Alapige: Kol 2,6-7

Mivel tehát már elfogadtátok Krisztus Jézust, az Urat, éljetek is Őbenne. Gyökerezzetek meg és épüljetek fel Őbenne, erősödjetek meg a hit által, amint tanultátok, és hálaadásotok legyen egyre bőségesebb.

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, köszönjük, hogy elcsendesedhetünk most előtted. Annyi minden történt velünk és körülöttünk ma. Sok mindent kellett hallanunk, és sok mindent mondtunk. Segíts most igazán csak rád figyelni, és engedd, hogy meghalljuk, megértsük, megcselekedjük, amit mondasz.

Köszönjük, hogy az új ember szíve saját kezed míve. Köszönjük, hogy nem nekünk kell megfaragnunk magunkat, nem nekünk kell megtanulnunk viselkedni, hanem te belülről teremtesz újjá bennünket. Köszönjük azt a nagy csodát, hogy Jézus természetét ajándékozod nekünk. Segíts el mindnyájunkat oda, hogy teljes bizalommal megnyissuk magunkat.

Segíts most is a te szavadat hallgatnunk, és engedd, hogy annak ne csak hallgatói, hanem megtartói legyünk. Hadd legyen valóság az életünkben, amit az énekben kértünk: sok gyümölcsöt teremjen bennünk.

Ámen.

Igehirdetés

Tegnap arról volt szó, hogy Pál megkapta a kincset, és próbáltuk részletezni, de nem sikerült, mert ez felsorolhatatlan, hogy mi mindent jelentett neki az, hogy Jézus Krisztust megismerte, hogy Jézus elfogadta őt, ő pedig befogadta Jézust. Hogy Krisztus őbenne, ő pedig Krisztusban élt. Közülünk sem tudná senki elsorolni teljes részletességgel, mi mindent jelent az, amióta igazi kapcsolata van Jézus Krisztussal.

Mivel ilyen nagy gazdagságot kapott Pál, mindazt, ami értéktelennek és haszontalannak bizonyult, kidobta az életéből.

Jézusban sok olyasmit kapott, amit addig nem is ismert: igazi békességet, teljes bocsánatot a múltjára, ami őt vádolta, hogy üldözte az Ő tanítványait, bizonyosságot arról, hogy ő Isten előtt igaz. Mert noha már tudta, hogy nincsen saját igazsága, de megismerhette, hogy van igazsága Krisztusért és Krisztusban. Kapott a szívébe kimondhatatlan szeretetet az elveszettek iránt, a többi ember iránt, és kapott olyan mondanivalót, ami neki is új volt, ami az ő életét is megváltoztatta, és amit ezentúl, akinek csak lehetett, mondott, hogy minél többeket kisegítsen a sötétségből Isten világosságára.

Boldog és gazdag embernek érezte magát, és láttuk, hogy egy időre visszavonult a csendbe. Ebben a csendben érlelte őt Isten, és ebben érlelődött ki az ő új teológiája, az a gazdag, színes, és mégis egy központú, Krisztus-központú mondanivaló, amivel egész életén át gazdagított sokakat.

Egyelőre mást nem tett. Komolyan vette azt, hogy életének nem ő az ura, hanem új gazdája, Jézus Krisztus. Amíg Ő nem ad neki feladatot, ő magától nem kezdeményez. Sose jó az, ha a megtérés után valaki saját kezdeményezéséből elkezd buzgólkodni. Itt folytatódik az alázat és engedelmesség útja, figyelek az én Uramra: Ő hova küld, és Ő mit bíz rám.

De meddig fog várni az apostol, és hogyan folytatódik az útja, — vagy befejeződött? Ez a végső cél, hogy megkapta az üdvösségét? Nem ez a végső cél. Csak így vált használhatóvá Isten kezében. Ezzel kezdődik egy egészen új szakasz, egy csodálatos szakasz, amiről ma és holnap szeretnék beszélni. Mit is mondott Jézus Saul-Pálnak, amikor abban a szobában vakon várta Őt? Anániáson keresztül azt mondta: Választott edényem ő, hogy hordozza az én nevemet a pogányok, királyok és Izráel fiai előtt, és én megmutatom neki, mennyit kell az én nevemért szenvednie.

Ez a Jézus által felállított program Pál részére. Ennek két része van: az egyik, hogy hordozza az én nevemet, hogy Jézust vigye el minél többekhez, Őt ismertesse meg másokkal, a másik része, hogy eközben sokat kell szenvednie, és ennek is megvan az értelme. Ma az előbbiről szeretnék szólni, holnap majd Pál apostol szenvedéseiről.

Egész életén át ettől kezdve ezt csinálta: Jézust vitte másokhoz, és engedte, hogy Jézus vigye őt másokhoz. Csordultig telt a kinccsel, a Krisztus-ismeretével, a róla szóló örömhírrel, és ez csordult ki a száján is mindig, akár egy emberrel beszélt, akár nagy sokasággal, akár olyanokkal, akik érdeklődtek, akár olyanokkal, akik elhallgattatták és utána nehéz helyzetbe került.

Eközben az apostolnak két olyan jellemvonása ütközik ki markánsan, ami ma egyre inkább hiánycikk. Ezért gondoltam arra, hogy ezt a két sajátosságát emeljük ki, mert ez Isten minden újjászületett gyermekének sajátossága. A mi korunk módszeresen igyekszik gyengíteni ezt, de nekünk világítanunk kell e két jó tulajdonság tekintetében is.

Két szót mondok: az egyik a stabilitás, a másik a termékenység. Ez jellemezte az apostolt az ő bizonyságtevő, Jézusnak szolgáló életútján.

Egyszer a gyerekekkel beszélgettünk, és megkérdeztem, milyen részei vannak egy fának. Például egy gyümölcsfának. Azt mondja az egyik: alma. — Ha almafa, meg van rajta, akkor az is része. És még mi van egy fán? Nem gondoltam, hogy ilyen nehéz kérdés ez. Nagy hallgatás volt, és valaki bemondta: levél. — Levelek is vannak rajta. Hát még mi van? Madárfészek. — Van, amelyiken van, van, amelyiken nincs, de az nem a fának része, esetleg a tartozéka. És még mi? Itt megállt a tudomány. Nem mentünk tovább. És ez jellemző.

Ezért kértem meg valakit, hogy rajzoljon nekünk egy fát, és nézzük meg, hogy más is van azon, nemcsak gyümölcs meg levél. Van annak ága is, meg az ága valahonnan Kinő: van masszív törzse, és van láthatatlan része is: a gyökerek. Ha el kellene sorolnom a gyümölcsfa részeit, itt kezdeném. Vannak gyökerei, azokkal kapaszkodik, azokkal táplálkozik. Ha az nincs, akkor az egész csak tűzre való. Aztán szépen vastagodik évről-évre a dereka; ha ez gyümölcsfa, és okosan metszik, akkor ki lehet alakítani olyan koronát, amelyik szép is, meg tele van termő rügyekkel is. Azután minden tavasszal kifakad és megjelennek a friss levelek, most nemsokára meg majd lehullanak; és jó esetben van rajta gyümölcs is. De mindegyik részére figyelni kell.

Pál apostol életének a gyökerei erősek voltak. Többször is használja ezt a kifejezést, amit alapigénkben olvastam: gyökerezzetek meg a Krisztusban. Ezzel kezdődik. Aztán beszél ő a gyümölcsökről is. Jézus is beszél a gyümölcsökről, meg arról is, hogyan lehet sokat teremni, de annak a feltételei között is említi ezt, hogy valahova tartozni kell. Valahova le kell gyökerezni, ott jól megkapaszkodni, onnan folyamatosan táplálkozni, és akkor majd lesznek gyümölcsök.

Nos, az ő élete erősen gyökerezett a Krisztusban, és ez különös stabilitást, szilárdságot adott neki. És mivel erősen gyökerezett, ezért volt rajta bőven gyümölcs is. Mit jelent meggyökerezni a Krisztusban? Most egészen egyszerű kifejezéseket szeretnék használni. Azt, hogy a hívő együtt él az élő Jézus Krisztussal. Mint élő személlyel beszélget vele napközben is, meg ha vannak álmatlan éjszakái, akkor is. Így kér tőle tanácsot, így vallja be neki: Uram, fogalmam sincs, hogy most mit kell csinálni. Így önti ki neki a keserűségét, ha az van a szívében. Egy élő személy, akivel együtt jár, ráadásul úgy, hogy Ő az én Uram, én pedig az Ő szolgája vagyok. Meggyökerezni a Krisztusban azt jelenti, hogy ez a hitbeli közösség egyre erősebb, egyre természetesebb, egyre több erőt, tartást ad a hívőnek.

És mit jelent gyümölcsöt teremni? Két jelentése van ennek az Újszövetségben. Az egyik: megjelennek az újjászületett ember életén olyan tulajdonságok, amik Jézusra jellemzőek, amik nem születtek velem, nem örököltem a szüleimtől, nem nevelték belém, hanem Jézusra jellemző tulajdonságok. Így írja Pál a Galata levélben: „A Lélek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség." Ezek megjelennek. A másik jelentése: hogy másokat is Jézushoz tudok vezetni. Az újjászületett emberek, akik rajtam keresztül hallották Jézus hívó szavát. Tehát a bizonyságtevő ajkak gyümölcse, ahogy a Zsidókhoz írt levél végén olyan szépen olvassuk.

Pálnak erősek voltak a gyökerei, és ez masszívvá, viharállóvá, stabillá tette az ő életét és hitét. Éppen ezért sok gyümölcsöt termett. Az ő természetétől egészen elütő, de Jézusra jellemző tulajdonságok is megjelentek rajta, és akinek csak lehetett, beszélt Jézusról, Isten szeretetéről, és sokakat Őhozzá vezetett. Azaz, hogy nem ő, mert ő maga írja a Korinthusi levélben (figyeljük meg, milyen szép egyensúly van egy ember lelkében. Nem szerénykedik, nem álszerény). Azt mondja: én egyedül többet tettem az evangéliumért, mint az apostolok együttvéve, de nem én, hanem az Istennek bennem levő kegyelme. (1Kor 15,10) Nem mondja: ó, semmi, szóra sem érdemes. Mi az, hogy semmi? A Földközi tenger egész medencéje tele lett kis keresztyén közösségekkel, és ezeknek a legnagyobb része az ő szolgálata nyomán jött létre. Ez nem semmi. De ő tudta legjobban, hogy nem egy beteges, gyönge, tapasztalatlan ember produktuma ez, hanem a hatalmas Isten használta őt eszközként. Ezért egyedül Övé a dicsőség. — Volt tehát gyümölcs, mert erősen gyökerezett.

Úgy tapasztaljuk, akik emberekkel foglalkozunk, hogy egyre jobban hiányzik ez a bizonyos stabilitás sokaknak az életéből, de még a gondolkozásából is. Nem mernek az emberek gyökeret ereszteni, egy helyen legyökerezni. Nem mernek hosszú távú vagy életre szóló döntéseket hozni. Ijesztő, ahogy házasságra készülő fiatal párokból is hiányzik ez. Egész életre szólóan döntsem el? Hát hogyan másként?! Ezt csak így lehet — a Szentírás erre tanít minket. Az segít át majd a kríziseken, a nehéz helyzeteken, ha ezt egy életre szólóan eldöntöttétek. Ha megijedtek ettől, az jó, mert akkor látjátok, hogy magatoktól kevés az erőtök, kevés az erőnk. Már az indulás előtt látjuk, hogy rászorulunk valakire, akibe be lehet gyökerezni. A hitbeli döntés is egy életre, sőt egy örök életre szól, ha valaki Jézus mellett dönt.

Szóval félünk életre szóló döntéseket hozni. Sokan azért nem találják a helyüket, mert egy életen át keresik, mert ahol már meggyökereznének, ott jelentkeznek a nehézségek, (és hol nem jelentkeznek előbb-utóbb?) és akkor megfutamodnak, és azt hiszik, lesz olyan hely, ahol nem lesz nehézség. Mindenben akadályokkal fogunk találkozni, de azok arra valók, hogy legyőzzük őket. Ha valaki a célra néz, akkor keresztülverekszi magát az akadályokon. Ha önmagában talál akadályokat: lustaságot és egyebeket, akkor azokat is legyőzi, ha a cél neki fontos. De vagy cél sincs, vagy nem annyira fontos, vagy egyáltalán félünk elkötelezni magunkat. Így könnyen cserbenhagyjuk egymást, a gyerekeinket, a házastársunkat, a barátainkat és sokszor még önmagával is meghasonlik egy-egy ember.

Az efézusiaknak írja Pál, hogy vannak, akiket hajt a hab és a tanításnak akármi szele. Hol innen fúj, hol onnan fúj, és mindig arra hajlok. Isten gyermekei stabilak. Ők gyökereznek a Krisztusban, tudják, hol a helyük, ott kitartanak, ha kell, mindhalálig (majd olvasok Páltól egy-két ilyen mondatot, ami erről szól), mert tudják, hogy ott a helyük és ott fogja őket megáldani Isten. Nem azért, mert makacsok meg konokok, hanem mert engedelmesek, és mert világosságban járnak.

Ha valaki állhatatlan és nincs kitartás benne, nem tud igazán nagyot alkotni. Nem lesznek gyümölcsök sem az életében. Ez idegessé teszi, főleg amikor már a negyedik, ötödik X után van, és szeretné számba venni, mit is csináltam ezen a világon, s ha kiderül, nem sokat, vagy semmit, ez idegessé teszi, belemenekül vagy a munkába, vagy a magyarázkodásba, vagy pótcselekvésekbe, vagy valami szenvedélybe, vagy betegségbe, emiatt még alkalmatlanabb arra, hogy gyümölcsöt teremjen, és kialakul egy ördögi kör. Nagyon nehéz ilyen embereken segíteni, őket ebből kihozni.

Külön szomorú, ha ezek hívők. A meddő hívő rettenetes látvány. Az olyan, mint a gyümölcstelen fügefa, amire Jézus szigorú ítéletet mondott. A fügefa Izráelnek a jelképe volt, és ezt Jézus egy nagy templomi ünnep előtt mondja: üzemel a templom, gyönyörű lombos a fügefa, de nincs rajta gyümölcs. A pogányok udvarán nem lehet megtérni, mert ott is kereskedtek. Virágvasárnap történt ez. Van-e gyümölcs az életünkön? Szeretném most felragyogtatni Pálnak ezt a két tulajdonságát, hogy ő stabil volt, és az életén sok gyümölcs volt.

Miben mutatkozott meg, hogy stabil volt? Szeretnék két mondatot olvasni tőle. Az egyiket Jézus mondta neki a szolgálata elején. A másikat Pál mondta az efézusi presbitereknek nem sokkal a letartóztatása előtt, a szolgálata végén.

A szolgálata elején ezt mondta neki Jézus: Azért küldelek el, hogy nyisd meg a szemüket, hogy sötétségből világosságra, a Sátán hatalmából az Istenhez térjenek, hogy az énbennem való hit által megkapják bűneik bocsánatát. (SpVdrl 26,18) Pál tehát küldetést kap. Világos, ki küldi, kikhez küldi, és miért küldi. Jézus küldi azokhoz, akik ugyanúgy a Sátán rabságában vannak, mint ahogy Pál volt, hogy őket kisegítse (szabadítsa). Ez a cél, ez a feladata, hogy szabadságra segítse: a sötétségből világosságra, rabságból az Isten gyermekeinek a szabadságára. Ő egész életén át ezen munkálkodott. Azon, hogy minél többek életében bekövetkezzék az a pálfordulás, amit ő átélhetett. Küldetésben járt, és a küldetése mindenek felett volt: egyéni szempontoknak, kényelemszeretetnek, mások tanácsának, óvatoskodásnak. Tudta mindig, ki küldte, kikhez küldte, miért küldte. Ez nagyfokú stabilitást adott neki.

Hogy stabil volt, az mutatja, hogy egész életén át megmaradt ebben a küldetésben és ezeket a szempontokat nem felejtette el. Amikor búcsúzik az efézusi vénektől, akkor egyebek között ezt mondja nekik: „Semmivel sem gondolok, még az én életem sem drága, csakhogy elvégezzem futásomat örömmel, és azt a szolgálatot, amelyet az Úr Jézustól kaptam, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumáról." (ApCsel 20,24)

Itt éppen óvják, hogy ne menjen Jeruzsálembe, mert ott baja esik. Azt mondja: semmivel sem gondolok. Az én Uram odaküld. Nem örülök annak, ha bajom esik, de ha bajom esik, elfogadom azt is. Az én életem sem drága, csakhogy elvégezzem a futásomat örömmel. A küldetést és azt a feladatot, azt a szolgálatot, amit az én Uram, Jézus Krisztustól kaptam.

Valóban az volt ő, akinek mondta magát: a Krisztus Jézus foglya. Más helyen: a Krisztus Jézus rabszolgája. Ő elkötelezte magát Jézus Krisztus mellett, tökéletesen függött tőle. Szerette azokat az elveszett embertársait, akik közé Jézus küldte, és mindig tudta, mi a feladata. Hirdette az Isten szeretetéről szóló evangéliumot.

Még egyszer nézzük meg a fácskánkat, és figyeljük meg, hogy milyen terjedelmes területet töltenek be a gyökerek. A gyökér legalább addig kimegy szélességben is, ameddig a lomb. Egy hatalmas fának elképesztő hatalmas gyökérzete van. Így teremhet egy fa azután sok gyümölcsöt.

A lélekmentés szenvedélye kötelezte el Pált Jézus mellett. Egy németországi uszodában láttam nagy betűkkel felírva: Wer nicht rettet, tötet (aki nem ment, az öl), tehát, ha látom, hogy fuldoklik és nem mentem ki, a gyilkosa lettem. És ez a lelkiekben is így van. Pál ezt állandóan szem előtt tartotta. Ezért volt olyan szilárd, stabil.

És mit mondhatunk arról, hogy termékeny életű ember volt? Ez az, amit nehéz összefoglalni. Inkább csak néhány képet szeretnék felvillantani az életéből. Három hosszú missziói útját írja le Lukács az Apostolok cselekedeteiről szóló könyvben. Ezekre jellemző, hogy tudatosan kereste, hogy a legnagyobb városokban is hangozzék az evangélium, ugyanakkor, ha egyetlen embernek mondhatta, annak is ugyanolyan fontosnak tartotta, hogy mondja, és ugyanolyan nagy szeretettel adta tovább. Valóban tele volt Krisztussal és Krisztus áradt ki belőle. Néhány példát hadd mondjak erre.

Az ókori világ szellemiségének fellegvára Athén. Oda is elmegy. Kezdi, mint másutt is mindenütt, az ő honfitársainál. Megy a zsinagógába és érvel az Ószövetséggel, hiszen ők azt ismerték, nekik azok voltak az érvek. Utána megy a piacra, és ott beszél (Károli olyan kedvesen írja egy helyen: elegy-belegy népekkel) aki éppen jön, aki hajlandó meghallgatni, azoknak nyilván másként fogalmaz. Aztán jönnek filozófusok, fel is van sorolva, hogy mely iskolák képviselői, azokkal az ő nyelvükön beszél. Még az egyik költőjüket is tudja idézni nekik. Ezek mondják aztán: erre az emberre oda kell figyelni. Gyere csak az Areopágoszra — a tudósok ott szoktak előadásokat tartani—, majd meghallgatunk téged.

Valóban azt gyakorolja, amit a korinthusiaknak ír, hogy a zsidóknak zsidóvá lettem, a görögöknek göröggé, mindeneknek mindenné, hogy mindenképpen megnyerjek némelyeket. Tudja, hogy nem mindeneket. De nem baj, ha egyet megnyer, már Isten csodája, és mindent megért. Itt is néhányan megtérnek, név szerint felsorolja a Szentírás őket. De azt olvassuk a legelején, hogy amikor bejárta Athént és látta azt a temérdek bálványt, háborgott az ő lelke.

Hadd kérdezzem meg: háborgott már a ti lelketek amiatt a sok bálvány miatt, amit ma emberek tisztelnek? Ezt a háborgást követte a bizonyságtétel? Úgy, hogy a kisgyereknek kisgyerekké leszek, az öregnek öreggé, a hívőnek hívővé, az Istentől távolállónak távolállóvá, hogy olyan nyelven mondjam el az evangéliumot, hogy mindenképpen megnyerjek némelyeket? Így lehet ám gyümölcsöt teremni.

Korinthus annyira nagy város volt, hogy másfél évet rászánt. Ott volt és naponta tanította azt, aki hajlandó volt meghallgatni. Efézus Kis-Ázsia központja volt, ott két évet töltött munkatársaival együtt, és virágzó gyülekezet maradt utánuk. De a közbeeső kis helyeken is mindenütt maradtak közösségek. Amikor azoknak gondjaik lettek, a gondok eljutottak hozzá és a levelei úgy születtek, hogy válaszolt ezekre. Amikor börtönben van, minden börtönből írt levelének az elején öt-hat-nyolc vers szól arról, hogy szüntelenül könyörgök értetek, és hálát adok a ti hitetekért. Evódiát intem, Szüntükhét intem, és egy sor név van a levelek elején meg végén. Számon tartotta azokat, akiket Jézushoz vezethetett, és bíztatta őket, hogy vezessenek ők is másokat.

Negyvenkilencben lépett Európa földjére először az apostol Filippiben. Kiment a folyópartra, mert úgy hallotta, ott szoktak összejönni azok, akik legalább imádkozni akartak, mert zsinagógájuk nem volt a zsidóknak. Néhány asszonyt talált. Beszél nekik Jézusról. Egyetlen egy nyitja meg a szívét: Lidia, de utána megnyitja a házát is, és az ő háza lett Európa földjén az első keresztyén imaház, ahova összejöhettek az emberek, és ebben a városban szép gyülekezet alakult aztán később. Itt mindjárt az első látogatásuk alkalmával följelentik őket hamis váddal, és azt olvassuk: letépték a ruhájukat (Szilásszal volt ott együtt Pál), megbotozták őket, és másnapig börtönbe csukták, hogy majd másnap megtárgyalják az ügyüket.

Tessék elképzelni: véresre vert háttal, kalodába zárva, U-alakban meggörbülve, hogy a csuklóm a bokámnál van, ez volt a kaloda. Így vannak ott, összeverve, teljesen ártatlanul. Azt olvassuk, hogy éjféltájban elkezdtek Istent magasztaló énekeket énekelni, a foglyok pedig hallgatták őket. Hogyne hallgatták volna, ilyet még nem hallottak. Egyszer csak földrengés támad, kipattannak a börtön ajtói, lehull mindenkiről a bilincs. Ott állnak csodálkozva a rabok. Felébred álmából a börtönőr — többnyire nyugdíjas (kiszolgált) katonák voltak ilyen tisztségben —, akik azonban az életükkel feleltek a foglyokért. Nyitva vannak az ajtók, biztosan megszöktek, öngyilkos akar lenni. Megszólal Pál: ne tégy kárt magadban, mindnyájan itt vagyunk. Ott hangzik el a nagy kérdése ennek a börtönőrnek: mit cselekedjem, hogy üdvözüljek? — Higgy a Jézus Krisztusban, és üdvözülsz! (ApCsel 16,31)

Még ott is ezt mondja, még ennek is, aki kalodába záratta őket, még éjfélkor is? Mindig, mindenütt, mindenkinek. Nem aggódott Pál, hogy nem hallott ő még Jézusról, hogyan magyarázzam meg neki? Azt kérdezte, mit cselekedjen, hogy üdvözüljön, és ő megmondta neki. Ha nem érti, majd rákérdez, és akkor megmagyarázza. Ilyen egyszerűen kellene bizonyságot tennünk. Addig spekulálunk sokszor, amíg elmúlik az alkalom, és nem termett gyümölcsöt az életünk. Márpedig, aki nem ment, az öl. Pál egyfolytában a mentésre rendezkedett be.

Vannak ám sokan, akik ma is így teszik ezt. Egy kórházlelkésztől hallottam, hogy ment a kórház folyosóján, és az egyik nővér azt mondta neki: ebben a kórteremben van egy súlyos beteg, nem sok van neki hátra, de ne menjen be hozzá, mert nem akar hallani Istenről. Erre bement hozzá, köszönt kedvesen, megmondta, hogy ő lelkész. A beteg első mondata az volt: magát éppen nem vártam. Feltűnt a lelkésznek, milyen rend van a beteg éjjeliszekrényén. Azt mondja: látom, maga gondos, pedáns ember. Lehet, hogy most egy hosszú út előtt áll, összekészített mindent, amire szüksége lesz? Rövid csend után azt kérdezte a beteg: arra gondol, hogy meghalok? Én is tudom. — Innen már könnyebb volt a beszélgetés. És beszélt arról, hogy ha valóban bekövetkezik most vagy később, akkor mire van szükségünk ahhoz, hogy boldogan folytatódjék utána. Jézusról beszélt neki. Amikor másnap ment, már üres volt az ágya.

Az utolsó pillanatban a mentő evangéliumot mondani, ilyen a gyümölcstermő élet. Nem erőszakosan, nem mesterkélten, de a többiek iránti nagy szeretettel.

Egyszer megint börtönben volt Pál apostol, és egy rabszolga-gyereket tuszkoltak be hozzá. Annak is Jézusról beszélt, és ez a fiú megtért. Amikor szabadult, Pál még ott maradt, addigra megtudta, hogy Kolosséban él a fiú, és akitől megszökött, keresztyén. Filemonnak a rabszolgája volt. Azt mondta: fiam, vissza kell menned hozzá, mert az ő rabszolgája vagy. De megírta a Filemonhoz írt levelet, és aki azt elolvassa, valószínű: megkönnyezi. Azt írja Filemonnak, mint a Krisztusban testvérének: ez a fiú a te tulajdonod, a te rabszolgád, megszökött, és én most visszaküldöm hozzád. De nem úgy, mint ahogy eljött, hanem mint a Krisztusban testvért. És úgy fogadd őt, mint engemet, mint az én szívemet, mert ezt a gyereket fogságomban szültem. A galatákhoz ugyanezt írja: „Gyermekeim, akiket ismét fájdalommal szülök, amíg kiábrázolódik bennetek a Krisztus." (Gal 4,19)

A magányos Pálnak volt egy sor lelki gyermeke. Vannak-e nekünk lelki gyermekeink? A tulajdon gyermekeink, a keresztgyermekeink, az unokáink, a gyerekeink barátai, a barátaink gyerekei; a munkatársaink között hányan hallottak már Jézusról tőlünk? Erre hívott el minket az Isten. Meggyökerezvén Őbenne, hogy aztán sok gyümölcsöt teremjünk. Jézus mondja: az terem sok gyümölcsöt, aki énbennem marad. És én elküldtelek titeket és arra rendeltelek, hogy gyümölcsöt teremjetek és a ti gyümölcsötök megmaradjon. (Jn 15)

Az egyik szolgálati helyemen volt egy népes család. Sok gyermekük volt. Vidéki nagy lakásban laktak. A férfinek elég magas beosztása volt. Szerették az Úr Jézust mindnyájan. A nagy lakás meg a sok munka miatt néha szüksége volt az asszonynak segítségre a takarításban. Egyszer egy idős asszony jött a lelkészi hivatalba, akit sose láttunk még. Érdeklődött, mikor van bibliaóra, mert megismerte az Úr Jézust, de hiányoznak az ismeretei és szeretne segítséget kapni. Eddig dolgozott, most már nem tud dolgozni, mert beteges lett, és sokkal több időt szeretne erre fordítani. Hol ismerte meg az Úr Jézust? Nevezzük ezt a családot most Molnáréknak. A Molnárékhoz jártam takarítani, aztán beszélgettünk az asszonnyal és én olyanokat még nem hallottam. Egy Bibliát is adott nekem én most már tudom, hogy Jézus az én Megváltóm.

Egy év múlva bejön egy fiatalasszony. Azt mondja: szeretném megkereszteltetni a gyerekeinket, meg szeretnénk utólag egyházilag is házasságot kötni, meg nem tudom, hogy van-e itt bibliaiskola vagy efféle, mert hívővé lettem, és szeretném pótolni a mulasztásaimat. Hogyan lett hívővé? Molnárékhoz járok takarítani egy idő óta, és beszélgettünk az asszonnyal …

Ott ült a templomban meg a bibliaórán két takarítónő, akik beszélgettek egy hívővel, és az Jézushoz vezette őket. Akinek nemcsak sok gyermeke volt, hanem sok lelki gyermeke is. Ez így történik. Nem kell ahhoz Pál apostolnak lenni, hogy valaki Jézushoz vezethessen másokat. Ő ezt mindannyiunk nagy kiváltságává és egyben kötelességévé is tette. Isten őrizzen meg minket attól, hogy meddő hívők legyünk. Hogy miközben örülünk a magunk üdvösségének, szégyelljük a Krisztus evangéliumát. Így senki nem fogja ama napon azt mondani a mi Megváltónknak: látod, Uram, ettől hallottam először rólad, ő vezetett engem hozzád.

Pál apostol öt évig tartó nyomorúságos börtönélete során sok börtönőrt, római katonát is odavezetett Jézushoz. Csodálatos a Filippi levél elején, amit ír. Kérdezik a filippibeliek, hogy van, mi történik vele, és azt mondja: „az én fogságom előmenetelére lett az evangéliumnak, és inkább annak terjedését szolgálja, mert ismertté lett az egész testőrségben és mindenki más előtt, hogy Krisztusért viselem bilincseimet.”

Ez a szó, ami itt van: előmenetel, latinul így hangzik: offenzíva. Azt mondja Pál bilinccsel a kezén: az, hogy itt vagyok a börtönben, arra vezetett, hogy előre tör van az evangélium. A levél végén megtudjuk, hogy ez mit jelent. Azt mondja: üdvözölnek titeket a pretoriánusok házából való testvéreitek. Vagyis: a laktanyában egy kis keresztyén gyülekezet alakult azokból, akiknek ő beszélt. Azt mondják, hat óránként váltották az őröket, és össze volt láncolva a fogoly jobb keze az őrnek a bal kezével. Hat óráig ülni egymás mellett! — nemcsak az időjárásról beszélt Pál nekik, hanem Jézusról. És sokan hitre jutottak, és gyülekezet lett a római laktanyában. Nem jószántából ment oda, de meglátta a fantáziát ebben is. Az én Uram küldött ide. Ő pontosan tudja, hogy itt vagyok. Szeretnék kint lenni. Mennyivel többeknek lehetne az Areopágoszon prédikálni! De most ennek az egynek beszélek, mert őt is meg kell menteni.

Szeretném, ha elvinnénk magunkkal ennek a fának a képét, meg ezt a két szót: stabilitás és termékenység. Ez a sorrend. Előbb meggyökerezni a Krisztusban, naponta egy kicsit mélyebbre engedni a gyökereinket, egy picit többet érteni a Bibliából, még őszintébben imádkozni, még komolyabban engedelmeskedni neki, együtt élni vele, és aztán elkezd teremni a fa. A gyümölcsöket a fa nem csinálja, nem kívülről aggatják rá, hanem belülről fakad. Isten minket ilyen gyümölcsökkel akar megajándékozni.

Természetesen van ennek egy feltétele, és ezzel kezdi az apostol alapigénket: mivel már elfogadtátok Krisztus Jézust, az Urat. Ettől függ minden. Ez a hét azért van, hogy bátorítsak mindenkit, aki még nem fogadta el, hogy fogadja el Őt mint Urat. Szeretnék bátorítani mindenkit, aki már elfogadta, hogy tegyen meg mindent azért, hogy még mélyebben gyökerezzen és még több gyümölcsöt teremjen.

Legyünk egy kicsit csendben és gondolkozzunk el a következőkön:

1. Mennyit törődöm az életem láthatatlan részével? Nem véletlen az, hogy egy gyereknek sem jutott eszébe, hogy a fának gyökere is van. Az életünk láthatatlan része, az Úrral való közösség mennyire fontos?

2. Vannak-e lelki gyermekeink? Ha vannak, adjunk hálát értük Istennek, ha nincsenek, valljuk meg bűnbánattal, hogy ez a mi mulasztásunk is. Kérjük, adjon előbbre lépést itt.

3. Keressünk választ arra a kérdésre, hogy amikor bizonyságot tehetnénk Jézusról, és mégis hallgatunk, mi annak az oka? Nincs mondanivalónk? Szégyelljük Őt? Nem szeretjük igazán azokat, akik közé letett minket? Vagy magunk sem hisszük, amit hiszünk?

Imádkozzunk!

Urunk, köszönjük neked most azokat, akiken keresztül eljutott hozzánk az evangélium. Köszönjük, hogy rajtuk keresztül te magad hívogattál és hívogatsz minket.

Köszönjük a te nagy türelmedet. Őrizz meg attól, hogy visszaéljünk vele. Köszönjük, hogy ma még lehetőséget adtál újra arra, hogy befogadjunk téged, Jézus Krisztus, és meggyökerezzünk benned. Meg arra, hogy sokkal mélyebbre eresszük a lelki gyökereinket a veled való közösségben.

Bocsásd meg, ha meddő, gyümölcstelen az életünk. Bocsásd meg, ha szégyelltünk téged és az evangéliumot. Add nekünk Szentlelkedet, hogy Ő tegyen bátrakká, Ő adjon szavakat a szánkba, szeretetet a szívünkbe. S miközben másoknak mutatjuk a hozzád vezető utat, mi magunk is megerősödjünk hitünkben, és közelebb kerüljünk hozzád.