Alapige: ApCsel 11,23

Amikor Barnabás Antiókhiába érkezett, látta az Isten kegyelmét, és örvendezett.

Imádkozzunk!

Köszönjük, Atyánk, hogy máris eléd vihettük hálaadásunkat, és kezdhettük sorolni ebben az énekben kéréseinket. Szeretnénk mindenekelott dicsoíteni téged. Valljuk, hogy egyedül te vagy Isten, és téged illet minden dicsoség és dicséretmondás. Magasztalunk huségedért, valljuk, hogy az égig ér a te kegyelmed, és a felhokig a te irgalmad, és megmegújul minden reggel, nagy a te huséged.

Köszönjük, hogy megtartottad életünket a mai napra is. Köszönjük, hogy a te szereteted hívott ide minket ebbe a csendbe. Köszönjük, hogy ott van a szívünkben az a reménység, hogy veledmagaddal találkozhatunk itt. Köszönjük, hogy mi is elmondhatjuk a zsoltárossal: Elombe jön az én kegyelmes Istenem.

Áldunk téged azért, mert Jézus Krisztusban egészen közel jöttél hozzánk. Köszönjük, Úr Jézus, hogy Istenséged elrejtetted, midon testünket felvetted. Köszönjük, hogy megaláztad magad, és engedelmes voltál a halálig, mégpedig a kereszthalálig. Magasztalunk azért, mert a te kínhalálod számunkra az életnek, az örök életnek a forrásává lett.

Köszönjük már elore igédet. Köszönjük, valahányszor megérthettük azt, és személyesen érintett bennünket. Segíts most is úgy hallgatni, akármilyen közvetítéssel érkezik is hozzánk, mint ami toled jön.

Kérünk, ajándékozz meg ilyen igével minket, olyannal, ami a te szádból származik, ami áldott eszköz a te kezedben, amivel cselekszel. Annyira rászorulunk mindnyájan arra, hogy szólj bele és nyúlj bele az életünkbe. Kérünk, tégy a helyére bennünk mindent. Oly sok rendetlenség és rendezetlenség van.

Kérünk, nyisd ki a szemünket, adj nekünk egészséges bunlátást, hadd ragyogjon fel elottünk újra még teljesebb fényben Jézus Krisztus keresztje. Hadd legyen a keresztrol való beszéd az, ami most itt hangzik, és amit ma szerte a te néped ezen a világon hallhat. Hisszük, hogy noha a keresztrol való beszéd ma is némelyeknek bolondság, másoknak botránkozás, azoknak, akik hisznek, Istennek ereje. Segíts úgy hallgatnunk, hogy higgyünk.

Köszönjük, hogy mindent tudsz rólunk. Nálad készen van a válasz, a megoldás, a szabadítás, a bocsánat, a tanács. Mindaz, ami nélkül szukölködünk. Hadd legyen ez a mai nap és a mostani istentisztelet is a te ajándékozásod alkalma. Add nekünk azt, amire leginkább szükségünk van. Jézus érdeméért kérünk.

Ámen.

Igehirdetés

Amerikai utunk egyik kiemelkedo alkalma a magyar baptista gyülekezetek évi közgyulése volt, aminek a központi igéjéül a Fil 4,4-et - Örüljetek az Úrban mindenkor - választották. Több alkalommal is kellett az örömrol prédikálnom. Miközben ezekre a szolgálatokra készültem, a mi kalauzunk szerint naponta olvastam az Apostolok cselekedeteirol írott könyvet. Meglepve láttam, hogy milyen gyakran ír ez a könyv arról, hogy Isten gyermekei örülnek.

Az igazán meglepo az volt számomra, amire eddig még nem figyeltem fel, hogy mimindennek örülhet Krisztus tanítványa. Néha elképesztoen nyomorúságos körülmények között, nehéz személyes sorsban, sok ellenségtol fenyegettetve, kudarcokat átélve is örültek ezek az emberek. Aztán eszembe jutott, hogy ugyanezt teszik Isten mai gyermekei is. Néha különösen nehéz körülmények között is ott van a szívükben valami különös csendes öröm.

Kigyujtöttem ebbol a könyvbol mindazokat az igéket, amik arról szólnak, hogy Isten gyermeke örül. Minek tudnak örülni a hívok? Ha Isten segít, néhány alkalommal most errol lesz majd szó. Ma csak egyetlen egy ilyen okot említek majd. Javasolom, hogy olvassuk el a Cselekedetek könyvét akár ma délután már, és írjuk ki mindnyájan mindazt, amit az örömrol ír ez a könyv. Ezt a misszió könyvének szokták tartani. Arról van szó, hogy hogyan terjedt a Jézusról szóló evangélium. Az elso rész 8. versében Jézus megadja a tartalomjegyzéket: erot kaptok, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, Júdeában, Samáriában, és a föld végso határáig. S valóban errol szól a könyv.

Közben azonban van egy ilyen megfigyelnivaló is, hogy azok, akik végzik ezt a szolgálatot, mimindennek tudtak örülni. Örültek egymásnak, pusztán annak, hogy nem egyedül hívok, hanem néhányan vannak, akik összejöhetnek és imádkoznak. Örültek az úrvacsorának, hogy az Úr Jézussal ilyen módon is együtt lehetnek. Örültek annak, amit egymásról hallottak, hogy ott is terjed az evangélium, hogy Isten védi az övéit. Örültek még annak is, ha megverték oket Krisztusért. - Ezt aztán a nem hívo ember egyáltalán nem érti. Majd ha odaérünk, reméljük, hogy megértjük, és meg is kívánjuk ezt az örömöt.

Nos, egy kicsit az örömrol beszéljünk azért, mert hamis elképzeléseink vannak róla. Megnéztem a Magyar Értelmezo Szótárban, hogy aszerint mi az öröm. Rendkívül tanulságos ez a meghatározás. Azt írja: "Az öröm kedvezo esemény hatásaként támadó kellemes érzés, derus, vidám lelki állapot." És ha nincs kedvezo esemény? Mert ilyen is van. Akkor nincs öröm, ez világos, nem? Az öröm idénycikk, olyan mint a cseresznye. Lehet kapni egy évben kéthárom héten keresztül, utána nincs. Lesz majd egy év múlva, ha el nem fagy virágzáskor. Az öröm olyan, mint a vádik, az idoszakos folyómedrek. A sivatag felett repülve órákon át láttuk ezeket a vádikat. Kéthárom hónapig van bennük víz, aztán a többi hónapokon át szárazak. Egyszer esik az eso, heteken keresztül, akkor kivirágzik a sivatag is. Ott a pipacs nem piros, hanem narancssárga, akkor narancssárga pipacsmezo lesz a sivatag, aztán kilenc hónapig egy csepp csapadék sincs, harmat sincs és megszunik minden.

Ilyen az élet is, szoktuk mondani. Ha kapunk ajándékba egy jól sikerült beszélgetést, ha kiderül, hogy bajba kerülve sem hagyott el minden barát, hanem egy barát legalább huséges maradt, ha néhány nap eltelik úgy, hogy nem fájnak az izületeink, ha sikerül egy éjszakát végigaludni, akkor ez ok az örömre, mert ugyebár kedvezo események történtek. A kedvezo esemény hatásaként jelentkezik ez a kellemes érzés, amit örömnek neveznek. És ezt egészen természetesnek tartjuk.

Na de hát az élet nemcsak abból áll, hogy nem fájt, jól aludtam, meg nem csaptak be, sot még szerettek is, hanem ennek az ellenkezojébol is, és magától értetodik, hogy akkor nincs öröm.

A hívo embernek meg még kevésbé lehet öröme, mert a hívo sokkal érzékenyebb ennek a világnak a nyomorúságaira. A hívonek a másik baja is fáj, nemcsak a magáé miatt szenved. A hívo látja a bun rettenetes rombolását magunk körül és szenved miatta, foleg azért, mert tehetetlen sokszor. Szeretne segíteni, és nem tud. Ráadásul még a saját buneivel is küszködik, mert o látja a buneit, és nem akar azokban maradni, mert ismeri azoknak a következményeit. A hívonek fáj, hogy körülötte emberek élnek, akik a kárhozatban vannak, s ha így maradnak, el fognak veszni. A hívo szenved amiatt, ahogyan tönkretesszük ezt a gyönyöru természetet, amit Isten szépnek teremtett. A hívonek fáj mindaz a rossz, ami az egyházban van, s mindaz az istentelenség, ami a világban uralkodik. Hogy lenne kedve egy hívo embernek örülni? Ugyan, minek örüljön, ha az öröm kedvezo esemény hatásaként jelentkezo kellemes érzés, mikor olyan sok kedvezotlen eseményt lát, s annyira tud szenvedni azok miatt?

Mondják is sokan: egy érzékeny lelku hívo embernek illik komolynak, sot komornak lennie, s emlegetik ezek az emberek, hogy az evangéliumokban sehol sincs szó arról, hogy Jézus nevetett. De azt két alkalommal is feljegyzik: sírt. Mitol lenne jó kedvünk?

Aki azonban elolvassa a Cselekedetek könyvében csak a Pálra vonatkozó részeket, és mellé olvassa Pál apostol leveleit, az zavarba jön, mert furcsa dolgokkal találkozik. Pált például ok nélkül bebörtönözték. Egy aktív missziói munkást, apostolt évekre megfosztanak attól a lehetoségtol, hogy tömegeket evangélizáljon, ráadásul teljesen bizonytalan a jövoje, nincsenek magas összeköttetései. Amikor felkínálja a római helytartó, hogy pénzért esetleg kiengedné, Pál nem ad neki pénzt, csak Jézusról beszél neki akkor is, amikor találkoznak. Jézus nem érdekli az illetot, és Pált fogságban hagyja. Közben még a barátai közül is sokan arra törekszenek (az ember esze megáll, a Filippi levélben van ez), hogy fogságának keseruségét megnöveljék. Ráadásul betegség is kínozza. Mégis: onnan a börtönbol írja meg - egyebek közt - a Filippi levelet, amelyik az elso soraitól az utolsóig arról szól, hogy örülök, és örülni is fogok, és ajánlom nektek, sot parancsolom, hogy örüljetek az Úrban mindenkor, ismét mondom: örüljetek.

Kedvezotlen körülmények között valaki örvendezik. Akkor mit csináljunk ezzel a definícióval, hogy az öröm kedvezo esemény hatásaként támadó kellemes érzés? Hogy lehet az, hogy valakiben öröm van akkor is, ha csupa kedvezotlen esemény veszi körül? Ez csak azért lehetséges, mert nem az ot körülvevo események az örömének a forrása. Megmondja o ezt világosan. Azt mondja: Örüljetek az Úrban mindenkor. Majd látni fogjuk, mit jelent ez.

A Cselekedetek könyvében tehát sok szép példa van arra, hogy honnan meríthetnénk ilyen csendes, mindig megmaradó örömöt, ami nem azonos a viháncolással, a poénkodással, a tréfacsinálással, még csak a jókedvvel sem. Néha nagyon rossz kedve van egyegy hívo embernek, amikor jobbrólbalról ütikvágják, de ez az öröm akkor is megmarad a szívében és átsugárzik a tekintetén, a szavain, és még másoknak is jut belole, néha még túl is csordul.

A második Korinthusi levélben Pál leírja szenvedéseit, mondván azt, hogy magától nem tett volna ilyet, de a korinthusiak kétségbe vonták apostolságát, hitelességét. Akkor lássátok egyszer, min mentem keresztül, mit vállalok a Krisztusért, és döntsétek el, apostol vagyok, vagy nem. A lista végén, amikor a temérdek szenvedésrol olvasunk, ezt írja: de "tele vagyok vigasztalódással, minden nyomorúságunk ellenére csordultig vagyok örömmel." (2Kor 7,4) Ez a "mégis" öröm. Nem a körülmények kedvezo vagy kedvezotlen alakulásától függ az öröme, hanem - ha kell - a körülmények ellenére is meg tudja mutatni, hogy milyen örömöt talált Krisztusban. Ez a "mégis" öröm, amikor annak ellenére is tud örülni Isten gyermeke, hogy nagy nyomorúságban van.

* * *

A sok ok közül ma egyet szeretnék említeni, és ez az, ami végigvonul az egész Cselekedeték könyvén: Isten gyermeke nagyon tud örülni annak, amikor látja Isten kegyelmének a munkáját. Amikor látja a cselekvo Istent, ahogy arról a múlt vasárnap volt szó. Amikor találkozik olyanokkal, akik Istent nem ismerték, nem tisztelték, nem hittek benne, nem szerették, nem is volt tényezo a számukra, de ezeknek az embereknek az életébe egyszer belépett Isten, megszólította oket, és kivirágzott az életük.

Amikor az, aki örül, maga is ilyen volt, és saját maga tapasztalta, milyen az, amikor Isten elkezdett munkálkodni az életében, nyomon tudja követni azt a változást, amit Isten kegyelmének a munkája benne elvégez. Amikor másokban is látja, vagy akár csak hall arról, hogy Isten ittottamott munkálkodik, embereket megszabadít a félelembol, emberek életének tartalmat és célt ad, emberek végre emberi életet élnek, egyre inkább olyanná válnak, akiknek Isten tervezte el oket. Amikor a kegyelem munkáját látja valaki, ez ok az örömre. S mivel Isten állandóan munkálkodik, és sokféleképpen láthatjuk az O kegyelmének a munkáját, ezért azoknak, akiknek van szemük ezt észrevenni, azoknak állandó okuk van az örömre.

Ha semmi más okuk nem lenne, ez maga elegendo arra. Találkoznak léptennyomon a cselekvo Istennel. Meggyozodhetnek arról, hogy ennek a világnak gazdája van. Olyan Ura van, aki szereto Atyja is. Az O szeretetébe mindnyájan beleférünk. Ez az Isten nem személyválogató. Ez volt a legnagyobb örömük azoknak a pogányoknak, akikrol a Cselekedetek könyve ír. Amikor hallották, hogy más pogányok is bevették az evangéliumot, de jó, akkor mehetünk mi is, és minden elofeltétel nélkül hirdethetjük a barbároknak is az Isten szeretetérol szóló evangéliumot. Lesznek köztük, akik hisznek, és látni fogjuk Isten kegyelmét. Már elore örülünk annak, hogy micsoda változást okoz majd Isten mento szeretete emberek életében.

Ezzel a hittel tudták ok is hirdetni, ezért nem törte le, csüggesztette el oket a kudarc, ha nem mindenki jutott hitre, vagy ha kizavarták oket egyegy községbol, és meg sem hallgatták. Némelyek akkor is maradtak, akik hittek. Lehet, hogy utólag tudták meg, lehet, hogy soha nem tudták meg. Majd a mennyországban találkozunk azokkal, akik a mi bizonyságtételünkre hittek Istenben. Isten azonban gondoskodik arról, hogy már itt kapjunk olyan információkat, hogy nem hiábavaló a mi munkánk az Úrban, Isten hatalmasan munkálkodik.

Ezeknek a keresztyéneknek az életében nem a körülmények kedvezo alakulásától függ az öröm, hanem attól, hogy látják a munkálkodó Istent. Szeretnék erre nézve néhány példát olvasni a Cselekedetek könyvébol.

A 8. rész elején van szó arról, hogy Samáriában is hirdetni kezdik az evangéliumot. "A sokaság pedig egy szívvel és egy lélekkel figyelt arra, amit Fülöp mondott, hallván és látván a jeleket, amelyeket cselekedett, mert sokakból, akikben tisztátalan lelkek voltak, nagy hangon kiáltva kimentek, sok béna és sánta pedig meggyógyult, és nagy öröm lett abban a városban." (ApCsel 8,8)

Samáriában ébredés támad Fülöp evangélista igehirdetése nyomán. Isten hatalmasan munkálkodik. Megkötözött emberek megszabadulnak, hitetlenek hívokké lesznek, gyulölködok szívében megszületik a szeretet és a békesség. Ez nem emberi ügyeskedés eredménye. Itt Isten munkálkodik. Ahogy ezt látják, nagy öröm támad abban a városban. Mindenkinek van kegyelem. Isten gazdag, telik neki, lehet hozzá jönni! Ez elég ahhoz, hogy örüljenek.

Ugyancsak ebben a fejezetben van szó arról, hogy Afrikából egy eunuch, egy magas rangú tisztviselo felkocsikázik Jeruzsálembe, hogy keresse az élo Istent, akirol hallott. Ott vásárol egy Ézsaiástekercset. Hazafelé a kocsin rázkódva betuzgeti ezt a számára elég nehezen értheto szöveget. Akkor mellé lép Fülöp, megkérdezi: érted-e, amit olvasol? Nem értem. Megmagyarázza neki, ki az a Bárány, akirol ott éppen olvasott: Mint bárány az o nyíroi elott néma, úgy ez a valaki is a száját nem nyitotta meg, hanem meghalt helyettünk. Ki ez a Bárány? Fülöp beszél neki Jézusról, s ennek a kancellárnak kinyílik a szeme, egy új világ tárul fel elotte.

O, aki állapota miatt sok tekintetben megvetett ember volt, hallja azt, hogy Istennek nagyon fontos. Olyan fontos, hogy az O egyszülött Fiát odaadta helyette is. Számára is van bocsánat, Isten szereti ot. Értékes ember. Kinyílik a szíve is, befogadja az Úr Jézust, vallást tesz róla, és megkeresztelkedik. - Ezek után egyszer csak körülnéz, és egyedül találja magát az út közepén. Hova lett az az ember, aki mindezt neki megmutatta, aki Jézushoz vezette? Fülöpöt elragadta a Lélek, és többet nem is találkoztak.

Mégis, hogyan folytatódik? "O pedig tovább ment az o útján örömmel." (ApCsel 8,39) Mert annak a melléktermékeként, hogy Jézussal találkozott, vele örök szövetséget kötött, megjelenik a szívében ez a jézusi öröm, ez a "mégis" öröm. Megy haza a pogány közegbe, viszi a szívében Jézust, és Jézus viszi ot. Fogja hirdetni majd nekik az evangéliumot, o, aki alig tud valamit Jézusról, azoknak, akik talán hallani sem akarnak róla. Sok nehéz körülmény van, és mégis ott van a szívében ez az öröm.

A Biblia nem szól arról, hogy Isten minket örömre hív el. Az öröm nem célja a megváltásnak, hanem kíséro jelensége. Hamis minden olyan evangélium, és a mai rajongó közösségek ezt hirdetik, hogy gyere, mert örvendezés, ero, békesség van az Úrnál. A Biblia ezt nem célnak nevezi meg. Ez kíséroje a megváltásnak. Gyere, mert bocsánatra szoruló bunös, vagy és Isten neked új életet akar ajándékozni, neki engedelmes életet. S aki elindul ebben az új életben, az tapasztalja, hogy öröm van a szívében, addig soha nem tapasztalt öröm, ami megmarad nehéz körülmények között is, mert ez a "mégis" öröm.

Ott van mai alapigénk. A múlt vasárnap olvastuk az egész történetet az antiókhiai ébredésrol. Ott nagy lelki elindulást ajándékozott Isten Szentlelke, úgy, hogy Jeruzsálembe is eljutott a híre. Kiküldték Barnabást, hogy vizsgálja meg. Mi Barnabásnak az elso benyomása? Megérkezik, látja az Isten kegyelmét és örvendezik. Látja azt, hogy ami itt történik, arra csak Isten képes. Itt Isten munkálkodik. Isten valami vadonatújat kezdett el. Pogányok tömegesen hisznek Jézusban úgy, hogy nem hallottak az Ószövetségrol, nem tudják felmondani a Tízparancsolatot, nincs semmi eloképzettségük. Jönnek a maguk bálványaitól, babonás sötétségükbol, és hisznek Jézusban. Ugyanúgy, mint azok, akik pünkösdkor hallották Jeruzsálemben az igehirdetést. Örvendezzünk, vigadjunk, halleluja. Itt az Isten munkálkodik. Látja az Isten kegyelmét és örvendezik. Látjuk-e mi az Isten kegyelmének a munkáját magunk körül, magunkban, és tudunk-e azon örvendezni?

Furcsa volt számomra, kezdetben elszomorító, azután megvigasztalódtam: Valaki, egy hívo ember egyszer savanyú képpel számolt be arról, hogy az o fo ellensége egy evangélizáción megtért. Megkérdeztem, hogy emiatt miért szomorú, vagy hogy nem tud örülni neki, vagy egyáltalán miért így mondja el? Akkor kapott észbe és elszégyellte magát, és ott mindjárt bocsánatot kért Istentol, hogy nem örült ennek, amikor ezt hallotta. Beidegzodés volt, ha annak a nevét meghallotta, már összeszorult a gyomra, talán az ökle is, és csak valami rosszra tudott gondolni.

De itt valami vadonatúj dolog történt, Isten felülrol beavatkozott és újjáteremtett egy embert, és az o fo ellensége testvérévé lett a Krisztusban. Ez meroben új gondolat, ehhez hozzá kell szokni. Aztán találkozniuk is kellett, az egész múltat tisztázni, kölcsönösen bocsánatot kérni, és nagy szeretet lett belole. Ez új dolog, és ez történt itt is sorozatosan, amikor nyilvánvaló, hogy az Isten kegyelme munkálkodik. Ennek viszont örülni kell.

A 15. fejezet arról szól, hogy sehogy sem akarták megérteni a jeruzsálemiek, hogy Isten a pogányokat is új életre segíti. Összeült az apostoli tanácskozás, hogy ezt megbeszéljék. Amikor Pál apostolék úton voltak Jeruzsálembe, mindenütt megálltak, ahol keresztyén közösség volt, és mindenütt elmondták, mit cselekedett Isten másutt, amirol azok nem hallhattak.

Ezt olvassuk a Bibliában: "Ok tehát kikísértetvén a gyülekezettol, átmentek Fönícián és Samárián, elbeszélve a pogányok megtérését mindenütt, és nagy örömet szereztek az összes atyafiaknak." (ApCsel 15,3) Ezek nem is ismerték az atyafiakat. Se rokonuk, se boldog osük nem volt. Vadidegenekrol hallották, hogy ok is új életet kaptak Krisztusban. Isten kegyelme ott is munkálkodik. És ez nagy örömöt hívott létre a szívükben.

Még egy történetet hadd említsek. A filippi börtön a parancsnokának két zsidót kellett kalodába zárnia, akiket valamivel vádoltak, Pált és Silást. Aztán éjszaka földrengés volt. O meg volt gyozodve - mivel kinyíltak a börtönajtók -, hogy a foglyok megszöktek, s emiatt ot ki fogják végezni. Akkor jobb, ha saját maga végez magával. Pál azonban kikiabál a cellából: semmi kárt ne tégy magadban, mert mindnyájan itt vagyunk. Akkor kérdezi tole: Uraim, mit cselekedjek, hogy örök életet nyerjek? Pál egy rövid mondattal válaszol: "Higgy az Úr Jézus Krisztusban, és üdvözülsz". O pedig még azon az éjszakán magához vette oket, felvitte a lakásába, kimosta a sebeiket, és "bevivén házába asztalt terített nekik, és egész háznépével együtt örvendezett, hogy hitt az Istennek." (ApCsel 16,34)

Hitt annak az igének, amit hallott, vagyis elhitte Istennek, hogy o is kaphat üdvösséget, sot kapott, és megjelenik a szívében az öröm, sot az egész háznép örvendezik, hogy megváltozott az élete.

Mi ennek az örömnek a forrása? Azért olvastam fel éppen a 11,23 részt, mert itt az eredeti szövegben egymás mellett van két szó, ami nyelvileg magyarázza, hogy minek örülnek ezek a hívok, akik látják az Isten kegyelmének a munkáját. Így hangzott ez: "amikor Barnabás Antiókhiába jutott, látta az Isten kegyelmét és örvendezett." Kegyelem és öröm egymás mellett. Görögül így hangzik: karisz = kegyelem, kara = öröm. Ugyanaz a gyök. Ezt az örömöt az kapja, aki a kegyelmet megkapta és elfogadta. A kegyelem gyümölcse ez az öröm. A kariszból származik a kara. És csak ez az öröm az, amelyik "mégis" öröm, amelyik minden körülmények között megmarad. Ez az, amire az apostol utal a Filippi levélben, hogy örüljetek az Úrban mindenkor.

Egyébként nem lehet mindenkor örülni. Egyébként teljesen indokolt az idézett definíció, hogy a kedvezo események hatásaként támadó kellemes érzés. De aki kegyelmet kapott, és látja Isten kegyelmének a munkáját másokban is, az mindig tud örülni, nemcsak a kedvezo körülmények között. Pontosabban azzal olyan kedvezo körülmény történt, amelyik mindig megmarad, mert az ilyen ember az Isten kegyelmében és kegyelmébol él. Az ilyen ember naponta megtapasztalja: elég nekem az O kegyelme. Az ilyen ember látja már, hogy naponta rászorulunk az O kegyelmére. O boségesen adja, és másoknak is adja, még az ellenségemnek is adja. De nagy ez az Isten, milyen jó ez az Isten! Ez önmagában ok az örömre, hogy O vette kezébe az életemet. Isten készíti el a jövomet, erre az Istenre bízhatom magamat, szeretteimet, népemet, ellenségemet - mindent. Ez táplálja azt a csöndes, belso örömet, amelyik minden körülmények között megmarad.

Az Isten kegyelme az örömnek a forrása. Amikor valaki életében egyszer a zsigereinek a mélyéig átélte, hogy halálra ítélt bunös vagyok és meg is érdemlem a halálos ítéletet az Isten igazsága szerint. Amíg valaki ezt nem éli át, lehet neki beszélni a kegyelemrol, nem sokat jelent. Így adott nekem Isten felmentést, mert ezt a halálos ítéletet vállalta át helyettem Jézus. Itt fakad fel ez az öröm az ember szívében.

Felfakadt-e már ez bennünk? Akár ma is felfakadhat. Ha valaki engedi, hogy elmélyült csendben Isten Lelke meggyozze ot arról, hogy valóban az örök halált érdemli Isten igazságos ítélete szerint, de Isten nem akarja a bunös halálát, hanem azt akarja, hogy megtérjen és éljen. Nekünk elkészítette az új életet. Ezt elég hittel komolyan venni, és neki megköszönni, és elkezdodik az új. Felfakadhat ez a forrás bármikor az életünkben, csak ne halogassuk, mert esetleg késo lesz.

Akinek pedig már felfakadt, vajon nem fakult-e meg ez az öröm? A szívem szorul össze, mikor ismerem valakinek a múltját, tudom, hogyan indult el a hitben, talán tanúja is voltam annak, amikor erre a felismerésre eljutott, és megszületett ez az öröm az új élet kísérojelenségeként a szívében, aztán megszokta, elfelejti, beporosodik, vagy mégis csak magával ragadja a világ. Ott van ez a hit a szívében, csak nem munkálkodik. Elcsökevényesedik, erotlenné válik, nincsenek gyümölcsei. Jó lenne ma letakarítani minden port, szennyet errol az örömrol, kitisztítani ezt a forrást, hogy tudjunk örülni annak, hogy Isten gyermekeivé lehettünk.

Látjuk-e mások életében Istennek a munkáját, és tudunk-e annak örülni? Láthatják-e mások a mi életünkben a kegyelemnek a munkáját, hogy egészséges, lelki növekedés jellemez minket? Szörnyu, amikor egy hívo ember élete helyben járássá válik. Mozog, csak nem halad. Jézus az O követésére hívott: kövessetek engem! Ott haladás van. Egyenletes növekedés, fejlodés, gyarapodás és eközben gyümölcstermés. Ilyen-e az életünk, vagy pedig szépen pang, és lassan megposhad a víz, mert minden állóvíz elobbutóbb megposhad?

Jézus élo vízzel akar táplálni minket, ami átfolyik rajtunk. Ahogy a samáriai asszonynak mondta: az a víz, amit én adok neki, eloltja a szomját, soha többé meg nem szomjúhozik, és örök életre buzgó víznek forrásává lesz benne. Átfolyik rajta. Állandóan frissen tartja a hívot. Vannak megáporodott életu hívok. A saját gyerekeik is megundorodnak tolük. Azt mondják: ilyen nem akarok lenni, és igazuk is van. Nem látszik a lényeg, az új élet a pangás miatt. Isten mozgásba akar hozni minket, hogy lehessen látni az O kegyelmét az életünkben, mi meg lássuk másokéban.

Hogy mennyire beívódott a köztudatba, hogy kedvezo események hatásaként jelentkezo érzés az öröm, arra irodalmi példa Tóth Árpádnak Az öröm illan címu verse, aminek most csak a keretét olvasom. Csodálatos szépséggel megszerkesztett vers ez. Így kezdodik:

Az Öröm illan, ints neki,

Még visszavillan szép szeme,

Lágy hangja halkuló zene,

S lebbennek szoke tincsei.

Mivel illan, ezért szinte utánakiált:

Itt volt hát? - oh Öröm, Öröm,

Egy szóra még, egy percre még!

Ó, mondd, az ég fenn ugye kék

S az élet méze nem üröm?

S jön a befejezo versszak:

Az Öröm illan, ints neki,

Még visszabúsul szép szeme,

Lágy hangja elfúló zene,

S ezüstfehérek tincsei…

Percek alatt megoszült. Lebbennek szoke tincsei, - a végén már ezüstfehérek tincsei. Az elején még lágy hangja halkuló zene, a végén már elfúló zene. Volt, nincs. Idénycikk. De jó, hogy volt. Jó lenne, egy percre még, egy szóra, de nem lehet, mert illan.

Isten nekünk olyan örömet akar adni, ami nem illan, ami betölti a szívünket, és kiteljesedik majd odaát. "Teljes öröm van tenálad - mondja a zsoltáros. A te jobbodon gyönyöruségek vannak örökké." (Zsolt 16,11)

Jó lenne, ha ma elgondolkoznánk a kegyelem és az öröm összefüggésén. Ez az elvont teológiai fogalom, hogy kegyelem, megtelne gyakorlati és egyszeru tartalommal. Vettük-e már ezt a kegyelmet, munkálkodik-e már bennünk? Elhathat-e másokhoz is rajtunk keresztül? Látjuk-e az Isten kegyelmének munkáját és tudunk-e örülni annak, ha akárkinek az életében látható?

Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, hálásan köszönjük, hogy erre külön gondod volt, és azt ígérted a benned hívoknek, hogy a te örömödet ajándékozod nekik, hogy az örömük teljes legyen.

Megvalljuk neked bunbánattal, hogy olyan sokszor tudjuk vég nélkül sorolni azokat az okokat, amik miatt nincs örömünk, és valóban sok kedvezotlen körülményt látunk magunk körül. Csakugyan sok okunk van a kétségbeesésre, ha nem nézünk tereád. Könyörülj meg rajtunk, hogy hadd legyen nekünk eltéphetetlen szoros közösségünk veled, az élo Úrral, akinek adatott minden hatalom mennyen és földön, akirol tudhatjuk, hogy szerettél minket, és önmagadat adtad érettünk, és a te kegyelmed munkáját látva hadd legyen a szívünkben ott a te örömöd. Ez a "mégis" öröm, amelyik minden nyomorúság közepette is megmarad, amelyik gyógyszer lehet a környezetünknek, amelyik önmagában bizonyságtétel rólad, amelyik olyan gyümölcs, amire annyira szomjúhoznak sokan.

Megvalljuk bunbánattal a magunk rosszkedvének, komorságának, keseruségének az okait. Bocsásd meg, valahányszor csak magunkra nézünk, a bajainkra, az ellenségeinkre, meg az elképzelt bajokra, és megtelik a szívünk aggódással, félelemmel, csüggedéssel. Segíts ki minket ebbol.

Sok olyan körülmény közt, ami könnyen depresszióssá tehetne minket, a veled való közösségben ajándékozz meg ezzel a csendes örömmel, aminek van alapja, aminek van kiapadhatatlan forrása, és ez te magad vagy. Hozzád hadd jussunk el mindnyájan, Úr Jézus! Veled hadd tudjunk a kedvezotlen körülmények között is talpon maradni. Benned hadd merjünk bízni minden körülmények között.

Ezt kérjük most különösen azoknak, akik nehéz helyzetben vannak, akik sokkal nehezebb terheket hordoznak a miénknél, akiknek a jövoje csakugyan kilátástalan, akik tanácstalanok, akiknek nincs megosztaniuk senkivel a terheiket. Légy közel hozzájuk, és nyisd ki a szemünket, hogy ki mellé állhatunk oda, és a te kegyelmed közvetítojeként kinek segíthetünk.

Ajándékozz meg minket ma nagy csenddel, amiben meghalljuk a te egészen személyesen hozzánk szóló szavadat is, amelyikben felkészíthetsz minket szolgálatra, küzdelmekre, gyozelmekre.

Kérünk, áldd meg azokat, akik csendeshéten vannak. Készítsd el az igét és munkálkodj mindnyájunkban a Tahi csendeshéten is. Orizd a picinyeinket most Neszmélyen is, és az o kicsi szívükbe is hullasd bele az evangélium magvát. Hisszük, hogy az gyümölcsöt terem, ha most nem, késobb.

Könyörgünk azokért, akiknek nem lehet részük ilyenben. Valami módon hadd jusson el minél többekhez a te kegyelmedrol szóló örömhír.