Amikor beért a munkahelyére, az asztalán egy levelet talált, amelyikben az egyik legmegbízhatóbb munkatársa, akiben feltétel nélkül bízott, közli: elmegy onnan máshova, felmondott. Úgy érezte: nem bírja tovább. De tartotta azért magát, és akkor délelőtt csöngött a telefon, a rendőrségről telefonáltak: a fia valami bandába keveredett, csoportosan elkövetett rablás alapos gyanúja miatt kihallgatják a rendőrségen.

Délután egy kicsit rosszul érezte ma-gát. Korábban hazament, lefeküdt, és ott lett rosszul. Mentő vitte a kórházba, és azon az éjszakán meghalt. A halál oka: szívelégtelenség, koszorúérgörcs.

Kérdezem: valóban ez-e a halál oka? Természetes halállal halnak-e meg az ilyen emberek? A felületes szemlélő azt mondja: persze. Ott van az orvosi zárójelentés, mi volt a közvetlen oka. Én pedig azt kérdezem: kik voltak a gyilkosok? Ki ölte meg végül is ezt az embert? Hányan osztoznak a gyilkosság tettében, és milyen arányban felelősek azért, hogy nem dolgozhatott még vagy 20-30 évig is? Az a gyűlölködő kollega, a felesége, a fia – vagy ők tényleg mind ártatlanok? Ennek így kell lennie, egyszer mindannyian kimúlunk. Az emberek azt mondták: a szíve vitte el, túl sokat dolgozott.

Bizonyos az, hogy ez volt a halálának az oka? Ezeket a gyilkosokat soha nem vonják büntetőjogilag felelősségre. Ezeket a tetteseket soha nem állítják elő. Isten azonban azt mondja az Ő igéjében: pontosan lát mindent, és Ő ezt is emberölésnek tekinti.

Láttam már szép szál fiatalembert keservesen zokogni az édesanyja temetése előtt és ezt hajtogatni: én vittem sírba az anyámat. Ha éveken át nem gyötröm olyan kegyetlenül, valószínűleg ma is élne. Vajon túlzás volt, amit mondott? Abból, amit utólag megtudtam, megállapíthattam: egyáltalán nem volt túlzás! Pontosan megfelelt a valóságnak.

Lehet így is embert ölni, hogy módszeresen gyötörjük egymást, taposunk egymás idegein, mindig elraboljuk a másik örömét, megraboljuk a bizalmát, hogy biztosítunk olyan légkört, amelyben valamitől félnie kell; biztosítjuk őt arról: ellenségei vagyunk. Lehet, hogy egy ujjal sem nyúlunk hozzá, és mégis miattunk vagy miattunk is meg fog hal-ni. Jogilag nem vonják felelősségre az illetőt, de Isten előtt felelnie kell mint gyilkosnak.

Ezért olvastam fel a Bibliából ezt a szomorú történetet. Dávidról, Izráel királyáról szól ez, akinek megtetszett egyszer egy, a közelében lakó fiatalasszony. Látta őt fürödni az udvaron, és megkívánta. És akkor megüzente a fronton harcoló hadvezérnek, hogy az asszony férjét állítsák olyan helyre, ahol nagy valószínűséggel elesik majd. A gonosz számítás bevált: az asszony férje meghalt, Dávid pedig feleségül vette a fiatal özvegyet.

Hol történt itt gyilkosság? Vajon nem úgy van, ahogy Dávid cinikusan utólag mondja: a fegyver hol ezt, hol azt meg-öl? Ezt nem lehet kiszámítani. Mondjad csak Jóábnak: folytassátok a harcot tovább, a fronton ez megesik, hogy emberek elesnek.

Valóban ez történt Úriással? A felületes szemlélő mindenkit megdicsérhet. A fiatal férj hősi halált halt, életét áldozta a hazáért. A fiatal özvegyet sajnálni és vigasztalni kell. A nemes lelkű király pedig ugye lehajol az egyedül maradotthoz, és megvigasztalja a gyászoló özvegyet.

Ugye, milyen hamisan látjuk sokszor a valóságot? Isten pedig Dávidhoz küldi Nátán profétát és azt mondja: gyilkos vagy, és házasságtörő! Dávid pedig összetörik az ige súlya alatt és megalázza magát Isten előtt, és gyilkosnak és házasságtörőnek vallja magát. Lehet cicomázni a látszatot sokféleképpen, de ha néven akarunk nevezni sok tettet, akkor erre csak azt mondhatjuk: emberölés.

Vajon nem vádolnak-e hasonló tettek bennünket is? Nem akarom most senkire rábizonyítani, és nem az a célom: mindenki rossz lelkiismerettel menjen haza. De ha hajlamosak vagyunk arra, hogy efféle “szelíd” gyilkosságokat elkövessünk, akkor fontos, hogy odaálljunk Isten elé és kérjünk tőle új szívet és új indulatot, és az eddigi gyilkosságainkra bo-csánatot.

Nincsenek-e vajon a családunkban, az ismerőseink között is olyanok, akiknek ténylegesen megrövidíthettük az életét? Aztán a lelkiismeretünk megszólalt, de azt el lehet altatni. Kiváló módszerei vannak ennek; a pszichológia különösen is nagyszerű módszereket kínál, és a megtévesztett lelkiismeret, miután belemenekül az ember a sok munkába, hasznos tevékenységbe vagy valamilyen kábításba, szépen elhallgat. A bűn azonban bűn marad, mindaddig, míg bocsánatot nem nyer rá az ember.

2. A másik ennek a fordítottja, amikor egészen nyilvánvaló, hogy ki miatt következett be haláleset, és mégsem nevezhető az illető gyilkosnak, mert ő nem akart semmi olyat elkövetni. Általában ő szenved a legjobban emiatt, hogy ez a szörnyűség megtörtént, és már nem lehet jóvátenni. Éppen ezért kell erről – ha röviden is – szólni, mert nem célja Istennek, hogy feleslegesen gyötörje ma-gát valaki. Valami megoldás mégiscsak kell erre is.

Az emberölésnél fontos szempont az indíték. Miért követte el az illető? Hiába azonos a következmény, azért mégsem mindegy, mi miatt következett be, hogy egy ember meghalt. Csak néhány példát mondok, hogy ez szemléletes legyen. Egészen más, ha valaki a kisbaltával az ágyában agyonver valakit a pénzéért, vagy favágás közben lerepül a fejsze a nyeléről, és éppen úgy alakul, hogy a-gyonütött egy embert. A következmény ugyanaz, de az indíték más volt.

Egészen más, ha valaki felelőtlenül nagy sebességgel száguldozik a városban, és halásos balesetet okoz, vagy pedig valaki óvatosan, megfelelő sebességgel halad, és egyszer csak kiugrik elé egy kisgyerek, és úgy üti el, hogy meghal. Ez a gépkocsivezető legalább annyira odalesz, mint a gyerek szülei, sőt még jobban vádolja magát, és hónapok, talán évek múlva is visszatér álmaiban a rettenetes jelenet. A következmény azon-ban ugyanaz lett.

Valaki szép csendesen, észrevétlenül megmérgezi az eltartottját, hogy szabaduljon tőle, vagy pedig egy ápolónő két egymást követő ügyelet után holtfáradtan összecserél két gyógyszert, és esetleg a beteg emiatt meghal. Neki fáj a legjobban, és kétségbe van esve.

Nincs könnyű dolga az igazságszolgáltatásnak sem. Mind a kettő emberölés, mind a kettő miatt meghalt egy ember. De mégiscsak másként kell meg-ítélni és az elkövetőt elítélni. Ezért nagy dolog, hogy tudhatjuk: Isten a szívet vizsgálja. Isten nem azt nézi, ami a sze-me előtt van – ahogy éppen itt Sámuel könyvében olvashatjuk, hanem Isten az ember szívét nézi. Nekünk békességet adhat az, mindenféle önvád, bűntudat, lelkiismeret-furdalás közepette is, hogy Isten minket a szívünk alapján ítél meg.

Ahogy az első pontban felsoroltaknál az, hogy Isten a szívet látja, azt jelenti, hogy hiába ködösít valaki és leplezi, takargatja, cicomázza, lehazudja, Isten a valóság alapján ítéli meg és azt mondja: gyilkos vagy. Ebben a másik esetben meg azt fontos tudnunk, hogy Isten me-gint a valóság alapján ítél meg engem, és azt mondja: embert öltél ugyan, de mégsem vagy gyilkos, és segít valami módon enyhíteni a bajt, amit az ember elkövetett, és megelőzni azt, hogy ez is-métlődjék.

Mindenesetre fontos tudnunk: a Bib-lia súlyosnak tart minden olyan bűnt, bajt, balesetet, ami gondatlanságból, fe-lelőtlenségből, könnyelműségből történik. Most, hogy utánanéztem, magam is meglepődtem, milyen szigorú rendszabályok vannak Mózes könyveiben. Ha például valaki a lapos tetős házra nem épített biztonságos korlátot, és emiatt onnan leesett valaki és meghalt, az emberölésnek számított. Vagy ha valaki tudta, hogy öklelős az ökre, és nem tette meg a szükséges óvintézkedéseket, hogy védje tőle embertársait, és halálos öklelés történt, akkor mind az állatot, mind a gazdáját mint gyilkosokat, megkövezték.

Ebben a világban, ahol egyre rettenetesebb a felelőtlenség, a könnyelműség, a hányavetiség, minket Isten igéje megint csak komolyan figyelmeztet. A gyorshajtás, a fénysorompó komolyan nem vétele, a munkavédelmi előírásokra való fittyet hányás és így tovább, az mind, mind a hatodik parancsolat címszava alá tartozik. Nem beszélve a sugárzó anyagok elraktározásáról, ami a mai napig nincs megoldva az egész világon, meg a nukleáris erőművek biztonságáról, lásd Csernobil, és így tovább.

Sajnos, az a helyzet, hogy egyre több lehetőségünk van a hatodik parancsolat megszegésére. Következésképpen egyre komolyabban kell figyelnünk arra, hogy Isten mi mindentől akar megvédeni min-ket az Ő parancsaival, mint ahogy ezt legelőször láttuk, hiszen az élet érdekében, a mi védelmünkre adta Isten ezeket a parancsokat.

3. Szeretném még megemlíteni, ha már itt az indítékoknál tartunk, hogy az indíték különbözősége miatt más az öngyilkosság és az önfeláldozás. Ezt sokszor össze szoktuk keverni. Az önfeláldozás mögött nem az van, hogy valaki véget akar vetni az életének. De nem mindig könnyű különbséget tenni.

Sámsonnak az életét valamennyire is-merjük. Ő úgy akart bosszút állni né-pének ősi ellenségén, a filiszteusokon, hogy amikor azok egy nagy ünnepre összejöttek, Sámson, a maga ember feletti erejével a templom két főpillérét kirántotta, és így a lapos tetőn ülő nagy tömeg az épülettel együtt maga alá temette a lent ülőket is, meg a fent ünneplőket is.

Azt olvassuk róla: többet megölt ha-lálával, mint életével. De ő is holtan maradt ott. Ez nem öngyilkosság volt, hanem önfeláldozás. Más kérdés az, hogy Sámson miért jutott ebbe a helyzetbe, és miért nem volt már más lehetőség a számára, (az az ő bűnének a kö-vetkezménye volt) csak az, hogy így har-coljon az ellenség ellen. Ez önfeláldozás volt, és nem öngyilkosság.

Néha viszont nehéz megállapítani, miről van szó. Magukat agyonhajszoló, az egészségüket tönkretevő, a családot szétzilálóan rohanó emberek olykor bizonygatják, hogy ők másokért teszik ezt, mintha ez önfeláldozás lenne, pedig az sokszor már inkább az öngyilkosság címszó alá tartozik.

*

Az bizonyos, hogy akármilyen formáját követi el valaki az emberölésnek, olyan kárt okoz, amit nem lehet helyrehozni. Mi akkor a megoldás?

S ha már Dávid életének ezt a legszomorúbb részletét hallottuk, akkor hadd fejezzem be azzal, hogy később, amikor Isten az Ő népe akkori hitvány királyával beszél, és szemére veti a bűneit, akkor összehasonlítja őt Dáviddal. Ezt olvassuk: “Elszakítottam ezt az országot Dávid házától, és neked adtam. Te azonban nem voltál olyan, mint szolgám, Dávid, aki megtartotta parancsolataimat, és teljes szívből követett engem, és csak azt tette, amit én helyesnek látok.” (1Kir 14,8)

Soha egy pillanatra se legyen bizonytalan abban, hogy amit Isten megígért, az valóság. Amilyen fontos, hogy a bűnt bűnnek lássuk és fájjon nekünk mindaz, amivel a hatodik parancsolatot megszegtük, ugyanolyan fontos, hogy a bűnbocsánatot is komolyan vegyük. Ne kételkedjünk abban, hogy Isten a bűnbánó bűnösnek megbocsát. Ennyire, hogy fel sem említi Dávid bűnét. Ő maga mondta: nem emlékezik többé azokra a bűnökre, amikre bocsánatot kértünk és kaptunk.

Jó lenne ennek a békességével továbbmennünk, mert egyébként felhasználja az ördög a bűneinket is arra, hogy megrontsa vele az örömünket, megcsapolja energiáinkat, újra és újra bizony-talanságot és békétlenséget támasszon a szívünkben, ahelyett, hogy tele lennénk a bocsánatot nyert bűnösnek az örömével, reménységével, békességével, és használhatna minket Isten.

Isten segítsen minket, hogy így készüljünk a pünkösd nagy ünnepére, hogy Isten Szentlelke leleplezhesse bennünk mindazt, ami sötét! Jöjjön világosságra, utána viszont engedjük el és felejtsük el, és vegyük komolyan, hogy Ő megbocsátott nekünk. Ez fog erőt adni ahhoz, hogy ne szegjük meg aztán újra meg újra ugyanazokkal a bűnökkel a hatodik parancsolatot.

Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, magasztalunk azért, mert ezt a parancsot sem szegted meg soha. Kérünk, élj bennünk egyre valóságosabban, hogy így mondhassuk el mi is: az Isten parancsai nem nehezek. A magunk erejéből csak arra telik, Urunk, hogy hol így, hol úgy, a legváltozatosabb módon megszegjük parancsaidat. Kérünk, légy irgalmas nekünk, bűnösöknek!

Kérünk, beszélj velünk ezen a héten különösen is konkrétan a bűneinkről. Segíts eljutni a bűnbocsánat öröméig. Vedd le rólunk a bűnnek a terhét. Engedd, hogy elmondhassuk: valóban boldog az az ember, akinek az Úr bűnt nem tulajdonít, és akinek a lelkében csalárdság nincsen.

Taníts minket a bűnbocsánat evangéliumát hittel hirdetni másoknak is.

Könyörgünk azokért, akik észre sem veszik, hogy naponta hogyan gyilkolnak, rombolnak, pusztítanak. Vedd ki, Urunk, a gyilkos indulatot ezeknek az embereknek a szívéből. Adj nekünk valóban megújult szívet és új indulatot, hogy olyan indítékaink legyenek, mint neked, Jézus Krisztus. Adj nekünk irgalmas szívet, taníts minket ténylegesen megbocsátani. Taníts meg őszintén bocsánatot kérni. Add a szívünkbe azt a szeretetet, amit csak tőled kaphatunk mindnyájan, amelyik még az ellenséget is képes szeretni.

Kérünk tőled fizikai erőt is a munkánkhoz. Kérünk tőled felülről való bölcsességet a döntéseinkhez. A te jó Lelked vezessen minket az egyenes földön.