ÉZSAIÁS PRÓFÉCIÁJA

 

 

Alapige: Ézs 9, 5

"Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az o vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Eros Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme!"

 


 

Imádkozzunk!

Köszönjük azt a félto szeretet, mindenható Istenünk, amivel most is körülveszel minket. Köszönjük, hogy ebbol a szeretetbol fakadt az, hogy elküldted Jézust, a te egyszülött Fiadat erre a világra, hogyha valaki hisz obenne, el ne vesszen, hanem örökké éljen.

Köszönjük ezt a mai istentiszteletet, advent elso napját. Köszönjük, hogy ünnepelhetünk, és készülhetünk az ünnepre. Áldunk és dicsoítünk Urunk azért, hogy a te kegyelmednek, irgalmadnak és szeretetednek nincsen még vége. S kérünk arra is, hogy tedd alkalmassá és képessé a mi szívünket, hogy befogadjuk, amit mondasz, hogy elfogadjuk azt, s aztán cselekedetté váljék mindaz, amit most hallunk.

Köszönjük, hogy mára is készítettél a számunkra egészen személyes, szívhez szóló üzenetet.

Urunk, vigasztalást és örömet várunk toled, de köszönjük, hogy te mindig azt adod, amire a leginkább szükségünk van. Így kérünk, hogy szólíts meg minket a te hatalmadnál és szeretetednél fogva. Köszönjük, hogy lehetséges, hogy megértsük, amit mondani akarsz.

Ámen.

 


 

Igehirdetés

Ézsaiás próféta neve azt jelenti, hogy az Úr szabadítása. Hatvan éven keresztül hirdette Isten igéjét örömben és nyomorúságban. Sok próféciát adott tovább, amit Isten rá bízott, és nagy várakozás volt a zsidó nép szívében az eljövendo Messiás után. Minden történelmi esemény, katonai vereség, idegen csapatok megszállása csak fokozta ezt a sóvárgást, vágyat, hogy meglássák a Messiást. Évezredek múltak, suhantak nyomtalanul, és semmi jel nem utalt arra, hogy Isten megkönyörül az O népén, és elküldi a Megváltót.

Pontosan úgy volt, ahogy a fejezet elején olvashatjuk: "A nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát. A halál árnyékának földjén lakókra világosság ragyog." A halál árnyékának földjén laktak, nagy sötétségben, de ott volt a vágyakozás a szívükben a Messiás után. Mi már tudhatjuk azt, hogy amirol Ézsaiás prófétált - az utolsó idok kivételével -, minden szó szerint beteljesedett. Jézus Krisztus személyében karácsony éjszakáján valósággá lett mindaz, amit nem csak természetesen Ézsaiás, hanem a bibliai próféciák a Megváltóról, a Messiásról mondtak.

Isten olyat cselekedett, amilyet addig még sosem. Isten Fia emberré lett, hogy bennünket, embereket Isten gyermekeivé tegyen. Ez a lehetoség mindenki elott nyitva áll. Bárkivel megtörténhet az, hogy az istentelen életbol az Istenhez fordul és jut, és Isten gyermeke lesz. Jézus otthagyta a mennyei dicsoséget, emberré lett, s mindezzel azt a találkozást készítette elo, ami minden ember életében egyedülálló esemény, amikor rátalált Isten az emberre, s amikor az ember megtalálja Istent.

Valójában minden - Ézsaiás próféciáiban az evangéliumokban -, mondhatom ilyen egyszeruen, Jézus körül forog, minden róla szól. Minden arról beszél, hogy milyen csodálatos módon készíti elo Isten az O érkezését, és milyen csodálatos az, ahogyan Jézus Krisztus itt élt közöttünk.

Milyen csodálatos volt, ahogy a próféciák elmondták, mi fog történni, ahogy Mária nagy alázattal és szeretettel elfogadta Isten akaratát, ahogy bátorságot kapott József, és vállalta Jézus nevelését. Egyszóval minden Jézus körül forog, minden róla szól.

Ezen az elso adventi vasárnapon Isten négy üzenetet hoz elénk, ezt a négy üzenetet szeretném továbbadni.

Az elso, amire felhívja Ézsaiás a figyelmet, hogy az az eljövendo, akit olyan mély sóvárgással vártak a szabadítás és a szabadulás miatt, Csodálatos Tanácsos. Jézus egész életére, mert róla szólnak ezek a próféciák, jellemzo volt a csoda. Fogantatása, születése, bölcsessége, szolgálata, élete, halála, föltámadása, tanítása mind mind csoda.

A születése elotti idoszak sajnos ünnepnapi bevásárló túrává silányult, és az ünnepelt helyett sokan már csak az ünnepet ünneplik, vagy azt sem. Egyszeruen csak az ünnep hozadékát tekintik fontosnak, és azt nem, akit az ünnepen ünnepelni lehetne.

Pedig aki a Csodálatos Tanácsossal él, aki belole és általa él, az tényleg naponta, újra és újra csodákat él át. Ahogyan a Csodálatos Tanácsos vezeti, tanácsolja, ahogy ad neki, s ahogy idonként elvesz. Azokat a csodákat, amiket tett a múlt héten is, az O ajándékait, ha sorra vesszük, amiket kaptunk. Jézus ugyanis Csodálatos Tervezo és Csodálatos Vezeto. Az a héber szó, ami itt szerepel, hogy Csodálatos Tanácsos, ez ezt jelenti: Csodálatos Tervezo és Csodálatos Vezeto. A hívo, benne bízó emberek életét megtervezi, mondhatnám így is, hogy készít egy térképet, s aztán mutatja az utat az életünk térképén, hogy célba érjünk. Csodálatos Tervezo és Csodálatos Vezeto. Megtervezi, s aztán bevezet minket az örökkévalóságba, a dicsoségbe. Terve tökéletes minden ember életére nézve. A sok emberi kudarc és csod oka az, hogy az embert nem érdekli az Isten terve. Idonként érdekli, amikor nagy bajba jut, legtöbbször csak akkor. De alapvetoen a legtöbb embert ez nem érdekli. Mit tervez velem az Isten? S azt hogyan fogja végrehajtani? Hogy ez legyen a legfontosabb egy ember számára, ez sokak életében egyáltalán nem így van.

Mivel Isten ismeri az életünket, ezért O tud egyedül jó tervet készíteni fiataloknak és idoseknek egyaránt. Az elottünk álló szakaszra és a még hátralévo szakaszra egyaránt. Mivel ismeri az életünket, élethelyzetünket, ezért tud jól tervezni, és azt a tervet jól véghezvinni.

A legtöbb élet abba nyomorodik bele, hogy teljesen terv nélküli. Ahogyan éppen esik, puffan, ahogy gondolja valaki, úgy éli az életét. Semmilyen tervszeruség nincsen abban. Pedig Isten készségesen megismerteti bármelyikünkkel azt a tervet, azt a végzést, akaratot, amit O tervezett és végzett felolünk.

Ez a világ olyan rettenetesen kínlódik a tanácstalanságban. Olyan nagyon nagy szüksége van az embernek arra, hogy legyen olyan tanácsosuk, aki jó tanácsokat ad, aki jó válaszokat ad. A legtöbb lelkigondozói beszélgetésnek ez a témája. Hogyan döntsek akkor, ha O azt mondja, és ha azt mondta, akkor én mit mondjak? A legtöbb esetben nyilván konkrét tanácsokat nem lehet, és nem is szabad adni, mert Isten tud igazán jól tanácsolni minket. De olyan világos ez hétrol hétre, hogy a legnagyobb bajunk, a legfobb nyomorúságunk a tanácstalanság és a tétovaság. De hát mitol is lehetnénk bölcsek? Ha az ember magára marad, és Isten nélkül akar döntéseket hozni, annak mindig látszik a szomorú eredménye és következménye. Jézus tehát Csodálatos Tervezo és Csodálatos Vezeto.

Az 1Kor 1-ben azt olvassuk: "Bölcsességül lett nékünk Jézus Krisztus." Istentol igazságul, szentségül és váltságul. O a bölcsesség. Nem valami, hanem élo személy. Jézus a feltámadott, bölcsességül lesz bárkinek.

Jakab azt mondja, hogyha valakinek nincsen bölcsessége, akkor kérje az Istentol, és megadatik néki. A Csodálatos Tanácsos bárkit tanácsol, vezet. Tervet készít bárki életére nézve, s azt meg is mondja, hogyha mi erre kíváncsiak vagyunk, ha hozzá fordulunk, és Ot kérdezzük. Jézus maga a bölcsesség forrása. Azt mondja tehát Jakab, hogy kérje az illeto, és megadatik néki.

A Kolossé levélben azt olvassuk, hogy Jézusban van elrejtve az bölcsesség minden kincse. Ha nekünk kell a kincs, amit Isten elkészített, akkor forduljunk Jézushoz, s kapunk tole bölcsességet. A bölcsesség kincsét.

A 32. Zsoltárban azt olvassuk, hogy szemeivel tanácsol az Isten. Bölccsé teszlek, és megtanítlak az útra, amelyen járnod kell. Rajtad tartom szemem. Vagy más fordítás szerint: szemeimmel tanácsollak téged. A Csodálatos Tanácsos tanácsol. De kell nekünk az O tanácsa? Odafordulunk hozzá? Jézus számunkra Csodálatos Tanácsos? Fontos, amit O akar mondani az O igéjében?

Hogyan is valósul meg ez a gyakorlati életben? Hogyan történik? Azt tanítja a Szentírás, hogy Isten igéje, a Szentlélek vezetése által, és az imádkozás az a csatorna, amin ez folyhat. Az igeolvasás és az igehallgatás. Miközben hallgatom Isten igéjét, vagy kezembe veszem a Szentírást és olvasom, Isten egyegy mondatot, egyegy részt fontossá tehet vagy kiemelhet, vagy akár szó szerint válaszol egy bizonyos kérdésre vagy nehézségre. Aki nem érti Isten vezetését, vagy nem fogja Isten adását, az nyugodtan mondja ezt meg neki. Én szeretnék ebben a kérdésben választ kapni. Az egész életemre nézve csodálatos tanácsot, vezetést kapni. Jézus Krisztus, te megígérted, hogy aki tehozzád megy, azt te semmiképpen el nem küldöd magadtól. Kérlek, tanácsolj engem!

Olyan jó az, hogyha nem csak nehéz helyzetben fordulunk hozzá. Nem csak akkor rimánkodunk, hogy most segíts Istenem, de nagyon, amikor nagy a baj! Isten azt akarja, hogy lelki közösségben éljünk vele, hogy folyamatosan tudjon jó tanácsokat adni, hiszen csak az a jó tanács, amit O ad és O mond nekünk.

Pál is azt mondja, hogy Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? Csodálatos Tanácsos légy szíves, adj tanácsot. És megértette, hogy hova kell mennie. Damaszkusz, Egyenes utca stb. Meg lehet érteni az Isten vezetését. O ezt megígérte. Azután Isten Szentlelke által ad tanácsot vezetést. Azt mondja a Biblia, hogy Isten Lelke, aki meggyozi az embert bun, igazság és ítélet tekintetében. A Lélek, aki meggyoz. Jó, hogyha nem mi akarjuk eldönteni, hogy mi a bun, és mi nem az. Lehet, hogy mi nem tartunk valamit annak, Isten pedig világossá teszi, hogy az az. Vagy valamit mi bunnek tartunk, és kiderül, hogy az Isten szerint mégsem az. Ilyen is lehet. Isten Lelke, aki meggyoz bun, igazság és ítélet tekintetében. Nem az a bun, amit mi annak tartunk, hanem az a bun, amit az Isten annak tart. És erre jó lenne figyelni. Ne mi akarjuk eldönteni, hogy mi a bun és mi nem az. Valamire mi magunktól is rájövünk, hogy ez nem kedves dolog Isten elott, sot utálatos. A hívoben lakó élo Szentlélek az Istent követot mindig arra fogja inspirálni, vezetni, hogy felismerje, mi az Isten akarata. Az O jó, kedves és tökéletes akarata. Aszerint élni ez maga a boldogság forrása, alapja egy ember számára.

A harmadik, imádság által kaphatunk a Csodálatos Tanácsostól vezetést és tanácsot. Az imádkozó ember az imádság csöndjében beszélget az Istennel, és Isten válaszol. Ilyenkor történhet az, hogy az imádkozás végére megértem, hogy valamit ne kérjek, mert azt nem fogja Isten megadni. Erre is való az imádság, hogy megértsük, hogy mit nem akar az Isten, meg arra is természetesen, hogy megértsük, hogy mit akar, meg mit fog majd megadni. Az is ajándék, ha megértjük egy dologra nézve, hogy nem az Isten akarata, hogy ott hagyjuk abba az imádkozást, mert nem fogjuk megkapni. Ez ugyanolyan ajándék, csak mi nem szoktuk annak tartani. Hát az nem vezetés, ha megértjük, hogy valamiért ne imádkozzunk tovább, mert nem kapjuk meg? Az is vezetés, csak nem tudunk örülni, de ez egy másik kérdés. Isten Lelke az, aki az imádság által tanácsol minket. Aki vigasztalást és reménységet ad.

S olyan jó lenne sorba venni csak az elmúlt hét imádságmeghallgatás csodáit, amikor a Csodálatos Tanácsos tanácsolhatott minket. Aki magát megnyitja a mindenható Isten elott, az átéli azt, hogy Isten kegyelmével válaszol. Mi engedjük, hogy O tanácsoljon minket? Kicsoda nekünk Jézus? Csodálatos Tanácsosunk? Komolyan vesszük tanácsait? Aszerint akarunk élni? Úgy cselekszünk? Megértettük és megtettük? A legtöbb szülo nem ezt követeli a gyerekektol? Fiam, érted, amit mondtam? Igen. Akkor miért nem csinálod? Mi megköveteljük, és mi nem csináljuk ugyanezt. Mondja Isten, s úgy teszünk, mintha nem értenénk. Nem kellene ezen változtatni?

Jézus Csodálatos Tanácsos akar lenni. Az embereknek elsosorban nem orvosokra és ügyvédekre van szükségük, meg olcsó bevásárlási lehetoségekre, mindez szükséges, természetesen, hanem Csodálatos Tanácsosra. Arra a Jézusra, aki igazán és jól tud minket tanácsolni.

A második, amirol Ézsaiás beszélt a Messiással kapcsolatban: Eros Isten. Az ember másik nagy baja a gyengeség. Nem bírunk megállni a kísértésben. Legyoz minket egyegy bun. Nem tudunk ellenállni. Gyenge a lelki immunrendszerünk. Könnyen legyurnek bennünket bizonyos dolgok és események. Legyoz minket sokszor mindaz, ami nem kedves az Istennek. Nem tudunk megállni az ütések alatt. Csak tessék egy betegségütésre vagy egy halálütésre gondolni, amikor meghal valaki, akit szerettünk. Nem bírjuk. Nem bírjuk Isten segítsége nélkül. Nincs ero.

Emlékszem valakire, akinek a felesége így ünnepek elott jelentette be, mostantól kezdve elköltözik, befejezte részérol a házasságot. Otthagyta a négyéves fiúgyereket is a papára, s ismeretlen helyre költözött. Akkora ütés volt, hogy az a fiatalember majdnem belepusztult. Neki azonban nem csak akkor volt kapaszkodó az Eros Isten, barát és társ, amikor a társa, aki egyébként ugye huséget fogadott, otthagyta, hanem már korábban is, ezért bírta az ütést. Az Eros Isten, Jézus tud igazán erot adni a megfáradottaknak, a gyászolóknak, a betegeknek. S hányszor láttam már, a haldoklóknak. Aki nem csak ott kezd el, vagy akar elkezdeni kapaszkodni az Eros Istenbe, hanem az Eros Isten már korábban is erot adhatott neki, és így nem statikus, hanem dinamikus emberré tette. Nem egyhelyben állóvá, hanem Isten erejébol és erejével élo emberré. Annak ez az ero hat egészen az utolsó óráig. De erot ad letenni az alkohollal teli poharat is. Erot ad letenni a telefont, és többet nem felvenni. Erot ad abbahagyni egy olyan szerelmi kapcsolatot, ami nem Isten szerint való. Erot ad abbahagyni egy üzleti tevékenységet, ami régen már csalások sorozata. Erot ad beírni a papírra a valós összegeket, legyen az szerzodés vagy nyugta. Az Eros Isten segít. Ad tanácsot, s aztán, amikor megmondta, hogy mi a jó döntés, akkor ad ahhoz erot, hogy azt végre tudjuk hajtani.

Aki az Eros Istenhez fordul, az fog kapni erot. Az dinamikus emberré válik Isten segítségével. Az itt szereplo héber szó pontosan ezt jelenti: eros vagy legerosebb katona. Ez pedig azt jelenti, hogyha Jézus a legerosebb katona a világon, akkor vele senki sem bír. Még a halál sem tudja legyozni, mert a halálnál is erosebb az Eros Isten.

A harmadik üzenet, Jézus a Békesség Fejedelme. Az Ószövetség emberének, a fogságban sínylodött Izráelnek óriási bátorítás volt mindaz, amit Ézsaiás mondott. A békétlenség, nyugtalanság és nyomorúság közepette elhangzik ez a világos beszéd: jön a Messiás, és O a Békesség Fejedelme. A békétlenség helyére békességet ad a szívetekbe.

A legtöbben azt mondják, hogy a béke azt jelenti, amikor nincs háború nemzet és nemzet között; férj és feleség között; gyerek és szülo; tanár és gyerek között. De itt sokkal többrol beszél a Szentírás.

Ézsaiás szavai arról szólnak, hogy ez a békességszerzo, az a Messiás, akirol o beszél, az ezt a békességet az ember szívében hit által csorbítatlanul, fogyatkozás nélkül, folyamatosan fenntartja. Fogyatkozás nélkül, csorbítatlanul, folyamatosan fenntartja. Bármi történik a hívo ember körül, a békesség megmarad belül, mert az Istentol való, a Békesség Fejedelmétol.

Mennyire hiánycikk ez a fajta békesség. Mennyi mindent megadnának az emberek, ha lenne. Nekünk pedig itt, ma reggel kínálja az Isten, a Békesség Fejedelme. Ez nem valami beteges, közönyös állapotot jelent. Semmi és senki nem tudja kibillenteni az ebben az állapotban lévo embert ebbol a közömbösségbol, hanem ez azt jelenti, hogy bízik az élo Istenben, s ezért békessége van. Jézus a békesség forrása. Egyszeruen azért, mert a hívo ember már kibékült az Istennel, s megértette, hogy Isten nem haragszik rá. Békességet ad. Olyan békességet, amely minden értelmet felülhalad.

Elottem van annak az asszonynak az arca, akivel beszélgettem, akinek a férje 56-ban meghalt, s aztán sok hátratétel, üldöztetés és nyomorúság közepette nevelte fel egyedül a fiát, s aztán a fia megnosült, és kirepült otthonról, s maradt megint csak egyedül, önmagával. Olyan jó volt, ahogy elmondta, hogy mégsem volt igazán egyedül, mert o egyszer az életét a Békesség Fejedelmének a kezébe tette, és újra és újra kapott békességet. Akkor is, amikor ez a veszteség érte. Neki az volt, egyébként nyereség, ezt meg is mondta oszintén, hogy a fia olyan kedves feleséget talált, o pedig kedves menyet. De neki mégis csak veszteség volt, hogy a fiát el kellett engedni.

Mindenfajta veszteséget és mindenfajta nyereséget, a nagy nyereséget is, sokszor nagyon nehezen viseli az ember, meg az anyagi jólétet is. Hányan belerokkantak már abba, hogy túl sok pénzük van. Tudok bovölködni, és tudok szukölködni, mert mindenre van erom a Krisztusban - mondja Pál.

Így lehet elhordozni azt, ami másnak talán elhordozhatatlan. Sot boldog békességszerzok lehetünk ott, ahol nincsen békesség. Békekövetté válhat a Krisztusban bízó ember. A Boldog Isten békekövetei ott, ahol nincsen békesség. Van ilyen Jézustól kapott békességünk? Szövetségben élünk a Békesség Fejedelmével? Megbékéltünk már az Istennel? Mert az Isten megbékélt velünk. Isten nem haragszik ránk. Jézusban Isten kibékült velünk. Mi hogy állunk ezzel a kérdéssel? A Jézussal és a Jézusból élo élet az ilyen. Szüntelen békességben zajlik. Érdemes megvizsgálni hát, hogy hova lett a mi békességünk, s hova lett - ha nincsen - a mi boldogságunk? Mi miatt szünetel, vagy múlt el, vagy fogyatékos? Az Istentol való békesség kikezdhetetlen és teljes. Akkor is megmarad, ha nem kapjuk meg azt, amire a szívünk nagyon vágyott.

A Lukács 1, 79. szerint Jézus azért jött, hogy igazgassa az ember lábait a békesség útjára. Nem találunk rá. Nincs rá szívünk, és ezért nincs rá szemünk. S a lábunk ezért nem tud indulni a békesség útjára nem találunk el magunktól. Békességszerzore van szükségünk. Jézus Krisztusra, aki a Békesség Fejedelme.

A tanítványainak azt mondta Jézus: békességet hagyok néktek, az én békességemet. A római levélben ezt olvassuk: Isten Lelkének gondolata békesség és élet. Nem romlást tervezek - mondja egy másik helyen. Élet és békesség. Talán a ketto legfontosabb: élet és békesség. Ha nincs élet, nincs szükség békességre. Ha nincs békesség, mit ér az élet? Ha van Istentol kapott békességünk, akkor gazdag lesz az életünk, és jut belole másoknak is.

A Kolossé 1, 20-ban azt olvassuk: békességet szerzett keresztjének vére által. Jézus kifizette a békességünk árát. Fizetett akkor, amikor otthagyta a mennyei dicsoséget, s eljött a földre, rongyokba pólyálták. Rendes, normális pólya sem volt, csak rongyok, és fizette az árat, amikor szolgált, itt volt közöttünk, s elszenvedte az embereket. S aztán kioltották az életét a keresztfán. Jézus kifizette az árat. Élete árán váltott meg minket.

Azért kaphatunk Istentol békességet, mert Jézus kifizette ennek a díját, a váltságdíját. Békességet és bocsánatot kínál.

A negyedik, amirol beszél Ézsaiás. Örökkévaló Atya. Azt mondja Jézus, hogy én és az Atya egy vagyunk. Idobeli korlátozás nélküli közösséget jelent ez. Én és az Atya egy vagyunk. Aki egy lesz Jézussal, az az Istenhez tartozik. És ez örökkévaló összetartozás, ezt semmi nem választja el. Elkezdodik idelent, és a halál sem szakítja meg. Mi az, ami örökké tart otthon, például? A nap elfogy, sokszor elfogy a türelmünk. Kiürül a hutoszekrény, ami benne van az is elfogy. Elfogy az életünk. Mi az, ami örökké tart? Azt mondja Ézsaiás, hogy a Messiás Örökkévaló Atya. Aki vele köti össze az életét, annak örök élete van. Jelenidoben. Itt, lent, most elkezdodött, s annak nincsen vége. Nincs idobeli korlátja. Végéremehetetlen, nincsen vége.

Az egyetlen, ami örök, az Istenhez tartozó élet. Ez a világ elmúlik, aki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökre. Akarunk örökké élni? A Csodálatos Tanácsos megmondja, hogy hogyan lehetséges. Mi a mi válaszunk erre?

Aki Jézusban hisz, az az örökkévalósághoz köttetett. Azt semmi el nem választja tole.

S még két mondat: Ezt olvassuk a végén: "A Seregek Urának félto szeretete viszi véghez ezt." Ki munkálja mindezt az emberben? Mi munkálja? A félton szereto Isten szeretete, vagyis az Isten szeret minket. Lehet, hogy valakinek ez új. Van, aki már sokszor hallotta. Az Isten szeret téged. Engem is, titeket is, mindnyájunkat. Félton szeret, ezért tud és akar tanácsolni minket. Ezért tud és akar erot adni. Ezért visz minket el a békességre, s ad ha kérünk tole és elfogadunk. Sokszor úgy is ad, hogy nem is kérünk, az O szereteténél fogva. Az Isten félto szeretete muveli azt, hogy mi benne és általa tudunk örökké élni. Hogy tudjunk bízni az O tanácsaiban, hogy egyáltalán hozzá forduljunk, s Ot kérdezzük, hogy elhiggyük azt, hogy O öröktol fogva van, létezik, s az O szeretetének sosincs vége.

Az Eros Isten szeretete viszi véghez mindazt, amirol Ézsaiás beszélt. Nem csodálatos ajándék mindaz, amit ezen az elso adventi vasárnapon elkészített a számunkra Isten? S mond még valamit.

A Jelenések könyvében ezt olvassuk, Jézus mondja ezt a laodíceai gyülekezetnek: "Azt tanácsolom neked, végy tolem tuzben izzított aranyat, hogy meggazdagodj, és fehér ruhát, hogy felöltözz, és ne lássék szégyenletes mezítelenséged; és végy gyógyító írt tolem, hogy bekend a szemed, és láss."

Az utolsó bibliai könyv, s az egyetlen újszövetségi prófétai könyv szintén prófécia. Sot az Eros Tanácsos ott is tanácsol. Azt mondja nekünk személyesen, hogy gyere hozzám, és vegyél tolem. Fehér ruhát, hogy felöltözz, és ne lássék ki mezítelenséged, buneink rútsága, és végy tolem gyógyító írt, hogy bekend a szemed, és láss.

A Csodálatos Tanácsos azt mondja, hogy gyere hozzám, és vegyél tolem. S aki hozzám jön, azt én nem küldöm el. Csodálatos Tanácsos, Eros Isten, Békesség Fejedelme, Örökkévalóság Atyja. Ez a Jézus szól hozzánk.

 


 

Imádkozzunk!

Köszönjük neked, mindenható Istenünk, hogy ezen a délelottön arról beszéltél, amire leginkább szükségünk van. Megvalljuk tanácstalanságunkat, s az emiatt elkövetett buneinket. Isten, légy irgalmas nekünk, bunösöknek!

Urunk, rászorulunk a te erodre, hiszen sokszor lelkileg és testileg is olyan erotlenek tudunk lenni. Olyan könnyen elbukunk a kísértésekben, s annyira nem akarunk ellenállni.

Urunk, megvalljuk neked bunbánattal, hogy a szívünk buneink miatt tele van békétlenséggel. Vádol minket a szívünk, furdal a lelkiismeretünk mindaz miatt, amit szóltunk, cselekedtünk, amit elkövettünk. Köszönjük, hogy nálad van a bocsánat, és toled kaphatunk tiszta, új életet.

Köszönjük, hogy elkészítetted az örökké tartó életet hit által. Bocsásd meg, ha nem hisszük el, hogy ez valóság. Köszönjük, hogyha komolyan vehetjük, ha most is elfogadhattunk néhányan a te kezedbol. Köszönjük, hogy azt mondod, hogy végy tolem, és azután adsz nekünk azt, amire leginkább szükségünk van.

Köszönjük Jézus, hogy önmagadat adtad, hogy eljöttél, megszülettél, s aztán meghaltál értünk. Áldunk és dicsoítünk ezért. Köszönjük, hogy megvannak a mi kéréseink elotted, és ha valamit a te akaratod szerint kértünk, azt már megkaptuk. Áldunk és dicsoítünk ezért. És kérünk, hogy legyél továbbra is Csodálatos Tanácsosunk, Eros Istenünk, Békességünk Fejedelme és Örökkévaló Atyánk!

Ámen.