Alapige: Gal 6,2-5

"Egymás terhét hordozzátok: és így töltsétek be a Krisztus törvényét. Mert ha valaki azt gondolja, hogy o valami, jóllehet semmi, megcsalja önmagát. Mindenki a saját tetteit vizsgálja meg, és akkor csakis a maga tetteivel dicsekedhet, és nem a máséval. Mert mindenki a maga terhét hordozza."

Imádkozzunk!

Köszönjük neked, mindenható Istenünk, hogy ezután a mai nap után is megállhatunk a te színed elott. Köszönjük a gyülekezet közösségét, a közös imádság lehetoségét, és azt, hogy figyelhetünk a te igédre, örvendezo, megfáradt, szomorú vagy éppen bunökkel terhelt szívvel. Köszönjük azt is, hogy te nem vagy személyválogató, egyformán szeretsz mindnyájunkat akár ismerünk már téged, követünk téged, s veled járunk, akár csak most nyílik ki az értelmünk feléd, és gondolkodunk el azon, hogy talán mégis csak te vagy az út, az igazság és az élet, Jézus Krisztus.

Köszönjük, hogy egészen bizonyosak lehetünk abban, hogy ez így van. Mindenki számára, aki téged keres, mert te keresed ot, úttá válsz. Köszönjük, hogy aki megtalál téged, az megtalálja az igazságot, s aki veled jár, annak elvehetetlen, sot elmúlhatatlan élete van. Örök élete van annak, s nem megy az ítéletre, hanem átment a halálból az életbe.

Beszélj velünk, kérünk, szólíts meg minket, bátorítsd meg a mi sokszor félénk és bátortalan, görcsbe rándult életünket és szívünket! Nyisd meg, kérünk az értelmünket, hogy értelmünkkel és szívünkkel egyaránt tiszteljünk és imádjunk téged, Jézus Krisztus!

Kérünk arra is Urunk, hogy taníts meg mindazt elfogadni a te kezedbol, amit te adsz nekünk, amit te szánsz nekünk, amit te helyezel a mi vállainkra még akkor is, ha azt nem értjük. Áldunk és dicsoítünk mindazért Urunk, ami toled jön, mert az csak jó lehet a számunkra.

Ámen.

Igehirdetés

Azt hiszem, hogy gyakran hallunk olyan sóhajtást, vagy magunk is úgy sóhajtunk fel, akár a mai nap vége felé majd, hogy: "Mindent nekem kell elvégezni, minden teher az én nyakamba zúdul? Senki nincs, aki segítsen rajtam, és aki segítsen nekem?" És ennek a fáradtságnak sokféle oka lehet. Ennek a kifakadásnak is. Vagy egyszeruen az, hogy tényleg elfáradtunk a fizikai és lelki terhek alatt, de lehet sokféle teher, ami ránk zúdul. Nagyon sokszor megterhel minket az én központúságunk, saját magunknak mi vagyunk a legfontosabbak. Az aggodalmaskodás, a félelem, vagy csak egyszeruen a folyamatos semmittevés, a kisebbrenduségi érzés, a harag, az elégedetlenség, a határozatlanság vagy éppen a túlérzékenység, a sértodékenység vagy a titkos bunök, amelyeket megturünk az életünkben, s amelyek megterhelnek.

Az én központú ember valóban gyakran sóhajt fel, hogy nem bírom már a terhet. S ha nagyon oszinte, akkor hozzá kellene ezt is tenni, hogy nem bírom már magamat sem elviselni. S ez lenne az igazán oszinte válasz. Nagyon sokan eljutnak oda, hogy felismerik ezt, hogy saját magukat sem bírják hordozni. Elég az, hogy magammal összezárva élek - mondta nem régen valaki, aki több éve magányosan él. Biztos, hogy igaza van. Sokszor saját magunknak saját magunk iszonyú teherré válhatunk. Elhordozni nap mint nap saját magunkat. Senkivel nem tudjuk megbeszélni a kérdéseinket, a problémáinkat, a nehézségeinket. Mindig magunk vagyunk. Magunkra nyitjuk rá az ajtót, s nincsen akivel egy szót váltanánk.

Én még emlékszem arra, amikor több mint egy évtizeden keresztül egyedül éltem, sokszor milyen nehezen viseltem saját magamat. Vagy csak egyszeruen az, hogy senkivel nem tudtam beszélni. Hányszor örültem annak, hogy emberek voltak körülöttem ott a házban. Mozgás volt. Egyszeruen az ablakon át láttam, hogy mások is vannak a városban, s nem vagyok egészen magányos. Nagyon nagy teher tud lenni. Sokan mások is átélik ezt, amikor minden rajtunk csattan, mindenért mi vagyunk a felelosek, a hibásak. Sokszor egyszeruen azért, mert magunknak okozzuk azt, ami ér minket.

Az aggodalmaskodás - nem véletlenül jelöli meg Jézus az egyik fo okként a fáradtságnak. Az aggódó ember kimerül, mert aggódik. S mivel aggódik, ezért kimerül. Vagy maga miatt vagy a szerette miatt, és ez mérhetetlenül fárasztó dolog tud lenni a folyamatos aggodalmaskodás.

Vannak olyan fájdalmak, amelyek valójában nem is léteznek, csak érzelmi síkon érintenek minket, s aggodalmaskodást váltanak ki. Rendellenes szívdobogást, álmatlanságot. Soksok testi probléma mögött is valójában az aggodalmaskodás húzódik meg.

Aztán van a félelem és az ezzel együtt járó fáradtság, ami megterheltség érzést okoz. A félelem, hogyha hevessé válik, akkor aggodalmaskodóvá teszi az embert. Ha pedig aggódik, akkor elkezd félni. S kialakul egyfajta kör, amibol talán azt gondolja az ember, hogy nincs is szabadulás.

A túlérzékenység szintén megterheli. Annak számára is, aki túl érzékeny, de még inkább a környezete számára. Itt a gyülekezetben is sokféle túlérzékenység létezik, s nagyon megterhelo tud lenni egy közösség számára. Hányszor látom ezt, amikor egy héten szolgálatból jön valaki szolgálni, és túl érzékeny. Nagyon nehezen lehet bánni vele. Sokszor nincs arra ido egy szolgálat során, hogy részletesen, mindent aprólékosan megbeszéljünk. Van úgy, hogy valamit mond valaki, és azt tenni kell. Nincs helye vitának, vagy még kérdésre sincs ido. Ilyenkor egy túlérzékeny ember akár csapássá is válhat az egész közösség számára.

Érdemes ezen mindnyájunknak elgondolkozni, hogy nem vagyunk-e valamelyikben érintettek.

Aztán a titkos bunök is megterhelhetnek bárkit. A buntudat beteggé tehet. A 38. Zsoltárban ezt olvassuk: "Nincs békesség csontjaimban vétkeim miatt." Mint amikor fájnak a csontok, és az rendkívül kellemetlen tud lenni. A 103. Zsoltárban ezt olvassuk: "Isten az, aki megbocsátja minden vétkedet, és minden betegségedet meggyógyítja." Megavulnak csontjaim - régies kifejezéssel -, s Isten az, aki meggyógyítja a fájdalmat.

Mindenkinek meg lehet tehát a maga terhe, s erre mondja azt az ige még pluszban, hogy kiki hordozza a másik terhét. És ilyenkor jajdul fel valaki: nem elég a saját terhem, még a nyakamba varrják a másikét is. A sajátomat is alig bírom hordozni.

Azt mondja Isten igéje, hogy egymás terhét hordozzátok, s töltsétek be így a Krisztus törvényét. Minden ember a maga cselekedeteit vizsgálja meg, s így folytatja: kiki a maga terhét hordozza. Nincs akkor itt valami ellentmondás? Egymás terhét hordozzátok, s nem elég ez a teher, ott van még a saját terhem. Nem elég a saját terhem, még azt mondja Isten ráadásul, hordozzam a másik terhét is? Hát mi közöm a másik terhéhez? Nem elég a saját terhem?

Kétféle gondolat jön elénk tehát ebbol az igébol, ami látszólag ellentmondásban van egymással. De ha közelebbrol megvizsgáljuk, akkor ez nem ellentmondás, hanem kiegészítés. S majd meglátjuk azt is, hogy hogyan oldódik fel, és hogyan oldódik meg ez a látszólagos ellentmondás.

De tegyük fel magunknak eloször azt a kérdést ma este, hogy akarunk-e igazán szabaddá válni arra, hogy hordozzuk az Istentol ránk tett terhet, ami lehet, hogy a másiké, de nekünk is segíteni kell, és ezzel együtt elhordozzuk-e mindazt a terhet, amit Isten mint a mienket enged ránk, vagy ami egyszeruen csak kötelesség, és így teher, amit el kell végeznünk, mert senki nem fogja megcsinálni helyettünk, hiszen az a mi feladatunk és a mi terhünk.

Valójában ez a ketto egészséges összhangban van egymással, és így oldódik meg. De akarunk-e igazán szabadulni mindattól, ami úgy terhel meg, hogy nem Istentol van. Jézus azt mondja, hogy elvégeztem Atyám mindazt, ami toled való feladat volt. Ez azt is jelenti, hogy azt nem végezte el Jézus, amit nem az Atya bízott rá. Tehát azzal nem terhelte meg az életét. Sokszor ebbe fáradunk bele. Csináljuk azt, amit nem Isten mond és tesz ránk, s nem csináljuk azt, amit O adna, de nem adhatja, mert úgy tele vagyunk a saját magunk által kreált vagy valóságos terhekkel, hogy az Istentol kapott terhek hordozására sem ero, sem ido nincs már.

Mi az, ami megnehezíti, hogy hordjuk a másik terhét, s megnehezíti, hogy hordjuk az Istentol ránk rakott terhet, amit nekünk kell elhordozni?

Bármilyen furcsán hangzik, de mi az elso biztatása Istennek ma este? Azt mondja biztatásként, hogy egymás terhét hordozzátok. Ez a gyülekezetbe járóknak szól. Ez nem szól a világnak. Azoknak szól, akik idonként vagy rendszeresen, de mégis csak megfordulnak egy keresztyén gyülekezetben. Ezt Pál apostol egy gyülekezetnek mondta. A galatáknak írja, hogy egymás terhét hordozzátok. Tehát sokakat, akik nem járnak Krisztussal, azokat ez a felszólítás nem érinti. Egymás terhét hordozzátok. Ezt Isten azoknak mondja, akik akarják a másik terhét hordozni.

Pál szava, felszólítása azokhoz szól, akik már Jézussal járnak. Minél nehezebb idok jönnek, sokfajta értelemben, de leginkább lelkileg, minél inkább távolabb kerülnek az emberek Istentol - és ma ez egyre inkább így van -, amikor általában nagy a baj, és mindenki csak magára gondol vagy családjára, annál inkább érvényes ez a felszólítás. Ha szereted a másikat, vedd ki a részed az o terheinek a hordozásából!

Izráel életében mindig akkor történtek nagy dolgok, amikor Isten elott egységben volt Izráel népe. S mindenki engedelmeskedett Isten igéjének. Akkor épült és bovült. Lásd Dávid vagy Salamon országlása. Amikor Isten igéje volt a középpontban. Amikor kiki hordozta a másik terhét is. Amikor betartották például azt a törvényt, hogy nem aratták le teljesen a búzatáblákat, nem szedtek le minden gyümölcsöt. Hagytak azoknak, akik szegények voltak: árvák és özvegyek. Azok leszedhették a maradékot. Hagytak annyit, hogy boségesen szedhettek. Amikor az elengedés évében elengedték az adósságot. Szabad lett az, aki magát kénytelen volt rabszolgának eladni. Amikor Isten törvénye volt a középpontban, s hordozták egymás terhét, s mertek nagylelkuen bánni a másikkal. Akkor muködött az ország, akkor gyarapodott. Akkor olyan hírnévre tett szert, hogy még egy idegen királyno is elment Salamon udvarába megnézni, hogy hogy van ez. Azt mondta, hogy ilyet még nem láttam. Amikor betöltötték ezt a törvényt, hogy a másik terhébol vegyél át, s majd o is át fog venni a tiedbol.

Mit mond Jézus? Ha valamit akartok, hogy mások cselekedjenek veletek, azt cselekedjétek másokkal, amit akartok, hogy veletek cselekedjenek. Kezd el! Mindig a hívokön kezdi Isten. Kezd el, s majd akkor elkezdi a másik. Milyen nehéz ezt a gyerekekkel megértetni. Kezd el a kibékülést, majd legközelebb o fogja kezdeni. Amikor megüt, ne üss vissza, s legközelebb meggondolja, hogy ütni fog-e. Milyen nehéz megérteni, magunkévá tenni, a szívünkbe vésni az Isten igéjének a törvényét. Egymás terhét hordozzátok.

Amikor mindenkinek természetes volt, hogy amiben tudott, segített a másiknak, amikor törvény biztosította és be is tartatták, nem bízták az emberekre, az emberek nem tartják be a törvényeket. Parkolnak a füvön és a parkban, letapossák a virágot. Hányszor elmondtuk, s mindig ösvényt vágtak ide is a testvérek a templomba jövet a frissen vetett füvön, kitaposva a bokrokat is. Mondhattuk, ahányszor akartuk. Nem olvasom fel, milyen levelet kaptunk amiatt, mert valaki huzamosan egy bejárat elott parkolt többször vasárnapokon. Ide járó valaki. Milyen cifra kifejezések vannak ebben a levélben. Hiába mondjuk el. Innen a szószékrol is, nem ér semmit. Gondolkoztunk azon, hogy milyen eszközzel tartassuk be. Meg kell, hogy értsük, tiszteletben kell tartanunk a másik érdekeit, a másik szempontjait, s akkor a mieinket is tiszteletben fogják tartani.

A Szentírás azt tanítja, hogy az igazi élet csak életközösségekben tartható fenn. Úgy, hogy hajlandóak vagyunk a másik terhét is hordozni nem csak azért, mert Isten ezt mondja, hanem azért, mert szeretem. Mert szeretném odaszeretni Jézushoz, ha még nem az övé. Ez másképpen nem megy.

Sokszor felmerül mostanában a cigánykérdés. Ez is csak így muködik, nem? Hordozzuk az o terhüket. Ok meg hordják a saját terhüket. Hordozzuk az övékét. Vegyük át, ami a mi részünk, de ok is vigyék el a saját részüket. S végezzék el azt a munkát, amit nekik kell elvégezni. S majd lesz kölcsönös megbecsülés és tisztelet. Amíg ez nem így van, addig ez nehezen fog menni. De nekünk kell elkezdeni. Hordani a terhet, s aztán kérhetjük, hogy barátom, hordozd te is azt, ami a te terhed.

Jézus azt mondta az övéinek: közületek senki sem él önmagának, és senki sem hal meg önmagának. Egyedül, a másik ember nélkül valójában nem juthatunk el sehova sem. Tessék belegondolni! Ha egyszál magunkban élnénk ezen a földön, nem bírnánk ki, belehalnánk. Isten úgy teremtette meg ezt a világot, hogy adott mellénk felebarátot, testvéreket, emberi közösséget. S milyen szomorú lehet az Isten számára látni, hogy hogyan él az emberiség ezen a kicsiny bolygón?

Hordozni a terheket, és akkor hordozni fogják a mi terhünket is. Hordozni a másik terhét, ez azt is jelenti, hogy felelos vagyok érte. Az ítéletkor Isten számon kéri a szomszédunkat, az iskolatársunkat, a rokonainkat, barátainkat. Számon fogja kérni. Kaintól is megkérdezi, hogy hol a te testvéred, miután agyonütötte Ábelt. Nincs olyan, hogy nem felelünk.

Mi történik abban a házban, ahol lakunk? Mit érdekel engem - mondta valaki. Isten számon kéri azt az életközösséget, amiben élünk. Hol a te testvéred? Hol a te felebarátod?

A teherhordozás azt is jelenti, hogy ha másképp nem, imádságban hordozom a másikat. Tudom a baját, vagy nem tudom, csak látom, hogy valami nincs rendben abban a családban. Elkezdek értük imádkozni. Nem muszáj kikutatni, addig paszírozni, míg megmondja, hogy mi a baj. Imádkozzak úgy, kezdjem el úgy. Imádkozom Uram. Nem tudom mi a baj, csak azt látom, hogy valami nincs rendben. Aztán lehet, hogy pont az imádság által mondja majd el esetleg, ha rám akarja bízni a terhét.

Vannak, akiknek a terhét könnyebben vesszük fel, mert szimpatikus, s mert szeretjük, vagy mert közünk van hozzá, s van, akinek a terhét nehezebben vesszük magunkra, mert távolabb áll tolünk, vagy csak egyszeruen nem annyira szimpatikus, nem annyira kedves. De ebben a kérdésben sem lehetünk személyválogatók. Isten sem személyválogató, nem? Ha aszerint szeretne minket, hogy szimpatikusak vagyunk neki vagy nem, jaj, hova jutnánk! Most tessék belegondolni. Ez a széksor szimpatikus Istennek, ez az oldal nem szimpatikus. Mi lenne velünk, ha Isten is a szimpátia alapján döntené el. Oket szeretem, oket nem szeretem, s aszerint bánok velük. Jövo héten már nem is ülnének itt. Ez az oldal már nem is jöhetne, mert nem szimpatikus az Istennek. Isten nem személyválogató. Egyformán, megkülönböztetés nélkül szeret mindnyájunkat. Attól függetlenül, hogy O pontosan tudja, hogy most mi van a szívünkben. Személyválogatás nélkül szeret. De lehet fordítva is, nehogy valaki szándékosságot fedezzen fel. Ez az oldal meg az az oldal.

Mennyire fontos nekem a másik, a másik üdvössége? Mikor sírtál utoljára, sírtunk utoljára valaki fölött. Uram, ha nem tér meg, elvész. Mi senkit nem tudunk besegíteni az üdvösségbe, a mennyországba, de fel tudjuk venni az o életének a terhét, és könyörögni tudunk érte. Nem mi fogjuk tudni üdvözíteni, mert Jézus az üdvözíto. De mi megmondhatjuk neki, hogy melyik az út, s melyik az ajtó, s hol kell bemenni. Milyen készségesen segítünk sokszor a munkahelyünkön, amikor jön valaki, s tanácstalan abban a labirintusban, eltévedt. S megmondjuk, hogy tessék eggyel lejjebb menni, a folyosó végén balra, szemben a 205-ös szoba. Nem lehetne ugyanígy? Bánd meg a buneidet. Fogadd el azt, hogy Jézus meghalt érted, s balra az elso ajtó, ha hiszel, Jézus Krisztus üdvözít. Ez minden hívo feladata, szolgálata és kötelessége.

A másikat hordozni Isten elott azt is jelenti, bármilyen alkalmatlannak tuno is az idopont, akkor is beszélek neki Jézusról. Sokszor tényleg abszolút alkalmatlannak tunik. De nem azt mondja a Szentírás, hogy vizsgáld meg, hogy alkalmas vagy alkalmatlan, hanem azt mondja, hogy akár alkalmas, akár alkalmatlan. Az Istennek mindig alkalmas. Ne mi akarjuk eldönteni! Uram, ugye most nem alkalmas, s próbálunk kibújni. O sose bújik ki. Isten számára - furcsa módon, de - mindig alkalmas. Kérhetünk vezetést. Uram, most kezdjem, szóljak, beszéljek? Vagy most mit tegyek? De Isten számára az ido mindig alkalmas.

Nem kezdodhet azonban azzal, ahogy egy külföldi misszionárius - tegnap volt itt valaki, aki a cigánymisszióról beszélt -, kezdte, hogy elment a VIII. kerület cigányai közé. Felállt egy kiemelkedo részre, és elkezdte a prédikációt, hogy bunösök vagytok. S erre ok azt mondták, hogy nem, mi bunözok vagyunk, és jól megverték. Nem lehet így kezdeni.

S valaki más, aki nem akart menni, de Isten küldte, az úgy kezdte - ugyanazon a helyen -, hogy nem tudnának-e egy pohár vizet adni? S tudtak. Késobb kiderült, hogy direkt kiválasztották a legkoszosabb poharat, és a legkevésbé tiszta vizet, és kíváncsiak voltak, hogy megissza-e az illeto. Imádkozott, és megitta. S ettol kezdve lehetett beszélni velük és közöttük, ahogy o mondta, az o fonökérol, Jézusról. Micsoda különbség, nem? Bunösök vagytok, vagy pedig adj innom - a samáriai asszony. S máris lehetett arról beszélni azzal az asszonnyal, akivel most együtt él, az nem férje, de nem így kezdte. Tudom - mondta Jézus -, hogy akivel most együtt élsz, aki elküldött vízért, az nem a férjed. Valószínu megfordult volna az asszony és elment volna. Adj innom! S aztán kapott Jézustól olyan vizet, amely után soha örökké nem szomjazott meg.

Nem az a legnagyobb teher, amibol át kell vennünk, hogy a másik találkozott-e már Jézussal vagy nem? Egymás terhét hordozzátok. Tényleg terhel ez minket, hogy o ismeri Jézust vagy nem ismeri? Vagy mennyire?

Délután, amikor készültem, úgy elszégyelltem magam, hogy most úgy nem volt senki, aki ilyen értelemben terhelt volna. Pedig mióta ott vannak a szomszédaink. Sok mindenrol beszélgettünk, egykét irományt adtam nekik: húsvétkor, karácsonykor beszélgettünk Isten dolgairól, de aggaszt az engem, hogy mi lesz velük? S rájöttem, hogy nem, és elszégyelltem magam. Miért? Mi lesz velük Jézus nélkül?

Ha valaki már Jézussal jár, annak fontos kell, hogy legyen, hogy mi lesz a környezetében élokkel. Egymás terhét hordozni azt is jelenti, hogy szeretem és szánom, ha nincsen még üdvössége. S ami rajtam áll, megteszem azért, hogy megtalálja az Üdvözítot.

A missziói parancs így hangzik, hogy tegyetek tanítványokká minden népeket. Ezt tesszük? Terhel minket? Bánjuk és tesszük? Nem véletlen az a sorrend, hogy egymás terhét hordozzátok, s utána jön, hogy kiki a maga terhét. Az ószövetségi héber ragozásban nem úgy van mint nálunk, hogy én, te, o, hanem úgy van, hogy o, Isten; te, a felebarát; s aztán én, a harmadik. Csak az utolsó lehetek. Isten az elso, s akkor a második lesz a felebarát, s a harmadik leszek én. Nyugodtan a sor végére. Nagyon nem szeretünk a sor végére állni.

Valakit ma nagyon megbántottam azzal, hogy még o kereste a táskájában a csekkeket, én gyorsan odamentem, és befizettem a magamét. S nagyon begurult, s igaza volt. Mondtam, hogy ne haragudjon, ez tényleg nem volt szép tolem, de gondoltam, míg o keresgél, addig én elintézem, csak túl gyorsan megtalálta, és így aztán megbántottam. És igaza volt. Hogy jövök én ahhoz, hogy eléálljak a sorban. S tényleg bántó volt, és szégyelltem is magam.

Egymás terhét hordozni, ez azt is jelenti, hogy O az elso, a másik a második, és én vagyok a harmadik, negyedik, tizedik, tizenötödik. Végül is ez azért olyan nehéz, mert nem szeretünk meghalni. Márpedig ez halálosan bánt minket, hogy az utolsó helyre tesznek. Már mindenkit behívtak, csak engem nem - mondta a múltkor valaki. És? Az is benne van a Bibliában, hogy az utolsókból lesznek az elsok. Nem ezért kell utolsónak lenni, hanem azért, mert Isten igéje ezt mondja.

És akkor velünk mi a helyzet? Velünk senki nem törodik? Mert ez is fontos kérdés. Hiszen ezt is mondja az ige, hogy kiki a maga terhét hordozza. Fontos az, hogy mi lesz a másikkal? Persze. Ez fontos Isten elott, de testvérek, az is fontos, hogy velünk mi lesz. Hogy mi hogy bírjuk a saját terheinket hordozni, és ez is fontos neki. Nem az a jó keresztyén, aki azt mondja: áh, ne is beszéljünk errol. Mu alázattal. Nem olyan fontos, hogy mi lesz velem. Közben halálra aggódja magát amiatt, hogy mi lesz vele. Istennek fontos az, hogy mi lesz a másikkal, s ugyanolyan fontos, mert nem személyválogató, az is, hogy mi lesz velünk, hogy bírjuk a saját terheinket.

Ilyen értelemben mi rendben vagyunk Isten elott? Hordozzuk azt, ami a mi terhünk? Mert lehet, hogy hordozzuk azt, ami a másé, néha túl is teljesítjük talán, pont ebbe fáradunk vagy roppanunk bele, pedig csak annyit kellene, amit Isten kíván tolünk. De a saját terheink? A saját feladataink? Jaj nekünk, hogyha vakvezetok vagyunk. Úgy akarunk mást Jézushoz segíteni, hogy mi nem igazán tartjuk a kapcsolatot Jézussal, ha nincs igazi közösségünk vele. Hiába magyarázzuk akkor azt. Rosszul fogjuk magyarázni, akkor vakok vakvezetoivé válunk. S ez ítéletet von maga után.

Ha valami rejtett hamisság, elhallgatott bun, vérzo lelki seb van, ami megrothasztja az életünket, ami elveszi az eronket, így is mondhatnám, hogy kinyír minket - ahogy nem régen mondta valaki. Megerotlenít. S nem bírjuk a magunk terhét hordozni, mert azt is kell, nem csak a másikét.

Amit emberi szem nem lát, és amit orvos nem tud gyógyítani, a gyógyszerész a kiadott gyógyszerrel, amit csak Jézus tud kitisztítani, bekötözni, összevarrni, vagy meg nem történtté tenni, mert még erre is képes, amit mi kedvesen gyarlóságnak nevezünk, pedig az súlyos bun, s megrontja a közösséget Istennel, amit hiába mentegetünk, aminek egyszeruen hamisság, hazugság, sötétség, istentelenség vagy istenkáromlás a neve. Amire Jézus ráteszi a kezét, amire igéjével rámutat, ami békétlenséget okoz, elfáraszt és megterhel. Ezen nem segít szertartás, nem segíthet az egyház, nem segít a vallás sem. Egyedül csak az élo Jézus segíthet, s az, hogy megvallom neki, s O eltörli álnokságomat, és megtisztít minden buntol.

Kiki a maga terhét hordozza. Ez azt jelenti, hogy ami megterhel, s ami teher a számomra, azt egyszeruen elmondom neki, s átadom neki, arra tole kérek szabadulást. Amit pedig hordoznom kell, azt pedig hordozzuk Isten segítségével. A beteg hozzátartozónkat, a feladatainkat, talán a másikat, mert ezt sem könnyu idonként elhordozni, de ahogy idonként elhordoznak minket, vagy ahogy elviselnek, úgy hordozom a másikat. Ha kell, a megaláztatás terhét Jézusért. Ha kell, a betegség terhét hordozom, mert megengedte Isten. Ha neki kedves, majd meggyógyít. A hátratételt, a rosszabb anyagi helyzetet, a nem hívo házastársat, vagy úgy a férjemet, amilyen, vagy amilyenné vált akár mellettem, vagy úgy a feleségemet, a gyerekeket, az unokákat, az iskolai közösséget és így tovább.

Mi tehát az igazi megoldás? Hordozni a másik terhét úgy, hogy azt is, meg az enyémet is átadom Jézusnak. A legtöbben átéltük már, hogy ez a ketto együtt végképp nem megy. A másét még talán, vagy csak a magunkét, de a másikét meg a magunkét együtt, ez nem megy. Hogyan megy? Úgy, hogy átadom annak, aki mind a kettot tudja. Vagyis a tehermegosztás. Átadom tulajdonképpen az egészet úgy, ahogy van. Az, hogy hordoznom kell valakiét, azt is, meg azt is, ami az enyém, mert sokszor azt sem bírjuk. Az is nagyon megterhel. Jézus elhordozza mind a kettot. O azért jött, hogy magára vegye szennyes ruhánkat. S azt az O drága vérével kimossa, a mi szennyes életünket, s adjon helyette tiszta, fehér ruhát. Új életet, új kezdetet. Az O megújító igéje és Lelke által. Elhordozzon minket, sot meghaljon helyettünk, s eleget tegyen Isten szeretetének és igazságosságának.

Hogyan történik ez a gyakorlatban? Úgy, hogy beszélgetünk vele. Ma beszélgettél vele? Megosztjuk a terhünket. Elmondjuk neki. Uram, ez nagyon megterhel, ezt nem bírom. Vagy úgy érzem, hogy nem bírom, vagy nem bírom ki. Azt az embert nem bírom elviselni. Szégyellem, de ez a helyzet. Ha bejön a szobába, összerándul a gyomrom. Sok munkahelyre így mennek be emberek. Ezek a szerzett pszichoszomatikus bántalmak. S rámegy a gyomrára, a májára vagy a tüdejére, vagy ki tudja, hol rakódik le.

Aki nem akar Jézusba kapaszkodni, annál egyértelmuen lehet látni, hogy elobbutóbb összeroppan. Azt mondja a Szentírás, hogy elfáradnak a legkülönbek. Elesnek azok, akik addig tudtak járni. Több mint húsz év után a lelkigondozásban azt tudom mondani, hogy kemény törvény ez, ha nem kapaszkodunk Jézusba, összeroppanunk. Elfáradnak még a legkülönbek is, nincs mese. Törvény. Olyan mint a gravitáció: leejtem, leesik. Törvény, ha nem Jézusba kapaszkodunk sem a másik terhét, sem a magunkét nem bírjuk vinni.

Azt mondja biztatásul Isten, hogy minden terheteket vessétek Jézusra, mert neki gondja van rátok. Minden gondotokat adjátok oda neki. Neki gondja van rátok. Vállára veszi a terheinket, s magával visz minket is. Nem csak a terheinket, minket is O hordoz. A mélység színe fölött hordoz az Isten.

Jézus úgy bocsát meg, nem csak megtisztít az O drága vére, hanem fel is emel minket, hordoz. Én hordoztalak - mondja Isten - a pusztában, az o népének. Az O drága vére megment és megtisztít. Jézus ezt bemutatta, mit jelent a másik terhét hordozni. Elhordozott minket? Nem kis teher ez, nem? De elhordozott. Meghalt értünk, s vitte a saját terhét. Azt mondta, hogy elvégeztetett. Tökéletesen bemutatta, hogy mit jelent az az egység, Hogyan egészíti ki egymást a ketto. A másik, az emberiség bune, meg a saját feladata, szolgálata.

Hol találkozik tehát a ketto? Obenne, Jézusban lesz eggyé. Az igazság az, hogy valójában mind a kettot a hívo ember életében Jézus hordozza. A másikét is, meg a mienkét is. O tudja egyedül elvinni. Ezért a legjobb, ha azt tesszük, hogy neki mondjuk el. A hívo életeket is O hordozza, meg az istentelen életeket is hívja és várja. Gondviselo munkája abból áll, hogy Jézusban, Jézus által hordoz minket.

Mit olvasunk az Ézsaiás 40-ben? Erot ad a megfáradottnak, és az erotlent nagyon erossé teszi. Elfáradnak és ellankadnak az ifjak - hát még az idosebbek -, még a legkiválóbbak is megbotlanak, de akik az Úrban bíznak, erejük megújul. Futnak és nem fáradnak el, járnak és nem lankadnak. Szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el. Talán valaki belül kimondja, hogy ez a mai nap minden volt, csak nem repülés. Alig vonszoltam magamat ide a Torockó térre.

Mit mond Isten igéje? Igazság az, hogy a legkülönbek is elfáradnak, de akik az Úrban bíznak, azokat Isten nagyon erossé teszi. Ha eronk felett való út áll elottünk, akkor O hordoz minket. Szó szerint ezt mondja a Szentírás. Mint a sas hordozza a kicsinyeit. Ráülteti a szárnyára és viszi oket, és repül. O repül, s az övéi pedig ott vannak vele, kapaszkodnak belé, és viszi oket. Szárnyával befedez és hordoz. Futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el.

Semmi más nem segít rajtunk, mint a Jézussal való közösséget egészen komolyan venni. Eloször komolyan venni, s újra komolyan venni. Jézus azt mondta, hogy jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és terheket hordoztok, és én nyugalmat adok tinektek. Kell nekünk ez a nyugalom? Ha kell nekünk Jézus, akkor kapjuk a nyugalmat. És így sikerül majd hordozni a másik terhét, és hordozni a saját magunkét is.

Imádkozzunk!

Urunk, köszönjük, hogy idonként ilyen oszintén kifakadhatunk elotted, hogy nem bírom tovább. Köszönjük, hogy te soha nem mondtad ezt. Köszönjük, hogy te az Atya erejével még azt is kimondtad, hogy elvégeztetett. Atyám, ne ródd fel nekik, mert nem tudják, hogy mit cselekszenek.

Bocsásd meg, hogy sokszor mi sem tudjuk, hogy mit cselekszünk, s ezzel együtt szeretsz minket. Megbocsátod minden vétkünket. A mi megvallott buneinket eltörlöd, s azokról többé nem emlékezel meg.

Kérünk, Urunk, segíts nekünk hordozni mindazt, amit a másikéból kell átvenni, amit a másikért, a másik helyett kell hordani, vinni. Kérünk, Urunk, hogy hadd vessük azt is, meg a magunk terhét is rád.

Köszönjük, Urunk, hogy te elhordoztad értünk, helyettünk és miattunk a keresztfát. Minden büntetést magadra vettél, hogy minket megszabadíts és megtisztíts. Légy érette áldott. S minket pedig kérünk, Urunk, taníts meg, hogy rád, az Isten bárányára letegyük minden bunünket.