Alapige: ApCsel 11,19-26

Azok, akik az István miatt támadt üldözés következtében szétszóródtak, eljutottak Föníciáig, Ciprusig és Antiókhiáig, de senki másnak nem hirdették az igét, csak a zsidóknak. Volt azonban közöttük néhány ciprusi és cirénei férfi. Mikor ok eljutottak Antiókhiába, a görögökhöz is szóltak, és hirdették az Úr Jézust. És az Úr keze velük volt, úgyhogy sokan hittek és tértek meg az Úrhoz.

Ennek a híre eljutott a jeruzsálemi gyülekezet fülébe, ezért kiküldték Barnabást Antiókhiába. Amikor megérkezett és látta az Isten kegyelmét, megörült, és bátorította mindnyájukat, hogy szívük szándéka szerint maradjanak meg az Úrban; mivel derék ember volt, telve Szentlélekkel és hittel. És igen nagy sokaság csatlakozott az Úrhoz.

Barnabás azután elment Tarzuszba, hogy felkeresse Sault. Amikor megtalálta, magával vitte Antiókhiába. Így történt, hogy egy teljes esztendeig dolgoztak együtt a gyülekezetben, és igen nagy sokaságot tanítottak. A tanítványokat pedig Antiókhiában nevezték eloször keresztyéneknek.

Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, kegyelmes jó Atyánk, valóban boldognak valljuk magunkat, hogy imádhatunk téged. Köszönjük, hogy valamennyire már ismerhetünk. A te személyed titkából olyan sok mindent kijelentettél nekünk. Kezednek munkáit láthatjuk magunk körül és magunkban is. Dicsoítünk téged ezért.

Köszönöm Uram, hogy újra együtt lehetünk itt a színed elott, és köszönjük, hogy várhatjuk igédet. Mindaz, ami jó, igaz és szép az életünkben, a te igéd nyomán állott elo, mint ahogy a teremtés hajnalán szavadra világok álltak elo, úgy teremted újjá a mi megrontott életünket. Áldunk téged ezért.

Köszönjük, hogy ismered azokat a kérdéseket, kételyeket, terheket, bunöket, nyomorúságokat, amik itt vannak most bennünk. Köszönjük, hogy nálad készen van a válasz, a szabadítás, a bocsánat, a megoldás.

Bátoríts minket, hogy merjük ezt toled kérni. Segíts, hogy feltétel nélkül bízzunk benned, hogy azt a megoldást és azt a választ fogadjuk el, amit te kínálsz. Hisszük, Atyánk, hogy az az egyetlen igaz és valóságos megoldás.

Bocsásd meg mindazt, amivel az elmúlt héten vétkeztünk ellened és egymás ellen. Megvalljuk bunbánattal, hogy a bun megvan bennünk, de dicsoítünk téged, ha már nem a bun uralkodik, hanem a te Lelked. Segíts el mindnyájunkat ebbe az állapotba. Kérünk, erosítsd bennünk most is az új életet, vagy teremtsd meg bennünk ezt az új életet, amelyik felülrol való, amelyik a te életed, Urunk Jézus Krisztus.

Áldunk téged a keresztért, halálod és feltámadásod áldott gyümölcseiért, amik minket is, még ma is gazdagítanak. Kérünk, te légy itt a középen most is, taníts és formálj minket. Cselekedj hatalmasan! Úgy, ahogy arról az igébol is értesülünk, s ahogy azt olyan sokszor már tapasztaltuk is.

Légy a mi vigasztalónk, tanácsadónk, törj össze, vagy emelj fel. Mindegyikünkkel tedd azt kegyelmesen, amire szükségünk van, és amit csak te tudsz elvégezni a mi üdvösségünkre és a te dicsoségedre.

Ámen.

Igehirdetés

Lassan végére érünk az Apostolok cselekedeteirol írott könyvnek, amit kalauzunk szerint hetek óta olvasunk. Aki figyelmesen olvassa naprólnapra, annak feltunik, hogy csakugyan helytelen ez a cím: Apostolok cselekedetei. Hiszen ez a könyv nem errol szól, hanem Isten hatalmas tetteit sorolja. Az élo Jézus Krisztus cselekedeteit tárja elénk, aki egészen új és nagy dolgokat cselekedett. Legyen áldott érte az O neve! Tudjuk, hogy a benne hívokben és a benne hívok által O ma is ugyanilyen nagy dolgokat kész cselekedni.

Ebbol a felolvasott szakaszból éppen ezért most ezt az egyetlen bibliai igazságot és örömhírt szeretném kiemelni: Isten cselekvo úr, és végso soron minden történésnek O az alanya ezen a világon. A hit látja ezt, és a hívo ember egyenesen számít arra, hogy Isten cselekszik. Éppen ezért sokkal tágasabb világban élnek a hívok, mint a többiek. Helyesebben tudják megítélni az egyes eseményeket is.

Azt nézzük meg, hogy ebben a felolvasott szakaszban hogyan tükrözodik ez: Isten cselekvo úr, és minden földi történésnek a végso alanya O maga. Milyen nagy lehetoség ez, hogy O kész általunk is cselekedni szeretetével és erejével. Boldog ember az, aki rábízza magát!

1. Minden versben, ami ebben a részben van, újabb és újabb vetületét látjuk ennek az igazságnak. "Azok, akik az István miatt támadt üldözés következtében szétszóródtak, eljutottak Foníciáig, Ciprusig és Antiókhiáig…"

István vértanú halála után tehát üldözni kezdték Jézus tanítványait Jeruzsálemben. Így olvassuk ezt: "Saul pedig egyetértett István kivégzésével. Azon a napon nagy üldözés kezdodött a jeruzsálemi gyülekezet ellen, és az apostolok kivételével mind szétszóródtak Júdea és Samária területén." (ApCsel 8,1)

Az együttérzo olvasó felháborodhat: miért bántották szegény keresztyéneket? Kiknek ártottak ok, mitol tartottak, mit féltettek tolük? Hiszen nem is ismerték oket. Ha ilyenekkel lett volna tele a birodalom vagy lenne tele a mi országunk, akkor nem lenne lopás, gyulölködés, eroszak, válás, hamisság, csalás. Hiszen ezek valóban komolyan vették, hogy Jézushoz hasonlítson az életük, ezért is nevezték oket - ahogy olvastuk az utolsó mondatokban - krisztusi, Krisztusforma, Krisztushoz hasonló, görögül: keresztyén embereknek. Mi bajuk volt velük? Miért bántották oket? Persze az o Urukat is irigységbol adták a hatóság kezére. Most úgy látszik, oket is irigységbol gyulölik. De mit irigyelnek tolük? Fel lehet háborodni ezen, hogy üldözés támadt a jeruzsálemi keresztyének ellen. Aki azonban ennél többet lát és a láthatatlanokkal is számol, az tudja, hogy itt másról van szó.

Ha nem támad üldözés ellenük, akkor ezek a keresztyének szépen együtt maradnak Jeruzsálemben, és nem teljesedik az a program, amit Jézus világosan eléjük adott: "… erot kaptok, és tanúim lesztek eloször Jeruzsálemben, azután Júdeában, azután Samáriában, és a föld végso határáig." (ApCsel 1,8) Ok szépen összehúzták és jól érezték magukat Jeruzsálemben, most Isten szétkergette oket, hogy az O terve megvalósuljon, s minél többen üdvözüljenek az evangélium által. Aki tehát a láthatatlanokat is látja, és ismeri a cselekvo Istent meg az O terveit, az tudja, hogy nincs semmi baj, csak a terv szerint halad elore Jézus Krisztus ügye. Azzal, hogy szétszórja oket, segíti, hogy a küldetésüket cselekedjék.

Semmi más nem történt itt, mint az, amit némely gólyaszülok szoktak tenni: ha van egyegy lusta fióka, amelyik nem akar idejében elkezdeni repülni, akkor azt a csorükkel megbillentik, hogy kiessen a fészekbol és próbálgassa csak minél elobb hatalmas szárnyait, mert hamar itt az osz, és akkor át kell repülni a tengeren. Saját szememmel is láttam ilyet többször Cecén, ahol volt gólyafészek a templomon is meg a parókián is. Isten megbillentette az o népét egy kicsit, akik nagyon jól érezték ott magukat egymással, de oket nem erre hívta el, hanem arra, hogy hirdessék a róla szóló evangéliumot az egész világon. Most aztán szétszóródnak és hirdetik elobb Júdeában, aztán a félpogány Samáriában, aztán az egész pogány római birodalomban. És mi a gyümölcse? Háromszor ismétlodik ebben a rövid szakaszban: nagy sokaság tért meg az Úrhoz.

Isten cselekszik tehát akkor is, amikor úgy tunik a gyanútlan szemlélonek, hogy Isten ellenségei gonoszkodnak az O népével. Ez nem csökkenti azoknak a felelosségét. Ok felelosek a bunükért, és megkapják az ítéletüket. Isten azonban olyan hatalmas, hogy még az O ellenségeinek a gonoszkodását is felhasználja a maga tervei megvalósulására és az övéinek a megáldására.

Több helyen van szó errol a Bibliában. Egyetlen verset hadd olvassak fel, ami így hangzik: "Én alkottam a világosságot, én teremtettem a sötétséget, én szerzek békességet, én teremtek bajt, én, az Úr, cselekszem mindezt. (Ézs 45,7) Minden eseménynek a végso alanya O maga. Isten uralja a helyzetet, csak az történhet, amit O akar, illetve, ha az O ellenségei akarata ellenére tesznek valamit, O olyan hatalmas, hogy még azt is befogja a maga szekerébe, és felhasználja a maga céljaira a személyes életünkben, az egyház életében, meg a történelemben is.

2. Szétszóródtak tehát a keresztyének az apostolokat kivéve, és eljutottak Foníciáig, Ciprusig és Antiókhiáig. Egyelore senki másnak nem hirdették az igét, csak a zsidóknak, úgy ahogy azt Jézus Krisztus is tette kezdetben. Csakhogy: volt azonban közöttük néhány… Néhány "elvetemült", akik szerették a maguk pogány ismeroseit, és nem titkolták el elolük a Jézus Krisztusról szóló örömhírt. Ami rajtuk segített, remélték, hogy a többi pogányon is segít. És ezek mit csináltak? "Amikor eljutottak Antiókhiába, a görögöknek is hirdették az Úr Jézus Krisztust." Kiderül, hogy a görögök - a pogányok, ez gyujto elnevezés - szívében nagy vágyakozás van Isten után, nagy szomjúság és nyitottság az evangélium elott, ezek meg bátran és erovel hirdetik az igét, és a pogányok közül is nagy sokaság tér meg az Úrhoz. Vajon miért? Ügyesen tálalták az evangéliumot? Vagy eroteljesen érveltek? Megragadóan szónokoltak? Szó sincs errol! A válasz a következo versben van: "Az Úr keze velük volt…" Ez a nyitja mindennek!

Ha az Úr keze velük van, akkor ott szomjas lesz a pogány az evangéliumra, amit még sose hallott. Akkor ott erovel tud bizonyságot tenni az analfabéta is arról, amit már megtapasztalt Isten szeretetébol. Akkor ez a bizonyságtétel telibe találja a hallgatót és újjáteremti az életét, és mindez nem emberi teljesítmény, hanem az Úr keze cselekszi ezt. Mindezen események mögött nyilvánvalóan felismerheto a mindenható Isten. Csak ezzel magyarázható, hogy nagy sokaság tér meg az Úrhoz, vagyis ébredés volt Antiókhiában. Amikor egyidejuleg, vagy rövid idon belül sok pogány lesz hívové és szabadul meg a lelki sötétségbol, azt nevezzük ébredésnek. De ennek a mindenható Isten volt az alanya. Az Úr keze cselekedte mindezt, és hogy O cselekedte, azon a pecsét ez, hogy maguknak a szolgálóknak a csodálkozására is nagy sokaság tér meg az Úrhoz.

Igen ám, de ez meroben új esemény volt. A pogányoknak is hirdetni az evangéliumot, és látni azt, hogy azok ugyanúgy, egybol, minden többlépcsos megoldás nélkül, Jézus Krisztus tanítványaivá lesznek és kapják az O Szentlelkét éppen úgy, mint pünkösdkor azok a zsidók, akik hallották az evangéliumot. Nincs különbség zsidó és pogány között? Ebben a tekintetben nincs. Mind a ketto Krisztus váltságára szorul. Mind a két társaság szívében az élo Krisztus tud vágyakozást ébreszteni. Mind a két társasághoz O küld olyan követeket, akik nekik megfeleloen mondják el az evangéliumot. Mind a két társaságból O hív el magának üdvözülteket, akiken keresztül megint O munkálkodik tovább, hogy menjen az evangélium egészen addig, ahogy hozzánk eljutott, ahogy ma is hangzik, ahogy - remélhetoleg - rajtunk keresztül is eljut másokhoz. Ezt jelenti ez a tömör és sok igazságot magába foglaló kijelentés: az Úr keze velük volt.

Az Úr keze formálta használható eszközökké ezeket az igehirdetoket. Az Úr keze használta oket mások üdvösségére. Az Úr keze formálta a hitre jutott hallgatókat is alkalmas igehirdetokké. Ha nem figyeltünk volna fel erre, javasolom: olvassuk el még egyszer a Cselekedetek könyvét. Lássuk meg, hogy mint vörös vonal húzódik végig ez, hogy Isten cselekedeteirol szól ez. Istennek ilyen magunk fajta, egyszeru hívok által elvégzett cselekedeteirol, akik miközben engedték, hogy használja oket Isten, maguk is egyre közelebb kerültek hozzá, egyre nagyobb ámulattal látták az O csodáit, egyre bizonyosabbak lettek arról, hogy O van, hogy O hatalmas, hogy O uralkodik, hogy csak O uralkodik és egyre jobban rá merték bízni magukat. Gyönyöru gondolata ez a Cselekedetek könyvének.

3. Zökkeno nélkül azonban soha nem ment elore az evangélium ügye, mert eljut ennek a híre a Jeruzsálemi központba. Meghallják az apostolok, hogy mit muvelnek némelyek a pogányok között. Mi folyik ott? Tényleg igaz lenne, hogy nagy sokaság tér meg az Úrhoz? Valóban az Úrhoz térnek ezek meg, nincs ott valami összevisszaság? Azért bizonyos felügyeletet gyakorolni kell Jeruzsálembol, és elsosorban azoknak kell gyakorolniuk, akik éveken át együtt voltak Jézussal. Nézzünk csak utána, nehogy valami zavar támadjon ott.

Elküldenek egy ellenort. Kit küldjenek el? Valami miatt a választás Barnabásra esik. Emögött megint szépen felismerheto Isten munkája. Mert ha oda kiküldenek egy kicsinyes törvényprédikátort, az képes letaposni azt a vetést, amit ott Isten Lelke végzett, és képes megzavarni egy fiatal hitu gyülekezetet, amelyik késobb aztán a missziónak a legerosebb oszlopává vált. Úgy tunik, hogy éppen Barnabást találják a legalkalmasabbnak, aki maga is ciprusi, aki higgadt, nyugodt ember, szelíd és jámbor - ilyen jelzoket olvasunk róla. Érett keresztyén, akinek nincsenek eloítéletei a pogányokkal szemben, aki az egyetlen volt, aki felismerte Saulban Isten munkáját a megtérése után, és o vezette oda az apostolokhoz, kiállt mellette és jót állt érte. Így olvassuk ezt, amikor bizalmatlanul fogadják Jeruzsálemben az állítólag megtért Krisztusellenséget, Sault: "Barnabás azonban maga mellé vette, elvitte az apostolokhoz, és elmondta nekik, hogyan látta az Urat az úton, és hogy beszélt vele, és milyen nyíltan szólt Damaszkuszban Jézus nevében." (ApCsel 9,27) Mivel Barnabás szavának hitele volt, ezért egyre inkább bizalmukba fogadták a megtért Pált, és a végén munkatársuk is lett.

Ezt a Barnabást küldik tehát ki Antiókhiába, nézze meg, mi ott a helyzet. Annyira jellemzo a további sok megállapítás is. Isten ad Barnabásnak bölcsességet ahhoz, mire van szükségük az Antiókhiában éppen csak megtért hívoknek. O nem evangélista, de tudja oket tanítani. Tudja, hogy mire kell tanítani oket. Türelmesen, a Lélektol kapott bölcsességgel vezeti oket tovább azon az úton, amelyiken elindultak Jézus után. Mivel Szentlélekkel teljes, ezért alázatos ember volt, egyre inkább látta, hogy o kevés ide. Kellene még valaki, mert o túl jámbor. Kellene egy energikus ember. Az ám, Saul - jut eszébe. Vajon véletlenül? Isten eszébe juttatja SaulPált, aki évek óta dolgozik a maga új teológiáján az arab pusztában, azután meg ki tudja hol… Tényleg, hol is lehet most? Ide kellene hívni, de hol keresse? Talán Tarzuszban? Tarzusz az egyik legnagyobb város volt akkor. Azt mondják, csaknem kétszázezer lakosa volt. Abban az idoben ez óriásinak számított. Hogy találja meg ott ot? Gombostut a szénakazalban?

4. Elindul. Imádkozva keresi - és megtalálja. Amikor elmondja, mi végett jött, Saul igent mond, mert közben benne is elvégezte Isten Lelke. Eddigre kialakult Pálnak a mondanivalója, átdolgozta egész teológiáját. Eljött az ideje, hogy munkába álljon. Isten idozíti az alkalmakat, elkészíti a találkozásokat. Elkészíti a feladatot az embernek, és felkészíti a szolgát a feladatra - mindez oly szépen kirajzolódik ebbol. Mindezt a hívo ember világosan láthatja a saját életében, meg az Isten egyháza életében is. (Valamikor szeretnék részletesen szólni arról, hogy tapasztaltuk ezt meg az elmúlt hetekben Amerikában.)

Mindent Isten cselekszik. Nekünk semmi más dolgunk nincs, csak igazán rábízni magunkat, és engedelmeskedni neki. Például Saul ne kezdjen el okoskodni, hogy szeretne még egy kicsit elmélkedni, meg néhány könyvet elolvasni. Még nem elég érett. - Ezt hadd állapítsa meg a szolgálat ura, Isten, hogy ki milyen érett, meg kit mivel akar érlelni. Ha most O küldi, menjen. És o ment is, minden gyülekezeti gyakorlat nélkül vállalja Antiókhiában a feladatot. Ott ez a szép mondat: egy teljes esztendeig dolgoztak együtt Barnabással a gyülekezetben. A gyülekezet pedig erosödött, növekedett, és ez az antiókhiai gyülekezet lett hamarosan a misszió anyahajója. Ez a gyülekezet küldte ki misszionáriusok sokaságát folyamatosan a Földközi tenger egész térségébe, KisÁzsiába, és ezek az emberek alapították ott gyülekezetek tucatjait. Vagyis máris ki kell igazítani magunkat: a mindenható Isten hívta létre gyülekezetek tucatját ezek által az emberek által. Mert ahol emberek megtérnek az Úrhoz, ott mindig az Úr keze cselekszik. Egy hívo embernek nem lehet nagyobb méltósága, mintha az Úr kézbe veszi ot és használja, és általa cselekszik.

Akármilyen nehéz olykor ez a szolgálat, olyan méltóság és olyan kiváltság, és úgy növeli a szolgáló hívo hitét is, erosíti az Úrral való közösségét, mint semmi más. Itt mindennek az élo Isten az alanya, a hívok pedig eszközök az O kezében. Eközben válnak egyre elkötelezettebb hívokké, eközben lesznek egyre hasznosabbak még a társadalomnak is, mert a hitetlen világot csak az érdekli - és nem baj érdekelje -, hogy legyünk hasznosak a társadalomnak, mert csak így tudunk olyan többletet belevinni a környezetünk életébe, ami nem tolünk való, hanem felülrol származik.

Bízunk-e igazán ebben a cselekvo Istenben, és ismeros-e nekünk, hogy mit jelent neki engedelmeskedni? Mit jelent sokszor a magunk elképzeléseit félretéve neki engedelmeskedni? Természetes-e, hogy a magunk kényelmét, egyéni szempontjainkat mindig háttérbe szorítjuk? Örömmel vagy nem örömmel, ez már magánügy, jó, ha örömmel, mert annyira bízunk benne, de akárhogyan is, az utolsó szó mindig az legyen: igen, Atyám! Amit te akarsz, azt teszem. Ha az, amit elterveztem, eltér attól, amit te akarsz, akkor azt félreteszem. Semmiképpen nem ahhoz ragaszkodom, vagy ahhoz akarom megnyerni a te jóváhagyásodat. Nem erre használom az imádságot, hanem arra, hogy taníts engem a te akaratodat teljesítenem, mert csak akkor lesz értelmes, tartalmas, boldog életem.

Egyáltalán ennyire valóságos-e számunkra az élo Jézus Krisztus, mint akirol tudjuk, hogy cselekszik? Látjuk-e az O cselekedeteit az események mögött? Nekünk a láthatatlanokat is látnunk kell. Mózesrol írja ezt a Zsidókhoz írt levél: Hit által hagyott ott mindent, és vállalta az Isten népével való együtt nyomorgást, hit által mondott le Egyiptom kincseirol és az engedelmesség útján járt, mint aki látta a láthatatlant. (Zsid 11,27) Hinni ezt jelenti. Látom a láthatatlan Istent, aki cselekszik. Felismerem az O keze nyomát az eseményekben. Fel akarom Ot ismerni az életem nehézségei, kudarcai mögött is. Amit meg nem O cselekedett, hanem én rontottam el, azért nem Ot vádolom, és nem rajta kérem számon, hanem kérve az O bocsánatát, újra felajánlom magamat az O szolgálatára, és mivel O gazdag a kegyelemben, bovölködik a bocsánatban, kész a megtévedt és engedetlen szolgát is újra használni.

Aki ezt hiszi, annak a szívében nagy békesség van afelol, hogy Isten nem téved. Ha O irányítja az eseményeket, akkor jól irányítja azokat. Ha O mindenható, akkor a maga jó céljai felé vezet mindent, ezt a világot is, és benne a személyes életünket is. Akkor nemcsak mi vagyunk felelosek egyegy eseményért. Akkor nem nekünk kell embereket térítenünk. Akkor nem nekünk - például itt a gyülekezetben szolgálóknak - kell állandó stressben lennünk: "jaj, jól csináljuk-e, amit ránk bízott, jaj, el ne rontsunk semmit, mert minden rajtunk áll vagy bukik." A huségünk fontos. A hutlenséget és engedetlenséget számon kéri az Úr. Nem rajtunk áll vagy bukik az O dicsosége és az evangélium elore menetele. Azt O viszi elore általunk vagy nélkülünk, vagy - Isten orizzen meg tole - ellenünkre is. Ezért szoktam olyan gyakran idézni azt az éneket, ami nincs benne sajnos az énekeskönyvünkben. Így kezdodik:

Tiéd az ügy, ó Jézusunk.

Hadd örvendjünk ennek!

És mert tiéd, így bízhatunk:

Soha el nem veszhet.

Ez az O ügye. Minket pedig arra méltat, hogy megengedi, hogy részt vegyünk az O munkájában. Eközben bennünk is tovább dolgozik, és egyre közelebb visz magához.

Nem a kiválóságaink alapján válogat össze minket. Amikor Mózes tiltakozik Isten parancsa és hívása ellen és próbál különbözo kifogásokat találni, leginkább ezt hangsúlyozza: nehéz beszédu és nehéz ajkú vagyok én, azt mondja Isten: gondolod, hogy én ezt nem tudom? Így is tudnálak használni, de ott lesz neked Áron. O meg ékesen szóló férfiú. Én mondom neked, te mondod neki, o meg mondja a fáraónak. Többszörös áttétellel is eljuthat az Isten igazsága a címzettekhez.

Meghaladják Mózes képességeit azok a feladatok, amikrol Isten beszél. És melyik feladat nem haladja meg? Aki azt gondolja, hogy o sok mindenre képes Isten nélkül is, vagy mindenre képes, az teljesen használhatatlan az O számára. Aki tudja, hogy erejét meghaladó feladatokra hívja el, az lesz engedelmes és alázatos szolga.

Meg kell tanulnunk így ráhagyatkozni az Úrra, és engedni, hogy használjon minket. Meg kell tanulnunk így várni azt minden esetben, hogy O cselekedjék. Így imádkozni másokért például. Nem azon múlik, hogy elég ügyesen tettem-e bizonyságot. Vagy a ma délutáni családi együttlét alkalmával jól mondom-e el az evangéliumot. Csak Isten tudja ot megtéríteni. Nekem el kell mondanom, de az övé az ügy, és O cselekszik.

Fontos, hogy Isten nagy tetteit ne felejtsük el, vegyük komolyan, hogy az O keze munkája ez a teremtett világ úgy, ahogy most is énekeltük. El ne felejtsük az O másik csodálatos nagy tettét, amit a kereszten hajtott végre, a váltságot, a mi szabadításunkat. El ne felejtsük, hogy a keresztrol való beszéd ma is Istennek ereje és Istennek hatalma, nem az igehirdeto ügyességétol függ az, hogy elég jól el tudja "adni" a keresztrol való beszédet. Amögött Isten ereje és hatalma van. Akik annak hisznek, az is Isten munkája, hogy hisznek és új életük lesz. A mi dolgunk: huséggel tegyük azt, amit reánk bízott, akkor, amikor annak a rendelt ideje van. Ne okoskodjunk, ne alkudozzunk, ne halogassuk, ne a magunk alkalmatlanságát ismételgessük, de semmiképpen ne a magunk kényelmét keressük. Ne igyekezzünk kibújni a tole kapott feladatok elol. Tegyük azt, amivel megbíz, aztán O majd cselekszik. Sokszor mi csodáljuk legjobban: Uram, milyen bölcsességet tudsz nekem adni, aki nem vagyok bölcs. Milyen szelíd tudtam ott maradni, akinek nem alaptermészetem a szelídség. Hogy fején találta a szöget az az ige, amit a számba adtál, pedig nekem utólag szokott eszembe jutni, mit kellett volna mondani. Te cselekszel általam.

Ez mélyíti a vele való közösségünket is és tanít meg egyre alázatosabban élni. Valóban úgy van ez, ahogy Babits Mihály írja a Jónás könyve címu versében. Isten szájába adja ezt a mondatot: "Te csak prédikálj, Jónás, én cselekszem. A szó tiéd, a fegyver az enyém." Isten cselekszik. A mi feladatunk az, hogy ne szégyelljük amit cselekszik, ne szégyelljük ezt megvallani a világ elott, és engedjük, hogy rajtunk keresztül is cselekedjék.

Gondolkozzunk még ezeken a dolgokon. Olvassuk el a Cselekedetek könyvét, mert nincs olyan fejezete, amibol ki ne rajzolódna ez: Isten cselekszik. Bölcsen cselekszik, csodálatosan idozít mindent, és mindenkit fel tud használni az O munkájában, aki bízik benne és engedelmeskedik neki.

Imádkozzunk!

Atya, Fiú, Szentlélek, Szentháromság egy igaz Isten, dicsoítünk téged, mert élsz és uralkodsz örökkön örökké, és mert ámulva látjuk cselekedeteidet a természetben, a történelemben, az üdvtörténetben és a magunk kicsi életében is. Bocsásd meg, ha nem látjuk, bocsásd meg, ha csak a magunk cselekedetei érdekelnek. Bocsásd meg, ha mások ellenünk elkövetett tettei miatt panaszkodunk, vagy a magunk hostetteit emlegetjük újra és újra.

Szeretnénk megalázkodni most elotted, és kérünk toled nyitott szemet. Nyisd ki a szemünket, Urunk, hogy lássunk téged. Töltsd meg a szívünket hittel, hogy várjunk téged. Tudjunk számítani arra, hogy cselekszel. Nélkülünk, tolünk függetlenül, minket megelozoen is, és minket felhasználva, általunk is. Dicsoítünk téged!

Köszönjük mindazt, amit értünk tettél, köszönjük, amit bennünk elvégeztél. Köszönjük, hogy akiben elkezded a jó dolgot, el is végzed azt a Krisztus Jézus napjáig. Folytasd ezt kegyelmesen ezen a mai napon is.

Eléd hozzuk most a gondjainkat, várva a te cselekvésedet. Könyörgünk hozzád a betakarítás munkájáért. Könyörgünk, te adj alkalmas idojárást. Könyörgünk hozzád, az aratás Urához, küldj munkásokat a lelki aratásba is. Könyörgünk azokért, akik az idén jelentkeztek teológiára. Add, hogy huséges munkásaid legyenek. Könyörgünk azokért, akik részt vehetnek a csendesheteken, konferenciákon. Te cselekedj hatalmasan mindegyiken. Kérünk, orizd meg az igét azoknak a szívében, akik tegnap jöttek haza Neszmélyrol. Legyen a te áldásod azokon a fiúkon, akik tegnap indultak el oda. Szüksége van, Urunk, a gyülekezetnek és a te egyházadnak meg a társadalomnak élo hitu, neked elkötelezett férfiakra, akik tiszta kezeket emelnek fel harag és versengés nélkül, akiket használhatsz. Formálj ilyeneket most ezen a héten is.

Könyörgünk hozzád betegeinkért, te légy a gyógyítójuk. A gyászolókért, te légy a vigasztalójuk.

Kérünk, segíts ezt a mai napot neked kedves módon megszentelnünk.