PÉLDÁZAT A SZŐLŐMUNKÁSOKRÓL

Alapige: Mt 20,1-16

"Hasonló a mennyek országa a gazdához, aki korán reggel kiment, hogy munkásokat fogadjon a szőlőjébe. Miután megegyezett a munkásokkal napi egy dénárban, elküldte őket a szőlőjébe. Amikor kiment kilenc óra tájban, látta, hogy mások is állnak a piacon tétlenül, és ezt mondta nekik: Menjetek ti is a szőlőbe, és ami jogos, megadom nektek. Azok pedig elmentek. Ismét kiment tizenkét óra körül és délután három óra tájban, és ugyanígy tett. Amikor pedig késő délután öt óra tájban is kiment, még mindig talált ott álldogálókat, és megkérdezte tőlük: Miért álltok itt egész nap tétlenül? Azok pedig így válaszoltak: Mert senki sem fogadott meg bennünket. (vagy így is lehet fordítani, hogy senkinek sem kellettünk) Erre ezt mondta nekik: Menjetek ti is a szőlőbe! Miután pedig beesteledett, ezt mondta a szőlő gazdája a vincellérjének: Hívd elő a munkásokat, és fizesd ki a bért, az utolsókon kezdve az elsőkig. Ekkor jöttek azok, akik öt óra tájban álltak munkába, és kaptak egy-egy dénárt. Amikor azután az elsők jöttek, azt gondolták, hogy többet kapnak, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak. Amikor átvették, zúgolódni kezdtek a gazda ellen, és ezt mondták: Ezek az utolsók egy órát dolgoztak, és egyenlővé tetted őket velünk, akik az egész nap terhét hordoztuk, és szenvedtünk a hőségtől. Ő pedig így felelt egyiküknek: Barátom, nem bánok veled igazságtalanul: Nem egy dénárban egyeztél-e meg velem? Vedd, ami a tied, és menj el. Én pedig az utolsónak is annyit akarok adni, mint neked. Hát nem szabad-e nekem azt tennem a javaimmal, amit akarok? Vagy a te szemed azért gonosz, mert én jó vagyok? Így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók."

Imádkozzunk!

Urunk, ha körülnézünk ebben a világban, olyan sok jogtalanságot, igazságtalanságot, sötét indulatot, szeretetlenséget és hitetlenséget látunk. Sokszor mi is tesszük ezeket, cselekesszük ezeket. De kérünk arra, hogy törjön át mindezeken a te fényed, hadd lássuk meg irgalmadat, szeretetedet. Adjál a szívünkbe könyörületességet, tőled való békességet, s leginkább hitet, ami ajándék, tőled való.

Így kérünk, légy itt, maradj itt velünk ezen az istentiszteleten. Köszönjük, hogy nekünk adod, amit nekünk szántál. Hadd tudjuk azt ellenkezés, tiltakozás nélkül átvenni, megérteni, elfogadni, arra ráhangolódni, igent mondani, s aztán cselekedni úgy, ahogy az előtted kedves.

Bocsásd meg, ha féltjük magunkat tőled, s azt gondoljuk, hogy kifosztani, megrövidíteni akarsz, és nem meggazdagítani és megajándékozni.

Kérünk, Urunk, hogy szólj hozzánk. Törd át bennünk az ellenkezés falát, az ellenállást, ami mindenkiben megvan. Hadd értsük meg a te mély szeretetedet, a te nagy irgalmadat, a velünk való törődésedet. Kérünk téged, Urunk, szólj hozzánk, hadd halljuk meg, amit te akarsz mondani nekünk. Azt a keveset, amit képesek vagyunk felfogni és megérteni, tedd nyilvánvalóvá. Vagy azt a sokat hadd értsük meg és vegyük át, amit ma reggel nekünk szántál.

Köszönjük Istenünk, hogy ez az istentisztelet is azt jelenti, hogy vársz bennünket, hogy itt vagy közöttünk és velünk, és azt akarod, hogy a szívünkben lakhass, s belülről formálhass át minket. Olyan nagy szükségünk van mindnyájunknak, kivétel nélkül a formálódásra, a változásra, az alakulásra, hogy rajtunk legyen a kezed nyoma, és olyanná válhassunk, amilyennek te igazán elterveztél minket. Köszönjük, hogy te sosem adod fel.

Ámen.

Igehirdetés

Még a legközömbösebb ember szeme is felcsillan, amikor arról van szó, hogy esetleg ugyanazért a munkáért több bért kaphat, vagy kevesebb munkáért több bért.

Jézus a szőlőmunkásokról szóló példázatában egy korábban feltett kérdésre válaszol ezzel a példázattal. Hogyan is hívta el a tanítványokat, akik később azt kérdezik, hogy mi lesz a jutalmunk? Így olvassuk, hogy a Galileai-tenger partján munkavégzés közben meglátta Simont és Andrást, és így szólt hozzájuk: Jöjjetek utánam, és én emberhalásszá teszlek titeket. Erre azok otthagyták a hálójukat, és mentek Jézus után. Követték Őt. Azután később, Jakabbal és Jánossal kapcsolatban olvassuk azt, hogy apjukkal, Zebedussal, és a béresekkel, napszámosokkal együtt dolgoznak a hajójukban, halásznak, épp munka végeztével mossák a hálókat. Jézus odamegy, és azt mondja: kövessetek engem. Ők azonnal letették a szerszámokat, abbahagyták a hálótisztítást, és mentek Jézus után.

Hosszú idő telt el az óta. Követik Jézust. Jóban és rosszban, bőségben és ínségben, mikor a tengerparton kellett aludniuk. Ott voltak vele, azután egy ponton megkérdezik Jézustól nyíltan. Mi elhagytunk mindent, és követtünk téged. Mi lesz hát a jutalmunk? Tényleg így történt. Mindent elhagytak, követték Jézust. Jogosan teszik fel ezt a kérdést. Uram, mi lesz hát a jutalmunk? Kérdezték, és kérdezik az óta sokan. Engem is nem egyszer megkérdeznek, hogy magának mi a haszna abból, hogy keresztyénné lett, és másfajta életet él, mint az átlagember? Másképpen gondolkodik, más döntéseket hoz. Más értelemre jut, és másképp lát dolgokat. Megéri ez magának, maguknak? Teszik fel a jogos kérdést. Ez abból fakad, ez a kérdés, hogy az ember az Istennel való szakítás óta alapvetően materialista, anyagelvű módon gondolkodik. Azt hiszi el, amit lát. Sokszor még azt sem. Ami megfogható, ami fogyasztható, és főleg, aminek az értéke pénzben kifejezhető, mérhető. Az fontos.

Megbotránkoztató lehet, amikor valaki arra gondol, hogy megéri-e a hívő embernek az, hogy Istennel jár. Pedig nem kell ezen megbotránkozni. Teljesen normális kérdés. Az ember gondolja végig, hogy amit csinál, amiben részt vesz, annak lesz-e számára pozitív következménye, vagy pedig nem. A kérdésfelvetés teljesen magától értetődő. Ugyanis ebben a világban a legtöbb dolog, ha nem minden, a haszonelvűség mentén működik. Van-e hasznom belőle, vagy nincs? Oda fajultak az emberi kapcsolatok, hogy a legtöbb ugyanilyen. Van-e hasznom abból, ha ezt a nőt feleségül veszem? Vagy ehhez a férfihez hozzámegyek? Van-e hasznom abból, ha az illető lesz a barátom? Milyen előnyünk származik családilag abból, ha őt és őt ismerjük, vagy nem ismerjük, mert néha az is lehet előny. Abszolút erre állt rá, és erre állt be mindenki. Mi a hasznom abból, ha emberi kapcsolatokat építek, vagy éppen leépítek?

Aki azonban már igazán keresztyénné lett, az látja a dolog másik oldalát is. Hogy az egész nem a dicsőségről, az eredményről, a sikerről és semmiképpen nem a pénzről szól. Noha a keresztyének is pontosan tudják, hogy anyagiakból lehet megélni, és szükség van az életünk fenntartására ahhoz, hogy pénz kerüljön a kezünkbe, és azzal gazdálkodjunk.

Jézus nem szidja meg a tanítványokat. Nem mondja azt, hogy milyen kificamodott a gondolkodásuk, hogy ilyet mernek kérdezni, hogy mi lesz a jutalmunk? Éjt nappallá téve, családot, munkát, a halászati kft.-t ott hagyva, követtünk téged Jézus. Mi lesz a jutalmunk?

Ő tanítványaivá fogadta őket. Péterék meg arról kérdezik Jézust, hogy mi lesz a jutalom? Jézus a kérdésükre a felolvasott példázattal válaszolt. Azt akarta, hogy megértsék, hogy az Ő követésének, Isten országának is megvannak a maga törvényei és törvényszerűségei. Sőt Jézus maga nyíltan beszél arról, hogy lesz jutalom. Az Isten országáért hozott áldozat elnyeri a jutalmát. De az isteni rend, az isteni erkölcsi rend, s az isteni logika szerint. Ezt Isten határozza meg. Nem a tanítványok, s nem mások. Krisztus követői, és az Isten országáért hozott áldozat, végzett szolgálat sosem történhet és történik a jutalomért, ha valaki igazán hívő ember lett. Az áldozat sosem üzleti alku tárgya. Nem? Hát egy szülő sem egyezik meg a csecsemőjével, hogy mennyit fog áldozni anyagilag a felnevelésére, s majd a végén, mikor felnőtté lesz, akkor egy szép napon, a születésnapján ott lesz a torta mellett a számla is. Ennyibe került a neveltetésed. A gyötrelmekről meg az átvirrasztott éjszakákról nem is beszélve.

Lehet valaki első a szolgálatban az áldozathozatal mennyiségét illetőleg, de Isten a minőségre hívja fel a figyelmet. Nem az számít, hogy ki mennyit szolgál, hanem az számít, hogy milyen szívvel teszi azt. Nem az számít, hogy mennyit dob a perselybe. Az sem, ha soha nem dob semmit sem. Most nem arra akarom felhívni a figyelmet, hogy ne adakozzunk. Nem ez számít, hanem az indulat, a szív mélyén meghúzódó indulat számít.

Vannak munka- és szolgálatmániás emberek. S közben a konyhát megeszi a kosz. A fürdőszobába nem lehet belépni, s a szekrényekben teljes a káosz. De a szolgálat van az első helyen. Ez nem baj, jó. Csak azt mondja az ige, ha valaki a háza népére gondot nem visel, meg a házára ebben ez is benne van. A rendre, a tisztaságra, hogy minden úgy menjen otthon, ahogyan kell. Rosszabb, mint az, aki nem hisz Istenben. Rosszabb, mint az, aki nem hisz Istenben. Rendben vannak-e a dolgaink, vagy pedig csak a szolgálat, csak a munka? S mindez mániává, meneküléssé vált. Sokan szolgálnak éjjel-nappal, de a házasságuk teljesen tönkrement. Érdemes ezen elgondolkodni. Az egészséges arányokról beszél Jézus. Az a szolgálat, amit Ő bíz ránk. S nem az, amit mi keresünk magunknak. Amikor azt mondják, hogy azt csak te tudod elvégezni. Biztos, hogy ez Istentől való mondat? Érdemes tehát végiggondolni, hogy amit mi annyira fontosnak tartunk, azt vajon Isten is annyira fontosnak tartja-e.

Jézus a tanítványok kérdésére válaszként elmondott példázatában arról beszélt, ami abban a korban gyakran megtörtént Palesztinában. A munkások felfogadásának a helye a piactér volt. Mint itt közelünkben van egy tér, ahol ott állnak az emberek, és lehet munkásokat fogadni. Azután milyen munkát végeznek, az egy másik kérdés.

Hat óra előtt kimentek oda a piactérre az emberek, akik dolgozni akartak, mert a munkanap hatkor kezdődött, s este hatig tartott. Amiért elmondja Jézus ezt a példázatot, semmiképpen nem gazdasági, és nem szociális tanítás vagy kérdés. Mégis van benne valami, ami erre a világra soha nem lesz jellemző. Az isteni gondolkodás, az isteni logika. Az Isten megközelítése, hozzáközelítése az ember dolgaihoz.

Felfogad a példázatbeli gazda munkásokat. A hatkor felfogadottak, akikkel egy dénárban egyezik meg, elmennek a szőlőbe. Tudván, hogy este megkapják a bérüket. Eltelik egy pár óra, és a gazda ismét kimegy. S mint mindig, talál ott embereket, akik ott állnak szorongva, hogy lesz munkájuk, nem lesz? Tud enni adni a családnak este, vagy nem lesz ennivaló? Munkával telik a nap vagy semmittevéssel? Aggodalmaskodással? S megint felfogad embereket. Velük is megegyezik. Kimennek a szőlőbe. Egészen a munkaidő vége előtti utolsó órában is. Ez az, ami soha nem jellemző erre a világra. Tönkre is menne talán egy vállalkozás bele. De a példázatbeli gazda kimegy, és még az utolsó órában is fogad föl embereket, hogy munkához jussanak, és bért kapjanak.

Eljön a nap vége, és először azt mondja a vincellérnek, hogy először hívd azokat, akiket utoljára fogadtam fel, akik egy órát dolgoztak. Jönnek, és kapnak egy dénárt. Akik három órát dolgoztak, hat órát, azok is. S akik tizenkét órát dolgoztak, azok is egy dénárt kapnak. Ekkor pattannak el a dolgok. Szakad a szál, ahogy szokták mondani. Fölháborodnak - emberileg nézve jogosan - azok, akik a nap hevét hordozták, akik tizenkét órán át dolgoztak, s egy dénárt kapnak. Felzúdulnak, és azt mondják: micsoda jogtalanság, s milyen igazságtalanság.

De mi az üzenete a példázatnak? Először is az, hogy a példázat szerinti gazda, vagyis Isten szabad valaki. Szabad az Isten. Szabad arra, hogy úgy változtasson meg életeket, akkor és olyan módon, ahogy azt Ő jónak látja.

Emlékszem valakire, aki ma ifivezető. Soha nem gondoltam volna, hogy ez lesz belőle. Iszonyú sokat mérgelődtünk vele. Leverte a csillárt ott, ahol voltunk, széttépte az ágyhuzatokat, összetört poharakat. Reggel nem akart fölkelni, és este nem akart lefeküdni. A végén, ahogy mondjuk, tele volt már a hócipőnk vele. Minden reményt föladtunk, hogy ez az ember valaha emberré lesz, s meg fog változni. Elgondolkodtam azon, láttam másoknál is ilyen változást, milyen kegyelmes az Isten. Igaz, beletelt egy pár évbe, évtizedbe. De olyan fordulat, olyan változás állt be, amilyet nem is gondoltunk volna. Azt hiszem, egyikünk sem.

A Gazda szabad. Szabad arra, hogy úgy cselekedjék bárkivel, a javaival, ahogyan azt Ő jónak látja. Isten szabadságára mutat rá Jézus. Éppen az igazságtalannak tűnő bérezés miatti felháborodás által akar rámutatni Isten igazságára, az isteni rendre, az Isten országának a másféle törvényeire. Hogy az Isten másképpen gondolkodik. Joga van hozzá. Úgy gondolkodik, cselekszik és dönt, ahogyan ezt Ő jónak látja. Kinek mi köze hozzá? Nem ránk tartozik. Úgy dönt a javairól, ahogyan azt Ő jónak látja.

Ha valamelyikőnk megkapja a fizetést, kimegy a rakpartra, és beleszórja a pénzt a Dunába, kinek mi köze hozzá? Majd elrendezi a családjával, ha van neki. Mi közünk hozzá. Esztelenség persze, természetesen. Ő tudja, hogy miért teszi. Mi bolondságnak gondoljuk. Persze az Isten nem ember. Soha nem tesz esztelen dolgokat. Istennél minden pontosan a helyén van.

Mi az, ami az akkori és a mostani hallgatók és olvasók közül sokakat megbotránkoztat? Isten jósága és viszonyulása az emberhez. Ezen akadunk mi ki. Hogy jön ahhoz az Isten, hogy a másikkal úgy bánjon, ahogy bánik? Hogy jön ahhoz az Isten, hogy azt adja neki, amit odaadott? Több értelmet, szebb külsőt, formálhatóbb hajat, szebb szemeket, olyan családot, ahol mindenki egészséges. Olyan testvéreket, olyan főnököt, beosztottat, férjet, feleséget. Látszólag igazságtalanul szereti őt úgy az Isten. Hogy jön ahhoz az Isten? Ami minket megbotránkoztat, az Isten szeretete, jósága és viszonyulása az emberhez.

Hányszor halljuk mi is talán, vagy mondjuk mi is. Igazán jöhetne már Jézus, hogy ezt a sok gazembert kiirtsa a világból. A zsoltáros is ezt kérte. Nem? Azért olvastam föl. Igazságos Isten, gyere már, mert ezt már nem lehet kibírni. Tegyél igazságot. Gyere és ítélkezz. Jöjjön már az utolsó ítélet. S pusztuljon el ez a világ. S ha ez akkor történt volna meg, amikor közülünk sokan még nem voltak hívők? Akkor vajon hova kerültünk volna? Ez sose jut eszünkbe?

Jézus soha nem nevezett gazembernek egyébként senkit sem. Másrészt az utolsó ítélet akkor lesz, amikor ezt Isten akarja. Könnyen beszél az, aki már kegyelmet kapott, és benn van az Isten országában. Mint egy lakóparkban, amikor azt mondják, hogy többet már ne építsenek a környéken. Elég, hogy mi itt lakunk. Más már ne költözzön ide. Csak hát jó az, hogy Isten dönt arról, hogy mikor van az ítélet, és mikor zárja be az ajtókat, és nem is a mi dolgunk ez.

A második, Péter kérdésére is megadja Jézus a választ. Mi mindent otthagytunk érted. Mi lesz a jutalmunk? Helyes és érthető kérdés, de téves gondolkodásra utal. Jézus a példázattal világossá teszi, a példázat szerinti szőlőben végzett munka olyan, mint az Istenért végzett szolgálat. Az Istennek, az Istenért végzett szolgálatnak a jutalma maga a munka, a szolgálat. Az az ajándék, hogy bármit tehetünk Isten országáért. Nem üzleti megállapodás, és szakszervezeti vezetők által kiküzdött béralku, mint a Lufthansánál, a MÁV-nál vagy éppen a BKV-nál. Nem szakszervezeti küzdelem kérdése, hogy majd milyen jutalmat ad az Isten. Az Isten dönt felőlünk. A jutalom felől is. Jézus világosan helyére teszi azt a gondolkodást, ami már abban a korban is megvolt, a teljesítmény szerinti jutalom. Ez nem munkaverseny, ki mennyit teljesít Istenért, annak nagyobb lesz majd az üdvössége, vagy közelebb jut az Istenhez. Van egy ilyen kificamodott gondolkodás: minél több jócselekedet lesz az életemben, minél több szenvedést ajánlok föl mások üdvösségéért, annál közelebb jutok az Istenhez. Minél többet foglalkozom Isten dolgaival, annál inkább megjutalmaz az Isten. Egyébként nagyszerű dolog, ha valaki sokat foglalkozik Isten dolgaival. De nem jutalom kérdése az egész.

S amikor Isten azoknak is, vagy olyan embernek is kegyelmet ad, aki a mi képünkbe, a mi kerítésünk mögé nem illik be, azt mi nem engednénk be, őt mi nem engednénk be Isten országába, akkor fölállhatunk. Hogy lehet, hogy neki is? Micsoda igazságtalanság? Pedig, amikor Isten a kegyelmet adja, nem károsít meg senkit azzal, hogy a másiknak is ad. A kegyelem nem sütemény vagy kenyér. Minél többet vág le az Isten, és ad másnak, nekünk annál kevesebb jut. Hányszor van vita egy-egy családon belül. Miért kapja azt, amit kapott? De nem károsodik a másik. A kegyelem, az Isten kegyelme határtalan. Nem úgy adja a másiknak, hogy tőlünk elvesz valamit, hogy minket bármivel megkárosít. Az Isten kegyelme határtalan. Jut mindenkinek. Elég mindenkinek. Nem úgy ad az Isten, hogy elvesz. Ő az egyetlen, aki ezt meg tudja tenni. Hogy miközben ad, más valaki nem károsodik az által.

Mindenki azt kapja a példázatbeli gazdától, amit ígért. A legnagyobb jutalom az, ezért mondja, hogy de jó, ha valaki reggeltől estig dolgozik. Ha valaki egészen fiatal korában megismeri már az Istent. Sok nyomorúságtól, szenvedéstől, bajtól, testi-lelki bajtól menti meg magát. Nem kell utakat bejárnia, amit bejárnak emberek, s majd belepusztulnak. S később jönnek rá, hogy mindez az Isten nélküli életük miatt volt. Ha valaki fiatal korban megismeri Jézus Krisztust, sok bajtól menti meg magát. Pont erre jönnek rá az utolsók. Pedig ők ugyanannyit kapnak, csak nem tehettek ugyanannyit a gazda szőlőjében, mint azok, akik reggeltől ott voltak.

S ha valaki valamit tesz Jézusért, az nem eszköz egy cél elérése érdekében, nem a jutalmazásra igényt tartó érdem, hanem ajándék a kegyelem, az Isten békessége és a szolgálat. S a példázat szerint később munkába állók, később hitre jutók? Ők később majd minden órát, minden órát sajnálni fognak. De sokan elmondják. Ha előbb tudtam volna? Ha előbb engedtem volna Isten hívásának? Mennyi mindent elkerülhettem volna. Ha elhittem volna előbb azoknak, akik mondták, hogy milyen fantasztikus dolog az Istennel járni. Akkor ezt meg ezt nem követtem volna el. Ez meg ez a tragédia talán nem ért volna. Ettől és ettől megmenekülhettem volna.

Milyen az Isten szeretete? Olyan, amilyen a példázatbeli gazda. Újra és újra kimegy, és azért mondtam, hogy van egy olyan fordítás is, hogy a gazda odamegy azokhoz, akik nem kellettek senkinek sem. Az Istennek kellünk mindnyájan, kivétel nélkül. Még az utolsók is.

Amikor a börtönmisszióban szolgáltam, és jártam a magyarországi börtönöket, egyik helyen, mikor elmondtam az Isten szeretetéről szóló evangéliumot, azt mondta az, aki velem szemben ült: de értse meg uram, hogy én egy utolsó ember vagyok. Ezt és ezt követtem el. Akkor felolvastam ezt a példázatot, hogy érti? Az utolsókból lehetnek elsők. Jézus az utolsókért is kimegy. Az utolsókért is az életét adta. Azokért is, akik elutasítják az Ő kegyelmét. Akinek nem kell a kegyelem. Akit bár hív a gazda, mégsem megy el, mégsem enged a hívásának. Újra és újra hív az Isten szeretete magához.

De mivel telik azok élete, akik nem kellenek senkinek, akik nem fogadják el az Isten kegyelmét? Azt olvassuk, hogy ott álltak a piactéren. Megy az idő, telik az idő, múlnak az órák, és nem fogadja fel őket senki sem. Esteledik. Nő a kétségbeesésük, hogy mi lesz így a családdal? Mit adnak enni a gyerekeknek, ha nem tudnak dolgozni? S akkor jön a gazda, felfogadja őket, és megkapják a bérüket. De az Isten nélkül élők - figyeljük meg - élete aggodalmaskodás, félelem, nyugtalanság, sokszor rettegés, sok öröm is, természetesen. A végén az Isten nélküli élet következménye az Isten nélküli halál. Pont ezt akarja Jézus, hogy ne így legyen. Ezért újra és újra jön, szólongat, hív, mert nagyon szeret. Tartós békességet és üdvösséget kínál mindenkinek.

Akkor most jogos volt, igazságos vagy igazságtalan ez a bérezés? Jézus világossá teszi, hogy az Isten logikája szerint teljesen jogos, és teljesen igazságos. Ha valaki úgy gondolja, hogy neki jár valami az Istentől, az egészség, a szép család, a márkás autó, a jó lakás, a magas bér, az üdvösség, teljes tévedésben van. Nem jár semmi. Nekünk az ítélet jár a mi istentelen gondolkodásunk miatt.

Az egy másik kérdés, hogy a gazda megkönyörül rajtunk, és beenged az Ő országába. Jézus világossá teszi, Ő minden embernek kegyelmet készített. Annyit és azt ad bárkinek, amit Ő akar. Ez az Ő dolga. Ő dönti el. Azt mondja itt a példázatbeli gazda azoknak, akik háborognak és hőbörögnek: miben egyeztünk meg? Egy dénárban? Igen. Megkaptad? Igen. Akkor menj a dolgodra. A többi nem tartozik rád. Én a másiknak is annyit adok, amennyit akarok. Nem azt teszek-e a javaimmal, amit jónak látok? Neked ehhez mi közöd? Semmi. Azt cselekszem, amit jónak látok. Mert az Isten szabad, hogy a latornak is, aki közönséges bűnöző volt, annyit adjon, mint a bűnösnek, aki talán bűncselekményt nem követett el, de istentelen élete volt. Jézus szerint nincs különbség a kettő között. Világos? Ugyanazt kapja mind a kettő. Ez az Isten dolga, hogy az az ember, aki egy életen át bűnözőként él, mint a lator. Ott függ a kereszten, s a bűnére méltó büntetést kap, de az Isten országába bekerül. A kegyelemben nincs különbség. Ez az Isten igazságossága. Tetszik nekünk? Nem tetszik? Ezt nem kérdezi Isten. Azt mondja, hogy azt teszek a javaimmal, amit én jónak látok. A mi logikánk szerint igazságtalan. Isten logikája szerint igazságos.

Miért kellene Istennek a mi logikánk szerint gondolkoznia és döntéseket hoznia? Úgy mér, ahogyan akar. Kinek-kinek azt ad, amit akar. Egyiknek ezt, másiknak azt. Mint egy normális családban mindig azt kapják a gyerekek, amire igazán szükségük van. És nincs különbség ebben. Mikor, melyiknek mire van szüksége. A normális szülőtől azt kapják, amire szükségük van.

Sokszor azt is, amit kérnek, bár nincs is rá szükségük. Isten szeretete ilyen. Az az ember, aki úgy gondolkodik, ahogy nem kellene, az meg úgy gondolkodik, mint a tékozló fiú testvére. Mikor hazatért a tékozló fiú, otthon elővette a listát, és kezdte sorolni, hogy mit nem kapott meg. Micsoda kifordult gondolkodás. Nem azt nézi, hogy mit kapott. Hiszen az atya azt mondja, hogy mindenem a tied. Itt vagy. Azt veszel el, amit akarsz. Mindenem a tied. Mit nem kaptam meg? Csak ez jár a fejében. Bezzeg a tékozló öcsike elment, elverte a pénzt, most meg még a hízott borjút is megkapja. Ott megint csak az Isten logikája lép érvénybe. Úgy és azt adja annak, akiknek akarja a mindenható Isten.

Ő megmenti azt, akit mi nem mentenénk meg. Ő utánanyúl annak is, akinek mi nem nyúlnánk utána. Ő hívja azt is, akit mi meg sem szólítanánk, akiről mi már régen lemondtunk. Az Isten soha nem mond le senkiről sem.

Aki igazán bűnbocsánatot kapott, az soha nem számolgat. Mi jár még neki az Istentől? Mit nem kapott még meg? És mellesleg rosszul hasonlít össze, hogy annak mije van, nekem meg mi nincs. Micsoda összehasonlítás ez? Hasonlítsa össze azt, hogy mit kapott a másik, és mit kapott ő. Ez a helyes összehasonlítás. Teljesen torz összehasonlítás, hogy az mit kapott, és én mit nem kaptam meg. Bezzeg ő. Aki helyesen lát, az helyesen látja mindazt, amit ő meg a másik ember kapott.

Aki Jézus bűnbocsátó kegyelmét már elfogadta, az nem azon gondolkozik, hogy mi jár még, meg mit kapott, hanem szívből, örömmel szolgál az Istennek, és teszi a dolgát. Hogyha mégis valaki ezt mondja, hogy Uram, de hát hogyhogy? Akkor azt mondja Jézus, hogy az én szemem jó. A tiéd miért gonosz? Miért néz gonosz módon? Miért nem úgy, ahogy kell? Gonosz és sötét indulat az ilyen.

Isten kegyelme bárkivel kapcsolatban szabad, és tesz úgy, s cselekszik úgy, ahogy az Ő szándéka szerint ez helyes. Irgalma nagyobb, mint gondolnánk, és csak pillanatig tart haragja, de jóakarata élethossziglan. Átformálhat bármelyikünket. Istennél nincsen lehetetlen. Az utolsókból is lehetünk, lehetnek elsők.

Imádkozzunk!

Urunk, bűnbánattal valljuk meg, hogy sokszor a mi szívünk, indulatunk, gondolkodásunk hamis mércét állít saját magunk elé. Nézzük a másik életét. Mi az, amit kapott, s összehasonlítjuk azzal, amit mi nem kaptunk meg, vagy még nem kaptunk meg. Bocsáss meg nekünk, kérünk.

Segíts, hogy számba vegyük mindazt a jót, amit eddig adtál nekünk. S köszönjük, hogy olyan sokat készítettél még, amit még nem adtál oda. Előre köszönjük azt is.

S így kérünk, Urunk, hogy ahelyett, hogy számolgatnánk, vegyük számba azt, hogy mit tehetünk még érted, országodért, ügyedért. S legfőképpen figyeljünk a te hívásodra. Olthatatlan szeretettel szeretsz minket, ezért váltottál meg Fiad vére által. Segíts, hogy erre figyeljünk, ezt vegyük komolyan. Ezért hozzunk döntést melletted, s ne kóboroljunk nélküled szánalmasan, kicsapva, magunk körül forogva, csak magunkkal, önző módon, foglalkozva. Isten, légy irgalmas hozzánk, bűnösökhöz.

Taníts meg erre a helyes mércére, gondolkodásra. Hadd vegyük számba jótéteményeidet. Hadd adjunk hálát, és szolgáljunk neked örömmel, s járjunk veled szívünk békességével.

Ámen.