"VACSORÁHOZ MÉGY JÉZUSHOZ..."

Alapige: Mt 26,26-29

Miközben ettek, vette Jézus a kenyeret, áldást mondott, és megtörte, a tanítványoknak adta, és ezt mondta: "Vegyétek, egyétek, ez az én testem!" Azután vette a poharat és hálát adott, nekik adta, és ezt mondta: "Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára. De mondom nektek: nem iszom mostantól fogva a szőlőtőnek ebből a terméséből ama napig, amelyen majd újat iszom veletek Atyám országában."

Imádkozzunk!

Mindenható Istenünk, kegyelmes mennyei Atyánk, áldunk téged, hogy a terített asztal különösen is arról tesz bizonyosakká minket, hogy szeretsz bennünket, és adni akarsz nekünk.

Köszönjük, hogy nem bottal várod azokat, akik téged keresnek, úgy, ahogy megérdemelnénk, mert te olyan Isten vagy, aki nem bűneink szerint cselekszel velünk, és nem fizetsz nekünk a mi álnokságaink szerint.

Tudjuk, Urunk, hogy semmi jót nem érdemlünk tőled, de áldunk azért, hogy te mégis magadhoz hívsz, fogadsz, és ajándékokkal gazdagítasz meg.

Bocsásd meg mindazt, amivel az elmúlt héten vétkeztünk ellened és egymás ellen. Bűneink szintén emlékeztetnek arra, hogy milyen nagy szükségünk van rád.

Köszönjük, hogy te végképp nem érdemeink szerint ajándékozol, de még csak nem is a szükségünk szerint, hanem a te végtelen nagy isteni gazdagságod és irgalmasságod szerint.

Áldunk azért, hogy többet adsz, mint amire feltétlenül szükségünk van. Köszönjük, ha ezt továbbadhattuk az elmúlt napokban másoknak. Bocsásd meg, ha nálunk maradt. Segíts pótolni mulasztásokat, kiigazítani tévedéseket.

Köszönjük, hogy bizalommal hozhatjuk eléd mindnyájan a magunk mostani szükségét. Könyörgünk hozzád azokért és azokkal együtt, akik most gyászban vannak. Szentlelked adjon nekik igazi vigasztalást. Olyat, amit mi egymásnak nem tudunk adni. Segítsd őket, hogy túllássanak a könnyeiken, emlékeiken és lássák és komolyan vegyék a láthatatlanokat is. Téged magadat, életnek és halálnak diadalmas Urát.

Kérünk, te szólj most hozzánk igéden keresztül. Tedd az emberi szót a te önmagadról való bizonyságtételeddé.

Engedd, hogy jobban megismerjünk téged, hogy tudjunk növekedni a kegyelemben és a te megismerésedben, hiszen te mondtad nekünk, Úr Jézus, hogy az az örök élet, hogy megismerjük az egyedül igaz Istent, és akit elküldött, a Jézus Krisztust. Segíts ebben növekednünk, és közben engedd tapasztalnunk, hogy te leleplezel, de feloldozol, hogy te leveszed rólunk bűneinknek terhét, megtöltöd szívünket reménységgel, békességgel, adsz erőt a terheinkhez, és valóság lehet az, amiről énekeltünk, és amit most újra kérünk: Jézus Lelke, szent kegyelme kiáradjon ma reánk.

Ámen.

Igehirdetés

Ma itt vannak közöttünk azok, akik életükben először fognak úrvacsorázni ma. Gyülekezetünk életének szép ritmust ad az, hogy minden hónap utolsó vasárnapján úrvacsorai közösségben vagyunk együtt. Emlékszem, amikor idekerültem a gyülekezetbe, feltűnő volt, hogy ezeken az utolsó vasárnapokon egy kicsit mindig többen voltunk, és az istentisztelet előtt ünnepélyes csend volt. Sokan imádkoztak magukban, nem volt a szokásos beszélgetés. Utólag derült ki, hogy sokan már otthon készülnek a szent vendégségre, önvizsgálatot tartanak, és imádkozó, hálaadó, bűnbánó szívvel jönnek az úrasztalához.

Talán így csendesedhettek el a tanítványok is, amikor az Úr Jézus az utolsó vacsorán váratlanul megszólalt és ezt mondta nekik, amit itt most olvastunk. Ez nem tartozott a megszokott és mindnyájuk számára ismert páska-liturgiához. Vége felé tartott a vacsora, következhetett volna, hogy most már egy kicsit beszélgetünk egymással, és akkor Jézus ünnepélyesen megszólalt: vette a kenyeret, áldást mondott - ez már nem tartozott a megszokott liturgiához -, megtörte, a tanítványoknak adta és ezt mondta: "Vegyétek, egyétek, ez az én testem!"

Nem nehéz elgondolnunk, hogy ott ültek vagy feküdtek Jézus körül, az asztal körül, mindegyiküknek ad egy darab kenyeret, és nem tudják, hogy mit csináljanak vele. Fogják a kezükben, majd biztos megmondja. És megmondta: Vegyétek, egyétek. Így fogják összetörni az én testemet, ahogy én most ezt a kenyeret összetörtem. Aztán ugyanígy odaadja nekik a nagy kelyhet, ami ott volt az ilyen ünnepi asztalon: "igyatok ebből mindnyájan..." Jó, ezt máskor is tették, de most jön a magyarázat: mert ez a pohár az új szövetség, mert az én véremmel bűnbocsánatot szerzek nektek. Ez teljesen új volt. És a végén jön a parancs: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.

Amikor Pál apostol mindezt leírja egy kicsit kibővítve és megmagyarázva, ő is azzal kezdi: én az Úr Jézustól vettem, amit most mondok nektek. Magyarázatként beleszövi: valahányszor ezt cselekszitek, az Úrnak a halálát hirdessétek, amíg majd ismét eljön.

A múlt vasárnap konfirmált testvéreinkkel, meg a nagy gyülekezetben is többször beszéltünk már arról, hogy mi is az úrvacsora lényege, és hogyan lehet helyesen úrvacsorázni. Ezt nem akarom elismételni, de szeretném azt a négy szempontot elsorolni, amire Jézus figyelmeztet minket, amikor az úrvacsorát szerezte, és ami ott van Pál apostol Korinthusi levelében is, amit minden úrvacsora előtt felolvasunk.

Négy fontos eseményre emlékeztet az úrvacsora. Négy fontos állítást közöl velünk Jézus Krisztus, amikor ilyen szemléltető oktatásban részesítette a tanítványokat, és tulajdonképpen minden úrvacsorai közösség alkalmával mi is szemléltető oktatásként láthatjuk azt, amit egyébként sokszor hallottunk már az evangélium hirdetése során. Ez a négy fontos állítás a következő:

- Jézus meghalt érted
- Jézus élni akar benned
- Jézus szolgálni küld téged és
- Jézus vár rád a mennyben.

1. Jézus meghalt érted: az Úrnak halálát hirdessétek, valahányszor úrvacsoráztok. Ezt olvassuk a Korinthusi levélben. Jézus közvetlenül az Ő kereszthalála előtti estén szerezte az úrvacsorát, és parancsolta a tanítványoknak, hogy ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.

Miért az Úr halálára kell emlékeznünk az úrvacsorakor? Azért, hogy soha el ne felejtsük, hogy amikor Jézus meghalt a kereszten, akkor kifizette a váltságdíjat értünk, és aki Őbenne hisz, az szabad, az nem rabszolgája többé a bűnnek. Így olvassuk ezt Péter levelében: "Tudván, hogy nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok ki a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életmódotokból, hanem drága véren, a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén." (1Pét 1,18-19).

Ahogyan egy rabszolgát, ha kifizette az árát a gazdájának, a vevő a saját tulajdonának tekinthetett, és a régi rabtartónak többé semmi köze nem volt hozzá és nem nyomorgathatta tovább, ugyanúgy váltott ki Jézus minket az Ő vérén mint váltságdíjon, a bűnnek, a halálnak, a kárhozatnak, az ördögnek, a pokolnak, mindenféle nyomorúságnak a rabságából. Az úrvacsora erre is kell, hogy emlékeztessen bennünket. Ezért jogosult a bűnbánat mellett az az öröm és hála, amiről ez az énekünk szólt. Ezzel az örömmel jöhetünk mindig az úrasztalához. Aki Jézusban hisz, az szabad. Nem rabszolgája többé semmi sötét hatalomnak.

De az Úr halálára kell emlékeznünk a tekintetben is, hogy amikor Jézus meghalt a kereszten, abban a pillanatban végighasadt a jeruzsálemi templomban az a vastag kárpitfüggöny, ami elválasztotta a szentek szentjét a templomépület többi részétől, mutatván, hogy Jézus haláláért megnyílt az út Istenhez. Én nyomorult ember, akármilyen volt is a múltam, Jézus érdemében reménykedve közvetlenül mehetek a Mindenhatóhoz úgy, hogy azt mondhatom neki: Atyám. És ezt Jézus az Ő halálával tette lehetővé.

Ugyanígy az Ő halálával tette lehetővé azt is, hogy akármilyen szennyesek a gondolataink, az indulataink, az egész életünk, tudhatjuk, hogy Jézus Krisztus vére megtisztít minket minden bűntől. És amit valaki így bűnbánattal elé letett, és hiszi, hogy arra bocsánatot kapott, azt ha eszünkbe juttatja is az ördög később, újra és újra hálaadásra alkalom az, hogy megköszönjük: köszönöm, Uram, hogy ezt is megbocsátottad nekem, és ettől is teljesen tiszta vagyok.

Az egyszerű jelek, a falat kenyér és a korty bor arra való, hogy amilyen biztos, hogy a kezünkbe fogjuk majd azt a kenyeret, és a szánkba tesszük, olyan bizonyos, hogy mindez a nagyszerű dolog, amit Jézus a halálával elvégzett, személy szerint ránk is érvényes. Erről is meg akar győzni minket, erre emlékeztet, ebben tesz bizonyossá. Vagyis az úrvacsora a hitünket kell, hogy erősítse. Amit a fülemen keresztül hallottam, de nem merem egészen bizonyosra venni az evangéliumot, azt kiábrázolva látom a szememmel, kezembe foghatom, számba tehetem, egészen bizonyos lehetek abban, hogy amit a Szentírás arról mond, hogy Jézus az Ő halálával elvégzett, azt elvégezte, és az rám is érvényes. Örülj szívem, vigadj lelkem, minden okod megvan rá. Még akkor is, ha pár perccel előtte folytak a könnyeid a bűnbánat miatt. Ebben erősít meg minket az úrvacsora.

2. De Jézus nem maradt a kereszten. Ezért is nem használunk olyan keresztet, amin rajta van a test, mert nem maradt ott a teste. De nem maradt a sírban sem, mert a harmadik napon dicsőségesen feltámadott, és az Ő feltámadásának az egyik legnagyszerűbb gyümölcse az, hogy a benne hívőkben is élni akar lelkiképpen, hit által. Valóság lehet mindannyiunk életében, amit Pál apostol így ír le: "élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem. (Gal 2,20).

Az a Jézus, aki meghalt érted, élni akar benned. És ezt is szemlélteti az úrvacsora, mert amilyen valóságosan az a falat kenyér és korty bor eggyé válik velünk, ugyanilyen valóságos az a lelki egység, az a hitbeli közösség, amit Jézus Krisztus a benne hívőknek ad. Ezért mondotta azt: "maradjatok énbennem, én pedig tibennetek." Az új életben járásnak ez a vele való közösség a nagy csodája. Ez nem azt jelenti, hogy én, a hívő, jobb ember leszek, hanem azt jelenti: hogy az atyáinktól örökölt hitvány természetem mellé kapok egy másik természetet, a Jézus természetét, mert Jézus akar élni bennem, a hit által.

Ez ilyeneket jelent: amikor felmérgesítenek, akkor nem ordítozok, mint régebben, hanem szelíd és türelmes maradok és esetleg azért aggódom, aki feldühített, vagy hátratételt okozott nekem. Vajon mi lehet az oka, hogy ő ilyen természetű ember? - Ez nem önfegyelemből következik, hanem azért, mert Krisztus él hit által a hívőben.

A legtöbbször ezek az emberek maguk csodálkoznak azon, hogyan tudnak úgy viselkedni adott esetben, ahogy, mert régebben nem az volt jellemző rájuk. Régebben csak egy természetük volt, amelyik velük született: olyan az adjon Isten, amilyen a fogadj Isten - most meg egy új természet is van bennük, és Jézus képes a rosszra is jóval válaszolni, a bántásra is szelídséggel. Megvalósul az ilyen ember életében az, ami a Hegyi beszédben olvasható: szeressétek ellenségeiteket, jót mondjatok azokról, akik rosszat mondtak rólatok, imádkozzatok azokért, akik üldöznek és kárt okoznak nektek.

Ez nem azt jelenti, hogy megjobbult az illető, hanem azt jelenti, hogy Krisztus él valóságosan a hit által a szívükben. Nem mindig egyenletesen ilyen szépen történik ez, itt is vannak változások, de alapvetően az a változás jellemzi az ilyen embert, hogy él benne Krisztus. Nem mindig engedjük szóhoz jutni a bennünk élő Krisztust, arra kell törekedni, hogy mindig Ő legyen az Úr.

3. A harmadik, amire a János evangéliuma hívja fel a figyelmünket. János nem írja le az utolsó vacsorának ezt a részét, amit itt olvastunk, és amit a másik három evangélium leír, hogy tudniillik Jézus egyszer csak megszólalt és azt mondta: vegyétek, egyétek... ez nincs benne, de benne van valami, ami meg csak ott van. A vacsora végén felállt, felgyűrte a ruháját, letérdelt, és végigmosta a tanítványok lábát. Amikor a tanítványok nem értik, hogy miről van szó, akkor megmagyarázza nekik, és megmagyarázza nekünk is, hogy miről van szó az úrvacsorában.

"Miután megmosta a lábukat és felvette a felsőruháját, ismét letelepedett, és ezt mondta nekik: "Értitek, hogy mit tettem veletek? Ti így hívtok engem: Mester, és Uram, és jól mondjátok, mert az vagyok. Ha tehát megmostam a ti lábatokat, én, az Úr és a Mester, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek. Bizony, bizony, mondom néktek: a szolga nem nagyobb az uránál, sem a küldött nem nagyobb annál, aki elküldte. Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha így cselekesztek ..." (Jn 13,12-17).

Mert Jézus azt mondta magáról, hogy ez az Ő alaptermészete: Az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon. El egészen odáig, hogy adja az Ő életét váltságul sokakért. Ez Jézusnak a szokása. Ez fakad belőle. Ez az attitűd jellemzi Őt, hogy azonnal észrevette, kinek mire van szüksége, és azonnal kész volt megadni azt neki. Zákeusnak arra, hogy rehabilitálja őt a nyilvánosság előtt, a samáriai asszonynak arra, hogy rendbe tegye az életét, és sorolhatnánk. Péternek nagypéntek hajnalán csak egy szempillantásra, hogy találkozzék a tekintetük, miután letagadta, hogy ismeri az ő Megváltóját. Mindenütt úgy volt jelen Jézus, hogy kinek mire van szüksége, és azt kész azonnal adni.

Nem véletlen az, hogy amikor Péter Kornéliusznál járt és egy mondatban akarta összefoglalni, hogy mi jellemzi Jézust, akkor ezt mondta: széjjeljárt jót tévén. Ez Jézus. És ilyenekké akarja formálni azokat is, akik Őbenne hisznek. Mert ha Ő széjjeljár jót tévén, azok, akik csakugyan tanítványai és ott járnak vele együtt, azok is tanulják meg, hogy tegyenek jót. Legyen természetük, hogy nem én várom és elvárom, hogy nekem szolgáljanak, hanem kész vagyok én szolgálni. Példát adtam nektek... És mivel Jézus valóban a hívőben él, ezért képes is erre. Nem ő szedi össze magát, hogy néha cselekedjek már valami jót, aztán számon tartja minden jótettét, hanem észre sem veszi, hogy jót cselekszik, mert ez az életformája. Ez a természetes neki.

Teljesen szokatlan volt abban az időben, hogy egy Mester a tanítványok lábát megmossa. Fordítva természetesebb lett volna, de szomorú, hogy erre nem került sor. Ezért magyarázza meg nekik Jézus, hogy aki az Ő természetének ad helyet magában, annak a számára ez természetes lesz, mert Ő egyszerűen használni akar bennünket, és ez nagy kiváltság. Használni akarja a kezünket, az időnket, a pénzünket. Irányítja a tekintetünket, ad nekünk irgalmas szívet.

Megtanít arra, hogy tegyem félre a magam sürgős munkáját, ha valakinek még sürgősebb, hogy segítsek neki. Megtanít arra, hogy vedd fel a másik terhét is, és könnyebb lesz a magadé is. És ilyen furcsa törvényszerűségekkel ismerkedünk meg majd az Isten országában. De ehhez Jézusnak ezt a szolgáló életformáját kell megtanulnunk.

Az örömszerzésnek a programját állítja itt Jézus a benne hívők elé. Az örömszerzés a Krisztus-tanítványok szenvedélye. Próbáljátok ezt ki mindenféle emberi kapcsolatban. Hogy változik meg az élet! Ráállni arra, hogy örömöt szerezzek a páromnak, ha valaki házasságban él, függetlenül mindentől, hogy ő most milyen, mit csinált, mit nem csinált, meg én sose kapom meg. Örömöt szerezni. Örömöt szerezni a családon belül: gyerekek egymásnak, gyerekek a szülőknek, szülők a gyerekeknek, mindenki a nagyszülőknek. Örömöt szerezni a nehéz szomszédnak. Örömöt szerezni egymásnak az iskolai közösségben, a munkahelyen, és így tovább. Részletezzük magunkban otthon, és engedjük, hogy Isten rámutasson: hol szerezhetnénk sok-sok örömöt úgy, hogy az szinte semmibe nem kerülne nekünk, és meg fog változni az élet körülöttünk. Ezt nevezi Jézus lábmosásnak.

4. A negyedik, amire ritkán szoktunk gondolni az úrvacsoránál (bevallom, hogy én egyre gyakrabban adok hálát ezért Istennek), az a két kicsi szó, amit Pál apostol mond: "az Úrnak halálát hirdessétek, amíg visszajön". Érdekes, erről Jézus részletesen is szól itt, amikor a tanítványoknak beszél az úrvacsoráról. "De mondom nektek: nem iszom mostantól fogva a szőlőtőnek ebből a terméséből ama napig, amelyen majd újat iszom veletek Atyám országában."

Miről beszél itt? Itt most úrvacsoráznak, és azt mondja Jézus, hogy az Ő számára ez az utolsó ilyen alkalom volt. De lesz majd egy ehhez hasonló, egy igazibb, az Atya országában, amikor a benne hívők is ott lesznek. Vagyis: minden ilyen egyszerű úrvacsorai közösség utal egy csodálatos nagy mennyei örömlakomára, ahol az örömnek soha többé nem lesz vége, ahol nem hitben járunk, mint itt, hanem látásban. Meglátjuk a mi Urunkat, meglátjuk az Ő dicsőségét, sőt, az Ő dicsőségében részesít minket, nyomorultakat (el sem tudjuk képzelni, én legalábbis nem tudom, hogy milyen lesz), ami nagyon szép és csodálatos lesz. És minden egyszerű úrvacsora emlékeztet arra is, hogy erre a nagy vacsorára készülhetünk. Az üdvösségre, ahol ez a döcögős lelki közösség, ami már itt is olyan sokat jelent a mi Urunkkal, ott tökéletessé és teljessé válik. És már most itt szabad hálát adnunk azért, hogy ez vár ránk, vagyis hogy Jézus vár ránk ott, a mennyei dicsőségben.

És miközben itt most sokféle gond, nehézség, betegség, veszteség, csalódás, gyász, könny kíséri az életünket, aközben tudhatjuk, hogy vár ránk egy ilyen csodálatos nagy közösség, nagy örömlakoma, ahol az éhező bőséget kap, a magányos szeretet-közösségben élhet, és mindennek soha többé nem lesz vége. A 16. zsoltárban olvassuk ezt: "Uram, te vagy osztályrészem és poharam, te tartod kezedben sorsomat. (16,5). Megismerteted velem az élet útját, teljes öröm van tenálad, örökké tart a gyönyörűség jobbodon." (16,11).

Ez vár azokra, akik Jézust követik itt, és benne hisznek.

Képpel élve, de bibliai kép: a jegyesség házassággá válik, és a Bárány mennyegzőjén elpecsételi véglegesen magának mindazokat, akik itt bukdácsolva talán, de mégis csak követtük Őt. És mivel Őt követtük, oda érkeztünk meg, ahol Ő van. De Ő előre megmondja, hogy mit készít a benne hívőknek.

Ezeket az egyszerű bibliai gondolatokat jó lenne, ha úgy megjegyeznénk, hogy az összefüggésük is világos lesz, és másoknak is el tudjuk mondani. Jézus meghalt érted - s mit jelent ez? Jézus élni akar benned, és még nekem is új természetet tud adni. Jézus szolgálatba küld téged, mert Őneki ez a szokása, hogy mindenkinek segít és szolgál. És Jézus vár rád a mennyben. És erre éppen a földi életünk legmélyebb pontjain teljes bizonyossággal és nagy hálaadással gondolhatunk.

Az úrvacsora mindenestől azt célozza, hogy ezt a bizonyosságot erősítse meg bennünk, hogy a hitünket erősítse ilyen egyszerű módon is: amilyen bizonyos az a falat kenyér, olyan bizonyos lehetek ezekben is. Nem én találtam ki, nem egymást próbáljuk ezzel vigasztalni, maga Jézus Krisztus mondta ezt nekünk, valósította meg, adott rá példát, és ad hozzá erőt ma is. Átélhetjük a vele való közösséget, és annak a megerősödését az úrvacsorában, és átélhetjük az egymással való közösséget is. Mert ahogy én rászorulok az Ő bűnbocsátó kegyelmére, úgy rászorul az összes többi is, aki itt majd felsorakozik. És ahogyan én ujjongva mehetek el, mert bocsánatot kaptam és feladatot, ugyanúgy adja azt az összes többinek is. E tekintetben teljesen egyek vagyunk. Egy kenyérből részesedünk és egy kegyelemből élünk. Legyen áldott érte Isten!

Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, magasztalunk azért, hogy az úrvacsorát megparancsoltad a tanítványoknak, és köszönjük, hogy mi is ezt cselekedhetjük a mai napig a te emlékezetedre. Köszönjük, hogy több ez, mint csupán emlékezés. Köszönjük a veled való közösség lehetőségét, és azt, hogy újra és újra megerősítesz minket abban.

Köszönjük az egymással való testvéri összetartozás csodáját. Engedd, hogy tudjunk ezért is hálát adni neked.

Köszönjük mindazt, amit érettünk elvégeztél, amit nekünk megszereztél, és amit a benned hívőknek kínálsz és adsz újra és újra.

Bocsásd meg, Urunk, hogy oly sokat nyafogunk, panaszkodunk, elégedetlenkedünk, zúgolódunk ahelyett, hogy sorba vennénk ajándékaidat, hogy tudnánk hálát adni azokért, és tudnánk még többet kérni, és minél többet továbbadni másoknak. Újíts meg minket ebben, kérünk, hogy ne csak üljünk és várjunk, várjuk tőled az ajándékokat, hanem tudjuk azt megköszönni, sáfárkodni vele, örvendezni neki, használni, és közben hadd tapasztaljuk boldogan, hogy te is használsz minket dicsőségedre és mások javára minden alkalmatlanságunk ellenére, mert lehetséges az, hogy te élj bennünk.

Ámen.