Alapige: Jn 1,1-14

Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. O kezdetben az Istennél volt. Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be.

Megjelent egy ember, akit Isten küldött, akinek a neve János. O tanúként jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, és hogy mindenki higgyen általa. Nem o volt a világosság, de a világosságról kellett bizonyságot tennie.

Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: O jött el a világba. A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg ot: saját világába jött, és az övéi nem fogadták be ot. Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az o nevében, akik nem vérbol, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentol születtek.

Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az O dicsoségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsoségét, telve kegyelemmel és igazsággal.

Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, olyan nehezen értjük meg, hogy ez az egész világmindenség dicsoít téged. Karácsony éjszakáján az angyali seregek is magasztaltak, és köszönjük, hogy nekünk is megengeded, hogy jöjjünk és imádjuk az Úr Krisztust.

Köszönjük, hogy otthagytad a mennyet, és eljöttél a földre, hogy minket innen bevezethess Isten országába. Könyörülj rajtunk, hogy senki ne legyen közöttünk, aki kimarad ebbol. Hívogass minket most is úgy mindazzal, ami itt elhangzik, hogy meginduljunk és a szívünkben visszhang támadjon, és a te hívásodra igennel tudjunk válaszolni. S ha egyszer már elindultunk a te utadon, hadd tudjunk sokkal bátrabb lépésekkel haladni egyre közelebb tehozzád.

Kérünk, te legyél itt az istentiszteletünkön, adj a szívünkbe figyelmet. Adj nekünk olyan csendet, amiben meghallhatjuk a te szavadat. Hadd legyen a te igéddé mindaz, amit itt most akár a gyerekek, akár én elmondunk. Hadd legyen közös dicsoítésünkké az, amit imádságban vagy énekben közösen mondunk.

Légy itt és foglalkozz velünk. Tisztogass minket, ajándékozz meg minket.

Ámen.

Igehirdetés

Szeretettel köszöntöm a testvéreket ezen a karácsony elotti szokásos családi istentiszteletünkön, amikor a gyülekezet legapróbbjai is közöttünk vannak. Ilyenkor arról az igérol van szó, amirol az o "menetrendjük szerint" beszélnénk a gyermekistentiszteleten. Megpróbáljuk az igehirdetést is úgy mondani, hogy mindenkinek értheto legyen. Ami a kicsiknek értheto, az mindannyiunk számára is befogadható. Megpróbáljuk azt úgy hallgatni mindnyájan, mint Isten hozzánk szóló szavát. Ilyenkor megfelezzük az igehirdetést: az elso felét a gyerekek szokták mondani, a másik felét mondom én. Hallunk néhány verset, egy jelenetet, közösen éneklünk, s utána hangzik a rövid igehirdetés.

* * *

Ha most úgy beszélgetnénk, mint ahogy kisebb csoportban szoktunk, akkor azt kérdezném: Melyik szó fordult elo a legtöbbször ebben a szakaszban? Most az egyszeruség kedvéért megmondom én: világosság. Mindjárt a legelején elhangzik, utána többször, többféle formában. János azt mondja: Jézus születésének a lényege, hogy vele igazi nagy világosság tunt fel ezen a világon. Onélküle sötétben volt a világ, mióta Jézus megszületett, azóta lehet világosságnál is élni.

Mit jelent ez? Mi az, hogy igazi világosság? Azt jelenti, hogy van nem igazi is. Milyen a nem igazi, és milyen az igazi? Hadd mondjam el két emlékemet ezzel kapcsolatban.

Egyszer kirándulni mentünk a pasaréti ifivel. Valaki büszkén vezette a túrát. Már az indulásnál gyanús volt nekem, hogy aki ennyire mindenkinél mindent jobban tud, az el szokta "szúrni" a dolgokat. Így is történt. Délután megállapítottuk: eltévedtünk. Mégis hol lehetünk? Nem tudjuk. Talán a kerekerdo közepében. Elobbutóbb majd csak kijutunk innen - mondta a vezetonk. Ebben bizonyosak voltunk, csak mikor és hova fogunk kijutni, ezt nem tudtuk.

Nem mondom a részleteket, a lényeg, hogy reánk sötétedett. Holdvilág sem volt, koromsötétség azonban igen, és semmit nem láttunk a jelzésekbol a fák derekán, még a fát is csak akkor vettük észre, ha nekimentünk. Mi lesz most?

Valakinek eszébe jutott, hogy egy doboz gyufa van nála. Kiderült, hogy három szál van benne. Az elsot mindjárt eltörte, ahogy gyorsan meg akarta gyújtani, így azt már nem lehetett használni. a másikat azonnal elfújta a szél, s a harmadikra úgy vigyáztunk, hogy annál lássunk valamit, hátha a közelben egy fán jelzés van. Tényleg látott is jelzést, egy vonalat, de kék vagy piros vonal? Ezt kellett volna a legjobban tudnunk, hogy tudjuk az irányt: merre, hova. Azt o nem látta, csak azt, hogy valami volt a fa derekán. Ezzel kifújt a világosságunk.

Mentünk, mendegéltünk, és bizony az éjszakát ott töltöttük. Csak akkor tudtunk tájékozódni, amikor virradni kezdett. (Egyébként gyönyöru napfelkeltét láttunk.) Amikor feljött a nap, akkor már pontosan lehetett látni a jelzéseket is, meg azt, hogy nem ösvényen megyünk, hanem csak úgy… Meg azt is, hogy ott van a közelben egy ösvény, és feltuntek egy településnek a szélso házai is.

Jól emlékszem, milyen az, sötétségben bóklászni, amikor fogalmunk sincs, hol vagyunk, merre megyünk, meddig kell menni. Milyen az a nem igazi világosság, amit egy kis szello is elfúj, s aminél körülbelül lehet látni valamit, de tájékozódni nem lehet nála; s milyen az igazi világosság, amikor feljön a nap, s mindent látunk.

Még egy emlékemet hadd mondjam el. Egyszer így karácsony elott egy barátommal segíteni akartunk egy idos néninek. Egyre többet volt beteg a néni és nem tudott már rendet rakni a helyiségeiben. Néha ki is takarítottunk nála, de az volt az óhaja, hogy a kamrájában tegyünk rendet még az ünnep elott.

Iskolai szünet volt, ráértünk. Amikor kinyitottuk a kamraajtót, elképedtünk azon, hogy ott mi volt. Volt ott krumpli, dió, alma egymás tetején. Egylábú szék, rozsdás bicikli, egy oda betolt talicska. Munkához láttunk. Ablaka nem volt a kamrának, ezért villanyfénynél dolgoztunk. Egyszer csak hirtelen sötét lett. Valószínu áramszünet volt. Majd csak visszajön az áram, de az sokáig nem jött vissza. Úgy voltunk vele, hogy mivel nincs még egy napunk a munkára, dolgozzunk sötétben is. Valamit csinálhatunk, aztán majd csak megjön a világosság. A diót meg a krumplit tapintásra is meg tudjuk különböztetni. Az egyiket jobb oldalra, a másikat bal oldalra dobáljuk. Szétválogatjuk addig is oket. Dolgoztunk a sötétben, még érdekes is volt. Egyszer csak egy nagy puffanás, utána csörömpölés. A puffanás a fejemen volt, ami egy kicsit fájt is, a csörömpölés meg a földön. Mi lehetett ez? Most nem tudjuk megállapítani a sötétben. Válogassuk tovább a diót meg a krumplit.

Egyszerre a barátom megunta és azt mondta: o nem kínlódik így tovább. Szerez valahonnan egy gyertyát, vagy egy zseblámpát. Gyertyája nem volt a néninek, de eszébe jutott, hogy valahol van egy zseblámpa. Abban egy ki tudja hány éves elem volt, ami halványsárga fényt adott. A lámpát lehetett látni, de a lámpánál semmit. Ez volt a nem igazi világosság.

Egyszer csak visszajött az áram. S akkor láttuk: egy lekváros üveg esett le, mert egy polcot csak rátettek a krumplira, mi kiszedtük a krumplit a polc alól, a polc ledolt, és szegény üveg odalett, meg a sapkánk is odalett. A pókháló is beleakadt a lekvárba a sapkánkon, úgyhogy bohócosan néztünk ki. Nem sokat törodtünk ezzel, mert dolgozni mentünk, és be is fejeztük a világosságnál. Ott aztán már mindent a helyére tudtunk tenni.

Azért mondtam el, mert a Biblia arról szól, hogy pontosan ez történt egyszer az egész emberiséggel is, ami ott velünk a kamrában, meg az erdoben.

Isten az embert csodálatos világosságba teremtette, úgy, hogy mindent látott. Látta Istent is. Tudta, hogy kicsoda O, éppen azért bízott benne és szerette. Látták az emberek egymást, éppen ezért nem mentek neki egymásnak, hanem tisztelték egymást és szerették. Látták önmagukat, és nem ismerték félre magukat. Nem gondoltak magukról sem többet, sem kevesebbet. Tudtak tájékozódni az élet kérdéseiben. Ebben a csodálatos világosságban élt az ember az Édenkertben, amikor Isten megteremtette. Egyszer csak hirtelen sötét lett. Megszakadt a vezeték. Elszakadt az ember Istentol akkor, amikor azt mondta: Isten nélkül is tudok élni. Ne szóljon bele a dolgaimba! Majd én, egyedül!

Ez a büszkeségünk a mai napig megmaradt az embernek. Attól kezdve nem látjuk Istent, ezért mondják sokan, hogy nincs is, mert nem látja. Ettol kezdve nem vagyunk tekintettel egymásra. Rengeteg karambol van az emberek között. Összeütközünk, nekiesünk egymásnak. Az ünnep elotti idegességben ez tipikus. A legtöbb családban ez nap mint nap elofordul.

Ettol kezdve nem látjuk a feladatainkat. Nem tudjuk, mi végre lennénk itt. Azt hisszük nekünk kell a világot megváltani vagy nekünk kell itt uralkodni, holott az Isten feladata lenne. Sokszor még a láthatókat sem látjuk, nem beszélve a láthatatlanokról, Isten csodálatos ígéreteirol.

Sötét lett a világon.

Aztán keresgéltünk gyufát a zsebünkben, hátha valami világosságot tudunk csiholni. Jöttek a bölcs emberek, s csakugyan rendkívül okos gondolataik voltak, hogy az észnek a lámpásánál majd tájékozódunk. Jöttek kifinomult idegrendszeru muvészek, akik a szépet, a jót akarták felmutatni és kiábrázolni. Alakultak különbözo vallások, de hiába kerestük Istent, nem tudtuk megtalálni. A szíve mélyén mindenki sejtette, hogy O lenne a világosság, az igazi, Ot veszítettük el, s mi csak ilyen nem igazi pilácsoknál próbálunk tapogatózni, de sehogy sem tudtunk visszatalálni Istenhez.

Akkor döntött Isten úgy, hogy visszaadja nekünk a világosságot. Ez történt karácsonykor. Az igazi világosság megjelent Jézus Krisztusban. Aki Jézus közelébe kerül, az azóta is tapasztalja: egyszerre látni kezdi Istent. Nem kell neki bizonygatni: de, igenis van Isten, higgyél benne. O tudja, hiszi és tapasztalja. Megtanult beszélgetni Istennel az imádságban. Megtanulja érteni Istent a Bibliát olvasva, az igehirdetést hallgatva. Egyszerre észreveszik az ilyen hitre jutott emberek a másikat. Nem megy neki. Elkezdi szeretni. Egyszerre meglátják a feladataikat, mit lehetne segíteni valakinek, és teszik ezt szívesen, pedig korábban ez nem volt jellemzo rájuk. Tudunk tájékozódni az élet nagy kérdéseiben. Még abban a világban is, amit nem látunk, a láthatatlan világ is megnyílik az ilyen ember elott. Megismerjük Isten szeretetét és az ilyen emberek kezdik látni a buneiket.

Amikor az Úr Jézus Zákeus házába bement, akkor Zákeusnak feltunt valami, amit addig nem vett észre, pedig addig is észre vehette volna. Azt, hogy mennyi lopott pénz van ott. Egyszerre szabadulni akart tole és visszaadni azoknak, akiktol ellopta. Addig hiába bizonygatták volna: Zákeus, ejnye, ejnye, ez nem szép dolog, mások pénzét elvenni és itthon tartani. Akkor azonban fájni kezdett neki, mert világosságba került az élete.

Még egy olyan pogány ember is, mint a római katonatiszt, Jézus keresztjénél a Golgotán, egyszerre világosságot lát, és azt mondja: bizony, aki itt meghalt, Isten Fia volt. Honnan vette? Világosság támadt Jézus körül. Jézus hozta el azt az igazi világosságot, aminél megismerhetjük Istent, megismerhetjük önmagunkat, észrevehetjük a másik embert, megláthatjuk a feladatainkat, szolgálatainkat. Egészen mássá válik az életünk.

Sot, a nagy csoda az szokott lenni ilyenkor, hogy aki mindezt látni kezdi, mert világosságba került, az egyszer csak maga is elkezd világítani. Jézus Krisztus közelében fényt fog az életünk, és elkezdünk világítani.

Hogy kell ezt érteni? Elmondom egy kisfiúnak a történetét, akinek az élete azt is mutatta nekem: milyen az, ha világosságba kerül valaki, és hogyan történik, hogy elkezd világítani? Nem sokkal idosebb volt, mint itt a legtöbben most közületek, s élte a maga életét úgy, mint mindenki más. Elég sok gondot okozott otthon a szüleinek, foleg azzal, hogy sokat piszkálta az öccsét. Sokféle módon bántotta.

Történt egyszer, hogy ez a fiú, aki egyébként rendszeresen járt abba a gyülekezetbe, ahol laktak, a gyermekIstentiszteletekre, az egyik istentiszteleten odafigyelt. Úgy érezte, hogy amit ott mondtak, az elejétol a végéig róla szólt. O tényleg olyan, de nem akar ilyen maradni, s erre még sose gondolt, hogy az Úr Jézus éppen a bunösöket szereti a legjobban, és megbocsátja a buneiket. Ez a kisfiú akkor ott behívta a szívébe az Úr Jézust. O maga sem tudta, ez mivel fog járni. A család vette észre. Valahogy mássá lett - így mondta a mamája. Nem bántotta az öccsét, hanem rendszeresen segített neki. A fiú jó matekos volt, az öcsinek pedig gyengébben ment. Természetesnek tartotta, hogy amiben csak lehet, segít neki. Természetesnek tartotta, hogy segít a szüloknek is. Fiú létére többször elmosogatott a mamája helyett. Nem rendszeresen, de többször, régebben soha. Sok minden más is megváltozott.

Egyszer így karácsony elott mentek haza a templomból, és feltunt ennek a gyereknek, hogy milyen piszkos a lépcsoház. Addig sose tunt fel. Hallotta, hogy szidják a házfelügyelo nénit, hogy nem mossa fel elég gyakran, de ot ez nem érdekelte, ez nem az o ügye. Most észrevette: tényleg milyen piszkos. Otthon is nagytakarítás volt. Felmossa o ezt. Ez teljesen új gondolat volt a számára, de nem spekulált sokat. Vett egy vödör melegvizet, szórt egy kis mosószert bele. Elkérte a mamától a felmosó rongyot, és elkezdte fent a felso emeleten, és haladt lefelé a lépcsokön.

Amikor már alulra ért, meghallotta a házfelügyelo néni a zörgést a lépcsoházban. Ki az? Mit csinálsz ott? Megszeppenve mondta, hogy felmosta a lépcsoházat. A néni ráförmedt: miért, nem is kérdeztél engem… Nem tudom ezt megfizetni neked. Ettol meglepodött a kisfiú, mert ilyen eszébe sem jutott. Mondta: nem azért csináltam. Miért csináltad akkor? Örömöt akartam szerezni a néninek - mondta. A házfelügyelo néni közelebb ment, és a kisfiú nem látta, hogy könnybe lábadt a szeme. Neki senki sem akart örömöt szerezni. Hosszú ido óta ilyet o nem hallott, hogy valaki örömöt akar neki szerezni. Sem a családtagjai, sem a ház lakói. Megkérdezte: hol tanultad ezt? A fiú meg hirtelen azt mondta: a templomban. Templomban? Mehetnek oda felnottek is, nemcsak gyerekek? Mehetnek.

Karácsonykor egymás mellett ült a templomban a házfelügyelo néni és ez a kisfiú. Attól kezdve minden vasárnap ott ült a néni. Eljött egy nap, amikor o is, ugyanúgy, mint ez a fiú korábban, behívta a szívébe az Úr Jézust.

Nemcsak ennek a fiúnak az élete került világosságba és látta meg a buneit, a másik embert, az ot szereto Istent, hanem egyszer csak kiderült: világítani kezd. Vagyis mutatja a Jézushoz vezeto utat másnak is. Nem úgy, hogy prédikált, hanem úgy, hogy felmosta a lépcsoházat és csak ennyit mondott zavarában ott, hogy örömöt akartam szerezni a néninek. Ez azonban igehirdetéssé vált, mert ezeken a szavakon keresztül valami jézusi érkezett meg a nénihez. Az Úr Jézus tud így szeretni mindenkit: személyválogatás nélkül, feltétel nélkül. Egy templomba nem járót is. Jézus szeretete sugárzott keresztül rajta.

Ez így történik ám mindannyiunkkal. Gyerekek és felnottek erre egyaránt alkalmasakká válhatnak. Eloször világosságba kerül az életünk, amikor Jézust megismerjük, mert az igazi világosság megvilágosít minden embert - ahogy olvastuk. Aztán világítani kezd az életünk, mert az igazi világosság rajtunk keresztül is továbbhalad másokhoz.

A Biblia azt mondja, és ez a világ szomorúan ezt bizonyítja, hogy Jézus nélkül az emberiség sötétségben él. A karácsonyi evangélium azonban úgy szól: Jézusban az igazi világosság jelent meg. Jó lenne, ha mindnyájan ilyen világosságba került életu emberekké válnánk, akik aztán elkezdünk világítani is a családban, a házban, az iskolában. Mindenütt, ahol csak megfordulunk.

Nem tudom, feltunt-e nektek, hogy tegnapelott volt legrövidebb a nappal és leghosszabb az éjszaka? Attól kezdve egyre noni fog a világosság, és egyre rövidebb lesz a sötétség egészen nyárig. Jó lenne, ha mától kezdve none a világosság az életünkben, és egyre inkább fogyna a sötétség. A sötét gondolataink, a sötét indulataink, a sötét szavaink megszunnének, és Jézus Krisztus növekedne bennünk, ami azt jelenti, hogy a világosság növekedhetne bennünk. Mert aki Jézus nélkül sötétségben éli le az életét, az ebben az örök sötétségben, a kárhozatban fogja eltölteni az örökkévalóságot. Aki Jézus világosságába kerül itt, és az O világosságában jár, az majd a teljes mennyei fényességben tölti el az örökkévalóságot. Itt sem mindegy, hogy sötétben tapogatózunk, vagy világosságban járunk. Az meg végképp nem mindegy, hogy mi lesz az örökkévalóságban.

Isten nagy szeretete, hogy karácsonykor nekünk ajándékozta az igazi világosságot. Az igazi világosság pedig megvilágosít minden embert.

Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, bevalljuk, hogy sokszor mi is sötétségben érezzük magunkat. Nehezen tudunk eldönteni dolgokat, nem tudjuk, merre vezet a helyes út. Néha meg azért rohanunk egymásnak, mert nincs világosságunk, csak a bennünk levo sötétség árad ki, ezt vetítjük rá egymásra is.

Köszönjük, hogy te vagy az igazi világosság. Köszönjük, hogy odaléphetünk a te közeledbe mindnyájan. Valahányszor a rólad szóló igehirdetést halljuk, a Bibliát olvassuk, imádságban eléd leborulunk, mindig világosságba kerülhet az életünk. Szeretnénk ott maradni állandóan, világosságban járni és szeretnénk akarva és akaratlanul is világítani másoknak.

Végezd el ezt a te munkádat kegyelmesen mindnyájunk életében. Ajándékozz mindnyájunknak csendes, békés, rád figyelo, neked hálás karácsonyt.