Alapige: 1Pét 1,14-19

Mint engedelmes gyermekek ne szabjátok magatokat a ti előbbi kívánságaitokhoz, amelyek tudatlanságotok alatt voltak bennetek, hanem amiképpen szent az, aki elhívott titeket, ti is szentek legyetek teljes életetekben; mert meg van írva: Szentek legyetek, mert én szent vagyok. És ha Atyának hívjátok Őt, aki személyválogatás nélkül ítél, kinek-kinek cselekedete szerint, félelemmel töltsétek a ti jövevénységtek idejét, tudván, hogy nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyá-itoktól örökölt hiábavaló életetekből, hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen bárányén, a Krisztusén.

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, köszönjük, hogy ennek a napnak a vége felé te eléd állhatunk és elcsendesedhetünk itt. Néha nehezen megy, hogy igazán csendben csak rád figyeljünk. Annyi minden történt ma. Talán sok mindent elrontottunk, elmulasztottunk, talán sérelmek is értek. Hozzuk ide magunkkal te eléd mindazt, ami bennünk zakatol most. Sok, tőled idegen gondolatot és indulatot is. Hozzuk egész szomorú üres vagy szennyes önmagunkat, de hozzuk a hálánkat is, mert az utánad való vágyakozás hozott ide minket, Atyánk.

Kérünk, erre tekints kegyelmesen, és ha van is bennünk sok kételkedés meg hitetlenség, nézd azt a kevéske hitet, ami már hozzád vonz, amivel már áldozatok árán is keresünk téged. Köszönjük, hogy minden áldozatot megér az, hogy a te közeledben tartózkodjunk és átjárjon minket a te szentséget. Valljuk ezzel a zsoltárral, hogy szent és dicső a te neved.

Bocsásd meg, hogy ezt sokszor elfelejtjük. Bocsásd meg, hogy sokszor dicsekszünk ahelyett, hogy téged dicsőítenénk. Engedj most közel magadhoz, és a te szentséged járja át a gondolatainkat, indulatainkat. Az az indulat hadd legyen bennünk, ami volt a mi Urunk Jézus Krisztusban. Tudjuk, Úr Jézus, hogy te adattál nekünk Istentől szentségül, igazságul, bölcsességül és váltságul. Olts a szívünkbe nagy vágyakozást az után, hogy szentségedben részesüljünk. Tudjuk, hogy semmi szentségtelen és tisztátalan nem mehet be a mennyek országába, és mi szeretnénk oda belépni már itt.

Emelj magadhoz közel, beszélj velünk, és a te igéd végezze bennünk megszentelő munkádat.

Ámen.

Igehirdetés

Amikor arról volt itt szó, hogy „szenteltessék meg a te neved", éppen az azt kö-vető napokban került sorra Péter levelének ez a részlete és ennek a folytatása is, amelyikben többször hangsúlyozza Isten igéje, hogy ez a mi Urunk kifejezett akarata, hogy szentek legyünk, s ennek egyetlen indokolása van: azért, mert Ő szent. Talán emlékszünk arra, hogy mi a szent szónak a jelen-tése a Szentírásban, egyrészt az, hogy Isten számára elkülönített, másrészt pedig erkölcsi értelemben tiszta. Az Isten mércéjével mérve is tiszta.

Egyedül Isten szent. Ő önmagában az, nem nekünk kell Őt szentnek hirdetnünk. Ő szent, és azok szentelődnek meg, akik vele kapcsolatba kerülnek, akik az Ő közelében tartózkodnak.

Ha figyelmesen elolvassuk ezt a néhány mondatot, szinte a Mi Atyánk töredékeire ismerünk itt. Azt mondja: ha Atyának hívjá-tok Őt, akkor mint engedelmes gyermekek igyekezzetek a közelében tartózkodni. Akkor ne felejtsétek el, hogy az övéi vagytok. Az Ő tulajdona, mert áron vett meg: „tud-ván, hogy nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok ki a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből, hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen bárányén, a Krisztusén." Aki Krisztussal szoros közös-ségben él szüntelenül (a hétköznapokban is, ez az egész levél a hétköznapokban élő keresztyéneknek szól), azok megszentelődnek az Ő közelében, mint az Ő tulajdonai. Any-nyira tulajdonai, ahogy a rabszolga tulajdo-na volt a rabszolgatartónak, a gazdájának, és csak azt tehette, amit az parancsolt neki.

Így rajzolódik ki ez a három ismertetőjele a szent életnek. Szent az, aki közel van Istenhez, szent az, aki tudja, hogy az Övé, az Ő tulajdona, szent az, aki csak azt teszi, amire Isten őt használni akarja. Erre a három kérdésre válaszoljunk most: 1) Hol vagyunk? Isten közelében-e? 2) Kiéi vagyunk? Az újjászületett embernek tudatos-e az, hogy az Övé? Aki nem született újjá, vágyakozik-e erre, hogy az Övé legyen? 3) Ki használ bennünket, és mire használnak? Igaz-e az, hogy egyedül Isten használhat arra, amire Ő akar?

Azért szeretnék felolvasni a Dániel könyvéből is egy részt, mert ott rendkívül szemléletesen lehet látni, hogyan tartozik össze egymással ez a három ismérv: hol vagyok, Isten közelében-e? kié vagyok, az Övé vagyok-e és annak tekintem-e magamat? és ki használhat engem és mire? Nem én akarom-e néha Istentől függetlenül magamat használni?

A Dániel 5. részéből szeretnék olvasni egy hosszabb szakaszt. Az 1-9 verset és a 17-től.

„Belsazár király nagy lakomát szerzett az ő ezer főemberének, és az ezer előtt bort ivott. Borozás közben ezt mondta Belsazár: hozzák elő az arany és ezüst edényeket, amelyeket elvitt Nabukodonozor, az ő apja, a jeruzsálemi templomból, hogy igyanak azokból a király és az ő főemberei, az ő feleségei és ágyasai. Akkor előhozták az arany edényeket, amelyeket elvittek az Isten házának templomából, amely Jeruzsálemben van, és ittak azokból a király, főemberei, az ő feleségei és ágyasai. Bort ittak, és dicsérték az arany-, ezüst-, érc-, vas-, fa- és kőisteneket. Abban az órában emberi kéznek ujjai tűntek fel, és írtak a gyertyatartóval szemben a király palotájának meszelt falán, és a király nézte azt a kézfejet, amely írt. Ekkor a király ábrázata megváltozott, az ő gondolatai megháborították őt, derekának inai megoldódtak és az ő térdei összeverődtek. Erősen kiáltozni kez-dett a király: hozzák elő a varázslókat, a káldeusokat, a jövendölőket. Szólt a király és ezt mondta a babiloni bölcseknek: Akárki legyen az az ember, aki elolvassa ezt az írást, és annak értelmét megjelenti nekem, bíborba öltöztetik és aranylánc lesz a nyakában, és mint harmadik parancsol az országban. Akkor bementek a király bölcsei mind, de nem tudták elolvasni az írást, sem annak értelmét megfejteni a királynak. Akkor Belsazár király igen megrettent, és az ő arca elváltozott, és az ő főemberei is zavarban voltak."

Akkor valakinek eszébe jut, hogy hívják oda Dánielt, mert ő ért az effélékhez. Ő mondja, hogy nem ő ért, hanem Isten jelenti ki, és a l7. verstől Dániel beszél.

„Dániel ezt mondta a királynak: Ajándékaid maradjanak a tieid, adományaidat másnak add! Mindazáltal az írást elolvasom a királynak, és jelentését megmondom. Te, oh király! A felséges Isten birodalmat, mél-tóságot, dicsőséget és tisztességet adott Nabukodonozornak, a te atyádnak. És a méltóság miatt, amelyet adott neki, a népek, nemzetek és nyelvek mind félték és rettegtek tőle. Megölt, akit akart, és életben tartott, akit akart, felemelt, akit akart, és megalázott, akit akart. De amikor felfuvalkodott a szíve, és a lelke megkeményedett megátalkodottan, levettetett az ő birodalmának királyi székéből, és dicsőségét elvették tőle. És az emberek fiai közül kivetették, és az ő szíve olyanná lett, mint a barmoké, és a vadszamarakkal volt az ő lakása, füvet evett, mint az ökrök, és a teste égi harmattal öntöztetett, míg megismerte, hogy a felséges Isten uralkodik az emberek országán, és azt helyezteti arra, akit akar. És te, Belsazár, az ő fia, nem aláztad meg a szívedet, noha mindezt tudtad. Sőt felemelkedtél az egek Ura ellen, és az Ő házának edényeit elédbe hozták, és te és a te főembereid, a te feleségeid és a te ágyasaid bort ittak azokból; és az ezüst-, arany-, érc-, vas-, fa- és kőisteneket dicsérted, akik nem látnak, sem nem hallanak, sem nem értenek. Az Istent pedig, akinek kezében van a te lelked, és előtte minden utad, nem dicsőítetted. Ezért küldetett Ő általa ez a kéz, és jegyeztetett fel ez az írás. És ez az írás, amely feljegyeztetett: Mene, Mene, Tekel, Ufarszin! Ez pedig e szavaknak értelme: Mene, azaz számba vette Isten a te országlásodat, és véget vet annak. Tekel, azaz megmérettél és a mérlegen híjával találtattál. Peresz, azaz elosztatott a te országod és adatott a médeknek és perzsáknak. Akkor megszólalt Belsazár, Dánielt bíborba öltöztették, aranyláncot tettek a nyakába, s kikiáltották, hogy ő parancsol, mint harmadik az országban. És azon az éjszakán megölték Belsazárt, a káldeusok királyát."

Szent az, ami Isten közelében van, ami Istené, és amit csak Isten használhat. Szent-ségtelenné válik az, ami Istentől messze kerül, ami valaki másnak a birtokába kerül, és amit nem Isten dicsőségére használ, és nem istentiszteleti célokra.

A Biblia ugyanezt tanítja rólunk, emberekről is. Szent az, aki Isten közelében éli le az életét, a leghétköznapibb dolgait is vele közösségben, Őreá figyelve, az Ő közelében végzi. Aki Isten tulajdonának tudja magát, mégpedig olyan alapon, ahogy azt a Péter leveléből olvastuk. Aki mindig áll Isten rendelkezésére, és csak azt teszi, amivel Isten őt megbízta, amire az Ő gazdája őt használni akarja. Ez a szentségnek a titka. Életfontosságú, hogy szentek legyünk, mert senki nem mehet be az Isten országába, aki nem szent

Isten minket arra hívott el, hogy az Ő szentsége átjárjon minket. Szeretném, ha a végén igazán odafigyelve énekelnénk majd: te akiről azt éneklik a mennyei seregek: szent, szent, szent az Isten, a te szentséged járjon át engem is. Tisztogass meg belül is, hadd legyen templomoddá testem, lelkem már itt e földön. Ez Istennek a célja velünk. (165. ének)

Így nézzük meg kicsit részletesebben ezt a három jellemzőt. Mit jelent nekünk Isten közelében lenni, s mit mond erről a Szentírás? Miért fontos ez a rendíthetetlen bizonyosság, hogy az újjászületett ember soha egy pillanatra se felejtse el, hogy én a Krisztusé vagyok, mert megvett, megvásárolt engem? És mit jelent, hogy csak Ő használhasson bennünket?

1) Isten közelében tartózkodni azt jelenti, hogy valóban átjár minket az Ő közelsége, az Ő tisztasága, szentsége, és visszatükröződik rajtunk valami ebből. Több helyen használja ezt a képet a Szentírás, hogy Isten gyermekeinek az életén meg kell hogy látszódjék valami Isten lényegéből, tükrözniük kell azt a fényt, azt a világosságot, amit ők is ott kaptak Isten közelében.

Egy régi emlékem jutott eszembe. Az ostromot, 1945 telét, itt vészeltük át a budai várban, egy pincében. Kisgyerek voltam még, de sok képre emlékszem. Emlékszem például arra, hogy volt egy orvos is ott a pincében, akihez hordták a sebesülteket, de nem volt villany. Kitalálták azt, hogy egy kerékpárnak a dinamóját átszerelték a hátsó kerékre, és felváltva tekertük a pedált (fel volt állítva üléssel lefelé), s az hajtotta a dinamót, és a kerékpár lámpájánál operált az orvos. Aztán óriási felfedezés volt, hogy egy petróleumlámpát is sikerült még keríteni. Így is sárgás, tompa, halovány fény volt az. Az orvos azt kérte, hogy akinél csak van tükör vagy akármi olyan felület, ami tükröz, hozzák ide. Körbeállták őt, ami-kor dolgozott és a tükrökkel felerősítették a fényt. Nem tudom miért, de az én kezembe is nyomtak egy kis tükröt, hogy tartsam. Láttam, hogy a többieknek a tükréből valami folt jön és a fehér folt fényeskedik, az enyém meg nem tud ilyet. Akkor megállapították: piszkos a tükör. Megtisztították, de akkor sem sikerült odatükröznöm. Nem mindegy, hogyan tartom. Beállították a keze-met, hogy jól tartsam, és igyekeztem ügyes-kedni, hogy hozzájáruljak a sikeres gyógyí-táshoz. Ez a kép mélyen bennem maradt.

Egyszer, amikor Isten bűnbocsátó kegyelmének a nagyságán csodálkoztam el a magam életében, eszembe jutott ez a kép. Erről van itt szó. Isten azt akarja, hogy tük-rözzük az Ő dicsőségét. Az Efézusi levélben egyenesen azt írja Pál apostol, hogy az Ő dicsőségének a magasztalására teremtett és teremtett újjá bennünket. Ez a célja. Nem-csak az, hogy megmeneküljünk a kárhozatból, és üdvösségünk legyen. Nemcsak az, hogy ezt a néhány esztendőt is értelmesen és Isten akarata szerint töltsük el, hanem hogy felragyogjon rajtunk az Ő dicsősége. Hogy tükröződjék a mi nyomorult életünkön az Ő egyedülálló dicsősége.

Ehhez azonban tiszta felület kell. Ehhez mindenekelőtt bűnbocsánat kell. Ehhez úgy kell beállni, hogy jó szögben álljon a tükröző felület. Tehát engednünk kell mindig, hogy Ő állítgasson bennünket. Ő állítson oda, ahol használni akar. Ebből egy egész sor felismerés következik. Ha valakiben ez tudatos, akkor egyrészt naponta törekszik arra, hogy tiszta legyen a felülete, és nem tűr meg bűnöket az életében. Ezért nem tűr meg bűnöket, ezért is utálja a bűnt, mert akkor nem ragyog fel rajta az Isten dicsősége. Másrészt pedig engedi, hogy Isten azt csináljon vele, amit akar. Oda küldje, ahova akarja, úgy állítsa be vagy állítsa le, ahogyan Ő akarja. Ez a teljes belső készség, aminek a magas fokát megint csak Jézus Krisztusban szemlélhetjük, aki többször mondta: nem azért jöttem, hogy a magam akaratát cselekedjem, hanem azét, aki elküldött engem. Nem a magamét mondom, azét adom tovább, aki megbízott engem. Ez neki egészen természetes volt, és mindent alárendelt ennek.

Rekkenő hőségben, hosszú gyaloglás után a Sikár kútjánál nem azon gondolkozik, amin a tanítványok, — hogy ehetnénk minél előbb valamit? — hanem várja a sa-máriai asszonyt, mert az Atya akkorra időzítette ezt a találkozást. Ő ott sem azt akar-ta csinálni, amit a test kívánt volna, hogy üljünk le egy kicsit az árnyékba és együnk-igyunk valamit, mert azt kívánjuk, hanem evangéliumot hirdetett egy bűnöktől terhelt asszonynak. Mindig az Atya küldetésében volt.

Valamilyen mértékben, nyilván nem ilyen tökéletesen, ezt valósíthatjuk meg mi is, és ezt várja tőlünk.

A Mózes 3. könyve sokat foglalkozik azzal, hogy Isten szent, és az Ő szentségében akar részesíteni bennünket. Itt van ez a jól ismert mondat is a 10. rész 3. versében: Ezt mondta Mózes Áronnak: Ez az, amit szólt az Úr: akik hozzám közel vannak, azokban kell megszenteltetnem, és az egész nép előtt megdicsőíttetnem. Mert Ő dicsősége magasztalására rendelt minket. Erre nem vagyunk képesek magunktól. Mindenestől alkalmatlanok vagyunk arra, hogy tükrözzük az Ő dicsőségét. Előbb meg kell tisztulni, és folyamatosan újra és újra meg kell tisztulnunk, azután pedig engednünk kell, hogy azt csináljon velünk, amit akar.

Nyilván mindannyiunknak megvan a napi programja. Sokan összeállítjuk már előző nap. Sokunknak meg mások állítják össze a programot, és kénytelenek vagyunk azt tenni. Akármit teszünk is, ezt nem szabad szem elől téveszteni: Uram, én mindig reád nézek, mert nekem nem mindegy, hol vagyok. Én a te közeledben akarok maradni feltétlenül.

A következő szakaszokban is ír erről. A 18. fejezetben van ez a szintén ismerős mondat: „A te magzatodból ne adj, hogy odaáldozzák a Moloknak, és meg ne szentségtelenítsd a te Istenednek nevét. Én vagyok az Úr. Szentek legyetek, mert én, az Úr, a ti Istenetek, szent vagyok."

Ez a Molok egy kánaánita bálvány volt. Az a rettenetes hiedelem fűződött hozzá, hogy aki az elsőszülött gyermekét odaáldozza ennek a halálistennek, úgy, hogy megégették ezeket az újszülötteket, annak a többi gyereke mentes lesz bajtól, balesettől, betegségtől. Biztosítsuk a többinek a boldogulását azzal, hogy az elsőt feláldozzuk. Rettenetes gondolat. Isten megtiltotta: egyáltalán semmiféle bálványt ne tiszteljetek, de ezt az utálatos Molokot meg végképp nem. Isten nem kíván ilyet, és nem attól függ az Ő áldása, hogy ti most azt mintegy megveszitek egy gyereknek az éle-te árán. Ő azt is meg akarja áldani. Hadd éljen mind! Más az áldásnak a feltétele. Az, hogy ti hozzá közel maradjatok, az Ő parancsait betartsátok és az Ő útjaiban járjatok, mert akkor minden gyereketek áldott lesz, nem kell ilyen szörnyűséget csinálni.

A szentséghez ez is hozzátartozik: nem osztja meg valakinek a hitét. A kánaániták így csinálják. Ha mindenki más körülöttünk mást tesz és imádja a maga bálványait, mi akkor is maradjunk az Ő közelében és ragaszkodjunk Őhozzá. Állandó kísértése minden hívő embernek, hogy az ördög el akarja szakítani onnan. Sokszor észre sem vesszük. Egy nap elég ahhoz, hogy elsodródjunk Isten közeléből. Az egész környezet, amiben töltjük napjainkat, távol van Istentől. Egyáltalán nem könnyű megmaradnunk az Ő közelében. Van, amikor meg akarnak győzni minket, hogy bizonyos döntéseket csak úgy lehet meghozni, hogy becsukjuk a szemünket és félretesszük a Bibliát. Néha tényleg nehéz Isten szerint gondolkozni, az Ő igéje szerint dönteni, igei szempontokat érvényesíteni. Vagy akkor számolnia kell az embernek azzal, hogy lemarad valamiről, valakitől. Ezekben a dön-tésekben se adjuk fel a szentségre való törekvést.

Akik hozzám közel vannak — mondja Isten, azokban kell megszenteltetnem, és az egész nép előtt megdicsőíttetnem. Hiába mondja a Mi Atyánk-ot az, aki megtűr bűnöket az életében és piszkos lesz az életének a felszíne, mert nem tükröződik rajta Isten dicsősége.

2) A második: komolyan kell vennünk, hogy ez igaz, amit olvastunk Péter leveléből. Áron vásárol ki minket Jézus abból a hiábavaló, kárhozatra ítélt életből, amibe mindnyájan beleszülettünk. Nagy ára volt ennek: az Ő szeplőtelen, tiszta élete, az Ő vére volt az ára ennek. Ettől kezdve, aki ezt hiszi, és Őbenne hisz, az az Övé, az Ő tulaj-dona. Ez egyrészt tökéletes védettséget jelent, az övéire Ő vigyáz, senki el nem vesz-het közülük, és senki nem nyúlhat hozzájuk Őnélküle, másrészt ez teljes elkötelezettséget jelent. Akkor az én gazdámra nézek, mint a szolga az ő urára — ahogy a zsoltár mondja — és elég, hogy az ujjával intsen az ura már csinálja azt, ami annak a gondolata és akarata. Ez nem azt jelenti, hogy akarattalan bábokká fokoz le minket, hanem megtanít arra, hogy egyet akarjunk vele. Kiemel a magunk akaratosságából, és valóság lesz az, amiért Dávid könyörög: „taníts engem a te akaratodat teljesítenem, mert te vagy Istenem. És a te jó Lelked vezéreljen engem az egyenes földön." (Zsolt 143,10)

Ez, hogy az övéinek tekintjük magunkat, azt jelenti, hogy a régi rabtartónkra, a régi gazdánkra semmilyen körülmények kö-zött nem hallgatunk. Állandóan támadja a régi rabtartó itt is a hívőt. Ki nem fogy az ötletekből, vannak javaslatai. Világosan kü-lönböztetnünk kell, mi az, ami az új gazdánktól, Istentől jön, és mi az, ami alulról való, és amit a régi próbál súgni. Valami nagy sérelem ért, nagy igazságtalanságot kellett elszenvedni, üss vissza, állj bosszút, ne hagyd magad. Kinek a hangja ez? Ki az, akiről szintén a Péter levelében olvastuk most: Ő szenvedvén nem fenyegetőzött, szi-dalmaztatván viszont nem szidalmazott. Mi-re akar minket rábeszélni a kísértő, és mire indít minket Szentlelkével a mi Urunk? Pon-tosan kell különbséget tennünk igaz és hamis, Istentől való és nem tőle való között.

Kezdettől fogva ez volt az ördögnek a biztatása: legyél te a magad ura. Ne legyél az Isten szolgája, legyél a magad ura. Ő azt mondta: arról a fáról ne vegyél, de vegyél csak nyugodtan, nem haltok meg. Ebben benne van, hogy meghazudtolja Istent. Isten azt mondta: ha esztek, meghaltok. Bizony nem haltok meg — mondja a kísértő, és tudjuk, hova vezette Évát ez a csábítás. Ugyanez a szöveg duruzsol a fülünkbe is állandóan. Onnan belülről, a gon-dolatainkon keresztül adja, meg gondoskodik olyan tanácsadókról, akik bátorítanak, hogy a magad ura legyél. Fontos, hogy tud-junk örülni annak, hogy van Urunk és gazdánk, nem vagyunk kiszolgáltatva, és nem akarunk a magunk urai lenni.

3) Ebből következik, hogy akkor viszont csak azt teszem, amit a gazdám mond. Nem teszem az ellenkezőjét, mert szeretem Őt, és hálás vagyok neki. Nem akarom függet-leníteni magamat tőle, hiszen akkor rontot-tam el az életemet, amíg egyedül voltam, és azt hittem, hogy a magam ura vagyok. Kiszabadított ebből a rabságból, és most va-lóban neki akarok engedelmeskedni.

Akkor lesz szent valaki, ha Isten arra használhatja, amire Ő akarja. Amikor előhozták az arany edényeket, amelyeket elvittek az Isten házának a templomából, Jeruzsálemből, és ittak azokból, és ivás közben dicsérték az arany-, ezüst-, érc-, vas-, fa- és kőisteneket, akkor szentségtelenítették meg ezeket az edényeket. Ha akárki ihat belőlünk, ha akárkinek ugrunk, ha bárki bármire használhat, ha az hasznosnak tűnik nekünk, és úgy gondoljuk, hogy megéri, akkor szentségtelen az életünk. Szent az az ember, aki mielőtt cselekszik, egy pillanatra a gazdájára néz. Bólint Ő, hogy menjek oda, tegyem azt, mondjam, most mondjam meg, vagy nem bólint.

Van-e erőnk neki engedelmeskedni? Ez lelki beidegződéssé válik a megszentelődésben előrehaladó emberben. Nem azt jelenti, hogy görcsben van, jaj mit szabad és mit nem, nem rontottam-e el valamit? Ez ugyanolyan természetesen történik, mint amikor két ember szereti egymást — mond-juk egy jó házasságban —, és nem kell hosszasan tanácskozni, meg az érdekeket egyeztetni, mielőtt valamit csinálnak, mert azonosak az érdekeik. Ez nem is kérdés már. A szempontok között lehet különbség, mert sokszor nekünk más szempontjaink vannak, mint Istennek, de a felállás a hívő számára mindig világos: Ő az úr, én az Ő szolgája vagyok. Én mindig kész vagyok félretenni a magam szempontjait, ha azok nem egyeznek az Övével, mert folyamatosan tapasztaltam, hogy az Ő szempontjai jobbak. Egyedül az Ő szempontjai jók. Kész vagyok ráhangolódni, és látatlanba is igent mondani neki.

Hadd olvassam fel azt az egész mondatot, amiből az előbb csak néhány szót idéztem. „Ő magának kiválasztott minket a világ teremtése előtt, hogy legyünk szentek és feddhetetlenek Őelőtte szeretet által. Ele-ve elhatározván, hogy minket a maga fiaivá fogad Jézus Krisztus által az Ő akaratának jókedve szerint, kegyelme dicsőségének ma-gasztalására." (Ef 1,4-4) Ez a megváltás célja, és a mi megszentelődésünknek a cél-ja, hogy az Ő kegyelme dicsőségét legyünk képesek magasztalni. Nyilván azzal kezdődik, hogy megismeri valaki az Ő kegyelmét, hogy nekem, bűnösnek, megbocsátott, engem, tékozlót, visszafogadott. Újra Atyám lett. Nem kell tőle félnem. Mindene az e-nyém. Örököse lettem ismét, örököstársa Krisztusnak.

Fel sem fogja a hívő sokáig, hogy milyen óriási horderejű dolog ez. Ahogy egyre jobban megismeri az Atyát, mint engedelmes gyermek, egyre könnyebb rábíznia magát és engedelmeskednie neki. Egyre in-kább azonosul belsőleg vele, egyre szentebb lesz. Egyre terebélyesedik a hívőben Krisztus természete, és zsugorodik a saját, velünk született természetünk. Mivel Krisztus adatott nékünk Istentől szentségül is — nemcsak bölcsességül, igazságul és váltságul —, ezért ez a bennünk növekvő Krisztus egyre szentebbekké tesz. Erre hívott el min-ket a mi Urunk, hogy az Ő kegyelme gazdagsága így dicsőíttessék.

Isten segítsen minket ebben, hogy kedvet kapjunk erre a növekedésre, és valóban tudjuk tükrözni az Ő dicsőségét!

Imádkozzunk!

Édesatyánk, újra és újra a türelmedet csodáljuk. Ahogyan elhívtál minket, ahogyan vártál arra, hogy meghalljuk a hívást és mozduljunk már, ahogyan megértettük, hogy valóban a halálban voltunk és te az életre hívtál, és várod azt, hogy egyre jobban megismerjük ennek az életnek a gazdagságát, amit tőled kaptunk. Köszönjük, hogy adsz időt még arra, hogy a megszentelődés útján is előbbre jussunk.

Kérünk, támassz bennünk szent elégedetlenséget mindazon szentségtelenségek miatt, amik még beszennyezik az életünket. Taníts meg minket naponta odaállni eléd, hogy megtisztíts minket. Köszönjük, hogy igéd világosság, ami leleplezi foltjainkat és minden szennyet, amitől megszabadulhatunk. Köszönjük, hogy türelmesen állítgatsz minket újra és újra helyes állásba, hogy tükröződjék rajtunk a te kegyelmed dicsőségének a gazdagsága.

Tudjuk, hogy szent vagy, és az a te akaratod, hogy mi is szentek legyünk. Szeretnénk a te akaratodat teljesíteni. Azt akarni mindig, amit te. Erősíts meg minket ebben.