Isten válasza
Alapige: Habakukk 1, 24; 2,4
„Meddig kell még kiáltanom, Uram, miért nem hallgatsz meg? Kiáltok hozzád az erőszak miatt, de nem segítesz! Miért kell látnom a romlottságot, és néznem a nyomorúságot? Erőszak és önkény van szemem előtt. Folyik a per, és viszály támad. Azért nem érvényesül a törvény, nem hoznak soha igaz ítéletet, mert a bűnös kijátssza az igazat: ezért hoznak igazságtalan ítéletet."
„Az elbizakodott ember nem őszinte lelkű, de az igaz ember a hite által él.”
Imádkozzunk!
Köszönjük, mindenható Istenünk, hogy arra indítasz minket, hogy keressünk nálad, kérdezzünk téged, zörgessünk nálad, és akkor te tudsz és akarsz válaszolni nekünk.
Köszönjük, Urunk, hogy olyan sok imádságunkat meghallgattál már. Olyan sokszor átéltük azt a csodát, hogy miközben előtted panaszkodtunk vagy kiöntöttük a szívünket, kértünk vagy benned reménykedve eléd jöttünk, mielőtt megszólaltunk volna, te már megadtad a választ.
Áldunk és dicsőítünk Urunk azért a csodáért, hogy eljöttél hozzánk, értünk, miattunk és helyettünk, és odaadtad önmagadat karácsony éjszakáján, s aztán nagypénteken, hogy nekünk el nem múló, örök életünk lehessen általad.
Köszönjük, hogyha buzgón zörgetünk nálad, hogyha eléd hozzuk a mi szívünk állapotát, akkor számíthatunk arra, hogy te megkönyörülsz rajtunk, megnyitod a te igédet, meghallgatod a mi kérésünket, és azt adod meg, ami szerinted a legjobb a számunkra. Kérünk, így szólj most a te igéd által, hogy az élő és ható legyen, és egészen a szívünk mélyéig hatoljon, és elvégezze azt, amit te elterveztél!
Ámen.
Igehirdetés
A Holt-tenger mellett találtak olyan bibliai tekercseket is, amelyek a Habakukk könyvét tartalmazták. A Krisztus előttről fennmaradt kb. száz kézirat — néhány eltéréstől eltekintve — pontosan megegyezik azokkal a Habakukk kéziratokkal, amelyeket korábban vagy későbben találtak. Így ez a kézirat is igazolja egyrészt a könyv hitelességét, másrészt pedig más bibliai könyvek hitelességét is, hiszen azokkal hasonló volt a helyzet.
Valószínű, ugyanaz a kumráni közösség másolhatta ezt az iratot is, mint a Biblia többi könyvét, amelyet ott más tekercsekkel együtt megtaláltak. Magáról Habakukkról, a prófétáról és nevének jelentéséről nem sokat tudunk. Nagyon kevés maradt fent róla. A neve azt jelentheti, két fordítás is lehetséges, mint mikor valaki összeteszi a kezét akár imádság céljából, vagy amikor valakit az Isten átkarol. A legtöbb írásmagyarázó inkább afelé hajlik, hogy a szülők valószínű azért nevezhették el így Habakukkot, amikor megszületett, mert Isten megkönyörült rajtuk, átkarolta őket az Ő szeretetével, és ajándékba adta ezt a gyermeket. Sőt, még az is kiderül róla, hogy zeneértő ember volt (a 3. fejezetben néhány halvány utalást találunk erre nézve). Valószínűleg, hogy Manassé és Ámon király idejében élt és szolgált, de ezekről a királyokról semmi jót nem olvasunk. A 2Krón 30-ban ezt olvassuk: „Gonoszul cselekedett az Úr színe előtt a pogányok utálatossága szerint." A 2Kir 21-ben pedig ezt olvassuk: „Manassé nagyon sok ártatlan vért is ontott ki, úgy hogy Jeruzsálem min-denfelől megtelt vele, azon vétkén kívül, amely-lyel vétekbe vitte Júdát, gonoszul cselekedvén az Úr színe előtt.” Fiáról Ámonról pedig hasonlót ír a Szentírás. Ennyit mond róla a 2 Kir.-ban „Tökéletesen azon az úton járt, amelyen apja." Lehet valaki a gonoszságban is tökéletes eszerint.
Nem véletlenül tárul a könyv olvasóinak szeme elé a külső és a belső veszedelem. A belső veszedelem az volt, hogy Izráel népe elhajlott az Úrtól a szívében. Ott hagyta lelkileg az ő Istenét, kívülről pedig a hatalmas babilóniai sereg készült lerohanni Izráel kicsiny népét, és elpusztítani az országot.
Elhajlás belül a szívben Isten igéjétől, már nem hallgatták olyan őszinte szívvel, nem jelentett nekik semmit sem, nem igazodtak többé ahhoz, s ugyanakkor a külső veszedelem is fenyeget. Hatalmas hadsereg készül támadni.
Nem sokat lehet hozzáfűzni ahhoz, amit erről a korról olvasunk. De, ha egy kicsit jobban belegondolunk mindabba, amit itt Manssé, Ámon vagy Habakukk koráról olvasunk, akkor azt is mondhatjuk: mikor volt ez máshogyan? A legtöbb korban ez volt a jellemző, hogy növekedett a gonoszság, az istentelenség, nőtt az erőszak és a kegyetlenkedés.
Nagyon sokszor előfordul tehát az, hogy egy olyan kor kerül a szemünk elé, amely istentelen, erőszakos, gyűlölettel és gyilkosságokkal teli. Izráel életében azonban mindig sokkal többet jelentett, amikor ők elhajoltak Istentől. Azt jelentette, hogy megszegték a szö-vetséget, magukra maradtak, és többé nem szá-míthattak Isten segítségére. Félretették Isten pa-rancsolatait, akaratával többé nem törődtek. Amikor egy hívő közösség, egy nép vagy egy hívő ember ezt megteszi, akkor csak saját magára számíthat, és abból soha nem jött még ki semmi jó sem. Ahol Isten parancsolatait félreteszik, ahol a végén már senki nem tudja, hogy mi a jó és mi a rossz, mert nem tudnak többé különbséget tenni az Isten szerint való és az Isten ellenére való között, ott iszonyatos ütemben, gyorsulással sötétedik meg egy nép vagy egy nemzet.
Viszont nagyon sokan törekedtek akkor is, meg manapság is arra, hogy minél rosszabb legyen, mert nekik annál jobb. Minél sötétebb egy nemzet, minél kevésbé tud különbséget tenni az Isten szerint való jó és rossz között, ez annál jobb azoknak, akik ezt akarják.
Luther az egész kérdésről a következőt mondta: „Ahol Isten igéjét nem hirdetik, ott el-vadulnak az emberek." Sok vonatkozásban tény-leg ezt lehet látni. Vagy, ha a Szentírást megnézzük: ahol istenfélő és istenhívő király volt, vagy amikor az volt, ott lelkileg és gazdaságilag is, anyagilag is elkezdett épülni és gyarapodni az ország.
Mi az, amit először észre vehetünk a próféta könyvének olvasása közben? Először is arról hallunk, olvasunk itt, hogy nagyon kétségbe ejti őt Izráel népének az állapota: az a lelki tudatlanság és sötétség, az a gonoszság és egyre sokasodó erőszak, amely ott, akkor jellemző volt az országra. Megdöbbenti és szána-lommal tölti el Izráel népének, az Isten népé-nek a lelki állapota. Hogyan lehetett ilyen mély-re süllyedni, hogy többé nem törődnek már Isten törvényével. Szavai egyértelműen erről az aggo-dalomról és megdöbbenésről beszélnek, s ezzel kezdi: „Meddig kell még kiáltanom, Uram, miért nem hallgatsz meg? … Miért kell látnom a romlottságot, és néznem a nyomorúságot?” Valóban szomorú az emberek sorsa ebben az időben. Még az igaz emberre is rávetődik a hamisság árnyéka. Már annak sem hisznek a többiek, aki őszinte, becsületes, tiszta gondolkodású és tiszta életű, mert magukban azt mond-ják, ha én így szoktam cselekedni, akkor biztos, hogy ő is úgy szokott tenni és cselekedni.
A hívő ember számára is kísértést jelent vagy jelenthet, amikor a környezetében látja a sötétséget, látja azt, hogy mindenkit meg lehet vesztegetni, a korrupciót. Látja azt, hogy nincs ember, aki tiszta kezű és tiszta szívű lenne, vagy nagyon kevés van. Az a legerősebb, aki az ököl jogán érvényesíti az akaratát. Egyre inkább az erőszak dúl. Egyre inkább az erőszakoskodót dicsérik. Legutóbb nálunk is ez történt. Egy kegyetlen és irgalmatlan bankrabló volt a hős, legalább is az újságok, a televízió meg a rádió szerint. A rablóból, aki majd-nem rablógyilkos lett, csináljunk hőst. Ez a mai, mostani kor sem különb annál, amelyben Ha-bakukk élt. Lehetne tehát akár a mi korunk le-írása is, amiről itt olvasunk.
Nem régen mondta el valaki, aki az üzleti életbe tevékenykedik: „Értsd meg, ha nem dugok a zsebébe egy viszonylag nagy összeget, akkor nem én fogom a tendert megnyerni.” Ez két dolgot mutat. Vannak megvesztegethetők, és azt is mutatja, hogy a tenderek sorsa hogyan szokott eldőlni. Sok mindent leleplez egy ilyen mondat. És még azt is hozzátette, hogyha ezt nem teszem, és nem kapok megrendelést, akkor csökken az üzletmenet, a forgalom. Ez azt jelenti, hogy embereket kell elbocsátanom, családfők kenyér nélkül maradnak, s végül teljesen tönkremegyek. Az ő szemszögéből nézve biztos hogy sok igazság van benne. És ne is várjunk a legtöbb esetben nem hívő emberektől olyan vislekedést, amely csak hívő em-berre jellemző. Nem abban bízik, hogy meny-nyi összeget dugtam a zsebébe, hanem abban az Istenben, aki e nélkül is el tudja intézni, hogy valaki megnyerjen egy pályázatot. S tény-leg így van ebben a világban, hogy egyik húzza maga után a másikat. Én adok neked, te jut-tatsz nekem, mind a ketten adunk valakinek valamit, hogy aztán mind a ketten, sőt azzal együtt mind a hárman jól járjunk. De azért ezt is meg kell ám fizetni valakinek, valahol.
Vannak korszakok, amikor a világ gonoszsága kérlelhetetlenül és egyre nyersebb módon a maga mezítelen sötétségében lepleződik le. Mit tegyen ilyenkor egy hívő ember? Beszáll ő is az üzletbe? Ilyen a világ, azonosulni kell. Még az állatok világában is az van, ame-lyik állat nem veszi fel a környezet színét, azt elejtik, megölik. Habakukk azt tette, hogy minél nagyobb volt a nyomorúság, annál inkább kiáltott az Istenhez.
És mi történt? Várja a választ. Válasz pedig nincs. Ha egy kicsit jobban, mélyebben elolvassuk a szöveget, minél inkább kiált, odafönt annál nagyobb a csönd. Tényleg ilyen az Isten? Minél nagyobb a nyomorúság, annál ke-vésbé válaszol, és annál inkább hallgat?
A becsületes emberek számára a világ kegyetlen igazságai nagy kísértést is jelenthetnek. Nagyon sok ember — különösen mostanában — vált emiatt keserű szívűvé, hogy látja, hogy a becsületes embernek nincs talaja, nem tud megélni, nem tud megmaradni. Ha nem azonosul, akkor valahol egy idő után kívül találja magát körökön, sokszor a munkahelyen kívül, vagy akár még az országból is el kell mennie.
Kiált a hívő ember Istenhez, kiált Haba-kukk, és azt olvassuk, hogy nincsen válasz. Miért hallgatsz? Kiáltok hozzád, de nem segítesz. Lehet ilyeneket mondani Istennek? A Bib-lia azt mondja, hogy igen. Miért? Mert Haba-kukk Istennel beszéli meg. Nem a szomszédba ment át, s a másik prófétának mondja el: Testvér, milyen az Isten? Kiáltok hozzá, és nem válaszol. Habakukk próféta az Istennek mond-ja el azt, ami a szívében van. Látja a világ igazságtalanságait, látja azt a rettenetes helyzetet, és Istennek panaszkodik. Végül is vagy az a lehetősége van egy embernek, hogy a világmindenség Urához, az igazságos Istenhez fordul, vagy anarchista, forradalmár lesz. Általában — nem mindig, de a legtöbb esetben — a forradalmakat tisztességes és becsületes emberek indították el, robbantották ki, mert nem bírta már a lelkük nézni folyamatosan, ami a világban vagy abban az országban történt. Az egy másik kérdés, hogy egy forradalom igazán soha nem old meg semmit sem. A forradalom rengeteg véráldozattal jár. Lehet, hogy valamit elérnek a forradalom során azok, akik azt kirobbantották, de tudjuk, hogy mindenfajta fegyveres felkelés csak újabb és újabb igazságtalanságokat hoz magával.
Az anarchisták pusztítani akarják ezt a nyomorult, sötét és gonosz világot, de hát a pusztításuk során abban az értelemben, akik nem tehetnek erről, ártatlan életeket is kiolthatnak.
Egy valamit nem akarnak tudni és nem tud-nak, hogy az Isten nélküli világ egyszerűen nem lehet más, csak sötét és igazságtalan. Bár-milyen jelszavakat is hangoztatnak a különböző felkelések és forradalmak, a végén mindegyik ország a forradalom után is, szinte lelki értelemben ugyanoda jut el, az Isten nélküli sötétség, gyűlölet és erőszakosság marad.
Álljuk meg ott egy kicsit, hogy a hívők ki-áltanak Istenhez, és Isten hallgat. Ezekben a hetekben a legtöbb keresztyén közösség imahetet vagy imaalkalmakat tart, és ezen kiáltanak ezért a világért, kiáltanak a nem hívő emberkért, a hitetlen világért, és kiáltanak a keresztyénekért, a hívő emberekért is. Hogy lehetséges az, hogy hívők, Istenben hívő emberek kiáltanak, és Isten mégis hallgat? Minden imádkozó ember számára ismert az, hogy Istenhez kiált, és nem történik láthatólag és azon-nal semmi sem. Azt hiszi sokszor az imádkozó ember, most olyan szívhez szólóan mondtam el Istennek, hát, ezért csak meghallgat, de nem jön semmilyen válasz. Csönd van, és nem értik, és nem értjük sokszor, hogy miért teszi ezt velünk Isten? Kiáltunk, és nem válaszol. Csak egy idő, egy bizonyos idő eltelte után jön Istentől valamiféle válasz. Miért bánik így Isten azokkal, akiket szeret, és akik szeretik Őt? Miért várakoztatja azokat, akik kiáltanak, hiszen nagy szükségben vannak, nagy ínségben? „Meddig kell még kiáltanom, Uram?" — mond-ja a próféta. Miért nem hallgatsz meg? Kiáltok hozzád az erőszak miatt, de nem segítesz. Nem tudjuk mióta kiáltott Habakukk. Nyilván nem egy órája vagy nem tíz perccel azelőtt kezdte. Lehet, hogy heteken, hónapokon át kiáltott Istenhez. Miért bánik időnként így Isten az övéivel? Egyszerűen azért, mert szereti az övéit. Mert Isten minden alkalommal úgy dönt, hogy többet vagy mást akar adni, mint amit kérünk. Egyszerűen azt akarja nekünk adni, ami szerinte a legjobb a számunkra. Úgy dönt Isten, hogy várakoztat abban, amit kértünk tőle. És a maga idejében, amikor Isten órája eljön, majd azt adja meg a számunkra, ami a legjobb, ami az Ő tervébe tökéletesen illeszkedik, amiről előbb utóbb, ha megkaptuk, magunk is belátjuk majd: Uram szégyellem magam, pirul az arcom, de megint csak neked volt igazad. Többen, sokan átéltük ennek a valóságát és igazságát, hogy Isten soha nem téved. Amikor hallgatott vagy hallgat, ha még nincsen válasz, ez nem azt jelenti, hogy sosem lesz. Amikor eljön Isten órája, jön a válasz is. Nem azt jelenti tehát a várakoztatás, hogy nem akar meg-hallgatni minket.
Egyszer nekem nagyon sokat jelentett az a biztatás, amikor hosszú évek óta vittem valamit Isten elé, de tulajdonképpen soha nem mondott rá semmit. Azt sem mondta, hogy igen, azt sem mondta, hogy nem. Pár év után egyszer jött elém az a bibliai igevers, hogy az ügy az Úr előtt van, és te Őt várod. Akkor tudta Isten már, hogy tovább nem bírom, hogy nincsen válasz. Azt mondta, hogy az ügy Ő előtte van, és én Őt várom. Ha előtte van, és én Őt várom, akkor ez a kérdés már eldőlt. Én nem ismerem a választ, a megoldást, nem tudom mit fog tenni Isten, de az ügy ő előtte van, és én Őrá várok, akkor nyugodtan aludjak, forduljak a másik oldalamra, majd valamikor megadja a választ és a megoldást. Meg is történt. Megint csak eltelt jó pár év, de meg-jött a válasz, és úgy jött meg, hogy azt meg lehetett érteni, és nyilvánvaló volt, hogy az a válasz az Istentől való. Ugyanis, Isten nem csak adni akar nekünk, hanem, amikor úgy látja, hogy arra van szükség, akkor csodát is akar tenni. Egyszerűen azért, hogy újra és újra nyíl-vánvalóvá váljék mindenki számára, hogy Ő nem csak ezen az emberi területen, Ő nem csak horizontálisan tud cselekedni, hanem Ő valóban mennyei erőket tud adni erre a földre. Min-dent nekünk adhat, ha mi hiszünk benne, Krisz-tussal együtt, nélküle nem.
S néha a várakoztatás azért is van, mert szeretné, ha meglátnánk, hogy milyen gyenge lábakon áll a mi hitünk, mennyire törékeny, és sokszor mennyire felszínes. Ezt leginkább az imameghallgatás kérdésében láthatjuk meg, amikor hallgat az Isten, amikor valamit elmon-dunk neki, s azt gondoljuk, hogy öt, tíz percen belül, vagy még aznap legalább az esti imád-ság idején megértjük, de nem értünk meg semmit sem. Csönd van és némaság, mintha nem is lenne Isten, nincsen válasz. Rövid idő alatt megrendül a bizalmunk. Legkevésbé a bizonytalanságot tűrjük. Legjobban az nyomorít meg minket lelkileg.
Meddig várjak? — mondja Habakukk. Mi-ért nem válaszolsz? Kiáltok hozzád, de nem segítesz! Milyen kemény vádak ezek? S majd látni fogjuk, semmi nem volt igaz ebből. Isten nem olyan, hogyha mi hozzá fordulunk, akkor nem válaszol, de időnként olyan, hogy várakoztat minket.
Azért Habakukk mégsem lázadt föl. Ő szerette annyira az ő Urát, hogy tudta: ha hozzá kiált, Isten a maga idejében majd válaszolni fog. Nem fordult Isten ellen. Az Isten iskolájában Habakukk próféta már megtanulta, hogy minden akkor a legjobb, amikor azt Isten adja és küldi. Mit mond Habakukk? Azt mondja, hogy én mégis melletted maradok, Uram, kitartok melletted. Micsoda hűség? Irigylésre méltó, nem? Bár mi tudnánk a legtöbbször így viselkedni. Uram, nem baj, ha nem adod meg. Legyen, ahogy te akarod, de tényleg az legyen. Én akkor is kitartok melletted. Ez valóban iskola. Ebben lehet följebb lépni, előrébb jutni. Bármit tesz az Isten — ahogy ezt Jób mondja. Asszony — mondja a feleségének, aki azt a kedves tanácsot adja szerető feleségként, hogy átkozd meg az Istent, és legyél öngyilkos. Micsoda hitvesi tanács? De Jób azt mond-ja: „Bolond vagy asszony, hát ha a jót elvettük Istentől, a rosszat ne vegyük el?” Azt olvassuk, hogy ebben sem vétkezett Jób az Isten ellen. Azért ide el kell jutni ám, meg ide el lehet jutni. Ez nem megy csak úgy magától, hanem abból fakad, hogy nekem jó, hűséges, tiszta a kapcsolatom, a lelki közösségem a min-denható Istennel. Az ennek a gyökere, hogy ezt ki tudom mondani, hogy én mégis melletted maradok, Uram. Kitartok melletted. És aztán az történik, ami minden Istenhez forduló emberrel megtörténik — ha imádkozó ember —, hogy Isten válaszol. Micsoda élmény, milyen fantasztikus dolog, amikor megértjük: ezt, most Isten mondta. Nem kell azt bizonygatni. Itt, belül a szívben teljesen nyilvánvaló, ez nem félreértés, nem belemagyarázás, ez az Isten válasza, mert Isten mellékeli a bizonyosságot is ahhoz, ami az Ő válasza. Sokszor a békétlenség, a bizonytalanság pont azért van, mert nem egyszer magunknak gyártunk válaszokat. Mivel Istentől nem kaptunk semmit, s elég sok idő eltelt, forgatja az ember a Bibliát elölről hátra, hátulról előre, aztán talál benne választ. Azért a gonosztól is lehetnek ám igék, azt sose felejtsük el! Ő is ismeri a Szentírást. Jobb megvárni, amíg az Isten válaszol.
A könyv elején Habakukk kétségbeejtő ál-lapotáról olvasunk, aztán pedig arról, hogy Isten mit válaszol az imádkozó prófétának.
Mire tanít minket még a próféta? Arra, hogy nem szabad abbahagyni a könyörgést. Ez nem azt jelenti testvérek, hogy egyre sírósabbá váljék a hangunk. Mert minél inkább könyörgőre vesszük, annál inkább rá tudjuk venni arra Istent, hogy hallgasson meg. Ezt a pogányok teszik. Véresre vagdalják magukat vagy a ruhá-jukat, hogy rávegyék arra az istenüket, hogy meghallgassa őket. Rájuk nézve is látja, hogy mennyi seb van rajtuk, csak megindul, és meg-hallgatja őket. Aki így szokott imádkozni az jó ha tudja, hogy teljesen pogány gondolkodás-mód. Ilyenről nem beszél a Szentírás. Ez nem imádkozás, ez zsarolás. Istent pedig nem lehet zsarolni sem síró hanggal, sem fogadalmakkal, sem felajánlásokkal. Isten független Úr. Úgy és akkor hallgatja meg azt, aki hozzá kiált, ahogyan és amikor ezt Ő akarja, mert ez a legjobb a számunkra, mert akkor azt kapjuk — újra megismétlem —, ami az Isten szerint a legjobb a számunkra, amit Ő nekünk szánt.
Ha viszont valaki így folyamatosan — ahogy Habakukk tette — beszélget az Istennel, feltárja előtte a szívét, kiborítja elé, ami benne van, az viszont számíthat arra, hogy az Isten válaszol. Méghozzá úgy, hogy megérti Isten válaszát. Mi, nyomorult por és hamu emberek megértjük a mindenható, hatalmas Isten válaszát, mert Ő gondoskodik erről.
Habakukk Istent kérdezte, tőle várta a választ. Egy kicsit olyan helyzetben volt, mint Nóé a bárkában. Nóé a bárkában hallotta a haldoklók sikoltásait, ahogy az emberek tömegei belefulladtak az egyre nagyobb vízbe. Biz-tos vagyok benne, hogy Nóé imádkozott. Hogyan? Olyan csodálatos gondoskodása volt az Istennek, hogy egyetlen ablak volt a bárkán, fölfelé. Habakukk látja s tapasztalja az erőszakoskodást, az árulást, az elpártolást, a hitetlenséget — még Isten népe részéről is — maga körül. Ő benn a szobájában, mint a bárkában Nóé, imádkozik. Egyetlen egy lehetősége maradt Habakukknak, fölfelé, kiáltani az Istenhez. És addig kiált — de ez újra mondom, nem zsarolás, meg nem azt jelenti, hogy rá akarom venni valamire az Istent —, amíg átéli azt a csodát, hogy Isten meghallgatja.
Mi történt? Először is nagyon fontos az a tény, hogy Isten válaszol Habakukk imádságára. Olyan jó lenne ezt megjegyeznünk, hogy aki hittel fordul az Istenhez, az számíthat arra, hogy Isten válaszol az imádságára. Méghozzá ezt mondja: Ha késik is, várd türelemmel! Ezt így is lehet fordítani: Csak intsd türelemre a te szívedet — ezt mondja Isten. Vigasztalja már, mielőtt válaszolt volna a konkrét kérdésére. Már világossá teszi Habakukk számára, hogyha késik is, várd türelemmel! Ha késik is — a régi fordítás szerint így van — bízzál benne! Micsoda biztatás. Valakinek ez semmit nem jelent. Olvashatja a Szentírást hit nélkül: késik, és bízzál benne, micsoda bolondság? Hogy bízzak valakiben, aki késik. De micsoda biztatás annak, aki hitben jár, aki tudja, hogy ez mennyire igaz, hogy látszólag késik — lásd Lázár feltámasztása, meghal Lázár, de nem késett el Jézus, csak késett, de nem késett el. Ha késik is, bízzál benne!
Azt nyilvánvalóvá teszi a Szentírás, hogy ez a világ, ahogyan sötétedik, ez mindenki számára nyilvánvalóvá lesz. Sőt, a bűn következményét, ennek a világnak ki kell innia fenékig. Habakukk megértette, hogy Isten nem fogja kivenni abból a környezetből, amiben élt. Jézus is ezt mondja: „Atyám, nem azt kérem tőled, hogy vedd ki őket a világból, hanem azt, hogy őrizd meg őket a gonosztól.” Benne a világban, de megőriz a gonosztól. Nagy különbség. Vagyis ez azt jelenti, hogyha Krisztus körülvesz minket, akkor ez igazi őrzés, és ez valódi, ebben bízhatom. Még, ha késik is bizonyos kérdésekben, bízhatunk benne. S azt is megmondja Habakukknak, hogy rettenetes lesz a babiloni csapatok csapása Izráelen, mert elhagyták az Urat, és keserves dolog lesz ez számukra. Mintha egy picit az utolsó időket hozná elénk Isten Habakukk könyvéből.
Azt írja — most nincs arra idő, hogy felolvassam —, hogy semmi értéke nem lesz többé az emberi életnek. Senki senkit nem becsül. Általánossá válik az erőszak. Ölik egymást az emberek, és sehol nem találnak majd menedéket. Nem döbbenetes korkép, vagy kórkép, arról a környezetről, amiben élünk? Nem lesz többé tekintélye senkinek. Nem lesz többé értéke az emberi életnek. Akármelyik csapatot nézzük — most csak, ami ott Groznij táján történik —, meg tudná valaki mondani, hogy miért csinálják? Senki. De meg kell mutatni stb. És semmi értéke nincs többé az emberi életnek. De nincs értéke a munkahelyeken sem meg más békésebb társadalmakban sem. Sem a tekintélynek. Növekszik az erőszak, és nem lesz menedék.
Mire tanít Isten igéje? A világ igazságtalansága az egész döbbenetes mélységében és sötétségében nyilvánvalóvá kell hogy váljék. És ez végig így marad? Azt mondja a Biblia, hogy nem.
A második, amit hangsúlyoz Isten igéje, hogy Isten országa a győztes ország, és ez ugyanolyan nyilvánvalóvá lesz, mert Jézus visszajön, és minden térd meghajlik, mint ami-lyen nyilvánvalóvá válik egyre inkább, hogy ez a világ milyen irányba tart.
Valójában Habakukk próféta könyvének mindhárom fejezete kitekintést ad a jövőre nézve. Mi fog történni? Milyen megdöbbentő? Figyeljük meg, hogy Isten megint többet adott, mint amit kértek tőle? Habakukk azt kérdezte, hogy meddig tart Uram az erőszak? Mondhatta volna Isten azt is, hogy Habakukk még nyolc évig. Közben jön a babiloni csapat, elpusztul fél Izráel, de nem ezt mondja. Hanem elkezd beszélni Isten Habakukknak olyasmiről, amit ő nem is kérdezett. Elmondja Isten, föltárja előt-te: a nép, a nemzetek és a világ sorsát. Mennyivel többet adott az Isten. Ebben benne volt arra is a válasz, amit Habakukk kérdezett. Meddig? Isten elmondja, hogy mi lesz a dolgok vége, és ezt is megtudhatta a próféta.
Végül is az egész harmadik fejezet Isten dicsőségéről, Jézus megjelenéséről szól. Ezt olvassuk, hogy ragyogása maga a világosság. Fénysugarak villognak mellette, és abban van az Ő ereje. Ha valaki ismeri a Bibliát, tudja, hogy az evangélium mondja azt, hogy „Jézus a világ világossága, s aki Őt követi, az nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az Isten világossága." Nagy vigasztalás lehet ez azok szá-mára, akiket gyakrabban tesznek a sor végére, akit talán nem becsül senki sem, akinek nincs már igazán fizikai ereje, s nem tartozik a jól me-nők és a gazdagok közé, akit már senki nem szeret talán, mert nincs, aki szeresse, mert magára maradt, vagy fiatalon jutott el ide, erre az elkeseredésre. Óriási biztatás ez, hogyha késik is, bízzál benne! Isten ismeri a jövőt, ezt az esz-tendőt is. Tudja, hogy mi történik majd velünk ebben az évben. De vajon bízol-e benne? Vajon hiszel-e benne? Vajon Őt kérdezed-e? Meg-mondhatja-e neked, akarod-e tudni, kibírod-e, tudod-e vállalni a jövőt vele, vagy pedig nem?
Hogyan értette meg Habakukk a választ? — mert ez a legizgalmasabb kérdés az egészben. Mit olvasunk erről a második fejezetben? Azt olvassuk, hogy Habakukk a helyén volt. Döbbenetes! A helyén volt. Most a szó nem fizikai értelméről beszél itt a Szentírás, hanem lelkileg. Nem billent ki a lelki egyensúlya. Ott volt, ahova Isten állította. És ez fizikailag is igaz volt. Továbbra is ott élt, ott szolgált, ott dolgozott, ahova őt az Isten tette. Tudta a helyét. Ez is nagy dolog, ha valaki tudja. És azon a helyen maradt, ahova Isten őt állította. Nem vándorolt ki Izráelből. Nem ment el máshova. Nem választotta a könnyebbet. Hát, itt az ember már nem juthat tovább, továbbmegyünk egy országgal, majd ott kibontakozom, mert ott hagynak. De, hát Isten azt mondja, hogy kijelölte lakóhelyünk határait, nem? Nyilván lehet olyan vezetés is, hogy Isten valakit máshova küld. Most nem erről van szó. Ilyen is lehet, meg olyan is. Habakukk az őrhelyén állt, tudta, hogy hol a helye, mert Isten abban is vezette. Azt mondja, hogy őrhelyemre állok, és vigyázok, hogy lássam, hogy mit szól hozzám az Úr, és mit felel panaszom dolgában. S azt felelte nekem az Úr, hogy látomásod be fog teljesedni a maga idejében. Figyeljük!? Mit mond Habakukk? Őrhelyemre állok, és vigyázok. Olyan sokan nem vigyáznak. Hitbelileg és fizikailag nem azon a helyen vannak, ahol Isten akarja őket látni. Nem vigyáznak az útra, amelyen menni kell. Eltévedtek, eltévednek. Vigyázok, hogy lássam, hogy mit szól hozzám az Úr. Isten igéjét lehet látni? Azt mondja az ige, hogy igen. Meglátja, hogy mit mond az Isten, és akkor azt meri és akarja tenni.
Mit szól hozzám az Úr, és mit feleljek panaszom dolgában. Na, de hát ez dialógus, ez párbeszéd. Habakukk beszél az Istenhez, Isten válaszol, s aztán Habakukk megint beszél. Ez párbeszéd. Beszélgetnek ketten. A mindenható Isten, s az Ő teremtménye, az ember. Ez a lehetőség csak a hívőknek adatott meg. Vagyis Habakukk vigyázott magára, a hitére, a szívére, az igeolvasására, az ige hallgatására. Neki újra és újra élő ige kellett. Elment Isten házába, és hallgatta Isten igéjét. Vigyázott arra, hogy megértse, mit akar Isten. Kérte újra és újra, és megértette. És maradt a helyén, ahová Isten állította akkor is, ha egy ideig nem volt válasz. Ez nem befolyásolta őt a hűségében. Hogy lássam, mit szól az Úr, és mit feleljek panaszom dolgában. Mondhatnám így is, hogy Habakukk imádkozva panaszkodik, vagy panaszkodva imádkozik, de beszélget az Istennel, és Isten válaszol.
És mi a harmadik üzenete ennek a könyvnek a számunkra? A próféta megért valami na-gyon fontosat, a 2, 4. verse: „Az igaz ember hite által, hitből fog élni.” Vagyis a világban folyik minden ugyanúgy tovább, ahogy ezt Ha-bakukk látta, meg ahogy ezt mi látjuk. Sőt, az egész helyzet egyre rosszabb lesz. Ez látszólag nem túl biztató, de mégis az. Mert megmondja a végét is Isten. Egyre rosszabb lesz, míg min-denki, kivétel nélkül, a legateistább emberek is szabadulás és szabadító után kiáltanak. A Szent-írás azt mondja, hogy akkor nyilvánvalóan, látható módon megjelenik az Antikrisztus, és felajánlja azt, hogy majd ő megszabadítja az emberiséget. Kínál megoldást. Ennek bizonyos értelemben a jeleit már ma is lehet látni. Sóvárognak az emberek egy átfogó megoldás után. Csak már béke lenne. Valahol mindig háború van. Jönne már valaki, aki rendet csinál ebben a nyomorult világban! A vágy kicsírázott, ott van az emberek szívében.
Az igaz ember hit által fog élni. Figyeljük meg az összefüggéseket a korokban! Luther Márton olvassa a wittembergi vártemplomban a Bibliát, s ez a mondat jön elé: „Az igaz ember pedig hitből fog élni.” Ugyanaz, mint amit Habakukk mond. Döbbenetes! Ugyanaz a bátorítás, vigasztalás. De ezt olvasták a galaták, a zsidókhoz írt levél olvasói, a római levél olvasói, s azóta is olvashatjuk és hallhatjuk mi is.
Ki az igaz ember? Jó tudni! Akit Isten igaz-nak nyilvánít, mert letette az egész életét Jézus keresztje alá. Elfogadja a bűneire a bocsánatot, hiszi a megváltást, Krisztussal és Krisztus-ból akar élni. Örül a bocsánatra, amit a bűnére és a bűneire kapott. Nem csak napról napra, hétről hétre, hónapról hónapra, évről évre, s ebben az új évben is ebből akar élni, mert ez a lelki táplálék a számára.
Az igaz ember hit által fog élni, tehát nem tengődik, nem omlik össze, nem vibrál, nem keresi a helyét, noha időnként keresi a helyét, megtalálja, mert Isten megmutatja. Az igaz ember hite által fog élni. Nem úszik ár ellen, hanem követi Jézus Krisztust. Nem vegetál, ha-nem él. Az igaz ember hitből él. Él, örökké, mert el nem múló, elvehetetlen kincse, élete van.
A világ körülöttünk tapos, gyűjt, tékozol, öl és megfullad a saját szennyében lelki és egy-re inkább fizikai értelemben is.
Ha az igaz ember, a krisztushívő ember a helyén van, akkor ott megérti majd Isten szavát és vezetését. Akkor jól dönt, akkor él örökké, el nem múló módon.
A 34. Zsoltárban ezt olvassuk: „Akik őreá (mármint Istenre) néznek, azok felvidulnak, és arcuk meg nem pirul.”
Akarsz vidám lenni? Nézz Jézusra! Emeled fel a csüggedt vagy éppen örvendező tekintetedet! Adjál hálát neki mindazért, amit ma kaptál tőle, meg az elmúlt esztendőben, meg ami vár rád, ránk ebben az évben. Akik őrá néznek, azok felvidulnak, és arcuk meg nem pirul. Ha a helyünkön vagyunk, az Istentől rendelt helyünkön lelkileg és fizikailag, akkor megértjük Isten válaszát. Akkor megértjük az Ő akaratát és tudjuk majd tenni is azt.
Imádkozzunk!
Köszönjük, Urunk, hogy te kijelölted a mi helyünket, s meg tudod mondani annak is, aki ezt kérdezi tőled, hogy hol van pontosan, a helyét.
Köszönjük, hogy kiálthatunk hozzád, és ha késel is, bízhatunk benned. Köszönjük, Urunk, hogy te megmondtad, hogyha valamit a te akaratod szerint kértünk, azt már megkaptuk. Kérünk, segíts nekünk, hogy igazán, szívünkből, őszintén a tőled való választ várjuk meg. Semmit ne tegyünk addig, amíg az meg nem érkezik.
Megvalljuk, hogy sokszor nagyon nehéz. Mi úgy szeretnénk tenni, hozni, vinni, menni, jönni, cselekedni azt, amit mi jónak látunk. Köszönjük a mai figyelmeztetést, hogy várjuk meg azt, amit te jónak látsz. Áldunk és dicsőítünk Urunk, azért, hogy ahogy Habakukk megértette a te válaszodat, ha tőled rendelt helyünkön vagyunk, mi is megérthetjük azt. S köszönjük azt is Urunk, hogyha nem vagyunk a helyünkön, akkor azt mondod meg nekünk.
Ámen.