Aki látta a Néma sikoly c. filmet, az láthatta, hogy amikor a kaparókanalak szo-rításába kerül a magzat, és elpusztul, a kicsi szája nyitva maradt, mintha sikoltott vol-na, és menekül előle az anyaméhben. Ennyire ember az, akit az édesanyák a szívük alatt hordanak.

Nyilván mérlegelni kell a szakemberek tanácsait, nyilván nem lehet ilyen összetett és súlyos kérdést itt néhány perc alatt felszínes megállapításokkal elintézni. Sokkal nehezebb helyzetek is adódnak, mint ahogy azt elgondoljuk. Amikor például nagy a va-lószínűsége annak, hogy fogyatékos gyer-mek fog születni, amikor erőszakos közösülés történt, amikor kiskorúakat ejtenek teherbe, ezt mind-mind nehéznél nehezebb feladatot jelent. Ez azonban már a lelki-gondozás feladata, hogy az anya hitét – ha van –, maximálisan figyelembe véve, vele együtt közösen keressük meg a legjobb megoldást. És ha vállalja minden körülmények között a gyermekét, akkor meg minden segítséget meg kell adni a környezetnek (az anyának is, meg a gyereknek is, akit sokszor ő maga nem is tud felnevelni), ahhoz, hogy felnevelődjék. Itt súlyos a bűnünk, mert sopánkodni, meg háborogni tudunk, csak tartósan hűséggel odaállni valaki mellé, aki bajba került – akár a saját bűne miatt, akárkinek a bűne miatt –, arra már nagyon kevés vállalkozó van – sajnos a hívők között is.

Aki találkozik ilyen emberekkel, és a lelkigondozás során ezzel a problémával, az tudja, hogy néha milyen elképzelhetetlen emberi, anyagi, lelki nyomorúság is nehezíti azt, hogy valaki vállalja a gyermekét. Sokszor egyszerűen csak kényelemszeretet és önzés az ok,ez súlyos bűn, néha azonban nehéz helyzetek is adódnak.

Viszont ennek ellenére is, a Biblia alap-ján a hatodik parancsolat szellemében csak azt mondhatjuk: alapvetően elutasítjuk a művi abortuszt. Ezért van az, hogy sok hívő keresztyén orvos nem is vállalja ennek a végrehajtását külföldön sem, és most már itt, nálunk sem.

Ugyanakkor feltétlenül meg kell említeni azt, amiről múlt vasárnap hangsúlyosan szó volt, hogy aki már elkövette ezt a bűnt, annak a számára van bocsánat. Mert ha van bűnbocsánat, akkor erre is van. Aki megvallja és elhagyja, annak Isten teljes fel-oldozást ad. Nem kell egy életen át együtt élni egy ilyen bűnnek az emlékével, nem kell hogy nyomassza, bénítsa az embert. El lehet jutni oda, ahova Dávid: “levetted ró-lam bűneimnek terhét.” Akár itt ma, az úrasztalánál, bárkivel megtörténhet ez.

Nem tudunk most beszélni az ezzel kap-csolatos praktikus dolgokról, arról például, hogy az első terhesség megszakítását milyen sok szövődmény, sőt meddőség szokta követni, arról, hogy milyen nagy itt a férfiak felelőssége, és nem lehet ezt az egészet a teherbe ejtett nőre hárítani stb. – sok mindenre nincs most lehetőségünk. Itt most a hatodik parancsolat szellemében kell egy sokat vitatott kérdésre a Biblia világos válaszát megadni, miközben a világ ködösít vagy mondja a Szentírás ellenkezőjét.

2. A másik, ami a földi életünknek a végét érinti, ez az úgynevezett eutanázia vagy “szép halál”, ami azt a döntést jelen-ti, hogy valakit fájdalom nélkül – például egy injekcióval – át lehet küldeni a halálba akkor, ha már nem tudunk rajta segíteni, akkor, ha már emberi megítélés szerint csak szenvedés vár rá, akkor, ha annyira sérült, hogy a környezete már nehezen tudja hordozni, és könnyebb lesz a környezetének, ha ő már nem lesz, akkor, ha ... – folytathatnánk a sort egyre veszedelmesebb megállapítások felé.

Mert közülünk sokan emlékszünk arra, hogy volt olyan idő, hogy az “improduktív elemeket” egy-egy injekcióval küldték át a másvilágra, és aztán itt nincs megállás, hogy a végén már kinek adják be azt az injekciót.

Nos, mit mond erről a Szentírás? A gyakorlat az, hogy lehet ezt végezni az illető megkérdezése nélkül, vagy lehet az érin-tett kérésére ezt elvégezni. Itt fennen hangoztatja a mi világunk az önrendelkezésnek a jogát, ami nagyon fontos jog, ha például egy elnyomott nép küzd érte. Csakhogy azt már megtanultuk a Szentírásból, hogy az életünk felett nem mi rendelkezünk, a felett csak az az Isten rendelkezhet, aki azt adta. Tehát sem a magzatának az élete felett az anya vagy bárki más, sem a saját élete felett senki nem rendelkezhet Istentől függetlenül, ha komolyan vesszük azt, ami a Bibliában van.

Dávid ezért mondta azt, hogy életem ideje kezedben van. – Ha valaki úgy tekint Istenre, mint aki Isten, és nem ő akar a helyére ülni, – láttuk, hogy a bűnnek a lényege mindig ez –, akkor tudja, hogy csak Isten rendelkezhet a mi sorsunkról. És a Ne ölj! ebben az esetben azt is jelenti: nincs jogom megrövidíteni az életemet sem-milyen okból sem. Az lehetséges, hogy egy szenvedő hívő is vágyakozik a halál után, annál inkább, mert ő tudja, mi vár rá, hogy ki vár rá odaát. Az lehetséges, hogy egy szenvedő hívő még imádkozik is azért, hogy Isten vegye el életét, mert már nagyon nehéz, de éppen mivel így imádkozik, kifejezésre juttatja azt a meggyőződését, hogy csak Isten veheti el az ő életét, és ő maga nem nyúlhat bele abba.

Pál apostol is írta őszintén a börtönből, betegen, nagyon nehéz helyzetben a Filip-pi gyülekezetnek: kívánok elköltözni és a Krisztussal lenni, mert az sokkal jobb, de azért nem lett öngyilkos, és eszébe sem jutott, hogy valami módon ő rövidítse meg saját életét, hanem azt mondta: ha kivégeznek, tudom kihez megyek, semmi rossz nem történik velem. Ha szabadon engednek még a rómaiak, és birok még valamit tenni, megyek hozzátok és hasznomat veszítek. Mindenképpen valami jó dolog történik: vagy én járok jól, ha mehetek Krisz-tushoz, vagy ti jártok jól, ha mehetek hozzátok és veszitek valami hasznomat.

Ez az Isten Szentlelkétől ihletett szemlélete az életnek és a halálnak. Természetesen itt is adódnak nehéz kérdések, amiket ne akarjunk felszínes nagyképűséggel elintézni, vagy úgy tenni, mintha nem lennének. Mert egyre nehezebb megmondani, hogy kik azok, akik valóban természetes halállal halnak meg. Hiszen a gyógykezelés, a gyógymódok, a gyógyszerek következtében meg lehet hosszabbítani valakinek az életét, ha mindez nem lenne, már rég meghalt volna természetes halállal. Vajon az természetes halál, hogy több hónapig, vagy több évig tartó kezelés után hal meg? Lehet ezen vitatkozni, és látszólag joggal kérdezik némelyek, ha meghosszabbíthatjuk az életünket, akkor miért ne lenne jogunk megrövidíteni, ha már csak értelmetlen szenvedést jelent valakinek a számára?

Ha az valóban csak értelmetlen szenvedést jelent és csak szenvedést jelent, akkor bibliai alapon is el lehet képzelni a kezelés megszüntetését. A keresztyén etika egyértelműen elutasítja az eutanáziát, annak mind az aktív, mind az úgynevezett passzív formáját. De lehetségesnek tartja végső esetben, egyértelmű helyzetben a kezelés megszüntetését. Az eutanázia az élet megszüntetése – ehhez nincs jogunk. A kezelés megszüntetése az lehet az irgalmasság cselekedete.

3. Ezért nagyon fontos pünkösdi ige az, amit felolvastam a Lukács evangéliumából. Arról szól ez a történet, hogy Jézus és tanítványai Jeruzsálembe indulnak. Ez volt a Megváltó utolsó útja a szent városba, ez az út már a keresztre vezetett. Ő nem kerülte ki a samaritánus településeket sem, mint honfitársai. Ő előítélet nélkül, egyen-lőképpen szeretett és szeret ma is mindenkit. Ezért mondta a tanítványoknak: menjünk csak a legrövidebb úton, és szá-mítsátok ki, hogy mikor érünk egész napi gyaloglás után estére kelve egy faluba, és kérjetek ott szállást 13 embernek. Ez éppen egy samáriai falu volt. A samarítánusok viszont “adtak magukra”, és az ősi gyűlölet jegyében nem fogadták be Jézusékat.

Volt ilyen: aki Jeruzsálembe megy valamilyen kultikus céllal, istentiszteletre, an-nak samaritánusok nem adnak szállást. És itt két tanítvány: Jakab, és a szelíd János is méregbe gurul: “Uram, akarod-e, hogy ezt mondjuk: Szálljon le tűz az égből, és égesse meg őket, ahogy azt Illés cselekedte!?” Jézus keményen rendre utasítja, megdorgálja őket. “Nem tudjátok, milyen lélek van bennetek; mert az Emberfia nem azért jött, hogy az emberek életét elveszítse, hanem hogy megmentse. Aztán elmentek egy másik faluba.”

Ott van a Szentlélek már a teremtéskor. Isten Lelke lebegett a vizek felett, és a káoszból úgy lett kozmosz, hogy a Szentlélek rendező ereje lépett munkába. És ott van minden ember újjászületésénél, amikor a sötétségből a világosságra lép valaki, a hitetlenségből az élő hitre, az önmagába zártságból a Jézussal való közösségre, – az mindig a Szentlélek munkája. Amikor új élet támad lelkiképpen valakiben, mert a Szentlélek életet teremt, az életet akarja, az életet védi, és a mi sokszor teljesen üressé, sivárrá, értéktelenné vált puszta létünket életté teszi, minőségileg más életre segíti a Jézusban hívőt. A Szentlélek mindig támogatja az életet. Ő az élet Lelke.

Nem azért jött az Emberfia, hogy az emberek életét elveszítse, hanem hogy meg-mentse. Először is adjon nekik igazi életet, ami felett nincs hatalma a biológiai halálnak sem, s aztán ezt az életet védje, erősítse, támogassa, hogy ők meg továbbadhassák másoknak.

Amikor Jézus a programját bejelentette, azt mondta: “Azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyenek.” A Szentlélek az élet és a lelki gazdagságnak a lelke. Aki már kapta Isten Szentlelkét, aki Jézust befogadta, és aki enged ennek a Léleknek és úgy jár, hogy Isten Szentlelke vezeti, az az ember mindig védi és gyarapítja mások éle-tét is minden áron. Akkor is, ha neki kell megfizetni az árát, mert általában nekünk kell megfizetnünk ennek az árát. De ez természetes az újjászületett ember számára. Mégha az életünkkel kell fizetni, akkor is.

Ha a földbe esett gabonamag el nem hal – mondja Jézus –, egymaga marad. Ha elhal, sok gyümölcsöt terem. Ha vállalja a csendes elpusztulást, megsokszorozódik kö-rülötte és általa az élet. Ennek csúcsa a golgotai kereszt, amikor Isten Fia vállalta a kárhozat minden kínját és a halált, hogy nekünk életünk legyen és bőségben éljünk. Ez a Szentlélek munkája, erre indít Isten Lelke mindig minden embert.

Ugye, így érthetőbb már, hogy miért vállalnak hívő keresztyén emberek olyan gyermeket is, akiről előre tudják, hogy fogyatékos lesz. Miért vállalnak hívő keresztyén családokban negyedik, hatodik, tizedik gyermeket is – nem egy ilyet ismerek – ebből a hitből. Miért ápolnak szeretetotthonainkban olyan halmozottan sérülteket, akiket semmire sem lehet képezni, akiket, ha megnőnek is, tisztába kell tenni és etetni kell. Miért tekintik az újjászületett hívő emberek teljes értékű embernek a már egészen leépült, és semmire sem használható öregeket is, és igyekeznek emberi körülményeket teremteni körülöttük, néha nagy áldozatokat hozva értük. Mert a Szentlélek erre indítja azt, akiben már a Szentlélek lakozik, és aki enged neki.

Egyébként ugyanezt olvassuk a mindenható Istenről. Így szeretett és szeret Isten is minket: értetlen, hitetlen, akadékoskodó, okoskodó, halogató, nehézkes embereket. Így szeret minket Isten, erkölcsi kor-csokat, hitbeli torzókat, lelki fogyatékosokat, és így akar nekünk új életet ajándékozni. Kerül, amibe kerül! Az Ő egyszülött Fiának az életébe került, mert úgy szerette Isten e világot, az ellene fellázadt, önmagát folyamatosan tönkretevő, Isten ellen munkálkodó világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök életet vehessen. Mert Ő az életet kínálja nekünk mindig. És az életünket védi és akarja meggazdagítani.

Olyan beszédes ez, bármilyen egyszerű jelét olvastuk is a felolvasott igében. Egész napi gyaloglás után már fáradtak Jézusék. Most miből állna abban a faluban azt mondani: itt van egy csendes udvar, ott lefek-hettek. Nem szállodában akartak ők megszállni. – Nem, ők nem fogadják be. Erre Jézus csendesen azt mondja: rendben van, megértem őket, akkor megyünk tovább. Még néhány kilométert gyalogolni kell, még fáradtabbak leszünk, később kerülünk nyugovóra, de nem haragszunk rájuk. Ők fizetik meg az árát. Ez az, amit nem ért Ja-kab és János. Ez az, amit nem ért az egész, Istentől elfordult emberiség. Emiatt nevezik a hívőket bolondoknak, ők azonban vál-lalják ezt. Pál apostol azt mondja: mi bo-londok, a Krisztusért.

Mert aki Isten Szentlelkének enged, az mindig kész lemondani a maga kényelméről, hasznáról, büszkeségéről, előrehaladásáról, presztízséről, ha mások életét így védheti és gazdagíthatja, mert az mindennél többet ér neki.

Talán nem veszítek rossz néven, ha bevallom: készülés közben eszembe jutott egy olyan vers, amit 50 évvel ezelőtt tanultam meg, még otthon, Kecskeméten. Nem irodalmi alkotás, egyszerű versike, amit gyerekeknek írtak. Ezt a gondolatot azonban számomra máig is egyértelműen fejezte ki. A gyertyáról szól.