Alapige: Mt 20,1-16

“Hasonló a mennyek országa a gazdához, aki korán reggel kiment, hogy munkásokat fogadjon a szőlőjébe. Miután megegyezett a munkásokkal napi egy dénárban, elküldte őket a szőlőjébe. Amikor kiment kilenc óra tájban, látta, hogy mások is állnak a piacon tétlenül, és ezt mondta nekik: Menjetek ti is a szőlőbe, és ami jogos, megadom nektek. Azok pedig elmentek. Ismét kiment tizenkét óra körül és délután három óra tájban, és ugyanígy tett. Amikor pedig késő délután öt óra tájban is kiment, még mindig talált ott álldogálókat, és megkérdezte tőlük: Miért álltok itt egész nap tétlenül? Azok pedig így válaszoltak: Mert senki sem fogadott meg bennünket. Erre ezt mondta nekik: Menjetek ti is a szőlőbe! Miután pedig beesteledett, ezt mondta a szőlő gazdája a vincellérjének: Hívd elő a munkásokat, és fizesd ki a bért az utolsókon kezdve az elsőkig. Ekkor jöttek azok, akik öt óra tájban álltak munkába, és kaptak egy-egy dénárt. Amikor azután az elsők jöttek, azt gondolták, hogy többet kapnak, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak. Amikor átvették, zúgolódni kezdtek a gazda ellen, és ezt mondták: Ezek az utolsók egy órát dolgoztak, és egyenlővé tetted őket velünk, akik az egész nap terhét hordoztuk, és szenvedtünk a hőségtől. Ő pedig így felelt egyiküknek: Barátom, nem bánok veled igazságtalanul: Nem egy dénárban egyeztél-e meg velem? Vedd, ami a tied, és menj el. Én pedig az utolsónak is annyit akarok adni, mint neked. Hát nem szabad-e nekem azt tennem a javaimmal, amit akarok? Vagy a te szemed azért gonosz, mert én jó vagyok? Így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók.”

Imádkozzunk!

Segíts nekünk Urunk, hogy őszintén közeledjünk hozzád! Olyan sokszor számon kérően fordulunk hozzád, el akarunk számoltatni, hogy mit, miért tettél. Bocsásd meg a lázadást, a bizalmatlanságot, a hitetlenséget veled szemben!

Kérünk, hadd áldjunk most Szentlelked világosságáért! Hadd lássuk meg, ki vagy te, s milyen kicsinyek vagyunk mi, s milyen nagy a te irántunk való szereteted! Urunk, így borulunk most eléd értetlenségünkkel, kérdéseinkkel, szenvedéseinkkel, szívünk sebeivel vagy éppen örömeinkkel, hogy meghalljuk a te válaszodat. Beszélj nekünk a te igazságodról, annak törvényéről!

Kérünk, engedd, hogy megértsük igéd összefüggéseit, segíts elfogadni döntéseidet akkor is, ha nem mindig értjük, hogy mi a jó nekünk abban, ami történt vagy történni fog velünk! Urunk, annyira beszűkült a szemünk, a szívünkkel is csak a láthatókra tudunk nézni. Adj, kérünk mennyei látást, tőled való értelmet, hogy megértsük azt, amit te akarsz mondani nekünk!

Ámen.

Igehirdetés

Tisztázzuk mindjárt az elején azt, hogy miről nem szól Jézusnak ez a példázata: Nem szól a munka és a bér kérdéséről. Nem szól a munkához való jogról, sem a sztrájk-jogról. Nem szól az igazságosságról, és nem szól az igaz-ságtalanságról sem.

Miről szól hát akkor ez a példázat, amit Jézus elmondott? Isten országának a törvényszerűségeiről. Hogyan ítél meg Isten helyzeteket, hogyan ítéli meg majd az embereket, a cselekedeteiket, az életüket, hogyan jön el majd ítélni élőket és holtakat Jézus?

Végső soron az emberek életéről és sorsáról. Valójában amit itt felolvastam, ez válasz egy feltett kérdésre. Az előző fejezet, a 19. fejezet 27. versében ezt kérdezi Péter Jézustól: “Mi elhagytunk mindent, és követtünk téged, mi lesz hát a jutalmunk?” A tanítványok, a Jézushoz hű-ségesek minden időben feltett kérdése ez a mondat: “Mi lesz a jutalom?”

Úr Jézus, mi mindent odaadtunk neked. Mi lesz hát a jutalmunk, mi lesz a dolgok vége? Minden józanul gondolkodó ember életében valójában normális dolog, ha felmerül ez a kérdés, hogyha követi Jézust, vele jár, amennyire ez persze lehetséges, mert ez relatív, hogy mindent odaadunk-e Istennek vagy nem. De tegyük fel, hogy ami lehetséges, azt odaadtuk. Minden józanul gondolkodó hívő ember életében felmerül ez a kérdés: Megérte? Mások, akik nem Istennel járnak, ha ránézünk az ő életükre, ha azt látjuk, az anyagi helyzetükre, a szakmai helyzetükre. Lehet, hogy legtöbbször azt látjuk, hogy sokkal előbbre tartanak, mint azok, akik hűségesen követték és követik Jézust, akik igyekeznek szívük szeretetéből megtartani a parancsolatokat. Igyekeznek elkerülni minden olyat, ami Istent megszomorítja, mindazt, ami Istent megszomorítja, egyszóval próbálnak, igyekeznek Istennek hűséges módon élni. Megéri? Nem jobb azoknak, akik nem az Istennel járnak? S ha csak így felszínesen nézzük azoknak az embereknek az életét, akik Isten nélkül élnek, úgy első látásra valóban tényleg ez a helyzet, és így is láthatjuk, sőt a valóságban is nagyon sokszor, sok vonatkozásban jobban, nagyobb bőségben élnek, mint a hívők.

Hadd biztassak mindenkit arra, hogy ne ijedjen meg ezektől a kérdésektől. Nem arra szeretnék biztatni, hogy tegyünk fel minél gyakrabban ilyen kérdéseket, de ha valakiben felmerül az a kérdés, az még nem bűn. Ha józanul, egyáltalán gondolkodó emberben biztos, hogy előbb utóbb felmerül ez a kérdés, hogy megéri? A tanítványok is ezt kérdezték: Uram, elhagytunk mindent, követtünk téged, mi lesz hát a jutalmunk? Miért csináltuk ezt az egészet?

A példázatbeli gazda, mint általában a gazda megjelenése mindig Istenre vonatkozik, vagy magára Jézus Krisztusra. Itt a gazdáról azt olvassuk, hogy elszámoltatja és elszámol azokkal, akik elvégezték azt a munkát, amit rájuk bízott.

Mi történt valójában? Napkeltekor megalkuszik a példázatbeli gazda a munkásokkal, és itt nagyon nagy hangsúly van azon — figyeljük meg jól —, hogy megbeszéli velük, akik hat óra tájban ott voltak a piacon, hogy az egész napi munkáért kapnak majd egy dénár fizetséget. Aztán újra kimegy kilenc órakor és újra felfogad munkásokat, akiken megesett a szíve, hiszen azt válaszolják ezek az emberek, hogy azért állunk még mindig itt, mert senkinek nem kellett a kezünk, nem fogadott fel senki sem.

Ezek az emberek örülnek, hogy bár csak kilenckor fogadták fel, valószínű kevesebbet fognak kapni, de legalább valamit visznek haza azért a munkaidőért, amit végeznek. Aztán újra kimegy a gazda tizenkettőkor és háromkor, és azután délután öt órakor, de később már csak akkor volt szokás munkásokat felfogadni, ha veszélyben volt a termés, vagy idénymunkáról volt szó, és gyorsan, egyszerre sok munkáskéz kellett, hogy ne vesszen oda a földeken kinn maradó termés. Az egész helyzetnek a képtelenségét mutatja, hogy még délután ötkor is kimegy a gazda. Hat óra előtt volt akkor vége a munkaidőnek. Hat óra előtt még egy órával is felfogad munkásokat. Ebből is látszik, hogy Jézus nem a korabeli munkaviszonyokról, vagy bérviszonyokról akar tanítást adni, hanem az Isten országának a másfajta, az emberi logikával sok vonatkozásban ellenkező, annak ellentmondó törvényről. Eljön a munkanap vége. Azt mondja a gazda a vincellérnek: Hívd elő a munkásokat, kezd a végén a sort, s fizesd ki őket! Jönnek az utolsók, s talán ott volt a szívükben az a kíváncsiság, hogy vajon mennyit fogunk kapni, hiszen meg se mondta a gazda, hogy mi lesz a fizetségük, s kapnak egy dénárt. Az öt órakor munkába álltak, aztán a három órakor, a délben, a kilenckor, s a reggel hat órakor munkába álltak is egy dénárt kapnak. S ekkor kitör a zúgolódás.

Ha megfigyeljük a Bibliát, Isten népére szin-te végestelen végig a zúgolódás volt a jellemző. Zúgolódtak Mózes és Áron ellen (a 2Móz 16-ban olvasunk erről). Az írástudók zúgolódtak Jé-zus tanítványai ellen. Aztán az első gyülekezetben is volt zúgolódás Isten ellen az egyenlőtlen munkabeosztás miatt a szolgálatra nézve.

Az első tanítása ennek a ma esti igének az, hogyha az Isten népe az Istennel szemben valami miatt zúgolódni kezd, ott valami nem stimmel a hittel. Ott valami baj van, s ott valamiben változtatni kell. Akkor nem figyelnek a gazdára, valami más került a középpontban, és nem a mindenható Isten, mert ő a gazda szava, intése vagy éppen utasítása. Akik bármi miatt zúgolódnak a szolgálatra nézve, azoknak valójában az az igazi bajuk, hogy az egészet nem akarják nézni, hanem csupán a saját életüket, a saját szeletét az életükre nézve a szolgálatnak.

Az így gondolkodó ember a következőt figyeli csupán: mi az, amit ő kap az Istentől. Semmi más nem érdekli. Mi az, ami jár neki az Istentől a szolgálatra? Például az imameghallgatás, a békesség, a gondtalan élet, elég pénz, megbecsülés, társ, lakás, autó, lehetőségek, még-hozzá korlátlanok. Mi az, ami jár nekem az Istentől? Aki ilyen beszűkült módon néz, az biztos hogy zúgolódni fog a mindenható Isten döntései ellen.

Az így gondolkodó hívőknek az a képzetük van, hogy van egy szerződésük az Istennel. Én szolgálok az Istennek, elindulok hatkor a szőlőbe, s ezért egy dénárt fogok kapni. Van egy szerződésem az Istennel. Elvégzem a szolgálatot, eljövök a templomba, elolvasom a napi igét, dobok a perselybe, vagy befizetek nyugtára a lelkészi hivatalban, vagyis teszek valamit, ezért jár nekem az Istentől valami.

Az igazi kérdés azonban az, hogy neked csupán szerződésed van az Istennel, vagy szövetséged van a mindenható Istennel? Kötött veled új szövetséget az Isten, vagy csupán van egy ilyen vallásos szerződésed, legalább is a te nézőpontod szerint? Vagy pedig szövetségben vagy a mindenható Istennel és az Ő egyszülött Fiával, Jézussal? Vállaltál valamit, mint templomos ember, és ezért vársz valamit az Istentől. Tartsa meg az ígéretét, tartson el téged, lehetőleg bőségben adjon meg mindent, amire szükséged van, meg még azt is, amire nincsen igazán szükséged. Ha elfelejtkezünk arról, hogy kicsoda a mi Gazdánk, akkor biztos, hogy zúgolódás lesz a szívünkben. Ha elfeledkezünk arról — noha hívő emberek vagyunk —, hogy mi a mi legfontosabb feladatunk, Jézus Krisztushoz vezetni másokat. Akkor biztos, hogy mindenen tudunk majd zúgolódni, s mindenért: Azért, hogy csúnyán néznek ránk a gyülekezetben, azért, ha Isten egy imádságot nem hallgat meg vagy nem úgy adja meg, amit kértünk, ahogy mi gondoltuk. Ha elmúlik az öröm, ha elfogy az öröm afö-lött, hogy kicsoda Jézus Krisztus, hogy Ő szövetséget kötött velünk, akkor biztos, hogy zúgolódás lesz a szívünkben.

Ha csak arra nézünk, hogy mit nem kaptunk meg az Istentől, s melyikünknek ne lenne ilyen? Mit nem adott meg az Isten? Ilyen mindenkinek van. Nem kapunk meg mindent az Istentől. Ő nem is ígérte meg. Soha nem mondja azt sehol, hogy az Ő hívő gyermekének mindig, minden kérését meghallgatja. Azt mondja és azt ígéri, hogy az Ő akarata szerint elmondott kéréseket meghallgatja, és a kérdésekre válaszol.

A második tanítása Jézus példázatának: Azok zúgolódnak az Isten ellen és az Isten igazságossága ellen, akik nem ismerik igazán az Isten gondolkodását, az Ő terveit, az Ő szándékait. A másféle mértéket, ahogy az Isten az embert szereti. Vagyis nem igazán ismerik az Isten szeretetét. A mi emberi gondolkodásunk tiltakozik az Isten igazsága, vagy szerintünk igazságtalansága ellen. És nem értjük azt igazán, hogy lehet olyan az Isten, hogy aki alig volt hasznára az Isten országának, annak Isten ugyanazt az üdvösséget adja, mint más valakinek, aki annyit tett az Isten országa érdekében.

Pál apostol, aki annyit szenvedett Krisztus ügyéért, aki az egész életét feltette arra, hogy sokakat az igazságra vezessen. Börtönt és kínzást is elviselve szolgál, ugyanazt az üdvösséget kapta, mint az a lator, aki halála előtt pár perccel tért meg Jézushoz? Vagy a példázatbeli apa: ugyanolyan szeretettel szereti azt a tékozló fiút, aki az egész örökséget elherdálta, s aztán éhesen, lesoványodva, koszosan visszatér az apai házba. Egy szóra megbocsátanak neki. Ugyanúgy szereti ezt a tékozló fiút, mint azt, aki otthon maradt, és aki nem vétett az atya ellen? Hát milyen igazság ez? S milyen fajta igazságosság? Tényleg megáll az emberi ész, s az ember józan lelke felháborodik ezen. Milyen igazság az ilyen? Milyen logika az ilyen? Milyen szeretet az ilyen, amelyik mindenkinek ugyanazt akarja adni a dolgok végén, tekintet nélkül arra, hogy mi-lyen volt az élete. De egy kicsit mélyebbre megyünk ebben a példázatban, kiderül, hogy nem erről van szó, hanem valami egészen másról.

A Szentírás azt mondja, hogy Isten felhozza a napját a jókra, ezek természetesen csak mi lehetünk, és felhozza Isten a gonoszokra is az Ő napját, ezek meg biztos, hogy a mi ellenségeink. Mi vagyunk a jók, és a mi ellenségeink a gonoszok, velejéig gonoszok. Mi pedig abszolút jók vagyunk. Általában így szoktunk megkülönböztetni embert és embert.

A mi logikán azt sem tudja elfogadni, hogy milyen az a szeretet, és milyen az az igazságosság, amelyik a tiszta, ártatlan Jézust odaszegezi a keresztfára a bűnös emberért. Ki érti ezt? Én nem értem, csak azt tudom, hogy az Isten mond-ja, s ezért igaz. Ezt megérteni nem lehet. Ezt én elhiszem azért, mert a Szentírásban Isten kijelenti, s Ő azt mondja, hogy nincsen más út az Atyához, csak Jézus. Ő tudja, hogy miért. Választhatott volna más utat is. Négyszer meg kellene kerülni a Gellért-hegyet például, s aki ezt megteszi, bár lennének olyanok, akik erre is képtelenek lennének, ágyban fekvő betegek például, Isten azt az utat választotta ki, hogy odaadta Jézust, az Ő egyszülött Fiát, s aki ezt hiszi, annak örök élete van. Mindez felháborító és érthetetlen az ember számára, akinek vannak elképzelései az Istenről. Csakhogy az Isten egészen más, mint amilyennek mi gondoljuk. S egyáltalán, Őt nem kell elképzelni. Az Istenben hinni lehet, benne hinni kell. Nem mondja sehol azt a Biblia, hogy képzeljük el, hogy milyen az Isten. Ilyet nem mond. Azt mondja, hogy akik keresik az Istent, azok megtalálják az Istent.

Pont azért olyan az Isten, amilyen, mert Ő Isten és nem ember, és alapvetően különbözik mindattól, aki teremtett lény. Az Isten nem teremtett lény. Ő öröktől fogva létezik. Amikor semmi nem volt — azt mondja a Biblia —, Isten akkor is létezett már. Az Ő szeretete és akarata áttöri a mi elképzeléseinket. Végül is itt belül a szívünkben dől el az, hogy akarunk-e hinni benne, vagy pedig nem. Elfogadjuk-e, hogy Jézust odaadta Isten ezért a világért, úgy szerette ezt a kozmoszt, ez a szó szerepel ott a János evangéliumában, hogyha valaki hisz Ő benne el ne vesszen. Az egész világot szerette és szereti az Isten.

Amíg ezt nem akarjuk hinni, amíg nem akarjuk ezt elfogadni, amíg nem hajlunk meg — mert erről van szó — az Isten tökéletes végzése és szeretete előtt, addig tényleg csak irigykedés, szeretetlenség, elégedetlenség, békétlenség és az Istentől való elszakadásra való kísértés lesz a szívünkben, ha a másik életét nézzük, vagy azt nézzük, hogy mit kapott a másik. Mennyi ajándékot? Annak már hány gyereke vagy unokája van, vagy milyen lehetőséget kapott az Istentől, én miért nem azt? S nem veszem észre mindazt, amit én kaptam az Istentől ajándékba, csodálatos ajándékként.

Ha végiggondoljuk egy kicsit, hogy például meddig kellene a bűneinkért vezekelni kinek-kinek, hogy igazak legyünk? Nem csodálatos döntése az Istennek, hogy aki elfogadja Jézus helyettes halálát, azt igaznak nyilvánítja az Isten? Gondoljuk csak meg, ki-ki! A bűneinkért, amit eddig az életünk során elkövettünk, mennyit kellene vezekelni? Hova kellene elzarándokolni? Mi mindent kellene véghez vinni, s egyáltalán ki szabná ezt meg? Hogy mit kellene megtenni kinek-kinek, hogy eltöröltessenek a bűnei? Nem bölcs az Isten végzése? Odaadta Jézust, az Ő egyszülött Fiát, ha valaki hisz őbenne, annak a bűneit eltörli az Isten. Nem az Isten szabja meg, hogy hogyan legyen az üdvösség, és ki üdvözüljön?

Ha valaki kiír egy futóversenyt, és megmondja, hogy mi lesz a díj, nem az mondja meg, hogy milyen szabályok érvényesek? Testvérek, az Isten dönti el az üdvösség, a megváltás, az élet-halál kérdését, nem az ember. Ő adta oda Jézust, az Ő egyszülött Fiát, Ő mondja meg, hogy ki üdvözül. Azt mondja, hogy aki hiszi ezt. S Ő azt akarja, hogy minden ember — kivétel nélkül — üdvözüljön, és az Isten igazságára eljusson. Hogy ezt ki fogadja el, ez az Isten dolga, ez nem a mienk. A mi dolgunk, hogy könyörögjünk azokért, akiket a mindenható Isten ránk bízott. Könyörögjünk azért, hogyha még nem ismerik Jézust, megismerjék.

A harmadik tanítása ennek az igerésznek. Ezek a példázatbeli elsők amiatt zúgolódnak, hogy a később felvett munkatársak ugyanazt kapták fizetségül, amit ők. Azon háborodnak fel, hogy őket — mondhatnám így is, hogy a tizenöt, húsz éve hívőket — ugyanaz a jutalom illeti meg, fizetség, mint azokat, akik nem régen tértek meg. Hiszen ők különbek e szerint a gondolkodás szerint. Ők már mennyit fáradtak az Isten ügyéért. Aki egy héttel ezelőtt lett hívővé, az meg csak egy hetet fáradt. Ez tulajdonképpen igazságtalanság, nem? Mennyivel többet tettek már az Isten országáért? S tényleg így van. Aki tíz éve hívő, az biztos, hogy többet tett azért, mint aki az elmúlt héten döntött Jézus mellett. De nem jutalom a szolgálat lehetősége? Nem óriási kegyelem, ha valaki már tíz éve szolgálhat? Mennyivel közelebb juthatott az Istenhez, például? Mennyi minden csodát átélhetett tíz év alatt. Tényleg az a vesztes, vagy inkább vesztesebb, inkább így mondom, aki később szerződött. De milyen nagy az Isten kegyelme, nem, hogy annak is ugyanazt akarja ajándékba adni. Azon egyszerű oknál fogva, hogy miközben mi nagy személyválogatók vagyunk, az Isten nem az. Az Isten egyformán szereti azt a latrot, aki ott volt Jézus mellett a kereszten, s halála előtt jutott hitre, mint azt, aki hosszú évek, évtizedek óta követi Jézust, vele jár, s valóban sokat tett az Isten országáért.

Testvérek, a szolgálatban nincsen foglalt hely. Bármilyen szolgálatot bárkitől, bármikor visszavehet az Isten. Nincs ilyen, hogy ez a szolgálat az enyém halálomig. Ilyen nincs, legalább is a Biblia nem tud róla. Mi szoktuk hangsúlyozni, hogy ezt én kezdtem el, az én nevem szerepel ott, én csináltam, én írtam alá, én indítottam el, nekem köszönhetnek mindent, de ezt az Isten nem ismeri. Nincsen foglalt hely a szolgálatban.

A hívők neve fel van írva az élet könyvébe, de a szolgálatra nézve úgy és akkor változtat a mindenható Isten, amikor csak akar. Nem előny tehát, ha valaki régóta jár Jézussal, hanem ajándék, és ez nagy különbség. Ajándék az ő életére nézve, hogy fiatalabb korától kezdve járhatott Jézussal. Sok idős ember elmondta ezt: Mennyi mindent nem csináltam volna. Hány bűnt elkerülhettem volna, mennyi nyomorúságot nem kellett volna megélnem, ha fiatalabban dönthettem volna, vagy döntöttem volna Jézus mellett? Nem ajándék az, ha valaki fiatalon dönthet vagy döntött vagy felismerhette Isten kegyelméből a lehetőséget? Tényleg ajándék, de nem kiváltság. És végképp nem szerzett jog, hanem az Isten ajándéka.

Nem könnyű elfogadni, hogy a másik kisebb, könnyebb és kevésbé jelentős szolgálatáról tényleg annyi szó esik sokszor. Arról, amit meg mi végzünk, szinte soha senki semmit nem mond. Tényleg ez a lényeg, vagy az, hogy tehetem, hogy egyedül talán az Isten tudja, senki más nem, de Ő tudja. Nem azt mondja Isten, hogy az Atya titkon néz, és megfizet néked nyilván. Nem elég? Ennyire fontos az Isten helyett az emberek előtt való dicsőség? Ők mit látnak, meg ők mit mondanak? Hogyan értékelik?

Nyugodjunk bele, hogyha dicséretre van szükségünk, az Isten gondoskodni fog arról, hogy megdicsérjen. Vagy Ő személyesen, Ő tudja a módját, vagy valakin keresztül. Ha jutalmat akar adni, majd megjutalmaz. Nem a gazda dönti el, hogy kinek mit ad, mikor és hogyan?

Egyáltalán nem biztos az sem, hogy ami látszólag, vagy legalább is mi annak mondjuk pótolhatatlan szolgálatunkat, nem látja valaki más, s időnként nem jön egy-egy kedves megjegyzés, hogy olyan jó, hogy te ezt ilyen hűségesen teszed. Milyen jól esik? Isten még időnként erről is gondoskodik, hogy valaki ezt észre vegye. Hányszor kérdezzük mi is Jézustól azt, amit Péter kérdezett Jánossal kapcsolatban, hogy mi lesz Jánossal? Jézus ezt válaszolja (János 21-ben olvasunk erről): “Ha akarom, hogy ő megmaradjon, mi közöd hozzá? Te kövess engem!” Te kövess engem! Ha akarom, hogy ő megmaradjon, mi közöd hozzá? Te kövess engem! Végezd a szolgálatot, amit rád bíztam! Könyörögj érte, minden egyéb az én dolgom! Olyan világosan mondja ezt Jézus. Nem a te dolgod az agresszív térítés. Mondd el nekem, hogy mit szeretnél vele kapcsolatban. Kövess engem, és minden egyéb az én dolgom — mondja világosan Jézus. Ő tudja az utat, az időt és az alkalmakat, hogy valakit magához fordítson.

Az 1Kor. 12-ben ezt olvassuk: “A szolgálatban is van különbség, de ugyanaz az Úr, és ugyanaz a jutalom is mindenkinek a szolgálat végén.” Mi a szabály a Biblia szerint? Azt mondja, hogy egymást különbnek tartsátok a gyülekezeten belül! Ez a szabály a hívő emberek számára.

A negyedik tanítása ennek a Biblia szakasznak a következő: Aki zúgolódik Isten döntése, cselekedetei ellen, az valójában nem hajlandó elismerni azt, hogy a mindenható Isten szuverén, önálló Úr. Az Ő döntése mindig tökéletes és helyes. Vannak kritizáló, számon kérő hívők, beleszólnak még a mindenható Isten dolgába is. Uram, ez így nem jó, azt úgy kellene csinálni, ahogy én akarom, ahogy én mondom, ahogy én helyesnek látom! Mert ők annyi és annyi hívő múlttal csak jobban tudják, hogy mi az Isten szerint való helyes dolog, s mi nem. Mit kell cselekednie egy bizonyos helyzetben az Istennek. Meg is mondják mindjárt. Az Úr szerint ez a helyes. Jobb, ha tudomásul veszed! Nekem kijelenti az Isten, mondják ilyenkor, hogy neked mit kell csinálni. Pedig ilyen nincs a Bibliában, hogy valakinek kijelenti azt az Isten, hogy mit kell a másiknak csinálni. Olyan van, hogy tanácsol valakit, vagy megint, mint Nátánon keresztül Dávidot. Ilyen van, de az, hogy valaki másnak mondja meg az Isten, mást vezet az Isten, hogy annak mit kell tenni, ilyenről nem ír a Szentírás. Isten személyesen vezet kit kit, ha azt érdekli az Isten vezetése.

Azt olvassuk itt a végén, hogy a gazda megadja mindenkinek azt, amit ígért. Azoknak, akik először munkába álltak, velük egy dénárban állapodott meg, és megkapták a nap végén. S a többieknek is azt adta, amit az Ő szeretete diktált. Vagyis Isten korlátlan Úr.

Testvérek, Isten úgy gazdálkodik a javaival, ahogy azt jónak látja. Az egyiknek ad öt tálen-tumot, a másiknak kettőt, a harmadiknak egyet vagy hármat. Az egyiknek ad tehetséget a zenéhez, a másiknak az irodalomhoz, a harmadiknak a rajzhoz. Csak példákat mondtam. Más valaki olyan kedvesen tud vigasztalni elesetteket, s ez az ő ajándéka. Az Isten kinek-kinek úgy ad aján-dékot, ahogy azt Ő jónak látja.

Ézsaiás könyvében ezt olvassuk, a 45. fejezetben: “Jaj annak, aki alkotójával perbe száll. Vajon mondhatja-e az agyag az ő alkotójának, hogy mit csinálsz?” Az agyag se szólal meg a fazekas kezében. Azt gyúr belőle, amit akar. Az Isten szuverén Úr. Kinek-kinek úgy és azt ad, amit Ő jónak lát.

Testvérek, olyan sok férj saját képére, hasonmására próbálja formálni a feleségét. Sokszor sikerrel, és egy nyomorult, kisebbségi érzéssel küszködő idegroncs lesz a felesége. Hány feleség formálja saját képére és hasonmására a férjet, s utána panaszkodik, hogy nincs férfi a háznál. Honnan lenne? Olyan lett a férje, amilyennek formálta. Az következett be, amit ő akart. S csodálkozik, hogy nincs férfi a háznál. Honnan lenne? Hányszor formáljuk a képünkre, s hasonmásunkra a gyerekeinket? S lesznek döntésre képtelenek, mert mindig mi döntünk helyettük. Nem engedjük, hogy a természet törvényei érvényesüljenek rajtuk, hogy lássák, hogy egy jó vagy egy rossz döntésnek milyen következményei lehetnek. Hagyjuk rá! A természet törvényei érvényesülnek. Ha mászik — mondjuk egy fekvőhelyen — a végén le fog esni. Figyelmeztettük, tovább csinálja. Tegyünk oda valamit, hogy puhára essen, de érzékelje azt, hogy a természetben kemény törvények vannak. Ha a forró vasalóhoz nyúl, megégeti a kezét, stb. stb. Ha nem tanul, akkor meg fog bukni. S ha mi elmondtuk, hogy mi a helyes, és ő nem teszi, időnként hagyjuk rá. Máskor nyilván segíteni kell, kivédeni sokszor helyette is, de pontosan így bánik velünk az Isten is, nem? Hányszor figyelmeztet, és mi nem hallgatunk rá. S időnként engedi, hogy beteljesedjen rajtunk az, ami ilyenkor következi. Amit vetünk, azt aratni fogjuk. Ez törvény a Biblia szerint. S Isten időnként engedi, hogy ez a törvény beteljesedjen rajtunk.

Nagyon önző szempont az, amikor egy hívő azt mondja: Miért nem jön vissza már Jézus? Olyan szörnyű, gonosz ez a világ, s ez az utóbbi tényleg igaz. De mi lett volna akkor, ha mielőtt ez a hívő megtért, visszajött volna Jézus? Az ítélet várta volna. Ne akarjuk mi eldönteni azt, hogy mikor jöjjön vissza Jézus! Bízzuk azt csak rá! Ő pontosan tudja, hogy mikor telik be az a létszám. Azt mondja a Szentírás, amikor a pogányok teljessége bemegy, akkor majd visszajön Jézus ítélni élőket és holtakat.

Tényleg irigylésre méltó az a lator ott Jé-zus mellett? Gondoljuk csak végig! Aki a halála előtt egy órával az élete végén tért meg. Milyen élete volt? Lator élet. Rablógyilkosságért halálra ítélték, és Jézus nem vette le a keresztről. Ott halt meg, abban a halálos ítéletben, amire a római bíróság elítélte. Beteljesedett rajta, hogy amit vetett, azt aratnia kellett. Lator élete volt. Ez tényleg irigylésre méltó? Az Isten kegyelmet gyakorolt. Halála előtt egy órával megtért, de mögötte volt egy lator élet. Nem kegyelmes az Isten, ha valakit nem a halála előtt egy órával szólít meg, vagy fogadja el a megszólítást és jut hitre?

Biztos vagyok abban, hogy vannak itt közöttünk olyanok, akik fiatal korban ismerték meg Jézust. Akiket, hogy így mondjam, hat órakor fogadott fel a Gazda. Milyen nagy ajándék, hogy egy tartalmas, hívő élet van már mögöttük, s egyre közelebb vannak, hogy meglássák, hogy kicsoda Jézus valójában. Nem azért kell könyörögni minél többen, minél előbb megtérjenek, s megismerjék az Úr Jézus Krisztust?

Isten egyformán szeret mindnyájunkat. Akik itt vagyunk, nem vagyunk többek sem kevesebbek előtte. Legfeljebb többet vagy kevesebbet tehettünk az Isten országáért. Mi jár nekünk valójában? Mert ezek, akik hatkor kezdtek el dolgozni, azt mondták, hogy nekünk több járna.

Testvérek, ha nagyon őszinték akarunk lenni, akkor nézzük meg, hogy mi jár nekünk! Mi jár nekünk? Halál. Ez jár. Ha végignézzük az eddigi életünket, ha megnézzük az istentelen életünket, halál jár, semmi más. Ha Isten a bűneink szerint bánna velünk, már nem élnénk! Nem? Halál jár. Nem kegyelmes az Isten, hogy megkeresett, hogy mi megtalálhattuk, ha már befogadtuk, akkor vele járhatunk? Azóta más az életünk. Halál jár nekünk, s Ő halál helyett életet adott, Jézus életét odaadva. Nem kegyelmes az Isten? Nem azzal kellene foglalkozni inkább, hogy mi mindent tehetünk még az Ő országáért?

Isten az Ő irgalmasságánál fogva nem a tetteink szerint bánt velünk, hanem az Ő szeretete szerint. Nem azt kapom, amit érdemelnék, hanem azt kapom, amit nem érdemlek. Nem kegyelmes az Isten? Ilyen mély és csodálatos az ő szeretete, hogy az Ő igazsága szerint, az Ő isteni logikája és igazsága szerint bánt és bánik velünk. S nem a mi igazságunk szerint, mert akkor elvesznénk.

A történet végén a gazda megkérdezi a zúgolódóktól, hogy vajon a te szemed azért gonosz, mert az enyém jó? Nem kaptad meg, amit ígértem? Jézus tőlünk kérdezi. Amit megígért, nem kaptuk meg? Ha valóban vannak Istentől való ígéreteink, akkor azt az Isten meg fogja adni. S azt is mondja még Jézus, hogy nem azt tehetem a javaimmal, amit én jónak látok?

Testvérek, ha valakinek vannak ingóságai, vagy van ingatlanja: életében nem arra hagyja, akire akarja? Ki szólhat bele, hogy kire hagyjuk az ingóságainkat, vagy kire hagyjuk a lakásunkat. Ki szólhat bele? Senki! Azt tesszük a javainkkal, amit mi jónak látunk. Hát akkor az Isten meg pláne, nem? Ő az utolsónak ugyanannyit akar adni, mint az elsőnek. Ki ülhet törvényt a mindenható Isten fölött?

A mi dolgunk az, hogy ott legyünk, hogy a nevünk fel legyen írva az Élet Könyvébe, hogy Jézushoz tartozzunk. Ha Ő akarja, figyeljük meg, azt mondja, hogy az utolsókból elsők lesznek, s az elsőkből pedig utolsók.

Ami ebből a történetből igazán fontos, hogy ott vagy-e az Isten országában? Beléptél már? A neved felírattatott az Élet Könyvébe vagy pedig nem? Tényleg jobb egy eltékozolt élet után, egy szétesett családból, alkoholizmusból szabadulva, vagy többszöri válás után, egyszóval lator élet u-tán megtérni? Nem kegyelmes az Isten, ha korán megszólít, elhív a szolgálatra és megtart? S még valamit. Az az Isten akarata, hogy minden ember üdvözüljön, s megismerje az igazságot, a minden-ható Istent. Ez az Isten akarata. Hogy aztán kivel hogyan és miként történik, ez meg az Isten titka. Ha akarom, hogy ő megmaradjon — mond-ja Jézus —, mi közöd hozzá! Te kövess engem! A mi szolgálatunk az, hogy könyörögjünk azokért, akiket szeretünk, és még nem ismerik Jézust.

A gazda dolga az ítélkezés, és nem a miénk. A mi dolgunk az, hogy amikor hív Jézus, amikor ad egy szolgálati lehetőséget, akkor éljünk azzal, és azzal jól éljünk. Ha azt mondja, hogy kövess engem, akkor tegyünk le mindent, tegyünk félre mindent, és kövessük Őt.

Imádkozzunk!

Kérünk, Urunk, hogy mindabból, ami ma este elhangzott, az maradjon meg a szívünkben, ami valóban tőled való kérdés, intés, bátorítás és biztatás volt! Áldunk, hogy nálad van felelet minden kérdésünkre. Köszönjük, ha most is arra adtál választ, ami a szívünkben volt, vagy amit még neked sem mertünk egészen mostanáig kimondani, csak belül gondoltuk.

Köszönjük, Jézus Krisztus, hogy te pontosan tudod, mi a mi legfőbb bajunk, mi miatt erőtlenedett meg az életünk, vagy éppen mi tart vissza minket attól, hogy újra kiviruljon a hitünk,

Jézus Krisztus, légy irgalmas nekünk, bűnösöknek, és vezess minket az egyenes úton, azon, ami előtted kedves! Teremts bennünk, kérünk, tiszta és engedelmes szívet! Újítsd meg bennünk a hitet! Kérünk, adj nekünk hitet, ha nincsen, mert az a mi legnagyobb bűnünk és bajunk, hogy nem akarunk igazán, csak fél szívvel követni téged!

Köszönjük, Urunk, hogy aki tehozzád fordul, azt semmiképpen el nem küldöd magadtól. Könyörgünk most azokért, Urunk, közöttünk is meg a közelállókon is, akik még nem ismernek téged, akik nem döntöttek melletted, és a nevük nincsen ott az Élet Könyvében. Kérünk, keresd meg őket, keresd újra! Köszönjük, hogy te nem fáradsz bele a keresésbe, és nem mondasz le rólunk sem, és róluk sem. Köszönjük, hogy az a te jó, kedves és tökéletes akaratod, hogy mindnyájan megismerjünk téged, és hitünk legyen tebenned, és ezáltal üdvözüljünk, elkerüljük az ítéletet.

Kérünk, Urunk, változtass a mi nézésünkön, látásunkon, szívünkön! Lássuk meg, hogy te jó vagy. Köszönjük, hogy mindenkinek ugyanazt az üdvösséget szántad, mint amit mi átélhettünk, ha már hívők vagyunk. Így kérünk, Urunk, ne feledkezz meg a mi kéréseinkről! Töltsd be a mi szükségeinket! Add meg mindazt, amit szerinted való volt, s térítsd meg azokat, kérünk, akikért olyan régóta könyörgünk!