NAGYPÉNTEK RÁGALMA
Lekció: Mt 27,39-46.50
Alapige: Mt 27,43
Bízott az Istenben, mentse meg most őt, ha akarja, mert azt mondta, Isten fia vagyok.
Imádkozzunk!
Urunk, Istenünk, most, amikor a színed előtt állunk újra a te házadban, bármennyire is fáj a szívünk amikor hallottuk, hogyan gyalázták egyszülött Fiadat, Jézus Krisztust, szeretnénk először dicsőíteni és magasztalni téged, hiszen ez a rágalmazás, ez a gyalázás jelentette számunkra a szabadulás lehetőségét. Magasztalunk téged, Urunk, Istenünk, nagypéntek örömhíréért, hogy az egyszülött Fiú helyettünk és érettünk halt meg a kereszten. Köszönjük, hogy már tegnap is hallhattuk az örömhírt, hogy minden elvégeztetett. Szeretnénk arra kérni téged, tedd üzenetté újra számunkra a nagypénteki üzenetet. Add, Urunk, hogy hadd lehessen számunkra élő igévé a régi szó! Kérünk, segíts megértenünk, hogy mit jelent számunkra Jézus Krisztus kereszthalála! Munkáld bennünk a hitet, ha még nem lenne bennünk élő hit, veled való személyes kapcsolat! És erősítsd meg hitünket, vond magadhoz a mi lelki szemeink tekintetét, hogy megerősödve mehessünk el innen! Kérünk, Urunk, ahogy eddig is tetted, most tedd újra, szólalj meg közöttünk, mert szolgáid várják szavad! Ne tekints a mi bűneinkre! Jézus Krisztusért bocsásd meg azokat, tisztíts meg bennünket! Tedd alkalmassá értelmünket, szívünket igéd befogadására! Kérünk, egyedül Jézus Krisztus érdeméért hallgasd meg a mi könyörgésünket!
Ámen.
Igehirdetés
Manapság az újságokból, rádióból, televízióból könnyen meg lehet látni azt, hogy mit tud eredményezni a rágalmazás. Hogyan tud tönkretenni családokat, politikai karriert, üzleti sikert. Lehet, hogy vannak közöttünk olyanok, akik tapasztalták ezt személyesen is, azok nagyon jól tudják, mit okozhat, amikor valaki ellen még rágalom hadjárat is indul. Ami megdöbbentő — ezt a felolvasott igénkből is látni fogjuk — a rágalmazás a hívő embert is veszélyezteti. Igen keményen veszélyezteti. Jézus Krisztust is érte. Igénkből kiderül, ben-nünket milyen módon próbál a nagy rágalmazó tönkretenni, elszakítani az Úrtól. Azt szeretném megvizsgálni nagypénteki üzenetünkből, alapigénkből, hogy nagypéntek rágalmának mi az igazsága és mi a hazugsága. Kire nézve vált igazzá, és kire nézve marad hazugsággá továbbra is nagypéntek rágalmazása.
A nagypénteki történet egyik legvissza-taszítóbb eseménye, amikor a kereszten függő, haláltusáját vívó, szerencsétlen elítélt rabot csúfolni kezdik. A jóhiszemű ember érthetetlenül olvassa Jézus ellenségeinek ezt a viselkedését. Ami nagyon megdöbben-tő, hogy nem csupán az arrajárók, hanem még a zsidó vezetők is magukból kivetkőzve szidalmazták Jézust. Pontosan a zsidó vezetők voltak azok, akik a legaljasabb rágalommal illették a szenvedő Jézust, amint alapigénk beszámol erről. Istenfiúságának megkérdőjelezése melletti gonosz érvük, hogy mennyei atyját egyáltalán nem érdekli az, ami fiával történik, teljesen hiábavaló a te bizalmad az Atya iránt, hiszen ha akarna, megmenthetne. Mivel nem teszi, beigazolódott, hogy nem is akarja, és ebből ők azt következtették, tehát nem is vagy Isten fia. Hazug vagy, Jézus. E rágalom Jézusra gyakorolt hatását akkor értjük meg igazán, ha belegondolunk, hogy Jézus számára mit jelentett a mennyei Atyával való közösség. Számára ez jelentette a világ legfontosabb, legkedvesebb dolgát. Pontosan a Máté evan-géliumából is kiderül, mikor Jézus azt mond-ja, hogy hálákat adok neked, Atyám, hogy elrejtetted ezeket, és utána folytatja, igen atyám. Vagy János evangéliumában a főpapi imában olvashatjuk, hogy milyen szoros közösség volt közte és az Atya között. A szeretett mennyei Atyával való kapcsolatát kérdőjelezték meg tehát. Sőt éppen az Atya oldaláról. A rágalom úgy hangzott, hogy tudniillik elhagyta őt a mennyei Atya, akire Ő hivatkozott. A 42. zsoltár 11. versé-ben a zsoltáros így panaszkodik, amikor megkérdőjelezik az ő Istenébe vetett bizalmát: hol van a te Istened? Mintha tőrt szúr-tak volna a csontjaimba. Mondhatjuk így: mintha szívemet szurdosnák, szurkálnák. Jézus most ugyanezt érezhette, és érezte is. A vezetők pedig — kiderül az Ószövetséget olvasva, még ha tudatlanul is, de a 22. zsol-tár 9. versét idézve tették mindezt. Ugyanezt olvashatjuk abban a versben és így látjuk most már visszatekintve, hogy a rágalmazás beteljesedés volt. A Jézussal való csúfolódás, az őt ért szidalmazás előre meg volt írva.
Ebből tehát azt láthatjuk, hogy bármennyire is fájt Jézusnak ez az aljas szidalom, tudhatta, hogy ez csupán rágalom. Hiába függött Jézus a kereszten, hiába fájtak a sebek, a testiek és a lelkiek egyaránt, abban a pár pillanatban, pár percben, amikor hallotta ezt a rágalmat, akkor még szá-mára is csupán hamis, hazug rágalom volt. Hiszen rögtön eszébe juthatott Jézusnak, igen, ez az, amit a zsoltáros megírt, ez az, amire ő rámutatott, hogy csupán látszat, hogy elhagyott Isten, hazugság az ellenség csúfolása, hazugság a rágalom. Hiszen min-den eddig élt, ószövetségi hívő ember tapasztalhatta, hogy Isten nem hagyja el azt, aki benne bízik és rá hagyatkozik. Előbb vagy utóbb Isten megmenti a benne bízókat, mert Ő szereti az övéit. Az istenfiakat kegyelmével veszi körül. És Jézus gondolhatott arra, ha csak pár pillanatig is talán, hogy különbséget tenne az egyszülött Fiú iránt? Biztos, hogy nem, ez csupán hazug rágalom, amiről a zsoltáros ír!
Vagy mégsem? Testvérek, nagypéntek megdöbbentő üzenete, hogy a rágalmazás igaz. Az Úr Jézusnak keservesen kellett tapasztalnia, hogy igaz mindaz, amivel őt csúfolták és rágalmazták. Valósággá vált Jézus számára, szörnyűséges valósággá, hogy hiába bízott Istenben, elhagyta őt. Emlékszünk, hogy Máté evangélista az, aki nagyon sokszor idézi azt a mondatot, mert meg van írva, mindez azért történt, hogy beteljesedjék, ami meg volt írva. És úgy tűnik, hogy most Jézus esetében nem teljesedett be az ószövetségi ige. Mert Jézusról el lehetett mondani, hogy Ő valóban bízott Istenben, Jézus csakugyan tökéletes volt, hűséges az Atyához, még az ellenségei is elismerték ezt. János evangéliumából kiderül, hogy Pilátus többször is kijelentette, hogy nem találok bűnt benne. Jézus bízott Istenben. Mégsem lett igaz rá nézve a zsol-tár ígérete és szava. Mert megdöbbentő a folytatás és kiderült a felolvasásból, hogy a 43. verset követi a 46. vers, amiben ezt olvassuk: Jézus ezt mondta keservesen, fájdalommal: Éli, Éli, lámá sábáktáni! azaz, én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?
E kérdés vagy jézusi kijelentés szörnyűsége, hogy nem csupán testi, hanem lelki életére nézve is elhagyta Jézust Isten, azaz az Úr Jézus az Istentől való teljes elhagyatottság örök kárhozatát élte át. És a kérdés nem csupán a tényt, hanem Jézus keserves fájdalmát is hordozza: Atyám, az a te akaratod, hogy nem mentesz meg engem? Atyám, te el akartál engem hagyni? És noha előttünk van az egész nagypéntek, sőt a húsvéti történet is, mégis hadd mond-jam most így az üzenet szempontjából, hogy noha Jézus tudta, hogy mi az Atya akarata, de ott ez a kérdése a fájdalmát fejezi ki, amit már a Gecsemáné kertjében is láthatunk. Jézus könyörög, ha lehet, ne az legyen az akaratod, hogy ki kelljen innom a poharat, ha lehet múljék el a pohár tőlem. Nem véletlenül hullottak a vércseppek homlokáról. Testvérek, Jézus Krisztus szá-mára valóság lett a rágalom. Csakugyan nem akarta megmenteni őt Isten, sőt elhagyta. Nagypéntek rágalomjának igazsága, valósága tehát alapigénknek megdöbbentő, szörnyűséges üzenete először, hogy Jézus számára valósággá lett a rágalmazás.
De pontosan ez jelenti számunkra nagy-péntek rágalmának örömüzenetét. Ugyan-is a második üzenete alapigénknek az, hogy nagypéntek rágalomjának hazugsága is van. Számunkra hazugság az, ami elhangzott ott csúfolódásképpen Jézus iránt. Azaz csupán egyetlen esetben lehetett mégiscsak igaz a szidalom. Egyetlen esetben nem teljesedett be az ószövetségi ige igazsága, egyedül Jézus Krisztus esetében. Előtte és utána is minden más esetben valóban hazugság maradt és marad nagypéntek rágalomja. Így válik még inkább személyessé számunkra is, sőt örömüzenetté nagypénteknek ez az igeverse. És ez volt az, ami engem megragadott készülés közben, hogy Jézus bízott Istenben, de Isten mégis elhagyta őt. És igaznak minősült a rágalom. De ha mi bízunk Istenben, számunkra is hazugság ez a rágalom.
Isten ugyanis valóban elhagyta Jézust, az egyszülött Fiút, mert egyedül ezáltal menthetett meg bennünket, bűnösöket a kár-hozattól. A kereszt titka, hogy Jézus Krisz-tus érettünk, bűnösökért és helyettünk, ítéletre méltó gonoszokért szenvedte el az Atya bűn miatti haragjának jogos ítéletét. Ézsaiás így mondja: és ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, s az Ő sebeivel gyógyulánk meg. Mindnyájan, mint juhok eltévelyedtünk, kiki az ő útára tértünk, de az Úr mindnyájunk vétkét Őreá veté. Kiderül tehát, hogy bármennyire is nem teljesedett be Jézuson a 22. zsoltárnak azon igeverse, pontosan ezál-tal teljesedett be az az igeverse. Úgy tűnik, mintha ellentmondás lenne, de a 22. zsoltár messiási zsoltár és arról beszél, hogy a Messiásnak valóban át kell élnie, meg kell tapasztalnia az Istentől elhagyatottságot, a rágalmazás valóságát, mert Isten így szeretett bennünket, bűnösöket. Az Atya bűnbocsátó kegyelmes szeretetéről Pál apostol pedig így ír: Isten a hozzánk való szeretetét abban mutatta meg, hogy amikor még bűnösök voltunk, Krisztus érettünk meghalt. Megértettük mi már ezt a szeretetet? Sőt elfogadtuk már ezt a szeretetet, azaz bocsánatát és kegyelmét? Mert akkor valóban személyesen érinthetett bennünket az igehirdetés első üzenete, hiszen akkor számunkra a Jézus Krisztusban valósággá lett rágalmazás örömhírt jelent, hogy ezt tette értünk és helyettünk a mi Urunk.
Ha személyessé vált ez, akkor személyessé vált az is, hogy Ő bízott Istenben és mi is bízunk és bíztunk eddig is. Ha pedig nem bíznánk, akkor hadd hirdessem, hogy ma is el lehet kezdeni a Jézus Krisztusban való hitet és bizalmat, ma is oda lehet menni hozzá bűnbánattal kegyelemért. Ha pedig bízunk Istenben, azaz élő és személyes kapcsolatba kerültünk már vele, akkor a rágalom számunkra sem lehet soha igazság és valóság. Sohasem tapasztalhatjuk meg, hogy elhagyna Isten örökre vagy földi életünkre, még akkor sem, amikor bennünket is netalán csúfolnának és pont azzal rágalmaznának, amivel Jézust is. Ugye, mi-lyen hihetetlennek tűnik, hogy sohasem teljesedhet be rajtunk a rágalom igazsága, hiszen mi annyi helyzetben éreztük, gondoltuk azt, hogy mintha elhagyott volna Isten, mintha mégis igazuk lenne azoknak, akik rágalmaznak bennünket. Hányszor ér-tettünk szomorúan egyet azokkal, akik csúfolkodtak. Talán tagadtuk szóban, de belül mégis úgy éreztük, mintha igazuk lenne, mintha Isten valóban elhagyott volna bennünket.
Figyeljünk meg néhány bibliai példát, s engedjük, hogy meggyőzzön bennünket az ige, a mostani és a bibliai példák is, hogy tévedtünk, amikor azt gondoltuk, hogy bíz-tunk Istenben és Ő mégis elhagyott — bármilyen helyzetbe is kerültünk. Ha valaki, akkor Jób elmondhatta volna, hogy elhagy-ta Isten. Jóbnak lett volna joga rá, hiszen elvesztette vagyonát, családját, szeretett gyermekeit. Aztán elvesztette egészségét. A felesége bíztatni kezdte, hogy átkozd meg, hagyd el Istent. Aztán jöttek barátai és teljesen félreértelmezték helyzetét, félremagyarázták Istent, és ez a Jób mégsem tagadta meg Istent. Mégsem mondta ki azt, hogy elhagyott Isten. Volt apró kételkedés az ő hitében, mint ahogy mindannyiunkéban. De Jób könyve arról tesz bizonyságot, hogy Jób töretlen hittel és hűséggel vallotta: én bízom Istenben. Ezért mondta ki: “az Úr adta, az Úr vette el, áldott legyen az Úr neve.” Ha nem is értem őt, de szeretem. Tudom, az én megváltóm él, mondta ki Jób a húsvéti örömhírt többszáz évvel Jézus Krisztus eljövetele előtt.
Mit érezhetett Dávid a Betsabéval való paráznasága után? Amikor hozzá megy Nátán és leleplezi őt, hogy te vagy az az ember, Dávid! És mi mehetett végbe az ő gondolataiban — itt most csak feltételezést mondok — gondolva a mi helyzeteinkre, mert kimondta Dávid, hogy vétkeztem az Úr ellen, de mellette ott lehetett az is, hogy valóban megbocsát Isten és megbocsátott, de bukásom túl nagy volt ahhoz, hogy mél-tó legyek Isten további ígéreteinek beteljesedésére életemre és családomra nézve. Dávid elmondhatta volna, hogy jogosan hagyhatna el Isten. De az 51. zsoltár beszá-mol arról, hogy mégiscsak mi ment végbe Dávid szívében. Ha volt is ilyen gondolata, őszintén megvallotta bűnét és átélte Isten bocsánatának valóságát, és Isten megújító kegyelmének igazságát. Gondoljunk bele, hogy pontosan Betsabé volt annak a Salamonnak az édesanyja, akiben azután az ígéret tovább folytatódott Dávidra nézve. Majd megszületett Jézus Krisztus. Dávid is tehát megtapasztalta, hogy bármekkorát is bukott, Isten nem hagyta el őt, kész volt megbocsátani. Amikor a Quo vadis című filmre utalok végül, akkor arra szeretnék rámutatni, hogy mit érezhettek és mit élhettek át azok, akik Jézus Krisztus halála után kellett, hogy kínhalált haljanak hitükért. Ugyanis ott olyan szépen előjön az, amikor az oroszlánok elé készülődnek a keresztyének, akkor többen közülük kérdezni kezdik a vezetőjüket, hogy hol van most Isten szabadítása? Nem fog megszabadítani az oroszlánoktól bennünket? S a vezetők elkezdik őket bíztatni, nyugtatni: ne enged-jétek magatokat félrevezetni! Ha meg is kell halnunk, de élünk örökké. Majd a film szerint jön Péter, az agg Péter és ott az arénában szól hozzájuk és megnyugtatja őket. És megértik, hogy bármennyire is igaz, hogy elveszünk testileg, szörnyű kínhalálban, de Isten velünk marad örökre.
Testvérek, vajon ezek a példák nem pontosan azokat a helyzeteket mutatták-e be, amelyekben mi is leggyakrabban küszködünk a rágalmazókkal és a szidalmakkal? Hiszen szenvedés, betegség, tragédia, magány idején talán a hozzánk legközelebb állók kérdezik meg tőlünk is; milyen a te Istened? Hol van most a te Istened? Nem segít meg? Miért nem ad gyógyulást? Őben-ne bízol? És aki bízik az Úrban, az átélheti ma is, hogy igen, én benne bízom. Több halálos beteg testvérem szájából hallottam ezeket a szavakat. Mindenek ellenére bíznak az Úrban. Aztán az ellenség szidalmazhat bennünket is, sőt üldözhet. Most nem üldöznek fizikailag, de eljöhet az idő, hogy újra üldözni fognak. De akkor is tudhatjuk és tudni is fogjuk, hogy az Úr velünk van, mint ahogy az első keresztyénekkel ott volt még az oroszlánok szájában is. De talán számunkra is a legnehezebb az, amit Dávidnál már említettem. Amikor óriási bukás vagy folyamatos elesés, ugyanabban a bűnben való elesés jellemez bennünket is. És a nagy vádoló, a nagy rágalmazó, a Sátán résen van és rögtön jön, nem csupán elbuktat, nem csupán bűnre visz bennünket az óemberünkön keresztül, hanem most már vádol; te akarsz így Isten elé menni? Azt gondolod, hogy újra megbocsát neked? Azt gondolod, hogy ekkora bukást elnéz? Nehogy ezt gondold! Az Isten elhagyott, így nem vagy méltó arra, hogy elé járulj, így nem vagy méltó az úrva-csorára! Vagy amikor vádol, hogy te akarsz szolgálni és bizonyságot tenni, hiszen pont ebben buktál el! És mindenképpen megkérdőjelezi a hitünket, bizalmunkat, és ami a legszörnyűbb, el akarja hitetni velünk, hogy nem szeret többé Isten bennünket. De pon-tosan az úrvacsorában is ezt láthatjuk, kézzelfogható, látható módon bizonyítja, hogy a bocsánat — mint mindig — készen van. Azokban a helyzetekben is, amikor ér bennünket is a rágalom, a csúfolás és talán úgy gondoljuk egy időre, hogy mintha jogos lenne, mintha igaz lenne, hogy elhagyott volna Isten. Isten nem hagyott el! Isten ígéri, hogy Ő nem küldi el azt, aki hozzá megy bűnbánattal.
Testvérek, ha még mindig nem hinnénk el, hogy a vádoló rágalmazása, a vádoló által használt emberek csúfolása, szidalma hazugság, mert csak Jézus számára lehetett igazság és valóság, mert úgy gondoljuk, hogy hiányzik a bizalom az Úr iránt. Igen, igen az Úr nem hagyott el engem, de nekem már nincs bizalmam benne. Vagy elég-e az a bizalom, ami ott van most bennem? És ez a bizalom szükséges ahhoz, hogy igaz legyen, hogy ne hagyjon el. Ha még mindig kételkednénk talán ebben is, akkor hadd mondjam most a legegyértelműbb példát, mert a legvilágosabb példa pontosan a keresztnél látható, Jézus keresztjénél. Erről nem olvastam, mert Lukács evangéliuma tudósít, hogy a két lator valóban elkezdte szidni, rágalmazni és csúfolni Jézust. De az egyik lator rágalmazása, csúfolása megtéréssé változott át. Ugyanis kiderül, hogy a bizalom, a hit is Isten ajándéka. Isten kegyelmének a munkája. Az a lator, rabló a kereszten függve, szenvedve, a maga nyomorúságait átélve és meglátva az elhagyott és kicsúfolt Jézusban felismerte Messiását és Megváltóját. És a bizalmát és hitét fejezte ki, amikor azt mondta a másiknak, hogy mi méltán szenvedünk. Majd Jézusnak azt mondta: Uram, emlékezz meg rólam, amikor visszajössz. Benne volt e szavaiban a bűnbánat és az, hogy Uram, én hiszek benned, emlékezzél meg rólam. De nem csupán a lator, hanem a római százados is a józan ész ellenére, mindannak ellenére amit ott látott és hallott, az elhagyott Isten Fiában felismerte, megvallotta Isten Fiát. Istenben való bizalmuk valóságát és erejét az igazolja, hogy akkor még nem történt meg a feltámadás, de ők mégis tudták, hitték, vallották, hogy aki most itt meg-halt, a világ Megváltója, azaz Isten Fia. Testvérek, mi már a feltámadást is tudjuk és ismerjük, sőt tapasztaljuk ennek valóságát és erejét életünk során, amikor bízunk az Úrban. Ugye tapasztaltuk és tapasztaljuk akkor is, amikor olyan helyzetekbe kerültünk vagy kerülünk, amikor bennünket is rágalmaznak és csúfolnak? És ha netalán akkor nem lenne hitünk és bizalmunk az Úr iránt, kérjük hittel a bizalmat! Kérjük tőle, ha erőtlennek is érezzük magunkat és ne engedjünk a vádolónak, a vádoló hazugságának, hamis rágalmának! Ne engedjük, hogy hasson az életünkben; ne engedjük, hogy elszakítson a mi szerető mennyei Atyánktól és el tudja hitetni velünk, hogy mintha elhagyott volna. Ragaszkodjunk mennyei Atyánkhoz, mint benne bízó gyer-mekek! Hiszen Ő inkább elhagyta az egyszülött Fiút, inkább azt akarta, hogy hiába bízott Ő az Istenben, nem menti mégsem meg, mert számunkra akarta megszerezni azt a lehetőséget, hogy ha mi bízunk Istenben, akkor Ő akar megmenteni, mert az Ő gyermekei vagyunk. Nagypéntek rágalmazása számunkra hazugság, ha bízunk az Úrban, mert Jézus Krisztus számára lett valósággá és igazsággá.
Ezzel az örömhírrel és ezzel a bíztatással a szívünkben menjünk tovább és éljük meg a csúfolások, a szidalmazások idején is, hogy a mi Istenünk nem hagy el bennünket, mert az egyszülött Fiát hagyta el inkább. Mert így szeretett.
Imádkozzunk!
Istenünk, mennyei Édesatyánk, köszönjük neked, hogy te kész voltál inkább egyszülött Fiadat elhagyni azért, hogy bennünket megmenthess! Magasztalunk téged, hogy Jézus Krisztusban igazzá lett a rágalom, hogy a mi életünkre nézve sohase válhasson valósággá, hanem mindig csak hazugság lehessen. Köszönjük, Urunk, neked, amikor már tapasztalhattuk ezt életünkben. Bocsásd meg, kérünk, amikor olyan gyenge maradt a hitünk és ha csak pár pillanatig is, mégis engedtünk a kísértőnek, a vádolónak és azt gondoltuk, mintha elhagytál volna bennünket. Kérünk, segíts, hogy a legnehezebb helyzetekben is hadd tudjuk látni, hadd tudjuk vallani, hogy mi benned bízunk, ezért tudhatjuk, hogy te megmentesz bennünket és nem hagysz el. Kérünk téged, állj azok mellé a testvéreink mellé különösképpen is most, akik talán éppen ilyen nehéz helyzetben vannak, akiket talán pontosan szeretteik rágalmaznak, kérdőjelezik meg hitüket. Kérünk, segítsd őket!
Munkáld, kérünk, hogy gyülekezetünk vezetői szintén hadd tudjanak a rágalmak idején is töretlen hittel benned bízni! Ne engedj minket eltávolodni tőled mások csúfolódása miatt! És könyörülj meg, Urunk, népünkön, kérünk téged, add, hogy csendes és nyugodalmas életet élhessünk és te szabj gátat a népünk közötti rágalmak idején! Te adj békességet különösen most, választásokra készülve! Hadd kérjünk olyan vezetőket, Urunk, akik komolyan veszik a te félelmedet, a benned való bizalmat! Köszönjük, Urunk, hogy mindezek lehetségesek, mert Jézus Krisztus mindent elvégzett. Segíts, kérünk, ezzel a bizalommal bíznunk és hinnünk tebenned ezután mindig! Jézus Krisztusért hallgasd meg a mi kéréseinket!
Ámen.