Ő - TE - ÉN

Alapige: Lk 23,32-43

Két gonosztevőt is vittek, hogy vele együtt végezzék ki őket. Amikor arra a helyre értek, amelyet Koponya-helynek hívtak, keresztre feszítették Őt, és a gonosztevőket: az egyiket a jobb, a másikat a bal keze felől. Jézus pedig így könyörgött: "Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek." Azután sorsvetéssel osztozkodtak a ruháin.

A nép ott állt és nézte. A főemberek pedig velük együtt így csúfolódtak: "Másokat megmentett, mentse meg magát, ha Ő az Isten választott Krisztusa!" Kigúnyolták a katonák is, odamentek hozzá, ecetet vittek neki, és így szóltak: "Ha te vagy a zsidók királya, mentsd meg magadat!" Felírás is volt a feje fölött görög, latin és héber betűkkel írva: EZ A ZSIDÓK KIRÁLYA.

A megfeszített gonosztevők közül az egyik így káromolta Őt: "Nem te vagy a Krisztus? Mentsd meg magadat és minket is." De a másik megrótta, ezt mondva neki: "Nem féled az Istent? Hiszen te is ugyanazon ítélet alatt vagy! Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését kapjuk, de Ő semmi rosszat nem követett el." Majd így szólt: "Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz királyságodba." Erre Ő így felelt neki: "Bizony, mondom néked, ma velem leszel a paradicsomban."

Imádkozzunk!

Dicsőséges Urunk, Jézus Krisztus, hálásan köszönjük, hogy egy munkás nap végén elcsendesedhetünk előtted. Köszönjük, hogy ezt nemcsak mi képzeljük, hogy most a te színed előtt állunk, hanem te ígérted meg, hogy ahol ketten vagy hárman a te nevedben jönnek össze, ott vagy közöttük.

Dicsőítünk azért, hogy amikor kereszthalálodra emlékezünk, tudhatjuk, hogy te feltámadtál, élsz és uralkodsz örökkön örökké.

Köszönjük, hogy téged, az élő Urat dicsőíthetünk most is, és téged kérhetünk: engedd megértenünk az eddiginél jobban, mi volt a te halálod oka, célja, és mi annak a máig kiható ereje.

Engedd, hogy jobban megismerjünk téged, és ez az ismeret, sőt a veled való találkozás hadd változtassa meg egészen a gondolkozásunkat, jellemünket, egész belső világunkat.

Köszönjük, hogy a te keresztedről való beszéd ma is Istennek ereje és Istennek hatalma. Tudjuk, Urunk, hogy ez a beszéd ma is némelyeknek bolondság, másoknak botránkozás. De azoknak, akik hisznek benned, új életet ajándékozó erő. Könyörülj rajtunk, hogy ezek közé tartozzunk!

Könyörülj rajtunk, hogy ne hiába legyünk itt és ne szóljon igéd hiába. Olyan nagy szükségünk van rád. Hisszük, hogy nálad mindaz el van készítve, ami nélkül szűkölködik az életünk.

Kérünk, szólj hozzánk te magad, Szentlelkeddel végezd el bennünk az újjáteremtés munkáját. Ajándékozz meg minket azzal, amit csak tőled kaphatunk, ami nélkül sose lesz boldog az életünk. Ajándékozz meg minket önmagaddal, hiszen tudjuk, hogy te magad vagy az élet.

Ámen.

Igehirdetés

A múlt héten diákokkal beszélgettünk arról, hogy mi változik meg abban, aki találkozik Jézus Krisztussal. Vagyis ha egy nem hívő ember előtt megnyílik Jézus személyének a titka, felismeri és elismeri Őt mint Megváltóját és Urát, akkor ez milyen változást idéz elő az életében.

Azt mondtuk, hogy egyebek között azt, hogy az ilyen ember számára megváltozik a személyes névmások sorrendje. Mert általában úgy gondolkozunk, ahogy tanultuk is, hogy a személyes névmások sorrendje ez: én - te - ő. Aki azonban Jézust megismeri, benne hisz és elkezd neki engedelmes életet élni, annak a sorrend így alakul: Ő - te - én.

Mindnyájan úgy születünk, hogy önmagunknak vagyunk a legfontosabbak. A gyerekeknél még ez megbocsátható, néha egyenesen szükséges is, csakhogy ki kellene ebből nőni, de ez nem sikerül. Én-uralom érvényesül minden ember életében. Ha az én akaratom teljesedik, az én kívánságaim megvalósulnak, az én kényelmem biztosítva van, akkor rend van a világon - így gondolkoznak sokan. Én szeretném megkapni azt, amire vágyakozom, én ne legyek beteg, engem hagyjanak békén, sőt dicsérjenek meg legalább olykor-olykor és ismerjenek el. Ezután következik esetleg a te, de viszonylag szűk körre korlátozva. Mert aki nekem rokonszenves, azzal barátkozom. Aki engem szeret, elfogad, megbecsül, annak a társaságát keresem, vagy egyenesen, ha megéri, barátkozom vele - mondta egy kisgyerek a napokban. - Ha nekem megéri. Még a te-vel való kapcsolatunkat is az én határozza meg.

A nagy Ő, Isten pedig nagyon sok ember életéből teljesen hiányzik. Igen sokan vannak, akik nem is ismerik Istent. Akiknek egyáltalán semmi kapcsolatuk nincs vele. Nem tudom, közöttünk kik azok, akik ma már beszéltek vele. Akik szokták Őt kérdezni: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? Sok ember úgy él, hogy gyakorlatilag kimarad Isten az életéből. Időt, figyelmet, pénzt egyáltalán nem szán Istenre és az Ő dolgaira. Önmagunkkal vagyunk tele, esetleg jöhet bizonyos szempontból a te, - a nagy Ő, Isten pedig sok ember életéből kimarad.

Azonban azt tapasztaljuk, hogy ha valaki megismerte Jézust, ami azt jelenti, hogy megismerte az élő Istent, felragyogott előtte Isten irántunk való érthetetlen szeretete, akkor megváltozik a névmások sorrendje. Akkor a legfontosabb az ilyen embernek az élő Isten lesz: Vajon Isten mit akar, Isten mit tanácsol, ebben az esetben hogyan döntsek? Istennek mi fontos és mi mellékes, szerinte mi helyes és mi helytelen? Az ilyen ember folyamatosan keresi az élő Istennel való kapcsolatot. Tudakozza az Ő gondolatait a Szentírásban. Ezért is kezdi olvasni. Minden alkalmat megragad arra, hogy beszélgessen vele az imádságban. Ezt érti Pál apostol azon: szüntelen imádkozzatok! És kimondhatatlanul hálás az ilyen ember Istennek azért az új életért, amit kapott tőle. Mindenre kész Istenért.

És aki mindenre kész Istenért, az mindenre kész másokért is. Egyszerre felértékelődik a másik ember az ilyen hívők életében. Kitágul a körük azoknak, akik beletartoznak a felebarát kategóriába, sőt sokszor meglepődve tapasztalják az ilyen emberek: fontosabb lesz a másik, mint ők maguk. Egészen természetes módon le tudnak mondani személyes előnyökről, hogyha az a másiknak segítséget jelent. Kész az ilyen ember megtagadni magát úgy, hogy sokszor észre sem veszi, kész szeretni, megbocsátani, segíteni, szolgálni, mert Istennek hálás. Mivel neki nem tudjuk meghálálni azt, amit kaptunk és kapunk tőle folyamatosan, önkéntelenül is így törlesztünk: szeretjük egymást. Az ilyen emberek felülmúlják önmagukat, mert Isten Szentlelke, akit az újjászületéskor kaptak, indítja őket ilyen erejüket meghaladó teljesítményekre is. A nagy Ő-t tehát a te követi.

És hol marad az én? A sor végén. Vagy olyan is van: sehol. Nem lesz neki olyan jelentősége, mint korábban. Elfoglalja az utolsó helyet. Azért tudnak az ilyen emberek önfeledten élni, szolgálni és segíteni. S miközben ezt gyakorolják, eközben teljesedik ki igazán az életük. Sokkal nagyobb lelki gazdagságra jutnak, mint azok, akiknek az életében az én-uralom érvényesül. Elégedett és boldog emberek.

Effélékről beszélgettünk, és miközben szó szót követett, egyre világosabb lett számomra, hogy hiszen Jézus Krisztus egész földi életét ez jellemezte. Ebben is Ő ad nekünk példát, és erre is Ő ad erőt a benne hívőknek. És az, hogy Őt ez jellemezte, a leghatározottabban éppen nagypénteken, az Ő szenvedésének és kínhalálának a napján lett nyilvánvalóvá. Az, hogy mindennél fontosabb volt neki az Atya, az, hogy mindenre kész volt érettünk, és az, hogy önmagának soha nem volt fontos, éppen nagypénteken derült ki mindenki számára meggyőzően.

Hogy mennyire nem volt fontos önmagának, és mennyire igaz az a gyönyörű őskeresztyén Krisztus-himnusz, amit Pál apostol a Filippiekhez írt levelébe beledolgozott, ez nagypénteken lett nyilvánvaló. Szó szerint igaz az, hogy Ő, aki Istennek formájában volt, nem tekintette zsákmánynak, hogy az Istennel egyenlő, hanem megüresítette magát, rabszolgai formát vett fel. Megalázta magát, emberekhez hasonlóvá lett, és engedelmes volt halálig, mégpedig a kereszthalálig - ahogy a Filippi levél 2. részében olvassuk.

Nézzük meg egy kicsit közelebbről most a felolvasott igerész alapján is, meg az egész szenvedéstörténet alapján, hogy mit jelent az Jézus életében, és mit jelenthet egy benne hívő, újjászületett ember életében, hogyha Isten lesz az első helyen, aztán fontos helyre kerül a másik ember, mi pedig a sor végén helyezkedünk el, és ott leszünk boldogok.

Mit jelentett ez Jézus számára?

1. Egész földi életében az Ő mennyei Atyja volt a legfontosabb számára. Vele maradt mindvégig nagyon mély és folyamatos lelki közösségben. Csak azt mondta másoknak, amit az Atya bízott rá, és erre Ő többször utalt is. Csak oda ment, ahova az Atya küldte. Még a cselekedeteinek az időpontját is az Atya határozta meg.

Több történetet olvasunk, amikor a családtagjai sürgetni szerették volna. Menjél már fel Jeruzsálembe. Ide menj, oda menj, ezt cselekedd, azt cselekedd. Ő nagy higgadtsággal mindig azt válaszolta: még nem jött el az én órám. Az Atya órájára nézett, és annyi idő volt, amennyit az az óra mutatott. Az Atya akarata, az Atya dicsősége volt a legfontosabb számára.

Olyan gyönyörűségesen szép az, ahogy az úgynevezett főpapi imában számot ad mennyei Atyjának: "Én megdicsőítettelek téged az emberek előtt, elvégeztem a munkát, amit rám bíztál." És a nagypénteki történetből tudjuk, hogy a keserű poharat, elképesztő szenvedéseit is az Atya kezéből fogadta el. Mi haragítottuk meg az igazságos Istent. Mi hívtuk ki magunk ellen az Ő igaz ítéletét, és ezt az ítéletet Jézus magára vállalta, és kiengesztelte az Atyát. A Gecsemánéban is az Ő Atyjával beszélt, és így lett erőssé arra, hogy mindvégig engedelmes maradjon, s elhangozzék a kereszten: elvégeztetett.

2. És mi következett ebből, hogy a nagy Ő volt az első helyen Jézus életében? Az, hogy minden áldozatra kész volt miérettünk, az emberekért. Így olvassuk: Ő bűnné lett érettünk, hogy mi Isten igazsága legyünk Őbenne. Így mondja Ő maga: "én odaszentelem magamat értük, hogy ők is megszenteltek legyenek az igazságban." Jézus Krisztus soha nem hazudott, soha nem lopott, nem szidta az Istent, nem tört házasságot. De magára vállalta minden hazudozásunkat, tolvajlásunkat, istenkáromlásunkat és házasságtörésünket, ezeknek az Isten szerint igazságos büntetésével együtt. Ilyen fontosak voltunk és vagyunk mi Őneki.

El sem tudjuk képzelni, mit jelentett az a bűn nélküli Isten Fia számára, hogy az egész emberiség egész bűnterhét magára vállalta. Teljes közösséget vállalt Jézus velünk, bűnösökkel. Odaállt a helyünkre, lement a pokol mélységéig, hogy akik Őbenne hisznek, azoknak ne kelljen odamenniük, hanem életünk legyen, örök életünk.

3. Számára tehát az első a nagy Ő, a mindenható Isten volt, a második a te, vagyis mi, emberek. És hol maradt az én? Erről Ő így gondolkozott: "ha a földbe esett gabonamag el nem rothad, csak egymaga marad, de ha elhal, sok gyümölcsöt terem." Amivel azt mondotta: aki kész önmagát megtagadni, az termékeny, gyümölcstermő életet él. Az Ő kereszthalála előtti napjait és a kereszthalála napját is ez jellemezte: mindenki fontosabb volt, mint saját maga. Amikor utolsó útja vezetett Jeruzsálembe, aminek a vége már a kereszthalál volt, még útba ejt egy vak koldust, Bartimeust, mert tudta, hogy az az ember Őreá vár. Igazán megérthették volna mindnyájan, hogy ott már magával van elfoglalva, előre vetíti árnyékát a kereszt, de neki ott is fontosabb egy névtelen senki, mint saját maga.

Nagypéntek hajnalán, amikor Őt már leköpdösték, felpofozták, összeverték, megalázták, halálra ítélték és kísérik át Kajafás kihallgatási terméből a házi tömlöcbe, amíg a hivatalos idő eljön és Pilátushoz vihetik, neki, ahogy az udvaron átlökdösik, még fontos egy nyavalyás tanítvány, aki éppen akkor esküdött meg arra, hogy nem is ismeri Őt, és megkeresi tekintetével Péter szemét Kajafás udvarán. Mert ez a tanítvány csúszik lefelé a lejtőn, és utána kell nyúlni, hogy ne csússzon a lejtő aljáig.

Olvastuk, hogy még itt a kereszten is a szó szoros értelmében utolsó leheletével, utolsó erejével is, egy bűnös ember előtt nyitja ki a mennyország kapuját és beengedi oda ezt a gonosztevőt, mert ez benne bízott és tőle kért segítséget. Ennyire a sor végén volt Jézus sorrendjében az "én". Ezért tudott olyan sokakat, mindnyájunkat meggazdagítani.

Ennek a lelkületnek szépséges gyümölcse ez az egymondatos imádság. Ott a kereszten haldokolva is a szívébe láthatunk ezen a mondaton keresztül: "Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek." Itt is az Atya az első, utána azok, akikért imádkozik, és Ő nincs sehol. Még itt is ilyen szoros kapcsolatban marad az Atyával, hogy tudja, hallótávon belül van, mondhatja, amit fontosnak tart. És itt is ilyen fontosak vagyunk neki mi. Nem a jó barátai, hanem az ellenségei, akik keresztre juttatták, és még haldoklása közben is gúnyolják, őértük imádkozik.

Kínszenvedése között is mások a fontosak. Mentegeti őket. Mentségükre hozza fel azt, ami súlyosbító körülmény lehetne, hogy nem tudják, mit csinálnak. Magukra sokat adó, büszke, felnőtt emberek, s nem tudják, mit csinálnak. Ó, de sokszor vagyunk mi így! Akit Isten megajándékoz az alázattal és lelki világossággal, az néha kétségbeesve döbben arra, hogy milyen sok mindent teszünk úgy, hogy nem tudtuk, mit teszünk.

Gyerekkoromból emlékszem arra, hogy milyen sok súlyos baleset volt otthon, amikor, a háború után, gyerekek találtak eldobált kézigránátokat. Elkezdték kocogtatni, szétszerelni és felrobbant a kezükben. Nem tudták, mit cselekszenek. Ó, de sokszor játszunk mi is így, mint oktalan gyerekek.

Milyen gyakran látom, hogy megalapozás nélkül, felszínesen, emberek összeházasodnak, mert nem tudják, hogy mit cselekszenek. Vagy össze sem házasodnak, mert nem bíznak sem egymásban, sem Istenben, csak együtt élnek, és nem tudják, mit cselekszenek. Aztán elválnak, mert nem tudják, mi-minden lesz annak a következménye. Aztán összeállnak valakivel - mert nem tudják, mit cselekszenek. Gyermekeket nemzenek, szülnek, azután magukra hagyják őket - mert nem tudják, mit cselekszenek.

Háborút indítanak, tönkretesszük a környezetünket, Isten gyönyörű világát - mert nem tudjuk, hogy mit cselekszünk. Ó, de sokszor és sokféleképpen igaz ez a számunkra.

Emberek pénzért elkótyavetyélik az egészségüket, aztán pénzért megpróbálnák visszavásárolni azt - mert nem tudják, mit cselekszenek. Nem törődnek a lelkükkel. Sokakban már csak pislákol a lélek, és azért lesz ilyen lélektelen, lelketlen a világ, mert nem tudjuk, mit cselekszünk.

Agyongyötörjük egymást a családon belül is, és csak a végén fogjuk a fejünket, - mert nem tudjuk, hogy mit cselekszünk.

Eljövünk a templomba, és utána ugyanúgy folytatódik az életünk, mint előtte - mert nem tudjuk, mit cselekszünk.

Milyen mérhetetlen szeretet szólalt meg ebben a kereszten elhangzott imádságban: Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.

Lehetséges-e az, hogy egy ilyen magunkfajta gyarló ember is eljusson erre a szintre? Mert azt nem kell bizonygatni, mennyire más lenne minden házasság, család, munkatársi közösség, minden népnek, nemzetnek az élete, ha nem abban fáradnánk el, hogy vádoljuk egymást, hanem ez jellemezne minket, hogy mentegetjük egymást. Ha nem a vádolás ördögi lelkülete indítana sok mindenre, hanem az egymás megértésének, mentegetésének a jézusi lelkülete. Ó, de más lenne itt az élet!

Lehetséges-e az, hogy e tekintetben legalább egy kicsit hasonlítson a gondolkozásunk, a lelkületünk Jézushoz? A Biblia azt mondja: lehetséges. Nem sokkal az Úr Jézus mennybemenetele után egy férfit halálra ítéltek csak azért, mert Jézus tanítványának vallotta magát. Ma is ezrével pusztítanak el keresztyén testvéreket csak emiatt. Elkezdték a kivégzését, záporoztak rá a kövek, és ő utolsó erejével így imádkozott: Uram Jézus, ne tulajdonítsd nekik ezt a bűnt. Ahogy Jézus imádkozott az Atyához, ugyanúgy imádkozott István vértanú Jézushoz. Lehetséges, hogy ez a jézusi lelkület otthont találjon és eluralkodjék egy magunkfajta gyarló ember szívében. Csak ehhez az kell, hogy Ő legyen az első helyen, utána magától következik, hogy fontos lesz a másik ember, fontosabb lesz a te, mint az én, és így leszek én is igazán boldog.

Sokan vágynak erre, és vannak különböző próbálkozások, tréningek és egyebek, nagyon csekély eredménnyel. Azért, mert csak az én-te viszonylaton belül tudunk gondolkozni. Nekem jobb lenne a helyzetem, ha te megértőbb lennél. Legtöbbször eddig jutunk el, és ebből nem lesz semmi. Ha Ő, a helyettünk is meghalt és dicsőségesen feltámadott Jézus Krisztus lesz valakinek az életében a legfontosabb, akkor mindenki más is a helyére zökken. Akkor a helyére kerül a te - még az ellenség is -, és a helyünkre kerülünk mi magunk is.

Pontosan ez nagypénteknek a kettős evangéliuma, amit Pál apostol a 2Korinthusi levél 5. részében így fogalmaz meg: "Krisztus meghalt és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadott." (15. v.).

Az egyik evangélium: Krisztus meghalt helyettünk, hogy nekünk ne kelljen a bűneink büntetését elszenvednünk, és aki Őbenne hisz, az ebben bizonyos lehet. És azért halt meg, hogy akik benne hisznek, többé ne maguknak éljenek, hanem annak, aki érettük meghalt. Ő kerüljön az első helyre, aztán mindenki más is a helyére kerül.

Nagypénteket az ünnepli helyesen, akinek a szívében elhangzik ez a csendes imádság: Úr Jézus, jöjj be az én életembe, ténylegesen te legyél ott az Úr, te kerülj az első helyre, utána te rendezz át mindent, hadd kerüljön így minden a helyére. Ez az a változás, ami azoknak az életében bekövetkezik, akik találkoznak Jézussal.

Imádkozzunk!

Megváltó Urunk, köszönjük, hogy nem nekünk kell találgatnunk, hogy mi lenne a megoldás. Köszönjük, hogy te nemcsak tanítottál erre, hanem példát adtál minden tekintetben.

Áldunk azért, hogy nemcsak a példád ragyog előttünk, hanem erőt is adsz azoknak, akik komolyan meg akarnak változni.

Köszönjük, hogy te valóban a pokol, a kárhozat mélységéig lementél, hogy minket visszasegíts a mi mennyei Atyánkhoz. Segíts ezt hittel komolyan vennünk.

Segíts minket, hogy felfakadjon a hála a szívünkben, és ez jellemezze a további életünket. Irántad való hálából hadd tudjuk szeretni, segíteni, szolgálni egymást, és hadd teljesedjék ki az életünk.

Kérünk, hívunk most téged, megváltó Urunk, Jézus Krisztus, jöjj, és ezt a változást te végezd el az életünkben. Hadd tudjunk úgy élni, mint akik tudjuk, hogy mit cselekszünk. Mint akik mindent azért cselekszünk úgy, mert az a te akaratod. Mint akik megtanulunk feltétel nélkül bízni benned, aztán így könnyebb lesz bízni egymásban is, és megtalálni, örömmel elvégezni a tőled kijelölt szolgálatainkat.

Kérünk, beszélj velünk tovább is még ezen az igén keresztül, és segíts minket, hogy ne magunknak éljünk, hanem neked.

Segíts ebben a csendben őszintén szólni hozzád.

Ámen.