imádkozzunk!
Hajtsuk meg a fejünket, és mindenki csendben köszönje meg az Úrnak, és dicsőítse Jézust azért, hogy feltámadott. Hogy együtt lehettünk gyülekezetben, és hangzik az Ő igéje.
Mindenki kérje, hogy tegye őt újjá, az új életben erősítse meg, és szolgáló, örömmondó békekövetté tudja tenni, hogy mi is tudjuk hirdetni: Ő él.
Ámen.