ÉLETNEK BESZÉDE
Alapige: Fil 2,14-16
Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent, hogy feddhetetlenek és romlatlanok legyetek, Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban, ha az élet igéjére figyeltek. Ezzel dicsekszem majd a Krisztus napján, hogy nem futottam hiába és nem fáradtam hiába.
Imádkozzunk!
Örök Isten, kinek esztendők nincsenek létedben, meghajtjuk magunkat előtted, és bevalljuk, hogy különösen is kicsinek érezzük magunkat az elmúlást tapasztalva. Dicsőítünk téged, aki felette állsz az időnek, akinek létében nincs múlt, jelen és jövő, aki tegnap, ma és örökké ugyanaz vagy.
Köszönjük megtartó kegyelmedet. A te nagy nevedet hívtuk segítségül ennek az évnek első reggelén, és téged magasztalunk most az utolsó estéjén. El sem tudnánk sorolni, milyen sokféle bizonyítékát adtad annak, hogy minden bűnünk, hitványságunk ellenére is szeretsz minket. Köszönjük gondviselő szeretetedet, köszönjük bűnbocsátó kegyelmed gazdagságát. Köszönjük, hogy oly sok alkalommal jöhettünk hozzád megalázva magunkat bűnbánattal, és te levetted rólunk bűneinknek terhét.
Köszönünk minden igét, amit megérthettünk, minden imádságot, amit hittel elmondhattunk. Köszönjük a mindennapi kenyeret. Köszönjük azokat, akik szeretnek minket, és akiket mi is szerethettünk.
Bocsásd meg, hogy sokszor azokat sem szerettük igazán, akikért pedig elsőrenden felelősekké tettél minket. Bocsásd meg, ha csukva maradt a Bibliánk. Bocsásd meg, ha nem kérdeztük: mit akarsz Uram, hogy cselekedjem?
Annál inkább hálát adunk, hogy ma este újra van szavad hozzánk. Nagyon rád szorulunk. Oly sokaknak hozott ez az év veszteséget, gyászt, csalódást, nyomorúságot. Segítsd őket is, hogy túllássanak a könnyeiken, a keserűségükön, és el tudják mondani hittel: ha a jót elvettük Istentől, a rosszat is tőle fogadjuk el.
Kérünk, hogy adj ajándékot ma este mindnyájunknak. Legyen ez a csendes óra a veled való találkozás lehetősége. Vegyél el belőlünk minden fásultságot, közönyt, fáradtságot, önelégültséget vagy keserűséget, és ajándékozz meg mindnyájunkat azzal, amire szerinted szükségünk van. Tedd igédet személyessé és meggyőzővé. Tudjuk, hogy igéd ír és gyógyító erő.
Beszélj velünk ebben a csendben. Szenteld meg az emlékezésünket, a hálaadásunkat, az előretekintésünket, az egész lényünket. Jézus érdeméért kérünk.
Ámen.
Igehirdetés
Ennek az esztendőnek első istentiszteletén arról volt szó, hogy mi az elsődleges célja gyülekezeti munkánknak. Azt mondtuk az, hogy hitvalló keresztyének formálódjanak itt a gyülekezetben. Vagyis missziói fáradozásunk elsődleges célja az, hogy minél több nem hívő ember hívővé váljék megismerve Isten szeretetét és hatalmát, és minden hívő hitvallóvá növekedjék, vagyis olyan érett keresztyénné, akiknek az életén is meglátszik, hogy Jézus Krisztus tanítványai, és akik erről világosan, határozottan és nagy szeretettel tudnak másoknak beszél-ni úgy, hogy ők is kapcsolatba kerülhessenek Istennel. Mindezt nem egyéni buzgól-kodásból teszik és tesszük, és mindez nem az egyház érdeke, hanem azoknak az érdeke, akik még nem tudják, ki az az Isten, aki szereti őket, és akivel közösségre jutva az életük minden problémája megoldódna.
Év közben éppen ezért többször kifejezetten is szó volt arról, hogyan tudjuk jobban végezni a bizonyságtétel szolgálatát. Ma ennek az évnek utolsó istentiszteletén tekintsük vissza röviden arra, hogy melyikünk hogyan oldotta meg az említett feladatot. Azután nézzük meg, hogy a bizonyságtételt illetően milyen jellegzetes magatartásformák alakultak ki, hogy betájolhassuk magunkat: hol tartunk és honnan léphetünk tovább. A végén hajoljunk a felolvasott ige fölé és vizsgáljuk meg: mi a bizonyságtételnek ez a sajátos és szép formája, amiről itt Pál apostol ír, és amit így jelez: életnek beszédét tartani oda azok elé, akik még nem ismerik Jézust.
1. Nos, mi valósult meg abból, amit az év elején célként tűztünk magunk elé?
Az esztendő végén mindenképpen adjunk hálát azért, hogy Isten megengedte, hogy az év folyamán sokszor hallhattuk az Ő igéjének a magyarázatát. Adjunk hálát azért, hogy van Bibliánk, és ha arra indított és engedtünk az indításnak, hogy legyen az mindennapi kenyérré és keressük abban az Ő akaratát és ígéreteit. Adjunk hálát azért, hogy küldött hozzánk olyanokat, akik szeretik Őt, és akik szerettek minket is annyira, hogy igét mondtak nekünk, hogy erősítsenek. Köszönjük meg azt is, hogy készített alkalmakat arra, hogy mi beszéljünk másoknak Istenről és mutassuk az utat a mi Urunk Jézus Krisztushoz. Legyen egyedül az övé a dicsőség, ha adott szót a szánkba, szeretetet a szívünkbe, és bátorságot arra, hogy hozzá segítsünk másokat.
Ha valóban végeztük ezt a lelki szolgálatot, akkor most ne vizsgáljuk az eredményeit, az nem ránk tartozik. Nem mi va-gyunk a gazdája ennek a munkának. A gaz-da, a mindenható Isten majd számba veszi a gyümölcsöket. A mi feladatunk a magve-tés. Egyetlen mag sincs, amelyik azonnal ki-kelne. Az ige magja sem kel ki senkinek az életében azonnal, ezt bízzuk Istenre, Ő az aratás ura, mi csak szolgák vagyunk. Ha minden tőlünk telhetőt megtettünk is, mond-juk azt Jézus szavaival: haszontalan szolga vagyok, mert csak azt csináltam, ami a kö-telességem.
Ha viszont nem tettünk meg minden tőlünk telhetőt, akkor éppen ez a mai este fontos lehetőség arra, hogy őszinte bűnbánattal odaboruljuk a mi gazdánk elé és bevalljuk mulasztásainkat. Hiszen minden el-mulasztott igehallgatás, minden megrövidí-tett csendesóra, minden elhallgatott bizonyságtétel súlyosan vádol minket, és ítéletért kiált, mert ezekkel a bűnökkel magunkat sze-gényítettük meg, és másokat is szegényebbekké tettünk.
Ha szégyelltük bárki előtt Jézust és az Ő evangéliumát, ha megcsonkítottuk az igét, hogy népszerűbbek legyünk vagy jobban elfogadjanak bennünket, ha nem szerettük azokat, akik között éltünk, annyira hogy beszéltünk volna nekik a megváltásról, az üdvösségről, vagy ha ellentétet láthattak má-sok a szavaink és életünk között, akkor ezt ma este meg kell vallani és kérni a mi irgalmas Urunk bocsánatát ezekre a bűnökre.
Ugyanakkor azt is meg kell vizsgálni, miért következhetett be mindez. Miért van ez így az életünkben, és hogyan lehet másként folytatnunk?
Az ősz folyamán többször is szó volt a samáriai asszony történetéről itt a gyülekezetben. Mikor is lett ő hitvalló tanítványa Jézusnak? Annak előzményei vannak mindenkinek az életében. Először is megismer-te, hogy kicsoda Jézus valójában, azután be-ismerte saját múltjának sötét bűneit, majd felismerte, hogy Jézus így is szereti és elfogadja, használni akarja. Megtelt a szíve Jézus iránti hálával, szeretettel, és akkor in-dult el vissza a faluba, hogy hívja a többieket is ahhoz a Jézushoz, aki megmondott ne-ki mindent, akinél megtalálta az élete megoldását.
Csodák csodája, volt hitele a szavának. Az emberek jöttek, sokan megtértek és ébredés indult el Samáriában. Előbb azonban Jézussal kellett találkoznia. Ott az Ő világosságában önmagát is meg kellett ismernie. Amikor megtelt a szíve szeretettel, a Megváltó és az elveszett emberek iránti sze-retettel, akkor lett hitvalló tanítványa a Mes-ternek.
Talán ez hiányzik némelyikünk életéből még. Olyan kedves ajándéka Istennek, hogy ebben az évben még egyszer felkínálja ezt. Nekünk is beszél önmagáról, bemutat minket önmagunknak, megtölti szívünket is ezzel a szeretettel önmaga iránt és elveszett embertársaink iránt, és ha minket kiszabadított a sötétség hatalmából, lesz mondanivalónk másoknak, és tudjuk mutatni hitelesen a szabadulás útját. Akár ma is elindulhat valaki ezen, vagy ha megfáradtunk, meg-újulhatunk ebben a szolgálatban.
2. Ezért érdemes megnézni röviden, mi-lyen jellegzetes magatartásformák alakultak ki a bizonyságtétellel kapcsolatban. Vannak emberek, akik keresztyénnek tartják magukat, de ez sem az életükön nem látszik meg, sem szavaikból nem tűnik ki soha. Ügyesen titkolják ezt. Márpedig, ha valaki ezt huza-mosan titkolni tudja, akkor biztos, hogy nem keresztyén. Jézus azt mondja: a világosság a sötétségben fénylik. Mi iszonyatos nagy lelki, szellemi sötétségben élünk, és itt a leg-kisebb világosság is feltűnő. Aki nem fény-lik, az még nem kapott világosságot attól a Krisztustól, aki maga a világ világossága.
Nos, erre a magatartásra lehet azt mon-dani, hogy se kép, se hang. Sem az életén nem látszik meg, sem a szavaiból nem szó-lal meg soha a Jézusra mutató bizonyságtétel. Nem is tudhat beszélni az ilyen ember Jézusról, mert nem ismeri még Őt. Nem mutathatja a szabadulás útját, mert ő maga sem szabadult még meg. Ezzel kell kezdeni, és ennek a lehetősége megvan akár ma este is.
Van olyan, hogy beszélni már tud az illető, megtanult bizonyos szövegeket, és ezek általában igazak is, de ő maga sem a szerint él, amit másoknak ajánl. Ezek az emberek botránkoztatnak sokakat. Róluk mondja Pál apostol: miattuk káromoltatik az Isten neve a pogányok között. Vizet pré-dikálnak, és bort isznak. Szó van, de élet nincs mögötte. Hang van, de kép nincs. Ebből is meg lehet térni, ha valaki látja ezt a fogyatékosságát és megbánja ezt mint bűnt.
Van úgy, hogy fordítva van ez valakinél: csendesen, hűségesen igyekszik Isten igéje szerint élni, de soha nem beszél erről másoknak. Szégyelli Krisztust és az Ő evan-géliumát. Ezt mindig sokféleképpen megmagyarázzuk, hogy ő alkatilag ilyen, meg ő olyan szerény. De hát nem ezzel bízott meg minket a mi Urunk. Azt mondta: hirdessétek, ha szeretitek a többieket. Lehet kérni Isten Szentlelkétől bátorságot ahhoz, hogy ne néma tanítvány legyen valaki, hanem tudjon a Mesterről beszélni, és Őhozzá vezetni másokat.
Szomorú az, ha akár egy temetésen, még azt is szégyelli valaki, hogy a Mi Atyánk-ot mondja a többiekkel együtt. Vagy a Hitvallást. A múltkor egy jó hangú testvért kér-deztem, aki ott állt végig némán, miért nem énekelte ezeket a gyönyörű vigasztaló énekeket? Mert az olyan ciki. Milyen válasz ez? Tanítvány az ilyen? A Szentlélek gyógyíthatja meg ezt a fogyatékosságunkat is.
Van olyan is, hogy valaki él az ige szerint, és bátran hirdeti is azt másoknak, mert szereti a többieket. Rajta is ez segített. Nem titkolja hát el, hol lehet ingyen kapni olyan gyógyszert, ami meggyógyítja a beteg embert. Legyen áldott Isten, hogy vannak olya-nok, akik elsősorban önmagukra veszik ko-molyan azt, amit Isten az Ő igéjében mond, és azután szívesen szólnak erről másoknak is. Van új életük, és az életnek feltétlen meg-nyilvánulása a táplálkozás, a növekedés és a szaporodás, illetve gyümölcstermés.
Melyik csoportba kell beilleszteni magunkat? Nem abba-e, hogy se kép, se hang? Vagy nem abba-e, hogy szövegünk már van, néha elegük is van belőle az otthoniaknak, de nincs mögötte az élet fedezete? Vagy esetleg abba, hogy igyekszünk komolyan venni sok mindent az igéből, de soha senki sem hallott még tőlünk a mi Megváltónkról? Vagy pedig Isten megengedte már, hogy ige szerint élünk, és igét is mondunk. Mindig helyén mondott igét. Azt az egy-két szót vagy mondatot, amire ott szükség van a Szentlélek által vezettetve. Adja Isten, hogy mindnyájan ilyenekké váljunk!
3. Mi az a sajátos formája a bizonyság-tételnek, amiről itt Pál apostol beszél? Azt mondja: életnek beszédét tartsátok oda az emberek elé, és legyetek feddhetetlenek, tiszták, Isten hibátlan gyermekei ebben az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között fényletek, mint csillagok e világon, élet-nek beszédét tartván eléjük.
Ez is azzal kezdődik, hogy valaki hallotta az igét, aztán úgy, ahogy a béreai gyü-lekezetről olvassuk a Cselekedetek Könyvében, teljes szívvel befogadta az igét, és az ige elkezd dolgozni az emberben. Munkálkodik benne, ahogy azt többször hallottuk ennek az évnek a folyamán. Az ilyen ember elkezd igeszerűen gondolkozni. Isten igéje szerinti szempontok jutnak eszébe egy-egy döntésnél, úgy, hogy Isten akaratának megfelelően dönt. Igeszerűen él. Egy-re több krisztusi tulajdonság jelenik meg az ilyen emberen, s akaratlanul is Krisztust mu-tatja fel a világnak. És Krisztus merőben el-üt mindattól, ami ebben a világban általános. Itt olyan nagy a sötétség, hogy a legkisebb világosság is feltűnik. Krisztus maga a világ világossága. Aki tőle fényt kapott, az is világítani kezd, akár akarja, akár nem. Úgy, mint a csillagok az éjszakában.
Minden hívő Krisztus fényét veri vissza, és azért tűnik úgy, hogy világít, de a Krisztus fénye ragyog fel rajta. Ezek az emberek azonban akarják is ezt. Annyira Krisztus-közelben tartózkodnak, annyira en-gedik kibontakozni magukban Jézus Krisz-tust, aki a hit által ott lakik a hívőben, hogy elkezd az életük világítani, s erre a környezetük feltétlenül felfigyel. Vagy megkíván-ja, és érdeklődni kezd, vagy meggyűlöli őket, mert az a világosság, ami felragyog egy-egy ilyen ember életében, leleplezi a körülötte levő sötétségét.
Jézust is ezért gyűlölték. Soha senkivel semmi rosszat nem tett, mégis egymás ellenségei is összefogtak vele szemben, hogy eltegyék láb alól. Elviselhetetlen volt az a világosság és fény, ami belőle áradt.
Hogyan történik ez a gyakorlatban, hogy valakiben dolgozik Isten igéje, Krisztus-szerűvé válik az élete, és ezzel világítani kezd? Mondok néhány példát.
Néhány évvel ezelőtt történt ezekben az ünnepközi napokban, amikor általános lazítás van a legtöbb helyen. Az egyik műhelyben csak tengtek-lengtek az emberek. Egy valaki volt, aki jókedvűen, fütyörészve akkor is teljes figyelemmel dolgozott. Nem állhatták a többiek, az ilyesmi idegesíti a többit, és rászóltak többféle formában is. Egyebek között így is: nincs itt a főnök, mit hajtod magad? Mire ő, nem hagyva ab-ba a munkát, vidáman válaszolt: az enyém itt van. Kérdő tekintetek meredtek rá. Valaki megjegyezte: ez vallásos. Ő pedig a kér-dő tekintetekre elmondta egészen természe-tesen és egyszerűen, hogy milyen volt az élete, amíg nem ismerte Jézust, és milyen élni úgy, hogy szakadatlanul az ő Meg-váltója jelenlétében él. Mit jelent ez, hogy együtt él az élő Krisztussal.
Ezt röviden elmondta. Ki-ki vérmérsék-lete és világnézete szerint reagált rá, de a mag belehullt néhány szívbe, és az ige mag-ja előbb-utóbb ki szokott kelni. Előbb járt az élet, valamit igeszerűen csinált, akkor sem hajtotta magát jobban, ha a főnök ott állt mellette és figyelte, s akkor is becsületesen dolgozott, ha nem állt ott és senki sem figyelte. Ő ilyen volt. Ez az igeszerű magatartás. Ez világított a sötétben. Előbb járt az élet, aztán ha már megkérdezték, elmondta, hogy ez miért van így. Jöhetett az igehirdetés, a bizonyságtétel.
Egy nagy irodában beszélgettek az asszonyok. Egyikük csendes boldogsággal kö-zölte: várjuk a hatodik gyermekünket. Min-denki ráncolni kezdte a homlokát. Elkezdtek peregni a bölcs megjegyzések: eddig is nehezen jöttetek ki. Én azt az egyet is alig tudom felnevelni. Már most is visszeres a lábad. Mi lesz, ha nem is egészségesen szü-letik? Ő csendes derűvel végighallgatta ezt a sok bölcsességet, és nagyon egyszerűen elmondta, hogyan tapasztalják meg a gondviselő Isten szeretetét. Hogy van az, hogy komolyan veszik, hogy a mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma — nincs bespájzolva évekre. És Ő megadja, még többet is ad. Még másoknak is tudnak belőle adni, és biztos meg fogja adni azt is, ami a születendő kicsikének kell majd.
Valami jó levegő kezdett áradni ott: a szorongásmentes, aggodalmaskodásmentes, Istenben bízó hívőnek a békessége, ami ismeretlen mindenkinek, aki csak magára van utalva és hagyatva, mert Isten nélkül él. Csillagok az éjszakában. Olyan nagy a sötétség, hogy az ilyen kicsi világosság is felhívja magára a figyelmet. Előbb jár az élet — életnek beszédét tartván a kívül-valók elé, s utána jöhet a bizonyságtétel. Mind a kettő ige. A megélt ige, az engedel-mes élet is prédikál, önmagáért beszél, meg elhangzik az ige szóban is, mert a hit hallásból van, a hallás pedig Isten igéje által.
Az egyik irodába új munkaerő került. Úgy akart népszerű lenni, hogy pár nap múl-va, amikor összejöttek kis csoportban beszélgetni, elmondta, hogy ő rendkívül jó em-berismerő. Néhány nap alatt kiismerte a fő-nöküket, és tudja, hogy az milyen ember. S kezdte sorolni, milyen ember, egy csomó rágalmat is elmondva, sok valótlan rosszat a főnökről. Közben bejött a főnök a szobába, de ő nem vette észre. Tovább folytatta. Amikor utólag megtudta, kétségbeesett. Mi lesz ebből? Biztos, vissza fog ütni. Hogy lehetett ő ilyen bolond?
Néhány nap múlva hívatta az igazgató ezt a főnököt is, meg ezt az új munkatársat is. Ott akarta megbeszélni a véglegesítését. Na, itt az alkalom, hogy visszaüssön. Most tekeri ki a nyakamat. Elkezdtek beszélgetni, és a főnök azt mondta az igazgatónak, hogy rövid idő alatt úgy ismertem meg, hogy jól képzett, szorgalmas, igyekvő ember, javasolom a véglegesítését. Ez az asszony azt hitte, álmodik. Amikor ketten maradtak, azt kérdezte tőle: jársz templomba? Érdekes, miért ez jutott az eszébe? A főnök nem válaszolt mindjárt csak megkérdezte, miért kérdezed ezt? Azért, mert tudod, hogy miket mondtam rólad néhány nappal ezelőtt, te pedig ma milyen sok szépet és jót mondtál. Mire a főnök: én csak az igazat mondtam, eddig valóban ilyennek ismertelek meg. Aztán néhány hét múlva már együtt mentek abba a bizonyos templomba.
Itt nem erőszakos térítés történt, itt Krisz-tus-kiáradás történt. Mert ez Krisztusra jel-lemző, hogy szenvedvén nem fenyegetőzött, szidalmaztatván viszont nem szidalmazott — így van megírva Péter levelében. Egy emberben már élt és uralkodott Krisz-tus. Nem az jutott eszébe, hogyan és mikor vághatok vissza, hanem az, hogy kritikus helyzetben erről a másikról igazat kell mon-dani, és lehetőleg jót. Ő igazat és jót mondott. Nem aszerint bánt vele, ahogyan az viszonyult őhozzá. Szóba se jött, hogy meg-sértették. Ez már krisztusi természet, és ezt követte a szóban elhangzott bizonyságtétel. Mint csillagok az éjszakában, életnek beszédét tartván eléjük.
Ez az életnek beszéde. Ez a beszédes élet. A Krisztusról való bizonyságtétel csodálatos nagy lehetősége. A Krisztust befogadott ember Krisztus-felmutatása. Amikor Krisztus-kiáradások történnek egy em-ber életében, sokszor már anélkül, hogy akarná, vagy hogy előidézné, mindenféle mesterkedés, meg mesterkéltség nélkül. Éli a maga életét, és él benne a Krisztus, s engedi Őt szóhoz jutni, engedi Őt cselekedni, s engedi, hogy Ő használja a gyar-ló embert az Ő dicsőségére és mások üdvösségére.
Az újjászületett embereknek nem nehéz világítaniuk ebben a világban, olyan nagy a sötétség. Olyan nagy a tudatlanság, a hitetlenség, az istentelenség, és ebből következően mindig az embertelenség is. Hogy milyen nagy a tudatlanság, arra nézve csak két apróságot hadd mondjak zárójelben. Egy lakótelepen tolja egy fiatal anya a gyerekkocsit. Hozzálép egy keresztyén és meg-kérdezi: ismeri Jézus Krisztust? Az anya gondolkozik és kicsit elnézést kérően, azt mondja: nem olyan régen költöztünk ide, még nem sokakat ismerek. Ez az asszony biztosan járt néhány évig iskolába, de ilyen nagy a tudatlanság ezen a téren.
Más. Néhány napja hangzott el a villamoson itt valahol a közelben. Két ember szidta az egyházat. Azt mondja az egyik a másiknak: már a karácsonyt is kisajátítja magának az egyház. Elmondtam ezt valakinek. Kérdőn nézett rám, mi ebben a poén? Mi ebben a rendkívüli, miért meséltem ezt el? Pedig ő még templomba is jár.
Nem tudjuk leírni azt az iszonyatos sö-tétséget, amiben élünk. A hitbeli, erkölcsi sötétség még sokkal nagyobb. Ebben a sötétben összetörjük egymást és magunkat, az értékeinket, mert nem árad a világosság. Isten különös ajándéka minden kicsi fénypont, minden csillag ebben a sötét éjszakában. Erre hív bennünket. Aki Jézus Krisztust igazán az élete urának vallja, engedi Őt élni magában és az Ő akarata szerint él, az elkezd világítani. Annak nem kell keresnie az alkalmakat: jaj, hogyan, mikor, kit közelíthetnék meg az evangéliummal, ott rá fognak kérdezni. Vagy megharagszanak rá, mert elviselhetetlen a világosság, vagy vágyakoznak a világosság után.
Az az irodai történet a hatodik gyermek bejelentésével úgy folytatódott, hogy két asszony ment haza és beszélgettek erről. Azt mondja egyik a másiknak: te, ez a Bözsi hívő, nem? Azt mondja a másik: igen, én is szeretnék olyan lenni.
Van, aki megkívánja, van, akit ingerel. Ez már az ő dolguk. A mi felelősségünk, hogy világítsunk. Ne szégyelljük megvallani azt, akitől mi is világosságot kaptunk. Ezt jelenti: életnek beszédét tartva a kívülállók elé. Ezért nem akarok ennek az esztendőnek utolsó istentiszteletén sem mást mondani, mint azt: olvassátok az igét, hallgassátok az igét. Igazítsátok az életeteket Isten igéjéhez, mert ettől fogunk világítani minél többen. Ez nekünk magunknak is mi-nőségileg más életet ad, és Isten így mások javára is használhat minket sokféleképpen. Az ilyen csendesen világító hívők olyanok, mint a képeskönyv az írástudatlanoknak. Láttuk az előbbi példákból, milyen sok lelki írástudatlan él körülöttünk. De a képeskönyvből ők is sok mindent megérthetnek. Azután rákérdezhetnek a képekre, ahogyan lapozgatják.
Ezért írja Péter apostol azoknak az asszonyoknak, akik már keresztyénekké lettek az I. században, de férjük még pogány volt: Legyetek engedelmesek, hogy a ti ma-gaviseletetek által a férjetek ige nélkül is megnyeressék, szemlélvén a ti istenfélő és feddhetetlen életeteket. (1Pét 3,1-2, 4) Istenfélő és feddhetetlen élet, ami világít otthon is. Ezúton is meg lehet nyerni Krisztusnak másokat.
Mindenképpen adjunk ma este otthon is majd hálát azért a sok jóért, amit Isten nekünk ezen a téren is megengedett. Őszintén tartsunk bűnbánatot amiatt a sok mulasztás miatt, amit a bizonyságtétel során elkövethettünk, és könyörögjünk, hogy legyen va-lóság az életünkben, amit a Hegyi beszédben Jézus így mondott: ti vagytok a világ világossága.
Érdekes, hogy egy alkalommal önmagáról mondta: én vagyok a világ világossága (Jn 8,12), és a Hegyi beszédben meg azt mondja: ti vagytok a világ világossága. (Mt 5,14.) A felületes bibliaolvasó azt mondja: ellentmondás a Bibliában. Aki érti, miről van szó, azt mondja: Isten csodálatos szeretete. Krisztus, aki a világ világossága, kész úgy megfényesíteni az életünket, hogy mi is világítani kezdünk ebben a sötét világban.
Engedjük, hogy jövőre ez sokkal nagyobb mértékben történjék, mint az idén!
Imádkozzunk!
Dicsőséges Urunk, Jézus Krisztus, magasztalunk téged beszédes életedért. Köszönjük, hogy minden tetted, minden gesztusod, minden szavad az Atyára mutatott, az Ő szeretetét hozta közel hozzánk, és Őhozzá segített közelebb minket.
Magasztalunk azért, hogy rátetted tanításodra a pecsétet érettünk is odaáldozott bűntelen életeddel, kereszthaláloddal, feltámadásoddal. Köszönjük, hogy hiteles számunkra mindaz, amit mondasz.
Megvalljuk bűnbánattal, hogy sokszor valóban olyan készülék az életünk, hogy se kép, se hang. Engedd ezt meglátnunk, és segíts, hogy fájjon ez nekünk. Gyógyíts ki minket abból is, hogy csak szövegeink vannak, de nincs mögötte az életünk hitelesítése. Bátoríts meg minket, hogy ha próbálunk már követni téged, de szégyellünk, és nem merünk megvallani. Segíts el minket olyan életre, amelyik során életnek beszédét is oda tudjuk tárni mások elé, és a szavainkkal alázatosan, de bátran megvallunk téged.
Köszönjük, hogy a te kezedben tudhatjuk a jövendőnket. Köszönjük, hogy kérhetjük és várhatjuk, hogy formálsz minket a következő esztendőben is. Szeretnénk formálódni, tisztulni, növekedni megismerésedben, az alázatban, a kegyelemben, a szent életben. Olyan elérhetetlennek tűnik ez számunkra, Atyánk, hogy hibátlan és tökéletes gyermekeid legyünk, de köszönjük, hogy te ilyenekké tudsz formálni minket.
Magasztalunk téged mindazért, amit az idén adtál, és kérünk, ne vond meg tőlünk kegyelmedet, légy a mi vigasztaló, vezérlő, ajándékozó, gondviselő, megszentelő Istenünk a jövendőben is.
Ámen.