Lekció: Fil 4, 4-9

Alapige: Lk 5, 1-11

“Amikor egyszer a sokaság hozzá tódult, és hallgatta az Isten igéjét, ő a Ge-nezáret-tó partján állt. Meglátott két hajót, amely a part mentén vesztegelt: a ha-lászok éppen kiszálltak belőlük, és hálóikat mosták. Ekkor beszállt az egyik ha-jóba, amelyik Simoné volt, és megkérte, hogy vigye őt egy kissé beljebb a part-tól, aztán leült, és a hajóból tanította a sokaságot. Miután abbahagyta a beszé-det, ezt mondta Simonnak: “Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra!” Simon így felelt: “Mester, egész éjszaka fáradtunk ugyan, és semmit sem fogtunk, de a te szavadra mégis kivetem a hálókat!” S amikor ezt megtették, olyan nagy tömeg halat kerítettek be, hogy szakadoztak a hálóik: ezért intettek társaik-nak, akik a másik hajóban voltak, hogy jöjjenek és segítsenek nekik. Azok pedig odamentek, és annyira megtöltötték mind a két hajót, hogy majdnem elsüllyedtek. Simon Péter ezt látva leborult Jézus lába elé, és így szólt: “Menj el tő-lem, mert bűnös ember vagyok, Uram! A halfogás miatt ugyanis nagy félelem fogta el őt és azokat, akik vele voltak és segítettek: de ugyanígy Jakabot és Jánost, a Zebedeus fiait is, akik társai voltak Simonnak. Jézus akkor így szólt Si-monhoz: “Ne félj, ezentúl emberhalász leszel!” Erre kivonták a hajókat a partra, és mindent otthagyva követték őt.”

Imádkozzunk!

Köszönjük, Urunk, hogy minden istentisztelet a te irgalmadról és kegyelmedről beszél, amely még mindig nem fogyott el. Köszönjük, hogy nem a mi vétkeink és bűneink szerint bánsz velünk, hanem a te irgalmasságod szerint. Így akarjuk most megbánni mindazt, amivel vétettünk ellened, és ezért mások ellen is. Kérünk, bocsásd meg a mi ellened elkövetett bűneinket!

És kérünk Urunk, hogy emeld fel és vidámítsd meg a mi szívünket! Vegyél kö-rül minket a te vigasztaló, bátorító, erőt adó igéddel! Add nekünk Urunk, a te Szent-lelkedet, hogy megértsük, s aztán megtegyük, amit akarsz tőlünk, ami a te terved ve-lünk. De legfőképpen kérjük azt Urunk, hogy add most is a te igédet, ami eligazít minket minden körülmények között!

Szabadításodra, bátorításodra, igédre várunk, Urunk!

Köszönjük Urunk, hogy az előbb azzal biztattál minket, hogy tárjuk fel a mi ké-réseinket és kívánságainkat teelőtted. Urunk, most azt kérjük tőled, hogy a te jótéte-ményeidet szaporítsd meg rajtunk! Add a te igédet, formáld a mi életünket, hadd dicsőítsünk téged!

Ámen.

Igehirdetés

Virrad a Genezáret-tó partján. Jézus a parton áll, és hirdeti Isten igéjét. Nagy sokaság veszi körül, az emberek éhesek Isten szavára, szinte szorongatják. Ekkor beszáll egy ott veszteglő, halászat után kikötött bárkába, és onnan tanítja to-vább a sokaságot. A bárka, amelybe beszállt, Simoné. Már egy kicsit ismerik egymást, hiszen az ő házában volt vendég Jézus, és Simon felségének édesanyját gyógyította meg lázas betegségéből. Most Simon hajójába száll be, s hirdeti Isten igéjét a tömegnek.

Simon már ismeri, hiszen már látta Jézus szavának gyógyító erejét, és most mégis csüggedt, kedvetlen, és talán egy kicsit befelé is fordult a sikertelen éjszaka miatt. Egész éjjel halászott a társaival együtt. Hálójuk mégis üres maradt, és valahol egy kicsit a szívük is üressé vált, és szomorúvá. Egyetlen halacskát sem fogtak egész éjjel.

Ha egy szóban kellene összefoglalni minden hívő keresztyén közös, és külön-külön személyes feladatát, akkor ezt a szót kell mondanunk, hogy emberhalászat. Hallhatatlan lelkeket hívni Isten országába. Jézushoz vezetni sokakat. Amíg áll ez a világ, és amíg Isten el nem hozza a kegyelmi idő végét, a hívő ember legfontosabb feladata emberhalásszá len-ni. Jézushoz vezetni, az élő Istenhez vezetni sokakat.

Lássuk meg most a történet elejére újra visszatérve, hogy mi az a három üzenet, tanítás, amelyet Isten szeretne a szívünkre helyezni.

Először is az, hogy nem szabad elcsüggedni egyetlen hívő embernek sem, ha nincsen hal. Ez azt jelenti lefordítva, hogyha látszólag a szolgálata, az igehirdetése, az emberek közötti forgolódása Isten igéjével, az Ő cselekedeteivel látszólag eredménytelen.

Itt a tanítványok egész éjjel húzták, vonták a nehéz, vizes hálókat, és kiderült, hogy nem fogtak semmit sem. Ami-kor Jézus azt mondja: Vessétek ki a háló-itokat, akkor Péter nagyon őszintén azt mondja: “Mester, egész éjjel halásztunk, és nem fogtunk semmit.” És ebben benne van a szívének egész keserűsége is. Valahogy ilyen időnként az emberhalászat is, nem? Hányan égnek itt a gyülekezetben, vagy egy másik gyülekezetben, és másokért. Hány emberért hangzik a szívünkből, a lelkünkből a közbenjáró imádság? Hányszor próbáljuk hirdetni az evangéliumot otthon a családban, a munkahelyeken, amerre élünk, mozgunk, forgolódunk, és látszólag sem-milyen eredményt nem tudunk elkönyvelni. Mondhatjuk így is, hogy nincsen hal. Senki nem fordul oda Isten igéjéhez. Igazán senkinek a szíve nem nyílik ki. Vannak ilyen száraz, ilyen hal nélküli állapotok, amikor nem fogunk sem-mit, pedig úgy tűnik, hogy mindent Isten szerint, helyesen cselekszünk.

Sokszor évről-évre marad minden úgy ahogy volt és van. A romlás útján mennek tovább, akik romlani akarnak. Megérinti őket az evangélium, de mégsem fordulnak meg. Mennek a lejtőn továbbra is lefelé.

Igen, néha valóban teljesen eredménytelennek tűnik a halászat. És ennek vannak következményei az emberre néz-ve. Mi lehet ennek a következménye, ha csupán erre az eredménytelenségre nézünk? Először is egyfajta fáradtság. Be-lefáradhat valaki a szolgálatba, ahogy itt Péterék belefáradtak a halászatba. Olyan fáradt, sötét és csüggedt arccal mosogat-ják ott a hálókat. Eredménytelen volt megint az egész éjszaka, hiába fáradtunk. És ilyenkor talán sokszor az én kerül a középpontba. Én, vajon megtettem-e min-dent, jól? Én, vajon jól mondtam-e? Én, vajon úgy cselekedtem-e, ahogy ott, akkor kellett volna? Valóban kifáradhat és belefáradhat az ember abba, amikor ön-maga kerül az Isten helyére a középpont-ba. Amikor mi válunk a mindenség középpontjává, az életünk középpontjává a mindenható Isten helyett. Amikor a világ, vagy a mások bűneit is magunkra akarjuk venni, pedig azt Jézus Krisztus vette magára.

Testvérek, amikor mi több feladatot teszünk a saját vállunkra, amikor olyan terhet is magunkra veszünk, amit Isten nem akar ránk helyezni, akkor az mindig megterhel és kifáraszt minket.

Aztán lehet az eredménytelenség következménye az aggodalmaskodás is. Mi lesz tovább? Mi lesz azzal, akiért könyörgünk? Tényleg nem fogunk soha többet találkozni vele? Ez komoly kérdés, hogy halálunk után, halála után va-jon újra együtt leszünk Isten színe előtt, vagy pedig nem?

Egyszer Péter is felteszi ezt a kérdést Jézusnak: Uram, mi lesz azzal a má-sik tanítvánnyal? Akkor Jézus nagy szeretettel, de nagyon keményen azt válaszolja: Ha akarom, hogy ő megmaradjon, neked mi közöd hozzá? Te kövess engem! Ha akarom, hogy ő megmaradjon. Vannak helyzetek, vannak esetek és van-nak emberek, akik az imádkozás mellett, értük szóló imádkozás mellett egyszerűen rá kell bíznunk a mindenható Isten kegyelmére. Isten akarja, hogy az ember ne elvesszen, hanem megmaradjon. Te, kövess engem! Ez Jézus szava és pa-rancsa. Sérti Istent az aggodalmaskodás, mert az aggodalmaskodó ember lebecsüli az Isten hatalmát. Mindent meg tud az Isten tenni, de azt a rokonomat nem tudja magához megtéríteni, az biztos. Tehát, sértegetjük az Istent, amikor aggodalmaskodunk. Pedig a Szentírás azt mondja Istenről, hogy Ő mindenható. Előtte semmi nincs, ami lehetetlen lenne. Ő bármit meg tud tenni. Az aggodal-maskodás ellenszere, átadni magunkat Is-tennek. Másképpen problémában leszünk saját magunk számára.

Aztán lehet az eredménytelenség következménye a félelem is. Itt is azt olvassuk, hogy elkezdtek félni a tanítványok. A félelem tulajdonképpen hevessé vált aggodalmaskodás. Az aggodalmaskodás általánosságban mozog. A félelem pedig valami specifikum, valamitől elkezd az ember félni. Talán nem is tudja mindig, hogy mitől, s van, amikor meg tudja: félek attól, hogy…, s akkor kimondja az ember, hogy mitől fél.

Néha ilyen eredménytelennek tűnik a szolgálat. De nekünk mégis csak arra kell gondot viselnünk, hogy amit ránk bízott az Isten, azt vajon jól végeztük-e el? Ezt tényleg érdemes megvizsgálni. Vajon az eredménytelenségünk oka valóban nem mi vagyunk-e? Valami hűtlenség, vagy mulasztás. Akire gondolunk, akit Jézushoz szeretnénk vezetni, vajon vele kapcsolatban megtettük-e mindazt, amit lehetett?

Testvérek, ne csüggedjünk el, ha úgy tűnik, hogy a másik ember életében min-den változatlan marad. A Szentírás azt mondja, hogy “a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban.” Azért álljatok mozdíthatatlanul, munkálkodván, buzgólkodván az Úrnak dolgában mindenkor, mert a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban. Isten azt mondja, hogy nem hiábavaló a könyörgésünk, az imádkozásunk, ha hozzá fordulunk, ha hozzá viszünk valakit imádságban, ha hordozunk egy ügyet, egy helyzetet, a történelem egy eseményét, ami nagyon fontos, egy nép és egy nemzet életében. Nem hiábavaló a ti munkátok az Úrban, amit Isten szavára végzünk. Nem tudhatjuk, hogy hol, és milyen körülmények között terem majd Isten gyümölcsöt.

A Galatabeliekhez írt levélben azt olvassuk: Isten nem csúfoltatik meg, amit vet az ember, azt aratjuk is. Ennek van pozitív jelentése is ám! Nem csúfoltatik meg az Isten.

Testvérek, ha mi imádságot vetünk, ha másokért való közbenjárást vetünk, akkor annak fogjuk a gyümölcsét aratni. A legnagyobb bajunk az, hogy látni szeretnénk a dolgok kimenetelét, pedig hin-ni kellene azt, és hinni kell azt, és lehet azt, hogyha elvetjük a mi imádságainkat Isten kezébe, ha odatesszük, ha elmond-juk neki mindazt, ami a szívünkben van, akkor Isten majd felszántja a másik szívet, és a barázdába beleveti az ige magvát. Amit vet az ember, azt aratja. Ha mi igét vetünk szavunkkal és életünkkel, akkor az igevetés következményét fogjuk aratni. Majd aratunk – mondja a Bib-lia –, ha nem válunk restekké. Az órát, azonban, amikor eljön az aratás ideje, azt egyedül Isten tudja. De akkor is eljön az idő, az aratás ideje, ha valami egé-szen mást látunk, ha azt látjuk, hogy az emberek a környezetünkben minden tanácsunk, intésünk, szeretetünk ellenére huzamosan, folyamatosan Isten törvé-nyének ellenére akarnak élni. És csodálkozva veszik észre azután, a folyamatok végén, a történések végén, hogy mégis csak beteljesedik rajtuk az, amiről Isten törvénye beszél.

Testvérek, nem lehet huzamosan egy élet során, huzamosan, Isten törvényével szembehelyezkedve élni. Mert Ő belehelyezte a törvényt: például az is tör-vény, hogy tavasz, nyár, ősz és tél követik egymást. Ez ellen nem tudunk tenni semmit, és nem is kell. De van ugyanilyen lelki törvény is, hogy a bűn fizetsége, következménye, zsoldja – ahogy a Biblia mondja – halál. Akkor is igaz ez, hogyha ezt valaki nem hiszi el. Sőt, a hívő emberek életében is igaz az, hogy a bűnöknek következménye van. Nem lehet az Isten törvénye ellenére folyamatosan élni.

Az életünk a mi kezünkben probléma, az életünk Jézus kezében nem prob-léma többé, hanem nagy lehetőség a szá-mára, és a számunkra is, hogy mássá váljék az életünk.

Kellett hozzá azonban Péter engedelmessége is. Azt mondja Péter, hogy egész éjjel tettük a dolgunkat, nem fogtunk semmit. Mivel te most mondasz Urunk, azt mondod, hogy minden törvény ellenére, nappal vessük ki a hálónkat, a te szavadra megteszem. És megdöbbentő volt, hogy majdnem szétszakadtak a hálók, s azt olvassuk, hogy szin-te elsüllyedtek a hajók, ezek a kis bárkák, annyira tele voltak hallal.

Aki szolgál, annak látnia kell, hogy az eredmény Isten ajándéka. Rákóczi György, aki Erdély történetének egyik legeredményesebb fejedelme volt, nem véletlenül választotta vezér-igéjévé a következőt: “Nem azé, aki fut: nem azé, aki akarja, hanem a könyörülő Istené.” Minden eredményért a dicsőség, tőle van az áldás, a békesség, az erő a munkához, a szolgálathoz. Mindenért Őt dicsőítjük.

A harmadik tanítása ennek a felolvasott résznek pedig az, hogy mégis hogyan lehetséges, hogy ne csüggedjünk el a sikertelenség, az eredménytelenség ide-jén? S hogyan lehetséges, hogy amikor eredményeket, áldást ad az Isten, akkor ne lopjuk meg az Ő dicsőségét?

Úgy, testvérek, hogy engedjük beszállni Jézust az életünk hajójába. Mert itt is attól kezdve lett változás, hogy Jézus belépett Simon Péter hajójába. Attól kezdve ott minden megváltozott. Hirdeti Jézus Isten igéjét, hirdeti az evangéliumot, és minden megváltozik.

Azt nem lehet tudni, hogy miért nem fogtak azon az éjszakán egyetlen halacskát sem Péterék, de azt pontosan lehet tudni, hogy amikor tele lett a hálójuk, szakadoztak a hálók, és majdnem elsüllyedtek a hajók, az azért volt, mert Jézus ott volt velük. Az áldás mindig Jézustól jön. Mi sok mindent elérhetünk önmagunkban, de áldást kapni csak az Istentől lehet az életünkre nézve.

Minden természeti törvényt meghazudtolva, fényes nappal, szakadoztak a hálók a rengeteg haltól. A csónakban, a bárkában, az életükben ott volt Jézus. Jaj azoknak, testvérek, akiknek üres az éle-tük. Lakhatnak a Hármashatár-hegy oldalában egy háromszáz négyzetméteres villában akár, de ha nincs ott Jézus az életükben, üres szívvel indulnak reggel, és üres szívvel érkeznek haza este. Üres az egész életük. Üresen élik le azt, és üres szívvel hullnak a kárhozatba.

Jézus nélkül, ha nincs ott az életünk hajójában Ő, üres életű emberek vagyunk. És, ha ott van? A 84. Zsoltárban is olvasunk erről: “Boldogok, akik házakban laknak, szüntelenül dicsérhetnek téged. Boldog az az ember, akinek te vagy ereje, aki a te utaidra gondol. Ha a siralom völgyén mennek is át, források völgyévé teszik azt. Az őszi eső is elárasztja áldásával, erőről erőre haladnak, míg megjelennek Istennél, a Sio-non. Bizony jobb egy nap a te udvaraidban, mint máshol ezer. Jobb az Isten háza küszöbén állni, mint a bűnösök sátraiban lakni. Mert nap és pajzs az Úr, kegyelmet és dicsőséget ad az Isten, nem vonja meg a javait az Úr azoktól, akik feddhetetlenül élnek. Seregek Ura, boldog az az ember, aki benned bízik.”

Az ilyen emberek nem a tartalékaikat élik fel, hanem azt mondja a Biblia, hogy bár néha a siralom völgyén haladnak át – ezt sokan átéltük már –, erőről erőre jutnak. Megfáradnak a legkülönbek is, eleshetnek, elbukhatnak, de felkelnek. Szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak és nem lankadnak meg. Erőről erőre jutnak, amíg oda jutnak Isten színe elé. S még a siralom völgye is – azt mondja a Szentírás – forrássá lehet a számukra, amelyből merítenek. A kudarc is lehet akkor áldássá?

Testvérek, ha Jézus életét nézzük, ha az Ő élete végét nézzük, különösen, mondhatjuk azt, hogy totális kudarc. Oda jutott, arra a kivégzőhelyre, ahol a rabszolgákat szokták kivégezni. Keresztfára feszítették. Tényleg kudarc volt az Ő élete? Ha a végét nézzük, akkor a feltámadásról beszélhetünk, mert az volt a vége. Meghal Jézus, eltemetik, s harmadnapon dicsőségesen feltámadott. Vagyis az Ő élete világosan példázza azt, hogy látszólag nem volt egy hal sem, még a tanítványok is elfutottak és elfordultak, és azt mondták: vége mindennek. S felkelt a nap harmadnapra, és Jézus feltámadott, a sír üres volt, és világosan lehetett látni Jézus Krisztus győzelmét a halál fölött. A kudarc is győzelemre fordulhat, mert a siralom völgyén áthaladva, Jézus Krisztus kezét fogva, erőről erőre jutunk.

Akik bíznak a mindenható Istenben, azok mindent az Isten kezéből vesznek, és mindent az Isten kezébe tesznek vissza.

Péterék otthagyták a hálóikat, otthagyták a bárkákat, otthagyták a szülőket, otthagytak mindent, és Jézus szavára indultak, és emberhalászok lettek, és átélték azt a csodát, hogy az élet ösvény-nyé vált számukra Isten felé. A krisz-tuskövetésben erőről erőre jutottak, és most már ott vannak, ahol ez a zsoltár ígéri: “Míg megjelennek Istennél.” Péter, János és a többiek ott vannak a min-denható Istennél.

A Példabeszédek könyve 4. Fejezeté-ben a 18. versben ezt olvassuk: “Az iga-zak ösvénye pedig olyan, mint a hajnal világossága, mely minél tovább halad, annál világosabb lesz, a teljes délig.”

Testvér! Ezen az úton vagy? Mert, ha ezen az úton vagy, akkor a hajnal vi-lágossága egyre világosabb lesz, egészen a teljes délig, még odajutunk a mindenható Isten színe elé, ahogyan Ő azt meg-ígérte.

Imádkozzunk!

Úr Jézus, köszönjük neked azt, hogy ezen az istentiszteleten keresztül is a te szent kezedet nyújtottad és nyújtod felénk. Köszönjük, hogy azt a kezet nyújtod, amelyet átszegeztek a golgotai kereszten, hogy nekünk bővölködő, örvendező, és bűnbocsánatból élő életünk legyen. Áldunk és dicsőítünk ezért.

Urunk, köszönjük mindazt a jót, amit kaptunk eddig tőled. Köszönjük az eredményeinket, a sikereinket, neked adjuk azokat vissza, hiszen tőled kaptuk. Kérünk most azokért Urunk, akik messze, távol élnek tőled, de akiket mi nagyon szeretünk, és szeretnénk, ha ők is megismernének téged. Kérünk, te keresd meg őket! Te hívd őket, te vesd ki rájuk a te hálódat, te hívd magadhoz őket, s tedd őket tanítványaiddá! Nekünk pedig adj kitartást, félelem és aggodalmaskodás nélküli könyörgést és közbenjárást Urunk, hadd tudjuk még inkább, még hűségesebben hordozni őket a te színed előtt!

Urunk, könyörgünk ezért az országért. Te könyörülj meg rajtunk, és adjál szíved szerint való vezetőket! Nekünk pedig adj bölcsességet, hogy azt válasszuk, ami tisztességes, ami nemes, ami tiszta, ami szerinted való, ami kedves előtted!