Nem személyválogató az Isten
Alapige: ApCsel 10,33-43
“Kornéliusz ezt mondta Péternek: “Nyomban elküldtem tehát hozzád, és te jól tetted, hogy eljöttél. Most tehát mind itt vagyunk Isten színe előtt, hogy meghallgassuk mind-azt, amit rád bízott az Úr.”
Erre Péter beszélni kezdett és ezt mondta: “Most kezdem igazán megérteni, hogy nem személyválogató az Isten, hanem minden nép között kedves előtte, aki féli őt, és igaz-ságot cselekszik. Ezt az igét küldte Izráel fiainak, amikor békességet hirdetett Jézus Krisztus által. Ő a mindenség Ura! Ti tudjátok, mit történt, kezdve Galileától az e-gész Júdeában, az után a keresztség után, amelyet János hirdetett: A názáreti Jézust felkente az Isten Szentlélekkel és hatalommal, és Ő szertejárt, jót tett, meggyógyított mindenkit, akik az ördög igájában vergődtek, mert az Isten volt vele.
Mi pedig tanúi vagyunk mindannak, amit Ő tett a zsidók tartományában és Jeruzsálemben. Őt azonban fára feszítve megölték; de az Isten harmadnapon feltámasztotta Őt, és megadta neki, hogy láthatóan megjelenjék; nem az egész népnek, hanem csak azoknak a tanúknak, akiket előre kiválasztott erre az Isten: minekünk, akik együtt et-tünk és ittunk vele, miután feltámadt a halálból. És Ő megparancsolta nekünk, hogy hirdessük a népnek, és tegyünk bizonyságot arról, hogy Ő Istentől rendelt bírája élők-nek és holtaknak. Róla tesznek bizonyságot a próféták mind, hogy aki hisz Őbenne, az Ő neve által bűnbocsánatot nyer.”
Imádkozzunk!
Istenünk, hálásan köszönjük, hogy örök életet akarsz nekünk adni. Köszönjük, hogy már ezt a néhány évtizedet is veled, értelmes, tartalmas élettel tölthetjük akkor is, ha sok-szor nehéz körülmények között kell azt eltöltenünk.
Köszönjük, hogy többet adsz, mint amit a szem láthat. Köszönjük, hogy a halálon is diadalmas, teljes, örök, isteni életet kínálsz. Áldunk, Jézus Krisztus, hogy az egész földi munkád, váltságműved és szüntelen közbenjárásod tette ezt lehetővé.
Könyörülj rajtunk, hogy ha már hallottunk erről a lehetőségről, ne enélkül küszködjünk tovább. Bátoríts minket most is, hogy nyújtsuk a hitünk kezét, és ha nem miénk még ez az élet, akkor azt akár ma este elfogadjuk. Ha pedig már elkezdődött bennünk, akkor erősítsd, növeld, tápláld azt most is a te igéddel ebben a csendben. Te látod, melyikünk hogyan jött ide, milyen gondolatok zakatolnak bennünk, mennyire lehúz a fáradság.
Könyörülj rajtunk és segíts most vételre állítani a szívünket, és kegyelmesen beszélj velünk személyesen, érthetően, teremtő erővel.
Ámen.
Igehirdetés
Kalauzunk szerint a Cselekedetek köny-ve 10. és 11. részét olvassuk most napokon keresztül, és talán kevesen gondolnak arra, hogy világtörténelmi jelentőségű az az ese-mény, amit itt leír ebben a két fejezetben a Biblia. Szeretném ma ezt hangsúlyozni, és éppen ezért nézzük meg először ezeket a so-kak számára jól ismert eseményeket felülné-zetben, madártávlatból, aztán ereszkedjünk közelebb és nézzük meg a részleteket is.
Miért fontos, hogy Isten itt kaput nyitott az evangélium előtt, és itt lép ki a Krisztusról szóló örömhír a zsidóság köréből a pogányság tömegeihez? Ez az a pont, ahol Isten szélesre tárja a kaput, és azok, akik addig nem is gondolták, hogy abba az irányba is vezet út, vagy hogy éppen ők lesznek az evangélium hírnökei a pogányok között, azok a Szentlélektől indíttatva mennek és hirdetik az evangéliumot.
Lényegében erről a két kérdésről van itt szó: hogyan történt, hogy Isten kaput nyitott az evangéliumnak a pogányokhoz, és kiket használt ebben a szolgálatban? Itt jön majd hozzánk közelebb személyesen ennek az igének a mondanivalója.
1. Hogyan történt tehát ez?
A Cselekedetek könyve 1. részének a 8. versében olvashatjuk azt az Isten által fel-állított menetrendet, ami szerint Isten az üdvözítő örömhírt, az evangéliumot el akar-ta terjeszteni a világon. Így hangzik ez a mondat: “Vesztek erőt, miután a Szentlélek eljő reátok; lesztek nékem tanúim Jeruzsálemben, Júdeában, Samáriában és a föld végső határáig.”
Koncentrikus körökön rajzolja meg Jézus a tanítványok előtt a feladatok sorát. Először Jeruzsálemben tanúskodtok majd rólam – mondja, aztán Júdeában, aminek a fővárosa Jeruzsálem volt, aztán a szomszéd tartományban, a félpogány Samáriában, u-tána pedig a föld végső határáig.
Az apostolok csak Jeruzsálemben akar-tak Jézus Krisztusról tanúskodni. Ezért következett be az, és Isten néha így neveli az Ő népét, hogy amikor Istvánt, az első keresztyén vértanút megkövezték, utána: “Tá-mada nagy üldözés a Krisztus tanítványai ellen, és azok szétszóródtak az egész Júde-ában és Samáriában.” Maguktól nem akar-tak szétszóródni. Összebújtak, egymást me-legítették, pedig Isten terve az volt, hogy másoknak vigyék az evangélium tüzének a melegét. Ha nem mennek maguktól, akkor majd mennek egy üldözés következtében. Azoknak, akik Istent szeretik, minden a ja-vukat szolgálja. És ha engedetlen Isten gyer-meke, akkor keményebb eszközöket használ Isten, de az is a javát szolgálja neki is, meg annak az ügynek is, aminek a képviseletére szegődött.
Szétszóródnak tehát, és mindenütt, aho-va kerültek, elkezdik hirdetni az evangéliumot. Az egész Júdeában hirdettetik az evan-gélium, aztán Samáriában is. De a 11. fejezetben azt olvassuk, hogy mindenütt kizárólag a zsidóknak hirdették a Jézusról szóló evangéliumot. “Azok, akik az István miatt támadt üldözés következtében szétszóródtak, eljutottak Föníciáig, Ciprusig és Antiókhiáig (tehát már pogány területekre is), de senki másnak nem hirdették az igét, csak a zsidóknak.”
Ez volt Isten terve?” Úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” De hogyan higgyenek, ha nem hallanak róla? Hogy hallanának prédikáló nélkül? – kérdezi Pál apos-tol (Róm 10). És hogyan mennének prédiká-torok, ha nem küldi őket valaki? Most Isten küldeni kezdett egymás után embereket.
A vasárnap délelőtti igehirdetés szólt ar-ról, hogy Samáriában is megalapozta Jézus az evangéliumot. Ő maga prédikált ott napokon keresztül és sokan hittek benne. Az-tán a Cselekedetek 8-ban olvassuk: Fülöp is odament és prédikált. Sokan hittek az ő bizonyságtételének, aztán Pétert és Jánost elküldték Jeruzsálemből, mi az a mozgo-lódás ott Samáriában, és megállapították: na-gyon jó mozgolódás, mert a Szentlélek hozott mozgásba hitetlen embereket, és ezek Jézus irányába mozdultak el, sőt ők maguk is hirdetik tovább. Tehát ébredés van Sa-máriában. Már a harmadik körnél tartunk: Jeruzsálemben, Júdeában, Samáriában.
Aztán olyan esemény következett, ami utalás volt arra, hogy így megy ez majd a föld végső határáig. Egy másik földrészről, Etiópiából érkezett egy kancellár Jeruzsálembe, és úgy ment haza, hogy a szívében Jézust vitte, sőt meg is keresztelkedett. Az etióp kincstárnokról szóló történetet mindnyájan ismerjük. Közvetlenül utána történik az, ami itt a 10. és 11. fejezetben olvas-ható.
Hogy Isten valami egészen újat kezd, azt mutatja az, hogy Kornéliusszal angyalon keresztül beszél. Nem akármikor küldött Isten mennyei követeket emberekhez. Csak a legjelesebb események előkészítői vagy végrehajtói voltak az angyalok. Itt valami nagyon-nagy esemény történt. Mindenki, még az apostolok is, teljesen arra rendezkedtek be, hogy a Krisztusról szóló evangéliumot a zsidóságnak kell hallania, hogy a Krisztusban megjelent szabadítás csak a választott népé. – Olvastuk: senki másnak nem hirdették, csak a zsidóknak.
Ebből a körből ki kell vinni az evangéliumot. Isten az egész emberiséget szerette. Jézus Krisztus az egész emberiség bűneinek a büntetését szenvedte el a kereszten, és Ő mindazoknak utat nyitott a mennyországba, és helyet készített az atyai házban, akik hisznek Őbenne. Ezért mindenkinek lehetővé kell tenni, hogy hallja az evangéliumot. Egész másként tölti el már a földi életét, egész másként néz a halálra, és élete lesz a halála után is. Ez életkérdés az egész emberiségnek! Ki kell mozdítani az apostolokat ebből a szüklátókörűségból, hogy csak a maguk népének akarják hirdetni az evangéliumot.
Ezért Isten angyalt küld egy pogányhoz, egy zsidóvá lett pogányhoz: Korné-liuszhoz. Ezért Isten vadonatúj feladatokat ad Péternek, aki először nem érti, tiltakozik. Talán emlékszünk a látomására a tisztátalan állatokról. Olyan határozott a válasza: Semmiképpen nem, Uram. Én tudom, mi tiszta, mi tisztátalan, és semmit nem csi-nálok, ami tisztátalan. Erre Isten azt mond-ja: rendben van, de amit az Isten megtisztított, azt ne mondd tisztátalannak. A törvényadó felfüggeszti egyik törvényét. Nem törvényszegésre akarja itt Pétert rávenni Is-ten, hanem arról győzi meg, hogy ez a törvény nincs érvényben többé.
Ez az evangélium nem csak egy népnek szól, ez az egész emberiségnek szól. S akiket eddig vallási szempontból tisztátalanoknak tartottatok, azokat az Isten megtisztította. A pogányokat. Ne irtózz tőlük, nem leszel törvényszegő, ha befogadsz a házadba pogányokat, illetve átléped egy pogánynak a küszöbét. Ez teljesen új gondolat volt Péternek. Ezt meg kellett emész-tenie. Nem véletlenül olvassuk: tűnődött a látomáson. Gondolkozott rajta. Mi lehet en-nek a jelentése? Nehogy melléfogjon! Ő mindenre kész, amit Jézus parancsol neki, de ezt pontosan tudni kell: Ő parancsolja. Akkor megteszi.
Egészen új út volt ez, és Isten végigvezeti ezen az Ő szolgáit. Péternek eszébe jut egy ószövetségi ige: “... nem személyválogató az Isten” (5Móz 10,17), hanem min-den nép kedves Őelőtte. Erre eddig nem is gondolt. Legalábbis ebben az összefüggésben nem. Akkor, ha nem személyválogató és minden nép kedves, akkor minden néphez el kell vinni az evangéliumot. Mellesleg ezt parancsolta a mennybemenetelekor is: “elmenvén tegyetek tanítványokká minden népeket” – és ott az a szó van, amivel a pogányokat jelölték. Volt a nép, a választott nép, és a népek, a pogányok. És itt az utóbbi van. Hogy lehetett ezt eddig elfelejteni? Nem az az engedetlenség, ha visszük az örömhírt a pogányoknak, az volt az engedetlenség, hogy azt hittük, hogy csak eb-ben a szűk körben kell és szabad hirdetni az evangéliumot.
Ezek után befogadja házába Kornéliusz pogány küldötteit, és ő pedig elmegy a pogány Kornéliusz házába, ahol nagy gyülekezetet talál együtt. Elmondja ezt a prédikációt, amit felolvastam, és láss csodát: ott egy csomó ember megtér, Jézust magasztalják, hitre jutnak, kapják a Szentlélek ajándékát ugyanúgy, mint ahogy pünkösdkor Jeruzsálemben a zsidók kapták. A jelenlevő hitetlen zsidók megbizonyítására még nyelveken is szólnak, – mert mindig ez volt a nyelveken szólás célja; jelül adatott a hitetleneknek – olvassuk az 1Kor 12,4-ben. Megismétlődik az, ami pünkösdkor pogány közegben. E szerint tehát Isten a pogányoknak is ad megtérést?
A jeruzsálemi központban felzúdulnak: micsoda szabálytalanságok történnek itt?! Pogányoknak is hirdetik, pogányok is hisznek, pogányok is kapják a Szentlelket? Ez nem lehet igaz! Előveszik Pétert – éppen a mai szakaszban olvastuk a 11. rész elején.
“Amikor felment Péter Jeruzsálembe, vitatkoztak vele a zsidó származású hívők – tehát a keresztyének, a zsidó keresztyének –, ezt mondva neki: “Körülmetéletlen emberekhez mentél be, és együtt ettél velük.” És olyan kedves a folytatás: Ekkor Péter sorjában beszámolt a történtekről. Szépen higgadtan, alázatosan. Ők kimaradtak ebből az élményből. Itt nem lehet azt mondani: buták vagytok, nem értitek. Hát hogy értenék? Ő sem értette még néhány nappal korábban. Szépen sorjában elmondja, hogyan volt. Nem neki jutott eszébe: újítsunk, hanem nagyon is ellenállt Istennek, mert neki is új volt, de Isten Lelke meggyőzte. Isten szót adott a szájába, hitet adott a pogányok szívébe, kiárasztotta Szentlelkét az egész társaságra, és ez a bizonysága annak, amit – becsületükre legyen mondva – ők is felismernek és kimondanak: Amikor mindezt hallották, meg-nyugodtak, dicsőítették Istent, és így szóltak: “Akkor tehát a pogányoknak is megadta Isten a megtérést az életre.”
Ki hitte volna?! A pogányoknak is meg-adta Isten a megtérést az életre. Akkor tehát nem tilos egy pogánynak is bizonyságot tenni Jézusról. Akkor tehát lehetséges, hogy egy pogány egy lépésben keresztyénné, Krisztus-tanítványává legyen. – Nos, ezt az igazságot vitatták még aztán sokáig. Még maga Péter is visszaesett abba a tévhitbe, amit akkor pontosan kidolgoztak, hogy csak két lépcsős megoldás lehetséges: a pogány legyen előbb zsidóvá, aztán a zsi-dó lehet majd Krisztus tanítvánnyá, mert csak zsidókból lehetnek Krisztus tanítványai.
Ha pogánynak született a szerencsétlen, előbb tanulja meg Mózes törvényeit, metélkedjék körül, tartsa be az előírásokat, aztán majd érdemes neki az evangéliumot mondani. Egy pogánynak nem is érdemes, fel sem foghatja ... Nos itt, volt az ellenbizonyíték Kornéliuszéknál: felfoghatja! Isten Szentlelke ugyanazt elvégzi benne, mint egy zsidóban. Sokkal több hátránnyal indul, mert fogalma sincs arról, hogy egy élő Isten van és az a láthatatlan Isten, aki teremtette a világot ... de Isten Lelke előtt nincs akadály. Sokistenimádó, bálványtisztelő pogányból Jézus Krisztus tisztán látó, odaszánt életű tanítványa lehet. És példák sora bizonyította ezt. Pálnak kellett aztán eljönnie, aki mindezt meg is fogalmazta, és következetesen, az életét is kockáztatva, keresztülvitte ennek az igazságnak a tanítását, hogy a Krisztus Jézusban nem használ semmi: sem a körülmetélkedés, sem a körülmetélke-detlenség, csak az új teremtés. Aki Krisztust befogadja, az mindenestül új emberré válik. Teljesen mindegy, előtte mi volt. Ezzel új szakasz kezdődik.
Ezt kellett itt megtanulni, és Péter volt az első, akinek Isten ezt türelmesen, szem-léltető oktatással tanítgatta, és ő volt az első, aki engedett is neki. Egész addigi tanultsága és beidegződése ellenére elment Kornéliuszhoz és így csodákat láthatott. Így lépett ki az evangélium a nagyvilágba. Ha ez nem történik, mi sem lehettünk volna Jézus Krisztus tanítványai. Megmarad a Krisztusról szóló örömhír a Földközi tenger partján egy szűk körben.
Legyen áldott Isten, hogy ilyen gondosan, ilyen isteni hatalommal előkészítette ezt a nagy kapunyitást, és késszé tett embereket arra, hogy vigyék ezt az örömhírt!
2. Kiket használhatott Isten arra, hogy ilyen vadonatúj úton elinduljanak és neki mindenképpen engedelmeskedjenek?
Több szereplője is van ennek a történetnek, most csak Kornéliusz és Péter nevét említem. Kornéliuszról azt olvassuk: is-tenfélő római százados volt. Az istenfélő azt jelenti: vallotta a zsidó hitet, amit nyilván ott sajátított el, mint a megszálló sereg egyik magas rangú tisztje. Azt mondják a Biblia tudósai, hogy a beosztása miatt nem metélkedhetett körül, tehát csak félig-med-dig lett zsidóvá, nem lett igazi prozelitus, ahogy nevezték azokat, akik mindenestül odacsatlakoztak, de komolyan vette a kegyességet. Három dolgot tudunk róla: sokat adakozott, böjtölt és imádkozott.
Talán eszünkbe jut, hogy a Máté evangéliuma 6. részében Jézus a Hegyi beszédben ezt a három dolgot említi, ami a kegyességnek a minimuma. Az, hogy valakinek nyitva legyen a szeme, és kész legyen a keze arra, hogy adjon a rászorulónak, még-pedig úgy, hogy nem híreszteli, és semmi dobverést, hálálkodást nem vár. Csak Isten tud róla, meg ő. Azután böjtöl, mégpedig nem úgy, hogy azzal érdemeket akar szerezni, hanem azért mond le valamiről, hogy lelkileg gazdagodjék; és imádkozik. Itt mond-ja el Jézus a Mi Atyánk-ot is, mintegy min-taimádságot: ti azért így imádkozzatok ...
Kornéliusz mind a hármat komolyan gya-korolta. Annyira, hogy betartotta az előírt imaidőket. A 9 óra az délután 3 óra volt. Ez az imádság órája volt. A Cselekedetek 3,1-ben is azt olvassuk: “Péter és János felmen-tek a templomba, az imádság órájára, kilencre.” Délután 3-kor megállt az élet egy kicsit, aki tehette, az valami csendes helyre vonult, és az előírt imádságot elmondta. Kornéliusz betartotta ezt az időt. Akkor jön az angyal és mondja neki, hogy küldjön Péterért, mert Ő majd mond neki fontos dolgokat. Ennyit tud mindössze Kornéli-usz, de engedelmeskedik. Péter eljön, és az evangéliumot hallva, Kornéliusz Krisztus-hívő emberré válik.
A másik szereplő Péter. Róla azt olvassuk: végzi a maga munkáját. Liddában prédikált éppen, onnan áthívták a 30 km-nyire levő Joppéba – a mai Jaffába, Jónás korában ez volt Jáfó. Ott Jézus Krisztus ere-jével feltámasztott egy halottat, megismétlődik az, amit Jézus Jairus leányával tett. Utána ott marad még néhány napig, s a ten-gerparton egy tímárnak a házában kap szál-lást. (A tímár foglalkozás tisztátalan volt a zsidók számára. Úgy látszik, Isten itt már készítgeti Pétert: az is ember, akit ti tisztátalannak tartotok. Annál is el lehet lakni, és egész jól érezheted ott magadat. Tulajdonképpen különös, hogy Péter vállalta ezt, hogy egy tímárnál lakik.)
Ott történik az, hogy déli 12-kor, amikor megéhezik és kér egy kis ennivalót, amíg azt elkészítik neki, felmegy a ház lapos tetejére és imádkozik. Ott látja ezt a látomást, hogy tisztátalan állatok jönnek le egy lepedőben vagy abroszban összekötve, s azt a parancsot kapja: kelj fel, Péter, öljed és egyél! Éppen éhes, enni készül. Mi-lyen tökéletes pedagógus Isten, hogy azon a csatornán keresztül értekezik Péterrel, amire akkor a legfogékonyabb. Ő határozott: Semmiképpen nem! Én tudom, mi tisz-ta, mi nem.
Háromszor látja a látomást. (Valaki egy-szer azt mondta, hogy Péternek mindent há-romszor kellett mondani. Azt is háromszor kérdezte tőle Jézus: szeretsz-e engem?) – Tű-nődik rajta. Mi lehet ez? Azt tudja, hogy Jézus beszélt vele, hiszen így szólítja meg: semmiképpen sem, Uram! Mert én tudom, hogy mit szabad, s mit nem. És miközben tűnődik, megérkeznek Kornéliusz követei. Akkor Isten Lelke összekapcsolja Péter agyá-ban a két dolgot: a látomást, amin tűnődött és kereste a jelentését, és a pogány százados küldötteinek az érkezését, s azt a hívást, hogy Isten küldött minket hozzád, hogy gyere el és beszélj nekünk. Akkor ez az egész azt jelentheti: most menjek el velük.
Ez nagyon nagy elhatározás volt Péter részéről, de kész volt az engedelmességre, és álmélkodnak mindnyájan, ahogy itt olvastuk: “Elámultak és álmélkodtak a zsidó származású hívők, akik Péterrel együtt jöttek, hogy a pogányokra is kitöltetett a Szentlélek ajándéka.” Maga Péter is álmélkodik és a többiek is.
* * *
Ezt a két igazságot alakítsuk át üzenetté: az első rész fontos üzenete számunkra, hogy az evangélium ügye Isten kezében van. A misszió az élő Jézus Krisztus személyes ügye. Nem a mi ügyünk, amibe, ha nem megy behívjuk időnként a mi Urunkat, hogy segítsen, – hanem az Ő ügye, amibe beengedi a benne hívőket, hogy ott serénykedjenek. Az Ő szőlőjében kapálgassanak, és legyenek engedelmesek. Nem ne-künk kell megmentenünk az evangélium ü-gyét. Az jó kezekben van, a dicsőséges Jé-zus Krisztus kezében. Nekünk csak arra kell figyelnünk, hogy azt csináljuk mindig, amit mond nekünk. Néha egészen új dolgokat mond, mert új utakat nyit, vagy új irányba nyit meg kapukat.
Fontos ezt tudnunk, mert aki a testvérek közül szokott beszélni másoknak Isten szeretetéről, aki ismeri, mi az, tanúskodni Jézusról, az tapasztalhatja, milyen elképesztő tudatlanság vesz körül bennünket, milyen nagyfokú közöny az a közeg, amiben az evangélium hangzik. Milyen sokféle ellenállás, ellenségeskedés ébred azokban, akiket próbálnánk Jézushoz hívni. Ilyenkor elbizonytalanodik sok Krisztus-tanítvány: ak-kor ez mindenképpen meghaladja az erőimet. Nem vagyok olyan okos, nem tudok ér-velni, nem tudom őt meggyőzni. Meg hát: ezeknek ...? Se nem érdekli őket, se nem fogékonyak. Még a végén megvernek ... Nem tudom ezt az ügyet képviselni.
Nem a magánügyünk ez. Ez a dicsőségesen feltámadott és uralkodó Krisztusnak az ügye, s mi csak bízzuk Őreá az eredményt. Mi csak azt csináljuk, amit nekünk mondott. Nekünk azt mondta: amit Ő cselekedett velünk, azt mondjuk el másoknak. S lehet, hogy nem lesz azonnal hívővé. Hol van az megírva, hogy azonnal hívővé lesz, aki ezt hallja? De ige jutott a szívébe, és az ige hatalom. Isten szava. Miközben mondom, az Isten szavaként érkezik meg hozzá. Csodálatos átalakuláson megy át, s egyszer majd, hónapok, évek, talán évtizedek múlva azt fogja mondani: beszélt nekem erről már valaki akkor is, de most látom már, hogy mindez így van.
Ne az eredmény izgasson minket, meg ne az, hogy sokszor gyalázattal jár, hanem az: mondjuk. Hirdesd az igét, állj elő vele, akár alkalmas az neked, akár alkalmatlan, s mondjad. Aztán bízd az egészet Istenre. Majd Ő munkálkodik ezáltal.
Hétfőn elkezdődtek a csendesheteink. Mostantól kezdve hétről-hétre hol gyerekekkel, hol fiatalokkal, hol felnőttekkel leszünk együtt egy-egy hétig. Egy ilyen intenzív lelki alkalmon különösen is lehet érezni, hogy milyen kemény ellenállás van sokunknak a szívében. Mennyire megmérgezte a közöny az embereket. Még azokat is, akik eljönnek igét hallgatni. Amikor komolyan akarja venni valaki, akkor milyen valóságosan utánanyúl az ördög: ha már hallotta, – de nehogy elkezdje csinál-ni. Át ne alakuljon az élete, nehogy új életre támadjon fel és abban megerősödjék. A lelkimunkás szinte mindig azt érzi: széllel szembe kell mennie.
De ez Jézus Krisztus ügye, és a Szentlélek munkálkodik az igével együtt. Ahogy hallották az igét, leszállt rájuk a Szentlélek – ezt olvastuk. Nem azt olvassuk, hogy Péter ügyes érveket szedett össze, és olyan szuggesztív erővel adta elő, hogy ezzel lehengerelte a hallgatóságot. Ez mind idegen az evangélium-hirdetéstől. Ő arról beszél: miért halt meg Jézus. Azt mondja el: látta Jézust a feltámadása után, találkozott vele, és aki Őbenne hisz, az bűneinek bocsánatát nyeri. Ez az igehirdetésének a lényege. Aki hiszi, hiszi, – aki visszautasítja, visszautasítja. Aki most visszautasítja, de majd jövőre elhiszi, annak akkor jön el az ideje. Fontos, hogy igazat mondjon, azt mondja, amit oda elkészített Isten. Aztán ő is nézheti, milyen hatalmasan munkálkodik Isten.
Nos, megbátorít minket mindenképpen a bizonyságtételre ez a fejezet: a misszió Isten ügye. Ő jelölte ki a menetrendet, Ő nyitott újabb kapukat előtte, Ő készített fel embereket, akik vitték, és Ő áldotta meg a magvetést, hogy abból új élet támadjon. Ezzel a reménységgel mondjuk szeretettel az igazságot, amit már hiszünk, amit már ismerünk az igéből, s közben így imádkozzunk azokért, akiknek mondjuk, tudva azt, hogy sok-sok hamisság és tévtanítás is hangzik párhuzamosan. Tudva azt, amit Pál Ti-móteusnak ír: az utolsó időkben az emberek a mesékhez odafordítják a fülüket, de az evangéliumtól elfordulnak. Nem azt mon-dom: ne izgasson ez bennünket, mert nagyon is fáj az embernek, hogy nem lehet akkora hazugságot kitalálni, hogy el ne hinnék sokan, és az Isten szeretetéről szóló igaz beszédben meg kételkednek. Ezt előre megmondta a mi Urunk, mi akkor is ezt az igaz beszédet mondjuk. S akiket Ő örök életre választott, azok hinni fognak.
A másik pedig, hogy kiket tud használni ebben a munkában Isten? Azokat, akik ismerik, hogy mire való az imádság. Sokféle célt jelöl meg a Szentírás, amikor az imádságról beszél. A gyermek beszélgetése mennyei Atyjával. Kiálthat a bajban levő a szabadító Istenhez. Hálát adhat neki az elvett ajándékokért. Dicsőítheti Őt azért, mert Ő az, aki ... Ő az egyetlen, akinek el-mondhatjuk a bűneinket úgy, hogy leveszi rólunk bűneink terhét. Csak Ő tud bocsánatot és feloldozást adni, és ad ... – lehetne sorolni. De akinek komoly imaélete van, annak a számára az imádság azt is jelenti: állandóan megszólítható Isten számára. Ott él szakadatlanul mennyei Atyja előtt. És jellemző rá az, ami Péterre, hogy amíg a házinéni egy kis ebédet készít, addig felmegy a lapos tetőre imádkozni. A részidőket is kihasználja. Nem nézi az órát, most van az imádság ideje, akkor elmondjuk az előírt imádságot. Így is lehet imádkozni, Kornéliusz így imádkozott, s az nagyon jó volt. Péternek ennél már bensőségesebb kapcsolata van az ő dicsőséges Urával, s minden részidőt kihasznál. Képtelen helyzetekben is imádkozhat nyugodtan Isten gyermeke.
Tulajdonképpen szüntelen imádkozik. Ez nem azt jelenti: mindig imaszöveget mor-mol, de mindig ott él az élő Isten jelenlétében. Arra készen, hogy Isten azt csinálhat vele, amit akar, arra használhatja, amire akarja. Amikor a munkájára koncentrál, s pillanatnyilag semmi más nem jut eszébe csak az, mert arra összpontosít, akkor is ott van Isten előtt, s bármikor megszólíthatja Isten, s bármikor kész engedni neki. Leg-alább így, mint Péter: Uram, nem értem és egyelőre nem is értek egyet ezzel a paranccsal, de tudom, hogy te mondtad, éppen e-zért elkezdek tűnődni, mit jelenthet ez most nekem? Forgatja magában az igét. Őszinte: nem értem, Uram, de nyilván meg kell értenem, és meg is lehet, mert te mondtad nekem. Akkor mit jelent ez? Ezt nemcsak bibliaolvasás közben csinálja Isten gyermeke. Olyan sok mindent nem értünk ezen a világon. Sok eseménynek nem tudjuk a ma-gyarázatát adni. Ott állni Isten előtt min-dig: szólj, Uram, én kész vagyok tenni.
Egyáltalán nem csodálkozom, ha vala-mit nem értek. Hogyan érthetném a te egészen más, nagyságos gondolataidat? De te majd ezt redukálod nekem, lefordítod, hogy érthessem. Adj Lelkedből erőt, hogy ne csak értsem, hanem szeressem is elrendelt utamat, s minden parancsodat. Ez a lelkület az imádság. Úgy kezdődik talán: én Istenem, jó Istenem ... úgy folytatódik: Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben ... Egyszer csak a saját szavaival szólal meg valaki, és eközben megtanul szüntelen imádkozni, engedelmességre készen Isten jelenlétében élni, akármit csinál. Amikor alszik, akkor is. És Isten bármikor beszélhet vele. Ismerős-e ne-künk ez? Az ilyen embereket tudja Isten fel-használni arra, hogy nehéz, szokatlan, kényes helyzetekben is úgy tegyenek bizonyságot róla, hogy azt megáldhassa.
Semmi különöset nem mondott itt Péter. Azt mondta, amit tudott Jézusról, s amit hitt róla. S miközben beszélt, leszállt a Szentlélek rájuk, és új emberekké lettek.
Magasztaljuk Istent, hogy az Ő kezében van a misszió, és tartsunk ma bűnbánatot az imaéletünk fogyatkozásai miatt, s en-gedjük, hogy megújítson minket és tudjunk így imádkozni, akár mint Kornéliusz, hogy annak meg van az ideje, akár úgy, mint Pé-ter, hogy a maradék időben is beszélek az én Uramhoz, hogy használhasson engem.
Imádkozzunk!
Úr Jézus, téged kérünk, taníts minket imádkozni. Megvalljuk: sokszor csak segélykiáltások hagyják el ajkunkat. Megvalljuk bűnbánattal: gyakran csak a szándékig jutunk el, de igazán komoly, őszinte imádságokat olyan ritkán mondunk neked. Bocsásd meg, ha azt gondoljuk: ha gondolatok átsuhannak rajtunk, az már imádság. Kérünk, aki egyedül tudtál igazán beszélgetni az Atyával, taníts minket imádkozni! Taníts minket szüntelen imádkozni, másokért könyörögni, őszintén beismerni, ha valamit nem értünk. Adj a szívünkbe vágyat, hogy értsük és szeressük elrendelt utunkat, s minden parancsodat. Adj nekünk megújulást ebben.
Könyörgünk hozzád az elkezdődött csendeshetekért. Te magad munkálkodj ott. Hisszük, Úr Jézus, te vagy a magvető, aki az igét hinted. Adj élő és ható igét, hogy sokan új élettel jöjjenek vissza és beálljanak a szolgálatba. Újíts meg minket is, akár eljutunk egy ilyen hétre az idén, akár nem. Beszélj velünk naponta igéden keresztül, és add, hogy fogékonyak legyünk mindarra, ami tőled jön, s határozottan tudjunk kizárni a szívünkből és a gondolatainkból mindent, ami a kísértőtől jön. Adj bátorságot nekünk ahhoz, hogy amit hiszünk rólad, azt megvalljuk másoknak egyszerűen, szeretettel, természetesen. Bocsásd meg, hogy szégyellünk sokszor téged és az evangéliumot. Add Szentlelkedet, hogy Ő adjon nekünk bátorságot.
Könyörgünk hozzád a szenvedőkért, bajban levőkért, nélkülözőkért. Olyan sokan vannak, Urunk, körülöttünk. Légy irgalmas nekik és mindnyájunknak, és ne a bűneink szerint cselekedj velünk!
Ámen.