Alapige: Mk 10,32-34

“Mikor pedig felfelé mentek a Jeruzsálembe vezető úton, Jézus előttük haladt. Akik vele voltak, álmélkodtak, akik pedig mégis követték, féltek. Ekkor újra maga mellé vette a tizenkettőt, és beszélni kezdett nekik arról, ami vele történni fog: “Íme, felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfia átadatik a főpapoknak és az írástudóknak, halálra ítélik, és átadják a pogányoknak, kigúnyolják és leköpik, megkorbácsolják és megölik, de három nap múlva feltámad.”

Imádkozzunk!

Atya, Fiú, Szentlélek, teljes Szentháromság, egy örök, igaz Isten, dicsőítünk, magasztalunk és áldunk téged. Valljuk, hogy egyedül téged illet minden dicséret, dicsőség, tisztesség és hálaadás.

Bocsásd meg, Istenünk, hogy olyan sokszor meglopjuk a te dicsőségedet: vagy úgy, hogy nem adjuk meg, ami néked jár, hálátlanul, öntelten, sőt elégedetlenül megyünk el aján-dékaid mellett, és nem vagyunk tekintettel reád, s emiatt sokszor egymásra sem. Mindig csak önmagunkra nézünk. Vagy úgy lopjuk meg, hogy amiért egyedül téged kellene dicsőítenünk, azzal elkezdünk dicsekedni tudatosan, vagy úgy, hogy oda sem figyelünk, mert a vérünkben van a dicsekedés. Isten, légy irgalmas nékünk, bűnösöknek!

Segíts el mindnyájunkat oda, hogy tudjunk téged teljes szívből, a Lélek által dicsőíteni. Legyen az egész életünk, minden gondolatunk és mozdulatunk is a te dicsőségedre. Valóság legyen az, hogy akár eszünk, akár iszunk, akármit cselekszünk, mindent az Isten dicsőségére cselekedjük. Segíts most úgy elcsendesedni itt előtted, és taníts úgy reád figyelni, hogy amit mondasz, az életté váljék bennünk. Így legyen az egész életünk a te dicsőségedre és mások üdvösségére való.

Megvalljuk azt a sok bűnt, amivel az elmúlt napokban is megbántottunk téged. Valóban nincs talán egyetlen parancsolatod sem, amit ne szegtünk volna meg. Áldunk azért, mert gazdag vagy a kegyelemben és bővölködsz a megbocsátásban. Kérünk, hajolj közel most hozzánk és emelj közel magadhoz minket. Engedd, hogy egészen személyesen magunkra vegyük azt, amit mondasz, s tudjunk örülni az örömhírnek, meg tudjunk alázkodni őszintén ítéletes szavad előtt, és magunkévá tegyük a te akaratodat, hogy valóban az valósuljon meg a mi nyomorult, kicsi életünkben, s így hadd ragyogjon fel azon a te végé-remehetetlen dicsőséged.

Segíts most szentül jelen lenni, reád figyelni engedelmességre készen. Szentlelked világosítsa meg értelmünket, te győzz meg arról, micsoda az igazság. Segíts félretenni a magunk igazát, és igazat adni neked. Könyörülj rajtunk, hogy ne csak üljünk itt, hanem formálódjék az életünk, és kiábrázolódjék rajtunk a Krisztus. Vegyél munkába minket, és legyen a te igéd vigasztalás, bátorítás, biztatás, vagy ha arra van szükségünk: törje össze a keménységünket, vagy emeljen fel elesettségünkből, de semmiképpen ne hagyj minket ilyen állapotban, amilyenben vagyunk.

Isten élő Lelke jöjj, áldva szállj le ránk!

Ámen.

Igehirdetés

Közeledünk nagyhéthez és húsvéthoz, és jó, ha már most a figyelmünket Jézus Krisz-tus szenvedésének, kereszthalálának és feltá-madásának a jelentőségére irányítjuk. Tegyük ezt annál inkább, mert sokan olvassuk most kalauzunk szerint a Márk evangéliumát, és ép-pen az elmúlt napokban több olyan kijelentés-sel is találkoztunk, amikor Jézus az Ő halálá-nak és feltámadásának a jelentőségéről szól.

Háromszor egymás után említi az evan-gélium, hogy Jézus magához hívta tanítványait és csak nekik, bizalmasan, de hangsúlyosan elmondta, mi vár rá. Ez a harmadik ilyen bejelentése volt, amit most olvastunk. Itt már úton vannak Jeruzsálembe, és ez az út már egyenesen a keresztre vezet. Előre tájékoztatja az övéit arról, hogy népének a vezetői letartóztatják, megköpdösik, összeverik, megalázzák, megölik, és a harmadik napon feltámad.

A konfirmációi órák elején mindig meg-beszéljük röviden az aznapi igét. A múlt heti óránk napjára éppen ez a szakasz esett, amit most olvastam. Megkérdeztem a gyerekeket: mit találnak különösnek Jézus néhány mondatában? Nagyszerű érzékkel azokra a legfontosabb pontokra tapintottak, ami valóban különös ebben a kijelentésben. Három ilyet említettek, ezeket vegyük most sorra mi is.

Az első: ennyire pontosan tudta Jézus, mennyi szenvedés vár rá, és mégsem mene-kült el szenvedései elől. Valóban milyen rész-letesen elsorolja, hogy mit csinálnak majd vele: összeverik, leköpdösik, megkínozzák, megalázzák. Azt is elmondja, kik fogják ezt tenni: a választott nép vezetői, és azt is, hogy a harmadik napon feltámad. És mégsem menekül el a tömérdek szenvedés elől. Végigjárja a szenvedések útját, vagyis mindvégig megmarad az engedelmesség útján, az Atyának való engedelmességben.

Pedig maga a sátán több kísérletet tett arra, hogy letérítse Őt erről az útról. Mind-járt szolgálatának az elején elhangzik az aján-lat: ugorj le a templom párkányáról és az mi-csoda szenzáció lesz. Rá akarja venni Jézust, hogy isteni hatalmát ne arra használja, amire kapta, és amire való; észrevétlenül el akarja téríteni küldetésének eredeti céljától. Jézus a-zonban figyelemre sem méltatja ezt az ajánlatot. Nem is foglalkozik vele, csak visszautasítja.

Aztán szolgálatának a végén, az utolsó éjszakán a Gecsemáné kertben föltámad ben-ne a gondolat: mi lenne, ha mégsem járná végig a szenvedés útját, amelyik most lesz majd igazán nehéz. Ezt is az Atya elé viszi: Atyám, ha lehet, ne kelljen kiinnom a szen-vedések keserű poharát. Elkezdődik egy kemény imaharc, és ennek a harcnak a végén megerősödik abban: mégis csak kiissza az utolsó cseppig, és végigjárja a szenvedések útját. Mindazáltal ne úgy legyen, ahogy én akarom — mondja —, hanem ahogy te.

Amikor már fizikai ereje alig van, a kereszten haldokolva még egy támadást intéz a gonosz ellene. Hangzik lentről az ajánlat: szállj le a keresztről, és majd hiszünk benned. Ez volt a cél, hogy higgyenek benne. Az segítene mindenkin, aki ott áll, hogy higy-gyen benne. Jézus azonban tudja, hogy nem akkor hinnének, ha Ő leszállna. Akik hinni fognak, csak azért szabadulhatnak meg, mert Ő nem száll le a keresztről.

És nem szállt le, hanem ott maradt végig, inkább vállalta az Istentől való elhagya-tottság pokoli kínját, és elhangzott: “Én Iste-nem, én Istenem, miért hagytál el engemet?” De ezután elhangozhatott az is: “Elvégeztetett” — és ezzel megtört az ördög hatalma. Elveszítette felettünk való korlátlan uralmát a bűn, kinyílt újra a mennyország kapuja a bűnös ember előtt, s lehetővé vált, hogy visz-szataláljunk Istenhez.

Ehhez azonban az kellett, hogy Ő végigjárja a szenvedéseknek az útját. Pontosan úgy, ahogy a Filippi levélben olvasható gyönyörű, őskeresztyén Krisztus-himnusz mondja — amit jó lenne, ha mindnyájan megtanulnánk könyv nélkül —: “Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt: mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult; megalázta ma-gát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és földalattiaké; és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisz-tus Úr az Atya Isten dicsőségére.” (2,5-11)

Szörnyű lenne még csak rágondolni is, hogy mi történik, ha nem járta volna végig a szenvedések útját. Ha félútról visszafordul, ha a Gecsemáné kertbe, meggondolja, vagy megtorpan, vagy ha a kereszten mégis engedetlen lesz, és odaparancsol tizenkétszer tíz sereg angyalt — ahogy Ő maga is mondta — és leszáll a keresztről. Akkor mi most itt állnánk, mint a kárhozat áldozatai, a pokol biztos várományosai, a szabadulás minden reménysége, lehetősége nélkül. Legyen áldott a mi Urunk, hogy végigjárta a szenvedések útját!

Miért tudta Jézus végigjárni ezt, noha előre tudta? Azért, mert egy dolog ki volt zárva a számára: radikálisan kizárta az Atyá-val szembeni engedetlenség lehetőségét. Újra és újra emlékezett Ő maga is arra, mi a küldetése: nem azért jöttem, hogy azt cselekedjem, amit én akarok, hanem azt, amit az én Atyám akar. És újra és újra megerősítette Ő magát is ebben. Amikor olyan támadások érték, mint a Gecsemánéban, akkor elővette az imádság fegyverét, még Ő is, és addig harcolt, amíg rendíthetetlen bizonyosságra jutott, hogy ezt az utat kell járnia, és ezt végig kell járnia.

Azért fontos ez, mert a mi hitünket is sok támadás éri. A kísértő minket is megkörnyékez sokféleképpen. Olyan sokszor elengedjük magunkat, és ott fekszünk a földön áldozatként. Mindenkit hibásnak tartunk, csak épp a magunk gyengeségét nem tekintjük bűnnek.

Hányszor látom azt, hogy amikor egy-egy házasság válságba kerül, és minden házasság átmegy válságokon, akkor micsoda tartást és erőt ad azon keveseknek, akik úgy gondolkoznak, hogy sokféle megoldási lehetőség van, kivéve a válást. Az eleve nem jöhet szóba. Ahol ez a kiindulás, ott egész másként találják meg a megoldást. Valami ki van zárva. Mint ahogy Jézus engedelmessége esetében az ki volt zárva, hogy Ő az Atyá-val szemben engedetlenné váljék. Kerül, ami-be kerül! Őt is megkörnyékezte a kísértő, Őt is érték támadások. Neki is voltak harcai, en-gedelmesség harcai. Mivel azonban az volt a kiindulás, hogy ez az egy ki van zárva, erről szó sem lehet, erre nem kerülhet sor, e nélkül kell megoldani a dolgot, mindig megtalálta az engedelmesség útját.

Ha valaki egy Istentől kapott és elvállalt szolgálat közben, amikor jönnek a szolgálattal járó nehézségek, lemondások, csalódások, keserűség, azt az egyet kizárja, hogy: fel-adom, csak azért, mert kényelmetlen. Előre tudhattam, hogy kényelmetlenséggel is jár. De ha én az én Uramtól fogadtam el és kaptam ajándékba, kerül amibe kerül, hű maradok. Egészen másként veszi az akadályokat az ilyen ember. Másként lendül át a holtpon-tokon és átlendül azokon, és a krízisek után mindig győzelem következik. Krízisek mindannyiunk életében vannak. Ezen nem kell sem felháborodni, sem csodálkozni. Győzni kell. A győzelem egyik feltétele az: nem egye-dül, hanem Istennel harcolom ezt a harcot, és vannak dolgok, amik eleve ki vannak zárva. Például az: amivel Ő megbízott, azt abbahagyjam.

Nem túlzás és nem nagyképűség az, hogy Pál apostol el merte mondani az Efé-zusi gyülekezet véneinek: “még az én életem sem drága, csakhogy elvégezzem az én futásomat örömmel, és azt a szolgálatot, amit kaptam az én Uram Jézus Krisztustól.” Bizonyos volt benne, hogy tőle kapta, és nyilvánvaló volt, hogy még nem vette vissza, akkor azt csinálni kell végig. Ugyanez érvényes a hitharcainkra is. Amikor támadnak a kételyek, amikor sok minden meginog bennünk és alattunk, ilyenkor különösen fontos az, hogy egy valami ki van zárva: Az, hogy amit Isten mondott, az nem igaz. Az bizonyos, hogy igaz akkor is, ha minden ellene mondani látszik. —

Lásd Ábrahámot, amikor megérkezik Ká-naánba. A tények ellene mondanak annak, a-mit Isten neki ígért, és ő mégis azt mondja: ez a föld az enyém. Igaz ugyan, hogy most kizavarnak innen az őslakosok, megijednek a nagy nyájaimtól, talpalatnyi helyet sem adnak, mégis bizonyos vagyok benne, hogy az enyém. S mikor lesz ténylegesen az enyém? Ez ténylegesen az enyém, mert megígérte Is-ten. S mikor fognak itt legelni a birkáim? Majd, amikor az Úr elhozza az idejét. Most egyelőre továbbmegyünk, mert kizavarnak in-nen, de akkor is az enyém. Ez a hit. És ez a hitharc, hogy amit Isten mondott, az bizonyos, hogy igaz. Lehet, hogy kételkedik ben-ne a hívő, de nem adja fel sem az engedelmességet, sem a Krisztus-követést, sem azok-nak a feladatoknak a végzését, amiket kapott.

Sok mindent lehetne még ennek kapcsán mondani, de most legyen ennyi elég. Az első megfigyelés tehát az, hogy noha Jézus eny-nyire pontosan tudta, mi vár rá, milyen temér-dek szenvedés, mégis mindvégig hű maradt. Nem menekült el, végigjárta a szenvedések útját, mert engedelmes volt az Atyának.

A másik, amit szóvá tettek a gyerekek: Miért kellett neki mindezt elszenvednie?

Hétszeresen záporoznak Jézusra a próbatételek és zúdul rá az ítélet. Hét különböző kifejezés jön egymás után: leköpdösik, ösz-szeverik, megalázzák, meggyalázzák, kiszol-gáltatják, pogányok kezére adják, és a végén megölik. Miért? Pilátus is ezt kérdezte. Ő jogász volt és sokszor kellett bíráskodnia. Ez volt az alapvető kérdése: mi rosszat cselekedett? Ordítja a tömeg: feszítsd meg! Pilátus azt kérdezi: Miért? Mi erre a tömeg válasza? Feszítsd meg! De mi rosszat cselekedett? — kérdezi Pilátus.

Az a Jézus, aki széjjel járt jót tévén — így foglalja össze az Apostolok Cselekedetei az Ő egész földi munkáját —, aki mindenkivel csak jót tett személyválogatás nélkül, tanított és gyógyított, bocsánatot és kenyeret osztott — mindenkinek azt, amire éppen szük-sége volt, akinek a megvetettekhez is volt jó szava, aki felvette a harcot a démoni erőkkel és megszabadított embereket ördögi kötelékekből, s mindezt önmagát nem kímélve, éjt nappallá téve. Olvasunk ilyen mellékes meg-jegyzéseket: enni sem volt idejük egész nap, de nem számít. Másokért vagyunk itt. Nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem, hogy Ő szolgáljon, és a végén adja az életét váltságul sokakért. Miért kell neki ezeket a pokoli kínokat és a szörnyű kínhalált elszenvedni?

Erre világos válasza van a Szentírásnak, és azt mindannyian tudjátok is, de valahogy nem szivárgott ez mélyre sem a fejünkben, sem a szívünkig nem ért el sokszor. A Biblia válasza erre egy szó: Érettünk. Kiegészíthetjük azzal is, hogy miattunk és helyettünk. Ezért. Neki nem a saját bűneinek az ítéletét kellett elszenvednie, hanem azt olvassuk az Ézsaiás 53-ban: az Úr mindnyájunk bűnét Ő-reá helyezte. És Ő mindannyiunk bűnét és büntetését magára vállalta. Ezért nem hason-lítható a Krisztus szenvedéséhez egyikünk szenvedése sem. És amikor valaki olyan káromlást szól, hogy a Krisztus sem szenvedett annyit, mint én, akkor csendesen és szelíden igazítsuk helyre. Mert a Krisztus szenvedése nem hasonlítható a legszörnyűbb emberi szen-vedéshez sem. Mert Ő az egész emberiség minden bűnének a teljes isteni ítéletét testében-lelkében elszenvedte. Ezt mi fel sem tud-juk fogni, hogy milyen súlyú ítélet és milyen rettenetes szenvedés.

Mint abban az időben egy teljesen ártatlan kisbáránynak kellett meghalnia ahelyett, aki azt az áldozatot bemutatta. Az a bárány nem paráználkodott, nem hazudott, nem lopott, nem káromolta az Istent, de aki azt feláldozta, az hazudott, lopott, paráználkodott, káromolta az Istent. Ő helyette pusztult el az az ártatlan állat, de azt neki végig kellett néz-nie, hogy ilyen súlyos következménye van a bűnnek, és ennyire valóságos az, hogy ő élet-ben maradhat, aki ezt érdemelte volt, amaz meg helyette ártatlanul meghalt. Ilyen értelem-ben mondja a Szentírás: Jézus az Isten Báránya, aki magára veszi az egész világ bűnét.

Jó lenne, ha ez nem szólam maradna a számunkra, és nem valamiféle dogma, hanem akár naponta hálát tudnánk adni érte: én azért maradhattam életben, mert Ő meghalt helyettem. Sőt, nekem azért lehet örök életem és üdvösségem, mert Ő a pokolra ment helyettem. Ez a Biblia világos tanítása. Örül-tem, hogy némelyek felháborodva megkérdezték: miért, mivel lehet ezt indokolni? Eny-nyi szenvedést annak elszenvedni, aki csak jót tett. Nincs közöttünk senki, aki csak jót tenne életében. Jézus ilyen volt, és mégis? Jo-gos a kérdés, de fontos a válasz. Ebben a vá-laszban benne van az is, hogy mivel ez így történt, nekünk már nem kell bűnhődnünk a bűneinkért. Aki ezt hiszi, — mert az fogadja el, aki ezt hiszi, magára nézve is érvényesnek tekinti, — és hálás érte, annak már nem kell szenvednie a bűneiért, mert az ítélet vég-rehajtatott, és nem hajtja végre kétszer Isten, egyszer Jézuson és egyszer rajtam. Az végrehajtatott, és ezt én hihetem és felszabadult, boldog szívvel élhetek.

Ne akarjak vezekelni bűneimért, ne próbáljam elhitetni magammal, hogy bizonyos jó cselekedetekkel kiegyenlíthetem az Isten és mások ellen elkövetett bűneimet, mert nem egyenlíthetem ki. Semmi olyat nem tudunk cselekedni, ami Isten mércéjével mérve jó. Ezt valahogy nem értik meg vallásos tömegek. A Biblia erről világosan beszél: egyetlen fizetőeszköz volt, amit Isten elfogadott a mi törleszthetetlen adósságunk kiegyenlítésére, és ez Jézus szenvedése és halála. Hiába próbálok aprópénzzel, a magam ilyen, olyan cselekedeteivel, áldozatával, szenvedésével, felajánlásaival fizetni — nem érvényes fizetőeszköz a mennyben. Nem kell senkinek, nem lehet mire használni. Nem is kell erőlködni, mert ki van fizetve. Odaszögezte az Ő keresztjére a mi adóslevelünket — írja Pál a Kolossé levél 2,14 versében. Megvolt a nyugta: ennyivel tartozom, én is tudtam, hogy soha nem fogom tudni kifizetni, de azért megterhelt, — és nagypénteken Jézus kettétépte az adóslevelet, s odaszögezte a keresztfára. Nem kell fizetni. Ki van fizetve.

Aki ezt a szíve mélyéig megérti, átérzi és magára nézve komolyan veszi, az nevez-hető a bibliai szóhasználat szerint hívőnek. Mert az fogadta el Istentől ezt a legnagyobb ajándékot. Hinni azt jelenti: elfogadom azt, amit Isten kínál. A próbákat is — ha azt kínál —, de ezt a legnagyobb ajándékot is, és ebből élek. Ezért vagyok hálás. Nem én akarok görcsösen erőlködni és valaminek megfelelni, hanem felszabadultam az Istennek engedelmes, hálás életre, amiben vannak küz-delmek, lesznek talán bukások is, de alapvetően megváltozott az egész szemlélet, mivel erre a kérdésre, miért kellett mindezt elszenvednie, a Bibliának ez a válasza: érettünk, helyettünk.

Figyelemre méltó az, hogy Jézus Krisz-tus halálának a napján milyen egymástól kü-lönböző emberek vallják, állítják határozottan, hogy Jézus ártatlan, hogy bűntelen. Az első Júdás. Amikor visszaviszi a júdáspénzt a megbízóinak, a cinkosoknak, és azt mond-ja: vétkeztem, hogy elárultam az ártatlan vért. Aztán Pilátus. Kétszer is kijelenti: semmi bűnt nem találok ebben az emberben. S végül haldoklásuk közben még az egyik golgotai gonosztevő is. Azt mondja a kollegájának: ne beszélj már így, hiszen mi méltán szenvedünk azért, amit csináltunk, de ez itt — mondja Jézusra — semmi bűnt nem cselekedett. Milyen különböző emberek teljesen egybecsengő tanúsága arról, hogy Jézus bűn-telen, ártatlan, tiszta, szent. Nyilvánvaló tehát, hogy nem a maga bűneiért halt meg.

A harmadik, ami valóban feltűnő Jézus előrejelzésében, most olvasott szavaiban az: amilyen világosan beszélt bekövetkező szen-vedéséről és haláláról, ugyanolyan világosan beszél arról is, hogy három nap múlva feltámad. Úgy tűnik, mintha ezt meg sem hallották volna.

A szenvedései ellen tiltakoznak. A várha-tó kereszthalála ellen Péter kézzel-lábbal tiltakozik: Mentsen Isten, Uram. Ilyen veled nem történhet meg! Jól néznénk ki, ha a Messiással azt csinálhatnak, amit akarnak, milyen Messiás az? Márpedig most mondtam el, Uram, hogy te vagy a Messiás, az Isten Fia, a Krisztus. Ez lehetetlen!

Feltámadásának ígéretére azonban senkinek nincs egy szava sem. Mintha oda sem figyeltek volna, vagy nem lenne jelentősége a számukra. Ha odafigyeltek volna, ez legalább olyan meglepő és felháborító bejelentés volt, mint a kereszthalála. Akkor vagy tiltakoztak volna, vagy csodálkoztak volna, vagy pedig — ha komolyan veszik — a harmadik nap reggelén sorba kellett volna állni a temetőben Arimátiai József sírja előtt, hogy lássuk, hogy teljesedik be az ígéret, hiszen megmondta. Háromszor megmondta tizenkét felnőtt ember füle hallatára, hogy a harmadik napon feltámad. Egy, kettő, ma van a har-madik, menjünk és győződjünk meg. Senki. Sehol senki. Az asszonyok is azért mennek ki, hogy bebalzsamozzák a holttestét. Mintha el sem hangzott volna. Ez valóban meglepő.

Vajon nem kísért ez minket is sokszor? Úgy szokták ezt mondani: szelektív a hallásunk. Csak azt hallom meg, ami engem érdekel. Ha egy helyiségben nyüzsgés van, de a túlsó sarokban a nevem elhangzik, azt feltétlenül meghallom és nő a fülem, hogy figyeljem, mit mondanak rólam. Közben ott lehet, hogy fontos dolgok hangzanak el, u-gyanúgy hallom, ugyanolyan hangerővel, vagy még erősebben hangzik, de én arra figyelek, ez nem érdekel. Nem így olvassuk sokszor a Bibliát is? Vagy hallgatunk egy-egy igehirdetést? Van, amit meghallok, s van, ami el sem jut a fülemig, sem az értelmemig. Éppen ezért nem változtathatja meg az életemet sem.

Jó lenne odafigyelni erre, s amikor most Isten kegyelméből ismét nagy ünnepekhez közeledünk, jó lenne már most vételre állítani a szívünket és megtanulni úgy olvasni a Szentírást, hogy minden szót gondoljunk meg: értjük ezt? Egyetértünk vele? Egybecseng ez a többivel? Azért mert olvastam már, azt je-lenti, hogy életté is vált, nem most akar Isten formálni általa? Mindenre odafigyelni, mert Istennek minden szava életmentő lehet a szá-munkra.

Tudom, vannak nekünk súlyos, gyakor-lati problémáink. Ha csak ennek az elmúlt hétnek a sok lelkigondozói beszélgetéséből egy-egy rövid példát mondanék, kiderülne, milyen égető, fojtogató, terhelő, súlyos prob-lémákkal küzdenek hívő emberek is. Miközben készültem, újra és újra arra gondoltam: vajon nem gondolják-e a testvérek, hogy most ennyire elvi-teológiai kérdésekről kell nekünk beszélnünk, hogy Jézus Krisztus mindvégig engedelmes volt? Jó, legyek én is mindvégig engedelmes, és…? Nem lehetne valami gyakorlati következtetést levonni? Vagy különösen ez: helyettünk, érettünk, ezt tudjuk, ezt már gyerek-istentiszteleteken is hallottuk, s tudnánk igéket is idézni erre. Meg az is, hogy megmondta: a harmadik napon feltámad. Majdnem minden húsvétkor elhangzik, hogy mégsem hitték, elég baj, hogy nem hit-ték, miért nem vették komolyan?

Úgy látom, hogy éppen ezek azok a pillérek, amik, ha valakiben tudatossá válnak, azokra lehet építeni olyan életet, amelyik teherbíró, ahol az ember előbb megtalálja a megoldást, és a valódi megoldást találja meg, amelyekre állva olyan ereje lesz, hogy még mások terhét is tudja hordozni, vagy mások számára is tud Istentől megoldást kérni. A leggyakorlatibb, leghétköznapibb kérdéseink súlya változik meg, ha ilyen biztos pillérekre épül fel a hitünk, és ha épül és szakadatlanul erősödik a hitünk.

Ha ma érkezne meg Krisztus, rendben vagyok Ővele? Odaállhatok úgy, hogy sem-mi elintéznivaló nem marad? A lényeg, a ve-le való közösségem, az amiért Ő jött, az rend-ben van. Biztos, hogy sok hiba, fogyatkozás, mulasztás terhel, de a lényeg rendben van. Tudom, hogy vele együtt kell majd megáll-nom az Isten ítélőszéke előtt, hiszen vele együtt telnek a napjaim. Együtt élek vele.

Imádkozzunk!

Úr Jézus, magasztalunk azért, hogy a te gyöngéd szereteted mutatkozik meg ebben is, ahogy tanítványaidat türelmesen újra és újra készítgetted a rájuk is váró próbákra és az előttük levő csodákra.

Köszönjük, hogy minket is figyelmeztetsz, ki tudja hányadszor már. Köszönjük, hogy akkor is elmondod, ha mi már tudjuk. Bocsásd meg, hogy sok mindent csak tudunk, de nem engedelmeskedünk neki. Bocsásd meg, ha csak a fejünkben élnek elméleti igazságok, de nem vált igazabbá az életünk. Könyörülj rajtunk, hogy ez következzék most, és sokkal bátrabb lépésekkel haladjunk előre a neked való engedelmesség útján.

Dicsőítünk, Jézus Krisztus, a kimondhatatlan szenvedésedért. Áldunk, hogy szörnyű kínhaláloddal szereztél nekünk életet, bocsánatot, örök életet. Töltsd meg a szívünket olyan hálával, ami szüntelen buzog, hogy ne unjunk meg nap mint nap áldani téged ezért a csodáért. Segíts komolyan hinni azt is, hogy feltámadtál és élsz, velünk vagy és most is velünk akarsz újat kezdeni. Nem akarunk mi akadálya lenni ennek.

Könyörgünk hozzád, Istenünk, a szenvedőkért. Különösen kiáltunk most hozzád azokért, akik az árvíz miatt vannak próbatétel alatt. Légy irgalmas nekik! Te parancsolsz a vizeknek is. Kérünk, ne bűneink szerint cselekedj velünk. Vedd le rólunk ítélő kezedet. Add vissza az otthonát mindenkinek. Őrizd az életét és értékeit mindenkinek, és ne engedd, hogy elpusztuljon a kenyerünk. A te gondviselő szeretetedért, szabadító hatalmadért kiáltunk.

Magasztalunk téged ezen a mai napon azért, hogy voltak, akik megpróbáltak az emberi szabadságért síkra szállni. Köszönünk minden áldozatot, minden tiszta szívből fakadó áldozatot. Könyörgünk hozzád, ajándékozz meg minél többeket azzal az igazi szabadsággal, amiről te beszéltél: az Isten fiainak a szabadságával.

Könyörgünk mindazokért az emberekért és népekért, akiknek ma is szenvedniük kell az igazságtalanság miatt, akik rabságban vannak, akiket lehetetlenné tesznek. Úgy árad a gonoszság ezen a világon, Istenünk, könyörülj rajtunk, és te szabj határt annak. Engedd, hadd érvényesüljön az igazság, és hadd hangozzék az igaz beszéd, az evangélium, és jusson el minél többekhez.

Köszönjük, hogy eléd hozhatjuk személyes gondjainkat, terheinket és bűneinket is. Adj bocsánatot a bűnökre, győzelmet a kísértések között, erőt a terheinkhez, és adj bölcsességet mindnyájunknak a nap mint nap meghozandó döntésekhez. Taníts minket a te akaratodat teljesítenünk, mert te vagy Istenünk, és a te jó Lelked vezéreljen az egyenes földön.