Lekció: Jn 1,1-14

Alapige: Lk 1,78-79

“Istenünk könyörülő irgalmáért, amellyel meglátogat minket a felkelő fény a magasságból, hogy világítson azoknak, akik sötétségben s a halál árnyékában laknak, hogy ráigazítsa lábunkat a békesség útjára.”

Imádkozzunk!

Köszönjük neked mindenható Istenünk, hogy megkönyörültél ezen a nyomorult, sötétségbe fordult világon, és elküldted Jézust, a te egyszülött Fiadat, hogy kimentsen minket e jelenvaló, gonosz világból.

Köszönjük azt a nagy-nagy szeretetet, hogy nem sajnáltad és nem féltetted Őt, hanem elküldted, s aztán odaadtad értünk, helyettünk és miattunk a golgotai keresztre. Áldunk és dicsőítünk ezért, és kérünk, segíts nekünk, hogy megnyíljon a szemünk, és meglássuk karácsony titkát, ennyire szerettél minket.

Köszönjük neked Úr Jézus, hogy te mindent megteszel azért ezen a mai istentiszteleten is, hogy mi boldogok legyünk, hogy megtaláljunk téged, és el nem múló, örök életünk legyen. Könyörülj meg rajtunk, hogy ami rajtunk áll, azt mi is tegyük meg! Adj erőt, hogy kinyissuk a szívünket, és a lelkünkkel, a lényünkkel figyeljünk rád!

Ámen.

Igehirdetés

Pár évvel ezelőtt, hogyha valaki vé-gigment karácsony estéjének délutánján a főváros utcáin, akkor nem sok embert talált az utcákon. Aki csak tehette, a csa-ládjával töltötte az időt, s az akkori hon-talanok is igyekeztek összefogni, s legalább valamelyiküknél egy közös meleg zugban meghúzódni, és együtt tölteni el ezt az estét.

Ma minden másképpen van. Karácsony délutánján, estéjén is majdnem u-gyanolyan embertömeg sétál, megy, intézkedik, zajlik az utcákon, mintha sem-mi nem történt volna ezen az estén. Ha egyáltalán volt valaha, valami jelentősége az ajándékozáson kívül ennek az estének, mára sokak szívében az is talán semmivé vált. Az emberek saját ügyeikkel vannak elfoglalva még ezen az estén is, s talán saját magukon kívül legtöbben nem gondolnak most sem másra.

Amikor Jézus megszületett, akkor is valami hasonló lehetett, vagy valahogy hasonlóan lehetett. A római birodalom polgárai siettek, mentek, intézték a saját ügyeiket, dolgaikat, és fogalmuk sem volt arról, hogy milyen hatalmas dolgot cselekedett Isten abban a kicsiny városban, amit úgy hívnak, hogy Betlehem. A világmindenség Ura elküldte Jézust, az Ő egyszülött Fiát, megszületett a próféták beszéde szerint.

Annyira nem készült ez a világ a Megváltójának az érkezésére, annyira nem volt hely a számukra, hogy a szó fizikai értelmében sem tudott József és Mária sehol sem egy istállón kívül meghúzódni. Pedig sem előtte, sem azóta senki nagyobb nem érkezett erre a földre, mint az Isten Fia. Valójában a népszámlálás, a nagy embertömeg, az ezzel összefüggő események – mi, akik így utólag tudjuk ezt olvasni –, ha egy kicsit mélyére nézünk, minden egy célt szolgált. Isten a maga titokzatos és hatalmas módján mindent annak rendelt alá, hogy megszületett, a Szabadító, a Megváltó.

A világ nem is tudott, s talán most sem tud túl sokat erről, Isten mégis csak mindent úgy fordított és úgy intézett, hogy ezt a csodálatos, hatalmas, egyszeri világtörténelmi eseményt szolgálja. S a népek sokasága nem is beszélt arról, s talán nem is beszélhetett, hogy mi történt azon az éjszakán. Pár hálás szív azonban látta és tudta, hogy milyen nagy dolgot cselekedett Isten. Angyalkövetek, pásztorok és bölcsek, az a kevés ember, akinek Isten megengedte, megadta, azok felfogták, megértették, s kezdték mondani is, hogy milyen nagy dolgot cselekedett az Isten. Szól a dicsőséges angyalkar, ujjongó ének zendül a karácsonyi éjszaka csöndjébe: Dicsőség Istennek, mert elküldte az Ő egyszülött Fiát

Lukács, aki nagyon gondosan és pon-tosan mindennek utána járt, pár mondatban, de három dologra hívja fel a figyel-met Zakariás énekén keresztül, aki dicső-íti Istent Keresztelő János születéséért.

Azt olvastuk itt: “Istenünk könyörü-lő irgalmáért, amellyel meglátogat minket a napfelkelte, a naptámadat”, vagy a felkelő fény, ahogy a fordítások elénk ad-ják a magasságból.

Testvérek, ez a mondat azt jelenti, hogy karácsony nem az ítélet ideje. Karácsony a könyörület és az irgalmasság ideje. Istenünk könyörülő irgalmáért, a-mellyel meglátogatott minket a naptá-madat a magasságból. Ő a sértett fél. Ő megtehette volna azt, hogy elfordul tőlünk, nem foglalkozik többé az emberrel, aki otthagyta az Édenben az Isten szeretetét, és hagyja, hogy az ítélet tüze csapjon le az emberre. Elutasította Ádám és Éva a kegyelmet, otthagyta Isten szeretetét, erre megtehette volna Isten, hogy így bánik az emberrel.

Karácsony pont erről beszél, hogy Isten könyörülő irgalma, amellyel meglátogatott minket az Ő egyszülött Fia, s nem csak egy rövid látogatás volt ez, hanem lakozott, vagy ahogy itt János írta, sátorozott közöttünk. Itt tartózkodott, s aztán visszament az Atyához, és majd eljön az ítélet ideje, amikor újra eljön ítélni élőket és holtakat, de karácsony ideje a könyörület és az irgalmasság ideje. Jézus Krisztus velünk van. Im-mánu el, velünk az Isten. Nem ellenünk, hanem azért jött, hogy segítsen minket. Hogy újra megtalálhassuk Őt, hogy más-fajta, Isten szerint való életet tudjunk élni. Nem az ítélet, hanem az irgalom, ami dominál karácsonykor. Isten szereti az embert.

A második, amit állít Lukács, hogy a naptámadat, a felkelő fény látogatott meg minket, akik a sötétség és a halál árnyékában lakunk.

Azt hiszem, hogy az egyáltalán nem lényegtelen, hogy ki hol lakik. Ahol állandó, bejelentett lakásunk van, ha nem költözünk el onnan, akkor szinte az egész életünket, az életünk legnagyobb részét ott töltjük el. Tehát egyáltalán nem lényegtelen, hogy ki hol lakik. Olyan helyen, ahol a környéken legalább 20-30-40 ezren laknak, sűrűn lakott terület, vagy éppen lazábban lakott terület, ahol sok zöld terület van, és talán a levegő is jobb. Senki nem tehet, vagy kevesen tehetnek arról, hogy hol kaptak lakást, vagy hol szereztek, vagy hogy jutottak hozzá, ez nem mindig rajtunk múlik. De nem mindegy, hogy hol töltjük el az életünk nagy részét. Ahogy az sem mindegy, hogy hogyan rendezünk be egy lakást. Hogyan érezzük magunkat, hogy az otthon vagy csupán lakás, ahova éjjelre, aludni hazajárunk, vagy pedig o-lyan hely, ahol jól érezzük magunkat lel-kileg, fizikailag. Mennyivel fontosabb ennél, hogy milyen a lelkiállapota valakinek, hogy lelkileg hol lakik. Ahogy itt a Biblia mondja: a halál árnyékában, a halálban, az Isten nélkül, vagy Isten szeretetével átitatott élettel?

Lehet azt tudni a Biblia szerint, hogy valaki a mennyei világosságban él, vagy pedig az istentelenség sötétségében. Sokan megpróbálják saját magukat is becsapni, s mondogatják maguknak: nincsen semmi baj. Látok én valamennyire, minden rendben van. Sínen van az életem, de ebben a kérdésben egyedül az a mérvadó, amit az Isten mond rólunk. Amit az Isten mond rólunk. Ő azt mond-ja, hogy az, aki Isten nélkül születik meg – s ki nem így születik közülünk? – ez a kicsiny gyermek is, akit kereszteltünk, úgy született, hogy semmit nem tud az Isten megváltó szeretetéről. Majd meg kell ismernie, és ha gondoskodunk arról, hogy megismerje – szülők, kereszt-szülők, gyülekezet –, akkor megismeri. Ha valaki elmondja majd neki, akkor megismeri, egyébként megmarad az istentelenség állapotában, ha nem dönt Jézus Krisztus mellett. Akik Isten nélkül élnek, azokról azt mondja a Biblia, hogy a halál árnyékában, a sötétségben és a halál árnyékában laknak. Nem szörnyű? Az állandó lakóhelyük a halál árnyéka és a sötétség.

Karácsonykor Isten azért küldte el az Ő egyszülött Fiát, hogy ez ne maradjon így. Testvérek, lehet lakást változtatni. Lehet olyanra elcserélni, amit az Isten ad ajándékba. Az Ő tisztaságára, a bűne-ink bocsánatát kaphatjuk, egy új, el nem múló életet. Jézus Krisztus ezért jött el, hogy kiszabadítsa azokat, akik a sötétségben laknak, a sötétből, az istentelenség állapotából, és egy olyan lakást adjon, egy örökkévalót, egy örökké tartót, egy el nem múló, örök életet, amelynek nem árt többé a halál, a könny, a pusz-tulás.

Az, hogy valaki a sötétségben lakik, és a halál árnyékában, sokszor nem is derül ki. Megy a tömeggel, jár-kel, intézi a dolgait, az élete ügyeit egészen ad-dig, amíg nem találkozik valakivel, akinek van mennyei világossága. Végül is legtöbbször a fehérről is, vagy a feketéről is csak egy másik szín mellett derül ki, hogy sötétebb vagy világosabb.

Egy rövidke írás arról szól, hogy volt valaki a vakok országában, aki látott. Mindenki vakon született abban az országban, de egy valakinek voltak szemei, s minő furcsaság, elkezdte mondani, hogy a világ az egészen másképpen néz ki, mint ahogy ti mondjátok. A fák zöldek, meg a fű is, meg vannak színes virágok, s nem csak illatuk van, hanem színük is. Kék az ég, meg ha szél lesz, akkor pirosodik. Szóval minden olyasmit, amit ha valaki nem lát – úgy születik –, az nem tudja, hogy hogyan néz ki. Magukat boldognak tartották a vakok a vakok országában. A baj nem az volt, hogy ők vakok voltak, hanem az, hogy ez a fiatalember közülük látott. S mindjárt meg is találták a megoldást: “Az a bajod, hogy van két bogyó ott a homlokod alatt, és azon keresztül látsz”. Tehát mi a megoldás? Vakítsuk meg!

Sokszor nem így van ez, amikor va-laki látja az Isten dicsőségét? Amikor va-laki elmondja, hogy van egy másik világ, hogy lehet látni mindazt, amit az Isten mond, hogy igaz, hogy az úgy van, hogy Isten szava beteljesedik, a Szentírás nem hazudik, hogy Jézus nem egy tehetetlen csecsemő, hanem a mindenható Isten Fia, aki él és uralkodik örökkön örökké, hogy azért küldte, mert annyira szerette ezt a világot, a kozmoszt, benne mindnyájunkat, akik itt vagyunk, s akik nem vagyunk itt, azokat is, hogyha valaki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Az ember Isten nélkül egészen vak. Így születünk, s hadd mondjam így: ez a világ az Isten nélkül a vakok országa. Akik már látnak, azoknak az a legfőbb feladatuk, hogy elmondják, hogy van egy másik világ. Van egy olyan világ, ahol lehet másképpen élni. Amit bennünk meg-teremt az Isten a kegyelem, az irgalom és a szeretet által, hogy valaki elfogadja a bűnbocsánatot, s attól kezdve megnyílnak a szemei, és mindent, de mindent kezd másképpen látni.

Testvérek, a bűneset óta kivétel nél-kül – én is, ti is – halálra ítélt emberek vagyunk, akik a halál árnyékában és a sötétségben laknak. Állandó lakhelye az Isten nélkül élő embernek a sötétség és a halál árnyéka. A Biblia ezt így mondja: “Akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban.” A halál árnyékában ülőkért, lakókért jött el Jézus. Aki lelkileg lát, azon ez látszik. Aki találkozott Jézussal, annak az élete is prédikál, annak az élete is mutatja azt, hogy létezik ez a másik világ. A rosszul látó ember bottal jár vagy kísérővel, vagy a kutyája vezeti. Aki nem lát, azt vezetni kell, mert másképpen megbotlik, elesik és megsérül. Aki lát, az tud menni az úton. Az tudja, hogy merre van a sarok, melyik kapun kell bemenni, hol várnak rá. Az látja a színeket, a formákat s nem csak érzi a kezével.

A halál árnyékában lakni borzasztó állapot. Mintha valaki állandóan a temetőben lakna, az lenne a lakhelye, valamelyik kriptában. Testvérek, olyan nagy csoda az, hogy ezen a csöndes délelőttön akárkinek, aki csak akarja, bárkinek Isten leveheti a pikkelyeket, a leplet a szeméről, és aki eddig lelkileg vak volt, és nem látta az Isten irgalmát, kegyelmét, a bűneit, azokra most Isten rámutathat, azt megvallhatja ilyen valóságosan, hogy itt van a kenyér és a bor, veheti a bocsánatot, és attól kezdve megnyílt szemű ember lehet. Nem az Istennel van a baj, hanem velünk. Ha mi nem akarunk látni, hanem akarunk továbbra is a halál árnyékában lakni, és a sötétségben élni. Ha ebben az állapotban maradunk és elpusztulunk, azért nem az Isten a hibás. Őróla azt olvassuk: könyörülő irgalmával meglátogatott minket a naptámadat, Jézus Krisztus, hogy a halál árnyékából, a bűn rabságából kiszabadítson.

Jézusról azért írja azt Lukács: eljött, hogy világítson. Ezért olvastam fel János evangéliumából a bevezetést, az 1. fejezetet. Azt mondja, hogy a világ világossága eljött a sötétségbe, és a sötétség nem fogadta be. A sötétség természetéből következik, hogy nem szereti a világosságot. A legtöbben megvárják, amíg leszáll az est, s akkor kezdenek olyasmit tenni, amit nappal soha nem tennének. A sötétség gyűlöli a világosságot. Jézus az övéi közé jött, az ő embergyermekei közé, és az övéi nem fogadták be.

Magunktól nem tudunk megnyílt sze-mű emberekké válni. Ehhez az Isten segítségére van szükségünk. Úgy lehet meg-nyílt szemű emberré válni, hogy elmondom Istennek azt, hogy nem látok, pedig szeretnék. Uram, semmi mást nem akarok, mint meglátni a te dicsőségedet igazán, teljesen, meg a saját életemet igazán és teljesen. Mutass rá, mi abban ami sötétség, és én készséggel kivetem azt, segíts kivetni, csak változtass rajtam, hadd legyen mától kezdve minden más! Csak így lehet a sötétségből az Isten világosságára jutni.

Az ember olyanok közé jut, ha erre a világosságra jut, akik másképpen élnek. Ez mindnyájunk számára adott lehetőség, hogy másképpen éljünk.

Emlékszem arra, hogy amikor először jöttem el ebbe a gyülekezetbe, ami először feltűnt, az az volt, hogy némelyeknek olyan tiszta tekintetük volt. Ha-tározott, kedves véleményük bizonyos dolgokról, s olyan erkölcsi tartásuk volt, amit rendkívüli módon irigyeltem. Hogy lehet így élni? Honnan van nekik az, ami nekem nincs? Milyen jó lenne, ha nekem is lenne! S ahogy egyre mélyebbre hatolt Isten igéje az életembe és a szívembe, kezdett kinyílni a szemem. S amikor először kezembe adta valaki a Szentírást, s kezdtem olvasni, akkor meg-döbbentem, hogy van egy másik világ? Hogyhogy én erről nem tudtam semmit, hogy van szabadság, hogy van békesség, hogy van igazi öröm, tiszta, hogy van boldogság, Istentől való, hogy minden igaz, amit a Biblia mond? Döbbenetes felismerés volt. Lehulltak a hályogok és a pikkelyek a lelki szemeimről, és engem is meglátogatott Isten az Ő nagy irgalmasságával, és adott mennyei világosságot, s elmaradtak egyre jobban a sötét dolgok, és egyre nagyobb lett a tisztaság, a fény, a belső békesség az életemben. És azóta is, amikor ez romlik, vagy valami bűn miatt kezd sötétedni, tudhatom, hogy kihez mehetek.

János olyan kedvesen mondja – már nagyon öreg volt – “Fiacskáim, ha vétkeztek is, van szószólónk az Atyánál.” Ha bukunk is, ha újra megsötétedünk, ha valami olyat teszünk, ami utálatos és gyűlölt az Isten előtt, aki egyszer a világosságra jutott, az tudja, hogy hol van a bocsánat, kihez mehet, Jézushoz, akitől irgalmat és bocsánatot kap.

Eljött hozzánk, értünk – írja Lukács, hogy akik befogadják Őt, azok az Isten gyermekeivé legyenek.

Testvérek, ma is megtörténhet az, amit a mindenható Isten a teremtés hajnalán mondott: “Legyen világosság”, és lesz. Ha te most azt kéred Istentől: Uram, legyen világosság az életemben. Itt ülök a halál árnyékában, és lakom a sötétségben, s ha ez így megy tovább, tudom, hogy elpusztulok. Teremts világosságot, istenit, mennyeit bennem! Ak-kor itt most megtörténik ez a csoda. Lesz világosság, békesség, öröm a bűnbocsánat fölött, és az ember kezdi látni, hogy minden igaz, amit a Szentírás mond.

Kérj az Istentől látó szemeket, hogy meglásd Őt, a mindenhatót! Amíg ez nem történik meg, addig marad minden a régiben. Nem tudsz igazán bocsánatot kérni mástól, és nem tudsz megbocsátani sem. Nem hiszed el, hogy az Isten sze-retet, és nem az ítélet van az első helyen, hanem az irgalom és a kegyelem. Az Ő szerető igazságosságából következik aztán majd az ítélet, mert a bűnt büntetnie kell. Hogyha valaki Jézushoz fordul, az kap mennyei világosságot.

A harmadik, amiről ír Lukács, hogy mindez hogyan történik a gyakorlatban? Meglátogatott a magasságból a naptáma-dat, hogy igazgassa a lábainkat a békesség útjára. Nem régen láttam, amint egy hatalmas daru visszaemelt a sínre egy ki-siklott villamost. Akárhogy is mondták volna annak a villamosnak, hogy menj vissza a sínre, nem tudta volna megtenni. A tehetetlenség állapotába jutott. Ma-gától nem tudott visszakerülni oda, ahol a helye volt.

Testvérek, az ember sem tud magától visszakerülni az Isten szeretetébe. Ki-estünk onnan, kiléptünk, otthagytuk, kisiklott az életünk az Isten nélkül. Miért jött Jézus Krisztus? Hogy igazgassa a lá-bainkat a békesség útjára. Itt így van eb-ben a fordításban: “…ráigazítsa lábunkat”, vagyis nem tudunk rálépni a békesség útjára, képtelenek vagyunk rá.

Nem régen beszélgettem valakivel egy súlyos műtét után, s elmondta, hogy nem hittem volna, hogy nem tudom a lábamat oda tenni, ahova akarom. Úgy kellett kézzel segíteni, aztán lassan belejött, és kezdett tanulni újra járni. Azt mondja: nem hittem el, hogy ilyen létezik, hogy nem oda teszem a lábam, aho-va akarom. Másnak kellett ráigazítania a lábait arra, hogy tudjon jól járni.

Testvérek, Jézus azért jött karácsony éjszakáján, hogy a mi Istentől elszakadt, kificamodott életünk életünket ráigazítsa a békesség útjára.

Az igazi reformáció karácsonykor kezdődött. Aki csak akarja, a naptáma-dat, Jézus Krisztus, visszaformálja annak az életét az Isten képére úgy, ahogy azt Isten tervezte.

Egyszer egy Saul nevű férfivel pontosan ugyanez történt. Ment egy irányba, üldözte Isten gyermekeit, s aztán látott nagy fényességet, s találkozott a feltámadott Jézussal, s abban a pillanatban az ő kificamodott élete odakerült, ahova azt az Isten szánta. Visszaigazította, megújította, visszaigazította Isten képére Saul életét Isten. Látott tisztán, világosan és mindent, mint az a vak, akit Jézus háromszor megérintett. És Saulból Paul lett, Isten apostola.

Karácsony éjszakáján a mennyei dicsőség belevilágított ebbe a sötét világba, angyali kar hirdette: az “Ige testté lett”, s itt volt közöttünk. Jézus eljött, hogy bevonjon a maga körébe, az Ő mennyei dicsőségébe, és azt, aki hisz Ő benne, azt átvigye az Ő csodálatos országába.

Egy énekünk így mondja: “Magára vette szennyes ruhánkat, megbékítette Is-tent, atyánkat.”

Testvérek, ez a békesség útja, ez a golgotai kereszt alatt vezet el. Jézus keresztje nélkül, az Ő halála nélkül nem lehetett volna békességünk, és most sem lehet. Nem elég hinni azt, hogy Jézus megszületett, s eljött erre a világra, de hinni kell, és hinni lehet azt is, hogy Jézus meghalt a mi bűneinkért, odaadta ön-magát, hogy kiszabadítson minket e jelenvaló gonosz világból.

Ma délelőtt megbékülhetünk az Istennel, és átéljük azt a csodát – ha elfogadjuk a kegyelmet –, hogy egyre jobban kezdi igazítani Isten a mi lelkünket a békesség útjára. Ha akarsz, engedhetsz neki. Ha akarod, megigazítja az utadat, sőt megmutatja az utat, amin járni kell, és amin járni lehet.

Karácsony nem az ítélet ideje, hanem az irgalmasságé és a kegyelemé. Az Isten nagy irgalmasságáért, amellyel elküldte az Ő egyszülött Fiát, eljött hozzánk a mennyei fény, dicsőség, szeretet, hogy megszabadítson minket az istentelen életünkből, hogy lakóhely-változás legyen, hogy az állandó lakhelyünk többé ne a halál és a sötétség legyen, hanem az Isten dicsősége. “Ébredj fel, aki alszol, támadj fel a halálból, és felragyog neked Krisztus.”

Imádkozzunk!

Köszönjük, Istenünk, hogy itt állhatunk a te szent színed előtt sokan halálra ítélve, a halál árnyékában lakva, a sötétségben élve. Köszönjük, hogy nagy irgalmassággal eljöttél hozzánk és közénk, hogy aki csak akarja venni most a kegyelmet, a bűneire a bocsánatot, s aki csak akar a világosságra lépni, a kaphat bocsánatot, és annak te igazítod az életét a békesség útjára.

Köszönjük, Urunk, hogy olyan világosan mondod azt, hogy saját magunktól nem megy. S köszönjük azt is, hogy te szemrehányás nélkül adsz mindenkinek, aki hozzád fordul és tőled kér békességet, bocsánatot, tiszta látást.

Áldunk és dicsőítünk Urunk karácsony csodájáért, testté lettél, lakoztál közöttünk, s aztán meghaltál értünk a golgotai kereszten. Hadd legyen igaz, amit énekeltünk: vedd a mi elménket, lelkünket és szívünket, hadd adjuk magunkat teljesen neked!

Köszönjük, Urunk, hogy tőlünk neked semmi más nem kell, csak saját magunk, és aki ezt odaadja, annak helye lesz a te csodálatos országodban. Köszönjük, Urunk, hogy örök élettel ajándékozol meg minket, s köszönjük, hogy ezt senki nem veheti el.