Alapige: Mt 2,1-12

“Amikor Jézus megszületett a Júdeai Betlehemben Heródes király idejében, íme, bölcsek érkeztek napkeletről Jeruzsálembe, és ezt kérdezték: “Hol van a zsidók királya, aki most született? Mert láttuk az ő csillagát, amikor feltűnt, és eljöttünk, hogy imádjuk őt.”

Amikor ezt Heródes király meghallotta, nyugtalanság fogta el, és vele együtt az egész Jeruzsálemet. Összehívatta a nép valamennyi főpapját és írástudóját, és megkérdezte tőlük, hol kell megszületnie a Krisztusnak. Azok ezt mondták neki: “A júdeai Betlehemben, mert így írta meg a próféta: Te pedig Betlehem, Júda földje, semmiképpen sem vagy a legjelentéktelenebb Júda fejedelmi városai között, mert fejedelem származik belőled, aki legeltetni fogja népemet, Izráelt.”

Ekkor Heródes titokban hívatta a bölcseket, pontosan megkérdezte tőlük a csillag feltűnésének idejét, majd elküldte őket Betlehembe, és ezt mondta: “Menjetek el, szerezzetek pontos értesüléseket a gyermekről; mihelyt pedig megtaláljátok, adjátok tudtomra, hogy én is elmenjek, és imádjam őt!”

Miután meghallgatták a királyt, elindultak, és íme, a csillag, amelyet láttak feltűnésekor, előttük ment, amíg meg nem érkeztek, és akkor megállt a fölött a hely fölött, ahol a gyermek volt. Amikor meglátták a csillagot, igen nagy volt az örömük. Bementek a házba, meglátták a gyermeket anyjával, Máriával, és leborulva imádták őt. Kinyitották kincsesládáikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát.

Mivel azonban kijelentést kaptak álomban, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza hazájukba.”

Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, hálásan köszönjük, hogy karácsonykor eljöttél erre a földre, hogy visszasegíts minket a mi mennyei Atyánkhoz, Istenhez. Köszönjük, hogy valahányszor igéd hangzik, ott vagy jelen és közel jössz hozzánk. Köszönjük, hogy ez most is így van.

Kérünk, jöjj egészen közel, be egészen a szívünkbe, a gondolatainkba, és ott belül formálj minket új emberekké. Szeretnénk most újra elmondani neked ezt a kérést: “Ó Jézusom, szegényed kér, vár, epedve hív. Te készítsd el: tenéked lesz otthonod e szív. Jer hű szívembe hát! Habár szegény e szállás, de mindörökre hálás, úgy áldja Krisztusát.”

Ámen.

Igehirdetés

Szeretettel köszöntöm a testvéreket ezen a karácsony előtti családi istentiszteletünkön. Most már szép hagyománnyá lett, hogy az utolsó ádventi vasárnapon itt vannak a legkisebbek is közöttünk, és most mi alkalmazkodunk hozzájuk. Úgy is, hogy arról az igéről lesz szó, ami nekik következne most a menetrendjük szerint. Ők most kezdik a Máté evangéliuma tanulmányozását, ezért a Máté evangéliumában leírt karácsonyi történetrészt hallgatjuk majd ma. De úgy is alkalmazkodunk, hogy megosztottuk az istentiszteletet. Az első felében ők szolgálnak, és a második felében mondom majd el az ő nyelvükön az igehirdetést. Fogadjuk szeretettel szolgálatukat.

*

Van egy ismerősöm, aki nagy tudós. A maga szakterületén mindenki tiszteli, és amikor tanácstalanná válnak a többi tudósok, akkor igen sokszor őt kérik meg. Kevesen tudják azonban, hogy ebben milyen nagy része van az ő édesanyjának meg a feleségének. Tudniillik ez a tudós olyan bácsi, aki sokszor abbahagyta volna azt, amit elkezdett, és előbb az édesanyja, aztán amikor már megnősült, a felesége volt az, aki biztatta arra, hogy mindvégig ki kell tartani. Nem szabad abbahagyni.

Mindjárt a tanulmányai elején egy vizsga előtt közölte a mamával, hogy semmit sem tud. Aztán a mama mond-ta: tudod, fiam, a jelszó: mindvégig kitartani. Menj csak el a vizsgára, legfel-jebb nem sikerül, és elmész még egyszer. Jelesre vizsgázott, még meg is di-csérték.

Később megállapította, hogy az az állandó kísérletezés, amit folytatnia kell, árt a szemének, meg egyébként is ü-gyetlen, mégis jobb lesz ezt abbahagyni. Jött a mama a jelszóval: mindvégig kitartani.

Az igazán nagy baj azonban az utolsó vizsga előtt volt, amikor megint megállapította: semmit nem tud. Akkor már volt egy kedves felesége is, aki ugyanazt tanulta az egyetemen, amit ő. Csak úgy beszélgetés közben kérdezgetni kezdte: erről a kérdésről mi a vé-leményed? meg arról mit olvastál? Ma-ga is elcsodálkozott, milyen nagy tudása van a férjének, és átvette a mamától a jelszót: mindvégig kitartani. Ha már eddig a sok vizsgán átmentél, ezt az utolsót ne halaszd el. Próbáld meg! Ki-tüntetéssel vizsgázott.

Mindnyájunknak nagy kísértésünk, hogy elkezdünk valamit, aztán az ember megijed a nehézségektől és abbahagyja, vagy legszívesebben abbahagy-ná. Milyen sokan elkezdtek valamilyen hangszeren játszani, s mikor már komo-lyabban kellett volna gyakorolni, abba-hagyták.

Mindenki szeretne egy-két-három i-degen nyelven beszélni, de mikor kiderül, hogy az csak úgy megy, hogy ülök a szótár mellett meg a nyelvtan mellett és tanulom, tanulom, akkor sokaknak elmegy a kedvük és abbahagyják.

Ez még a hívő életben is megkísért bennünket. Elkezdik sokan az Úr Jézus követését, aztán mikor bizonyos nehézségek jönnek, vagy éppen a kedvük elmegy tőle, akkor abbahagyják. Nem hiába biztat minket a Biblia is arra, ami-re ezt a tudóst az édesanyja meg a felesége sokszor biztatták: mindvégig kitartani. Maga az Úr Jézus is mondta ezt egyszer szó szerint így: “aki mindvégig kitart, az üdvözül.” (Mt 24,13)

Van a karácsonyi történetnek néhány szereplője, akik szép példát adnak nekünk erre, hogy mindvégig, az utolsó-ig ki kell tartani, akkor következik be mindaz, amiben reménykedtek, akkor teljesednek az ígéretek, akkor válik va-lóra a reménységük, akkor találkoznak Jézussal. Kik voltak ezek, honnan indultak el, és milyen nehézségeken kellett átverekedniük magukat?

Azt mondja a Szentírás: babilóniai tudósok voltak, akik előszeretettel vizs-gálták a csillagoknak a természetét. Per-sze nem ilyen látcsövekkel, mint ma, kezdetleges eszközökkel, meg sokszor csak szabad szemmel, de ugyanilyen vagy még élesebb elmével, mint amilyen nekünk van, és keresték az összefüggéseket, próbálták megállapítani a törvényszerűségeket. És mivel, ha tisz-ta volt az égbolt éjszaka, sokat nézegették meg rajzolgatták, feltűnt nekik egyszer, hogy egy rendkívül fényes csil-lag jelent meg. Sőt, ahogy vizsgálták, rájöttek, hogy nem is egy, hanem kettő, csak a földről nézve egymás mögött helyezkednek el és így összeadódik a fényerejük, azért olyan nagyon erős a fénye. Aztán rájöttek arra, hogy az e-gyik az úgynevezett király-csillag, a má-sikat meg úgy szokták mondani: Izráel népének a csillaga. Összekapcsolták a két dolgot, ha ez a két csillag együtt lát-szik, akkor nyilván Izráelben nagy király született.

Ezzel félre is tették az ügyet, különösebben nem foglalkoztak vele egészen addig, amíg egyiküknek eszébe nem jutott valami. Hallottak ők erről valamit azoktól a zsidóktól, akiknek az őseit elcipelte még Nabukodonozor annak idején Babilonba, fogságba, aztán ott maradt az utódaik egy része, és e-zek beszéltek a maguk hitéről a pogányoknak. Beszéltek Istenről, a Szentírásról, a prófétákról, hogy azok mi-mindent jövendöltek meg, például azt is, hogy eljön egyszer egy nagy király, aki hatalmasabb lesz mindenkinél, aki Isten hatalmával fog itt a földön uralkodni, és az segít az ő népén.

Ha ez a királyok Királya született most meg Izráelben, és ők vették észre elsőnek ennek a jelét, milyen nagy do-log lenne, ha elmehetnének és hódolnának előtte.

Ilyenkor mindenki elmondja a maga bölcsességét. Volt, aki elmondta: eszünkbe sem jutott, hogy gyalog men-jünk. Hát mivel? Autó még nem volt akkor, repülőgép még kevésbé, de még kerékpár sem volt. Voltak kis csacsik, de azoknak rövid a lábuk, az ilyen hosszú utat nagyon hosszú idő alatt teszik meg.A tevének hosszabb a lába. Nem tudjuk, a Bibliában nincs benne, hogy milyen közlekedési eszközzel indultak, de valószínű, hogy tevével men-tek. Az meg nagyon ráz.

A tudósok között voltak olyanok, akik a kényelmet szerették, és azt mond-ták: nem, nem. Erre nem vállalkozunk. Egyébként is sivatagon keresztül menni? Jön egy homokvihar, s szemünk-szánk tele lesz homokkal. Jönnek a rab-lók, és elveszik mindenünket, még meg is ölhetnek minket. Volt, aki rémüldözött, volt, aki bátorította őket. Végül is abban maradtak, hogy mégis elmennek. Ha ez a megígért nagy Király, aki Isten hatalmával jön el erre a földre meg-született, nekik látniok kell. Így aztán összepakoltak ajándékokat és elindultak.

Útközben is voltak nehézségek. Az egyikük útközben vissza akart fordulni: ebből nekem elég. Úgysem érkezünk meg, messze van az nagyon, visszame-gyek. A többiek mondták nekik a jelszót. Mi a jelszó? Mindvégig kitartani. Még alig jöttünk valamit, még a java hátra van. Menjünk csak tovább. Lényeg az: végül is megérkeztek.

Ott voltak az országban már, és ez nagy öröm volt. Hosszú út van mögöttünk, itt most már hamar megtaláljuk ezt a nagy Királyt. Biztosan mindenki tudja, hol lehet megtalálni, biztos az egész nép örül annak, hogy köz-tük született meg ez a hatalmas Király. Biztosan örülnek annak, hogy messziről is jöttek tekintélyes emberek, hogy tisz-teletüket tegyék előtte, biztosan, biztosan … tele voltak reménységgel.

Aztán kiderült: akárkitől érdeklődnek, mindenki néz rájuk nagy szemekkel. Ki-kicsoda? Király? Nem tudunk róla. Itt Heródes most a király. — Jó, lehet, hogy most ő a király, de aki megszületett most nem olyan régen? Mi láttuk az ő csillagát. Az emberek csak legyintettek. Nem értették. A királyi palotában biztosan tudni fogják. Mentek egyenesen oda, ahol akkor va-lóban Heródes volt a király.

Heródesről tudjátok, hogy rettenete-sen kegyetlen ember volt, mert féltette a trónját. Ez volt a rögeszméje, hogy mindenki az ő trónjára akar ülni. Akiről ezt gondolta, azt mind megölette. Hihetetlen kegyetlen volt. A saját édes-anyját megölette, nehogy ő legyen helyette a király. A feleségét, a gyerekei közül többet. Rettegtek az emberek tőle.

Gondoljátok el: Ilyen légkör van, és erre a kedves naiv tudósok bekopogtatnak, és azt kérdezik: hol van a zsidók királya, aki most született? Láttuk az ő csillagát, amikor feltűnt, és eljöttünk, hogy imádjuk őt.

Zsidók királya? Az én vagyok — mondta Heródes. — Jó, jó, de az a nagy Király, aki most született? S nem értették szegény bölcsek, miért lesz mindenki sápadt. Nem szól senki, néznek lefelé az emberek, mintha nem lennének ott. Aztán lopva összenéznek, félelem van az arcukon. Mi van itt? Hát ez nem örömhír, hogy megszületett a nagy Király és ők tisztelni akarják?

Egyrészt senki nem tudja hol, másrészt mindenki megrémül, amikor ők ezt megkérdezik. Persze, mert attól fél-tek az emberek, most megint mit fog ez a kegyetlen Heródes csinálni erre.

Betlehem? Hát az itt van közel — mondta Heródes. — Nyolc kilométer Jeruzsálemtől. Menjetek el és nézzétek meg, s ha megtaláltátok, szóljatok nekem és majd én is elmegyek.

Ez megint nagy csalódást okozott a bölcseknek: Milyen emberek ezek? Még csak nem is azt mondják: gyertek, elmegyünk együtt, vagy megmutatjuk az utat nektek szívesen, és akkor már mi is hódolunk, hanem menjetek el, aztán gyertek vissza és mondjátok el nekünk. Hát nem ők vannak otthon? Nem az ő királyuk? Nem értették ezt az egészet. De nemfordultak vissza.

Amikor kiléptek a királyi palotából, önkéntelenül is felsóhajtottak: ez nehéz helyzet volt, s felnéztek az égre, és fel-tűnt nekik újra ugyanaz a fényes csillag, amit otthon láttak Babilonban. Ez nagyon megbátorította őket. Ezt Isten jelzésének tekintették, hogy mégsem hagyta őket magukra, helyben vannak. Jó helyre jöttek, talán meg is fogják találni a nagy Királyt. És a csillag, mint-ha elindult volna előttük, és vezette ő-ket, majd Betlehem felett megállt. Ott bementek egy házba, és a házban láttak egy asszonyt, meg egy kicsi gyermeket. Néhány hónapos vagy egy éves forma gyermeket, pontosan nem tudjuk, mennyi idős lehetett akkor az Úr Jézus, de nem újszülött volt már, ez egy kicsit később történt.

Ekkor előbb az egyikük, azután a másikuk levette a kalapját, letérdelt, és a Biblia egy olyan szót használ, ami azt jelentette: úgy borulni le valaki e-lőtt, hogy a homlokommal a földet érin-tem. Ami azt jelenti: egészen kicsinek tartom magamat őhozzá képest. Őt pedig egészen nagynak, és így fejezem ki, hogy tisztelem őt, sőt imádom őt, mint Istent. Így csak Isten előtt borultak le az emberek.

Ott állt Mária is, és nézte, hogy egy kicsi gyermek előtt így leborulnak ezek a tudósok. Mégis csak igaz lenne, amit neki az angyal mondott azelőtt: aki születik, az a magasságos Isten Fia lesz, és az Ő uralkodása örökké fog tar-tani, nemcsak néhány évig, mint a földi királyoké? Hitte ő ezt, amikor mond-ta az angyal, meg nem is. Olyan furcsa volt az egész. Ezt ennyire komolyan le-het venni? Ezek itt úgy imádják Jézust, mint Istent. Akkor ő valóban Isten Fia?

Nem zavarta meg a bölcseket, aztán amikor befejezték ezt a tiszteletadást, elővették az ajándékaikat. Átad-ták az aranyat, az Istennek kijáró tömjént a tisztelet jeléül, meg drága keleti fűszereket. Szegény Mária akkor még nem tudta, milyen nagy szükségük lesz nekik ezekre a kincsekre. Talán életében nem látott ilyen értékes holmikat. De amikor nem sokkal utána menekülniük kellett idegen pogány országba Heródes haragja elől, valószínűleg ezek-ből az ajándékokból éltek ott egy ideig.

Érdemes volt ezeknek a bölcseknek mindvégig kitartani, egészen Betlehemig. Érdemes volt egyáltalán elindul-niok, noha sok nehézséget ígért az az út. Érdemes volt továbbmenni, amikor jöttek a nehézségek útközben, és nem engedték egymásnak, hogy visszaforduljanak. Érdemes volt Jeruzsálemből is továbbmenni, és nem visszafordulni megsértődötten, hogy milyen emberek ezek, hanem onnan még megtenni azt a rövid szakaszt Betlehemig, mert életre szóló esemény volt számukra, hogy a világmindenség Királyával, az Úr Jézussal találkozhattak.

Valaki egyszer kedvet kapott ahhoz, hogy a tízperces mozgalomban részt vegyen: Hogy mindennap tíz percet olvassa a Bibliát. Aztán néhány nap után már nem mindennap olvasta, s aztán egészen csukva maradt. — “Mindvégig!” Akkor nyílik ki az ember előtt, akkor ért egyre többet belőle, amikor másodszor olvassa ugyanazt, akkor már ismerős szöveggel találkozik. Néhány mondatot már könyv nélkül is tudtok, és egyre jobban megszeretitek, és érteni fogjátok Isten igéjét.

Elhatározza valaki, hogy minden vasárnap megy és hallgatja Isten igéjét. Milyen jó dolgunk van nekünk. Fűtött helyiségben hallgathatjuk, minden vasárnap valami mást, ilyen kedves, jó gyerekek között. Aztán egyszer csak kimarad egy vasárnap, mert esik az eső, kimarad egy másik vasárnap, mert nincs kedvem, és kimarad egy harmadik is, és végül elmarad az egész. — Ezzel szemben vannak olyanok, akik azt mondják: ma esik az eső, akkor fejemre teszem az overallt, vagy alábújok egy esernyő alá, s esőben megyünk. Hát esőben is szoktunk enni, akkor esőben is táplálkozunk lelkileg is. Ez nem lehet akadály. Az akadályok azért vannak, hogy legyőzzük őket — így is lehet nézni. Vagy vissza lehet fordulni.

Ismerek valakit, aki egyszer elhatározta, hogy olyan gyenge már a nagyi, nem tud kitakarítani rendesen. Majd én minden héten egyszer eljövök hozzá. Elment kétszer vagy háromszor, aztán mindig közbe jött valami. Persze, hogy közbe jön. Ezt előre tudhatjuk, hogy közbe fog jönni valami. Azt a valamit kell félretenni az útból, hogy ha valamit fontosnak tartunk, akkor azt mégis csak mindennek ellenére megcsináljuk. Mert — megint idézem az Úr Jézus szavait — aki mindvégig kitart, az üdvözül. Menetközben el akar téríteni minket a gonosz az Ő útjáról, de aki mindvégig komolyan veszi azt, amit Ő a Bibliában mond, aki mindvégig imádkozik hozzá, aki mindvégig engedelmeskedni akar neki, az megérkezik az út végén a célba.

Ezek után nem is kell már aranymondást tanulnunk. “Aki mindvégig kitart, az üdvözül.” — Ezek Jézusnak a szavai.

Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, szeretnénk mi is úgy tisztelni téged, mint akiről hisszük, hogy öröktől fogva mindörökké Isten vagy. Köszönjük, hogy odahagytad mennyei dicsőségedet arra az időre, amíg eljöttél. Magadra vetted a mi emberi természetünket is, és így segítettél rajtunk.

Könyörülj rajtunk, hogy merjünk hinni neked. Szeretnénk mi is azzal a nagy örömmel örvendezni a veled való találkozásnak, mint ezek a napkeleti bölcsek. Adj nekünk állhatatosságot, kitartást, hogy tudjunk engedni a te szavadnak, és követni téged minden körülmények között.

Kérünk, te légy a mi karácsonyi ünneplésünk középpontjában. Téged akarunk dicsőíteni, és neked akarunk hálát adni. Add, hogy azt a nagy szeretetet, amit tőled kaptunk, tovább tudjuk adni másoknak is.

Könyörgünk azokért, akik még karácsonykor is fáznak, félnek, nélkülöznek, éhesek. Légy irgalmas nekik, és indíts minket is arra, hogy abból a sok jóból, amit kapunk tőled, szívesen adjunk tovább.