Alapige: ApCsel 26,18-29

És ezt mondta nekem az Úr Jézus: Azért küldelek el, hogy nyisd meg a szemüket, hogy a sötétségből a világosságra, és a Sátán hatalmából az Istenhez térjenek; hogy az énbennem való hit által megkapják bűneik bocsánatát, és örökséget nyerjenek azok között, akik megszenteltettek. Ezért, Agrippa király, nem voltam engedetlen a mennyei látomás iránt, hanem először Damaszkuszban és Jeruzsálemben, majd Júdea lakóinak és a pogányoknak hirdettem, hogy térjenek meg, forduljanak az Istenhez, és éljenek a megtéréshez méltóan. Ezért fogtak el engem a zsidók a templomban, és ezért akartak kivégezni. De mivel az Isten mind e mai napig megsegített, itt állok, és bizonyságot teszek kicsinyeknek és nagyoknak, és semmit sem mondok azon kívül, amit Mózes és a próféták megjövendöltek: a Krisztusnak szenvednie kell, és mint aki elsőnek támad fel a halottak közül, világosságot fog hirdetni a népnek és a pogányoknak.

Mikor pedig ezeket hozta fel védelmére, Fesztus hangosan így kiáltott: "Bolond vagy te, Pál! A sok tudomány őrültségbe visz." Pál azonban így válaszolt: "Nem vagyok bolond, nagyra becsült Fesztusz, hanem igaz és józan beszédet szólok. Mert tud ezekről a király, akihez bátran szólok, mert nem hiszem, hogy rejtve volna előtte ezek közül bármi is, hiszen nem valami zugban történt dolgok ezek. Hiszel-e Agrippa király a prófétáknak? Tudom, hogy hiszel." Agrippa így szólt Pálhoz: "Majdnem ráveszel engem is, hogy keresztyénné legyek!" Pál pedig így válaszolt: "Kérem az Istentől, hogy előbb vagy utóbb nemcsak te, hanem azok is, akik ma hallgatnak engem, olyanná legyenek, amilyen én is vagyok e bilincsek nélkül."

Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, hálásan köszönjük, hogy magadhoz hívsz. Bevalljuk, hogy sokszor már észre sem vesszük, milyen messze tudunk elsodródni tőled, és gyakorlatilag nélküled zajlik sokszor az életünk, annyira megszoktuk az ezzel járó nyomorúságokat. Sokszor már csak ezeket a nyomorúságainkat érezzük, meg azt, hogy valami nincs rendben, és elfelejtjük, hogy mi nem vagyunk a helyünkön.

Köszönjük a te végtelen türelmedet. Köszönjük, hogy nem kezdesz verseny kiabálni ennek a világnak az egyre erősödő hangforrásaival, hanem halk és szelíd szóval hívsz minket magadhoz.

Köszönjük, hogy ki tudod nyitni a szemünket, hogy lássuk a valóságot. Olyan sok mindennel áltatjuk magunkat és egymást, Urunk. Szabadíts ki minket ebből az önáltatásból! Engedd megismernünk az igazságot, és engedd megtapasztalnunk, hogy az igazság szabadokká tesz minket. Hadd lehessünk a te szabad tanítványaid, igazi követőid, akik nemcsak nézünk utánad, hanem megyünk utánad, akik követünk téged, akik átéljük, hogy mennyire valóság lehet, hogy élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus.

Ezért könyörgünk most is. Hadd jusson el a te hívásod az értelmünkig, a szívünkig, és ne csak majdnem, hanem egészen hadd legyen a szívünk a tied. Hadd legyünk a te követőid, akik éppen ezért az út végén is oda érkezünk meg, ahol te vagy.

Kérünk, ezt munkáld bennünk most is a te igéddel.

Ámen.

Igehirdetés

Ezen a héten kellett elolvasnom valami miatt ezt a fejezetet, és többszörösen elcsodálkoztam a benne leírtakon. Nem tudom, hányadszor olvashattam már, de most egészen szemléletesen megjelent előttem, ami itt történik, és elképedtem az Isten érthetetlen szeretetén. Isten képes egy drága, értékes szolgáját két évig bilincsek közt tartani azért, hogy sor kerülhessen egy ilyen alkalomra, amikor egy sor olyan ember, aki egyébként soha nem hallhatott volna az élő Isten szeretetéről, most hallhasson, és meglegyen a lehetőségük arra, hogy a halálból az életbe, a kárhozatból az üdvösségbe lépjenek át.

Csodálatos az, ahogy egy kihallgatási terem templommá változik, és ahogy egy foglyot vallatva evangélizáció, igehirdetés hangzik. Milyen csodák követhették volna ezt az istentiszteletet, ha …

Erről szeretnék ma beszélni, hogy ez a ha odatolakodik mindig igehallgatásunk során Isten és közénk, és akinek nincs elszánt bátorsága ezt félrerúgni onnan és ezen az akadályon keresztül is menni azon az úton, amelyikre Isten szeretete vonzza, ahova Jézus hívja, az menthetetlenné válik.

Miről van itt szó? Krisztus után 55-ben vagyunk Cézáreában, a Földközi tenger partján levő nagy új városban, ami a megszálló római hadsereg főhadiszállása, és a mindenkori római helytartó rezidenciájának a székhelye is volt. A közelmúltban történt helytartóváltozás. Félixnek lejárt a hivatali ideje, és helyette Fesztusz vette át a prokurátori hivatalt. Néhány nappal hivatalba lépése után már delegáció érkezik hozzá Jeruzsálemből, és egy Pál nevű fogolyra minden rosszat mondtak. Hogy az milyen veszedelmes ember, pogányokat vitt be a templomba, ő maga sem tartja meg a mózesi törvényt, meg miminden halálra méltó dolgot cselekedett.

Fesztusz új ember volt, minden új volt neki, ami az ottani vallásokat illette. Fogalma se volt, hogy miért baj, hogy ezt csinálta ez a Pál. Mindenesetre elővette az aktáit, látta, hogy már két év óta börtönben van, és a legutóbbi kihallgatás során a császárra apellált. Akkor viszont nincs mit tenni, neki kell a császár elé vitetnie ezt a foglyot. Túl sokat nem érdemes vele foglalkozni, viszont a császár megköveteli, hogy értelmesen, világosan írják össze, mi a bűne annak, akit elé szállítanak. Most mit írjon erről a Pálról? Nem érti az egészet, és nem tud mit írni.

Kapóra jön neki, hogy II. Agrippa zsidó király tisztelgő látogatásra érkezik az újonnan hivatalba lépett helytartóhoz, és ő köztudottan nagy szakértője volt a vallási, a teológiai kérdéseknek. Majd megkérdezi Agrippát, s ha akarja, meg is hallgathatja ezt a Pált, s aztán segítsen neki, mit tartalmazzon az a levél.

Így kerül sor erre a kihallgatásra. Vegyünk részt mi is most ebben a cézáreai nagy teremben Pálnak a kihallgatásán. Ezt olvassuk a megelőző fejezetben: Másnap aztán megérkezett Agrippa és Bereniké nagy pompával, és miután az ezredessel és a város előkelőségeivel együtt bevonultak a nagyterembe, Fesztusz parancsára elővezették Pált.

Az illusztris hallgatóság tehát elfoglalja helyét, a kíséretük is elhelyezkedik, és bevezetik a foglyot. Jelentéktelen kis sovány ember, hozzábilincselve egy őrhöz. Méltóztatik Agrippa megszólalni: "Megengedjük, hogy szólj a magad mentségére." Akkor hangzik el ez a csodálatos igehirdetés.

A másik, amin csodálkoztam: Pál egy árva szót sem mond a maga mentségére. Pál nem magát mentegeti, hanem azokat akarja megmenteni, akiknek beszél. Neki a saját fizikális szabadságánál sokkal fontosabb, hogy azok a láthatatlan bilincsek lehullanának a hallgatóiról, amiket egyedül ő látott abban a teremben. Ezek játsszák az eszüket. Az egyik játssza a királyt. Nevetséges kis hatalma volt Agrippának. A másik játssza a még hatalmasabbat, mert őt most a fejük fölé ültették. Mindenki valami szerepet ölt magára, és Pál látja, hogy ezek tehetetlen, nyomorult, rab emberek. Foglyok. Egyik sem azt mondja, amit szeretne. Egyik sem csinálhatja, amire vágyik. Itt óriási távolság van az elhangzó szavak és a valóságos magatartás, meg a szavak mögött levő rejtett gondolatok között. Itt ugyanolyan összevisszaság van, mint a világban mindenütt. Jó lenne ebből kisegíteni őket az Isten világosságára, a Szentléleknek a rendjébe.

Pálból sugározni kezd Isten Lelke és Isten igéje, hogy lehetőség legyen arra, hogy mint az összevissza dobált vasreszelék bizonyos erővonalak mellett rendeződik, úgy rendeződjék ezeknek az összevissza embereknek az élete, a lelke, a látása, és üdvösségre jussanak.

Tulajdonképpen vakmerő ember ez a Pál. Mit képzel ő? Azt hiszi, egy igehirdetésre ezek megtérnek? Vagy azért, mert itt most egyszer Krisztusról hallanak, ez segít rajtuk? Tudunk olyanokról, akik már első hallásra megmenekültek a kárhozatból, ha hittel befogadták, amit hallottak. Majd néhány példát szeretnék erre mondani.

Miről beszél Pál? Ez az első kérdésünk, azután egy kicsit közelebbről nézzük meg kik is hallgatják, és végül: mi lett mindennek a következménye.

Miről beszél? Nem miről, Krisztusról. Ő mindig, mindenütt arról az élő, feltámadott Jézus Krisztusról, Isten egyszülött Fiáról beszél, aki őt is kiszabadította a sötétség hatalmából, és átvitte az Isten országába, akiben van a mi váltságunk, bűneink bocsánata az Ő vére által. Nem hangszerel így meg úgy, nem próbálja eladhatóbbá tenni az evangéliumot, mint ma sok modern teológus. Mondja az evangéliumot, és bízik abban, hogy Isten Szentlelke lefordítja azt kinekkinek a nyelvére, és meglágyítja azokat a szíveket, amelyekbe belehullik ez a mag.

Először önmagáról beszél egészen őszintén. Azt mondja: én is vak voltam. Sem magamat nem láttam helyesen, sem Istent nem ismertem helyesen, pedig azt hittem, hogy ismerem. Még tanultam is, papírom van róla, hogy nekem ismernem kellett volna, nem ismertem. Jézust meg végképp félreismertem. Azt hittem, ellenség. Elvakultan, gyűlölettől eltelve indultam kiirtani azokat, akik Jézus követői. Ott, azon az úton olyan különös világosságba került az életem, amilyet addig még nem tapasztaltam. Kívánja a hallgatóinak, hogy az ő életük is egyszer kerülne a feltámadott Krisztus jelenlétének a világosságába.

Elmondja, hogy attól kezdve tudja, hogy ő kicsoda. Ott mindjárt rádöbbent, hogy amiket ő erénynek hitt, azok gazemberségek. Amikor azt hitte, hogy a törvényt tölti be, a törvényt szegte meg. Meglátta, hogy ő maga, felragyogott előtte Jézus. Meglátta, hogy kicsoda Ő valójában és kapott tőle küldetést. A küldetése így hangzik: Azért küldelek el, hogy nyisd meg a szemüket, hogy a sötétségből a világosságra, és a Sátán hatalmából az Istenhez térjenek; hogy az énbennem való hit által megkapják bűneik bocsánatát, és örökséget nyerjenek azok között, akik megszenteltettek.

Elmondja, hogy addig csak a maga karrierje érdekelte. Mindent ennek érdekében tett. Fiatalon is nagy tekintélyre tett szert a szakmában. Kitüntető megbízás volt, hogy mehet Damaszkuszba összefogdosni a keresztyéneket. Bizalmi emberévé vált a Nagytanácsnak. Meredeken ívelt felfelé a karrierje és nagyon jól érezte így magát, mert ez volt a célja. Bár valami azért hiányzott az életéből. Ez a hiány pótlódott ott a damaszkuszi úton. Most már tudja, hogy Jézus hiányzott. Ezért - ad egy fordulatot a beszédének - erről a Jézusról akarok beszélni nektek is. Ez a Jézus nyitotta ki mindannyiunk előtt az igazi életnek, az értelmes, tartalmas életnek a kapuját. Ide közületek is bárki most mindjárt beléphet.

Gondoljuk el, a kihallgatáson egy fogoly beszél így. Most mindjárt beléphet bárki, nincs feltétel. Jézus teljesítette a feltételeket. S mivel Ő teljesítette, Őreá való tekintettel bárki Istentől üdvösséget kap, aki Őbenne hisz, aki ezt elhiszi, hogy előtte is kinyitotta a kaput. S akkor néven szólítja őket, mert névre szól a meghívás. Agrippa, gyere, lépjél be. Fesztusz, gyere, lépjél be. Nyitva a kapu. Jöhettek mindnyájan. S akkor röviden szól még Jézus kereszthalálának a jelentőségéről, és arról, hogy Ő a teljes győzelmet dicsőséges feltámadásával aratta. Elsőnek támadt fel a halottak közül, és világosságot fog hirdetni a pogányoknak.

Kik hallgatták ezt? Mind olyan ember, aki még effélét nem hallott. Sokan voltak ott - olvastuk -, kettőt név szerint említ a Szentírás.

Fesztusz. Kemény római. Katona és jogász. Fesztusznak csak az a valóság, amit a két kezével megfoghat. Ez van. Az összes többi mesebeszéd. Látszik, hogy semmi érzéke nincs a lelkiek, a szellemiek iránt. Nem is tudja sokáig hallgatni. Mindaz, amit hallgat számára tiszta bolondság. Sátán, Isten, meghalt, feltámadott - ugyan már! Bolond vagy te, Pál! Visszapattan róla a meghívás. Nem mondta azt, hogy Fesztusz, ha előbb ezt vagy azt teljesíted, akkor majd lehet, hogy az Isten szeretetébe te is beleférsz. Azt mondta: nyitva van a kapu, be lehet lépni. Egy feltétel, hogy mozdul valaki, hogy lép. Ennek most van kiváltképp alkalma. Most, amikor ez a meghívás elhangzik.

Fesztusz azonban nem mozdul. Azt mondja, amit egy héttel ezelőtt mondott nekem valaki. Annak örültem, hogy őszinte volt, annak nem, hogy most még így látja a dolgot: Amit maguk itt művelnek, úgy ahogy van, hülyeség! Ezt mondja Fesztusz: Bolond vagy te, Pál! A sok tudomány őrültségbe kergetett téged.

Ez a Fesztusz ma is él ám! Fesztusz ha hallja is az igét, megőrzi a maga függetlenségét. Minden esetre akármiről nem lehet beszélni. Neki beszélhetnek szeretetről akár az édesanyja iránt, akár az elesettek, a kicsinyek, a nyomorultak iránt. Miért voltak ügyetlenek, miért nem másképp szervezték az életüket? Fesztusznak hiába beszél az ember megbocsátásról, gyengédség, tapintat, finomság - ezek a kifejezések hiányoznak a Fesztuszok szótárából.

Fesztusz azt mondta az egyik fiú ismerősömnek, aki legidősebb lévén a családban és sok kicsi testvére és az akkor éppen beteg szülei mellett gyakran elmosogatott, hogy hülye vagy te! Ha így nősülsz meg, papucs leszel! Fesztusz azt mondta egy húsz éves lánynak: ha egy fiúval se fekszel le, mindegyik otthagy, nem mész férjhez. Fesztusz azt mondta a lépcsőházban a kollegájának, mikor már mentek haza munka után, és az visszafordult, mert észrevette, hogy a zakózsebében felejtett egy számológépet, s vissza akarta vinni még akkor az irodába: te bolond vagy! Ha nem tanulsz meg lopni, soha nem leszel gazdag. Más innen hordja haza a gyerekeinek. Ezek meg se érzik, ha néhány hiányzik.

Fesztusz nem értette, miért nem őrjöng és hisztériázik az a hívő ismerősöm, akinek meghalt az édesanyja, és tudta Fesztus, mennyire szerette az édesanyját. Ilyenkor hisztizni kell, vagy mégse szerette?

Ez a Fesztusz azt kérdezte egyszer egy hívő ismerősömtől, hogy ti mennyit szántok a gyerek továbbtanulására? Ez az ismerősöm értetlenkedett, és kérdezte: hogyhogy mennyit? Mennyi kenőpénzt? Az illető azt mondta: a gyerek tanuljon, nekünk meg az a dolguk, hogy nyugodt körülményeket biztosítsunk, és imádkozzunk azért, hogy Isten ott nyisson előtte ajtót, amerre vezetni akarja. Akkor ez a Fesztusz ugyanazt mondta, most, ebben az esztendőben neki, amit itt Fesztusz Pál apostolnak.

Nem változott a világ. Nem változtak a Fesztuszok. Ezért különös kegyelme Istennek, hogy még egy Fesztusz is hallhatta az evangéliumot, az örömhírt, hogy nem kell így meghalnia. Istentelenül. De nem kell így élnie sem, Isten nélkül. Összekapcsolódhatna az élete azzal a Jézussal, akit Pál már ismer. Pál már elmondta: tudom, milyen volt nélküle, és tudom, milyen vele. Össze tudom hasonlítani. Ezért hívlak titeket nagy szeretettel.

Elmondta, hogy ez a Krisztussal való közösség maga a mennyország, és ez már itt elkezdődhet, nem kell pokollá tenni az életünket, és pokolban élni. Ebben a földi mennyországban is van nagyon sok gond és nehézség, de mindez az élő Jézussal együtt, és ez az együttes nem törik meg akkor, amikor megáll a szívünk és eltemetnek. Ez megmarad mindörökké. Fesztusz ezt nem érti.

És Agrippa érti-e? Ő a heródesi dinasztia utolsó királya. Pillanatnyilag a templom főfelügyelője. A főpapok kinevezésének a joga is az ő kezében van. Ő fejezi be a több évtizeden át folytatódott nagy templomtatarozást. Egyébként gyáva természetű, lakáj típusú ember. Most is az elsők között siet üdvözölni az új római helytartót, akit egyébként az országban mindenki utált. De Agrippa ismeri a prófétákat, és ezt Pál is tudja. Agrippa tudja, mi van megírva a Messiásról. Egyet nem tud összehozni, hogy ez a názáreti Jézus lenne csakugyan a Messiás? Ez nem lehet! A Messiást nem lehet csak úgy keresztre szögezni. Igaz ugyan, azt mondják: feltámadott, de ezt ki tudja bizonyítani? Zavarban van. Van neki Bibliaismerete, és most elhangzik Pál igehirdetésében a Biblia értelmezése, de ezt nem hiszi el. Itt már hinni kellene. Itt már kevés az ismeret. Itt vagy hiszi, hogy amit megígértek a próféták az Eljövendőről, az teljesedett be a Názáretiben, vagy akkor hiába ismeri a prófétákat, sőt ítélet lesz rajta. Noha ismerte, mégsem hitte.

Mindenesetre mélyen érinti Pál igehirdetése. Ő átéli azt, hogy ez az egész, ami itt elhangzott, egyetlen nagy ítélet őfelette is. Ott ül mellette a szépségéről híres és feslettségéről hírhedt Bereniké, aki a testvére is volt, meg a szeretője is. Ő tudta, hogy mi van megírva a prófétáknál.

Tulajdonképpen bántó, amit ez a Pál mond, ugyanakkor ilyet még sose hallott, hogy annak ellenére ő is beléphetne azon a bizonyos nyitott kapun, hogy ilyeneket csinál folyamatosan? Az Agrippák előtt is megnyitotta ez a bizonyos Jézus a mennyország kapuját? Pál azt mondta. Pál is üldözte Krisztust, ő is elszánt ellensége volt, és ő is beléphetett? Akkor Agrippa is beléphetne? Az ember szinte látja, hogy már emeli a lábát. Ott van a küszöb felett, és onnan mégis visszahúzza. A végén egy ilyen hűvös megállapítással fejezi be a maga részéről a kihallgatást: majdnem ráveszel, hogy keresztyénné legyek.

Mi lett a következménye, a folytatása ennek a csodálatos istentiszteletnek és elhangzott igehirdetésnek? Fesztuszról visszapattant minden. Pedig Pál jól remélte, hogy első hallásra is meg lehet térni. Volt egy etióp miniszter, Etiópia kancellárja, akinek Filep egyszer magyarázta el az Ézsaiás 53-t, amit ő nem értett, hogy miféle bárányról van ott szó, s azt mondta: ez a bárány Jézus, aki helyettünk éppen úgy halt meg a kereszten, mint ahogy bárányokat áldoztak régebben a bűnös emberek a bűneikért. A komornyik elgondolkozott, és elhangzott egy gyönyörű hitvallás: hiszem, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia! A Szentlélek percek alatt is meg tud világosítani valakit.

Filippiben az a veterán nyugdíjas római katonatiszt, aki a filippi börtönnek az igazgatója volt, (többnyire nyugdíjasokat tettek börtönök élére) szintén csak egyszer hallotta Páltól, hogy higgy az Úr Jézus Krisztusban és üdvözülsz, és hitt az Úr Jézus Krisztusban, és azon az éjszakán már együtt imádkoztak az ő asztalánál.

Pál nem tévedett, amikor az ige erejében bízott. Amikor remélte azt, hogy első hallásra is megnyílhat valakinek a szíve. De Fesztusz úgy látszik azok közé tartozott, akikről Jézus azt mondta: messze vagy az Isten országától. Agrippa meg azok közé, akikre azt mondta az Úr Jézus: nem messze vagy az Isten országától. Egész közel jutott a Bibliaismerete révén is, a formálhatóbb szíve révén is, de épp úgy kívül maradt, mint Fesztusz.

Az, hogy valaki közelebb van, még nem üdvösség. Aki belépett, az üdvözül. Erre nem hajlandó Agrippa. Miért? Mert érzékeli, hogy itt dönteni kell. A karrierje és Krisztus együtt - nem megy tovább. Krisztus szerelme és Bereniké szerelme együtt nem tartható meg. Ő inkább az utóbbi mellett döntött. Inkább azt a kicsi jelképes hatalmat szorongatta a kezében, amije volt, minthogy az Isten fiává, gyermekévé lehetett volna, és inkább ez a múló szerelem kötötte meg, minthogy az Isten szeretete felszabadította volna. Hiába volt nyitva a kapu előtte, ő meg a kapu előtt, mégis kívül maradt. A hitnek ezt a bátor lépését nem volt hajlandó megtenni. A következtetést nem vonta le: mivel ez így van, akkor nekem meg kell vallanom a bűneimet, és újat kezdeni az értem is meghalt Jézussal. Pál ezt mondta ki a damaszkuszi úton, meg utána Damaszkuszban a három napos csendjében.

Olyan nehéz ezt kimondani? Olyan nehéz elismerni, hogy valóban úgy van, ahogy Isten igéje állítja rólunk? Ha Isten igéje állítja, még akkor is védőbeszédet tartunk? Sokan emlékszünk arra, hogy Pásztor Gyula bácsi mondta itt egyszer egy első osztályos kis hittanosa egyszer felfázott, és amikor bement a tanterembe, a kislány ott állt a tanterem közepén, és egy kis tócsa volt a lába körül. S mit kezdett el mondani a kislány? Nem én voltam, nem én voltam. Hát kicsoda? Ő éppen arra gondolt, honnan szerezzen valami száraz ruhát, hogy meg ne fázzon még jobban a kicsi, nem megszidni akarta. Az Isten sem szidni akar bennünket, amikor összemocskoljuk magunkat, s amikor így nézünk ki, ahogy… Amikor hátsó gondolataink annak, meg még az elülsők is tisztátalanok sokszor, hanem kinyitja a szabadulás kapuját, és azt mondja: gyere így, ahogy vagy.

Olyan nehéz azt mondani: Amint vagyok, sok bűn alatt, de hallva hívó hangodat, fogadj el Jézusom? Ilyen nehéz. Így tiltakozik a büszkeségünk. Megkötöznek régi beidegződések. Ennyire hat a hitetlenség ellenhatása. Ennyire résen áll az ördög mindenkinél, aki már nem messze jutott az Isten országától. Mindenkinél, aki hallja az Isten országának az evangéliumát. Aztán ott a kapu előtt kárhoznak el sokan.

Sokan teszik ezt: egy előadás során napnál világosabb volt a dohányzás és a tüdőrák közti lehető összefüggés. Amikor kijöttünk, egy férfi különösen elgondolkozva ismételt el részleteket az elhangzottakból: milyen igaza van, mennyire komolyan kellene venni, aztán tapogatni kezdte a zsebeit, melyikben van a cigaretta meg az öngyújtó, s tétova mozdulattal rágyújtott.

Mint Agrippa. Tudom, hogy a halálban vagyok. Isten az életre hív, s nem nekem kell megfizetnem az árát. Agrippa azt hitte, neki kell ekkora árat fizetnie, hogy rendezni kell Berenikével is a kapcsolatot, meg minden egyebet? Ennek az árát Jézus fizette meg. Ez már csak a szabadulás útja, ha rendeződnek a dolgok. De nem akarja rendezni. Meghallgattam, menjünk tovább! Marad minden a régiben.

Isten a maga részéről mindent megtett azért, hogy mi ne úgy haljunk meg, mint ahogy születtünk. Ne maradjunk a régiben, egészen új gondolkozásunk, új jellemünk legyen, s új emberekké váljunk. Olyan krisztusi emberekké, mint itt Pál. Ezt érdemes lenne külön elemezni, hogy az egyetlen szabad és boldog ember ebben a díszes társaságban ez a megláncolt apostol. Őt nem befolyásolja semmi és senki. Ő azt mondja, amit gondol, tökéletesen harmonikus személyiség. Teljesen fedi a beszéde a tetteit, a gondolatai a beszédét. Egyértelmű jellem, és nem magát mentegeti. Mások fontosak neki. Nem sértődik meg, amikor lehülyézik. (Ez a szó: bolond vagy te, azt jelenti.) Hanem udvariasan válaszol, betartja az udvari etikettet. Úgy szólítja meg Fesztuszt, ahogy az illik: Nem vagyok bolond, nagyra becsült Fesztusz.

Ismeretlen neki ilyesmi, hogy engem megbántottak, meg hogy nézett rám, meg mit mondott nekem. A másik a fontos, az ő üdvössége, az ő szabadulása. Mert Fesztusz nem szabad, köti a hivatala. Ő nem mondhat akármit, csak amit a megbízói a szájába adnak. Agrippa nem viselkedhet akárhogy. Agrippának itt viselkednie kell. Ő nem beszélhet Pállal úgy mint hittestvérrel, akik ismerik a prófétákat, és gyere testvér, beszéljük meg. Ha ez így van, akkor tényleg lépni kellene. S mit gondolsz hogyan, merre. Jó lesz, ha ezt csinálom? Á, ez messze van. Mit szól hozzá Fesztusz? Hogy alakul a karrier? Ezek rabok. Meg vannak kötözve. Megkötözi a hatalomvágy, az érzékiség, a karrierféltés. Megkötözi sokféle félelem.

Pál semmitől nem fél. Teljesen szabad ember. Nem hisztériázik, hogy két év óta miért zárják be értelmetlenül. Elmondja, hogy semmi rosszat nem tett. Elmondja, hogy mit tett. Ha az rossz, ám vállal mindent, de azt mondja: senkinek sincs joga engem a halálnak kiszolgáltatni, ha nem csináltam halálra méltót. Ezzel be van fejezve a saját ügye, a többiek a fontosak. Az ő üdvösségük.

Ezt érti Jézus azon: az Isten fiainak a szabadságára segít el minket. Amikor nem maga körül forog már valaki, hanem kinyílik a szeme, észre vesz másokat, amikor kész tenni, és tud tenni másokért. Amikor többet tud adni, mint amije van. Amikor sorozatosan felülmúlja önmagát, mert Krisztus él benne. Krisztus mentő szeretete, Krisztus emberfeletti ereje, Krisztus békessége, Krisztus öröme árad belőle. (Ezek mindmind bibliai idézetek, Jézus Krisztus ígéretei.) És bilincsben vagy anélkül, megalázva vagy másképpen, de akkor is egyenletesen ezt sugározza. A mennyet sugározza ezen a földön. Annak a célja, hogy Isten velünk az ő igéjén keresztül beszél, mindig ez, hogy ilyenekké formáljon minket. Hogy lehulljanak a bilincsek, hogy éljünk többé ne mi, hanem éljen bennünk Krisztus.

Kihez hasonlítunk mi? Nem pattan-e vissza rólunk is sokszor úgy az ige, mint Fesztuszról, akinek kérdései sincsenek, megérteni sem akarja? Az egész bolondság, ő tudja. Nem ejt-e meg ez a kísértés, hogy az Isten országa kapujáig elvezet Isten szeretete, de ott nekünk kellene belépni, és visszariadunk valami miatt? Kellene a világ is, meg az Ő országa is, de a kettő együtt nem megy. Bárcsak mindannyiunknak boldog élménye lenne az, amit itt Pál apostol mond: Azt kérem Istentől, hogy ne csak majdnem, hanem egészen, ne csak te, hanem mindnyájan, akik e teremben vagyunk, lennétek olyanok, mint én - és még erre is van figyelme, hogy nem csúfolódni akar: e bilincsektől megválva.

Isten segítsen minket, hogy lépjünk onnan, ahol vagyunk, még közelebb hozzá, vagy be ezen a nyitott ajtón, és nemcsak majdnem, hanem egészen legyünk az Övéi!

Imádkozzunk!

Istenünk, köszönjük, hogy sokszor hívtál már minket. Köszönjük a te türelmedet. Köszönjük, hogy nagyon hosszan tűrsz érettünk. Tudjuk, Urunk, hogy egyszer lesz egy utolsó hívásod. Könyörülj rajtunk, hogy még azt megelőzően belépjünk a te országodba.

Dicsőítünk, Jézus Krisztus, hogy te nyitottad ki annak a kapuját. Te teljesítettél minden feltételt. A te golgotai kínhalálodat követően hasadt ketté a kárpit és nyílt meg az út előttünk az Atyához. Áldunk téged ezért!

Áldunk téged feltámadásodért. Azért, hogy aki téged követ, az élő Úrral köti össze az életét. Köszönjük, hogy akkor soha többé nem leszünk egyedül, és minden tehernek más lesz a súlya. Sokkal tágasabb lesz a perspektívánk.

Könyörülj rajtunk, és bátoríts a te Lelkeddel, hogy lépjünk. Őrizz meg minden önelégültségtől. Őrizz meg attól, hogy rosszul mérjük fel a helyzetünket, hogy hamisan ítéljük meg magunkat. Köszönjük, hogy halálunk pillanatáig tudsz tisztítani, tökéletesíteni, erősíteni minket, és lehetséges, hogy kiábrázolódjék rajtunk a Krisztus. Engedd, hogy ez valóság legyen.

Rád bízzuk mindnyájan szeretteinket, a jövő hetünket. Tőled kérünk útmutatást, vezetést és még azt is, hogy az engedelmesség lelkével támogass minket.