PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2011. május 29. (vasárnap) Horváth Géza

A GONDOSKODÓ SZERETET OLTALMÁBAN

Alapige: 2Sám 9,5-7

---

Imádkozzunk!

Mélyen meghajlunk színed előtt, örökkévaló Istenünk, királyok Királya és uraknak Ura. Hálával áldozunk neked nemcsak azért, mert ezt kívánod tőlünk, hanem azért, mert ez a szívünk vágya. Ha nem így lenne, bocsáss meg nekünk.

Dicsőítünk azért, mert irgalmad hosszú, szereteted, türelmed végtelen. Áldunk, Urunk, hogy ezzel a szeretettel, jósággal és irgalommal vettél körül bennünket az elmúlt héten is, annak minden napjában, dolgainkban, életünkben, szeretteink között munkánkban, tanulásunkban, kórházban vagy bárhol, ahol voltunk.

Áldunk, hogy most, az ünnepnapon idejöhettünk, a nyugalom napján, hogy áldott közösségben legyünk veled is és a gyülekezettel. Köszönjük elkészített igédet. Kérünk, hogy erővel és hatalommal szólaljon meg. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha kiárasztod Lelkedet arra is, aki szólja, és azokra is, akik hallgatják.

Kérünk, Szentlélek Isten, jöjj közénk, áldd meg az igét, prédikáltasd azt, és ne hagyd szomjúhozni a lelkünket. Köszönjük, hogy azt adod, amire igazán szükségünk van, nem azt, amit sokszor kérnénk vagy várnánk tőled, vagy elvárnánk. Nem azt adod, amire testi életünknek van sokszor szüksége, hanem azt, ami megtart bennünket az örök életre.

Köszönjük igédet, és azt is, hogy Jézus Krisztussal együtt olyan sok mindent adtál nekünk. Áldunk, hogy együtt lehetünk azokkal, akik először vesznek most úrvacsorát konfirmációjuk után. Formálj bennünket nemcsak közösséggé, hanem nagy gyülekezetté, Urunk, itt a templomban és a termekben is, hogy egy szívvel, egy szájjal dicsőítsünk és magasztaljunk téged, és bűnbánattal, de mégis örömmel készüljünk a kegyelem királyi székéhez és asztalához, amelyet megterítettél a számunkra.

Áldd meg a gyermekek számára is az istentiszteletet. Add, hogy az ő kis szívük is megnyíljon előtted, befogadjanak téged és veled éljék az egész életet.

Könyörülj meg rajtunk, Istenünk, hiszen ebből a kegyelemből és könyörületből élünk mi igazán. Legyen tied a dicséret, dicsőség, tisztesség és hálaadás.

Ámen.

---

Igehirdetés

Ennek a mai istentiszteletnek, ha lehet mondani, az a különlegessége vagy áldása, hogy közöttünk vannak azok, akik az elmúlt vasárnap tettek a gyülekezet előtt fogadalmat és hitvallást. Nagy szeretettel köszöntjük őket.

Amikor készültem, és igét kértem erre a napra az Úrtól, akkor ez a történet jött elém. Az volt a szívemben, hogy még egyszer, és remélem nem utoljára, szeretném felragyogtatni mindannyiunk előtt, hogy mi vár ránk a mi Urunknál. Miért érdemes hozzá tartozni, mit kínál Isten annak az embernek, aki az Ő közelében él, aki elhatározza, hogy az Úrral akar járni. Mit jelent nekünk a gyülekezet közössége, mit jelent nekünk a terített úrasztala. És akkor elém jött az elhangzott történet a Bibliából, amely számomra nagyon kedves, és az egyik legmeghatóbb, legcsodálatosabb történet. Talán soha nem tudom úgy olvasni vagy úgy hirdetni ennek üzeneteit, hogy a szemem ne legyen fátyolos. Hiszen Dávid királynak és Mefibósetnek a történetében, a mi Urunknak végtelen megbocsátó irgalmát és kegyelmét láthatjuk.

Egyszer egy idős néni mondta néhány héttel ezelőtt nekem az egyik istentisztelet után, hogy én most értettem meg mi a kegyelem. Így voltam én is, amikor Mefibóset történetét fiatalon először olvastam. Én is ebből a történetből értettem meg, hogy mi a kegyelem. Ha van itt valaki, aki még nem érti, hogy mi a kegyelem, akinek még nem ragyogott fel Isten kegyelme, kívánom, hogy ebből a történetből jusson el oda, mi a megbocsátó, elfogadó, rehabilitáló, a számunkra mindent visszaadó isteni kegyelem.

A történetben arról van szó, hogy Saul és Jonatán meghalt. Mefibóset Jonatán fia, akit mikor a dajka menekíteni akar a vesztes csata után, (ahol nyilván a vesztesre és háza népére ítélet vár), akkor a dajka hóna alá kapja, fut vele keresztül a palotán, de elejti. Olyan szerencsétlenül esik ez a gyermek, hogy mindkét lábára béna lesz. Azután elviszik Lódebárba és ott az egyik Jonatánhoz hűséges embernek a házában nevelgetik évekig.

Amikor Dávid királysága megszilárdul, megkérdi: Maradt-e még valaki Saul háza népéből, aki iránt hűséggel tartozom Jonatánért? Mert Dávid és Jonatán nagyon szerették egymást. Az ő lelkük összeforrt. Saul mindent megtett azért, hogy Dávid ne kerüljön trónra, hatalomra. Életére tört, halálra kereste, üldözte.

És az a csoda történik, hogy Jonatán megszereti Dávidot. Többször figyelmezteti: vigyázz, az én apám mit tervez ellened. És amikor ők meghalnak, Dávid trónra kerül, akkor megkérdi: van-e még valaki Saul háza népéből, akinek én irgalmassággal tartozom Jonatánért? Nem azért tartozom neki, mert megérdemli, nem azért, mert megsajnálom, hanem azért, mert megfogadtam Jonatánnak, az én barátomnak, testvéremnek, hogy kegyelmesen és irgalmasan fogok bánni az ő utódaival.

És van egy szolga, Cibá, aki jelentkezik, és azt mondja: igen, van még egy kis sánta fiú Lódebárban, aki Jonatán fia, akit úgy hívnak: Mefibóset. Dávid ekkor hívatja katonáit és azt mondja: menjetek, hozzátok ide ezt a fiút. A katonák elmennek. Mefibóset hallja, hogy jönnek a katonák érte. El tudom képzelni, hogy az ő kis szíve hogyan remegett, félt. Talán azt gondolta: vége mindennek, vége a nyomorúságnak, vége a fájdalomnak, vége ennek az életnek. Most elszámoltatnak, ítéletre vonnak. És akkor a katonák azt mondják: gyere, Mefibóset, hívat a király.

A király elé viszik, és amikor bemegy a palotába, szembe áll Dáviddal. Dávid pedig azt mondja neki: ne félj, Mefibóset, mert visszaadok neked mindent, amit elvesztett a te apád, nagyapád. Visszaadom Saulnak minden földjét, minden vagyonát. Átíratunk mindent a te nevedre. Nem érdekes, hogy mi volt a múltban, azt felejtsük el. Kezdődik valami új. Visszahelyezlek abba, amiből kiestél, és asztalomnál lesz helyed.

Mefibóset erre azt mondja: mi vagyok én, uram? Egy holt eb vagyok. Egy döglött kutya vagyok. Hogyan érdemlem ezt meg?

Dávid pedig rendelkezik, hogy minden szolga, Cibának minden gyermeke álljon Mefibóset rendelkezésére, szolgálatára. Mefibóset pedig az én asztalomnál fog enni.

Három üzenetét szeretném elmondani ennek az igének, mielőtt az Úrnak asztalához járulnánk.

Isten igéje arról, hogy Mefibóset annak az embernek a jelképe itt a Bibliában, aki kiesett a kegyelemből és mindent elvesztett. Dávid király a mi Istenünknek a jelképe a szentírási szakaszban, aki szeretettel keresi az elvesztettet. És miután megkereste, visszahelyezi elvesztett jogaiba, és mindent megad neki, ami szükséges az ő életéhez. Itt nyilván a megterített asztalnál majd utalunk arra, hogy ez a kegyelem asztala, amelyhez hív bennünket a mi örökkévaló Urunk.

Az első tehát, hogy Mefibóset története annak az embernek a története, aki mindent elvesztett. Mert, amikor Istennel szembefordultunk, Ádám és Éva, első szüleink, ahogy Mefibóset nagyapja, Saul, szembefordult Dáviddal, és mindent megtett azért, hogy halálra keresse, a mi első szüleink is szembefordultak az élő Istennel, az Ő végtelen szeretetével, határtalan jóságával, ajándékozó szívével, és inkább hallgattak a kísértőre, a csábításra. Inkább hittek a Sátánnak, aki ígéreteket tett nekik.

Évekkel ezelőtt olvastam egy újságban. Budapesten szólítottak meg egy hajléktalant. A riporter megkérdezte, hogyan került ide, ki volt azelőtt, most hogyan él? A hajléktalan pedig elmondta: én egy gyár igazgatója voltam, nagyszerű, rendezett körülmények között éltem. Karriert csináltam. Gyönyörű családom volt, és szinte egy palotában laktam, de egyik percből a másikra mindent elvesztettem, és Budapest egyik aluljárójába kerültem. Az ember ott kéregetett és a külsején is látszott, hogy már régen vége a jó anyagi körülményeknek.

Hát igen, ilyen az ember. Ádám és Éva óta elmondhatjuk: mindent elvesztettünk. Semmink nem maradt. Elvesztettük az Istennel való közösséget, az Ő közelségét, a benne való békességet. Elvesztettük azt a teljes örömet, amire a Zsoltár azt mondja: csak Istennél van. Elvesztettük azt a harmóniát, amiben az első emberpár élt.

Ez a hajléktalan, akiről az előbb beszéltem, tudta, hogy milyen volt az az élet. Ádám és Éva, amikor kikerült a Paradicsomból, életük végéig tudták, hogy mi volt azelőtt, mi volt a bűneset előtt, az az élet milyen volt. Volt összehasonlítási alapjuk.

Miért nehéz ma az embereknek az evangéliumot hirdetni? Miért nehéz ma a fiataloknak azt mondani: higgyétek el, és most, ifjúkorotokban adjátok át Jézusnak az életeteket meg a szíveteket? Miért olyan nehéz evangelizálni? Azért, mert a ma emberének nincs ilyen múltbeli képe, ami Ádámnak és Évának még megvolt. Ők nem tudják, mi vár rájuk. Nem tudják mi az, amit Isten készített az Őt szeretőknek. Mi az, amit szem nem látott, fül nem hallott, ember szíve meg sem gondolt, mert ezt csak hittel lehet megragadni. Hit által lehet az enyém.

Egy börtönben történt. Egy édesanya megszülte a gyermekét, egy fiúcskát. Ezt is egy újságcikkben olvastam. A gyermek a börtönben nőtt fel. Vannak ilyen országok, ahol ez megtörténhet. A gyermek már nagyfiúként leírta, hogy a börtönben ő kis fapálcikákkal játszott. Ezt meg azt épített belőle és azt hitte, ez a játék. Amikor azután szabadok lettek, édesanyja beíratta egy iskolába és az egyik osztálytársa meghívta magához. Ennek a fiúnak a szobájában a kisvasúttól kezdve mindenféle játék volt. A kisfiúnak pedig leesett az álla, mert ő ilyet még nem látott. Ő azt hitte, hogy azok a fapálcikák, amivel a börtönben játszott, az a játék.

Igen, mert ennek a kisfiúnak nem volt emlékképe, nem úgy került a börtönbe. Mefibósetnek volt emlékképe, hiszen ötéves koráig a palotában élt. Ő még tudta, hogy mi volt egy vacsorán, tudta, hogy hány szolga járkált körülöttük. Tudta, hogy milyen ruhákat vehetett fel. Neki volt emlékképe. De tudjuk, hogy nekünk nincs emlékképünk. Mi nem tudunk visszaemlékezni, hogy milyen... Ezt csak a Szentírás adja elénk, csak Isten igéje hirdeti nekünk, mert Jézus Krisztusban Isten felfedte ajándékozó szeretetét, és mondja, hogy mi vár rád, mi vár a hívőre, mit kapsz Őbenne, milyen életet élhetsz. Ezt kell elhinni, ez a hit: Elhiszem, amit Isten nekem készített, mert Ő nekem adni akar. Mindannyian addig meg vagyunk elégedve Lódebárral.

Megfibóset is azt hihette: Lódebár a csúcs. Tegyük komfortossá, tegyük elviselhetővé. De hogy ezen lehet változtatni, eszébe sem jut. Sok ember él a maga Lódebárjában, és azt hiszi, hogy ez az élet.

Egy konfirmandus lány azt mondta - amikor a lelkipásztor beszélt neki az új életről, az új szívről, arról, amit Isten készít -: tessék megérteni, én még élni akarok. Nekem még nem kell, amit Isten készít. Lódebárban? Hát az élet?

Azt mondja egyik énekünk: "Az élet nélküled nem élet. Hol te nem vagy, én sem leszek." Lehet Lódebárban élni, lehet Bartimeusként ott koldulni az útszélen, lehet Pál apostolként megszívni magunkat tudománnyal, filozófiával, teológiával. Lehet szakkönyveket elolvasni, de az é l e t az Ő Fiában van.

Isten megmondja, ki az élet. Azt mondja Jézus Krisztus: Én vagyok az út, az igazság és az élet. Ez az élet Őbenne van, csak nála lehet megtalálni. Csak benne lehet igénybe venni és vele lehet élni az életet.

Igen, elvesztett mindent ez a szerencsétlen Mefibóset. De ott a nagy örömhír, hogy egyszer csak a király elkezdi keresni és kerestetni. A mi Istenünknek ez a módszere. Először keresi az embert, másodszor pedig keresteti. Ezért van megírva Lukács 19,10. Mit olvasunk ott? "Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet." És keresteti az embert. Miért? Kiküldte a tanítványait: menjetek széles e világra és hirdessétek az evangéliumot minden teremtésnek. Egyrészt Ő maga is cselekszik, másrészt pedig munkálkodik az Övéin keresztül. Keres és kerestet.

Dávid azt mondja: meg akarom keresni Mefibósetet. Hol van? Aztán kiadja a szolgáknak: menjetek és hozzátok ide. Nem hozhatnátok, ha én nem engedem meg. Nem mondhatnátok: gyere a palotába, ha én nem engedném meg. De mivel én megengedem és mondom, ezért menjetek.

Emlékszünk az evangéliumban arra a csodálatos példázatára Jézusnak, amikor azt mondja: hasonló az Isten országa a királyhoz, aki lakomát készített az fiának. És kiküldi szolgáit: menjetek, keressétek, hozzátok ide a hivatalosakat. Amikor azok nem akarnak jönni, akkor azt mondja: menjetek a keresztutakra, és hívjátok be a sántákat, vakokat, csonkabonkákat, mert van még hely, és az én házamnak meg kell telnie.

Ez a keresés és ez a kerestetés folyik ma is. Így keresett és keres benneteket Isten, és így kerestetett általunk is vagy mások által, akiktől csak hallottatok egyetlen bibliai igét is.

Az az érdekes, hogy Dávid nem szerette a sántákat. Erre én is csak most figyeltem fel, az előző fejezetekből, ahol ez benne van. Amikor Dávid elfoglalja Jeruzsálemet, akkor a jebuzeusok kiüzennek neki: mit akarsz te itt? Téged még a sánták meg a vakok is elűznek. Még azok is kibabrálnak veled, Dávid. És akkor Dávid azt mondja: ne jöjjenek be a sánták meg a vakok Jeruzsálembe. Dávid meggyűlölte a sántákat.

Mit jelent ez ránk nézve? Azt, hogy Isten megmondta az Ő ellene szegülő és lázadó embernek, hogy nem jöhettek elém. Emlékszünk Mózes könyvéből: maradjatok le, ez a nép ne jöjjön elém. Mózes, te feljöhetsz, mondok neked dolgokat, azt add át a népnek, de ez a nép ne jöjjön elém. Mert Isten igazságos Isten, és megmondta az első embernek, hogy a bűnnek következménye van. A bűn zsoldja halál. És akkor Dávid azt mondja: van egy sánta, akit Jonatánért szeretek. Nekem megvannak az elveim, a kikötéseim, de van egy sánta, akit Jonatánért szeretek.

Mi nem állhatnánk az Úr elé. Se te, se én. Senki nem járulhatna az Úr elé, de egyszer Isten azt mondta: az én fiamért, Jézusért... Az Ő engesztelő áldozatáért, a Golgotáért, a kereszt szentségéért, a Báránynak a természetéért mégis jöhetsz. Szeretlek és elfogadlak. Ó micsoda kereső, megmentő, irgalmas szeretet! Mert Isten megemlékezik szövetségéről. Erről szól az egész Szentírás. Hányszor mondja Isten: megemlékezem szövetségemről. Megemlékezem Dávidról, az én szolgámról.

Az egész Újszövetség arról szól, hogy Jézusért Isten kegyelmet gyakorol velünk és irgalmasan néz ránk.

És mit csinál Dávid? Ez a harmadik. Visszahelyezi az elvesztett jussába Mefibósetet. Ahogy az előbb énekeltük, ebben a kedves adventi énekben, hogy Isten megmondta az első emberpárnak, hogy (e szomorú esetben nem fognak heverni, hanem) elvesztett jussukba és boldogságukba visszahelyezi. Ez a kegyelem.

Ne félj, Mefibóset, ne félj, bűnös ember, ne félj, te sánta, vak, te mezítelen, te nyavalyás, ne félj, te vétkező, ellenálló, kételkedő, hitetlenkedő. Ne félj, mert én kegyelmet akarok gyakorolni. Jézusért, az én Fiamért asztalomnál lesz helyed. Hív az Ő asztalához. És Mefibóset ezentúl gondoskodó szeretet oltalmában élhet. A hívőnek ezt kínálja Isten.

Egyetlen mondatot, ezt az igét vigyétek el testvérek: amikor valaki visszajön az Úrhoz, ez nem azért van, mert ő tud jönni, hiszen Mefibóset nem tudott jönni, de hozták. Hozta a megbocsátó szeretet. Lehet, hogy valamelyik katona az ölébe vette és úgy vitte oda. Mefibóset ellenkezhet, de a megbocsátó szeretet hozta. És azt mondja neki a király: mostantól kezdve az asztalomnál lesz helyed.

A gondoskodó szeretet oltalmában élhetitek az életeteket. Vagy Lódebárban. Ott is lehet tengődni. Diszkókban, kocsmákban, bulikban - sok helyen lehet életet tengetni. Vagy a gondoskodó szeretet oltalmában is lehet élni egy egész életen át. Asztalközösségben Ővele. Jöjjetek az én asztalomhoz! Ezt jelenti számunkra, hogy a Király az Ő vendégségébe hív bennünket, nemcsak most, hanem majd az örök hazába is, hiszen nemsokára énekeljük majd: Örök menyegzőben vendégeskedem, mert Jézus Krisztus utat készített nekem.

Amikor fiatal voltam, egy lelkipásztor a kezembe nyomott egy evangéliumi könyvet. Akkor még nem voltak iratterjesztések. A határon néhány könyv bejöhetett, amit nem vettek el a határőrök. Így kerül Magyarországra az azóta is beszerezhető evangéliumi könyv, amelynek a története indított szinte engem el a hívő élet útján. Nem akkor tértem meg, de az indított el a megtérésem felé, mert akkor 8 éves lehetettem, amikor ez a lelkipásztor kezembe adta ezt a könyvet.

A könyv arról szólt, hogy van egy szép alpesi ország, és ott az egyik falu határában egy rozoga kunyhóban élt egy öregember. Ugyanennek a szép országnak az egyik gyönyörű városában a tó partján, egy csodálatos villában élt egy magánklinikának az igazgatója. Később megtudtuk, hogy apa és fiúi kapcsolat van köztük. Csak mivel az öreg gengszter volt, ezért többet volt börtönben, mint kint. Amikor rájött, hogy tönkretette a családja életét, ő meg rossz fényt vet rájuk, az öreg felköltözött ebbe a kunyhóba. Azt gondolta, most már meghalt a családja számára, nem akar bajt hozni rájuk.

A történet arról szól, hogy ez az orvos mégis csak megtudja, hogy apja valószínűleg él, és lehet, hogy az az öregember, aki a kunyhóban lakik. Elmegy hozzá. Az öreg meglátja, hogy jön valaki, lehet, hogy a fia... Gyorsan befut a kunyhóba, nehogy találkozzon vele. A fiú azonban nem adja fel. Bekopog az ajtaján és bemegy. Megszólítja az öreget: apám! És ebben az egyetlen szóban benne van a megbocsátó szeretet irgalma. Kitárja a karját és egymás nyakába borulnak. Elmondja a fiú: apám, évtizedek óta kerestünk. Zárd be ezt a kunyhót, hagyd itt. Gyere velem a tóparti villába, mert mostantól ott fogsz élni.

Az öreg nevet, eltöröltetett a múltja, megbocsátott a fia. Új életet kezdhet. Bezárja a kunyhót és megy a tóparti villába. Ennyi történik azzal az emberrel, akire rátalál Isten szeretete. Hagyd ott életed csúf romjait, Várnak az Ő szent karjai. Hagyd ott Lódebárt, ne sajnáld!

Egy ifjúsági konferenciára Budapestről jött egy fiú. A szülei küldték, hátha a szabolcsi ébredési levegőt szívva az új életet is megkapja, ami sikerült is, mert Isten kegyelmes és irgalmas. Az utolsó nap azt mondta: hazamegyek és minden lemezemet (akkor még azok voltak) kidobok, minden posztert leszedek a falról, amit kiraktam és csodáltam. A nagy példaképeket, énekeseket, focistákat.

Valami ilyesmit jelent: csukd be Lódebárt. Szakíts a múlttal! Ha neked felkínálja Isten az Ő kegyelmét, ha az asztalához hív, akkor ne egyél más asztalról, ne egyél a világ asztaláról. Akkor ne egyél: a tisztátalanság asztaláról, a hazugság asztaláról, az irigység asztaláról, a nagyravágyás asztaláról, az engedetlenség asztaláról, ha fel van kínálva neked a kegyelem királyi asztala.

Igen csukjuk be Lódebárt, hagyjuk ott. Higgyük el, hogy azt mondja az Úr: Íme, eltöröltem a múltat, eltöröltem álnokságodat, mint felleget, és mint felhőt, bűneidet. Térj énhozzám, mert megváltottalak. Ne utasítsd vissza ezt a nagy szerelmet és ezt a nagy kegyelmet.

Egy versből hadd idézzek egy részletet. Egy lelkipásztor testvérünk (Siklós József) írt egy csodálatos verset Mefibósetről. Az utolsó négy sora így szól:

Jaj, hányszor voltam jótettekre béna,
bukott Ádámnak lázadó fia,
de hívat töviskoronás Királyom -
kenyérbe-borba rejtve, látom:
Vár reám a Kegyelem asztala!

Ez az evangélium. Ez az örömhír. Hívat töviskoronás Királyod, és azt mondja: itt a kenyérbe-borba elrejtve a kegyelem. Hit által a tied. Fogd, vedd, egyesülj vele és éljél neki és érte. Hálából. Mert mindennel megajándékozni kész, ami az életre és kegyességre való.

---

Imádkozzunk!

Valóban kőből van a szívünk, ha nem felel ilyen határtalan irgalomra és szeretetre, Urunk. Ha elutasítjuk ezt a nagy lehetőséget, életünk egyetlen nagy lehetőségét, amikor kínálod nekünk a visszahelyezést. Amikor azt kínálod nekünk, hogy mindent visszaadsz, amit elvesztettünk. Visszaadod a veled való közösséget, az örök életet, mindent, testben, lélekben egyaránt nekünk, ami szükséges, és ami elégséges.

Köszönjük, ha már meghallottuk ezt, ha elhittük, ha visszajöttünk és már a kegyelem asztalánál vagyunk állandóan.

Kérünk, hívjál még a te szolgáid által, Urunk, mindenütt, újakat, nyomorult, béna, szerencsétlen Mefibóseteket, akik mi is voltunk. Emelj fel, végy a te karjaidba és vigyél haza.

Köszönjük mennyei hajlékodat, Urunk, amelyet elkészítettél nekünk, és áldunk, hogy érezhetjük: az örök élet már e földön a mienk lett.

Áldunk, hogy Istenünkké lettél, engedd, hogy engedelmesen kövessünk téged. Soha ne kételkedjünk benned, őrizz meg a te utadon.

Kérünk, erősítsd hitét azoknak, akik most először vesznek úrvacsorát. Hadd legyen számukra ez igazán fontossá nemcsak most, hanem egész életükben.

Áldd meg a gyermekeinket, most különösen értük könyörgünk, Urunk. Áldd meg mindazokat a gyerekeket, akik a gyülekezethez tartoznak, akik igét hallgatnak, és kérünk azokért, akik még nem tartoznak ide, de tudjuk, hogy sokan vannak közülük, akiket meg akarsz szólítani és el akarsz hívni.

Kérünk a betegeinkért, a gyászolókért, imádkozunk mindazokért, akik szükséget szenvednek. Kérünk, áldd meg munkánkat, a jövő hetünket, a vizsgázókat. Kérünk, hogy mindent, amit csendes imádságunkban is eléd hozunk, hallgasd meg, és mi gyermeki engedelmességgel azt mondjuk: legyen meg a te akaratod.

Ámen.