NE LÉGY HITETLEN!

 

 

Alapige: Jn 20,24-31

Tamás pedig, egy a tizenketto közül, akit Ikernek hívtak, éppen nem volt velük, amikor megjelent Jézus. A többi tanítvány így szólt hozzá: "Láttuk az Urat." O azonban ezt mondta nekik: "Ha nem látom a kezén a szegek helyét, és nem érintem meg ujjammal a szegek helyét, és nem teszem a kezemet az oldalára, nem hiszem."

Nyolc nap múlva ismét benn voltak a tanítványai, és Tamás is velük. Bár az ajtók zárva voltak, bement Jézus, megállt a középen, és ezt mondta: "Békesség néktek!" Azután így szólt Tamáshoz: "Nyújts ide az ujjadat, és nézd meg a kezeimet, nyújtsd ide a kezedet, és tedd az oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívo."

Tamás pedig így felelt: "Én Uram, és én Istenem!" Jézus így szólt hozzá: "Mivel látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak, és hisznek."

Sok más jelet is tett Jézus a tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életetek legyen az o nevében.

 


 

Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, mennyei Édesatyánk! Tele van a szívünk hálával, és együtt köszönjük meg neked, hogy ünnepelhetünk. Köszönjük azokat, akik hónapok óta készülnek erre a mai napra. Köszönjük, hogy pontosan ismered a szívüket, és te, aki elkezdted bennük a munkádat, be is fogod azt fejezni. Egyedül tied legyen a dicsoség mindazért, amit eddig elvégeztél bennük az o üdvösségükre.

Köszönjük, hogy ok is bátorítanak minket, hogy reménységgel nézzünk elore.

Dicsoítünk téged, feltámadott, élo Urunk, Jézus Krisztus, és valljuk, hogy te vagy az egyház feje, feljebb minden fejedelemségnél és hatalmasságnál. Köszönjük, hogy a te szereteted van amögött, hogy egyáltalán itt vagyunk, és a te ígéreteid ragyogják be azt az utat, amelyiken elindultunk, vagy készülünk elindulni követésedre.

Kérünk, bátoríts minket ebben. Olyan sokan hívogatnak bennünket, akik becstelenek és nem mondják meg, hova vezet az az út, ahova hívnak. Köszönjük, hogy te pontosan megmondtad, hogy ez az egyetlen út, amelyik az életre vezet. Te azt akarod, hogy nekünk értelmes, gazdag életünk legyen már itt, és örök életünk mindörökké.

Kérünk, hogy ezt a csendes órát is használd fel most arra, hogy az életnek beszédét szólod nekünk. Könyörülj rajtunk, hogy úgy hallgassuk és fogadjuk be azt, mint amit te magad mondasz nekünk. Köszönjük, hogy amikor megszólalsz, akkor mindig cselekszel is. Mindig a javunkra, és ajándékot is kínálsz. Segíts, hogy legyen hitünk elfogadni ajándékaidat!

Állj meg most itt a középen, szólíts meg minket, és legyen a te szavad mindannyiunk számára az új élet formálója.

Ámen.

 


 

Igehirdetés

Alapigénkben leírt jelenet éppen egy ilyen napon játszódott le, húsvét után egy héttel. Valaki, aki Jézusról már sok mindent tudott, ennek a találkozásnak a során ismerte meg igazán, hogy kicsoda O. Konfirmáló testvéreink sok mindent hallottak Jézusról az elmúlt hónapokban, de sokan közülük még mindig nem ismerik Ot igazán úgy, ahogy itt Tamás megismerte. Jó, hogy ezzel a reménységgel nézhetünk rájuk és így imádkozhatunk értük. Így gondolhatunk mindannyian a magunk jövojére is. Bárcsak egyszer kinyitná Isten a szemünket, és egészen személyesen, szívbol fakadóan el tudnánk mondani, ami feltámadott Urunknak, Jézusnak: én Uram, és én Istenem!

Mi is történt itt? Jézus azonnal, feltámadásának napján, az elso húsvét estéjén meglátogatta tanítványait. A tanítványok saját szemükkel gyozodhettek meg arról, hogy íme Jézusnak ez az ígérete is beteljesedett, amit ok nem hittek és el is felejtettek, hogy a halála utáni harmadik napon feltámad. Ez olyan elképzelhetetlen volt számukra, hogy elengedték a fülük mellett, s most ott látták a két szemükkel. Ha akarták, megfoghatták. Valóban feltámadott, él. Tele lett a szívük újra örömmel: örvendezzünk, vigadjunk, Krisztus lett a vigaszunk, halleluja.

Ráadásul még feladatot is kaptak tole tüstént: menjetek Galileába, és ott kezdodött számukra még egy negyven napos intenzív tanfolyam, amelyen felkészítette oket Krisztus arra a feladatra, amit majd az O mennybemenetele után végeznek. Visszazökkentek a helyükre. Újra volt közösségük az élo Úrral. Láthatták, hogy Jézusnak minden szava igaz. Nem voltak tanácstalanok, program nélküliek. Megtelt az életük tartalommal.

Tamás azonban ezen az alkalmon nem volt köztük. Nem tudjuk, hol volt. Lehet, hogy visszament a családjához. Levonta a nagypénteki események konzekvenciáit: ennek az ügynek vége, Krisztus vereséget szenvedett. Kivégezhették. Mi keresnivalója van tovább a tanítványok között? Éli a maga életét úgy, ahogy majd tudja. Nem tudjuk, hol volt, mit csinált. Annyit tudunk az evangéliumban róla szóló történetekbol, hogy hajlamos volt a pesszimizmusra. Alaptermészetét illetoen töprengo, kételkedo, gyanakvó ember volt.

Ezzel a büszke kijelentéssel: "ha nem érintem meg ujjammal a szegek helyét, semmiképpen el nem hiszem…" ezzel Jézust is bántotta. Legeloször o Jézustól hallotta ezt az ígéretet, hogy a harmadik napon feltámad. Hogy ilyen boszen kételkedik, ezzel Jézus igazmondását is kétségbe vonja. Meg a tanítvány társaiét is. Lehetséges az, hogy tíz felnott jó barát ennyire egybehangzóan hazudna? Azt állítják: láttuk az Urat, és ez nem igaz? Valami különös lelki gogrol árulkodik Tamás tagadása.

Annál csodálatra méltóbb az a gyöngéd szeretet, ahogyan Jézus közeledik hozzá. Egy hét múlva, amikor tudja, hogy Tamás a tanítványok között van, ismét eljön hozzájuk. Egyenesen ohozzá megy. A rá jellemzo szelídséggel mutatja a kezeit, és azt mondja: gyere, ha látni akartál, láthatsz. Itt vannak a sebek még, a sebhelyek. Ha te csak úgy hiszel, hogy beledugod az ujjadat, tessék…

Ott hangzik el ez a rendkívül sokat mondó hitvallás: "Én Uram, és én Istenem"! Aztán Jézus még egészen helyre akarja tenni Tamás fejében és szívében a dolgokat, és azért mondja: most, hogy látsz engem, hiszel, de azok a boldogok ám, akik az igének hisznek. Akik, ha nem látnak is, hisznek, csak azért, mert én mondtam, vagy mert hiteles tanúk állítják

Itt annak a csodálatos változásnak vagyunk szemtanúi, amint egy kételkedo emberbol hívo lesz. Egy tagadóból hitvalló. Egy boldogtalan tanítvány újra boldog lesz. Egy magányos, elárvult ember ismét a hívok közösségében örvendezik. Egy tétova, tétlen ember tevékeny apostolává válik Jézusnak. - A hagyomány szerint Tamás késobb Indiába ment Jézusról beszélni, és ott halt vértanúhalált Oérette.

Hogyan következett be ez a változás? Egy értelmes, gondolkozó ember három évet Jézus közvetlen közelében tölt el, és most jön rá arra, hogy ki Jézus? Ez egészen más látás, amire Jézus itt elsegítette Tamást. Ez a hitnek a látása, és Jézus személyét igazán megismerni csak a hitünkkel lehet. Hogyan jut hitre egy ilyen tagadó? Szeretnék rámutatni Tamás hitének két akadályára és két segítojére.

Miért nem tudott hinni? Eloször is azért, mert ilyennek született. Nemcsak azért, mert az alaptermészete volt ilyen, erre lehet következtetni az említett leírásokból, hanem azért is, mert a Biblia tanítása és a szomorú tapasztalat szerint mindnyájan hitetlennek születünk.

Az Isten elleni lázadás miatt, amit a Biblia bunesetnek nevez, elveszítettük azt a készségünket, hogy az egész valóságot érzékeljük. A legtöbb embernek csak az realitás, amit az öt érzékszervünkkel meg az értelmünkkel úgy - ahogy bejárhatunk. Ez létezik a számunkra, a többire sokan azt mondják: nincs, mások óvatosabbak, azt mondják: nem lehet azt tudni, Azt ugyanis csak a hitünkkel érzékelhetjük valóságnak. S mivel egészen degenerálódott a hitünk, nem érzékeljük a valóságnak ezt a tartományát.

Ez azonban nem erény, hogy valaki hitetlen. Ez nem sok tanulásnak, gondolkozásnak az eredménye, hogy valaki tagadóvá válik, hanem ez születési rendellenesség, egyfajta hiánybetegség, amiben mindenki szenved, aki erre a világra jön. Ez nem eredménye valaminek, hanem következménye annak, hogy elszakadtunk Istentol.

Olyan nagy dolog, amikor valaki meghallja az Istenrol szóló evangéliumot, és ez az evangélium teremt újra hitet az emberben. Ez regenerálja azt a készséget, ami majdnem teljesen tönkrement bennünk. Ennek az eredménye az, amikor valaki így tud szólni, mint itt Tamás: én Uram, és én Istenem! Enélkül azonban csak a láthatókkal számol, csak az orráig lát, még a szemének sem hisz sokszor, és nem lehet ot meggyozni a valóság másik tartományáról.

Tamás hitének a másik akadálya az volt, hogy amikor Jézus eloször megjelent a tanítványok között feltámadása után, éppen nem volt köztük. Lehetne mondani, hogy egyszer nincs a gyülekezetben, - akkor történik valami, ami a jelenlevok egész életét megfordította. Hiányzott a gyülekezetbol, és így nem találkozhatott a feltámadott Krisztussal.

Figyeljük meg, hogy mikor és hol találkozott vele. Amikor egy hét múlva mégis elment a gyülekezetbe, ott találkozott a feltámadott Krisztussal. Arról, hogy Krisztus él és mindnyájunkkal csodálatosan szép terve van, a gyülekezetben lehet meggyozodni. A hívok közösségében van ott Krisztus ma is. Ott lehet hallgatni olyan beszédet, ami mögött felismeri az ember, hogy engem Jézus szólít meg, és ott végzi el Jézus ezt az újjáteremto munkáját ma is mindenkiben. Akik itt közülünk már elmondhatjuk, hogy hisszük, hogy O Isten Fia, és az életünk szabadítójává is lett, mindnyájan a gyülekezetben találkoztunk vele.

Lehet, hogy eloször egy valakitol hallottunk róla, ki is mosolyogtuk szerencsétlen hívot, de aztán Isten szeretete mégis elvonzott a hívok közé, és a gyülekezetben hallottuk részletesebben kifejteni, kicsoda O, és eközben O maga teremtett hitet a szívünkbe, vagy munkálta azt bennünk.

Aki valóban találkozni akar Krisztussal, és boldogtalan emberbol boldoggá akar válni, tétova, program nélküli, sokféle bizonytalanságtól meggyötört emberbol céltudatos, tartalommal telt életu emberré akar válni, az jöjjön a gyülekezetbe, vagy menjen oda, ahol hozzá a legközelebbi gyülekezet van, ahol egészségesen, tisztán csak a Bibliát hirdetik, minden hozzátétel és elvétel nélkül. Mert ezen az igén keresztül ma is a mi feltámadott Urunk szólal meg.

Hadd mondjam kedves konfirmáló testvéreink szüleinek: ha ti csakugyan azt akarjátok, hogy gyermekeitek boldogok legyenek és az élo Krisztussal töltsék el az életüket, ezt a rövid néhány évtizedet is, meg az örökkévalót is, akkor ne csak engedjétek, ne csak küldjétek oket a gyülekezetbe, hanem jöjjetek együtt! Olyan sok boldogtalanság fészkelte be magát a családokba. Olyan sok békétlenség van nagyon sok helyen. Olyan sokszor legyintenek emberek, és azt mondják: nem élet ez! - és nem is gondolják, milyen igazat mondanak. Ebbol az igébol kiderül: Jézus békességet hoz - így köszönti oket -, Jézus boldoggá akarja tenni a tamásokat, és aki Obenne hisz, annak élete lesz. Így szólt az utolsó mondatunk: "higgyétek, hogy Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életetek legyen az O nevében."

Mivel életfontosságú az, hogy a gyülekezet közösségében rendszeresen igét hallgassunk, és együtt dicsoítsük Istent, ezért támaszt az ördög ennyi akadályt ez elé. Ezért jön mindig valami közbe, ezért gondoljuk meg magunkat az utolsó este vagy indulás elott. Ezért használhat fel mindent annak a megakadályozására, hogy kiszolgáltassuk magunkat bizalommal a mi élo Krisztusunknak, hogy beszéljen velünk arról, amirol rajta kívül senki nem beszél velünk, és adjon nekünk érdemi, tényleges megoldásokat azokra a problémáinkra, amiket hosszú idon keresztül viszünk magunkkal, és nem kellenek senkinek, mi magunk meg nem tudjuk letenni oket.

Tamás hitének az egyik akadálya az volt, hogy hitetlennek született, a másik, hogy nem volt ott a gyülekezetben, amikor Krisztus meglátogatta oket.

Mi segítette ot a hitben? Egyrészt, hogy oszinte volt. Elmondta a tanítványtársainak, hogy ne haragudjatok, én ezt még nektek sem tudom elhinni. De nem tekintette befejezettnek a maga hitetlenségét. Ezt nem végállomásnak tekintette, hanem azt mondta: amennyiben megláthatnám az O sebeit, lehet, hogy akkor hinnék. Így most nem, de hagyom magam meggyozni, különösen a tények által.

Aki így közeledik Jézushoz a maga hitetlenségével, az hamar hívové válik. Aki tanítható, meggyozheto, aki nem büszke a hitetlenségére, hanem mint tényt állapítja meg, hogy most éppen ez van bennem, és nem akarom szépíteni a helyzetet, de hagyom, hogy meggyozzetek engem valami jobbról, azt O az igéjével, szeretetével, meg a tényekkel meg fogja gyozni.

Ezért kértem konfirmáló testvéreinket az elokészíto indulásánál, hogy semmire se bólintsanak rá, amirol nincsenek meggyozodve. Nyugodtan vitatkozzanak, kérdezzenek, mondjanak ellent, mert megbeszélünk mindent. Nem én akarom meggyozni oket arról, hogy micsoda vagy kicsoda az igazság, majd az élo Krisztus elvégzi ezt a munkát az életükben. Én csak az igékre hívom fel a figyelmet, azokra a tényekre, amiket Isten értünk, értük is tett, és amikrol az evangélium szól. Isten viszont a tamásokat is meg tudja gyozni.

A másik segítoje Tamás hitének maga a feltámadott Krisztus volt. Krisztus jelenléte, szavai, szeretete, sebei. Azt mondta, hogy ha meglátom az O sebeit és megérinthetem az oldalát, akkor elhiszem, hogy feltámadt. Jézus válasza: semmi akadálya. Ha te csak ezen az úton tudsz közlekedni, akkor jövök eléd, gyere! Érints meg, dugd bele az ujjad. Ne légy hitetlen, hanem hívo! De azért megjegyzem, hogy igazán boldog akkor leszel, ha azt is fogod hinni, amit nem látsz. Nem, hogy hiszékeny leszel, és bárkinek bármit elhiszel, hanem amit Isten igéje mond. Amit Jézus ígér és mond, azt elhiszed, mert az egészen bizonyos.

Ezzel a szeretettel ment hozzá. Semmi szemrehányás, feddés nincs Jézus magatartásában. Beszél Tamáshoz, mert igét kell hallania, mert a hit hallásból van, mégpedig az Isten igéjének hallásából. Az O jelenléte, az O szavai és az O sebei gyozik meg végül is Tamást.

Engem is ez gyozött meg, amikor gimnazista koromban beleszólt Isten nagy szeretettel az én hitetlen életembe. Amikor eloször megértettem Jézus sebeinek jelentoségét, vagyis azt, hogy az O golgotai kereszthalála és az én sok nyomorúságban fetrengo életem között közvetlen összefüggés van, mert O nem a saját buneinek a büntetését szenvedte, neki nincsenek bunei, hanem az én buneim büntetését szenvedte el a kereszten, és ezért nekem már nem kell elszenvednem a halálos ítéletet, a kárhozatot. Amikor ez nemcsak a fejemig érkezett el, hanem onnan leszivárgott a szívembe is, akkor belolem is valami ilyen örvendezo, boldog dicsoítés fakadt ki, mint itt Tamásból: én Uram, és én Istenem!

Ez így történik ma is. Ezzel kezdodik el az igazi élet mindenki számára. Többször találkoztam már azzal, hogy emberek innen számítják az életüket, és azt mondják: ami elotte volt, az a vergodés, nyugodtan elhanyagolható.

Új lelkész került egy gyülekezetbe, és az elso napokban kiment a temetobe és elolvasta a sírfeliratokat. Azok sokat elárulnak. Talált egy figyelemre méltó verset, ami így hangzott:

"Itt nyugszom e hant alatt,

az életem elszaladt.

Huszonhét évet éltem csupán,

Jézusomat várom ezután.

Csapó Gáspár a nevem,

higgy Jézusban énvelem.

Felderült a szíve, hogy a sok pogány sírfelirat között végre egy igazán evangéliumi bizonyságtétel. Utána akart nézni, ki lehetett ez a fiatalember, aki huszonhét évesen ilyen boldog hittel vallott Jézusról. Miért halt meg ilyen fiatalon? Érdeklodni kezdett a faluban, de senki nem emlékezett ilyen fiatalemberre. Egyáltalán az utóbbi években ilyen fiatalt nem temettek. Megnézte az anyakönyvben, és kiderült, hogy akkor, ami a sírkövön volt, valóban meghalt egy idos bácsi. Csapó Gáspár nyolcvanhét éves, aki hatvan éves korában tért meg egy evangélizáción. A sírkövére ezt íratta, hogy az utolsó huszonhét év nevezheto életnek.

A Jézussal való találkozástól számít az élet. Az viszont olyan élet, ami megmarad akkor is, ha utolsót dobban a szívünk és lefogják a szemünket. Ezt az életet kapta itt meg Tamás Jézustól. Ebben az a meglepo, hogy nem ismerte meg korábban, kicsoda Jézus. Látta minden csodáját, hallotta minden tanítását, és akkor ide kell eljutnia, hogy kimarad egy istentiszteletrol, emiatt kételkedik Jézus feltámadásában is. A maga hitetlenségével küszködik, és akkor egyszer Jézus csak ohozzá megy, csak vele beszél, csak neki mutatja meg a sebeit, és mintha hályog hullana le a szemérol, felismeri benne azt, aki: a mindenható Istent. Elhangzik egy ilyen személyes hitvallás: én Uram, és én Istenem!

Ez: Uram, azt jelenti: elkötelezi magát Jézusnak. Te vagy az Úr, aki parancsolsz, én a te szolgád, aki engedelmeskedem neked. Ez: Isten, azt jelenti: téged foglak imádni és rajtad kívül senki mást. Ez: én Uram, én Istenem: a bensoséges összetartozást jelenti. Köszönöm, hogy elfogadtál, köszönöm, hogy megvártad, amíg lecsengett a hitetlenségem, és most már valóban meggyozodéssel hiszek. Köszönöm, hogy így is kellettem neked. Köszönöm, hogy pontosan hallottad az én bosz tagadásomat, és mégsem dobtál ki a tanítványok közül, hanem kijelentetted magadat nekem.

Ez az, ami még sokunk életében hátra van. De ez az, amit Jézus éppen az O kereszthalálával és feltámadásával mindnyájunk számára lehetové tett. Bárcsak eljutnánk oda, hogy egyszer mi mondjuk el a magunk megfogalmazásában: én Uram, és én Istenem!

A mi hitre jutásunk útján is vannak akadályok: hitetlennek születtünk, nem hallgatjuk az igét a gyülekezetben vagy csak alkalomszeruen, de a mi hitre jutásunkat is segíti a mi feltámadott Urunk. Hagyjuk magunkat meggyozni!

A feltámadott Krisztus itt a zárt ajtón keresztül ment be a tanítványokhoz, de a szívünk ajtaját nem töri fel. Oda csak akkor jön be, ha belülrol nyitjuk és hívjuk Ot, akkor viszont nem kéreti magát. Akinek így belép a szívébe hívásra, annak O adja ezeket az ajándékokat: az O békességét, a tartalmas boldogságot és ezt az életet, amirol itt a végén olvastunk.

Ha vannak köztünk olyanok, akik szeretnék, hogy az o nem hívo gyermekeik, szeretteik, ismeroseik így megismerjék Jézust, akkor hadd olvassak fel egy rövid "használati utasítást" arra nézve, hogyan viselkedjünk ennek érdekében. Füle Lajosnak vagy egy személyes vallomása, megszívlelendo jó tanács.



Feltétel nélkül

(Szüloknek - gyermekekrol)



Feltétel nélkül, úgy, ahogy vannak,

megbékélt szívvel, mint ki hatalmat

vett a reményre, hitre, csodákra,

szeretni oket, mind egyre várva,

hogy visszajönnek, ha el is mentek,

hogy nem kerülik ki a kegyelmet.

Akkor is, hogy ha szívünk mero seb,

Isten szemével szemlélni oket,

Ki irgalom, s Ki - késobb? hamar? -

azt tehet velük, amit akar!

 


 

Imádkozzunk!

Köszönjük, Atyánk, hogy te mindig jót akarsz velünk tenni. Köszönjük, hogy minden jó munkádat igéd eszközével végzed el. Köszönjük, hogy kezünkbe adtad a Bibliát, vannak gyülekezetek, és itt ebben a gyülekezetben is újra és újra kínálod nekünk az örök életnek beszédét. Kérünk, támassz a szívünkben egészséges éhséget ez után a lelki eledel után, és ajándékozz meg minket mindig újra olyan igével, amelyik élo és ható.

Kérünk, hadd legyen oszinte vallomás mindaz, amit most elmondanak majd testvéreink. Segíts el mindnyájunkat, akár régen konfirmáltakat, akár más felekezetbe tartozókat ennek a csodának az átélésére, hogy lehull a szemünkrol a hályog, és meglátunk az eloítéleteinken, a tájékozatlanságunkon, a kételyeinken túl téged, aki élsz és uralkodsz örökkön örökké. Aki a mi buneinket is felvitted a keresztfára, aki itt vagy most is, és aki mindig, mindenütt ott vagy, ahol csak ketten vagy hárman összejönnek a te nevedben, vagy ahol egy szomjas lélek hozzád kiált.

Kérünk, végezd munkádat mindannyiunk szívében, a mi konfirmáló testvéreinkében is, és valamennyiünkében.

Könyörgünk hozzád egyházunkért, népünkért, hazánkért. Kérünk: adj lelki ébredést ebben a hazában. Könyörgünk különösen a szenvedokért, betegekért, gyászolókért, csüggedokért, magányosokért. Könyörgünk a kételyekkel vívódókért. Kérünk, te magad mondd ki minél többünknek: ne légy hitetlen, hanem hívo.

Ámen.