Alapige: Rm 2,5-11

De te a te keménységed és meg nem tért szíved szerint gyujtesz magadnak haragot a haragnak és az Isten igaz ítélete kijelentésének napjára. Aki megfizet mindenkinek az o cselekedetei szerint: Azoknak, akik a jó cselekedetben való állhatatossággal dicsoséget, tisztességet és halhatatlanságot keresnek, örök élettel; Azoknak pedig, akik versengok és akik nem engednek az igazságnak, hanem engednek a hamisságnak, búsulással és haraggal. Nyomorúság és ínség minden gonoszt cselekedo ember lelkének, zsidónak eloször meg görögnek; Dicsoség pedig, tisztesség és békesség minden jót cselekedonek, zsidónak eloször meg görögnek; Mert nincs Isten elott személyválogatás.

Imádkozzunk!

Téged magasztalunk és dicsoítünk, mennyei Édesatyánk, hogy kegyelmed ugyanolyan hatalmas, eros ma is, mint a világ kezdtet óra jellemzett téged. Dicsoítünk, Urunk, hogy ez a kegyelem tart bennünket. S áldunk, hogyha e kegyelem erejével gyozelmeket is arathatunk a hitben.

Magasztalunk téged, Urunk, hogyha cselekedeteinkkel megmutathatjuk irántad érzett szeretetünk mélységét. Téged imádunk Urunk, hogyha mindezt töretlenül, állhatatosan végezhetjük.

Áldunk azért is téged, hogyha mégis lenne hiányosságunk, a te igéd megerosít, Szentlelked munkája képessé tesz az engedelmességre. Szeretnénk arra kérni, hogy ne tudjanak a kedves kísértések, bunök sem eltántorítani toled. Orizz meg minden képmutatástól. S arra kérünk, urunk, hogy igédnek a fényében mindig olyannak lássuk magunkat, amilyennek te látsz minket, és téged is annak, aki vagy.

Köszönjük, hogy most is igéd fölé hajolhatunk. Szeretnénk arra kérni, hogy magyarázd nekünk az írásokat Szentlelked által! És így adj erosítést, bátorítást, vigasztalást nekünk, azt, amire most van éppen szükségünk a hitben!

Ámen.

Igehirdetés

Pár nappal ezelott azt vizsgáltuk a római levél elso része alapján, hogy Istennek a hatalma hogyan mutatkozik meg az evangéliumban, és hogy mindez a hit által hogyan munkálkodik ma is valóságosan, kézzel foghatóan a hívo emberek életében.

Mai igehirdetésünk központi témája az, hogy ez a hit hogyan mutatkozik meg a cselekedetekben? Szeretnénk majd megvizsgálni, hogy az Isten ítélete szempontjából melyek azok a cselekedetek, amelyeknek a jutalma örök élet, és hogyan kerülheti el minden ember - kivétel nélkül - hit által azt a kárhozatot, amely a gonoszt cselekedokre vár. Isten igazságos ítélete tükrében szeretnénk megnézni a hívo ember igazságos cselekedeteit.

A levél központi témája a kegyelembol, hit által való megigazulás, üdvösség. Az 1. rész 15-16. versében fejti ki, a következo versekben pedig arra tér rá, hogy a pogányok, akik nem rendelkeztek az ószövetségi kijelentéssel abban az idoben, miért vannak híjával Isten kegyelmének, és miért van szükségük erre az üdvösségre, megigazulásra?

A 2. résztol pedig bovebben kitér az akkori kor vallásos embereire, a zsidókra, akik rendelkeztek a Tórával, de akiknek az élete szintén azt jelezte, hogy a bun romboló ereje miatt, a bun szolgasága miatt nekik is szükségük van erre a kegyelemre. Oróluk kezd írni a 2. rész 1. versétol kezdodoen. Ez azért fontos, mert akkor érthetjük meg, hogy mit is jelent az, amit a 6. versben így vezet be a szentíró Istennel kapcsolatban: "Aki megfizet mindenkinek az o cselekedetei szerint." Kiderül ugyanis az elozo versekbol, hogy a vallásos emberek abban az idoben lenézték azokat a pogányokat, akiknek a bunük sokkal durvább volt, valóban. Azt gondolták, hogy hozzájuk képest ok sokkal jobbak. Képmutatók és ítélkezok voltak, ezért kezdi így a római levél 2. része: "Menthetetlen vagy óh, ember, bárki légy, aki ítélsz másokat."

Nem csak, hogy jobbaknak képzelték magukat a pogányoknál, hanem igazaknak Isten elott. Hiszen betartották a törvényt. Ezért Isten igazsága az övék. Isten igéje azonban leleplezi oket, és elveszett voltuk pontosan abban leplezodik le, hogy mi vár az ilyen képmutató, ítélkezo, vallásos emberre is az Isten igazságos ítélete tükrében.

Azt mondja a szentíró: "A te keménységed és meg nem tért szíved", vagy "kemény, s meg nem tért szíved miatt Isten ítéletének a haragja vár rád, ama napon." Az 1. rész 18. verse szerint a pogányokon Isten haragja mutatkozik meg. A vallásos emberek úgy érezhették, hogy az o életük, az o vallásosságuk soksok áldása, amit tapasztalnak ebben, azt jelzi, hogy Isten áldása van az életükön, de a mélyen mégis az igazság az volt, hogy vétkeik miatt, ama napon Isten haragja vár rájuk, ha így maradnak. Ezért mondja a 16. versben is, hogy azon a napon lesz nyilvánvalóvá ez az ítélet, amelyen az Isten megítéli az emberek titkait az én evangéliumom szerint, a Jézus Krisztus által. Arra a napra utal tehát a haraggal kapcsolatban, amely az utolsó nap, a harag napja, amikor Isten igazságos ítélete fog nyilvánvalóvá lenni. S fontos, hogy igazságos ez az ítélet.

A képmutatók hamis, ítélkezo gondolataival szemben Istennek az igazsága nyilvánvalóvá lesz, valóságosan, minden hamisságtól mentesen. Jób könyve ezért hangsúlyozza: "A Mindenható el nem ferdíti az igazságot." (Jób 34, 12) Majd azt mondja, hogy Isten személyválogatás nélkül ítél. Nem lehet becsapni a látszattal. Onála nem lehet hivatkozni hamis érvekre. O személyválogatás nélkül fog ítélni. Az ítélete pedig az emberek cselekedetei szerint lesz. "Aki megfizet mindenkinek az o cselekedetei szerint." Ez egy olyan tény és alapelv, amely végighúzódik az egész Íráson.

Ott a Jób könyve 34. részében a 12. verset megelozo versben ezt olvassuk: "Sot inkább, amint cselekszik az ember, úgy fizet néki, és kiki az o útja szerint találja meg, amit keres. Bizonyára az Isten nem cselekszik gonoszságot. A Mindenható el nem ferdíti az igazságot." Vagy gondoljunk magának Jézusnak a szavaira, aki a Máté evangéliuma 16. részében azt mondja: "Mert az Embernek Fia eljo az O Atyjának dicsoségében az O angyalaival, és akkor megfizet mindenkinek az o cselekedetei szerint." Vagy a Máté evangéliuma 25. része híres igeszakaszára emlékezve: "Kettéválasztja az embereket, mint a juhokat és a kecskéket, és akkor a cselekedeteiket fogja megítélni."

Alapigénk most részletezi ennek az ítéletnek a végrehajtását. Kétféle csoportba osztja az egész emberiséget. Azok, akik jót tesznek, s ami velük lesz, és jellemzi azokat, akik gonoszt cselekszenek, s ami velük lesz? A jót cselekedok és a gonoszt cselekedok. Ki mit tett: jót vagy gonoszt, aszerint fizet meg neki az igaz bíró. Aszerint adja meg az adósságot - ez a szó jelentése.

A jót cselekedoknél hangsúlyozza az Írás, hogy itt nem alkalmi jótettekrol beszél, amit néha végrehajtanak emberek, hanem olyan jócselekedetekrol, amit állhatatosan tesz az ember, a legnehezebb körülmények között is. Kitartóan teszi, mert ez jellemzi az egész életét. Itt hangsúlyozza, hogy még a titkos gondolatait is ez jellemzi, jót tevo.

A gonoszt cselekvokkel kapcsolatban pedig azt mondja el, hogy ok versengok, vagy viszálykodók. Így is vissza lehet még adni a szó jelentését: önzo becsvágy van szívükben. Az önérvényesülésért vívott viszály, versengés jellemzi oket. Ezentúl pedig ellenállnak az igazságnak. Nem engednek az igazságnak, hanem inkább a hamisságnak engednek.

Aki a jót teszi, azt Isten örök élettel jutalmazza, ajándékozza, aki a gonoszt cselekszi, Isten bosszúálló haragja fogja sújtani. Ez a kárhozat.

A 9-10. versekben pedig aláhúzza még inkább azt a tényt, hogy most nem arról van szó, hogy valaki milyennek érzi vagy gondolja magát, milyennek képzeli magát, hanem hogy ténylegesen milyennek bizonyul ama napon majd az Isten színe elott az o élete. Melyik csoportba tartozik? És ezt a cselekedetei alapján fogják megmondani.

Ma is emlékszem, hogy még gimnazista voltam, amikor otthon egyik imaórán ez az igeszakasz jött sorba egyik keddi alkalommal, és Sipos Ete Álmos lelkipásztorunk azt mondta a hívo testvéreinek, nekünk, hogy: Testvérek, ez az ige így igaz. Ez az ige mindenkire vonatkozik, kivétel nélkül, hogy Isten így ítél.

Isten igéje ezért eloször azt kérdezi tolünk, akik itt vagyunk, hogy mi melyik csoportba tartozunk most a cselekedeteinket tekintve? Ha Isten színe elott most állnánk meg, merre tartana az életutunk tovább? Mi vár ránk az utolsó ítélet napjára nézve? Mit mutat, mit igazol a cselekedetünk?

Ez azért fontos, mert ezt mindenki tudhatja. Ebben a kérdésben nem lehet bizonytalanság. A hívo ember tudja, hogy o már jó helyen van, mert a jót cselekszi. A meg nem tért ember pedig érzi és tudja belülrol, hogy nincs jó helyen. Valami még hiányzik. Gondoljunk Nikodémusra, aki odament éjjel Jézushoz, pedig o tényleg az emberek elott igaz cselekedeteket tett, de érezte, hogy az Istennel való kapcsolatra nézve valami hiányzik még az életébol, és azt is, hogy rendezni kell. S Jézus mondta neki: "Újonnan kell születned."

Most nem az a kérdés tehát, hogy hogyan nottünk fel, hogy vallásos nevelésben részesültünk, vagy soha nem hallottunk még az evangéliumról. Zsidók vagy görögök. A kor vallásos emberei vagy azok, akik nem ismerték a Szentírást. Az a kérdés, hogy a cselekedeteink mit mutatnak?

Ha választ tudunk adni erre a kérdésre, akkor tudunk csak továbbmenni. Aki ugyanis oszintén adja meg a választ, hogy a cselekedetei mit jeleznek a Szentírást ismerve, annak velem együtt el kell ismernie, hogy kivétel nélkül, mindannyiunknak a gonoszt cselekedok oldalára kell tartozni. Hiszen, hogyha az Isten a cselekedeteink szerint ítél bennünket is, akkor lehet bárkinek örök élete? A mindennapok során a hívo emberek is nem azzal szembesülnek napról napra, hogy elbuknak, vétkeznek, gonoszt cselekszenek? És tudjuk a Szentírásból, hogy elég egyetlen bunös cselekedet, gondolat is ahhoz, hogy az ember örökre elvesszen, mert aki megtartja az egész törvényt, de csak egy megrontásában bunös, az olyan, mintha az egészet áthágta volna.

A 3. rész 9. versében Pál apostol nagy alázattal pontosan azt fogalmazza meg, hogy különbek vagyunk-e mi a hívok? Semmiképpen nem. Természetünk szerint mindannyian, kivétel nélkül a bun rabjai vagyunk. Ezért folytatja ott a 3. részben a szentíró, hogy nincs, aki jót cselekedjék, nincsen csak egy is - idézve a zsoltár szövegét.

Ha Isten a cselekedeteket ítéli meg, akkor nincs, aki jót cselekedjék. Akkor elveszünk örökre. Természetesen itt a jót cselekvés az Isten szerinti jó cselekvése. Az emberek elott mi teszünk sok jó dolgot, de az Isten mércéjének nem felel meg senki, mert mindnyájan vétkeztek, és szukölködnek az Isten dicsosége nélkül. A gonoszt cselekedok oldalára tatozunk természet szerint mindannyian.

De van egy másik probléma is. Akkor most Isten cselekedetek szerint adja az üdvösséget, vagyis a cselekedetekért, vagy pedig akkor hit által nyerheto el az üdvösség, kegyelembol? Nem pontosan az ellenkezojérol akar Pál is tanítani, és errol beszélt már az elozo versekben is? Kegyelembol, hit által van az üdvösség. Itt meg mintha úgy olvasnánk, hogy cselekedetekért. Akkor itt nincs ellentmondás?

Mind a két problémára választ ad alapigénk. A Szentírásban végig együtt látható az Isten szuverenitásának - különösen is az O kegyelmes, megváltó munkájának - a tanítása, hogy egyedül kegyelembol, egyedül hit által, ahogy az efézusi levélben olvassuk: "Mert kegyelembol tartattatok meg hit által, és ez nem toletek van, Isten ajándéka ez", és az ember felelosségének a tanítása.

Az efézusi levél említett igeszakaszában hangsúlyozza, hogy még a hit is ajándék. Még a jó cselekedeteket is Isten készíti el elore, amelyeket a hívo ember cselekedhet. Isten kegyelmének a jele minden, ami bennünket a hittel meg Ovele összekapcsol, de a hitet gyakorolni mégis a hívo embernek kell. Illetve a hitet elutasítani a nem hívo ember cselekszi. Minden kegyelembol van, de a hitet a mi felelosségünk gyakorolni.

Kálvin János ezért fogalmazta úgy, hogy a hit = engedelmesség. Az engedelmesség mindig cselekedetekben nyilvánul meg. Ezért olvassuk a Jakab levelében, hogy: "A cselekedetek nélküli hit halott." A cselekedetek az élo, valódi, üdvözíto hitet jelzik és igazolják. Isten ajándékozza, de az ember éli meg a hitet Isten kegyelmébol, de o teszi, o gyakorolja a hitét.

Itt van a megoldás és a feloldás, a látszólagos ellentmondás feloldása, hogy itt, most az apostol az emberi felelosség szempontjából magyarázza az isteni ítéletnek a végrehajtását. Azokról a cselekedetekrol beszél itt, amit a hívo ember gyakorol, illetve a nem hívo. Azokról a cselekedetekrol tehát, amelyeket megeloz már a hit vagy a nem hivés.

Akik állhatatossággal jót cselekednek, azok a hívok. Akik gonoszt tesznek, azok, aki nem tértek meg. Ezért nem mond ellent a hit általi üdvösségnek ez az igeszakasz, hanem inkább aláhúzza azt, hogy az a hit, amely által üdvözülhet a megtért ember, az a hit cselekedetekben látszik.

Hogy ennek milyen gyakorlati jelentosége van számunkra, ma élo, hívo emberek vagy Istent keresok számára, azt szeretnénk megnézni a folytatásban.

Isten igazságosan ítél. Aki jót cselekszik, azt örök élettel ajándékozza meg, aki gonoszt tesz, az a kárhozatra jut. S azt mondtuk, hogy egyikonk sem tud természet szerint jót tenni. Csakhogy a megtéréskor, azon a napon, amikor mi végre átadjuk az életünket az Úrnak egyszer s mindenkorra, amikor döntünk arról, hogy Uram, én most már téged követlek, azaz, amikor hívové lesz valaki, a csak vallásos ember is. Azon a napon, amikor ez megtörténik, akkor az az ember tudja, hogy az o jó cselekedeteinek, ami ezután követi az o életét, a hit az alapja. Az a hit, amely meggyozodéssel vallja: én méltó lennék az ítéletre. Engem el kellene, ítéljen Isten ama napon, hiszen nekem nincs jó cselekedetem. Az emberi szempontból a legjobb cselekvésem is, a legjobb gondolataim is szennyezettek az én bunös természetem miatt.

Jób könyve 4. részének 17. versében ezért olvassuk azt a fájdalmas megállapítást: "Vajon a halandó iga-e Istennél? Az o teremtoje elott tiszta-e az ember? Ímé, az o szolgáiban sem bízhatik, és az o angyalaiban is talál hibát." Majd folytatja: Ha még az angyalaiban is talál hibát, akkor mennyivel inkább az emberben, a bunös emberben.

Csakhogy a megtéréskor, amikor ez valósággá válik számunkra, hogy igen, én méltó vagyok az ítéletre, azonnal megjelenik a hit drága felfedezése és öröme, hogy nem vagyok igaz, de az én Uram mégsem engem ítél, mert az ítéletet Isten az O Fián végezte el. Jézust ítélte meg. A kereszt a hívo ember számára a haragvó, ítélo bíró jogos ítéletét jelzi.

S azon a napon, amikor megtér, hívové lesz, tulajdonképpen számára végbemegy az ítélet, hiszen elismeri, hogy jogosan ítéltethetne, de felismerte Jézusban, hogy Ot ítélte Isten, ezért beismeri alázatosan: igen Uram, könyörülj rajtam.

A megtért ember számára nem ama napon lesz az ítélet, hanem azon a napon, amikor hitre jutott, megtörtént. Végrehajtatott az ítélet, csakhogy Jézus felfogta.

Emlékezzünk vissza arra a tanulságos történetre, amely arról szól, hogy a tanár meg kell büntesse a kisgyermeket, aki lopott, és az osztálytársaival együtt megegyeztek arról, hogy több botütést fog kapni a körmére, és végre kell hajtani az ítéletet, de tudja, hogy az a gyermek kezébe kerül, ezért, mikor lecsapna legeloször, akkor rögtön odateszi a saját körmét a lány keze fölé, és úgy üti le azt a harminc egynéhány ütést. Végrehajtatik az ítélet, csakhogy nem a kislány kezét éri a csapás, hanem a tanár ujjait.

Isten hu az O ítéletéhez. O a gonoszságot megbünteti, mert szent és igaz, csakhogy Jézuson büntette meg. S akit betölt a bocsánat bizonyossága, hogy ama napon már nem fogja az Úr ítélni soha többé, mert a Fiút ítélte, az tudja, hogy akármilyen volt a múltja, bármilyen szörnyu életet is élt, nem emlékezik többé meg róla Isten. Lehet, hogy fáj neki mindaz, amit tett, szégyelli mint Pál apostol a maga múltját, de azt tudja, hogy mivel hu és igaz az Isten, hogy megbocsássa a megvallott bunöket, teljes felszabadultságot él át. A bunbocsánat örömét. Nem csak hogy nem ítél az én Istenem, hanem örök életet ad.

A képmutató itt leplezodik le, hogy soha nem jut el erre a napra. A képmutató ember nem hajlandó elismerni, hogy o kegyelemre szorulna, hogy mindenestol vétkes és bunös.

Amikor konfirmandusokkal beszélgettünk az úrvacsorai kérdésekrol, az egyik fiú felháborodottan mondta, hogyhogy azt kell megvallania neki, hogy mindenestol esendo és bunös? Hát azért csak vannak neki jó cselekedetei, csak vannak elismerésre méltó dolgai. O azt nem akarja elismerni, hogy mindenestol bunös. Aztán beszélgettünk vele arról, hogy mit is jelent ez tulajdonképpen. S hogy az a jóság, vagy a mindenestol bunös létel kinek a szempontjából hangsúlyozandó. A fiú megértette ezt. Jézus korában is a farizeusok ezt nem voltak hajlandók elismerni. Igen, a vámszedok és bunösök, házasságtöro paráznák azok igen, azok bunösök, de nekünk vannak jó cselekedeteink - mondták.

A képmutató valamilyen formában mindig a maga jóságában akar bízni, ezért a végén meg kell ítélje Isten, ha meg nem tér. De jól leleplezodik az is az ilyen képmutató, mai képmutató életében is, hogy a szívében soha nincs igazi öröm és hála a kegyelemért. Kényszeruségbol és erolködve szokott az ilyen ember igyekezni jót cselekedni. Erot vesz magán. Próbálja mutatni, különösen mások elott az o jó cselekedeteit.

Vagy azt mondja, hogy o hisz, hogy o istenfélo, de az életén látszik a szeretet hiánya. Ez pedig néhány fiatallal való beszélgetésben derült ki számomra, hogy milyen szomorú tapasztalat az, amikor valaki mondja, hogy o szereti az Urat, de amikor arról lenne szó, hogy akkor engedelmeskedjen neki, azt nem hajlandó. Egy kicsit el kezd nevetni is ezen a dolgon. Próbálja igazolni magát, de nem hajlandó azt elismerni, hogy valahogy nincs ott az igazi szeretet a szívében Isten iránt.

A megtért embert mindig jellemzi az öröm és a hála a kegyelem válaszaképpen, ami betölti szívét. Ez az öröm és ez a hála segíti ot az engedelmességben. Elkezd jó cselekedeteket tenni. S mindezt állhatatosan teszi - mondja a Szentírás. A jó cselekedetekben való állhatatossággal, dicsoséget, tisztességet és halhatatlanságot keres örök élettel. Erre törekszik. Ki mindvégig állhatatos marad, az üdvözül - mondja Jézus a Máté 24, 13 szerint. Csak a hívo embert jellemzi ez mindig. O állhatatos. Nem fordul el az Úrtól, mert szereti Ot. Ahogy hallottuk a köszöntésben: "Légy hu mindhalálig."

Huség, állhatatosság. A szív belso vágya és indulata az a megtért embernél, hogy cselekedje az engedelmesség jó cselekedeteit. Jézus is ezt tette ugyanis, és ebben követi a Mesterét, s mindezt szeretetbol teszi. Nem könnyu. Nem könnyu engedelmeskedni, és állhatatosan jót tenni. De ahogy hallottuk az elozo alkalommal, nem a maga erejébol kell tenni mindezt, hanem Isten kegyelme erejével. Itt is érzi, hogy kegyelemre szorul napról napra. Amikor engedelmeskedik, az is ajándék, de O teszi, csakhogy kegyelembol. S kéri a segítséget, hogyha nem menne.

Elgondolkodtam, hogy a gonoszt cselekedot jellemzi a viszálykodás. A hívo emberek hányszor viszálykodnak? Amikor a maga igazságát akarja valaki hívo emberként is kiharcolni, ezért kész küzdeni, mert érzi, hogy ezt ki kell harcolnom. Mert nekem van igazam. Még veszekedéssé is fajulhat a dolog a végén. S elismerték az igazát, de a másik szívében ott van a fájdalom és a keseruség. Milyen nagy tapasztalás azonban, amikor, ha ez is volt a régi természet jellemzo, mától fogva - mert az Úré - nem viszálykodik. Tud lemondani. Tud csendben maradni állhatatosan. Nem csak egyik vagy másik nap, hanem folyamatosan. Ezért kész vagyok harcolni is.

Az is jellemzo a hívo emberre már, hogy noha nem vált buntelenné, de jót cselekedové. Amikor vétkezik, nem tud abban megmaradni. Ezért nem lesz képmutató soha. Hogyha mégis csak gonoszt tenne, engedetlenkedne, elobbutóbb leleplezodik saját maga elott is, kész elismerni újra alázattal, kész megújulni. Isten igéje, Isten Lelke bunbánatra indítja. Nem tud megmaradni a régiben. S elkezd újra jót tenni.

Sot, Urát követve egyre inkább úgy érzi, hogy mennyire bunös. Mennyire nem buntelen. Ezt azoktól hallhatjuk, akik elottünk járnak a hitben, már több tíz éve az Urat követik. Beszélgessünk el velük, ha mi még csak most kezdtünk volna az Úrral járni, és elmondják, hogy napról napra, ahogy haladnak az életúton az Urat követve, egyre nyomorultabbnak érzik magukat. Egyre apróbb, egyre láthatatlanabbnak tuno bunöket vesznek észre magukon. Kezdik látni a maguk titkos buneit, titkos gondolatokat. Nekik már az is fáj, hogyha csak egy pillanatra is, de a harag megjelenik a gondolatukban. Mi örülnénk annak, ha csak gondolatban maradna meg a harag, de rajtunk sokszor abban mutatkozik meg, hogy kijön a szánkon. De onekik az is fáj, ha már csak egy gondolatnyi ideig is, de ott van, mert ez jelzi, hogy mennyire semmi az Úr kegyelme nélkül.

Jobban érzi a maga bunös voltát a hívo ember, ahogy egyre jobban ismeri az Urat, a szentet, de annál inkább látja, hogy milyen kegyelmes az Isten szeretete. Tulajdonképpen csodálkozik akkor, amikor örök életet kap ajándékba. Persze tudja meggyozodéssel, de csodálkozik. Én nem érdemlem meg, Uram.

Emlékszünk, amikor Jézus a jobb keze felol állóknak azt mondja: gyertek én Atyámnak áldottai, örököljétek az országot, mert éheztem és ennem adtatok, és a többi cselekedetet említi. A hívok megkérdezik: Uram, mikor láttuk, hogy te éheztél és enned adtunk volna? Mikor cselekedtük mi ezt? Nem emlékszünk. Amennyiben megtettétek ezt eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem cselekedtétek.

A hívo ember ilyen módon - hadd fejezzem be így a szolgálatot - csodálkozni fog majd az Úrnál, hogy még egy ilyen nagy bunös is itt lehet, Uram? De nem azért mert jót cselekedett, hanem azért, mert az Úr kegyelme megkönyörült rajta. S mégis azért, mert jót cselekedett, mert az Úr kegyelme nem csak megtérésre vezette, hanem egészen új élettel ajándékozta meg.

Ilyen értelemben tehát a hívo ember, a megtért ember cselekszik jót, és Isten e szerint fogja megítélni, azaz megjutalmazni. Urunk ezért hív bennünket erre a fajta cselekedetre, a hitre.

Imádkozzunk!

Édesatyánk, ismét azt szeretnénk legeloször neked megköszönni, hogy te a te isteni ítéletedet egyszülött Fiadon hajtottad végre a kereszten. Köszönjük, hogy ezért van számunkra menekvés a kárhozattól. Téged magasztalunk, hogyha ennek az öröme, békessége betölthet már bennünket.

Köszönjük, Urunk, hogyha úgy élhetjük a legnehezebb hétköznapjainkat is, hogy egyben biztosak vagyunk: tudom, az én Megváltóm él. Szeretnénk arra kérni mindazon által, hogy ez a biztos tudat hadd erosítsen meg bennünket a jó cselekvésére.

Könyörülj meg rajtunk, hogy ne csak a cselekedeteink, hanem gondolataink, szavaink is, egész viselkedésünk árassza a hívo emberek, a te kegyelmedben bízók életét, jellemzoit.

Köszönjük neked, hogy a te kegyelmed tart bennünket most is. Ha el is esnénk, el is buknánk, felkelhetünk, mert te bunbocsátó Isten vagy. De kérünk, Urunk, orizz meg bennünket minden képmutatástól. Attól, hogy csak mondjuk a te törvényedet, hogy ismerjük és tudjuk, meg cselekesszük, de a valóságban mégsem tesszük. Segíts, hogy mi ne visszaéljünk a jóságoddal, hanem éjünk abból, kegyelmedbol.

Kérünk, könyörülj meg mindazokon, akik még a gonoszt cselekvok. Urunk, a mi népünk is nélküled él. Annyi hamisság van körülöttünk, sokszor miattunk is, de kérünk, könyörülj meg népünkön, könyörülj meg szeretteinken, akik még mindig távol, élnek toled. Kérünk téged, segíts nekünk otthon is jó cselekedeteket felmutatni. Nem dicsekedve, hanem alázattal. Imádkozunk azokért, akik közel vannak már a megtéréshez, hogy tudják megalázni magukat teelotted. Kérünk, mindezt munkáld kegyelmesen a mi életünkben, szeretteinkében és népünkében.

Kérünk, állj a betegek mellé. Segítsd azokat, akikrol kiderült, hogy halálos betegek. Te tudsz gyógyulást is adni, hiszen minden lehetséges neked, de köszönjük, hogy van elég kegyelmed is a terhek hordozására. Kérünk, segítsd a gyászolókat közöttünk. A te vigasztalásod is hadd lehessen valóságos és teljes, hogy a gyászban is a jó cselekedeteket mutathassák, csendben.

Mindezeket Urunk Jézus Krisztusért kérjük toled.