Alapige: 2Krón 26,1-5, 16-21

"Akkor Júda egész népe fogata a tizenhat éves Uzzijját, és ot választotta királlyá apja Amacjá helyett. O építette ki Élatot, amelyet visszacsatolt Júdához azután, hogy a király pihenni tért oseihez. Tizenhat éves volt Uzzijjá, amikor uralkodni kezdett, és ötvenkét évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyjának a neve Jekoljá volt, Jeruzsálembol származott. Azt tette, amit helyesnek lát az Úr, egészen úgy, ahogyan tette apja Amacjá. Az Istent kereste Zekarjá idejében, aki istenfélelemre tanította, és amíg az Urat kereste, sikert adott neki Isten."

"Amikor azonban megerosödött, vesztére felfuvalkodott, és vétkezett Istene, az Úr ellen. Bement ugyanis az Úr templomába, hogy illatáldozatot mutasson be az illatáldozati oltáron. De bement utána Azarjá fopap és vele együtt az Úr papjai, nyolcvan eros ember. Elébe álltak Uzzijjá királynak, és ezt mondták neki: Nem a te dolgod, Uzzijjá, hogy illatáldozatot mutass be az Úrnak, hanem Áron fiaié, a papoké, akiket azért szenteltek fel, hogy ok mutassák be az illatáldozatot. Menj ki a szentélybol, mert vétkeztél, és ez nem válik dicsoségedre az Úristennél! Erre felboszült Uzzijjá, akinek éppen a kezében volt az áldozathoz való füstöloedény. De amikor felboszült a papok ellen, poklost folt jelent meg a homlokán az Úr házában levo papok elott, az illatáldozati oltár mellett. Amikor Azárjá fopap és a többi pap feléje fordult, látták a poklos foltot a homlokán. Ekkor kiuzték onnan, de o maga is sietett kimenni, mert az Úr verte meg ot. Uzzijjá király poklos maradt halála napjáig, és egy elkülönített házban lakott poklosan, mert kizárták az Úr házából. Fia, Jótám állt a királyi palota élén, o bíráskodott az ország népe fölött."

Imádkozzunk!

Köszönjük, Urunk, hogy most is megállhatunk csendesen a te színed elott, és a te Lelked megvizsgál minket. Látja minden gondolatunkat, mai cselekedeteinket, terveinket, szándékainkat, másokról alkotott véleményünket, mindazt, ami bennünk van, s ami kijön belolünk, azt is.

Köszönjük, hogy azt akarod Urunk, hogy egyre mélyebben, egyre jobban higgyünk benned, engedelmeskedjünk neked, s cselekedjük azt, amit megértettünk akaratodként.

Megvalljuk neked oszintén, hogy sokszor sem az akarás, sem a cselekvésre való készség nincsen meg bennünk. Kifogásokat és külön utakat keresünk, csakhogy ne kelljen azt tenni, amit akaratodként, világosan megértettünk. Kérünk, lendíts át bennünket ezeken a holtpontokon! És kérünk, Urunk, végezd el bennünk azt, hogy semmi másról ne akarjunk tudni, csak a te törvényedrol, csak annak akarjunk engedni!

Bánj velünk ma este is, kérünk, belátásod szerint! Vegyél ki a szívünkbol mindenfajta félelmet, az engedetlenség bunét, a hitetlenséget, ha már van, növeljed a mi hitünket, ha még nincs, ajándékozz meg minket a hit ajándékával! De mindenképpen kérünk, hogy vonj magadhoz közelebb, mert csak a te társaságod, a veled való közösség tisztít meg bennünket. A te véred tisztít meg Úr Jézus minden buntol.

Ámen.

Igehirdetés

Amacját, Júda királyát, ahogyan azt az elozo fejezet végén olvassuk, megölik Lákisban. Merényletet készítenek ellene elo, de aztán o meghallja ezt, és elmenekül Lákisba, de utána küldik a bérgyilkosokat. Így végeznek vele.

Azt olvassuk róla, hogy attól kezdve, hogy letért az Isten útjáról, Isten megvonta tole az O áldását. A király eroszakos halála után ott maradt a déli országrész uralkodó nélkül, s ekkor a fia, Uzzijjá - tizenhat éves mindössze -, de ahogy olvastam is, Júda egész népe egyöntetuen a tizenhat éves fiát választotta meg apja helyére királynak.

Azt is olvashatjuk Uzzijjá oseirol, hogy apja, Amacjá, és Jóás, a nagypapa is egy ideig Isten útján jártak, aztán életük végén hagyták el, s mind a ketten egyformán szomorúan, gyilkosság áldozataként fejezték be életüket.

Isten minden királyt, minden uralkodót a hozzá való viszony, a vele való közösség alapján, szerint ítél meg, amilyen mértékben engedelmeskedtek Istennek, hallgattak rá, tartották meg az O parancsolatait, úgy ítélte meg oket Isten, egész életüket, uralkodásukat, cselekedeteiket, döntéseiket. Alapvetoen a minosítésük tehát mindig az Istenhez való viszonyukon, a vele való közösségen múlt.

Jóásról azt olvassuk, mint ahogy Amacjáról is, hogy egy ideig követték Istent, aztán elhagyták. Így haltak meg. Amacjá pedig, Uzzijjá édesapja belement egy meggondolatlanul indított háborúba, azt elveszítette, és az országra romlást hozott. Minta volt egy ideig azonban ez a két ember a fiatal király számára, s amíg o is követte Istent, addig az élete boldog, kiegyensúlyozott és áldott volt. Sot, azt olvassuk a Bibliában, hogy uralkodása alatt Izráel déli része felvirágzott, gyarapodott, és gazdagodott az ország. Amíg Uzzijjá követte Istent, addig Isten áldása ott volt az életén. Így ír a Krónikák könyvének a szerzoje: "Amíg Uzzijjá Istent kereste, sikert adott neki Isten."

Sokan nem értik az összefüggést a két dolog között. Hogy is van ez? Amíg Uzzijá követte Istent, s engedelmeskedett neki, addig Isten sikert adott. Olyan sokan vágynak - biztos vagyok, hogy közülünk is, és ez önmagában nem bun - arra, hogy sikeres, boldog és kiegyensúlyozott emberek legyenek. Például: olyan házasságunk legyen - ha még nincs -, amelyben a feleségtol vagy a férjtol csak a halál választ el. S úgy tudjuk a gyerekeinket - ha már vannak - nevelni, hogy egykor ok maguk is majd Jézus Krisztus tanítványai legyenek, mert ez is a sikeres és boldog élethez tartozik, különösen egy hívo ember számára.

Mi tehát a kulcsa ennek az egésznek? Amíg valaki Istent követi, addig ugyanis az életének az alapja maga Isten. Minden vonatkozásban igyekszik rá támaszkodni, Ot kérdezni, vele járni, benne bízni, s ennek valóban az a következménye, hogyha Istenre figyelve dönt, akkor jó döntéseket tud hozni.

Nem mindenki vezeto közülünk, ez lehet, hogy inkább elony mint hátrány, vagy inkább jó dolog mint rossz. A felelosség ugyanis sokkal kisebb. Egy vezeton, foleg, ha sok embert kell vezetnie, sokkal nagyobb felelosség van, és sokkal nehezebb az élete, sok vonatkozásban. Azt lehet látni, hogyha valaki hívo keresztyénként vezeto pozícióba kerül, és Istenre figyelve akar vezetoként döntéseket hozni, addig fog tudni jó döntéseket hozni, amíg Istenre figyel. Amíg Isten szerint való döntéseket hoz, addig átéli azt, hogy bölcs, és a késobbiekre nézve is kedvezo döntéseket tud hozni. Ahogy felfuvalkodik, a sikert maga érdemének tulajdonítja, vagyis lélekben elszakad Istentol, s magának tulajdonítja azt, ami nem az o érdeme, attól a perctol kezdve garantálhatóan biztos a csod vagy a bukás.

Vagyis az Istenre figyelo ember éli át azt, hogy Isten az, akitol mindent kap. Ezért soha nem lehet felfuvalkodott és másokat lenézo ember. Pál nem véletlenül mondja azt, hogy mid van, amit nem úgy kaptál volna. Ezért mindenünkkel, amivel csak rendelkezünk, úgy kellene bánni: a tudásunkkal, az idonkkel, a pénzünkkel, a mellénk adott emberekkel, hogy csak egy idore kapjuk mindezt. S egyszer mindent itt kell majd hagynunk.

Uzzijára tehát hatott az, amit az o oseitol látott, legalábbis addig, amíg ok is Istent követték, s Isten még egy segítséget adott mellé, egy Zakariás nevu prófétát. Ez a Zakariás nem azonos azzal a kisprófétával, aki bibliai könyvet írt. A két Zakariás között mintegy kétszáz év van. Így olvassuk, hogy Uzzijjá szerette a földmuvelést. Maga is muvelte. Hatalmának az egyik erossége, az egyik alapja a földmuvelés megerosítése volt, a másik pedig a hadsereg megerosítése. Mivel ebben a két nagyon fontos, gazdasági, illetve politikai kérdésben Istenre figyelt, életének egy szakaszában minden kérdésben Istenre figyelt, ezért ezeken a területeken is jó döntéseket tudott hozni, meg az életére nézve minden területen.

Isten segítségével épült és gazdagodott az ország, s minden külso támadást is vissza tudott verni. Így a déli országrész politikai, gazdasági hatalma megnott, sot Uzzijjá király híre is, erejének a híre is egyre jobban terjedt a környezo népek között.

Hogy is indult az o élete? Itt azt mondja a Szentírás, hogy jól. Tizenhat évesen egy olyan lehetoséget kapott, amely lehetoség kevés embernek adatik meg élete során. Tizenhat évesen, ha nem is túl nagy, de egy viszonylagosan eros országrész királyává választották, szinte gyermek volt még.

A Szentírás azt mondja tehát, hogy aki Istenre figyel, annak Isten ad bölcsességet. Sokszor szó szerint az O szaván, igéjén keresztül. Másszor ad egyfajta belso meggyozodést, hogy az a döntés lesz jó, amit sugall az Isten, amit eszünkbe juttat, amirol megértjük, hogy az a jó döntés, vagy amire egy hívo ember figyelmét vagy gondolatait irányítja, vagy ami akár egy ido óta foglalkoztatja. Az is lehet Isten vezetése.

Uzzijjá élete tehát jól indult, Istenre figyelo élet volt. Sokan úgy gondolják, hogy a döntéseknél a kezdeményezés az embertol indul ki. A Szentírás azonban nem ezt tanítja, hanem azt, hogy a hívo ember életében a döntés elotti helyzetet, azt, hogy egy kérdés döntésre kerüljön, mindig az Isten indítja el. Az Isten hívja fel a figyelmet bizonyos kérdésekre, vezeti a hívo ember gondolatait, szívét, az indulatait. Maga Isten az, aki kezdeményez. Talán pont úgy, hogy bizonyos döntési helyzetben egy nyilvánvaló pontra irányítja a figyelmünket. Eszünkbe juttat valamit. Ezt megígérte, hogy a Szentlélek eszünkbe juttatja mindazt, amit tudnunk kell, ha hívo emberek vagyunk. Isten ad érveket, vagy sokszor ellenérveket, nyit meg ajtókat, vagy zár be lehetoségeket. O az, aki kezdeményezo, hogy bizonyos kérdésben merre induljanak el az O gyermekei. Segíteni akar az O hívo gyermekein. Istené tehát a kezdeményezés, ránk pedig a viszonzás hárul. Hogyan válaszolok Isten kezdeményezésére, hogyan viszonozzuk azt.

Nem mi találjuk meg életünk során a jó döntéseket, hanem Isten, mivel szeret minket, ha mi engedelmeskedni akarunk neki, s az a nyitottság és készség van a szívünkben, hogy szavára bármit megteszünk, akkor egészen megdöbbentoen átélhetjük azt, hogy megértjük az Isten akaratát, és tudunk Isten szerint való módon dönteni, s jó döntéseket hozni.

Jézus nem azért jött, hogy prédikálja az evangéliumot, hanem, azért, mert O maga az evangélium. Aki vele személyesen találkozott, aki Ot befogadja a szívébe, az Jézust, mint az evangéliumot, a jó hírt prédikálja és mondja. Akinek igazi tanácsra van szüksége, és aki sorozatosan döntési helyzetekben van, annak egyáltalán nem mindegy, hogy kire figyel és kire hallgat. Itt merül fel az a nagyon fontos kérdés, hogy neked ki a titkos tanácsosod? Elsosorban kire szoktál hallgatni, figyelni, amikor döntéseket kell hoznod? Csupán emberekre? Eléd tesznek egy papírt? Biztos, hogy az mindig jó dolog, ami azon van? Istentol való dolog az? Azért sugallják azt, mert az a jó döntés? Automatikusan döntünk, vagy Isten a mi tanácsosunk, akire figyelünk? Még a leglehetetlenebb helyzetben is van annyi ido, hogy felkiáltsunk Istenhez. Uram, én ezt olvasom, de tényleg ez az igazság? Erre a döntésre próbálnak rábeszélni vagy rávenni, vagy ezt sugallják sokszor nagyon finoman, de ez a te akaratod? Ennyi idonk mindig van, hogy legalább felsóhajtsunk imádságként: Uram, segíts, mert most nem tudom, hogy mi a jó döntés. Néha egyegy mondaton egy szövegrészben megakadhat a szemünk, és megérthetjük, hogy ez lehet Isten akarata vagy pedig nem.

Emlékszem, egyszer egy ilyen helyzetben voltam, hogy valamit alá kellett írnom, és egy összeg és egy dátum rosszul volt írva. Akkor értettem meg, ha a ketto ilyen összefüggésben szerepel ott, akkor ezen a papíron valami nem stimmel. Úgy is volt. Isten közben adott bölcsességet, és belátást, pedig hát úgy tunt, hogy csak egy tévesztés volt a gépelésben, de az egy tudatos tévesztés volt. S ha azt ott, akkor aláírom, az nagyon sokba került volna abban a helyzetben nekem. Isten adott vezetést és adott bölcsességet.

A rá hallgatás azt jelenti a gyakorlatban, hogy elmondom neki az élethelyzetemet. Feltárom elotte. Mondhatnám így is, hogy odateszem elé. Elmondom úgy, ahogy én ezt most éppen látom, vagy ahogy gondolom, hozzátéve, hogy én milyen megoldást látok most jónak. Uram, itt vagyok, de nem tudom, hogy mi a szerinted való. Segíts, tanácsolj, vezess engem! Nekünk van szükségünk arra, hogy megtanuljunk egészen bízni Jézus Krisztusban.

A tizenhat éves Uzzijjá így tett, és amíg így tett, nem tévedett, mindig jó döntést hozott. Ez pedig azt jelenti, hogy a bölcsesség az nem egészen életkor kérdése. Tizenhat évesen is kaphatott valaki olyan bölcsességet, hogy jól döntött, az Isten szerint való módon. És hetven vagy nyolcvan éves emberek is olyan butaságokat csinálhatnak, hogy az ember haja égnek áll, mert nincs az Isten bölcsessége a szívükben - ha nincs ott. Tehát alapvetoen nem egészen életkor kérdése. Nyílván egy hosszú élet, sokfajta emberi tapasztalatot adhat, sokféle tapasztalat gyulhet össze, ahogy az ember túl van már akadályokon, bukásokon, csalódásokon, különbözo módon becsapták már. Ezek tapasztalatot adhatnak, de igazi bölcsességet csak az Isten adhat. Isten szerint való módon az tud jól dönteni, aki Istent kérdezve, ot keresve, szüntelen Ot kérdezve, akaratát kutatva él és akar dönteni.

Uzzijjá élete kedves volt Isten elott, mert rá hallgatott, és Zakariás tanácsai is fontosak voltak neki. Hallgatunk-e így Isten szavára, vezethet-e minket az imádság csendjében, a bibliaolvasás csendjében vagy pedig nem? Ezt is merem mondani, hogy egy nap során, ha több nem, de legalább tíz perc, negyed óra nem igaz, hogy nincs erre. Aki ezt mondja, ott valami nagy baj van. Az nem akar elcsendesedni Isten elott. A nap huszonnégy órájában: reggel, délben, este, délután, olyan nincs, hogy nincs idom rá. Ezt senki ne mondja. Ez azt jelenti, hogy nem akar elcsendesedni. Nem tudok. Nem akar elcsendesedni. Legalább annyit, hogy imádkozik, elolvas egy részt a Szentírásból, kéri Isten vezetését. Mert aki igazén hívo életet akar élni, annak belülrol való készsége, szüksége van arra, hogy többet töltsön Isten színe elott. Azért nem is magyarázom ezt tovább, aki Istennel akar járni, és vele akar élni, az nem elégszik meg azzal, hogy csipeget, bekap valamit gyorsan, kutyafuttában. A gyorséttermek arra valók, sokszor ki sem szállva az autóból, bekapjunk egy hamburgert vagy valami mást. De ha mindig így étkeznénk, tönkre menne a gyomrunk, testünk, meg sokszor az életünk is. Szükség van arra, hogy nyugodt körülmények között, jól megrágva, nyugodtan, sokszor csendben töltsük meg a hasunkat. Mennyivel inkább a lelkünknek van szüksége nyugodt, igével való táplálkozásra.

A második, amit megtudunk Uzzijjáról, hogy o nem csak jól kezdte az életét, hanem jól is folytatta. Nem könnyu. Sokan jól kezdik, de nem jól folytatják. Sokszor tapasztaljuk azt egy nyári konferencia során, hogy valaki nagy lendületet vesz, beleveti magát Isten karjába. Fellángol az élete a hit szempontjából, megtöltodik Isten igéjével, hatalmas lendülettel, mindent kidobva az életébol, mint mikor Pálék a hajótörés elott még a tartalék csónakok kötelét is levágják, s ott vannak kiszolgáltatva a viharban. Isten karjába veti magát valaki, s aztán lelohad ez a nagy lelkesedés. A szívébe hull az evangélium, fellángol az életében a hit. Jól indul, s aztán úgy elhervad minden. Mint amikor valaki nagy, prominens személyiség fogadására gyorsan elültetnek növényeket, aztán senki nem locsolja azokat. Egykét napig bírják, aztán kókadoznak, kiszáradnak. Sokszor ezt lehet látni a mi egykor szép és tiszta fovárosunkban. Kampányszeruen ültetnek fákat, aztán soha többé senki nem locsolja azokat, a legtöbb esetben. Aztán újra ültetik, és megint újra. Pedig csak gondozni kellene, és akkor életben maradnának. Csak táplálni kellene mindazzal, amire szüksége van. Hányszor fellángolunk, és aztán elszárad sokszor a hit is, mert nem kap folyamatosan táplálékot.

Mit jelent tehát folyamatosan haladni az Istentol rendelt úton? Ezt jelenti, hogy folyamatosan a mi lelki szemünket Istenen tartani. Ez mit jelent a gyakorlatban? A 48. Zsoltárban ezt olvassuk: "Bizony ez az Isten a mi Istenünk mindörökké, o vezet minket mindhalálig." Ha valaki szövetséget kötött a mindenható Istennel Krisztusban, annak ezt ígéri Isten. Ez az Isten a mi Istenünk mindörökké, o vezet minket mindhalálig. Megint csak a kezdeményezés az Istené. Megígéri, hogy O mindenható Isten, örökkévaló, s az övéit mindhalálig vezeti. Egészen a földi életük végéig.

Ha valaki huségesen megmarad Isten mellett, naponta táplálkozik vele, közösségben él vele, akkor azt vezeti mindhalálig. Azért tessék belegondolni abba, hogy Isten ilyet mer mondani: amíg ezen a földön él az O hívo gyermeke, megértheti Isten vezetését. Nem csodálatos ígéret ez mindenki számára, aki már Jézusé? Nem vágyódik a szíve azoknak, akik még nem az övéi, hogy akkor minél elobb Isten gyermeke akarok lenni! Hiszen azt ígéri Isten, hogy az övéit vezeti mindhalálig, sot még haláluk óráján is.

Uzzijjá ezt a vezetést élte át folyamatosan. Ebbol fakad fiatal kora ellenére is bölcsessége, hite és szeretete.

Ma este akarunk megszabadulni mindattól, ami kötöz minket, ami hamisság, ami hazugság, ami csalás, ami nem Isten szerint való? Legyen az akár még saját magunk dicsoítése, nagyra tartása. Jó hely a mi szívünk Isten vetésének a számára? Az evangélium magja kikelhet, megtapadhat, kikelhet, s aztán felnohet nagy fává? Gyümölcsöt terem a mi életünk?

A 26. fejezet 15. versében ezt olvassuk Uzzijjáról: "Így aztán messzire eljutott a híre, mert ezekben csodálatos segítséget kapott - mármint Istentol -, végül igen megerosödött." Mi történt? Folyamatosan engedelmeskedik Istennek. Csodálatos segítséget kapott, és igen megerosödött. S ennek a híre elterjedt.

Ahogy egy munkahelyen ott van - talán egyedüliként - egy hívo keresztyén, s az igazán Jézust képviseli, ha az o híre nem terjed el, akkor ott valami baj van. De ha ez így van, akkor általában el szokott terjedni. Ez valami csodabogár. Ott van nála a Biblia, még olvassa is. Idonként beszél Isten szeretetérol. Sot az életén is látszik. Bizony, ha abban nem vesz velünk együtt részt, vajon miért? Talán eloször nevetnek, gúnyolódnak, aztán csodálkoznak, aztán érdeklodnek, s aztán kérdeznek. Aztán, ha Istennek ez az akarata, megtérnek, s aztán már ketten mondják ugyanazt, ugyanazon a munkahelyen. Valahogy így terjed az evangélium. Sokan közülünk nem így lettünk hívokké? Valaki úgy beszélt és élt, hogy azt megkívántuk, hogy honnan az ero, a tartás, tiszta tekintet és a tiszta élet. A tiszta pénz- és nyugtakezelés, a tiszta házasság, tiszta viszony az emberekhez, tiszta beszéd. Kívánatos ilyen módon a mi életünk? Uzzijáé ott, akkor ilyen volt. Vagyis az Istené minden vonatkozásban a dicsoség, ha valaki így tud élni.

Ef 2,8-ban így olvassuk: Kegyelembol van üdvösségetek, hit által, s ez nem toletek van, Isten ajándéka ez. Nem cselekedetek által, hogy valaki kérkedjék." Mire, hova jutottam el, mid van, amit nem úgy kaptál volna? Vagyis minden ajándék: a hit, a bölcsesség, a szeretet, az, hogyha figyelnek az életünkre, s tudunk úgy élni. Olyan sokan szeretnének lelkileg, idegileg és foleg hitbelileg eros emberek lenni. Az egésznek ez a titka. Elkezdek engedelmeskedni Istennek, huségesen követem az O tanácsát, megtartom törvényét. Törekszem keresni, cselekedni s aztán tanítani Isten törvényét, és akkor elterjed ennek a híre.

Sokan vannak, aki szeretnének így élni, de ennek az árát nem akarják megfizetni. Ezen a világon mindennek ára van. Nem csak az árucikkeknek, hanem az ilyen életnek is. Ez általában egyfajta böjtös életet jelent. Nem tesz az így élo ember mindent úgy, ahogyan o azt akarja. Sot, semmit nem akar úgy tenni, hanem mindent Isten akarata szerint.

Sokan nem fizetik meg az engedelmesség és az Isten akaratának alárendelés árát, hanem maguk akarják idonként követni Istent, máskor meg nem. Kell a vezetés, de nem kell az engedelmesség. Ez így nem muködik. Vagy mindent megfizetek, mindent odaadok, mindenre kész vagyok, vagy idonként megértem Isten akaratát, máskor meg nem.

Amíg mindez megvolt Uzzijjá szívében, egyre nagyobb lett a hatalma, egyre tovább terjedt a híre, s egyre erosebb lett az országa is. Minden hitbeli döntés alapja az engedelmesség. Ezért a hívo élet alapvetoen fegyelmezett élet. Sokszor mondjuk azt, hogy a gyerekek nem akarnak tudni a fegyelmezésrol meg a fegyelemrol. Óh, a felnottek sem! Ha egy felnott konferencián vagyunk, sokszor nehezebb a dolgunk, mint a gyerekekkel. Sokkal fegyelmezetlenebbek a felnottek, akik olyan büszkék arra, hogy ok már felnottek.

Isten azt mondja, hogy úgy lehetünk felnott emberré a hit dolgaira nézve, ha merünk fegyelmezett életet élni. A fegyelem nem azt jelenti, és a fegyelmezettség, hogy az ember természetellenes, merev személyiséggé változik. Csupán azt jelenti, hogy a szabadság nem válik szabadossággá, és nem válik a test ürügyévé. Ürüggyé a bunre. A test alatt általában a legtöbben a nemi dolgokat értik. A test alatt az Isten igéje azt érti és azt mondja - bizonyos helyeken, nem mindenütt -, testi az, ami nem az Isten szerint való. Ebbe sok minden beletartozik, bizonyos szociális kérdések is. A testi ember nem az Isten szerint való módon gondolkodik, él és cselekszik.

Van egy mondat a Szentírásban, amely így hangzik: "Szoloskertek felvigyázójává tettek engem, de a saját szoloskertemet nem gondoztam, nem tartottam meg." Beszél valaki másnak arról, hogy milyen csodálatos dolog Istennel élni, de a saját élete nem ezt tükrözi. Saját szoloskertjét nem gondozza, nem tartja meg.

Nem lehet úgy szolgálni, hirdetni az evangéliumot, hogy nem ápoljuk a kapcsolatot Istennel, nem pihenünk eleget fizikailag, testileg. Nem harcoljuk meg a hitnek harcát. Nincs fegyelem az életünkben.

A tudósok azt mondják, hogy az egész földi lét valójában egy egész vékony humuszrétegtol függ a föld felszínén. Ha azt tönkretesszük, minden élet meghal. S mit teszünk? Tönkretesszük. Minden lehetséges módon írtjuk az erdoket, hordjuk el a földet. Nem kell magyarázni, hogy miért van az árvíz. Erózió. Eltunik a humusz, nincs, ami megtartsa a földet, mert kivágták az erdoket, s özönvízszeruen zúdul le a víz. S az ember kétségbeesetten próbál védekezni, de meghaladja az eronket. A fegyelem hiánya itt, és az élet más területén is nagyon keményen visszaüt.

Valaki azt mondta, hogy Isten nem helyezte más törvény alá a krumplit, s az ember életét. Elso hallásra furcsán hangzik a dolog, de ha mínusz húsz fokba kiteszünk egy krumplit, vagy kiülünk egy szál ingben, ugyanúgy végezzük, mint a krumpli. Miért gondoljuk, hogy a lelkiekben más a törvény? A bun zsoldja mindig, minden körülmények között halál az emberre nézve. Nincs más törvény bizonyos értelemben. A bun kérdésben ugyanaz a törvény. Tönkretesszük az életünket, ha Isten nélkül akarunk dönteni. Ha az Istennel való közösség alaptörvényét rúgjuk tehát fel folyamatosan, tönkremegy az életünk.

Amikor valaki megfordul és megtér Istenhez, pont ez változik meg. Az Istennel való közösség alaptörvénye változik meg. Attól kezdve már nem a saját törvénye szerint akar élni, nem azt mondja, hogy azt csinálok, amit akarok. Nem azt mondja, hogy a testemmel azt teszek, amit akarok. A méhem az enyém. A fejem, a kezem, a lábam, a pénzem, az idom az enyém. Senki, még Isten se szóljon bele.

Amikor valaki elkezd Istennel járni, mindent: a testét, a lelkét, az életét, a jövojét, a múltját Isten fennhatósága és uralma alá helyezi. S attól kezdve Isten fegyelmezi, vezeti, tanácsolja, bátorítja, megtartja, sot eltartja. Azt mondja a Biblia, hogy az istenfélo soha nem válik kenyérkéregetové. Ha bízunk Istenben, megadja mindig, amire szükségünk van. Sokszor nagyon kemény munka vagy fizikai munka által. Máskor nagyon kemény szellemi munka által. Aki nem akar dolgozni, az ne is egyék - mondja a Biblia. Nem azt mondja, aki nem dolgozik. Sokan akarnának, de nem tudnak, mert nem kapnak munkát. Isten eltartja a benne bízókat. Sot táplálja és vezeti, s ha kell, fegyelmezi.

A harmadik, ami kiderül Uzzijjáról, hogy a jó kezdés és a jó folytatás ellenére sajnos egészen rosszul fejezodött be az élete. A Szentírás arra szeretné ez által felhívni a figyelmünket. Nem elég a jó kezdet, nem elég a jó folytatás, aki mindvégig kitart, az üdvözül.

Így olvassuk itt a Bibliában: "amikor azonban megerosödött Uzzijjá, vesztére felfuvalkodott, és vétkezett Istene, az Úr ellen." Bement ugyanis az Úr templomába, hogy illatáldozatot mutasson be. Miért volt ez akkora bun? Király volt, megtehette, nem? Nem tehette meg. Az o kezei, csakúgy, mint Dávidé - Dávid azért nem építhette fel a jeruzsálemi templomot - vérrel voltak szennyezettek. Dávidé is, Uzzijjáé is. Másrészt, ez a papok dolga volt. Isten rájuk bízta az áldozat bemutatását, nem a királyokra. Tehát itt valami engedetlenséget követett el Uzzijjá, s ezért lett az a vége, ami lett. Olyanba avatkozott bele, ami nem tartozott rá.

Péter így inti az o levelének olvasóit: "Ne szenvedjetek úgy, mint más dolgába avatkozók." Nem ismeros ez? Csak úgy beleszólunk, olyan lazán. Nem is mindig tudjuk pontosan, hogy mirol beszélnek, mirol van szó, és máris van véleményünk, és azt buta módon mondjuk is egyébként, ahelyett, hogy figyelnénk arra, hogy mirol is van szó? Ez nem is az a kérdés. Ne szenvedjetek úgy, mint más dolgába avatkozók.

Hányszor okozunk magunknak meg másoknak is szenvedést azért, mert olyasmibe avatkozunk, ami nem tartozik ránk. S amikor intik a papok Uzzijját, hogy ne tedd, menj ki, hagyd abba, ez nem a te dolgod, vétkezel Isten ellen, mert vérrel szennyezettek a kezeid. Akkor még Uzzijjának áll feljebb. Még o támad rájuk, ahelyett, hogy engedelmeskedne az intésre.

Mennyire ismeros ez is, amikor valaki kedvesen, szelíden, szeretettel, de nagyon komolyan vagy keményen figyelmeztet: hagy abba! Amit csinálsz, az nem kedves Isten elott. Az bántó, az rossz. S ahelyett, hogy elismernénk és fejet hajtanánk, gogösen támadunk, és nem vesszük észre, hogy másokon keresztül akár Isten inthet minket.

Valami olyat tettünk, ami nem helyes, és még mi haragszunk. Nem kellene ebbol megtérni? Dehogynem. Jó lenne ezt is végiggondolni, hogy ma nem terhel-e minket valami ilyesmi. Ahelyett, hogy hálásak lennénk, még mi haragszunk.

A Példabeszédek 16,18-ban ezt olvassuk: "Az összeomlást gog elozi meg, a bukást pedig felfuvalkodottság."

Az ember sokszor nem érzékeli a határt, ezért figyelmeztetik arra. Ne haragudjunk azokra, akiket Isten oda adott mellénk, hogy figyelmeztessenek. Nem kellene hálát adni inkább, mint haragudni, megsértodni? Hálásak lenni azért, hogy ad még mindig Isten valakit, aki int és figyelmeztet minket.

Aztán Isten megállította Uzzijját. Megállította úgy, hogy egy pici kis foltocska jelent meg a homlokán. S kiderült, hogy az lepra. Abban a pillanatban vége volt mindennek. Isten nagyon keményen állította meg ezt a felfuvalkodott és gogössé lett embert. Leprás lett. Abban a pillanatban mindennek vége volt. Nem halt meg, csak ebben a betegségben kezdett el szenvedni. Ez pedig azt jelentette, hogy kiközösítették a gyülekezetbol. Többé tulajdonképpen nem volt király. Élete végéig egyfajta számuzetésben élt. Fia vette át, mint bíró a hatalmat helyette. O bíráskodott. Élete végéig egy elkülönített helyen egy házban éldegélt. Mondhatnám így, hogy tengette az életét. Elveszítette a királyságot, a hatalmat, mindent, amit addig Istentol ajándékba kapott.

Nem intelem ez mindnyájunk számára, és intés, hogy a hívo élet csak fegyelmezett életként muködik jól? Mi olyan könnyen a könnyebb felé hajlunk. Vegyük magunkra a nehezebbet! Hajoljunk afelé, küzdjünk meg vele! Azt mondja a Szentírásban a zsoltáros, hogy Istennel még a kofalon is átugrom. Vállaljuk a nehezebbet! Jézus pontosan ezt tette. Felvállalt minket. Magára vette szennyes ruhánkat. Elvállalt minket, a buntol roncsolt életünket magára vette, s megváltott mindnyájunkat. Az O élete fegyelmezett élet volt mindhalálig. Aki mindvégig kitart, az üdvözül.

Mi nem tudjuk megtartani magunknak Istent. Az lehetetlen dolog. O tart meg minket. Mi nem tudjuk megtartani a parancsolatokat. Ha bennünk lakik Krisztus, akkor O tartja meg bennünk a parancsolatokat. Fegyelmezett életet élni csak Isten segítségével lehet.

Hitben jól kezdeni, hitben megmaradni és fejlodni, és hitben befejezni az életet. Isten segítsen ebben mindnyájunkat!

Imádkozzunk!

Kérünk, Urunk, bocsáss meg nekünk minden engedetlenséget, minden haragot, felgerjedést, minden gyulölködést, minden olyan jogtalan és igazságtalan mondatot, cselekedetet, ami nem kedves elotted! Bocsásd meg, hogyha gyulöljük az intést, s elutasítjuk azokat a szavakat, amelyek pedig lehetnek toled is! Isten, légy irgalmas nekünk, bunösöknek!

Köszönjük, Urunk, hogy nálad van a bocsánat, s nálad teljes a szabadulás és a szabadítás is. Kérünk, bocsáss meg, szabadíts meg minket, hogy dicsoíthessünk téged!