Lekció: Jn 1,1-18

Alapige: Jn 1,14

Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az Ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.

Imádkozzunk!

Kegyelmes Istenünk, mennyei Atyánk, nem szűnünk meg dicsőíteni téged azért, mert úgy szeretted ezt a világot, hogy egyszülött Fiadat adtad, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Köszönjük neked, hogy megérhettük ennek az esztendőnek karácsonyát. Köszönjük, hogy több ez nekünk, mint néhány napi lehetőség a pihenésre. Magasztalunk a testté létel csodájáért. Köszönjük, hogy olyan mélyre hajoltál utánunk, amilyen mélyre estünk. Köszönjük azt az érthetetlen, meg nem érdemelt szeretetet, amivel lehajoltál Jézus Krisztusban, hogy felemelj minket, és lehetővé tedd, hogy újra a te boldog, szabad gyermekeidként éljünk.

Áldunk azért, mert te, aki egyszülött Fiadnak nem kedveztél, hanem Őt mindnyájunkért odaadtad, vele együtt mindent nekünk akarsz ajándékozni. Alázatosan kérünk, legyen ez a csendes óra is most a te ajándékod. Adj nekünk olyan mennyei kincseket, amiket talán nem is ismertünk eddig, vagy amiknek nem volt igazi értékük előttünk, de amikre mindnyájunknak nagy szükségünk van. Tégy minket lelkiekben gazdagokká, hogy mi is gazdagítani tudjunk másokat.

Segíts, hogy semmi el ne vonja most a figyelmünket rólad, megváltó Urunk, Jézus Krisztus, és a te testté lételed csodája, a karácsonyi esemény lényege hadd jöjjön közelebb hozzánk, hadd legyen egészen világos a számunkra. Váljék személyessé ez a csoda, hogy valóban a te életed bontakozzék ki bennünk, és így mehessünk tovább a mi utunkon.

Adj vigasztalást, bátorítást, tanácsot vagy feddést, mindnyájunknak azt, amire szükségünk van.

Ámen.

Igehirdetés

A napokban valaki azt mondta, hogy egy világ omlott össze benne, amikor meghallotta, hogy lehet, hogy Jézus nem december 25-én született. Sőt, még azt is hal-lotta, hogy talán nem az időszámításunk nul-ladik évében, hanem valamivel korábban. Akkor tehát ez sem igaz, hogy most ünnepeljük az Ő születésének 2000. évfordulóját? Ráadásul úgy értesült, hogy valami ró-mai pogány ünnepet kereszteltek meg, és abból lett a keresztyén karácsony. Legjobb akkor abbahagyni az egész karácsonyolást. És egyáltalán, ha Jézus születésének a dátuma ennyire bizonytalan, akkor mi bizonyos az Ő életéből?

Jogos és fontos kérdések ezek, és világos válasz van rájuk a Szentírásban. Negyven évi Biblia-tanulmányozás után teljes meggyőződéssel vallom, hogy egészen bizonyos minden, amit a Szentírás Jézusról ír, csak ne kezdjünk el fantáziálni, ne képzeljünk el olyan dolgokat, aminek nincs bibliai alapjuk. Például a három királyokról a Biblia nem ír. Jézus születésnapját sem említi. De nem kell aggódnunk azért, hogy pontatlanok a bibliai adatok, vagy megbízhatatlan Jézus történetisége. Lukács hatszoros időmeghatározással pontosítja Jézus nyíl-vános fellépésének az idejét (olvassuk el a Lukács 3,l-2 részt). Napra pontosan tudjuk Jézus kereszthalálának az idejét. Több százan tanúsították, hogy utána néhány nappal már találkoztak vele (1Kor 15,6). Ismerjük innen már könnyen kiszámíthatóan az Ő mennybemenetelének az időpontját, a pünkösdi csodának az idejét és így tovább.

A testté lételnek a napját nem ismerjük, de ezt a Biblia sehol nem is állítja. Annyit tudunk, hogy nem a nulladik esztendőben történt, hiszen Jézus Heródes uralkodása alatt született, és nagy Heródes időszámításunk előtt 4-ben meghalt. Az az adóösszeírás pedig, amit mi tévesen népszámlálásnak szoktunk nevezni, és amiről az evangéliumok tájékoztatnak, időszámításunk előtt 7-ben kezdődött és több évig tartott. Jézus születésének az időpontja tehát időszámításunk előtt 7 és 4 közé esik, de hogy melyik napra, azt nem tudjuk.

Ennek a kis elcsúszásnak, tévedésnek az okát is ismerjük. Az a bizonyos Diony-sius Exiguus nevű szerzetes, aki igyekezett visszafelé kiszámítani Krisztus testté léte-lének az évét, nehéz munkát végzett, és olyan kedvezőtlen feltételek között egyáltalán nem nagy tévedés ez a néhány esztendő. De hogy melyik napon következett be a testté létel csodája, azt nem tudjuk. So-káig nem is volt fontos Jézus tanítványainak. Amikor azonban megnőtt a keresztyének száma és számot kellett adniuk a hitük alapjairól, egyre jobban vágytak arra, hogy ne csak a Megváltó kereszthalálának és fel-támadásának az időpontjáról emlékezhessenek meg, hanem az Ő születésének az időpontjáról is.

A római birodalomban december 21-e a téli napforduló ideje, a Mithras isten ünnepe volt. Ez a nap ugyanis az, amikor a legrövidebb a nappal és leghosszabb az éjszaka. Ettől kezdve folyamatosan nő a világosság, és csökken a sötétség. Ezért ünnepelték az ezt követő napokban a fényistennek az ünnepét, a fénynek, a világosság-nak a diadalát. A keresztyének kiváló alka-lomnak tekintették ezt arra, hogy vallást te-gyenek a maguk hitéről. Mert ők nem a bál-ványokban hittek, hanem az ő Istenük a mindannyiunkért meghalt és feltámadott Jé-zus Krisztus, aki azt mondta magáról: Én vagyok a világ világossága, és aki engem követ, nem járhat sötétségben. Akiről azt mondta Zakariás, Keresztelő János apja, hogy Ő a felkelő nap, akiről azt énekeljük, hogy terólad ömlik rám a fény, a béke s boldog élet. Akiről már Ézsaiás azt jövendölte, hogy a nép, amely sötétségben jár, lát nagy világosságot, és akik a halál árnyé-kának völgyében laknak, fény ragyog fel fe-lettük. (Zk 1,78-79, Ézs 9,2, Jn 8,12)

A Mithrás-kultusz semmibevétele volt az, hogy éppen ezekre a napokra tették a Megváltó tetté lételéről való megemlékezést. De soha sem állították, hogy azon a na-pon született Jézus. Az év bármelyik nap-ján hálát adhattak volna érte, sőt nyugodtan mondom, hogy az év mindegyik napján há-lát kellene adnunk azért, ami karácsonykor történt, amit Jézus Krisztusban a mi Istenünk nekünk felkínált.

Nem arról van szó, amit sokan szoktak mondani, hogy a keresztyénség elpogányo-sodása kezdődött a karácsony ünnepének a bevezetésével, ellenkezőleg: a pogány ünnep ellensúlyaként jelent meg, igazi evangéliumi tartalommal az igazi világosságnak, Jézus Krisztusnak a dicsőítése, a róla való megemlékezés, az Ő ünneplése.

János azonban azt mondja: a lényeget nézzük, és csak a lényeget. Evangéliuma el-ső mondatával már Jézus személyét állítja a középpontba. Jézus örök Isten voltát hangsúlyozza. Arról beszél, hogy karácsonykor a mindenható örök Isten lett emberré, és az Ige lett testté. Arról is, hogy Jézus előbb volt, mint a teremtett világ, mert Ő nem teremtmény, mint ahogy azt némely szekták mondják, hanem részt vett a teremtésben. Olvastuk, hogy „az Istent soha senki nem látta, az egyszülött Fiú, (a legrégebbi kéziratok így írják: az egyszülött Isten) aki az Atya kebelén van, az jelentette ki Őt.” Éppen, mivel Jézus öröktől fogva mindenható Isten, ezért volt képes arra, hogy örök isteni természetéhez magára vegye a mi em-beri természetünket, mert csak így lehetett segíteni rajtunk. Ő mindenképpen segíteni akart rajtunk, mert kimondhatatlan és indokolhatatlan szeretettel szeret öröktől fogva bennünket. Csak Ő tudott segíteni rajtunk, ezért vállalta az emberré létellel együtt járó minden szenvedést és kínt is.

Az, hogy az Ige testté lett, az örök Isten a mi érdekünkben emberré lett, mutatja, hogy Isten kész volt egészen azonosulni velünk, akik pedig fellázadtunk ellene. Egy-ben a testté létel csodája és szükségessége mutatja minden emberi önmegváltó erőlködés totális csődjét is. Nem tudtunk és nem tudunk magunkon segíteni, csak az Isten se-gíthet a tőle elszakadt emberen. Csak ez az egy módja volt annak, hogy Ő maga hajolt utánunk Jézusban. Jézus azt hozta vissza, amit elveszítettünk az Isten elleni lázadásunk, a bűneset során. Amit soha semmi módon nem tudtunk volna visszaszerezni. Az értelmes, emberi boldog életet, mert ben-ne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A nélkül a világosság nélkül, aki Jézus, ami belőle árad, csak tévelyegnünk lehet. A nélkül sötétben tapogatózunk, összetörjük magunkat, összetörjük az értéke-inket, nekimegyünk szakadatlanul egymásnak, és összetörjük egymást. Egyedül Jézus világosságánál tud tájékozódni az ember.

A történelem során próbáltak sokan mécseseket gyújtani, de ezeknek a kis láng-ját mindig elfújta valami bűnnek a vihara. Nem tudtunk náluk tájékozódni. Jézusban az igazi világosság jelent meg ezen a sötét, ho-mályos földön.

Szépen fogalmazza ezt meg Reményik Sándor, ismert, János evangélistáról szóló versében, amelyiknek az elején kedvesen és gyönyörűen leírja, hogy Máté, Márk, Lu-kács hogy próbálják a részleteket leírni és milyen gazdag, színes a karácsonyi történet, s milyen fontos, hogy ezt ismerjük.

De János messze áll és egyedül.
Nem tud gyermekről és nem tud anyáról,
Nem születésről, nem fogantatásról,
Csillag, csecsemő, angyalok kara,
Jászol, jászol-szag, — József, Mária,
Rongy és pólya, királyok, pásztorok,
Induló végtelen karácsonyok:
Nem érdeklik — vagy mint a rostán a szem
Kihull az ő külön történetéből,
Kihull mindez, és mindez idegen,
Apró, földízű, emberi dolog.
Nagyobb, nagyobb, ó nagyobb a Titok!

 

János, evangélista, negyedik,
Külön áll, világvégén valahol,
Vagy világ-kezdetén, vad szikla-völgyben
S a fénytelen örvény fölé hajol.
És megfeszül a lénye, mint az íj,
Feszül némán a mélységek fölé,
Míg lényéből a szikla-szó kipattan
S körülrobajlik a zord katlanokban
Visszhangosan, eget-földet-verőn,
Hogy megrendül a Mindenség szíve:

 

Kezdetben vala az Ige.
S az Ige testté lőn.

Mindjárt itt az első fejezetből — a felolvasott szakaszból — kitűnik, hogy az a világ is ugyanolyan volt, mint ez a mai, a mienk. Annak a világnak sem kellett Krisz-tus. Akkor sem hitték az emberek, hogy benne maga Isten hajolt közel hozzánk, hogy az Ő kereszthalála az egyetlen érvényes elégtétel mindannyiunk bűneiért, és hogy Őbenne jelent meg az igazi világosság. Ak-kor is bújtak, menekültek sokan a világosság elől, mert voltak rejtegetnivalóik, és az ilyen ember jobban érzi magát a sötétben. Ugyanúgy, mint ma.

Van azonban a felolvasott hosszú szakaszban egy hangsúlyos azonban. „Akik azonban befogadták Őt, azoknak megadta azt a kiváltságot, hogy Isten fiaivá legyenek." Akik befogadták a testté lett Igét, vagyis összekötötték az életüket Jézussal a hit által, azokat befogadta Isten a maga csa-ládjába, beleértve azt is, hogy a teljes örök-séget visszakapták. Krisztus örököstársai let-tek. Erre utal ez a két szó: kegyelemmel és igazsággal teljes. Az előbbit még egyszer hangsúlyozza, és egy furcsa kifejezés van itt: Őérette kaptunk mindnyájan kegyelmet is kegyelemre. (Jn 1,12-16)

Szinte lefordíthatatlan az eredeti szövegnek ez a félmondata. Ez azt jelenti, hogy valami olyan túláradó kegyelemforrás fakadt fel ezen a nyomorult földön Jézus eljövetelekor, az Ige testté lételekor, amiből jut mindenkinek, ahova odajárhatunk mindnyá-jan egész életünk során. Olyan gazdagon kí-nálja Isten a bűntörlő kegyelmet, hogy aki abból merít, annak megszűnik a lelkiismeret-furdalása. Az békességet kap. Az végig-alussza az éjszakát, és végigdolgozza a nap-palt. Az tud másokért élni. Az tud újra Isten dicsőségére élni. És ha szüksége van, újra mehet kegyelemért. És elég nekünk az Ő kegyelme. Ő nekünk adja az Ő igazságát. Nemcsak azt jelenti ez, hogy elsegít igaz, helyes isten-ismeretre és önismeretre, hanem azt is, hogy igazakká válunk az igaz Isten előtt.

Nem kell félelmek között élnünk. Nem kell örökösen valahogyan megnyugtatni ma-gunkat, nem kell altatgatni a lelkiismeretet, megszabadulhat minden vádtól. Nem kell sokféle nélkülözést szenvednünk. Nem kell öntelten vagy kétségbeesetten gondolnunk arra, hogy minek mi lesz a következménye. Nem kell a magunk istentelenségében elpusztulnunk. Maga Isten jött utánunk karácsonykor a testté lett Igében, Jézusban. Az emberré lett Isten Fia hozza nekünk az Atya üzenetét: Szeretlek, gyere haza! Ez a karácsony lényege.

Eszembe jutott egy gyerekkori emlékem. Édesapám segíteni akart egyszer egy fiatalembernek, akinek nem volt munkája. Beajánlotta valahol, de a fiúnak el kellett utaz-nia oda, hogy megegyezzenek. El is utazott az édesanyjával. Amikor visszaérkeztek, el-jöttek, hogy beszámoljanak. Végtelen rész-letességgel kezdték elbeszélni, hogy mi tör-tént az úton: Akkor felszálltunk a vonatra, s bementünk egy fülkébe. Ott már ketten ültek. A mama kijavította: nem, fiam, hár-man, mert tudod az a kalapos úr a sarokban. Édesapám sosem bírta a felesleges beszédet. Közbeszólt: fiam, a lényegre! Felvet-tek vagy nem? Igen. Örülsz neki? Igen. Ak-kor én is örülök, menj a dolgodra.

Ez jutott eszembe, amikor János ezt mondja: a lényegre! Fontosak a pásztorok meg a bölcsek, de mi is történt valójában karácsonykor? Minek a kerete az, amiről az evangéliumokban olvasunk? A többiben is olvasunk a lényegről is, de János csak a lényeget teszi nagyító alá, és újra és újra a lényegre irányítja a figyelmünket. A lényeg az, amit Isten tett értünk karácsonykor. A lényeg az, amit Jézus vállalt érettünk és he-lyettünk. A lényeg az, hogy mit csinálunk ezzel?

Hisszük-e valóban, hogy a názáreti Jézus a Krisztus, az élő Isten Fia? Ez a Jézus egészen személyesen a mi Megváltókká lett-e már? Erről tudunk-e hitelesen, nagy szeretettel másoknak is beszélni? Meglátszik-e ez az életünkön, a gesztusainkon, a váratlan nehéz helyzetekben tanúsított magatartásunkon, a gondolatainkon, az éjszakánkon és a nappalunkon, az emberi kapcsolatainkon, az egész életünkön? Valóban él-e bennünk Krisztus a hit által úgy, hogy a Krisztus jó illatát megérezhetik körülöttünk az emberek? Ez mind, mind bibliai kifejezés. A karácsony lényege az, hogy ez meg-történhet. És a mi felelősségünk az, hogy vajon ez megtörtént-e már?

Az, hogy a bölcsek hányan voltak és pontosan mennyi aranyat vittek, meg az, hogy a fenyőfakultusz pogány szokás vagy nem, meg jó-e az, hogy kisebb erdőket kiírtunk december közepén, és ezzel ki ért egyet közülünk és ki nem, ez mind mellékes ahhoz képest, hogy Krisztus ott él-e már a szívedben. Mert egyszer mindnyájan meg fogunk halni, és akkor az Isten ítélőszéke előtt egyetlen kérdés lesz fontos: ismerjük-e mi Jézust úgy, mint akivel együtt éltünk ebben az életben, és az, hogy ismer-e Ő minket? Mondhatja-e azt: gyertek, én Atyám áldottjai és örököljétek az országot, vagy azt mondja: nem ismerlek titeket, távozzatok tőlem, ti átkozottak.

A karácsonyi csoda megtörtént. A lényeg az, hogy nekünk ez mit jelent, hogy mi is részesei vagyunk-e már ennek a csodának. Passzív részesei úgy, hogy a hozzánk eljött Jézust hittel behívtuk az életünkbe, s aktív részesei úgy, hogy munkálkodik bennünk és általunk, és arra használhat minket, amire akar, és ezt a mai napot is úgy fogjuk eltölteni, ahogy az neki kedves. Engedjük, hogy az Ő Szentlelke irányítsa a gondolatainkat, és a gondolatainknak a kezünk, lábunk is engedelmeskedik, meg a nyelvünk is — sokszor talán az a leg-nehezebben. Vagyis valóban a Szentlélek templomává válik ez a mi nyomorult testünk, és fölragyog rajtunk az Isten dicsősége. Minden egyéb ehhez képest mellékes.

Ezt a változást tette lehetővé az Ige test-té létele. Ezt a változást kínálja fel nekünk Isten ezen a karácsonyi ünnepen. Boldog ember az, aki ezt komolyan veszi és megragadja. Így lehetne egészen másmilyen a mai úrvacsorázásunk, mint talán sok korábbi. Így nem úgy jönnénk ide, hogy „karácsonykor illik", vagy „egy évben kétszer szoktam." Aki így készült ide, hadd kérjem: inkább ne úrvacsorázzék, mert lehet, hogy ítéletet eszik és iszik magának.

Ez nem szokás kérdése, itt szabadítást kínál az, akinek a neve is azt jelenti: Szabadító. Jézus azt jelenti: Szabadító. Aki tud-ja, hogy milyen bilincsek kötözik, aki szabadulni akar ezektől, aki el akar hagyni konkrétan megnevezett, rá jellemző bűnöket, aki bízik abban, hogy úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát azért adta, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen, és nem akar elveszni, hanem az örök életet már ma el akar-ja kezdeni, az jöjjön és úrvacsorázzék. Annak a szíve megtelik majd örömmel, arról bilincsek hullanak le, azt az Isten karácsonyi ajándékokkal halmozza el, és lesz mit adnia másoknak. Az tud majd szívéből meg-bocsátani a legelkeseredettebb ellenségének is, meg a képzelt rosszakaróinak is. Az az Isten boldog és szabad gyermekévé válik. Az úrvacsora pedig az Úrnak halálát hirdeti majd neki. És aki hálás mindezért, az is jöjjön.

Imádkozzunk!

Dicsőséges Urunk, Jézus Krisztus, magasztalunk téged, és valljuk, hogy benned jött el az igazi világosság erre a sötét földre. Magasztalunk, hogy nem kímélted magadat, hanem önmagadat odaadtad, emberré lettél, hogy mi Isten gyermekeivé válhassunk.

Köszönjük, Atyánk, hogy nem kímélted a te Fiadat, hanem odaadtad Őt, és vele együtt kész vagy mindent nekünk ajándékozni. Megvalljuk, hogy sokszor soroljuk a szükségeinket, de nem neked. Sokszor csak vádolunk téged amiatt, hogy életünknek hiányai is vannak.

Köszönjük, hogy nálad minden el van készítve vele együtt. Szeretnénk most valóban előtted megnyitni az életünket, testté lett Ige, Jézus Krisztus. Köszönjük, hogy minden szükségünket ki tudod tölteni. Köszönjük a gazdagon áradó kegyelmet, amit hoztál. Köszönjük, hogy a tulajdon igazságodat ajándékozod a benned hívőknek. Köszönjük, hogy benned mindenre lehet erőnk, mert te a tieidet folyamatosan erősíted. Köszönjük, hogy akinek az életét kezedbe veszed, azt többé senki ki nem ragadhatja onnan.

Erősítsd meg bennünk ezt a hitet. Tedd ezt olyan bizonyossággá, hogy másoknak is tudjunk vallást tenni erről. Taníts meg minket világosságban járni, és szenteld meg úgy az életünket, hogy világítsunk mi is másoknak. Hadd legyünk valóban mi is a világ világosságává.

Könyörgünk hozzád: adj vigasztalást a gyászolóknak. Légy társuk a magányosoknak. Légy tanácsadójuk a bizonytalanoknak. Segíts el mindnyájunkat a veled való valódi életközösségre a hit által.

Szenteld meg, kérünk, az ünnepeinket is, és engedd, hogy ez a veled való közösség csak erősödjék az ünnep után, a hétköznapokban is.