Lekció: Mt 27,62-28,15

Alapige: Jn 20,19-22

“Aznap, amikor beesteledett, a hét első napján, ott ahol összegyűltek a tanítványok, bár a zsidóktól való félelem miatt az ajtók zárva voltak, eljött Jézus, megállt középen, és így szólt hozzájuk: “Békesség néktek!” És miután ezt mondta, megmutatta ne-kik a kezét és az oldalát. A tanítványok megörültek, hogy látják az Urat. Jézus erre is-mét ezt mondta nekik: “Békesség néktek! Ahogyan engem elküldött az Atya, én is el-küldelek titeket.” Ezt mondván, rájuk lehelt, és így folytatta: “Vegyetek Szentlelket!”

Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, dicsőítünk azért, mert nem maradhattál a sírban. Örök isteni természeted legyőzte a halált, s kiszabadított minket a pokolnak, a bűnnek, a reménytelenségnek a rabságából.

Könyörülj rajtunk, Urunk, hogy az eddiginél világosabban lássuk, jobban értsük, és bátrabban higgyük ezt ma. Szólj hozzánk most úgy igédből, hogy az legyen meggyőző. Olyan sokféle kételkedés, fenntartás, hitetlenség rágja a mi húsvéti hitünket.

Kérünk, jöjj velünk is szembe az úton, mint azokkal a meglepett asszonyokkal az első húsvét reggelén, és te, az élő Úr, győzz meg minket arról, hogy micsoda az igazság. Könyörülj rajtunk, hogy ne a feltámadás lehetőségét vitassuk, hanem egészen valóságosan találkozzunk veled, a feltámadottal, és a te hatalmas és kegyelmes jelenléted győzzön meg minket arról, hogy élsz és uralkodsz mindörökké.

Kérünk, te magad szólj hozzánk most az igén keresztül. Olyan nagy szükségünk van vigasztalásodra, bátorításodra. Annyira nagy szükségünk van megalapozott reménységre. Olyan sok szörnyűség vesz körül minket, és személyes életünkben is vannak megoldhatatlannak látszó problémák.

Könyörülj rajtunk, és segíts ma valóban felemelni a tekintetünket önmagunkról, bajainkról, kétségbeejtő tényekről tereád, akinek adatott minden hatalom mennyen és földön, akinek ma is minden lehetséges, még az is, ami az embereknek lehetetlen.

Állj meg itt a középen, és ajándékozz meg minket is azzal a békességgel, azzal a bizonyossággal, azzal az örömmel, amit a te első tanítványaid kaptak tőled a maguk kétségbeejtő helyzetében az első húsvétkor. Köszönjük, hogy ismersz minket, s egyedül te tudod kielégíteni minden szükségünket.

Hajolj hozzánk közel, minket pedig segíts, hogy merjünk hinni, és mindazt, amit kínálsz, bizalommal elfogadni.

Ámen.

Igehirdetés

A húsvéti történetnek azokra a részleteire szeretnék ma rámutatni, amik azt hirdetik, hogy a feltámadott Krisztus előtt nincs akadály. Ami nekünk elháríthatatlan és áthághatatlan akadálynak tűnik, azon Jézus könnyed mozdulattal átlép. Így jött ki a sír-jából, így állt meg tanítványai között, akik bezárt ajtók mögött remegve voltak együtt, és így lép be ma is sok bezárt szívbe, és teremt újjá embereket.

Jézus azonban szabad. Ami nekünk megoldhatatlannak és elháríthatatlannak tűnik, az az Ő számára megoldható, s mintha az nem is lenne ott, úgy megy tovább. Ahogy itt olvastuk: Egyszerűen bemegy, kijön, megjelenik, ha neki tetszik, akár a természeti törvények fölé is emelkedve.

Miért lehetséges ez? Azért, mert ő Isten. A húsvéti történetnek ezekben a részleteiben is a feltámadott Krisztus örök isteni teljhatalma lesz nyilvánvalóvá. Ezt szabad nekünk komolyan vennünk, és akkor életünk sok nyomorúsága, sok megoldhatatlannak látszó problémája között is tudunk majd hinni. Mert hinni — egyebek közt — azt jelenti, hogy olyan nagynak látjuk a Megváltónkat, aki ő valójában. Így számolunk vele, így számítunk rá, így bízunk benne és így imádkozunk hozzá. Ilyen Úr a mi megváltó Krisztusunk, akinek egyszerűen minden lehetséges, az is, ami az embereknél lehetetlen.

Az, aki feltámadásával legyőzte a halált, az, akiről majd méltán énekeljük: “Te ki bűnön, poklon, síron egyedüli győztes vagy” — az minden jóra képes. Egészen más lenne a mi lelki-szellemi közérzetünk, különösen egy ilyen reménytelen, ideges, csüggesztő jelenségekkel teli világban, ha ezt komolyan vennénk.

A húsvéti ünneplésünk édes gyümölcse az lenne, aminek az erejéből utána is mind-végig tudnánk élni, ha Jézusnak ez a páratlan nagysága felragyogna ma előttünk, és mától kezdve valóban így gondolnánk rá, így várnánk tőle szabadítást, ilyen bizalommal tudnánk hozzá imádkozni, így mernénk bízni benne.

Mielőtt a húsvéti történetnek az említett részletein végigmegyünk, hadd olvassak fel néhány mondatot a látnok János bizonyságtételéből, akinek a Szentlélek Pátmosz szigetén kijelentette, hogy ki is valójában a feltámadott Krisztus. S akinek maga a feltámadott szólalt meg és mutatkozott be. Ki az, akinek a dicsőséges feltámadására ma emlékezünk, és Őt mint élőt imádjuk?

A felolvasott igék alapján tehát arról sze-retnék ma bizonyságot tenni, azt szeretném a szívetekbe és az emlékezetetekbe vésni, hogy Jézus nagy, Jézus nagyobb, mint ahogy elgondoljuk. Jézus a legnagyobb. Ezt bizonyítják az Ő feltámadása történetének a következő részletei.

1) Először is az üres sír. Tudjuk a leírásból, hogy Jézus valósággal meghalt. Ezt megállapította a római halottkém is, akinek szigorú előírások szerint kellett eljárnia. Biztonságból dárdát döftek az oldalába, és a szúrás nyomán alvadt vér és vizenyő jött ki, ami a frissen beállt halálnak a jele. Aztán arimátiai József eltemette, és a sírkamra bejáratához egy nagy kőlapot hengerítettek, amit szokás szerint két oldalról beékeltek. Senki oda be nem tud menni. Ez volt pénteken este.

Szombat reggel a farizeusok és a főpapok, akik pedig kényesek voltak a törvény megtartására, felkeresték Pilátust, és azt kérték: őriztesse a sírt, mert Jézus azt mondta, hogy a harmadik napon fel fog támadni. Ez nyilvánvalóan nem lehetséges, de ellophatják a tanítványai és elhíresztelhetik, hogy feltámadott. Pilátusnak azonban elege volt már belőlük, elkergeti őket, s azt mondja röviden, kurtán-furcsán: van nektek őrségetek, csináljatok, amit akartok. Erre ők elmentek, lepecsételték a követ, és őrséggel őriztették azt. Vagyis: Jézus halott, befektették a sírkamrába. A sírkamra előtt hatalmas zárókő, a zárókövön hivatalos pecsétek, és a lepecsételt kő előtt kirendelt őrség. Oda sem be, sem onnan ki, sen-ki nem jöhet.

Amikor reggel az asszonyok mennek, hogy ha lehetséges, megkenjék Jézust illatos kenetekkel, az Ő holtteste már nincs a sírban. Egy angyal hengeríti el a követ, de nem azért, hogy Jézus kijöhessen, hanem azért, hogy az asszonyok meglássák: nincs ott a holtteste a sírban. Nem akkor jön ki.

Mikor támadt fel? Hogyan jött ki onnan? Ezt senki nem tudja. Ez az Isten titka, ennek nincs szemtanúja, mint ahogy a teremtésnek sincs, mert Krisztus feltámadása a teremtéshez hasonló jellegű és horderejű analógiátlan, példátlan isteni tett.

Mindenesetre az őrök holtra váltak, az asszonyok pedig, amikor mennek visszafelé a sírtól, találkoznak velük a feltámadott Krisztussal. Hiába volt a kő, a pecsét, az őrség. Jézust nem lehet bezárni a sírba, Jézus él. És nem lehet bezárni őt a múltba, és nem lehet bezárni emlékekbe. Jézus örökkévaló Isten, s miután elvégezte a váltságot helyettünk és érettünk, és valóságos emberként valóságos kínok között elszenvedte az Isten bűneink elleni ítéletét, dicsőségesen feltámadott. Hogyan, pontosan mikor, senki nem tudja. De a ténnyel több száz em-ber szembesült.

Olvassuk a korinthusi levélben: volt olyan, hogy ötszáz ember látta őt egyszerre feltámadása után, s írja Pál, hogy ezek közül a legtöbben még élnek, kérdezzétek meg őket.

Hányszor próbálták meg azóta is, vagy próbálta meg a hatalom bepecsételni Jézust valahova: régi könyvekbe, az öregek emlékezetébe, bizonyos szertartásokba, a temp-lomba. Megpróbálták őt bezárni, és megpróbálták kizárni az életből, a társadalomból, az ifjúság életéből, az emberek tudatából, de ez soha nem sikerült, mert Jézus él. Megpróbálták ezt már nem sokkal az Ő feltámadása után is.

Amikor róla bizonyságot tettek az apos-tolok, megfenyegették őket, és megtiltották, hogy ebben a névben tanítsanak. Erre Péter és János azt mondták: sajnáljuk, nem tehet-jük, hogy amit láttunk és hallottunk, az, ne mondjuk. Akkor megverték őket, börtönbe csukták. Ott a börtönben is bizonyságot tet-tek. Pált két évig börtönben tartották mindenféle ítélet nélkül, de kialakult a börtönőrök között egy kis keresztyén közösség, akik hitték, hogy Jézus feltámadt, és bizonyságot tettek az életük megváltozásával arról, hogy ez igaz. Aztán Isten kiszabadította az övéit a börtönből sokszor. Mindenképpen újra és újra életjeleket adott magáról Jézus, mert Ő él, akit nem lehet sehova sem bezárni és sehonnan sem kizárni.

Azóta is így tapasztaljuk sokan. Nekem is Ő adott olyan bocsánatot és békességet, amit senki más nem tudott, és Ő szabadított meg azokból a félelmeimből, amikből senki más nem tudott.

Jézus él, mert kijött a sírból.

2) A másik jelenet, amit olvastunk, hogy a bezárt ajtó sem akadály előtte. Az első húsvét napján, azon a bizonyos vasárnapon a tanítványok remegve voltak együtt, hiszen az törvényszerű volt, hogy akit zendülőnek kiáltottak ki, a követőit is letartóztatták, és vele azonos sorsra jutottak. Tehát tarthattak attól, hogy kivégzik őket. Ezért gondosan bezárkóztak.

Egyszer csak Jézus hangját hallják: “Bé-kesség néktek!” Hol jött be? Megnézik az ajtót: zárva van. De a Feltámadott előtt nincs akadály! Az Ő dicsőséges teste előtt semmiféle bezárt ajtó nem akadály. Ami nekünk elháríthatatlan, amit a kis eszünkkel nem tudunk felfogni, azon Ő messze magasan túlteszi magát, és végzi a maga munkáját. Hiszen itt remegő embereknek volt szükségük gyorssegélyre, Ő megjelenik azok között, akiknek Őrá van szükségük, és adja azt, ami nélkül szűkölködnek.

Jön hozzájuk és adja, osztja, ajándékoz-za nekik gazdagon azt, ami nélkül szűkölködnek. Ad nekik békességet. Ez nemcsak üres köszönés volt: Békesség néktek! — ad-ta is nekik ezt a békességet. Ad nekik örömet. Örvendeztek a tanítványok, hogy látták az Urat, addig meg féltek. Ad nekik bizonyosságot: megmutatta a sebeit és az oldalát. Ha nem hittetek a jó hírnek, a bizonyságtételnek, talán hisztek a szemeteknek. Bár boldogok azok, akik nem látnak és hisznek, de lássatok, ha kell. Ad nekik feladatot, küldetést, mégpedig ilyen rangosat: “ahogyan engem küldött az Atya, és is úgy küldelek titeket”. Ad nekik Szentlelket. Ad-ja nekik önmagát. Úgy mehetnek tovább az apostolok, hogy mostantól kezdve Jézus viszi őket, és ők viszik Jézust. És ez előtt nem volt akadály a félelmük, hitetlenségük, a be-zárt ajtó sem.

3) Jézus előtt nem akadály a bezárt szív. Aki lelkimunkát végez, az tudja, hogy milyen vaskos hitetlenség zárjai vannak sok embernek a szívén. Mennyi csalódás, keserűség van a mögött, hogy nem hiszem. Hogy a kételkedéseink nemcsak velünk születtek és a szívünk mélyén gyökereznek, hanem sok-sok tápot is kaptak az évek, évtizedek alatt. Hogy még az Istennek sem hiszünk — ahogy valaki egyszer keserűen mondta. Jézus előtt azonban ez sem akadály. Sem a vaskos hitetlenség, sem az a nagy ellenállás, ami ott van sokakban.

Péter szinte a szavába vág Jézusnak, amikor előre megmondja, hogy neki szenvednie kell, megverik, megölik és a harma-dik napon feltámad. Ezt már meg sem hall-ja, mert ott van a nyelve hegyén a mondat: mentsen Isten, Uram, nem eshetik ez meg veled! Meg sem halljuk sokszor a legfontosabbat, amit Jézus mond, s amit ha komolyan vennénk, elkerülhettünk volna egy cso-mó kétségbeesést, szorongást, aggodalmaskodást, félelmet. Reménységgel és örömmel várhatnánk reménytelen helyzetekben is az Ő ígéretének a teljesedését. De ezt már akkor sem várták...

Amikor az asszonyok meghallják az an-gyaltól az örömhírt, futnak a tanítványokhoz, hogy elmondják. Egy sem hiszi közü-lük. “De az ő beszédük csak üres fecsegésnek tűnt a számukra” — így Lukács. Aztán mikor a tanítványok meggyőződnek róla, mert Jézus megjelenik este, és elújságolják Tamásnak, aki nem volt ott akkor, nem hiszi. Ismerjük az ő vaskos materializmusát: majd, ha bedughatom az ujjamat a sebek helyébe, akkor elhiszem.

És nem hitték az emmausiak sem, pedig többektől is hallották. És nem hitte Saul-Pál sem, és nem hittem én sem, és nem hittétek ti sem. Jézus azonban türelmesen, gyöngéd szeretettel odaáll a bezárt szívek elé, és szavára felpattannak a zárak. Elkíséri az emmausiakat és végigmagyarázza nekik a messiási próféciákat. Aztán sorban megnyit mindent, ami be volt zárva bennük. Megnyitja a szemüket, hogy felismerjék őt. Megnyitja az értelmüket — így van szó szerint a Lukács 24-ben —, hogy értsék az Írásokat. Megnyílik a szívük és betelik Krisztussal, és ők újságolják másoknak, hogy bizonnyal feltámadott.

És eljön Jézus egy hét múlva külön Ta-más kedvéért, és azt mondja: gyere, itt van-nak a sebek, dugd be az ujjadat, és ne légy hitetlen, hanem hívő.

És ez a Pál, aki mindenestül bezárkózott Krisztus előtt, arra kéri a gyülekezetet, imádkozzatok azért, hogy nyisson ajtót az Úr az ige előtt, és a Korinthusi levélben boldogan újságolja nekik, hogy nagy kapu nyittatott előttünk. Igaz, az ellenség is sok, ez általában együtt jár, de ezért nem hagyja abba a szolgálatot, mert tudja, hogy Jézus él, és az élő Krisztus tud segíteni másokon is. Akik tagadták, akik kételkedtek, akik ne-vettek rajta, akik gúnyolódtak, azoknak egy-szer csak megnyílik a bezárt szívük. Betelnek bizonyossággal, Krisztussal, Szentlélek-kel, és viszik az örömhírt másoknak, s ha kell, egész a vértanú halálig hűségesek maradnak hozzá.

Ezt nevezi a Biblia lelki feltámadásnak. Lelkileg halottból valaki a szó lelki értelmében élővé válik. Hadd olvassak erre egy fontos mondatot Jézustól, és egyet Páltól. Ezt mondja a mi Urunk: “Bizony, bizony, mondom néktek, hogy eljön az óra, és az most van, amikor a halottak hallják az Isten Fiának a hangját, és akik meghallották, élni fognak.”(Jn 5,25) A halottak hallják az Ő prédikálását. Ez ugyanolyan, mintha Jézus azt mondta volna: kedves halott testvéreim, aki most meghallja, amit mondok, az halottból életre támad. Ugyanezt írja Pál az Efézusi levélben, amikor az efézusi hívőknek boldogan juttatja eszükbe: “Titeket is életre keltett Jézus, akik halottak voltatok vétkeitek és bűneitek miatt, amelyekben egy-kor éltetek. De az Isten, gazdag lévén irgalomban, minket, akik halottak voltunk a vétkek miatt, életre keltett a Krisztussal együtt.” (Ef 2,1; 4-5)

Ez a lelki feltámadás. Jézus feltámadását nem szabad elszellemiesíteni. Azt úgy kell értenünk, ahogy le van írva, hogy a holtteste ott volt a sírkamrában, aztán mikor mentek az asszonyok húsvét reggelén, nem volt ott. De találkoztak perceken belül az élő Krisztussal. Tehát nem a holttestét lopták el, hanem a halott életre kelt valóságosan, testben. De van ennek egy ilyen lelki jelentése is, ahogy most olvastuk, hogy Jézus erre a számunkra lehetetlen feladatra is képes, hogy az Istentől elidegenült, sem-mi lelki életjelet nem mutató embert új élet-re támasztja, amikor Ő maga a hit által beköltözik valakinek az életébe.

4) Ne felejtsük el, hogy egyszer mindannyiunknak a sírja úgy nyílik majd meg, mint ahogyan Jézusé húsvétkor. Ezt Ő éppen úgy megígérte, mint a maga feltámadását. Eljön az a nap, amikor valóság lesz, amit a Biblia végén olvasunk: “És láttam egy nagy fehér trónust és a rajta ülőt: színe elől eltűnt a föld és az ég, és nem maradt számukra hely. És láttam, hogy a halottak, nagyok és kicsinyek a trónus előtt állnak, és könyvek nyittattak ki. Még egy könyv nyittatott ki, az élet könyve, és a halottak a könyvbe írottak alapján ítéltettek meg cselekedeteik szerint. A tenger kiadta a benne levő halottakat, a Halál és a Pokol is kiadták a náluk levő halottakat, és megítéltetett mindenki cselekedetei szerint. És a Halál és a Pokol belevettetett a tűz tavába: ez a második halál, a tűz tava. Ha valakit nem találtak beírva az élet könyvébe, azt a tűz tavába vetették.” (Jel 20,11-15)

Egészen másként tud veszíteni, gyászol-ni, és a halálra készülni az, aki ezt hiszi. S ennek a gyökere is Krisztus húsvéti feltámadása.

*

Ha a múltba nézünk, akkor látjuk a mi Urunkat, amint húsvét napján dicsőséges testében jár-kel az övéi között, és a sírja üres. Ez nem keresztyén mitológia, ahogy egyik jeles írónk éppen egy húsvéti újságban elmélkedik róla. Ő nem a tanítványok hitében támadt fel, ahogy a hitetlen teológia német megalapítója tanítja, hanem Ő valóban feltámadt, úgy, ahogy itt le van írva. Ez a múlt.

A jelen az, hogy ma is felpattannak a be-zárt szívek Őelőtte, és sok-sok ember lelkileg halottból élővé válik, ha Jézusban hisz.

A jövő, hogy az Ő második eljövetelekor mindenki feltámad. Aki benne hitt, az örök élet feltámadására, aki benne nem hitt, a kárhozat feltámadására.

Énekeljük most személyes hitvallásként:

Imádkozzunk!

Valóban ezért könyörgünk most mindenekelőtt feltámadott Urunk, hogy a gyönge hitben biztass minket. Bocsásd meg, hogy sokszor még egymás gyönge hitét is tovább gyengítjük. Bocsásd meg, ha nincs bennünk olyan bizonyosság, ha nem élnek bennünk olyan igék, amikkel tudnánk egymást bátorítani, vigasztalni, állhatatosságra, megállásra serkenteni.

Köszönjük, hogy kegyelmesen ezt teszed velünk. Köszönjük azt a gyöngéd szeretetet, ahogy megálltál a tieid között az első húsvétkor. Köszönjük, hogy egyetlen szemrehányó szavad nem volt, de tele volt a kezed ajándékokkal, és osztottad, szórtad nekik, és megváltozhatott az életük. Ajándékozz meg minket is azzal, amire most a legnagyobb szükségünk van.

Adj nekünk hitet, bocsánatot, szabadulást sokféle megkötöző erőtől. Adj nekünk is békességet, küldetést, és adj engedelmes szívet, hogy a küldetésünket végezzük, és ne pótcselekvésekkel tékozoljuk el az életünket. Adj nekünk bizonyosságot, hadd merjünk ráállni igédre és ígéreteidre. Hadd merjünk bízni benned, akié ma is minden hatalom mennyen és földön. Taníts meg így imádkozni. Így hozzuk eléd most mindnyájan gondjainkat. Így hozzuk eléd nehéz embereinket. Kérünk, add bizonyságát annak, hogy előtted ma is felpattannak a zárak, és te a bezárt ajtókon is szabadon közlekedsz.

Köszönjük, hogy ilyen nevetségessé tetted most számunkra a pecséteket, a köveket, az őrséget, mindenféle emberi spekulációt és okoskodást. Köszönjük, hogy te mindennek felette vagy, és miközben gyötrődünk, hogy vajon van-e megoldás és milyen megoldás a megoldhatatlanra, aközben nálad már kész van a szabadulás. Olyan, amilyet szem nem látott, fül nem hallott, és amit az ember fantáziája el sem képzel. Taníts meg minket így imádkozni, így várni azt, hogy te cselekszel, és kérünk: cselekedjél. Támassz minket valóban új életre, és erősíts meg abban. Használj minket abban, hogy másokat is hozzád tudjunk vezetni.

Köszönjük, hogy így hozhatjuk eléd egyházunknak a gondjait és jövőjét. Így könyöröghetünk hozzád népünkért és hazánkért. Így könyörgünk azokért, akik nélkülöznek kenyeret, igét, reménységet, egészséget, barátot. Lépj közel, feltámadott Urunk, azokhoz, akiknek leginkább szükségük van rád, és használj ebben minket is.

Segíts ezt az ünnepet igazán megszentelt módon és hasznosan eltöltenünk, s maradjon meg bennünk az ünnep utáni hétköznapokban is a benned meglelt bizonyosság, örvendezés, reménység, békesség.