Mire való a Tízparancsolat?

 

Lekció: 5Móz 6,20-24

 

Alapige: 2Móz 20,1-2

“Akkor mondta el Isten mindezeket az igéket:

Én, az Úr, vagyok a te Istened, aki kihoztalak Egyiptom földjéről, a rabszolgaság házából.”

 

 

Imádkozzunk!

Örökkévaló, szent és igaz Isten, segíts, hogy szívből tudjunk téged dicsőíteni. Segíts el mindnyájunkat arra a rendíthetetlen meggyőződésre, ami a te igaz kijelentésedre épül, hogy te vagy ennek a világmindenségnek alkotója és kormányzója. Hogy te igazgatod a mi kicsiny életünk aprónak tűnő, de nekünk oly fontos eseményeit is. Hogy teljes nyugalommal rád bízhatjuk magunkat, és mindazokat, akikért felelőssé tettél minket. Taníts minket dicsőíteni téged ezen a reggelen.

Segíts el minket Szentlelkeddel őszinte bűnbánatra. Hadd tudjuk néven nevezni mindazt, amivel megszomorítottunk téged és embertársainkat az elmúlt héten is. Ajándékozz meg a bűnbánat könnyeivel és a bűnbocsánat semmihez nem hasonlítható örömével. Adj nekünk feloldozást, szabadulást, bocsánatot. Tedd lehetővé, hogy újra kezdjük, sőt ajándékozz meg azzal, hogy veled egészen újat kezdjünk.

Szólj hozzánk most a te igéddel! Szeretnénk megismételni azt, amiért ennek a szép zsoltárnak a szavaival már könyörögtünk. Add nekünk azt a boldogságot, ami azoknak a részük, akik tudják, hova mennek. Akik ismerik azt az utat, amelyik az életre visz. Taníts meg minket törvényedre, nyisd ki előttünk igédnek gazdagságát. Világosítsd meg homályos értelmünket, és az engedelmesség lelkével támogass, hogy ne azon fáradozzunk, hogyan lehet kibújni parancsaid alól, hogy ne ellenkezzünk veled, ne lázadozzunk ellened, hanem bízzunk benned, és engedjük, hogy megajándékozz minket.

Engedd ma újra megéreznünk kimondhatatlan nagy szeretetedet. Azt a szeretetet, aminek semmi oka nincsen mibennünk, de aminek az oka benned van. Egyedül benned bízunk és tőled várunk mindent. Adj nekünk tanácsot, gyújtsd meg igéd világosságát, hogy tudjunk tájékozódni. Segíts el igazi önismeretre! Adj nekünk erőt a terheinkhez, békességet a szívünkbe. Ajándékozz meg önmagaddal.

Segíts, hogy ebben a csendes órában most valóban veled találkozhassunk, bármilyen méltatlanok is vagyunk magunkban! Nézz a te egyszülött Fiadra, Jézusra, és őérette engedj közel magadhoz! Emelj ki onnan, ahol vagyunk! Áldj meg minket jobban, mint ahogy azt elképzelni tudjuk!

Ámen.

 

 

Igehirdetés

Ha Isten segít minket, néhány hónapon keresztül a Tízparancsolat mai üzeneteit fogjuk tanulmányozni. Utoljára 19 év-vel ezelőtt vettük sorra a Szentírásnak ezt a nagyon fontos szakaszát. A világ azonban olyan rohamosan távolodik Isten gondolataitól és tőle magától, és olyan sok új probléma vetődik fel a bűn miatt, hogy szükséges legalább 20 évenként az alapkérdésekben is újra tájékozódni. Fontos az, hogy azokat az új hitbeli és erkölcsi kérdéseket, amik menet közben felvetődnek, Isten világos igéjének a fényébe helyezzük, és így érvényes válaszokat találjunk.

Az bizonyos, hogy minél messzebb kerül az emberiség Istentől, annál embertelenebbé válik az élet. És ez a legtöbbször azzal kezdődik, hogy Isten egy-egy világos parancsát semmibe veszi az ember. Ha egy társadalom nem veszi komolyan azt, amit itt olvastunk: Én, az Úr, vagyok Isten egyedül, ne csinálj magadnak isteneket én mellettem, akkor az történik, ami itt most körülöttünk is, hogy ez az engedetlenség benépesíti az emberek hitvilágát úgynevezett istenekkel, bálvá-nyokkal, sőt démonokkal, a sokat emlegetett pluralizmus és tolerancia szépen hang-zó, de hamis jelszavával, és ez még mesz-szebb viszi az embereket Istentől. Ha nem érvényes többé a hetedik nap megszentelése, akkor számolhatunk azzal, hogy egyre több infarktus és korai férfihalál lesz. Ha nem szempont többé az, hogy ne légy házasságtörő, akkor épít-hetjük azokat az állami nevelőotthonokat, ahol olyan emberek nőnek fel, akik soha nem láttak harmonikus családot, akik nem tudják, mi a szerepe, feladata, hivatása egy nőnek és egy férfinak, akik a szerelmet, amit Isten gyönyörű ajándékként a-dott az embernek, valami egészen kificamodott, torz szexualitással azonosítják, és soha nem tudják megélni, akiknek a révén aztán az a temérdek nyomorúság, amiktől ők is szenvednek, újratermelődik, és nem-zedékről nemzedékre csúszunk egyre lejjebb. És akkor kevés lesz a hely a fogyatékosokat ápoló otthonokban és az idegosztályokon is.

Amikor valaki fölényesen mosolyog a Bibliának ilyen egyszerű és világos parancsain, hogy állattal és azonos neművel ne közösülj, akkor hamar kiderül, hogy tömegekben felébreszthető a homofilia (az azonos neműek iránti vonzalom), és elárasztja a világot az AIDS.

Ha nem szempont az: Ne lopj! – akkor agyonütik az öregembert ezer forintért is az ágyában, és akkor következmények nélkül ki lehet sajátítani vagy árusítani egy ország nemzeti kincseit is, soha többé nem pótolható módon.

Ahogy közeledünk Jézus Krisztus má-sodik eljöveteléhez, úgy kerül az ember, az úgynevezett keresztyén kultúra is, egyre távolabb a Tízparancsolattól. Egyálta-lán Istennek az életünket védő és gazdagító egyértelmű világos tanácsaitól és útmutatásaitól.

A szülők tiszteletét egy tekintélyelvű társadalom jelképének tekintik csupán, és elvetik. Akkor a házasság és a család, s mindaz, amit a Szentírás arról tanít, csak útjában áll a szexhullámnak, amire ugyebár fel kell szabadulnia a nagykorú embernek. Akkor a: Ne ölj! Ne lopj! – és eh-hez hasonló parancsok csak gátlásossá teszik az embert, és mivel ez nem kívánatos, félre kell tenni ezeket, s ezzel szabad utat engedni a terrorizmus mindenféle formájának és a tűrt vagy titkon támogatott szabad rablásnak. Isten világos parancsainak a félretétele mindig katasztrófához vezet, ennek lehetünk ma szomorú tanúi.

Isten népének azonban el kell döntenie újra és újra, hogy minden körülmények között Isten törvényei szerint akar élni. Egy ilyen törvény nélkülivé váló korban ez egyre nehezebb. Néha majdnem lehetetlen. De akkor is érvényes az az ígéret, hogy aki mindvégig állhatatos marad, aki mindvégig ragaszkodik az ő Istenéhez, az marad meg.

Ma ennek a sorozatnak a bevezetéseképpen erre a kérdésre keressünk választ: Mire való a Tízparancsolat? És azt a gaz-dag anyagot, amit alapigénk ad, három részkérdésre osszuk fel: ki adta a Tízparancsolatot? mikor adta? és mire, miért adta? Az első két kérdésre röviden szeretnék válaszolni, a harmadikkal foglalkozzunk részletesebben. 1. Ki adta a Tízparancsolatot? Az az Isten, aki így mutatkozik be a Tízparancsolat első mondatában: Én, az Úr, vagyok a te Istened, aki kihoztalak Egyiptom földjéről, a rabszolgaság házából.

Ezt a tíz igét tehát az az Isten adja az Ő népének, aki a világmindenséget teremtette és kormányozza, aki kiválasztotta magának az Ő népét, hogy világossággá tegye a pogányok számára is, aki hallotta az ő kiáltásukat a rabszolgaság szenve-dései közepette, aki nem feledkezett el az Ő népéről, látta nyomorúságát és elkészítette számára a szabadulást, aztán csodák sorozatán át kihozta őt a rabszolgaság házából, vezette a pusztában megint csak szaporítva az Ő csodáit, annak ellenére, hogy az a nép lázongott ellene, elégedetlen volt, zúgolódott, visszavágyott a szolgaságba, és nem hitte, hogy Isten beviszi őt atyái földjére. Isten azonban ennek ellenére szerette ezt a népet egyoldalúan, hű maradt hozzá, és teljesítette ígéretét: valóban visszavezette őket az ősi földre.

Ennyi jóságnak a forrásából fakad ez a tíz ige. Ez az Isten adta ezeket a parancsokat az Ő népének. Aki ilyen érthetetlenül, ilyen mérhetetlenül, ilyen viszonozhatatlanul szereti azokat, akiknek parancsokat ad.

2. Mikor adta Isten ezt a tíz igét? Így kezdődik az egész fejezet: “Akkor mond-ta el Isten mindezeket az igéket”. Mikor? Az után, hogy kiszabadította őket, akkor, amikor szövetséget kötött velük – a megelőző fejezet leírja ezt részletesen –, és az előtt, mielőtt elkezdődött számukra egy egészen új életszakasz, amelyben meg kellett tanulniok újra szabadságban élni, felelősen dönteni, Istenükben bízni, neki hittel engedelmeskedni.

Isten tehát akkor adta a tíz igét – mert az van itt szó szerint, csak mi mond-juk úgy, hogy tízparancsolat – az Ő népének, miután kiszabadította őket a fogságból. Amikor kezdte őket megtanítani az önállóság útján és szabadságban járni. Ehhez adott segítséget Isten az Ő népének. Ezért adta ezt a tíz igét.

Isten tehát előbb cselekedett, és utána ad törvényeket az Ő népének. Előbb kiszabadította őket egy olyan helyzetből, ahonnan a saját erejükből soha nem tudtak volna kijönni, és most tanítja őket a szabadságban járni és megmaradni. Ehhez ad segítséget ezzel a tíz igével.

3. Máris megkaptuk a választ a harmadik kérdésre is, amivel azonban részletesebben kell foglalkoznunk, hogy tud-niillik mire, mi célból adta Isten ezt a tíz igét? Azért, hogy megmaradjanak abban a szabadságban, amire elsegítette őket. Azért, hogy tudjanak járni abban, amit nem gyakoroltak, amihez nem értenek, amiben évszázadok óta nem volt részük.

Talán tudjuk, hogy a Tízparancsolatot két helyen írja le a Szentírás: a Mózes második könyve 20. részében és a Mózes ötödik könyve 5. részében. Ott a második helyen világosan elmondja Isten, hogy miért, mi célból adta ezeket a parancsolatokat az Ő népének. A 6. rész végén olvashatjuk ezt: “Ha majd a jövőben megkérdezi a fiad, hogy miféle intelmek, rendelkezések és parancsok ezek, amelyeket parancsolt nektek az Úr, a ti Istenetek, akkor így felelj fiadnak: A fáraó szolgái voltunk Egyiptomban, de kihozott minket az Úr Egyiptomból erős kézzel. Az Úr nagy és veszedelmes jeleket és csodákat vitt véghez Egyiptomban a fáraón és egész háza népén a szemünk láttára. Minket pedig kihozott onnan, hogy bevigyen arra a földre, és nekünk adja azt, amelyet esküvel ígért atyáinknak. Az Úr megparancsolta nekünk, hogy teljesítsük mindezeket a rendelkezéseket, és fél-jük az Urat, a mi Istenünket, hogy jó dolgunk legyen mindenkor, és életben tartson minket az Úr, ahogyan van ez ma is. És igazak leszünk Istenünk, az Úr előtt, ha megtartjuk és teljesítjük mindezeket a parancsokat.”

Miért adta Isten a Tízparancsolat? “Hogy jó dolgunk legyen mindenkor, és éltessen bennünket az Úr.” Ezért adta Isten az Ő népének a parancsokat. Nem azért, mert Ő szeret parancsolgatni, nem azért, hogy kiskorúságban tartsa az Ő népét, – ellenkezőleg: Azért, hogy megtanítsa egyre önállóbban élni. Élni azzal a szabadsággal, amit Istentől kaptak. Ezzel a szabadsággal azonban csak bizonyos kötöttségen belül lehet hosszú távon és helyesen élni. Erre való a Tízparancsolat.

Mit jelent ez? Megpróbálom ezt néhány képpel szemléltetni.

Az első a halnak a képe. A hal a vízhez van kötve, a saját léte érdekében. Viszont ott igazán szabad, ott van elemében. Isten népe az Isten törvénye szerinti életben van elemében. Ott élheti meg igazán a maga szabadságát, és ott van vé-dettségben is. Kiléphet onnan, de akkor az a sors vár rá, ami a partra vetett vagy a szatyorba tett halra.

Egy másik kép: egy ismerősöm mond-ta el egyszer a számára megrázó élményét. A svájci Alpokban járhatott barátaival. Egyre magasabbra kapaszkodtak egy ösvényen, s egyszer csak arra lettek figyelmesek, hogy lánckorlát zárja le az ösvényt, és egy nagy táblára ki van írva: Tovább menni tilos és életveszélyes! Ő könnyed mozdulattal átlépett ezen a láncon, és ment tovább. Egyszer csak azon kapta magát, hogy egy kiugró szirtnek a szélén áll, és ahogy félve lenézett, lehetett látni, hogy viszonylag friss földomlás történt, és amin ő áll, az alatt sincs sem-mi, csak a nagy űr és irdatlan mélység. Ahogy lefelé nézett, látta, hogy a föld, amin áll, össze-vissza van repedezve. Egy pillanat alatt kiverte a verejték, és amilyen óvatosan, de mégis gyorsan lehetett, igyekezett visszamenni oda, ahol már biztos talajt érezhetett a lába alatt.

Aki nem hisz az írásnak, az áthághatja a korlátot, de az életével játszik, és könnyen az életébe kerülhet. Aki nem hisz a Szentírásnak, az könnyedén áthághatja Isten parancsait, de önmaga ellen vét, magát sodorja életveszélybe, vagy esetleg nem is lesz már a számára visszaút. Mert kétségtelenül korlátokat is jelent Isten parancsa, de nem azért, hogy korlátozza, hanem hogy védje az életünket. Kétségtelenül megállította azt a kiránduló csoportot az a lánc, ami oda ki volt feszítve, de nem azért, hogy elrontsa a kedvüket, hanem hogy megvédje őket valamitől, amiről ők nem is tudtak, hogy milyen veszedelem leselkedik rájuk.

Hadd mondjam ilyen röviden: higgy az Írásnak! Isten minden parancsa érvényes ma is, úgy, ahogy itt meg van írva, csak jól kell érteni, és le kell fordítani a mi korunkra. Isten nem azért ad nekünk parancsokat, mert parancsolhatnékja van, hanem mert jobban szeret bennünket, mint ahogy azt elképzelni tudjuk, és mint ahogy mi szeretjük magunkat. Mert Ő minden veszélyt ismer, ami reánk leselkedik, és azért ad parancsot, hogy jól legyen dolgunk mindenkor, és hogy életben maradjunk. Ezekkel a parancsokkal Isten az ember életét védi.

Világosan magyarázza ezt Jézus, a-mikor kötözködtek vele a negyedik parancsolat értelmezését illetően, hogy mire való a szombat. Akkor Jézus ilyen summásan, a reá jellemző egyszerűséggel és lényegre törően mondja: a szombat van az emberért és nem az ember a szombatért. Tehát nem az ember van azért, hogy betartsa Isten parancsait, hanem Isten a-zért adott parancsokat az embernek, hogy emberivé tegye az életét. A szombat van az emberért, nem az ember a szombatért. A mi érdekünkben ad nekünk Isten parancsokat, és aki ismeri azt, aki a parancsot adja, az bízik benne. És az, ha nem érti is sokszor, mert az Isten magasságos gondolatait hogy érthetnénk mi meg a-zonnal a korlátolt elménkkel, akkor is teszi azt, amit az Úr mondott. Ha nem értem is, hogy attól a szép kilátástól miért zár el engem egy lánc, akkor sem megyek tovább, mert bízom abban, aki az életemet védi.

És egy harmadik kép: a Tízparancsolat olyan, mint a közlekedésben a jelzőlámpák és a forgalmi táblák. Kétség kívül adott esetben ezek akadályoznak minket. Éppen akkor érkezem egy kereszteződésbe, amikor pirosra vált a lámpa. Meg kell állnom, pedig úgy sietnék. De nem azért váltott pirosra, hogy engem bosszantson vagy késleltessen, ellenkezőleg: éppen segít a célba érni. Megőriz attól, hogy kárt tegyenek bennem, vagy én kárt okoz-zak másnak. Védi az életemet és segít az utamon. Utána aztán akármilyen forgalmas kereszteződésen nyugodtan száguld-hatok keresztül, amikor zöldet kaptam. Nem lehet másként megoldani. Adott eset-ben akadálynak tűnik, de végső soron véd és segít.

Isten törvényeivel is ugyanez a helyzet. Ha egyszerre kikapcsolnák az összes közlekedési lámpát és kiszednék a táb-lákat, összeomlana a közlekedés, és tömegszerencsétlenség áldozataivá válnánk. Mint ahogy néha látunk olyat: nem működik a lámpa, és egy forgalmas kereszteződésben mindenki igyekszik a maga célja felé. Egy idő után megtelik a kereszteződés, és egymástól nem tudnak menni a járművek, csak hangos dudálást meg halk csattanásokat, csörrenéseket és szitkozódásokat lehet hallani.

Vannak némely szabad gondolkozók, akik azt mondják: engem ne korlátozzon senki, az én életemet ne szabályozzák, hadd menjek arra, amerre akarok. A kérdés az: tudsz-e arra menni, amerre akarsz? Jó esetben mehetsz arra, amerre tudsz, és nem arra, amerre akarsz, aztán egy rövid idő múlva semerre sem tudsz menni, mert bedugult az egész, lámpák, táblák, sza-bályok és az egymásra való figyelés nélkül.

Nos, ugyanez van a nagy életben is, ami a kis közlekedésben, és Isten ezért adta a Tízparancsolatot, hogy védjen, se-gítsen, mégpedig mindannyiunkat a célunkhoz segítsen.

Az a szabadság nagy kincs, amire Isten az Ő népét elsegítette. Az a lelki szabadság, amire Isten ma is mindazokat, akik Őt keresik, elsegíti. Az Ő parancsai attól védnek, hogy ebből a szabadságból ismét rabság legyen. A Galata levél 5. részét így kezdi Pál apostol: “Krisztus szabadságra szabadított meg minket, álljatok meg tehát szilárdan, és ne engedjétek ma-gatokat újra a szolgaság igájába fogni.”

Milyen szolgaság fenyegeti az embert? Ebben a vonatkozásban különösen kétféle: a törvényeskedés és a szabadosság szolgasága.

Törvényeskedés az, amikor kicsinyes módon az élet minden helyzetére kidolgoz az ember magának egy szabályrendszert, és annak a betartásától reméli az üdvössé-gét, vagy annak a betartása hiteti el vele, hogy ő különb, mint azok, akik nem tartják be. A Tízparancsolat nem törvényes-kedés. A Tízparancsolatban Isten szempontokat, irányelveket ad, aztán reánk bízza, hogy adott esetben annak hogyan engedelmeskedünk.

A másik rabság a szabadosság szokott lenni, amikor az embert nem érdekli semmiféle törvény, felrúg minden kötöttséget, nincs tekintettel sem Istenre, sem emberre, és így lesz megkötözött rabbá. Ahogyan erre ma nagyon sok példát láthatunk.

A hívő embert az jellemzi, amit Mó-zes ötödik könyvében olvastunk: minket kihozott az Úr a rabszolgaság házából, hogy bevigyen arra a földre, amelyet megígért a mi atyáinknak, ezért adott nekünk parancsolatokat, hogy jól legyen dolgunk, és életben maradjunk. A hívő engedelmességének motivuma a hite és a bizalom.

A hívő ember tudja: az Úr hozta ki sokféle bűnből, kétségbeesésből, megkötözöttségből, félelemből. És úton van egy csodálatos ország felé, ahol a mennyei Atya házában az ő számára már el van készítve a hely, – mert ezt is megígérte Jé-zus. És hogy megmaradjon ezen az úton, és megérkezzék abba a célba, ezért adta Isten segítségül az Ő parancsait. Ezért ve-szi azokat komolyan. Ezért igyekszik azo-kat újra és újra egyre mélyebben érteni, s az élete minden helyzetében komolyan venni. Ha nem érti is, cselekedni – mert ilyen is van. Nagyon sokszor cselekvés közben értjük meg Isten egy-egy gondolatának, utasításának a mélységes és meggyőző igazságát. Mert a hitünket ezzel is megbizonyítjuk: ha nem értem is, csinálom, mert te mondtad, és tudom, hogy szeretsz engem.

Nem ez a jellemző, hogy úgy kell cselekednünk, hogy nem értjük. Az a jel-lemző, hogy Isten Szentlelke megvilágosítja a hívő értelmét. De van olyan, hogy Isten várja az előlegezett bizalmat, hogy Isten vizsgáztat minket feltétel nélküli bizalomból, – mint amikor Ábrahámnak azt a parancsot adta, hogy áldozd meg a te fiadat. Azt hiszem, mindannyiunk életében történtek már olyan dolgok, amik mellett teljes értetlenséggel álltunk, de a hívő ember ilyenkor sem ökölbe szorítja a kezét és rázza az égre: milyen Isten az, aki ezt megengedte? – hanem még sírva is összekulcsolja a kezét és azt mondja: Uram, nem értem a te dolgaidat, de tudom, hogy velem semmi nem történhet nélküled. Te azért cselekszel és azért mondasz mindent – még a parancsokat is azért adtad, a tilalmakat is –, hogy jól legyen dolgom, és életben maradjak. Hogy ami most történt, az hogy munkál-ja ezt, fogalmam sincs, de megmondtad, hogy ezt most nem érted, egyszer majd megérted. S miért olyan fontos azt értenem? A legfontosabb, hogy a te kezed-ben maradjak, mert ott jól lesz dolgom, és ott maradok életben. Erre a feltétel nélküli bizalomra akar elsegíteni minket a mi Urunk.

Egy pillantást vetünk még az Újszövetségre. Jézus Krisztus a Hegyi beszédben elmélyítette a Tízparancsolatot, és értelmezte azt. Majd ha Isten segít minket, lépésről-lépésre látni fogjuk, hogyan segít a mi Urunk még jobban érteni az ősi parancsokat.

Az igazi szabadságra Jézus vezeti el a benne hívőket, mert Ő kiszabadított minket a halálból, a bűnből, a kárhozatból. A megterített úrasztala pontosan ezt szemlélteti nekünk: Jézus az Ő halálával végezte el ezt a nagy szabadítást, és az Ő Szentlelkével teszi lehetővé, sőt könnyűvé, hogy az Ő parancsait megtartsuk. Ember magától képtelen a Hegyi beszéd szerint élni, de nem is úgy mondja Ő: szedd össze magad, és mutasd meg, mit tudsz ... Először jön a szabadítás és utána jönnek a törvények. Először kínálja fel az újjászületés ajándékát, és az újjászületett ember képes aztán Isten akarata szerint élni. Aki csak azt hajtogatja: azt lehetetlen teljesíteni, arról tesz bizonyságot, hogy nem született újjá, vagy nem is akar talán. Előbb jön az: Úr Jézus, tehetetlen vagyok, jöjj be az életembe és vedd át az uralmat, és utána jön az: ennek az uralomnak kész és képes engedelmeskedni az ember, a Jézustól nekünk ajándékozott Szentlélek által.

Jó lenne, ha ma délután is félre tennénk egy kis időt arra, hogy Isten elé állunk csendben. Jó lenne, ha őszinte bűnbánattal végiggondolnánk: mennyire támad minket is az a korszellem, amelyik egyre messzebb sodródik Istentől, sőt egyre büszkébben szembeszegül vele. Jó lenne, ha Isten világossá tehetné mindazokat a vétkeinket, amikkel az Ő parancsait félretesszük, vagy elkezdjük magyarázni, hogy ezt ma már nem úgy kell érteni, meg ma már más kort élünk. Jó lenne, ha megerősödnénk ebben a feltétel nélküli bizalomban, s engednénk, Ő maga győzzön meg arról, hogy igazi belső szabadságra csak Ő segíthet el minket. De hogy ebben a szabadságban megmaradjunk, ahhoz kell ez a kötöttség, a Jézushoz való kötöttség, és az Ő igéjéhez, parancsaihoz való ragaszkodás. Amit a-zonban nem a magunk erőfeszítéseivel kell produkálnunk, hanem amire Ő segít el minket lépésről-lépésre, dicsőségről-dicsőségre.

 

 

Imádkozzunk!

Köszönjük, Atyánk, hogy neked fontos: jól legyen dolgunk és életben maradjunk. Bocsásd meg, hogy sokszor könnyelműen vagy egyszerűen ostobaságból kockáztatjuk az életünket. Bocsásd meg, ha még nem is tudjuk, hogy igazában milyen az az élet, amire te szabadítod meg, te segíted el a benned hívőket. Ajándékozz meg mindannyiunkat ezzel a szabadítással. És utána taníts meg gyönyörködni a te parancsaidban.

Bocsásd meg, Urunk, hogy oly sokszor tiltakoztunk már a parancsaid és tetteid ellen. Olyan sokszor felülbírálunk téged. Oly sokszor megpróbálunk oktatni vagy utasítani, hogy mit tegyél. Isten, légy irgalmas nekünk, gőgösöknek!

Taníts meg minket igazán megalázni magunkat előtted. Tudjuk, hogy az alázatosokat felmagasztalod. Engedd, hogy egyre jobban értsük is akaratodat. Hadd tudjuk azt tudatosan cselekedni. Taníts meg örvendezni abban, hogy valóban elkészítesz mindent a tieidnek, és vezeted őket, mint népedet a pusztában.

Köszönjük gondoskodó szeretetedet, amit oly sokféleképpen tapasztalunk, és kérünk, bátoríts minket arra, hogy amit lelkiképpen kínálsz, azt is bizalommal fogadjuk és engedelmesen cselekedjük.

Könyörgünk hozzád azokért, akiknek nagyon nehéz most a helyzetük. Akiknek erejük sincs már arra, hogy elmélkedjenek és kiáltani sem tudnak, hogy keressék akaratodat. Gyengéd szereteteddel hajolj különösen is közel hozzájuk: betegekhez, haldoklókhoz, kétségbeesettekhez, nélkülözőkhöz.

Ezen a vasárnapon könyörgünk mi is – sok más testvérünkkel együtt – a leprásokért, és azokért, akik körülöttük szolgálnak. Engedd, hogy közülük is egyre többen jussanak el belső szabadságra, s hadd jussanak el gyógyulásra is. Ha pedig az valakinek már nem lehet, hadd találjon békességet benned, és kapjon erőt a teher hordozásához.

Tőled kérünk mi is erőt a magunk terheihez, sőt, kérünk, indíts minket arra, hogy egymás terhét is tudjuk szeretettel hordozni, és így töltsük be a Krisztus törvényét.

Ámen.