Alapige: Zsid 13,9-15

Különféle idegen tanításoktól ne hagyjátok magatokat félrevezettetni. Mert az a jó, ha kegyelemmel erosödik meg a szív, nem pedig ételektol, mert azoknak semmi hasznát nem veszik azok, akik velük élnek. Van oltárunk, amelyrol nincs joguk enni azoknak, akik a sátorban szolgálnak. Mert amely állatok vérét a fopap a szentélybe beviszi a bunért, azoknak testét megégetik a táboron kívül. Ezért Jézus is, hogy megszentelje a népet tulajdon vére által, a kapun kívül szenvedett. Menjünk ki tehát Ohozzá a táboron kívülre, az o gyalázatát hordozva. Mert nincsen itt maradandó városunk, hanem az eljövendot keressük. Általa vigyük Isten elé a dicsoítés áldozatát mindenkor, azaz nevérol vallást tévo ajkaink gyümölcsét.

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, hálásan köszönjük, hogy ennek a munkás napnak a végére elkészítetted ezt a csendes órát. Köszönjük neked ezt a házat, köszönjük a gyülekezettel való közösséget. Köszönjük, hogy próbálhatunk téged egy szívvel, egy szájjal dicsoíteni. Segíts, hogy valóban az imádság háza legyen és maradjon ez mindig a számunkra. Szeretnénk imádni téged tudatosan és hittel ebben a világban, ahol oly sokan gyaláznak, és semmibe vesznek téged.

Köszönjük neked ma este különösen, hogy van szavad hozzánk. Köszönjük az írott igét, a Szentírást, köszönjük a hirdetett igét, és köszönjük azokat, akiken keresztül eljutott hozzánk a te drága, igaz igéd. Dicsoítünk téged azért, hogy sok mindent elvégeztél már az életünkben egyszeruen csak a te beszéded által.

Köszönjük, hogy biztos iránytu a Szentírás a kezünkben. Bocsásd meg, hogy sokszor nem nézünk rá, nem igazodunk hozzá. Bocsásd meg, hogy olykor még vitatkozunk is veled. Bocsásd meg, ha az értelmünk vagy a közvélemény ítéloszéke elé állítjuk kijelentéseidet.

Szeretnénk most megcsendesedni és megalázkodni. Sok minden történt velünk ma is. Sok minden felidegesít vagy elkeserít minket. Vedd el most mindkettot a szívünkbol. Szeretnénk nyitott szívvel várni ajándékaidra. Hadd legyen ez az óra a te ajándékod.

Kérünk, szólj mindnyájunkhoz, és add nekünk a te békességedet Úr Jézus, amit ígértél a benned hívoknek. Add nekünk sokféle szomorúságra okot adó körülmények közt is a te örömödet, hogy a mi örömünk teljes legyen. A te vigasztalásodat, amit senki mástól nem kaphatunk meg. Világítson itt most a te igéd. Kérünk, leplezz le mindent, ami torzulás, a te igédtol való eltérés, eltévelyedés az életünkben. Kegyelmesen tisztogass minket, és ajándékozz meg, hogy kiábrázolódjék rajtunk a Krisztus.

Beszélj velünk ebben a csendben, és könyörülj rajtunk, hogy lehessen velünk beszélned. Tudjunk szót érteni, és tudjunk engedelmeskedni annak, amit mondasz.

Ámen.

Igehirdetés

Ezen a napon mindig érdemes tisztázni, mit is ünnepelünk, és miért éppen ma. Nem biztos, hogy mindenki tudja, hogy 1517. október 31-én szögezte ki Luther Márton a wittenbergi vártemplom kapujára híressé vált 95 tételét, amelyben azokat a legfontosabb bibliai igazságokat fogalmazta meg, amiktol az akkori egyház nagyon eltért. Az volt a célja, hogy az egyház vezetoit is visszavezesse a forráshoz, Isten igaz kijelentéséhez, a Szentíráshoz.

A Biblia hangsúlyozza, és a reformátorok újra felragyogtatták a következo alapigazságokat: mi emberek egyedül Isten kegyelmétol remélhetünk bunbocsánatot és üdvösséget. A bocsánatot és üdvösséget nem lehet pénzen megvenni, ahogy a bunbocsátó cédulák árusításával gondolták, nem lehet cselekedetekkel kiérdemelni. A Biblia sok helyen mondja: ez ajándék. Ezt csak kapni lehet, elfogadni, kegyelembol. Ezt a kegyelmet a hitével tudja az ember megragadni, elfogadni, a magáévá tenni. Egyedül Jézus Krisztus golgotai áldozatáért kínálja nekünk Isten az O kegyelmét. Minderrol egyedül a Szentírás tudósít minket hitelesen, mert csak az Isten ihletett, inspirált kijelentése.

Ezek voltak azok az alapigazságok, amik újra felragyogtak a XVI. században, amik sok embernek a hitre jutásában segítettek, amik áthatották aztán az egész életet, a gazdasági, politika, kulturális, tudományos életet is, és amihez igyekszünk mi mai, késoi utódok is ragaszkodni. Ha eltérünk bármelyiktol, vagy eltévelyedik az egyház, akkor újra és újra szükség van a reformációra, a visszaalakításra az eredetihez, az osihez, a hiteleshez, a jézusihoz.

Évek óta azt a gyakorlatot követjük, hogy egy olyan ige alapján szólunk valamelyik fontos reformátori gondolatról, ami azt jól kifejezi, és ezt próbáljuk szemléltetni valamelyik magyar reformátornak az életén, hogy megismerjük ezeket a mi eleinket is. Így szeretnék most a felolvasott ige alapján valamit mondani, s aztán majd látni fogjuk, hogy Huszár Gálnak, a XVI. század nagy nyomdászprédikátorának az élete és munkája szinte minden részletében illusztrációja ennek az igének.

Alapigénk arról szól, hogy mit tett értünk Jézus, és mit tehet a hívo oérte.

Mit tett értünk Jézus? Egy ószövetségi képet használ itt a szentíró, annál is inkább, mert zsidókhoz írja ezt a levelet és az o számukra az lesz világos, szemléletes és meggyozo. Arra emlékezteti oket, hogy az ószövetségi fopap évente egyszer az egész népnek a bunét jelképesen rátette egy kosnak a fejére. Ez a kos mintegy átvállalta Isten elott a nép bunét és annak büntetését, aztán megölték, mert a bun zsoldja halál. A vérét bevitte a szentélybe, hogy megengesztelje vele Istent, hogy mutassa, hogy itt a vér, belehalt a bunbe az, aki azt átvállalta. És mivel az a kos mindenestol tisztátalanná lett ezáltal, hogy magára vette a nép bunét, gyorsan ki kellett vinni a táborból, és a táboron kívül, a tisztátalan helyen, mindenestol elégették.

Mit mond itt az alapigénk? Azt, hogy ugyanez történt nagypénteken, csak kozmikus méretekben és örök idokre érvényes módon. Isten - ahogy az az ézsaiási próféciában olvasható - minden ember minden bunét ráhelyezte az egyetlen bun nélkülire, Jézusra. Azután ot megölték úgy, hogy a szó szoros értelmében kifolyt a vére, és mivel tisztátalanná lett - sot Pál apostol azt mondja: bunné lett érettünk -, kivitték a kerítésen kívül, mert Jeruzsálemen kívül volt a vesztohely, a Golgota, ahol Jézus kiszenvedett és meghalt.

A Biblia hangsúlyozza, hogy Jézus Krisztusnak ez az önmaga feláldozása tökéletes elégtétel volt Isten elott mindannyiunk bunéért. Jézus ezzel az áldozatával örökre kiengesztelte az igazságos Istent. Olyan tökéletes az O áldozata, hogy azt nem lehet, és nem kell semmivel sem kiegészíteni. Aki hiszi, hogy oreá is érvényes, az o buneit is ráhelyezte Isten az egyszülött Fiára, és o helyette is meghalt Jézus a kereszten, az úgy élhet tovább, mintha nem is vétkezett volna. Az Jézusért tiszta és igaz lesz Isten színe elott.

Mivel Jézus egyszeri áldozata tökéletes, ezért azt nem lehet, és nem szabad semmi módon megismételni. A miseáldozattal sem. Mivel nem szorul semmiféle kiegészítésre, ezért azt nem lehet, és nem kell megpróbálni a mi cselekedeteinkkel kiegészíteni. A cselekedeteink majd követik ezt a nagy fordulatot, amikor valaki hittel megragadja a kegyelmet, és ez a hálának olyan erejét szabadítja fel benne, hogy egy életen át azokat a cselekedeteket akarja tenni, amiket Isten elore elkészített neki. Elég tehát nekünk Isten kegyelme, és ezt a hitünkkel vehetjük komolyan (Ef 2,8-10).

Ebben kételkedtek ennek a levélnek a címzettjei. Ezért utal itt, ha röviden is, a levél írója arra, hogy "különféle idegen tanításoktól ne hagyjátok magatokat félrevezettetni, mert az a jó, ha kegyelemmel erosödik meg a szív, nem pedig ételektol, mert azoknak semmi hasznát nem veszik azok, akik velük élnek."

Ez így furcsán, sot érthetetlennek hangzik sokak számára. Arról volt szó, hogy már akkor eloálltak azok, akik azt tanították, hogy bizony nagy dolog, hogy az Úr Jézus helyettünk elszenvedte Isten igazságos ítéletét, bizony ezt hittel komolyan kell vennünk, de bizonyos ételektol tartózkodni kell, bizonyos étrendet be kell tartani, mert ezzel is hozzájárulunk ahhoz, hogy Isten megkegyelmezzen nekünk, és ezáltal is kedvesek leszünk az O szemében. Erre mondja a levél írója: hagyjátok az ételeket, mindenki egyen azt, amit tud. Legyen mértékletes, de az ételekkel nem lehet kieszközölni Isten kegyelmét. Azt O egyedül Jézus tökéletes áldozatáért adja.

Ezt tette tehát Jézus.

És mit tesz, mit lehet és kell tennie a hívonek? Olyan szépen, szervesen folytatja itt: "Ezért Jézus is, hogy megszentelje a népet tulajdon vére által, a kapun kívül szenvedett." Itt fejezodik be, hogy mit tett O, és folytatódik: "Menjünk ki tehát ohozzá a táboron kívülre, az o gyalázatát hordozva. Mert nincs itt maradandó városunk, hanem az eljövendot keressük. Általa vigyük Isten elé a dicsoítés áldozatát mindenkor, azaz nevérol vallást tevo ajkaink gyümölcsét."

Mit tegyen a hívo? Mit tesz szinte magától, ha ezt átélte, hogy én is kegyelmet kaptam, tökéletes bocsánatot a múltamra, és ezért az egész jövomet rábízom az én Uramra? Kimegy hozzá a kapun kívülre, az o gyalázatát hordozva. Mit jelent ez? Azt, hogy vállalja Jézust. Nem szégyelli Ot. Vállalja, hogy hozzá tartozik. Vállalja mások elott, hogy bizony rászorultam az O kegyelmére. Nem tudtam magamon segíteni. Nem tudtam megnyugtatni a lelkiismeretemet. Nem tudtam szabadulni a vádló gondolatoktól, de most szabad vagyok. Bocsánatot nyert bunös vagyok. Tudom, hogy az O áldozata elegendo minden bunömért. Isten szeret engem.

Vállalja Jézust, és nemcsak vállalja, hanem megvallja. Azt mondja: "a róla vallást tevo ajkak gyümölcsét" kezdi teremni. Valami édes gyümölcs terem azon a szájon, amely eddig káromolta, tagadta, hallgatott róla, vagy nem volt mondanivalója róla. Most már tud mit mondani. Tudom, ki az a Jézus, aki meghalt a Golgotán, mert az én buneimet vitte oda fel, és mindenkinél jobban szeret engem, "mert nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az o barátaiért." Amikor még az ellensége voltam, már akkor az életét adta értem. Legyen áldott az O neve! Gyere te is, testvér, ismerd meg ot, és békesség lesz a szívedben. A róla vallást tevo ajkak gyümölcse terem természetesen, egyszeruen, belso meggyozodéssel, a Lélek erejével.

Közben pedig tudja az illeto: nincs itt nekünk maradandó városunk, hanem az eljövendot keressük. Ebben két fontos gondolat egyesül nagyon szépen. Az egyik, hogy másként méri az ilyen ember a földön elérheto értékeket. Nem csinál nagy ügyet, ha megsértették. Nem száll el - ahogy ma mondani szokták -, ha valami sikert ér el. Nem dicsekszik funekfának. Egyszeruen hálás Istennek az élete eredményeiért és örömeiért. És nem kap minden elérheto anyagi után, ami fölkínálkozik, foleg nem minden áron akarja azokat megszerezni. A lelki értékek fontosabbak neki.

Elvégzi a kötelességét, takarékos, de ennél nagyobb kincseket ismert már meg, mint amit anyagiakban ki lehet fejezni. Tudja, hogy nem itt kell nekünk véglegesen berendezkednünk, mert nem itt maradunk véglegesen. Tudja, hogy igaz a szólás: a szemfedonkön nincsen zseb. És mint ahogy csupaszon jöttünk a világra, ugyanúgy megyünk ki belole. Éppen ezért vigyázni kell arra, hogy mivel töltjük a közbeeso néhány évtizedet. Lesznek-e olyan örökkévaló kincseink, amik megmaradnak a halálunk után is? Az Istenben leszünk-e gazdagok? - ahogy Jézus mondja a példázatban. Nem itt van a maradandó városunk, hanem Jézus készített nekünk örök lakást az atyai házban. Errol nyilvánvalóan beszélt: elore megyek, helyet készítek nektek az én Atyám házában, és majd egyszer eljövök, magamhoz veszlek titeket, és ti és ott lesztek, ahol én vagyok (Jn 14,1-3)

Egyrészt tehát másként tölti el ezt az életet az ilyen ember, nem itt rendezkedik be véglegesen, nem az anyagiakhoz ragaszkodik nagy erovel. A másik fontos igazság pedig: van jövoje. Mégpedig szép és biztos jövoje.

Szeptember 11-e óta rémülten látom - foleg a fiataloknál, a derékhadnál, meg a fiatalabbaknál -, hogy összezavarodott a jövoképük. Mi vár ránk? Mi jöhet még? Mi lesz, amikor közelebb jön hozzánk majd ilyen veszedelem? Hogyan tör ránk: váratlanul, egyik pillanatról a másikra? Még jó, ha valaki ezt megfogalmazza és kimondja. De ha ki sem mondja, még jobban gyötri és rágja belül. Ez az ige azt mondja: aki átélte, mit tett értünk Krisztus, és felszabadul arra, hogy én meg vállalom ot és vallást teszek róla, és ha a jövorol van szó, tudom, hogy van elkészített jövom. Semmiféle terrorista nem foszthat meg attól, amit az én Uram, aki meghalt értem a kereszten, elkészített nekem. O maga a jövom. Éppen ez a jövo határozza meg a jelenben való magatartásomat is. O rendezte el a múltamat, nála van elkészítve a jövom. Minden energiám megmarad arra, hogy a jelenben neki kedvesen éljek, felszabadultan, sokszor nyomasztó körülmények között is. Csendes belso deruvel.

Nos, az a Huszár Gál, akinek a neve az énekeskönyvünkben három ének alatt ott van, úgy élt és szolgált, hogy szinte ennek az igének minden mozzanata megvalósult az életében. A fiatal koráról semmit sem tudunk. Érdekes, hogy attól kezdve tudunk róla, amikor már üldözték a hitéért és azért, hogy a Szentírást magyarázta az egyszeru embereknek.

Nagyszombatban és környékén reformált. Végezte az igehirdetés szolgálatát, és az elso adat, amit tudunk róla, hogy 1554-ben az esztergomi érsek megparancsolta, hogy le kell tartóztatni. Így elmenekült onnan Magyaróvárra, és ott állította fel azt a nyomdát, amit régebben Bécsben vásárolt. Hosszú évek kemény munkája során megtanulta a nyomdászmesterséget, és minden fillérét összerakva megvásárolt ott egy komplett nyomdát, amivel aztán a következo húszhuszonöt évben végigmenekülte az egész országot nyugattól keletig és vissza.

Ez a nyomda azonban Isten kezében áldott eszközzé vált a reformáció szolgálata során. Egyébként minden bevételét másokra költötte: iskolákat alapított, szegény sorsú diákokat ingyen taníttatott, hogy prédikátorok legyenek és menjenek a Csallóköz és a Felvidék falvaiba hirdetni az evangéliumot. Ezért aztán megfelelo gyulölettel üldözték is ot, úgyhogy 1560-ban Kassára megy. Akkor fontos szellemi központ volt Kassa városa és gyülekezete. Évek óta hívogatták ot az ottani reformált hívek, de o magától sosem akart helyet változtatni, csak amikor kénytelen volt. Végül is elfogadta a meghívásukat, de még abban az évben az egri püspök letartóztatja és börtönbe veti. Éppen át akarja szállíttatni a kassai börtönbol az egri várbörtönbe, ahol mint eretneket halálra ítélték volna, és kivégezték volna, amikor a kassai hívok, (ma így mondanánk: a kassai gyülekezet ifije), kiásta a börtön falát, az utolsó pillanatban megszöktették ot, és álruhában Debrecenbe vitték.

Debrecen ujjongott az örömtol, hogy Huszár Gál ott fog szolgálni. Nem véletlen az, hogy 1931-ben hatalmas bronzszobrot is állítottak neki az egyetem elott, ahol az a négy szellemi nagyság bronzszobra van. Azonnal felállította a nyomdáját. Énekeskönyvet, kátékat, igehirdetéseket nyomtatott. Tiszántúlnak a reformációjában óriási szerepe volt ennek a nyomdának. Egyébként nem árt, ha tudjuk mint kultúrtörténeti adatot, hogy Magyarországon ez a legrégibb folyamatosan muködo nyomda. Ez az egyetlen nyomda, amelyik a XVI. századtól a mai napig folyamatosan muködik, amit ott Huszár Gál annak idején felállított.

Sajnos onnan is menekülnie kell. 1562- ben már ismét Komáromban szolgál és dolgozik. Ott néhány hét múlva királyi elfogató parancsot adnak ki ellene, mert a római egyház a királynál tett feljelentést, hogy miket nyomtat ez az eretnek. Például ilyen "szörnyu" iratokat, mint a Heidelbergi Káté. Most a végvári vitézek rokonszenve mentette ki az utolsó pillanatban a császár katonáinak a kezébol.

Utána visszament Nagyszombatba, pedig ott volt a legforróbb a talaj a lába alatt, majd Komjátiban dolgozott elég sokáig. Nála néhány évi egyhelyben tartózkodás már soknak számított. Az utolsó adat, amit tudunk róla, hogy 1575-ben a pápai gyülekezet hívta meg lelkipásztorának, és o is vágyott már arra, hogy egy kicsit nyugalmasabb körülmények között végezhesse reformátori munkáját, elfogadta a meghívást, de még abban az évben meghalt pestisben.

A fia, Huszár Dávid folytatta a munkáját ott a gyülekezetben is, mint annak lelkipásztora, apja mellett o is megtanulta a nyomdászszakmát, s mint a reformáció nyomdásza is sok hasznos munkát végzett.

Huszár Gál komolyan vette, mert kénytelen volt komolyan venni, hogy nincs itt nékünk maradandó városunk, hanem az eljövendot keressük. Az o életét és igehirdetését is ez határozta meg, hogy mit jelent Jézus halálának a jelentosége. Az elso mu, amit kinyomtatott a Magyaróváron felállított nyomdájában, Jézus kereszthalálának és feltámadásának a jelentoségérol szólt. Ezt éppen o maga írta. Aztán nem túl sokat nyomtatott magától, de akkor még nem ismerték ot, és de szinte jobb híján nyomtatta ki ezt a kis füzetet. Világos tanítás arról, hogy mit tett értünk Jézus, mit tanít errol a teljes Szentírás.

O nem szégyellte Megváltóját. Nem szégyellte megvallani sem. Vállalt minden áldozatot azért, hogy vallást tehessen róla. Annyira jellemzo, hogy minden anyagi haszonról lemondott. Minden személyes kényelmet elfelejtett. Minden egyéni dicsoség vagy dicsoségkeresés ismeretlen volt számára.

Amikor egyszer megkérdezték: miért vállal ennyi szenvedést? Nincs otthona. Egyik évben itt lakik, a másik évben ott. Lehetetlen így élni. Ezt válaszolta: "Mit ne vállalnék én az mi Istenünk dicsoségéért és az magyaroknak boldogulásáért!?"

Mit ne vállalnék én…. Olyan természetes az nekünk, hogy bármirol szívesen lemondunk az mi Istenünk dicsoségéért és legalább az mi kis családunk üdvösségéért? Fontos nekünk ez? Oly nehezünkre esik bármilyen önmegtagadás. Úgy tudjuk évek múlva is emlegetni a legkisebb hátratételt vagy kigúnyoltatást, mintha ez nem lenne természetes velejárója az engedelmes Krisztuskövetésnek és a neki való szolgálatnak. Mit ne vállalnék én az mi Istenünk dicsoségéért és az magyaroknak boldogulásáért! Nem így érdemes élni? Többet ért volna, hogy összespórol a jól meno nyomdájával néhány házat, aztán mi lesz velük? Hol lennének már azok ovele együtt? A nyomtatott muvek meg sokakat üdvösségre segítettek, és még ma is olvashatók és hasznosak.

Aki Jézus áldozatának a jelentoségét és értelmét igazán a szívébe vette, ahogy egyik régi énekünk mondja, annak könnyu lesz minden áldozatra késszé válni Isten dicsoségéért és mások üdvösségéért. Az ilyen ember nem önmagának lesz fontos, hanem fontossá válnak neki szent ügyek. Fontossá lesznek mások, és mindenek felett az a Jézus, akirol Pál apostol ezt mondta: "Szeretett engem, és önmagát adta érettem" (Gal 2,20).

Reformáció ünnepén azt kérdezi tolünk Isten ezen az igén keresztül: Hol kellene hozzálátnunk a magunk életének a megreformálásához? Vagyis, hogy Isten igéjéhez visszaigazítsuk az életgyakorlatunkat meg a szemléletünket is. Egyáltalán személyes kincsünkké vált-e már az, amit Jézus nekünk golgotai halálával szerzett? El tudjuk-e mondani ilyen hálától, tisztelettol, szeretettol átitatott hangon, hogy személy szerint is tudom, hogy szeretett engem, és önmagát adta érettem? Éppen ezért én is felajánlom önmagamat az O szolgálatára. Használjon engem úgy, ahogy akar. Személyes kincsünk-e már az, amit Jézus nekünk halálával szerzett?

Gyakoroljuk-e azt, amirol az ige olyan szépen mondja: "jó dolog, hogy kegyelemmel erosödik meg a szív." Elég-e nekünk ez a bizonyosság, hogy Isten kegyelmes úr. Nekünk is elég az O kegyelme. Nem a teljesítményeink után fizet, hanem ajándékot kínál. Aztán majd képesek leszünk olyan teljesítményekre, amikre magunktól soha nem lennénk. Mert akiben az O Szentlelke lakik, és akit a Krisztus iránti hála motivál, az önmagát felülmúló teljesítményeket tud majd felmutatni.

Készek vagyunk-e vállalni azt a sorsot, amit nekünk adott? Azt a helyet, ahova letett minket. Azokat az embereket, akik között el kell töltenünk a mindennapjainkat. Azt a fizikumot, amit kaptunk tole, beleszámítva gyöngeségeinket is. Azokat a szellemi képességeket, azokat az anyagi körülményeket. Egyáltalán mindent, amit O jónak látott nekünk adni?

Aztán észrevesszük-e azokat a feladatokat, amikkel O meg akar ajándékozni? Amikkel megtisztel. Amikkel be akar vonni a maga emberek üdvösségét munkáló és emberi nyomorúságokat szünteto áldott munkájába? Használhat-e minket Isten arra, amikre akar?

Vagy tele vagyunk panasszal, elégedetlenséggel? Mindig valami más kellene, még a feladat sem jó? Semmi sem jó. Mert a mi Urunk nem jó. Mert nem tekintjük Ot igazán Urunknak. Nem bízunk benne annyira, hogy úgy a legjobb, ahogy azt O elrendezi és elrendezte az életünkben.

Mert ha így tudnánk elfogadni jelenünket, akkor ragyogna fel elottünk még inkább az a jövendo is, amit elkészített. Ó, de nagy szükség van ma olyanokra, akiknek egészséges bibliai jövoképük van, és így tudnak vigasztalni, bátorítani másokat! Akik okkal, ok nélkül elkeserednek, elcsüggednek, sötéten látják, vagy semminek nem látják az értelmét, következésképpen a jelen feladatait sem végzik, mert minek, - azokban a lelket kell tartani, lelket kell önteni, és Isten az övéit fel tudja használni arra: mutassák az utat, hol lehet Szentlelket kapni. Ott találhatnak ok is oda a Krisztus keresztjéhez és kaphatnak ott új életet.

Jó dolog, hogy kegyelemmel erosíttessék meg a szív, és nem minden egyébbel, amit itt felsorol. Éppen ezért ne hagyjátok idegen tanításoktól magatokat félrevezettetni, hanem nézzetek arra, akit kivégeztek, akinek a vére megtisztít minket, aztán kivitték a kapun kívül és ott halt meg; és menjünk ki mi is Ohozzá. Vállaljuk Ot és valljuk meg Ot. Engedjük, hogy éljen bennünk, éltessen minket és tudjuk másokhoz is vinni ezt az élteto evangéliumot.

Isten segítsen minket, hogy ez az igazi belso reformáció elkezdodjék vagy folytatódjék az életünkben. Szakadatlanul folytatódjék, mert mindig eltérünk valamilyen ponton az igétol, és az a kegyelem, hogy vissza lehet oda térni.

Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, valljuk, hogy te vagy az Isten Báránya, aki magadra vetted a világ bunét. Dicsoítünk téged, és valljuk, hogy a keresztre szögezve, haldokolva is ennek a világmindenségnek Ura voltál. Valljuk, hogy ma is te vagy az uraknak Ura, és a királyoknak Királya.

Köszönjük, hogy van lehetoség arra, hogy hozzád tartozzunk. Bocsásd meg, valahányszor szégyelltünk téged, vagy egyenesen letagadtuk, hogy tisztelünk és szeretünk. Bocsásd meg, ha nem mertünk megvallani mások elott. Szabadíts meg minden ilyen gyávaságtól.

Ragyogtasd fel elottünk mit szereztél számunkra haláloddal és feltámadásoddal. Hadd tegyen ez minket gazdagokká lelkileg. Oltsd a szívünkbe a te mento szeretetedet, hogy meg tudjuk osztani másokkal ezt a gazdagságot.

Kérünk, Urunk, beszélj velünk tovább is ezen az igén keresztül, és mutasd meg nekünk hol torzult a gondolkozásuk és életgyakorlatunk. Mi készséggel és hálásan engedjük neked, hogy reformálj minket. Kérünk, hogy a te újjáteremto munkádat végezd hatalmasan, türelmesen, folyamatosan az életünkben. Sot használj minket munkatársaidként is.