PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2001. november 25. (vasárnap) Cseri Kálmán

JÉZUS HALLGATÁSA

Alapige: Mk 15, 1-5

---

Imádkozzunk!

Kegyelmes Istenünk, sokszor valóban találó ránk az, amit énekeltünk, hogy csak azért tudunk könyörögni, hogy a "nyögésünkre figyelmezz". Sokszor már panaszkodni sem tudunk, csak nyögni a terheink alatt, a megoldatlanságok miatt, szenvedni mások gonoszságától vagy a saját lelkiismeret-furdalásunktól, amikor mi voltunk gonoszok másokkal szemben.

Jó tudnunk, hogy te bővölködsz a kegyelemben és gazdag vagy a megbocsátásban. Jó, hogy ezzel kezdhetjük ezt az istentiszteletet, hogy kegyelemért könyörgünk hozzád.

Tudjuk, Urunk, hogy a te nagy kegyelmed bizonysága az is, hogy megérhettük ezt a mai napot, hogy ma is hallgathatjuk a te igédet, hogy beszédeddel bármi jót el tudsz végezni az életünkben: meg tudsz vigasztalni, ki tudsz józanítani, fel tudsz ébreszteni halálos álmunkból, vagy békességet tudsz adni szívünkbe, olyat, amit ez a világ nem tud adni, de amit nem tud elvenni sem.

Ezzel a csenddel szeretnénk most leborulni eléd. Kérünk, hogy segíts egészen elcsendesedni belsőleg, és adj nekünk ma egész napra külsőleg is csendet. Hadd tudjunk tudatosan rád figyelni. Legyen nekünk drága minden szó, amit mondasz nekünk. Add a te Szentlelkedet, hogy értsük azt, amit mondasz. Add a te Lelkedet, hogy tudjuk örömmel, meggyőződéssel cselekedni is, hogy ne vádoljanak az igék, amiket hallottunk, hanem segítsenek. Taníts meg minket élni, Úr Jézus!

Köszönjük, hogy te vagy az igazság ebben a hazug világban. Köszönjük, hogy te magad vagy az élet, amikor olyan sok gyilkos indulat feszül egymásnak és pusztít, rombol. Jövünk most hozzád és kérünk: tölts meg minket is önmagaddal. Azzal az élettel, amit te hoztál el erre a földre. Aki te magad vagy.

Könyörülj meg rajtam, hogy azt mondjam, amit most te üzensz nekünk. Segíts mindnyájunkat, hogy az, aki hirdeti és hallja itt az igét, adja neked boldogan a szívét, és így találjunk értelmes életet itt, és így legyen örök életünk is.

Szólj, Urunk, mert hallják a te szolgáid!

Ámen.

---

Igehirdetés

Ma van az egyházi év utolsó vasárnapja. Kevesen tudják és tartják ezt számon, hogy a naptári esztendő mellett van egy úgynevezett egyházi év is, ami ádventtől ádventig tart. Két félévre szokták bontani: az ünnepes félév ádvent első vasárnapjától a pünkösd utáni első vasárnapig, Szentháromság vasárnapig tart, az ünneptelen félév pedig ettől a következő ádventig. Nincs ennek most a számunkra különösebb jelentősége, csupán azért említem meg, mert így az ádvent küszöbén valamit lezárva a keresztyén ember mégis próbál összegezni, visszatekinteni. Ádventre előrenézve pedig fokozottabban is Isten nagy tetteire és Jézus Krisztus személyére hívja fel a figyelmünket ez a közelgő időszak.

Bibliaolvasó Kalauzunk szerint a Márk evangéliumának a végét olvassuk most sokan, és éppen ezekben a napokban került sorra Jézus Krisztus szenvedésének a története. Különös erővel ragadott meg most ennek egy részlete: Jézus hallgatása. Négy ízben is említik az evangéliumok, hogy a szenvedéstörténet során Jézus hallgatott, amikor pedig szóra akarták bírni. Hallgatott Kajafás előtt, és ez az ideges főpap, aki szeretett volna gyorsan végére járni Jézus peres ügyének, bosszús lett emiatt. Heródeshez egyetlen szava sem volt Jézusnak, miközben ő csodát akart látni tőle. Két esetben Pilátus előtt sem szólalt meg, úgyhogy ez a nagy ember igen elcsodálkozott ezen.

Ő megszokta, hogy azok a foglyok, akiket elé visznek, kétségbeesetten védekeznek, magyarázkodnak, sőt vádolni kezdik vádlóikat. Megszokta, hogy ha ő kérdez, akkor remegve válaszol mindenki, Jézus pedig egy szót sem szólt. Sem nem védte magát, sem nem válaszolt a szerinte fölösleges kérdésekre.

Pilátus felháborodottan mondja neki: nekem nem felelsz, akinek van hatalmam rajtad? Itt megszólal csendes fenséggel Jézus és azt mondja: "Semmi hatalmad nem lenne rajtam, ha onnan felülről nem adatott volna neked." Kiáltó az az ellentét, ami az egész nagypénteki szereplő gárda hangossága és Jézusnak a csendje között van.

Ha elolvassuk egyben a szenvedés történetét, feltűnő, hogy itt mindenki ordít, veszekszik, bizonygat, magyaráz, érvel, sürget. A Nagytanácsot éjszaka összehívják. Hetven öregembert. Lehet, hogy az ágyból keltették ki őket. Statáriális bírósággá alakulnak. Hajnalban még egy ülést tartanak - erről olvastunk a mai szakaszunk bevezetőjében. A főpapok erősen vádolták Jézust Pilátus előtt. Megpróbálják Barabbást szabadon bocsáttatni. Pilátus erőtlen kísérleteket tesz arra, hogy Jézust szabadon bocsássa. A tömeg közben üvölti: Feszítsd meg őt! Pilátus próbál az eszükkel beszélni: Miért, mi rosszat cselekedett? Erre az "értelmes" válasz: annál inkább ordítják: Feszítsd meg őt!

Pilátus szeretne a felelősség elől elmenekülni, és örül, hogy Heródes éppen Jeruzsálemben van. Átküldi Jézust Heródeshez. Heródes meg színházat akar látni, hogy Jézus mutasson ott neki valami mutatványt. Jézus szóra sem érdemesíti ezt az embert. Aztán bohócot csinál Jézusból: egy selyempalástot dob a vállára, és így küldi vissza Pilátushoz. A zsidók mindent elkövetnek, hogy a rómaiak mondják ki a halálos ítéletet, mert akkor fog Jézus kereszthalált halni.

Miközben mindenki nyüzsög, a háttérben szakadatlanul folyik a szervezés, megvesztegetés, hazugságok kitalálása, rágalmak terjesztése. Mivel mindenki tudja, hogy a másiknak is van vaj a füle mögött, hogy a másiknak is vannak gyenge, támadható pontjai, jól időzített mondatokkal a gyenge pontokon támadják egymást. Időzített bombák robbannak egymás után. Mindenki mindenki ellen fenekedik, és ugyanakkor teljes egységfront van Jézussal szemben. Ősi ellenségek, mint Pilátus és Heródes, aznap kezet fognak és barátokká lesznek. Az erőlködésnek, az indulatoknak, az akarásoknak ebben a zűrzavarában Jézus csendes méltósággal hallgat. Csak akkor szólal meg, amikor azt valami miatt szükségesnek tartja.

Közben csorog a vér a homlokán, mert a fejébe nyomták a tüskés ágakból font koszorút, s úgy gúnyolják. Folyik a köpés az arcán, amit letörölni sem tud, mert össze van kötve a keze. Ez az összevert, megalázott, folyvást gúnyolt és gyalázott fogoly isteni fenséggel és valami utolérhetetlen méltósággal van jelen és hallgat.

Prédikáljon most nekünk Jézus hallgatása. Három fontos megfigyelést tehetünk, ha a felolvasott történetre figyelünk.

1. Az első, hogy Jézus eddig nem hallgatott. Az Atya azt mondta a sokaságnak, hogy Ő az én szeretett Fiam, őt hallgassátok. És neki volt mondanivalója. Nem a magáét mondta. Többször utalt rá, hogy azt adja tovább, amit az Atya bízott rá.

Csodálatos erővel tudott beszélni Isten szeretetéről, ami személyválogatás nélkül mindenkit magához ölel. Hívogatott mindenkit vissza az atyai házba. Tanította a sokaságot és beszélgetett négyszemközt olyanokkal, akikkel mások már szóba sem álltak volna. Türelmesen válaszolt a kötekedők rosszindulatú kérdéseire is - éppen a közelmúltban olvastuk ezt is, hogy szinte sorozatban jöttek hozzá provokálni Őt, hogy valami módon beleköthessenek. Jézus, mondd meg, szabad-e a császárnak adót fizetni? Ez egy politikailag kényes kérdés, amire csak rosszul lehet válaszolni. A válaszán elnémultak és elképedtek.

Aztán jön a másik kitalált történet: kinek a felesége lesz az örökkévalóságban az, akinek hét férje is volt ezen a földön? A több száz parancsolat közül melyik a legnagyobb? Valami különös alázattal és türelemmel érdemben válaszolt még az ilyen rosszindulatú kérdésekre is. Azért jött, hogy az igazságot képviselje, hirdesse. Jézus beszélt.

Most azonban ennek vége. Elhallgatott. Aki eddig odafigyelt, komolyan vette, befogadta az Ő beszédét, abban ez a beszéd új életet teremt, azt ez a beszéd új emberré teszi. Ennek most lejárt az ideje. Jézus ismeri az igét (Préd 3,7): ideje van a szólásnak, és ideje van a hallgatásnak. Most lejárt a szólás ideje.

Így ádvent küszöbén különösen is fontos, hogy elgondolkozzunk ezen. Isten nekünk még megengedi, hogy hallgassuk a mi Urunk Jézus szavát. Olvashatjuk vagy olvashatnánk a Bibliát. Itt lehetünk még ma is, és Ő egészen személyesen is meg tud szólítani minket. Terheket tud levenni rólunk, és új útra tud vezetni. Mennyire becsüljük meg azt, hogy még szól? Tudjuk-e, hogy ennek egyszer vége lesz? Egyszer lejár a kegyelemnek az ideje, hogy még hallgathatom és engedelmeskedhetem neki.

Jó lenne, ha bennünk lenne Mária bölcsessége, aki odatelepedett Jézus lábaihoz és minden szavát leste. Miért? Mert akkor volt ott Jézus. Akkor mindent félre kell tenni, és őreá figyelni. A munka megvár, de Ő nem mindig szól.

Vajon mennyire részesül előnyben a Bibliánk, hányan vannak, akik azzal kezdik a napot? Előre hálát adva, hogy Isten még mára is mond valamit. Készek vagyunk-e mindig félre tenni bármit azért, hogy a gyülekezetben is hallhassuk az Ő szavát, és úgy hallgatjuk-e azt, mint amit Ő mond nekünk? Készek vagyunk-e mindig cselekedni is azt, amit Ő nekünk mond? Fontos-e nekünk a hívők közössége, ahol nem egymásról, meg nem a távollévőkről beszélünk, és még csak nem is Jézusról, hanem engedjük, hogy Ő beszéljen velünk?

Jézus végig beszélt, amíg annak az ideje volt. Itt azonban vége ennek: Jézus hallgat.

2. A másik, amit megfigyelhetünk: mikor hallgatott és mikor szólalt meg mégis a szenvedéstörténet során? Amikor azt kérdezték tőle: ő kicsoda, azt mindig megmondta. Amikor mindenféle rágalmat dobáltak rá és vádolták, akkor hallgatott.

Azt fontosnak tartotta, hogy tudják ő kicsoda. Mert, aki hisz neki, és elhiszi, hogy Ő valóban az, akinek mondja magát, annak örök élete van. "Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust." De abba nem kezd bele, hogy mentegesse magát. Mondjanak, amit akarnak, az igazságnak úgyis önmagában van az ereje. Ő valóban úgy cselekedett, ahogy Péter írja a levelében: "Szenvedvén nem fenyegetőzött, szidalmaztatván viszont nem szidalmazott, hanem hagyta az igazán ítélőre." S beteljesedett az a prófécia is, amit Ézsaiás mondott róla: "mint bárány az ő nyírői előtt néma, száját nem nyitotta meg."

Azért kell erre felfigyelnünk, mert mi gyakran pontosan fordítva cselekszünk. Amikor Jézusról beszélhetnénk és elmondhatnánk másoknak, kicsoda, gyáván hallgatunk. Amikor meg magunkat kell védeni, egyszerre lázba jövünk. Magyarázzuk a bizonyítványunkat, mentségek sokaságát soroljuk, sőt támadva védekezünk. Viszont-vádakat mondunk a vádlóinkra. Ragaszkodunk ahhoz, hogy miénk legyen az utolsó szó, és mindent elkövetünk, hogy bebizonyítsuk: most is nekünk van igazunk.

Ez pontosan ellentétes magatartás azzal, amire Jézus példát ad. Ha van lehetőség rá, el tudjuk-e mondani másoknak, hogy Ő kicsoda? Mert nem tudják. Iszonyatos tudatlanság közepette élünk. Az a sokaság, amelyik körülvesz minket, nem tudja, kicsoda Jézus. Amíg nem tudja, ki van zárva az örök életből. Akik már Jézuséi, azoknak szenvedélyesen kellene tájékoztatniuk azokat, akikkel kapcsolatba kerülhetnek, hogy ki Ő. Egyszerűen, világosan, röviden, hitelesen elmondani csak azt, akinek mi már megismertük. Csak azt, hogy az életünkben mit cselekedett. Ha meg minket vádolnak: abból nem kellene olyan nagy ügyet csinálni. Hagyni az igazán ítélőre. Legfeljebb annyit mondani, amennyit Jézus egy alkalommal megmondott: amit mondtok, az hazugság. Ha gonoszul szóltam, tégy bizonyságot a gonoszságról - mondja Kajafás előtt -, ha pedig nem, akkor ne üssél engem. S ezzel részéről be van fejezve. Nem bizonygat, nem magyaráz, nem mentegetőzik, és főleg nem vádol senkit. Az igazság úgyis ki fog derülni.

Pál apostol ettől a Jézustól tanult, amikor rágalmak záporoztak rá és a korinthusiaknak ezt írja: "Csekély dolog az, hogy titőletek ítéltessem meg. Sőt én magamat sem ítélem meg. Aki engem megítél, az Úr az." Ezzel be van fejezve a rágalmazás. Megy tovább az úton és végzi azt a munkát, amit Isten bízott rá.

Ó, de sok energiánk megmaradna hasznos célokra, hogy ha nem a magunk igaza, meg a magunk oly sokra tartott becsülete lenne a bálványunk, hanem ha sokkal fontosabb lenne nekünk az élő Isten Fia! Akkor szólaljunk meg, amikor Őróla mondhatunk valami hiteleset, ami segítene azokon, akik közé Isten küld bennünket.

3. A harmadik, amire figyeljünk fel ebben a történetben, az, hogy Jézus azért tudott ilyen méltósággal hallgatni, mert egyedül Ő látta ott világosan, mi történik valójában. Nem akadt el a felszínnél, hogy ki kivel veszekszik, kinek mi fontos nagypénteken, meg főleg az, hogy estig minden elrendeződjék, és az elrendeződés azt jelenti, hogy őt kivégezzék. Akkor mindenki megnyugszik, ha sikerült megölni. Ez csak a felszín. Ő a felszín mögé látott. Nemcsak az eseményeket, a jelenségeket, hanem az események mozgatóját, az események célját is látta.

Egyedül Ő látta ott, hogy miközben mindenki handabandázik, helyezkedik, ügyeskedik, erőszakoskodik, szervez, aközben itt egy kozmikus szellemi harc folyik, aminek a tétje Isten dicsősége és az ember, az emberiség kiszabadítása a bűn rabságából, az emberiség üdvözítése. Ennek a harcnak a kimenetele attól függ, hogy Ő engedelmes marad-e. Ezért Ő újra és újra úgy döntött, hogy végigjárja ezt az utat, az utolsó cseppig kiissza a szenvedésnek ezt a poharát, és tökéletesen végrehajtja Isten akaratát. Ezért állt Ő felette annak a szánalmas nyüzsgésnek, ami körülvette.

Mint az Isten Báránya, mint egy megöletett is, úgy volt ott jelen, aki ugyanakkor a világ ítélőbírája, a dicsőséges Emberfia. És ez az Ő egyedülálló dicsősége ragyogott fel hallgatásában is.

Ehhez az egész világmindenséget új helyzetbe állító nagy isteni üdveseményhez képest teljesen jelentéktelen volt az, hogy ki mit hazudott ellene. Szóra sem érdemes. Szóra sem méltatta.

Aki látja, hogy mi történik valójában nagypénteken, az valóban roppant szánalmasnak tartja, hogy ugrál Kajafás, hogy mossa kezeit Pilátus, hogyan vagdalkozik Péter az egy szál kardjával, mennyi pénzt vágott zsebre Júdás és utána hogyan szórta szét a templomban. A néma Jézus mindezeknek a jelenségeknek mérhetetlenül felettük áll, föléjük emelkedik, és így kiszolgáltatottan, megkötözve is uralja a helyzetet, és feltartóztathatatlanul viszi célja felé a világtörténelmet és az üdvtörténetet.

A hívő embereket Isten ilyen valóságlátásra segíti el. Jézus hallgatása kedves bátorítás, meg komoly figyelmeztetés nekünk is arra, hogy ne akadjunk el a felszínen, ahol a sokaság.

Figyeljétek meg, hogy a legtöbb beszélgetésünknek milyen felszínes dolgok a témái. Az ördög el akarja velünk hitetni, hogy amit úgy első látásra látunk a világ eseményei közül, abból áll a világ. Egyre mozgalmasabbá teszi ezeket az eseményeket, a figyelmünket meg egyre jobban igyekszik szétszórni: csak el ne kezdjünk gondolkozni! El ne jussunk az események irányítójához! Nehogy szemünk előtt tartsuk az események végső célját, ami felé Isten viszi ezt a világmindenséget! Fokozza a hangerőt is, hogy süketüljünk meg lelkileg, és az Isten halk és szelíd szava el ne jusson a szívünkig. Emberek tömegei elhiszik, hogy valóban abból áll a világ, hogy ki mennyit sikkasztott, elkapják-e vagy sem, hiszen a bírája is cinkosa. Melyik honatya mekkorát hazudott, amit aztán taktikából bevall, de utána érdekből visszavonja. Olvassuk naponta a tragédiákat, hogy az óriás bomba mekkorát pusztított. X csapata megölt-e már annyit Y-éból, mint ahogy fordítva volt, mert akkor kvittek lettek. Ki milyen fehér port lélegzett be, milyen következménnyel, - közben olyan kevesen tudják, hogy mindez kinek a műve. Hogy Jézus erről is világosan beszélt, hogy az ördög emberölő volt kezdettől fogva. És a Krisztus második eljövetelét közvetlenül megelőző időszakban egyre nagyobb pusztítást és rombolást végez.

Itt nem emberek ugrabugrálása a lényeg, ez csak a felszín. Ezeket madzagon rángatja a rabtartójuk, az ördög. Itt nekünk ezt a kozmikus nagy szellemi mérkőzést kellene látnunk, és az igazán hívő ember bizonyos abban, hogy ez a harc már eldőlt. Jézus győzött, és akik benne hisznek, elszakíthatatlanul hozzá, a győzteshez tartoznak. Szenvedünk a sok nyomorúság miatt. Igyekszünk enyhíteni minden nyomorúságon, ami lehetséges. Csendesen vállaljuk belőle a magunk részét, de túllátunk rajta. Ezért nem csüggedünk, de ezért nem bizakodunk el sem. Erről a nagy zűrzavarról a mi dicsőségesen közeledő Urunkra tekintünk és figyelünk, és a vele való találkozásra készülünk. Egyszer, hamarosan váratlanul fog megjelenni, és akkor egyszerre vége lesz minden nyomorúságnak, - de vége lesz a megtérés lehetőségének is. Aki addig elszórakozza az életét akár a templomban, akár azon kívül, annak nem lesz többé lehetősége Őhozzá térni.

Olyan kemény az a mondat Jézus egyik ádventi példázatában: "... bezáratott a kapu ..." Az övéit magához veszi, aztán bezáratik a kapu és a többiek kinn maradnak. Megsemmisül ez a világ, láthatóvá válik a mennyei, amiben sokan nem hisznek, csak megbocsátóan mosolyognak rajta, és a történelemnek egy új szakasza kezdődik.

A néma Jézus minderre figyelmeztet minket. Figyelmeztet tehát mindenekelőtt arra, hogy addig vegyük komolyan, amit mond, amíg beszél, mert egyszer el fog hallgatni a mi életünkben is. Figyelmeztet arra, hogy arról beszéljünk másoknak, hogy kicsoda Ő, és ne a magunk igazát próbáljuk szenvedélyesen védeni és bizonygatni, főleg ne téveszszük azt össze az igazsággal. Figyelmeztetett harmadszor arra, hogy ne akadjunk el a felszínen, hanem az egymást kergető események zűrzavarában Őreá nézzünk mindig. Őt akarjuk megismerni. Az Ő terveit, szándékait, munkáit ismerjük meg a Szentírásból, és engedjük, hogy bennünk is elkezdje és folytassa az Ő áldott munkáját.

Így prédikál Jézus akkor is, amikor hallgat.

Itt most, a megterített úrasztalánál nyugodtan mondhatjuk: az úrvacsora is szavak nélkül prédikál. Ezek az egyszerű jegyek hirdetik nekünk az Úr halálát. Hirdetik azt a nagy győzelmet, amit a kereszten aratott. Azt a nagy szabadítást, mely Jézusban lett a mienk. Hirdetik az Ő elfogyhatatlan kegyelmét, amelyik elég nekünk is, csak jöjjünk és merítsünk belőle.

Ezekkel az egyszerű jegyekkel is magához hív, hogy aztán a világ zűrzavarában úgy tudjunk a helyünkön helytállni, hogy rend legyen a szívünkben. Egyre nagyobb rend támadjon körülöttünk is. Nem feledkezve el arról, hogy ki ennek az egésznek az Ura, és hova vezet bennünket.

Boldog, aki hisz, mert beteljesednek neki mindazok, amiket az Úr megmondott.

---

Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, bocsásd meg, hogy sok mindent fordítva csinálunk, mint ahogy arra te példát adsz nekünk. Bocsásd meg, hogy oly sokszor akkor beszélünk, amikor hallgatnunk kellene. Bocsásd meg, hogy nem tudjuk a helyén való igét mondani, és nem tudjuk, mikor van ideje a hallgatásnak. Rólad szégyellünk bizonyságot tenni, a magunk igazát meg körömszakadtig képesek vagyunk védeni.

Kérünk, bocsásd meg azt is, amikor világosan szóltál hozzánk, és mégsem változott semmi az életünkben annak nyomán.

Könyörülj rajtunk, hogy ama napon ne vádoljanak ezek az igék minket, amiket itt ebben a templomban is hallottunk és semmi következményük nem lett, hanem hadd tudjunk engedelmeskedni neked addig, amíg erre lehetőségünk van.

Könyörgünk hozzád: segíts minket, hogy ne maradjunk a felszínen. Adj nekünk lényeglátást. Ne csak jelenségeket észleljünk és tárgyaljunk, ne csak a napi eseményeket elemezzük nagy okosan, hanem hadd tudjunk mindent a te igéd reflektorfényébe állítani. Hadd tudjuk mások figyelmét is felhívni tereád, a történelem Urára, üdvösségünk megszerzőjére, és tudjuk mutatni a hozzád vezető utat úgy, hogy járunk azon. Hadd legyen hiteles mindaz, amit rólad mondunk, s hadd legyen egyre kevésbé fontos az, hogy mentegessük magunkat.

Köszönjük, hogy nem kell mentegetőznünk emberek előtt. Lehet nekünk bocsánatot kérni tőled és tisztán, feloldozást nyerve, továbbmenni.

Kérünk, ezzel ajándékozz meg minket most az úrvacsorában is.

Könyörgünk hozzád szeretteinkért a közelben és távolban, hogy ők is megismerjenek téged. Könyörgünk egyházunk és országunk vezetőiért, hogy tudva vagy tudatlanul, a te akaratod valósuljon meg rajtuk keresztül is.

Könyörgünk azokért, akik most is félelmek között élnek, ahol gyilkol a gyűlölet, a bosszú. Könyörgünk azokért, akik tehetetlenek a maguk indulataival szemben is. Könyörgünk azokért, akik még sohasem hallottak a te szeretetedről. Érjen el a te mentő szereteted és evangéliumod őhozzájuk is.

Használj minket is kegyelmesen, hogy a magunk körében tudjunk tereád mutatni. Ezen a most következő héten is a te dicsőségedre és mások üdvösségére élni.

Taníts ebben a csendben most őszintén gondolkozni előtted.

Ámen.