Alapige: Zsid 10,11-18

"Minden pap naponként szolgálatba áll, és sokszor mutatja be ugyanazokat az áldozatokat, amelyek sohasem képesek bunöket eltörölni. O ellenben (mármint Jézus), miután egyetlen áldozatot mutatott be a bunökért, örökre az Isten jobbjára ült, és ott várja, hogy ellenségei zsámolyul vettessenek lába alá. Mert egyetlen áldozattal örökre tökéletessé tette az megszentelteket. De bizonyságot tesz nekünk a Szentlélek is, mert ez után az ige után: "Ez az a szövetség, amelyet kötök velük ama nap múltán", így szól az Úr: "Törvényemet szívükbe adom, és elméjükbe írom; buneikrol és gonoszságaikról pedig többé nem emlékezem meg." Ahol pedig a bunbocsánatról van szó, ott nincs többé bunért bemutatott áldozat."

Imádkozzunk!

Köszönjük, Urunk, hogy kérhetjük toled azt, hogy töröld el a mi álnokságainkat, bocsásd meg a mi vétkeinket, ragyogtasd ránk a te kegyelmedet, és töltsd ki ránk az irgalmasság lelkét! Sot, formálj minket egészen egyszeruvé belsoleg, lelkiképpen, hadd legyen a szívünkben békesség és csendesség, s tisztogass minket, hadd járjunk lélekben és igazságban! És kérünk, Urunk arra is, hogy hadd tudjunk úgy engedelmeskedni neked, hogy abból sokaknak haszna legyen, hogy tudjunk világítani, rád mutatva élni, s másokért igazán, szívbol és oszintén áldozatot hozni!

Kérünk, Urunk, hogy hadd tudjunk téged újra és újra leborulva áldani, s felegyenesedve szabadon követni, dicsoíteni, s aztán majd hozzád megérkezni!

Ámen.

Igehirdetés

Kedves Testvérek, egy keresztyén eloadó elmondta egy konferencián, hogy mit nyert azzal, hogy hívo emberré lett, és aztán oszintén beszélt arról is, hogy mirol kellett lemondania azért, mert hívo keresztyén lett. A végén egy hallgató a következot mondta: "Végighallgattam Önt, amikor arról beszélt, hogy mit kapott eddig Istentol, és mi mindent kellett feláldoznia azért, mert keresztyén lett. Azon gondolkozom, hogy mindenképpen pozitív a mérleg, mert miközben Önt hallgattam, nagyon sok minden jutott eszembe az életembol, amit veszteségként kell és kellett elkönyvelnem azért, mert nem voltam és nem vagyok hívo ember. Milyen óriási kiadás az, ha valaki nem keresztyén. S megértettem - folytatta -, hogyha keresztyén leszek, fel kell áldoznom bizonyos dolgokat, át kell adnom Istennek, de ha hit nélkül élek tovább, akkor lassan, de biztosan mindent elveszítek, amiért érdemes élni." Nagyon pontos megfogalmazása ez annak a bibliai igazságnak, amit a Szentírásban olvasunk, hogy a Krisztus útján hozott áldozatoknak igen is komoly értéke és értelme van. Sot, annak van igazán értelme.

Ha elhiszi valaki, amit János ír az elso levelében, az 5. fejezet, 3. versében: "Az O (mármint Jézus) parancsolatai nem nehezek." Akkor az megérti azt is, hogyha valaki hívo keresztyén lesz, akkor boldog, harmonikus és kiegyensúlyozott élete lesz még akkor is, ha idonként vannak mélyedések - finoman fogalmazva - vagy völgyek, és vannak csúcsok, sot, egészen magas szárnyalás is, tehát egyfajta ingadozás. De azért az a bizonyosság, hogyha valaki Krisztusé, bármilyen környezetben és bármilyen események között is megmarad, még, ha minden ellene szól is ennek a valóságnak, igazságnak. Az a bizonyosság, hogy az o élete Krisztusban elrejtett élet, nem szunik meg, Jézus nélkül pedig, ahogy ez az illeto válaszolta, mondta, minden az ellenkezojére fordul.

A Szentírás azt mondja és azt tanítja, hogy Jézus Krisztus ilyen áldozatos életet élt. Mindent odaadott az Atyának. Az életét is feláldozta, hogy a megváltás küldetését teljesítse. S pont errol szól a felolvasott bibliai szakasz is, hogy Jézus Krisztus tökéletes áldozatával egyszer és mindenkorra az Ot követoket is tökéletessé teheti. Vagyis, Jézus mint fopap azzal, hogy önmagát odaadta áldozatul, önmagát odaszentelte tökéletesen és egyszer és mindenkorra eleget tett Isten igazságosságának, és Isten emberszeretetének is.

Az áldozatbemutatás végso kicsengése az, hogy tökéletesen kiengesztelte Isten haragját. Bocsánatra indítja Jézus halála, aki életével fizetett azért a bunért, lázadásért, amit az ember követett el. Ezért találjuk itt, ebben a régi, görög szövegben az áldozat, az ajándék, a várakozás és a beteljesítés, a célhoz jutás görög kifejezéseket.

Amikor Jézus karácsonykor megszületett, akkor indult el arra a földi útra, amelynek a vége, papi, fopapi küldetésének a csúcsa nagypéntek volt, a golgotai áldozat. A megváltás gondolatával együtt jár a Biblia tanítása szerint mindig az áldozat gondolat is. A megváltásról, de még inkább az áldozatról sokféle vélemény forog, sokféle nézet, és sokféle tanítás.

Öt olyan legáltalánosabbat szeretnék most röviden ismertetni, amit gondolnak vagy tanítanak az áldozat, az Isten és az ember kapcsolatában az áldozat kérdésérol.

Az elso az ajándékozás elmélete. E szerint az ember azért ajánl fel áldozatot Istennek, hogy jó viszonyba kerüljön vele, biztosítsa magának az Isten kegyeit. Ez teljesen pogány gondolkodás. Azt jelenti, hogy valamivel lekenyerezem az Istent, hogy aztán saját céljaim elérésére tudjam használni. Sok templomba járó ember így gondolkodik az áldozatról.

Van a szimbólumteória, az áldozatok nem egyebek, mint az önmegtagadás, az önátadás és az istenek vagy az Isten tiszteletének a szimbólumai.

Aztán létezik a sakramentális elmélet. E szerint az áldozat adása egyfajta közösséggyakorlás az Istennel. Ez totemisztikus felfogás, mert e mögött az is áll, és ki is mondják, hogy miután az áldozati állatot feláldoztam Istennek, vagy az istenségnek, eszem az áldozat húsából, akkor mintegy az Isten erejével is rendelkezni fogok, hiszen azt az állatot az Istennek vagy az istenségnek áldoztam fel. Itt megint a pogány gondolkodás tör elo. Valaminek segítségével az isteneket vagy az Istent használni akarja az ember.

Negyedik az alázatosság elmélete, vagyis az áldozat az alázatosság és a függés kifejezése. Az ember szorosabb közösséget keres Istennel, de nem azért, mert szorítják a bunei, hanem csupán azért, mert családi vagy vallási szokás, hogy az ember jól teszi, ha a hatalmas Isten vagy istenség elott megalázza magát, s áldozatot mutat be neki.

Az ötödik, az engesztelés céljából végrehajtott állatáldozat. Kiengesztelni az Istent, mert az állat helyettes halála elég Istennek, s így az embernek nem kell meghalnia a bunéért.

Arról is tudunk, hogy a Szentírás beszél az áldozatbemutatásról a buneset elottrol is. Ábel és Kain áldozatot mutatott be az Istennek, de itt még nem a kiengesztelés céljából nem a helyettes áldozat értelmében, vagyis a kultuszhoz mindig is hozzá tartozik az áldozat fogalma. Már a buneset elott is. Tehát nem buneset utáni dolog. De a kiengesztelésért bemutatott áldozat, ez a buneset utánra datálható.

Az ember megváltását - azt tanítja tehát a Szentírás - Jézus Krisztus végezte el. A buneset miatt azonban a kiengesztelésre is szükség van, hogy Istent kiengesztelje valaki vagy valamilyen módon kiengeszteljék a buneset, a bun miatt. Ezt is Jézus végezte el. Így kapcsolódik össze a Biblia tanításában a megváltás és a kiengesztelés tanítása. Jézus eljött, hogy megváltsa az embert, s ugyanakkor tiszta és szent életével kiengesztelte Istent, megbékéltette az emberrel.

Így láthatjuk azt, hogy Jézus egyszerre volt, ahogy azt a Zsidókhoz írt levél írója írja, fopap, pontifex maximus, "hídvero" az Isten és az ember között. Utat teremtett, adott, lehetoséget adott arra, hogy az ember visszataláljon ahhoz az Istenhez, akitol elszakadt.

A Jelenések 13,8 szerint Jézus az az áldozati bárány, aki megöletett a világ alapítása óta. Vagyis Jézus Krisztus áldozata nem csak az O megszületése óra létezik. Azzal, hogy eljött a világra, önmagában áldozat volt. De a Szentírás azt mondja, hogy a világ kezdete óta eltervezte Isten, és eldöntötte azt, hogy az O egyszülött Fiát az emberért feláldozza. Nem Isten akarta a bunesetet, de Isten tudott arról, hogy a buneset bekövetkezik, s már elore elkészítette a kegyelmet, a lehetoséget a bocsánatra. Jézus élete és halála áldozat volt, méghozzá a legtisztább áldozat, Isten oltárán.

A 11. versbol az is kiderül: minden pap naponként szolgálatba áll, és sokszor mutatja be ugyanazokat az áldozatokat, amelyek sohasem képesek bunöket eltörölni. Tessék csak akár más felekezetekre gondolni! A pap minden nap odaáll, és bemutatja az áldozatokat, amelyekrol azt mondja a Szentírás, hogy soha sem képesek bunöket eltörölni. Maga a Szentírás cáfolja azt, hogy a naponkénti áldozatbemutatás bunöket töröl el. Jézus áldozatáról pedig azt mondja: O ellenben, miután egyetlen áldozatot mutatott be a bunökért, örökre az Isten jobbjára ül. Egyszeri és tökéletes áldozatával, mivel buntelen volt, oda ül az Isten jobbjára. Miért van ez itt? Ez azt jelenti, hogyha Isten a jobbjára engedte Jézust, hogy Jézus áldozatát elégségesnek, kielégítonek, egyszer és mindenkorra elégnek fogadja el az Isten, és odaülteti maga mellé, az O jobbjára.

Örök váltságot szerzett, más helyen a 9,12-ben ezt olvassuk, a 9,26-ban pedig megjelent, hogy áldozatával eltörölje a bunt. Jézus az Isten Báránya, mondja Keresztelo János, aki elveszi a világ bunét. Nem a buneit áll ott a szövegben, hanem az, hogy bunét. Az eredendo bunt, mindazt, ami megroppantja az Isten és az ember közötti kapcsolatot.

Jézus, miután elvégezte ezt a szolgálatot, a megváltás és a kiengesztelés szolgálatát, odaül az Isten jobbjára, gyakorolja a hatalmat. Ez világosan mutatja tehát, hogy Isten elfogadta Jézus Krisztus áldozatát. A papok hiába mutatnak be évszázadok óta újra és újra áldozatot, áldoznak fel pogány vallásokban áldozati állatokat, s kutatják a jövot. A Biblia ítélete kokemény ebben a kérdésben. Nem tudnak bunöket eltörölni. Jézus egyszeri, s tökéletes áldozatával minden bunét eltörli annak, aki benne hisz, visszamenoleg, a múltra nézve, a jelenre nézve, és a jövore nézve egyaránt. Hat visszafelé, hat a jelenben az O megváltása, és hat a jövore nézve is.

Jézus mindenki számára a legdrágábbat, az életét adta oda áldozatul. Nem áldozatot mutatott be, nem valakit feláldozott, hanem saját életét áldozta fel mindnyájunk életéért, hogy ne kelljen az ítéletre mennünk, hanem örök életünk legyen.

Kölcsey mondta azt, hogy minden erény önfeláldozással jár. Tulajdonképpen ez a mondat igaz a hétköznapok minden történésére. Annyira van bizonyos értelemben közöm egy másik emberhez, a házastársamhoz, a gyerekemhez, az unokámhoz, a kollégámhoz, a hazámhoz, mennyi áldozatot vagyok hajlandó hozni ezekért az emberekért, vagy ezért az országért.

Az áldozat tehát ma is kötodést és ragaszkodást jelent: egy emberhez, egy embercsoporthoz, akár egy társadalmi réteghez, egy nemzetiséghez, egy hazához, vagy éppen egy gyülekezethez.

Miért az 1848-as magyar forradalom és szabadságharc önfeláldozó hosei azok, akik közül sokan nem is voltak magyarok? Németek voltak, osztrákok, szerbek, románok, tótok, s ki tudja még hányféle nemzetiség. Azért, mert a magyar haza függetlenségéért és szabadságáért adták oda fiatal életüket. Mint emberileg jónak tuno célért - ahogy ezt a Biblia mondja -, bár a jóért képes valaki akár az életét is odaadni, adták oda életüket. Ezért volt áldozat az o áldozatuk.

Ugyanúgy elgondolkodtató az is, hogy vajon igaz-e ez a megállapítás azokra, akik a televízió nagy nyilvánossága elott jelentik ki, hogy micsoda bun a gyulölködés, s közben fröcsögve a gyulölettol. Kijelentik azt, hogy a magyar rossz faj, mert gyulölködik, és nem tiszteli a másságot. Bizonyos csoportok sokat beszélnek errol, de vajon milyen áldozatot hajlandóak hozni ezért az országért, folyamatosan? Gyulölködnek azért is, mert csupán arról mernek beszélni mások, hogy ezért az országért rendesen dolgozni kell, rendes, normális családi életet kell élni. Az asztalra is le kell tenni valamit, rendszeresen, s nem csak elvenni akarni folyamatosan, hanem valamit tenni, akár áldozatot is hozni.

Aki szereti és tiszteli a hazáját, az nem csak segélyért állt sorba, és áll sorba folyamatosan, s követelozik, hanem az tenni is akar, és áldozatot is hozni, ha éppen az kell. S ha ezt teszi, annak joga van arra is, hogy segítséget kapjon, ha valóban bajba jut.

Lehet azon vitatkozni, hogy elore vitt-e valamit 1848. A történészek a mai napig vitatkoznak ezen. A Szentírás azt mondja tehát ezekrol az eseményekrol, hogy bár a jóért képes valaki a halálra, az ember által jónak és nemesnek tartott célért, s másokért, egy egész országért is képesek voltak meghalni. S ez elott tisztelettel és szeretettel fejet kell hajthatunk. De megváltani egy népet és egy nemzetet, az embert csak Jézus tudja. Az O áldozata igazán tiszta, szent és Isten elott is érvényes. Pont azért, mert tiszta és szent volt az O élete, amit odaadott.

Az emberek önfeláldozását és áldozathozatalát és Jézus áldozatát soha nem lehet összekeverni, s nem is szabad. A ketto másról szól. Az egyik egy jó, nemes és tiszta célért hoz áldozatot. Jézus pedig minden emberért odaadta az O szent és tiszta életét, hogyha valaki hisz obenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. A János 10,10-ben ezt olvassuk: "Azért jöttem, hogy életük legyen, és bovölködjenek." S itt az élet szónál a dzoé szó szerepel a görögben, ami azt jelenti, hogy örök életük legyen.

Egyetlen forradalom sem tud örök életet adni. Sot, nagyon sok életet elvesz, sajnos. Vele jár. Jézus tud örök életet adni mindenkinek, aki benne hisz, benne reménykedik és vele jár. Ezért csak Jézus szerezheti meg bárki számára, sot, mindenki számára a tökéletes szabadságot. Az O élete árán lehet bárki szabad attól, ami leginkább megnyomorítja az embert, s azóta is folyamatosan az emberiséget. A bun, az Isten nélküli élet, s az abból fakadó bunök.

A második, ami fontos üzenetként derül ki ebbol a részbol, Jézus áldozatából rendkívül sok áldás fakadhat az Ot követok életére nézve.

Azt olvassuk, hogy egyetlen áldozatával örökre tökéletessé tette a megszentelteket. Akkor azok, akik mint hívo keresztyének ülnek most itt a templomban, egyszer és mindenkorra tökéletesek? Akkor a legtöbben, sokan kihúzhatjuk magunkat, s azt mondhatjuk, én már perfekt vagyok, tökéletes, fel is állhatok, haza is mehetek, többet nem is kell jönnöm. Minek hallgassam a továbbiakban az igehirdetéseket, hiszen már tökéletes vagyok.

Akik megszenteltek, és ebben az értelemben tökéletesek, soha többet nem hazudnak, nem gerjednek haragra, nem lesznek indulatosak, soha többet nem fognak lopni sem idot, sem pénzt, sem mások idegeit, akkor tökéletesek lesznek, buntelenek? Nem. A tökéletességet itt úgy mondja a Szentírás, mint akik mentesek lesznek az eredendo bun következményétol, a kárhozattól.

Isten Jézusra néz, s a benne hívoket Jézusért tökéletesnek látja, tartja, mondja. Erre nézve, a buneset átkára nézve tökéletesen szabadok a Krisztusban hívok. Az Atya és Jézusban hívok Jézus áldozatának az érdeméért nem mennek az ítéletre, hanem átmentek a halálból az életre.

Jézus tehát beteljesíti a benne reménykedok reménységét. Megerosíti oket a szívükben bizonyossággal. Bizonyossá teszi oket afelol, hogy Krisztusban megváltattak az eredendo buntol.

Valaki ezt így fogalmazta meg: Isten Jézusért adja a kegyelem elolegét, mert már ebben a testben - ebben a testben kapjuk ezt -, s az az igazi kegyelem, hogy minden nap megkapja ezt a hívo ember. Minden nap megkapja. Napról napra megújul a te kegyelmed - mondja az ige -, nagy a te huséged. Kegyelem az, hogy kapjuk, de az igazán nagy kegyelem az, hogy kapjuk a kegyelmet, a bocsánatot napról napra.

Jézus által Isten elolegezi a jövendo élet boldogságát, boségét és örömét.

Amikor Jézus kimondta azt a golgotai kereszten, hogy: Elvégeztetett: a megváltásunkat, a megszentelésünket, és a helyettünk bemutatott áldozatot egyszerre végezte el. Így az ember egyszerre bunös, de egyben megigazult is, Krisztus érdeméért. Amíg ebben a testben vagyunk, így válhatunk Jézus segítségével, az O kegyelme által egyre tökéletesebb emberekké. Ez a megelolegezett tökéletesség. Merjük-e mi ezt igazán hinni itt, ma este, hogy ez a kegyelem mindenkié, mindnyájunké? Bárki elindulhat ezen az úton, növekedhet ebben a kegyelemben, és fejlodhet a hitében.

A 17. vers szerint megbocsátást ad Jézus áldozatáért az Isten. Így olvassuk: "Buneikrol és gonoszságaikról többé nem emlékezem meg." Ki tudja ezt nekünk más megadni? Buneirol és gonoszságairól többé nem emlékezem meg. Csak így lehetséges, hogy az Isten kegyelmébol megelolegezett kegyelem, tökéletessé, teljessé akkor lesz, ha színrol színre látjuk Jézust, az ismeretünk errol az egészrol. A megelolegezett kegyelembol élo ember többé nem akar kegyetlen lenni, hanem maga is kegyelmet gyakorol. Így tud megbocsátani akár egy forradalom után is magyar az osztráknak, a szerbnek, a tótnak, a románnak, és fordítva, és folyamatosan, s elengedi már elore a másik adósságát vele szemben.

Ézsaiás 43,25-ben is ezt olvassuk: "Buneirol többé nem emlékezem meg." amit Isten megbocsát, azt O el is felejti. Többé nem emlékezem meg. Nem ez a kegyelem? Gondoljunk bele, hogy csak a ma elkövetett buneinket, a tegnapit, a tegnapelottit, huszonkét évre visszamenoleg az összes bunre mindig, minden nap emlékeztetne minket az Isten. Megölnénk a gyerekeinket, ha mindig, minden nap az asztalra kapnák a buneiket. Megölnénk. Nem bírnák ki. Pszichésen összeroppannának. Épp elég bunt követünk el így is ezen a területen, ha szülok vagyunk. Ha Isten velünk ugyanazt csinálná, amit mi szoktunk idonként a gyerekeinkkel, vagy az unokáinkkal, vagy a környezetünkben élokkel, hogy odadörgöljük az orruk alá a buneiket, amit velünk szemben elkövettek, vagy amit vélt módon velünk szemben elkövettek.

Mennyi nyomorúság, veszekedés, vita s életre szóló harag forrása az, hogy nem akarunk felejteni. Hányan mondják azt, hogy soha nem felejtünk. S ezért nem gyógyulnak meg sosem a sérelmek, a sebek és a bántások. Isten nem ezt mondja, hanem azt mondja, hogy buneikrol, s buneidrol többé nem emlékezem meg. Ha valaki, valamiért Istentol bocsánatot kért, az kapja és kapta a teljes bocsánatot a felejtéssel együtt. Ez a része, tartozéka a bocsánatnak az, hogy Isten elfelejti a mi bunünket.

A 16. vers szerint belso vezetésu emberré teszi a hívoket Jézus. Törvényemet a szívükbe adom, és elméjükbe írom. Szívünkbe és elménkbe. A két központ. A szív az értelem központja és az érzelem központja is, s az ész is. Szívükbe és elméjükbe. Ez tökéletes lefedettséget jelent. Ha valaki Krisztussal jár, annak szívében lesz az Isten szeretete, s ott lesz a memóriájában is, nem csak a szívében az Isten törvénye, az O szabályrendelete, akarata, és az, amit O szeretne kezdeni velünk.

Vagyis, szíve indulatait Isten törvénye, igéje irányítja. Az így élo ember pedig szabad ember. Többé már nem azt teszi, amit akar. Ez szabadság. Nem kell például gyulölni. Vagy ha észreveszi magán azt, hogy gyulölködik. Tud, mer és akar bocsánatot kérni, s aztán elfelejteni. Micsoda szabadság ez?

Ha így élne ez a világ, soha többé egy háború sem lenne. Nem? Nem lenne bosszúállás, vérbosszú, elfelejtem vagy megbocsátom, de el nem felejtem. Jössz te még az én utcámba! És tényleg jön. Ha másért nem, akkor kérni. Mennyi minden lenne másképpen ezen a világon?

Aki szabad, mert Jézussal él, az pedig megtalálja kérés nélkül is azokat, akiken segíteni kell. Az nem vár arra, hogy valaki irányítsa már abban, hogy hívjon-e meg árvízkárosult gyerekeket a lakásába vagy nem. Felemeli a telefont, van a rádiónál egy telefonszám. Felhívja, és megkérdezi, hogy van-e most olyan, akit fogadhatok egykét hétre? Ilyen egyszeru a dolog. Nem kell különösebb erofeszítést tenni. Aki igazán, szívbol adni, segíteni akar, biztos lehet abban, hogy a szívében és értelmében helyezett igék, törvény és vezetés által pontosan meg fogja érteni, hogy hol van a számára a segítés lehetosége. Nem kell errol annyit beszélni és tárgyalni.

És aki így gondolkodik és így él, az tényleg tud másokért tenni, a másik emberért élni, áldozatot hozni, s ha kell, akár az életét is odaadni. Akár az életét is odaadni.

Most talán a legtöbben egy forradalmi helyzetre gondolnak, gondolunk. Én nem. Amikor készültem, az jutott eszembe, hogy a legtöbbször semmilyen forradalmi helyzet nincs, csak fel kellene mosni a konyhát, el kellene mosogatni, levinni a szemetet, felvágni a kenyeret, leülni a gyerekkel beszélgetni, kikérdezni. Elengedni az adósságát, elmenni meglátogatni, megírni, megvenni, megtenni, nem megvenni, nem megmondani. Szörnyu ez a lista, nem? Mennyi a restanciánk? Nem kell itt forradalmi helyzetre gondolni, még ha emlékezünk is a forradalomra, akkor sem.

Ha valakinek a szívében van Isten törvénye, s a fejében van az Isten igéje és vezetése, az pontosan meg fogja találni, hogy mi az, amit tennie kell, amit segíteni kell, ahova menni kell. Az tud majd áldozatot hozni, s áldozatos emberként élni, mert Jézus átformálja bensoleg. Bensoleg teszi krisztusarcú emberré, s ez mindig csoda. Belülrol, a szívében alakul át, s megjelennek benne Krisztus tulajdonságai Isten Lelke által, s tud így élni.

Hogyan is kezdtük? Valaki elmondta azt, hogy mit kapott az Istentol, s mit kellett tennie, odaadnia, feláldoznia az Istenért azzal, hogy Jézusé lett az élete. Más valaki meg erre válaszul elmondta azt, hogy o eddig csak veszített azzal, hogy nem Jézusé az élete.

Ma este kiki döntse el, hogy melyiket akarja követni!

Imádkozzunk!

Úr Jézus, megvalljuk, hogy sokszor olyan nehéz nekünk ez a döntés. A szívünkben szeretnénk követni téged, de akaratunkat nem akarjuk alárendelni neked. Haldoklunk, mert nem tesszük, amit mondasz, s nem akarunk meghalni, hogy végre tegyük, amit akarsz. Isten, légy irgalmas nekünk, bunösöknek!

Urunk, köszönjük ma este is a te igédet, amely élo és ható, és felszabadít minket, hogy ne csak a szó emberi értelmében akarjunk jót cselekedni, s áldozatos életet élni, hanem akarjuk teljesíteni és betölteni a te akaratodat, és Isten szerint való jókat akarjunk cselekedni. Köszönjük, hogy erre a szabadságra hívsz el minket. Köszönjük, hogy a te tervedben erre való a mi életünk.

Köszönjük, Urunk, hogy te odaadtad a te tiszta, drága, szent életedet azért, hogy bennünk formálódj, s kiábrázolódjék a Krisztus. Áldunk és dicsoítünk ezért. S kérünk, hogy formáld át a mi nyomorult életünket, hogy ilyen áldozatra kész emberekké legyünk. Mindent legyünk hajlandók megtenni érted, másokért, ezért a hazáért, hogy akarjunk és tudjunk rendesen dolgozni, becsületesen élni, hitbol fakadó döntéseket hozni, és segíteni, ha kell, másokon!

Köszönjük, Urunk, hogy neked mindig jó terved van velünk. Add a te bölcsességedet, hogy felismerjük ezt a tervet, s aztán csendesen beálljunk a sorba, és végezzük a ránk szabott feladatot és küldetést!

Urunk, hálás szívvel emlékezünk meg most azokról is, akik meghaltak a forradalom idején ezért az országért. Köszönjük, hogy te azt mondod, hogy a benned hívoknek, az igazaknak emlékezete áldott.