Nincs más Isten

 

Textus: Jer 10,1-16

 

Alapige: 2Móz 20,2-3

“Én, az Úr, vagyok a te Istened, aki kihoztalak Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. Ne legyen más istened rajtam kívül!”

 


 

Imádkozzunk!

Istenünk, úgy borulunk le most előtted, mint akik szeretnénk komolyan venni, hogy nem mi teremtettünk magunknak téged, hanem te alkottál minket a te dicsőítésedre. Bocsásd meg, ha sokszor nem ezt a tőled kapott küldetésünket végezzük. Bocsásd meg minden dicsekedésünket. Bocsásd meg, valahányszor miattunk káromoltatik neved a pogányok között. Bocsásd meg nekünk különösen azt, ha keveredik szívünkben a benned való hit és sokféle pogányság.

Alázatosan kérünk, leplezd le ezt ma mindannyiunk életében, és adj szabadulást ettől. Segíts el minket egyértelmű, neked odaszánt, téged szolgáló életre. Segíts el minket igaz Isten-ismeretre, és hadd váljék ettől egész életünk szent istentiszteletté.

Köszönjük, hogy hűséges voltál hozzánk mindazok ellenére, amiket tettünk az elmúlt héten is. Köszönjük ajándékaidat, köszönjük, hogy a próbákkal, a hiányainkkal is javunkat munkálod. Köszönjük, hogy megostorozol mindenkit, akit fiaddá fogadtál, de atyai szeretettel és bölcsességgel. Bocsásd meg, hogy oly sokszor ezt nem értjük. Bocsásd meg, valahányszor számon kértünk rajtad dolgokat, és merészeltünk felelősségre vonni téged azért, amit tettél. Segíts el minket e tekintetben is igaz Isten-ismeretre, hogy bízzunk benned és bizonyosak legyünk abban, hogy tudod, mit csinálsz. Segíts el oda, hogy egészen rád merjük bízni az életünket.

Urunk, az életünk útja is olyan ködös, vagy még homályosabb, mint amilyen ködben most idejöttünk. A következő lépést sem látjuk sokszor, nemhogy a továbbiakat, meg a végét. Köszönjük, hogy téged láthatunk és a hitünkkel megragadhatunk. Segíts minket, hogy téged kövessünk, és az életnek ebben a sötétjében legyen igéd a világosságunk. Ragyogtasd fel azt most itt is.

Olyan sok nyomorúságban szenvedünk, Atyánk. Köszönjük, hogy ismered ezeket, és jól tudod, mire van szükségünk, és most is ajándékokat kínálsz nekünk. Szeretnénk hitünk remegő kezét kinyújtani, hogy abba tedd az ajándékaidat. Szükségünk van rád. Engedj közel magadhoz, emelj ki onnan, ahol vagyunk. Adj tiszta látást, tiszta életet. Jézus nevében kérünk. Így beszélj most mindannyiunkkal igéden keresztül.

Ámen.

 


 

Igehirdetés

Múlt vasárnap erre a kérdésre kerestünk választ Isten igéjében: mire való az a tíz ige, amit Isten a Sinai hegynél adott az Ő népének, s amit Tízparancsolatnak szoktunk nevezni. Láttuk, hogy mielőtt Isten bármit mondott volna a népnek, cselekedett érte. Előbb megajándékoz és utána követel. Előbb feltétel nélkül, csupa kegyelemből, az Ő szerető kiválasztása alapján befogad az Ő országába, és utána közli országának rendjét. Előbb képessé tesz arra, hogy az Ő akaratát cselekedjük, és utána jelenti ki nekünk az Ő akaratát.

Láttuk azt, hogy ezzel a tíz igével Isten az Ő szabadságra segített népét akarta az előrehaladásban segíteni. Ezek-kel a parancsolatokkal nem beszűkíti Isten népének az életét, hanem védi és kiteljesíti azt. Abban a mondatban, ami a bevezetője ennek, s amivel a múltkor foglalkoztunk, Isten mintegy bemutatko-zik. Megmondja, ki Ő és mit tett a népért. Ő segítette szabadságra népét, és most vezetni akarja a szabadságban. És az igéket azért adja, hogy megmaradjanak ezen az úton és célba érkezzenek.

Ugyanezt teszi velünk Jézus is. Az Ő kereszthalála árán kiszabadít a halálnak, a kárhozatnak a rabságából, és Szentlelkének a vezetésével meg akar tartani az élet útján és egyre teljesebb életre akar segíteni.

A múltkor az I. parancsolat bevezető mondatával foglalkoztunk csak, ma a folytatását figyeljük meg. Ez Isten első parancsa, kérése az Ő népéhez: Ne legyen más istened rajtam kívül! Miért? Vannak más istenek is? Ezt nézzük meg most, mit tanít erről a Szentírás.

1. Az első állítása a Bibliának ezzel kapcsolatban az: nincs más Isten, csak az, aki teremtette ezt a földet és a meny-nyet, aki íme kiszabadította népét a rabságból és most kijelenti magát neki. Aki úgy szerette ezt a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Ő-benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Ézsaiás könyvében ezt mondja az Úr: “Én vagyok az Isten, több nincs, rajtam kívül nincs Isten!” Néhány mondattal később ezt olvassuk: “Én vagyok az Isten és nincsen több.” (És 45,5, 22)

Amikor Jeremiás leírja, hogy mégis vannak népek, akik isteneknek nevez-nek sok mindenfélét, akkor a következőket írja: “A népek bálványai csupa hiábavalóság. Hiszen az erdő fájából faragják azt, ácsmester keze készíti bárddal. Ezüsttel és arannyal megékesíti, szö-gekkel és pörölyökkel megerősíti, hogy le ne essék. Olyanok, mint az egyenes pálmafa: nem beszélnek, viszik-hordják őket, mert mozdulni nem tudnak. Ne féljetek tőlük, mert nem tehetnek rosszat, de jót tenni sem képesek! De az Úr igaz Isten, élő Isten Ő, és örökkévaló Király!” (Jer 10,3-5, 10)

Ez a különbség. Van az egy, igaz, élő Isten, és vannak az úgynevezett istenek, Csokonai találó szavaival: istenségnek látszó csalfa vak remények, kit teremt magának a boldogtalan. Az élő Isten magának teremtett minket az Ő dicsőségére. Az úgynevezett isteneket, a bálványokat az ember teremti magának.

Nincsen tehát ezen az Istenen kívül más isten – ez a Biblia hitvallása, és minden más elképzelés önámitás. Nincs más olyan személyes hatalom, aki felette áll az egész világnak, az egész valóságnak, mivelhogy Ő alkotta azt. Akinek minden lehetséges. Aki nekünk embereknek mindig feltétlenül jót akar, mert szeret minket. Aki magához hív. Aki megajándékoz mindennel, amire szükségünk van. Aki megtanít élni és meghalni, mert örök életet ad az embernek. Ilyen Isten csak egy van: Jahve, Ábrahám Istene, a Jézus Krisztus Atyja, akit a benne hívők így szólíthatnak meg: mi Atyánk!

Kitalálni lehet más isteneket is, de megtalálni, találkozni csak ezzel az Istennel lehet. Az ember ebben a vele való találkozásban válik igazán emberré. Ebben a találkozásban nyer értelmet a léte. Ebben találja meg önmagát és küldetését. Ez az Istennel való kapcsolat szakadt meg a bűn miatt, ezt állította helyre Jézus. Aki engedi, hogy Jézus visszavezesse ehhez az egyetlen, igaz Istenhez, az hisz. Ezt nevezi a Biblia hitnek.

Ez azonban felvet egy kényes kérdést, amiről ma egyre több szó esik. A kérdés ez: nem minden vallás és minden ember ebben az Istenben hisz? Vajon nemcsak az a helyzet, amit egy mohamedán tanító így mondott a keresztyén ismerősének: ti úgy nevezitek Isten: mi azt mondjuk: Allah, a hinduk: Dívának tisztelik, a kínaiak: Sang-ti-nak mondják, de mindnyájan ugyanarra gondolunk. Mint ahogy a víznek is minden nyelvben más az elnevezése, de mindenki ugyanazt érti rajta.

Nos, erről van-e szó? A Szentírás azt mondja: nem ugyanarra gondolunk mindnyájan. A különböző vallások nem ugyanazt az Istent tisztelik, legalábbis nem ezt az egyetlen, élő Istent, aki szent igéjében és szent Fiában kijelentette magát nekünk.

Jézus azt mondta erről az Istenről: Őt “soha senki nem látta. Az egyszülött Isten – így van az ősi szövegben –, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki Őt.” Aki látott engem, látta az Atyát – mondta Jézus. “Senki sem ismeri az Atyát, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja jelenteni.” (Mt 11,27)

Igaz Isten-ismeretre minket egyedül Jézus Krisztus vezethet el. Ezért döntő a más vallásokkal és a magukat keresztyénnek tartó csoportokkal való érintkezésünkben az, hogy világosan lássuk, kinek tartják Jézust. Mert aki csupán prófétának, bármilyen tiszteletreméltó prófétának is, vagy eszményi embernek, vagy kiváló gondolkozónak, vagy példaképnek tartja őt, az nem ugyanazt az Istent imádja, mint akit mi, akik igyekszünk Jézus Krisztus Atyját megismerni és imádni.

A nagy vallások egyike sem tekinti Jézust Istennek. A Jehova tanúi sem, az unitárius testvérek sem, a mormonok sem. Mi ettől szerethetjük egymást, és kölcsönösen tisztelnünk kell egymás meggyőződését, de nem szabad elhallgatni, hogy nem ugyanazt az Istent imád-juk. Éppen ezért, amikor összehívták már két alkalommal a világvallások kép-viselőit közös imanapra, akkor ott nagyon határozottan tisztázni kellett volna: ki kihez imádkozik? Mert az afrikai tűz-imádók, akik szintén ott voltak, nem Jézus Krisztus Atyjához imádkoztak, és nem kötötte össze azokat az embereket az, hogy az egy Istenhez, az ugyanahhoz az Úrhoz imádkoztak. És majd látni fogjuk, hogy ez egyáltalán nem teológiai szőrszálhasogatás, hanem üdvösség kérdése: tudjuk-e, kit imádunk, egyáltalán vallásos tiszteletben kit részesítünk?

Ma, amikor egyre szenvedélyesebben szervezik a különböző vallások közeledését, akkor nekünk világosan kell látnunk, hogy a Biblia azt mondja: nincs más Isten! Nem véletlen az, hogy az élő Isten a tíz ige élére ezt a mondatot teszi: “Ne legyen más istened rajtam kívül!” Az, hogy valaki vallásos, az nem minősíti a hitét. A hitet nem a mértéke minősíti, hanem a tárgya: kiben hisz? Ez tehát az első tanítása a Bibliának erről: Nincs más Isten ezen az Istenen kívül.

2. Aki nem imádja a Teremtőt egyet-len Istenként, az előbb-utóbb feltétlenül a teremtményeit kezdi el isteníteni. Mert az ember Isten-imádatra van teremtve. Pál apostol a Római levél 1. részében rendkívül éles elméjűen, a Szentlélektől megvilágosítva fejti ki azt, hogy mivel imádni feltétlenül akar valakit, ha nem azt imádja, aki a maga imádatára teremtette az embert, akkor oda tesz a helyére sok minden mást, vagy mellé sok minden mást, és elkezdi imádni az Isten teremtményeit. És ez minden lehet: állatokat, vagy állatok képét, szobrát. Vagy istene lesz a pénz. Vagy Pál azt írja Timótheusnak: “istenük az ő hasuk.” Vagy önmagát bálványozza, vagy egyál-talán emberi személyt: diktátort vagy sztárt. Vagy a tudomány lesz a bálványa, istene. Kifogyhatatlanok vagyunk mi ebben.

Kálvin János egyenesen azt írja: “Az ember elméje olyan műhely, amely szakadatlanul bálványokat gyárt.” Ezeket az úgynevezett isteneket vég nélkül tud-juk gyártani, hogy legyen kiket-miket imádnunk.

Végül is ki tekinthető Istennek, vagy kikre gondol itt a mi Urunk, amikor azt mondja: “Ne legyen rajtam kívül más istened!” Luther ezt írja: “Akiben bízol, akihez bajodban menekülsz, akitől segítséget vársz, akin a szíved csügg, akit, félsz és tisztelsz, az a te istened. Aki fontosabb neked másoknál, akinek alárendeled az életedet.” Ez lehet ember, állat, eszme, tárgy. Akármit képesek vagyunk mi isteníteni. Aki nem tiszteli az egyetlen teremtő Istent, az feltétlenül a teremtményeit kezdi el isteníteni.

Alig-alig van olyan ember, aki mindenestül isten nélküli lenne. A legateistább eszmerendszerek is újabb és újabb bálványokat gyártottak maguknak. A francia forradalom az ember értelmét helyezte a trónra. A marxizmus magát az embert tette meg istenné, aki mindent átalakít, mindenre képes. Ez vastörvény: Aki nem tiszteli a Teremtőt egyetlen Istenként, az a teremtményeit fogja tisztelni.

3. A harmadik ezzel kapcsolatos bib-liai gondolat: Ezzel az ember roppant veszélynek teszi ki magát. Mert aki nem tiszteli az egyetlen, igaz Istent, az kilépett a vele való szövetségből – ugye Isten szövetséget kötött az Ő népével – és ezzel kiszolgáltatta magát az ördögnek. Ez megint olyan tanítása a Bibliának, amire ma sokan legyintenek vagy megbocsátó fölénnyel mosolyognak, miközben az áldozatai ennek. Mert miről van szó? Arról, hogy minden olyan vallásos tiszteletet és hitet, amit egy ember nem tudatosan az egyetlen élő Istennek szán, kisajátít magának az ördög. Ő imádatra vágyik. Még Jézustól is azt kérte: ha leborulva imádsz engem, akkor mindeze-ket neked adom. És anélkül, hogy tudná sok ember, az a vallásos tisztelete, amit nem Istennek szánt, hanem a maga isteneinek, bálványainak, az végül is a Sátánnal hozza őt kapcsolatba. Erről a Biblia megint világosan ír, csak nem szoktunk odafigyelni ezekre az igékre.

Mózes könyvében ezt olvassuk: “Ne áldozzanak – tudniillik az emberek – véres áldozatokat az ördögöknek, akikkel paráználkodnak.” (3Móz 17,7) A paráználkodást Isten sokszor a bálványkultuszra érti az Ószövetségben, mert a szövetségi hűség az lenne, hogy csak az egy, igaz Istenhez ragaszkodik a nép. De amikor Istenen kívül a környező pogány népek isteneit is elkezdték imádni – akármilyen megfontolásból –, akkor hűtlenné lettek az Istennel való szövetséghez (házassághoz), és azt paráznaságnak nevezi a Szentírás. Azt mondja: akik Istenen kívül bálványokat is tisztelnek, az ördögöknek mutatnak be áldozatot.

Vagy ezt olvassuk: “Idegen istenekkel ingerelték az Urat, utálatosságokkal bosszantották. Ördögöknek áldoztak, nem Istennek, isteneknek, akiket nem ismertek, újaknak, akik csak most támadtak, akiket nem rettegtek a ti atyáitok.” (5Móz 32,16-17)

Mintha rólunk szólna, nem? Újabb és újabb istenek támadnak – csak most. Újabb és újabb szekták, szektavezérek, több ember tartja magát Krisztusnak ezen a világon és vannak híveik. És itt közöttünk is hódít ez a tévelygés. Újabb és újabb isteneknek tiszteleg az ember, s közben nem is gondol arra, hogy ördögi hatás alá kerül. Gondoljunk a bevezetőre. Abból a szabadságból, amire Isten elhívta, visszacsúszik a rabságba, mert nem veszi komolyan, hogy “Ne legyen más istened rajtam kívül!”

Amikor Pál apostol a Korinthusiak-nak ír, ettől félti őket, és ezért mondja: hagyjanak fel mindenféle bálványáldozattal. Pedig azok nem sátánkultuszok voltak, csak a megszokott bálványaiknak, úgynevezett isteneiknek adtak tiszteletet. És mit ír Pál? “Mit mondok tehát? A bálvány valami, vagy hogy a bálványáldozat valami? Sőt, hogy amit a pogányok áldoznak, ördögöknek áldozzák és nem Istennek: én nem akarom, hogy ti az ördögökkel legyetek közösségben.” (1Kor 10,19-20) Tehát aki Istenen kívül más isteneknek mutat be áldozatot – vagyis vallásos tiszteletben részesíti őket, az ördöggel kerül közösségbe. Félelmes bibliai igazság.

Az eddigi gondolatmenet ez volt: a Biblia tanítása szerint nincs más Isten, vannak úgynevezett istenek, akiket mi gyártunk magunknak vég nélkül, de egy, igaz, élő Isten van. Aki Őt nem imádja, vagy nem csak Őt imádja egyet-len Istenként, az előbb-utóbb a teremtményeit fogja isteníteni. Aki pedig ezt csinálja, az tudtán vagy akaratán kívül is az ördöggel kerül kapcsolatba.

4. És itt érkezünk meg az I. parancsolat tulajdonképpeni jelentéséhez, értelméhez. Mitől óvja itt Isten az Ő népét, amikor azt mondja: “Ne legyen más istened rajtam kívül!” Nem az volt az igazi veszély, ami Isten népét akkor fenyegette, hogy elfelejti Istenét, hogy hátat fordít neki, hogy megtagadja, hogy nem említi többé az Ő szent nevét. Azok után, amit Isten azzal a néppel tett, nem lehetett már Őt elfelejteni. Azok után, ahogy kiszabadította és szeretetébe, szövetségébe fogadta, nem lehetett törölni az emlékükből, még a tiszteletükből sem Istent. Nem ettől félti Isten a népet, hanem attól, hogy rajta kívül más istenei is lesznek. Így hangzik pontosan ennek a mondatnak a fordítása: “Ne legyen más istened rajtam kívül!” Ő is, meg rajta kívül a környező kánaánita népek bálványai is. Mert sosem lehet tudni ... Mert ne lógjunk ki annyira a sorból ... Egy kicsit asszimilálódni kell ahhoz, hogy az embert elfogadják, és így tovább. Akkor is, ma is ilyen és ehhez hasonló megfontolások vannak a bálványtisztelet mögött. Az Urat tiszteljük mi, de azért hadd higgyék: nem vetjük meg őket ...

A tolerancia és a pluralizmus nem modern jelszavak. Ezek évezredekkel ezelőtt is ott lebegtek már Isten választott népének a feje felett is. És kialakul az is-is. Jahve is és a Baál, az Asera, a Molok és a többi kánaánita istenség is. Ettől védi, óvja és akarja megszabadítani Isten az Ő népét. Az összemosástól, a keveréstől, az is-is-től. És ezért mond-ják azt a próféták unos-untig: Nincs is-is! Itt vagy-vagy van! És aki kaput nyit idegen istenek előtt, az ezen a kapun máris kilépett az élő Istennel való szövetségből, és ott magára marad. Védtelen lesz, lejtőre kerül, amin csúszik lefelé, és nem fog tudni megállni.

Tehát nem az a veszély, hogy elfelejtik Istenüket, hanem az, hogy miközben tisztelik őt, tisztelnek más isteneket is. Miközben az élő Isten népének vallják magukat, a halott isteneket is vallásos tiszteletben részesítik. Félig bízik az ember Istenben, félig a pénz hatalmában, mert azzal sok mindent el lehet intézni, – ami azt jelenti: egészen a pénz hatalmában bízik. Az üdvösségét egyharmad részt Isten meg nem érdemelt kegyelmétől reméli, kétharmad részt a maga cselekedetei jutalmaként akarja megkapni, – vagyis: egészen magában bízik.

A próféták így mondták: paráználkodtok kővel és fával. Kőből és fából faragott bálványszobrokat is tiszteltek. Soha nem tagadták meg ezek az emberek az élő Istent, hanem rajta kívül más isteneik is voltak. Mindig azok, amik éppen korszerűeknek látszottak, amiket éppen felkínáltak. Új istenek – ahogy olvastuk –, amiket nem tiszteltek a ti atyáitok, de ti mos tisztelitek, mert így korszerű és így divatos. A kártyavető kiteríti kártyáit az asztalára, – ahogy egyszer gyerekfejjel saját szememmel láttam, mert elvitt oda valaki, – és a Szentháromság Istent hívja segítségül a jóslásához. Undorító! Erről van itt szó. Is-is.

Említettem már egyszer, hogy egy nyáron régebben, egy néprajzos ismerősöm magával vitt és a falusi házak házorom díszeit tanulmányozta. Alig találtunk olyan házat, ahol csak keresztyén szimbólum, a kereszt lett volna bevésve a padlásnak a deszka végébe. A legtöbb helyen ott volt a kereszt, és jobbra, balra, alatta, felette ősi pogány szimbólumok – az égitesteket ábrázolók, a nemi szerveket ábrázolók. Is-is. Sosem lehet tudni ... Valószínű, ez nem tudatos meg-fontolása volt az ácsnak, aki azt oda bevéste, de mélyen áthatja a tudatunkat az első parancsolat vakmerő megszegése.

“Ne legyen más istened rajtam kívül!” Ha valami időszerű parancsa Istennek ma, akkor ez feltétlenül az. A megosztott szív, a kevert élet, a két vágányon való futás, a dolgok összemosása ellen harcol Isten ezzel a parancsolattal. Erre azért kell nagyon odafigyelnünk, mert a korszellem is erre sarkall minket, hogy szegjük meg Istennek ezt a parancsát, és a saját megromlott szívünk is kiváló táptalaja ennek.

A korszellemről túl sokat nem akarok most beszélni, de nem árt, ha odafigyelünk arra, hogy egyre határozottabb lépéseket tesznek különböző csoportok – és most már az egyházak is – egy nagy egységes világvallás kialakítása felé. Az a mozgalom, amit New Age-nak neveznek, tudatosan is ezt készíti elő, és egy ilyen szellemiségben, az, aki ragaszkodik a Szentírás igazságaihoz, nem korszerű ember. Az úgynevezett ökumenikus mozgalom lemondott a misszióról, és helyette kitalálta a dialógust. Nem Jézushoz kell vezetnünk azokat, akik Őt nem ismerik, hanem csak meg kell ismernünk őket. Lemond az egyház fokról-fokra arról a missziói parancsról, amit Jézus adott.

1993-ban a világvallások parlamentjén 6500 ember végzett hosszú időn keresztül “vallásközi tréningeket”. Ott nem hangzott evangélium vagy evangélizá-ció, hiszen az azt jelentené: megvetjük, lenézzük a többieket. Egymás megismerése a cél. A dalai láma a mi bazilikánkban imádkozott, és vele ott voltak az egyházi vezetők. Mind Róma, mind a protestáns felekezeteket tömörítő Egyházak Világtanácsa egyre határozottabb lépésekkel készít elő egy nagy világegyházat. Csak azon folyik a színfalak mögötti vita, hogy ki legyen annak a vezetője. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha feladjuk Jézus Krisztus kizárólagossági igényét. Itt nem a keresztyénség kizárólagosságáról van szó, Jézus Krisztus kizárólagossági igényéről van szó.

Márpedig ez ténykérdés, hogy egyedül a Názáreti Jézus halt meg te helyetted is, meg én helyettem is, meg a dalai láma helyett is, meg a pápa helyett is a kereszten. És Isten, aki gyűlöli a bűnt, egyedül Jézus Krisztus golgotai áldozatát fogadta el érvényes elégtételnek mindannyiunk bűnéért. Egyedül Jézus Krisztus nyitotta ki az ember előtt újra az Istenhez vezető utat és a mennyország kapuját. És ha mi igazán szeretjük azokat, akik még nem ismerik Őt, akkor mi ezt az egyetlen életre vezető utat mutatjuk nekik nagy szeretettel és tisztelettel, és az ő hagyományaikat megbecsülve. De aki igazán szereti a másikat, az meg akarja menteni.

Ez a kor, amiben élünk, ezzel a fer-tőzött, mindent összemosó szellemiségével folyamatosan vizsgáztatja a hitünket. Hisszük-e mi azt, amit Jézus magáról mondott, s amit a Szentírás róla mond?

De ugyanakkor a romlott szívünk is kiváló táptalaja ennek az összemosásnak, és szükségünk van Istennek erre a parancsára! Mit küszködünk önmagunkkal hívő emberek, és mit küszködöm mint lelkipásztor azokkal, akik elindultak a hitben, hogy oda jussunk el mindnyájan, hogy egészen szánjuk oda magunkat Isten szolgálatára. Hogy osztatlan szívvel rendeljük alá magunkat az Ő akaratának. Ne kacsintgassunk kétfelé! Ne hagyjon maga mögött az ember kis hidakat, amiken esetleg visszavonulhat, vagy ne hagyjon nyitva kiskapukat, ami-ken megléphet! Mert csak ez az út vezet az életre, de ez odavezet! Ezen csak előrefelé lehet menni.

Aki harcolja a hitnek a harcát, az tudja, hogy mennyi akadálya van ennek. Itt ülünk a templomban, de az utcán, amikor beszélgetünk, már teljesen olyanok vagyunk, mint a világ fiai. Van az embernek egy vasárnapi arca és élete, és aztán az egész hét a hétköznapok jegyében zajlik, és semmi különbség nincs sokaknak a gondolkozása, viselkedése és a világ fiainak a gondolkozása és viselkedése között. Sőt, sokan nem is akarják, hogy legyen. Fel ne tűnjék, hogy én Isten útján akarok járni, vagy hogy Ő megszólított engem, vagy hogy én döntöttem mellette – mondják. A döntésnek következményei lennének, testvérek! Aki döntött mellette, az vállalja Őt!

Nekem senki se mondja, hogy teljes szívből szereti a feleségét az, aki heten-te kétszer a szeretőjénél vacsorázik. És hogy ő hűséges a férjéhez, miközben a munkahelyén kikezd a férfiakkal, és élvezi, hogy kacérkodik. Ugyanezt csinálják vallásos tömegek. Egy kicsit Istennek is ... de hát a világban élünk, hát nem lehet kilógni a sorból, mert az kellemetlenségekkel jár. Azzal bizony! Olyan kellemetlenségekkel, hogy volt, akinek az életébe került. De mivel ki mert lógni a sorból, ezért tudott segíteni a többieken, ezért lett áldássá másoknak.

“Ne legyen idegen istened rajtam kívül!” Aki a világot szereti, nem szeretheti az Istent – ezt olvassuk a Szentírásban. A szívünk teljes kiszolgáltatása, önmagunk egyértelmű odaszánása Istennek, az osztatlan élet – ez az, amire el akar segíteni a mi Urunk, és ezért mondja: Ne legyen más istened rajtam kívül!

Aki azt mondja, a vallás magánügy, hogy a hite nem tartozik senkire, az elárulta, hogy nem osztatlan a szíve. Isten minket közüggyé akar tenni. Áldássá akar tenni mások számára is. Isten a kétszívűségtől óv, és erre az egyértelműségre akar elsegíteni.

Jó lenne, ha ma délután keresnénk egy kis csöndet és őszintén megvizsgálnánk Isten Szentlelkének a világosságát kérve, vajon hol megosztott még a gondolkozásunk és életgyakorlatunk? Hol vannak benne kettősségek? Jó lenne, ha azzal kezdenénk a Tízparancsolatba való belemélyedést, hogy ezt az elsőt mindjárt komolyan vesszük, és megtisztítjuk magunkat minden olyantól, ami idegen isten, ami zavarja az egyértelműséget.

Jézus Krisztus mondatával hadd fejezzem be, amit kemény harcban, a kísértővel vívott harcában mondott: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj! Neki, és csak neki, és szolgálj neki, ne csak vágyakozz ezután!

 


 

Imádkozzunk!

Istenünk, hálásan köszönjük türelmedet. Köszönjük, hogy miközben te látod legjobban, mennyi felesleges vergődést okozunk magunknak a bálványainkkal, mégis türelmesen újra és újra figyelmeztetsz, hogy szabaduljunk meg tőlük.

Segíts el mindannyiunkat ma bálványdöntögetésre! Leplezd le életünkben az idegen isteneket! Engedd, hogy világosan meglássuk: kiben bízunk még úgy, ahogyan csak benned kellene? Kitől várunk segítséget úgy, ahogy csak tőled lehetne? Leplezd le minden hiszékenységünket és hiedelmünket, és segíts el igaz hitre, üdvözítő hitre, amivel komolyan veszünk téged és mindazt, amit önmagadról és rólunk mondasz az igében!

Könyörülj rajtunk, hogy akármennyire sötétedik is a kor körülöttünk, mi hadd tudjunk világítani, mint csillagok az éjszakában. Könyörülj rajtunk, hogy akármennyire megrontotta is a bűn a szívünket, a tőled kapott új szív hadd legyen fogékony mindarra, amit te mondasz, és következetesen ellenálló mindazzal szemben, ami alulról jön, és az életünket, tőled megnyert szabadságunkat veszélyezteti.

Segíts minket világosságra ma, kérünk, és segíts, hogy tudjunk világítani, igazán szeretni mindazokat, akik másként gondolkoznak, másként hisznek, semmit sem hisznek, hogy igazán áldássá lehessünk a számukra! Segíts ezt elkezdeni már ma a tőled kapott szeretettel!

Ámen.